Grafomán-Okos Antal:
Húsz év gyötrelem és vergődés
(olyan hosszú poszt lesz, hogy lehetne novella is)
Majdnem 24 éves koromig szűz maradtam.
(A húsz évet 12 és 32 éves korom közöttre értem.
Sajnos "attól még" nem volt jó az az időszak, hogy "csak" 12 év telt belőle szüzen.)
Akkor már évek óta tudtam, hogy van ez a topik, mégsem olvastam bele.
Pedig baromira sokat segített volna a tudat, hogy nem vagyok egyedül és hogy nem annyira extrém a helyzetem, mint gondolom. Hogy a problémáim nemcsak az én problémáim, mások is küzdenek ezzel, nem is kevesen, nem is biztos, hogy nem súlyosabban.
Valószínűleg azzal, hogy nem (hogy csakazértsem...) olvastam ezt a topikot, távolítani akartam magamtól a problémát: oké, majdnem 24 vagyok és szűz, de nem AZÉRT, mint mások!
(Gondoltam ezt anélkül, hogy bármit is tudtam volna a sorstársaimról - akikkel attól még, hogy nem vettem róluk tudomást, összekötött ami miatt sorstársaim voltak).
Hanem azért, mert az Igazit keresem és még nincs meg.
(Ez akkora önáltató bullshit volt. MINDENKI az igazit keresi, csak mások tapasztalatokkal...)
Akkor már évek óta tudtam, hogy vannak netes társkeresők, mégsem regisztráltam, mert lúzer dolognak tartottam.
Mai fejjel vicces, hogy nagyobb lúzerségnek tartottam neten ismerkedni, mint nem szexelni (noha ezt így sose fogalmaztam meg mostanáig)...
2008 ősze volt.
Mint írtam, pár hónap híján 24 éves voltam ekkor és hihetetlenül kiéhezett, de párkapcsolat nélkül korábban nem is álmodhattam a szexről. (Oké, álmodni álmodhattam. Mást se csináltam ezen a téren akkoriban.) Nem valami fogadalom miatt vártam vele ennyit, hanem kórosnak vélt soványságom okán: egyszerűen féltem volna felfedni a testemet egy lány előtt, ilyen intim helyzetben pedig aztán végképp.
El sem tudtam volna képzelni, hogy bárki is vonzónak tarthatná ezt a véznaságot, pláne szexuálisan. Ráadásul, ahogy az idő telt, egyre inkább cikinek éreztem, hogy még mindig szűz vagyok, nem is annyira magam, hanem a lányok előtt, ez pedig még jobban megnehezítette a velük való ismerkedést, holott az ettől függetlenül is óriási gondot jelentett nekem.
Eleve 2003-ban, 19 évesen csókolóztam először és korábban szájra puszi se volt senkivel - de még kézfogás sem.
(Összehasonlításképpen az egyik legjobb haverom haverom 19 volt, amikor megszületett a fia, 24 évesen pedig már a lánya születését várta. Oké, ez valószínű a skála másik vége ahhoz képest, ahol én voltam.)
Azt legalább elmondhattam, a csóknál a lány nem jött rá (legalábbis reméltem, hogy nem jött rá: nem látszott rajta, hogy rájött volna, sőt, úgy vettem észre, egyenesen élvezi): akkor próbáltam először - a szextől való fokozódó rettegésemhez viszont nagymértékben hozzájárult, hogy ott egyből kiderül, ha valaki kezdő.
Nem mintha a nyelves csóktól nem rettegtem volna...
Nem azért, hogy elbénázom, hanem egész más okból.
Kilenc évesen egy uszodai balesetben félbetört a bal metszőfogam: még aznap este elmentünk egy fogorvoshoz, aki a megmaradt fél fogra ráhúzott egy belül ragasztóval bekent, a többi fogam színével egyező árnyalatú, filmszerű anyagot, ami a roncsolt fogat befedve új foggá lépett elő.
Elég hevenyészett munka volt (rendelés lejárta előtt néhány perccel estünk be, a jó doktor biztos sietett haza), egy hónapig se tartott ki: a suliban, óra alatt esett le először, konkrétan a földre.
Mások nem vehették észre, hát gyorsan felkaptam, visszaillesztettem a csonka fogra, kicsit felnyomtam remélve, ennyivel el van intézve. Egy ideig ott is maradt, aztán megint leesett, szóval ezzel elvoltam.
Enni nem lehetett vele, mert akkor egyből lejött. A fél fogam elég jól viselte magát szabadon feltéve, hogy nem ért hozzá semmi sem, mert olyankor csillagokat láttam.
Amikor ezen az áldatlan állapoton egy másik fogorvos átsegített egy új foggal, az már (bár ugyanolyan volt) tényleg nagyon tartós lett: 13 teljes évig semmi gondom sem volt vele, akkor egy fogmosás közben adta meg magát.
