Nem. Ha úgy csináltad ahogy leírtam és úgy nem megy, akkor annak az előtétnek már kapa. Vagy mert gyárilag is szar volt, vagy mert hittél Mekknek, és összekötöttél 2 olyan vezetéket amit nem kellett volna, vagy mert mind a két áthidalást bennehagytad. Ha lefényképezed az egésznek a hátulját egyben, berajzolom mit hova kell kötni. Minden más vezetéket ki kell szedni! Ha úgy nem működik, akkor kivégezted az előtétet.
Szóval kellene lennie 2 tekercsnek, gyanusan az egyik két vége a 2 piros lenne, a másiké a kék és a sárga. Csakhogy a 2piros ugyan az. Mondhatnánk, sebaj, belül lekötötték, de mégis kihoztak két véget, tehát a két piros a közös. Ebben az esetben egyik tekercs a K-P a másik a S-P. Ha így lenne, akkor ezen a két páron mért ellenállás összegének meg kellene egyezni a S-K értékkel. Nem egyezik.
Már ott gyanus hogy elindul magától. Ezt úgy hívják menetzárlat. Nem lepődnék meg ha a testhez is tudnál mérni pár ohmot.
Azon elgondolkodtál, hogy ha a két szomszédos foglalat érintkezői páronként össze vannak kötve, akkor mi értelme 4 vezetékkel kiállni hozzájuk?
Amint írták is, a rajz szerinti megoldáshoz elég lett volna egy kék vezeték az B3-ról és csak azt az átkötést megszüntetni ahova az megy, az összekötve hagyott érintkezőket pedig bekötni az A/B4-re.
Mondjuk erről a takony előtétről is lebeszéltelek volna, és zárt is a lámpatest, szerintem a 3. évet már nem fogja megélni. Úgy egy maréknyit dobtam ki pont ma, kedvem sem volt javítani, van egy másik halom Philips meg Osram mellette, azokat használom inkább.
Milyen motor lehet ez a kis motor négy vezeték jön ki a kapocstáblára két darab vezetékre rá kötöttem a tápot elég nagy a fordulat és nem is melegedik majd próbáltam másik vezetékeket is volt mikor leverte az AVK-ot egy másik kötésnél lassú a fordulat és kézzel le lehet fogni a forgórészt.Azt nem értem miért jön négy vezeték a tekercsből.
Köss ki mindent az előtétből. Az egyik csövet nevezd ki A-nak, a másikat B-nek. Az A cső egyik végén található foglalatból 2 vezetéknek kell jönnie, egyiknek az A1, másiknak az A2-re. A cső másik végénél lévő foglalatból szintén 2 vezetéknek kell jönnie, egynek az A3-ra, a másiknak az A/B4-re.
Ugyan ezt csináld meg, csak B-vel. Kell majd 1m vezeték, meg egy áthidalást megszüntetni a két cső között.