védeni kellene azt mi gyengébb nálunk de zöld füvet rágni már nagyon utálunk
a hentesek vágják ölik a vérzőket állatokat pusztít lelkükben érzőket megesszük hát őket hiába állatok vágóhíd van nálunk vérpatak nálatok gondoskodás nincs már csak a húsimádat s letagadod régi éltető imádat
csendben folyik patak vörös színe fájón hűtő ajtaja nyíl s bent a sok hús bántón
permetezők csíkot húznak odafent az égen eldöntötték uralkodnak mirajtunk már régen apró felhő csodálkozik újszülött rokonon papírpénzből építkeznek az omló romokon ereikben hatalomvágy halált hozva erjed mire övék ez a világ már csak dögszag terjed
mikor egyedül vagy fájdalom ünnepén igazságot takar létezés tengerén ám nem vagy egyedül oly sokan szeretnek de kik még gonoszok mindent elvehetnek
ne rájuk nézzenek csillogó szemeid ne őket keressék kinyújtott kezeid öleld azt, ki szeret feledd bánatodat öleld az életet öreg barátodat
karácsonyi magányt vigyen a szél tova szeretetnek lángja léleknek otthona szűrke, hideg télből majd virágok lesznek s a fájdalmas évek örökre elvesznek
.....De együttlétetekben legyenek távolságok. És a mennyek szellői táncoljanak kettőtök között.
Szeressétek egymást, de a szeretetből ne legyen kötelék: Legyen az inkább hullámzó tenger lelketek partjai között. Töltsétek meg egymás serlegét, de ne igyatok egyazon serlegből. Kínáljátok egymást kenyeretekből, de ne ugyanazt a cipót egyétek. Daloljatok, táncoljatok együtt, és vigadjatok, de engedjetek egymásnak egyedüllétet. Miként a lant húrjai egyedül vannak, habár ugyanarra a dallamra rezdülnek.
Adjátok át szíveteket, de ne őrizzétek egymás szívét. Mert szíveteket csak az Élet keze fogadhatja be. És álljatok egymás mellett, de egymáshoz ne túlontúl közel: Mert a templom oszlopai távol állanak egymástól, És a tölgyfa meg a ciprus nem egymás árnyékában növekszik.
Mint vergődő madarak átkozott kalitkába zárva Elnyomó társadalomban élünk szabadságra várva Ketrecünk nem acélból van, büszkeség a váza Az tesz minket rabbá, ki a szeretetre gyáva
Értsétek már meg végre, mi formáljuk e világot De míg Lucifer poklot teremt, Krisztus menyországot Krisztus és Lucifer nem anyag, hanem szellemiség Krisztus a szeretet, Lucifer pedig a büszkeség
fesd csak meg a gondolatot selymes szálú fuvallatot fesd le őket szavaiddal földre szétszórt magvaiddal és a színek előbújnak gondolatban összesúgnak egy egésszé összeállnak szellő szárnyán veled szállnak
ne várj tovább, mutasd magad víg szeretet, sötét harag fényből formált soraidat könnyben úszó szavaidat még ha fáj is, le kell írni ne hagyd meg bent mindig sírni
Mi-atyánk aki a mennyekben vágy szenv ide nékem közérdek népem talány kértem szomjam célom éhem figyelek sóvár nézem eyes of your eyes szemek a szemeid mondod hogy hidd oh igen meglegyen minden érlel összes szentel univerzum a gondviseletem.
maradt még egy köröm mivel az életemet bütykölöm kirakom rakosgatom irdatlan szaros halom
maradt még, még maradt az élet felsérti az érfalat panaszkodni szánalom én már ezt így vállalom
...
bármennyire is ez egy pokol benned a lélek honol ha nevetsz is a buta viccen benned a lélek ficcen hogyha vagy is béna bamba benned ül a lényeg magva hogyha vagy is léha zagyva beléd van a lélek rakva