Igaz, hogy tíz év telt el csonka fogam pótlása és az első csók között, de még akkor is élénken élt bennem, hogy lejöhet - talán éppen csókolózás közben.
El tudjátok képzelni? Vadul smárolok egy csajjal, aki egyszer csak megáll: "Bocs, valami fura van a számban ... " Belenyúl, kiveszi, mire én rávágom: "Ne is törődj vele, csak a metszőfogaml"
Na, ettől tényleg rettegtem. Mivel jobb ötletem nem volt elkerülni ezt, inkább meg se kíséreltem a csókolózást.
Íme, egy újabb ok a szorongásra és egy újabb dolog, mely megnehezítette a lányokhoz való közeledésemet (a kóros soványság mellett ugyebár...).
Sosem hittem az egyéjszakás kalandokban, vagyis nem tudnék érzelmi elköteleződés nélkül szexelni valakivel (gondoltam akkor) és nem is értettem azokat, akiknek ez megy, de ha szüzességi fogadalmat tettem volna, akkor is elképesztő sokáig maradtam ártatlan, főleg, hogy még azok is előbb vesztik el nálam, akik ténylegesen tettek ilyen fogadalmat: én csak belekényszerültem ebbe a helyzetbe saját félszegségem által; bár azt tényleg eltökéltem, hogy csakis párkapcsolatban, igaz szerelmet érezve veszíthetem majd el.
Ez össze is jött, csak sajnos ez a tervem jóval tovább kitartott, mint az az első nem plátói és igaznak tartott (és amíg a kapcsolat működött, akként is megélt) szerelem.
Az első csók megtörténtét öt év kudarc követte - még szerencse, hogy nem tudtam előre: abba talán belekattantam volna. Azt hiszem a félszegségem főleg abból adódott, hogy mindig is tiszteltem és csodáltam a női nemet (noha nem minden képviselőjét lehetett) és akárhány "női nem"-ben volt is részem, ezen nem változtatott.
Általános iskolában azt mondtam egy osztálytársnak, ha nő lennék, leszbikus lennék, mert annyira vonzódom hozzájuk, hogy még nőként se tudnék férfiakat szeretni.
Annyira előzékeny és udvarias próbáltam lenni a nőkkel, hogy ezt hamar megunták.
Nem akartam lerohanni őket.
Ez kívülről bizonytalankodásnak, határozatlanságnak tűnhetett (mi tagadás, az is volt benne jócskán), de egy buliban éjszaka a lányok nagy része határozott, magabiztos fellépésre, heves és gyors reakciókra - de minimum vad smárolásra vágyik és semmiképpen sem arra, amit tőlem kaphatott az esetek nagy részében és bár a smárolós részre én is vevő lettem volna, addig el is kellett jutni...
Pénzem általában nem volt, sokszor nem is ittam semmit - mármint semmi alkoholt és míg mások önbizalmát növelte a spicc, józan próbálkozásaim rendre mind csődöt mondtak, főleg, ha a kiszemelt lány viszont nem is volt józan (bár ez csak annyiban rontott a helyzetemen, hogy ingerültebben reagáltak a bénázásra becsípve...).
Gyakorlatilag nem fordult elő (bár az első csók esete pont kivétel ez alól), hogy valakit már a megismerkedésünk napján megcsókoltam volna: sok esetben épp ez vezetett kudarchoz - olyankor telefonszámot se szereztem.
(És sajnos, amikor igen, akkor egyből el is bíztam magam, mintha egy számsor egy fecnin máris nyert ügy volna...)
Egyszer egy hónapig randiztam egy lánnyal anélkül, hogy megcsókoltam volna, holott a negyedik randin legkevésbé sem lehetett volna letámadásnak nevezni, ha mégis megteszem.
De nem tettem és szépen el is halt a kapcsolat.
Még a kezét se fogtam meg - igaz, egyszer belekarolhattam.
Döbbenetes, de 16 éves korom előtt semmilyen formában se közeledtem lányokhoz - onnantól meg úgy nyolc évig szinte csak a kudarc jött. A mai napig szégyellem, hogy mekkora mamlasz voltam, ha lányokról volt szó. Első csók és első szex közti öt évben, ha tíz lánnyal csókolóztam összesen, sokat mondok - és talán még akkor is, ha a számot a felére csökkentem.
Az első csajommal való megismerkedésem előtt jó két évig nem csókolóztam senkivel: utoljára a Rockmaratonon egy elég helyes csajjal (aki a nagy reményekre jogosító Lánycsók nevű községből származott), már ha csóknak lehet nevezni, hogy egy olyan öt másodpercre belenyomta a nyelvét a számba.
Én a dolgot azzal szakítottam félbe, hogy azt mondtam, nem akarom, hogy összetörje a kis szívemet (addigra már eljutottam arra a pontra a lányokkal való -nemlétező- kapcsolataimban, hogy különösebb megerőltetés nélkül is hihetetlen szánalmas tudtam lenni), ugyanis egyértelmű volt, hogy nem akar tőlem semmit. Így akartam megelőzni, hogy beleszeressek.
(Mit mondhatnék? Reménytelenül romantikus voltam és pont emiatt voltam reménytelen...)
Hisz már eleve az a csók is amiatt volt, mert miután azt mondta, hogy bármit kérdezhetek tőle, megkérdeztem, megcsókolhatom-e és arra reagált úgy, hogy rám vetette magát és le akart smárolni.
De mi a fenének, hogyha úgyse látom többet?
(A tapasztalat miatt, bakker - mondanám magamnak ma.
Mindenki megfizeti a tanulópénzt, ez egyszerűen elkerülhetetlen.
Egész egyszerűen végig kell járni a szamárlétrát a párkapcsolatokban is.
Sajnos nem lehet kihagyni a csalódásokat és előretekerni a jó részhez.)
A lánycsóki lánycsók után két teljes évig csak egy próbálkozásom volt.
A Rocktogonban kiszúrtam egy egyedül táncoló lányt, nem vettem le róla a szemem és ez hatott: odajött, előttem folytatta a táncot, majd leült mellém, váltottunk pár szót és megfogta a kezem, a tánctérre vezetett.
Amikor táncolni kezdtünk, magamat is megdöbbentve elkezdtem remegni.
Csaj először furán nézett, aztán le is pattintott. Azért remélem, azt hitte, csak részeg vagyok.
Ez a sztori begyávított a következő két évre, sőt amikor oda jutottam, hogy először csókoltam meg az első csajom, miközben odahajoltam hozzá, azon aggódtam, hogy elkezdek remegni, hiszen amikor legutóbb értem hozzá lányhoz, akkor is ez történt.
Ráadásul ott még nem is csókról volt szó, mindössze tánc közben megfogták a kezem.
Ez volt az első csók, aminek végre csók íze volt: a bulikból csak "sörcigi" ízű csókot ismertem.
Szerencsére nemhogy nem kezdtem remegni, ismeretségünk kezdete teljességgel nélkülözött minden olyan hibát is, amit korábban még sorra elkövettem. Amit mégsem nélkülözött, az azért nem tűnt hibának, mert leendő csajom nem is gondolta, hogy érdeklődésem iránta több lehetne, mint baráti (önbizalma neki is pont annyi volt, mint nekem, de tapasztaltnak mégis tapasztaltabb volt nálam, egy Valódi Párkapcsolattal a háta mögött...), én meg azért tudtam laza lenni és nem görcsölni, mert fel sem merült bennem, hogy egy (az én fogalmaim szerint) Ennyire Jó nőnél van olyan, hogy éppen nincs barátja.
Sőt, egy félreértett megjegyzés miatt meg voltam róla győződve, konkrétan is van valakije és emiatt nem volt olyan tétje a közösen eltöltött időnek (magyarán nem éreztem esélyt), ami miatt minden lánnyal túl görcsösen viselkedtem korábban.
Három napja jártunk, amikor kibökte első, az összejövést követő találkozásunkon (első közös margitszigeti sétánk végeztével), hogy szüzességi fogadalmat tett, azaz házasság előtt tartózkodik a szextől.
Némi csavart jelentett a dologban, hogy előző (egyben első) barátjának még nem mondott ilyesmit és így nem is volt már szűz.
Mikor elbúcsúztam tőle, azt hittem, ez ennyi volt.
Nagyon szerelmes voltam már alig 11 nap ismeretség után is, nem a szexet tekintettem a kapcsolat alapjának, de kihagyni se tudtam - ez azóta sincs másként.
Mielőtt vele találkoztam, gyakorlatilag már elkönyveltem magamban, hogy nekem a szexből csak az "önszerelem" jut és egy épp bimbózó párkapcsolat küszöbén állva nem voltam rá felkészülve, hogy éveket töltsek továbbra is szüzen - pláne úgy, hogy csak én vagyok az.
Azt pedig nyilván nem tudtam volna garantálni neki 11 nap után, hogy majd elveszem (és végül nem is vettem).
Ráadásul addigra már ott tartottam, hogy annyira vágytam a szexre, hogy attól féltem, mentális határaimat kezdi feszegetni ez a szüzesség-dolog.
Ilyen előzmények után és annyi idősen, amikor egy nálam kerek évvel fiatalabb haveromnak három éves gyereke volt, el sem tudtam volna képzelni, hogy szüzen, szexmentes párkapcsolatban éljek.
Főleg, hogy teljesen biztos vagyok benne (azért továbbra is remélem, hogy tévedek), apám, amíg be nem mutattam neki a csajom, azt gondolta rólam, hogy meleg vagyok - viszont egyáltalán nem tudom hibáztatni ezért. Mi alapján kellett volna másképpen gondolnia?
Végülis lehet, hogy még egy ilyen macsó közegben is könnyebb megemészteni, hogy az ember fia meleg, mint azt, hogy lúzer.
Korábban én is attól rettegtem, hogy esetleg azért vannak sorozatos kudarcaim a másik nemnél, mert tudat alatt nem a lányokhoz vonzódom. Miközben soha nem éreztem vonzódást a saját nemem iránt.
Évek óta kétségek és hormonok gyötörtek emiatt.
(Lehet, hogy nem jó helyen próbálkozom és ez a baj?
De hát az ilyesmit nem aggyal dönti el az ember, hogy felkel egy reggel: "Elegem van, jöjjenek a pasik!") Mindezen csak rontott volna egy szexmentes párkapcsolat, amiben csakis én lennék még ki tudja meddig kezdő.
Nehéz volt, mert amellett, hogy mindenképpen akartam a szexet, nem akartam belevinni, hogyha nem akarja - ugyanakkor azt is tudtam, itt nincs kompromisszum.
Miután elköszöntem tőle, írtam neki egy amolyan búcsúsms-t, mire a lány azt válaszolta, nem akar elveszíteni, elrendezi magában a dolgot. Másnapra írtam neki egy kétoldalas levelet és két nagy bögre forró csoki mellett órákon át beszélgettünk erről a témáról, fő (és egyetlen jó) érvem a fogadalma ellen annyi volt, hogy ilyesmit legcélszerűbb tényleg szüzen tenni.
Ezért én akkor akár még tehettem is volna, de könnyű ez olyan sivár évekkel a hátam mögött.
Ekkor azonban még nem mondtam el neki, hogy szűz vagyok, mert fogadalom ide vagy oda, attól féltem, ugyanolyan hülyének nézne miatta, mint bárki más tenné, ha elmondanám.
Hisz mit gondolt volna valakiről, aki fiú, 24 éves, nem tett fogadalmat és még szűz?
Jó nagy lúzer lehet az illető akkor!
Basszus, hát még én is ide lyukadtam ki, amikor ezt itt így mind végiggondoltam, mint amit eddig leírtam.
Meggyőztem, együtt maradtunk és nagyon fel voltam dobva: végre (tán életemben először) nem vagyok begyávulva egy vonzó nő közelében! Kisebb-nagyobb mértékben mindig jellemző volt rám korábban, de igazán tragikus méreteket csak az ezt megelőző két évben öltött ez a gyávaság.
Egy strandon ismerkedtünk meg és ez nagyon fontos volt.
Rajta fürdőruha volt, rajtam meg fürdőnadrág, mely egész vézna valómat közszemlére tette.
Tehát megismerkedtem egy lánnyal, aki előbb látott szinte teljesen meztelenül, mint felöltözve: azokat a részeimet, amiket szégyelltem, nagyon is jól láthatta. Látta, hogy nézek ki, mégis szóba áll velem?
Ez tényleg nagyon király! (Úgy látszik ez kellett: füstös éjszakai klubok jótékony homálya helyett a mindent megmutató napfény - és fürdőnadrág. Külsőmet érintő csalódás így kizárva.)
Más kérdés, hogy ezután még több mint egy hétig nem mertem másképp közeledni felé, csak barátilag.
Aztán együtt voltunk öt évig.
Az utolsó három év nem volt jó, de akkor én még -más párkapcsolati tapasztalat híján- kitartottam, mert azt hittem, "ilyen egy párkapcsolat".
Nem, egy jó az nem ilyen, látom be mai fejjel, egy mérgező viszont -sajnos- annál inkább...
Aztán szétmentünk, én meg igen karakteridegen módon belevetettem magam az internetes ismerkedés világába... (és olyan két hét lubickolás után elkezdtem nem érteni, miért viszolyogtam ettől olyan 10 évig?)
Egyéjszakás kalandom is lett, noha nem rajtam múlott, hogy az maradt.
Elsőrandis szex, wow! És óriási szerelmi csalódás. (Ennyit nem ért.)
Hogy ne nyújtsam el még jobban, lényeg, hogy az első csajomtól még kilenc évbe telt, mire találkoztam a feleségemmel. Mit mondjak, sokat segített volna, ha az azt megelőző húsz évben tudtam volna, hogy jönni fog. Ha tudtam volna, hogy attól, hogy húsz évig nagyrészt egy kínszenvedés a szerelmi életem -amikor épp van olyanom egyáltalán...-, az nem azt jelenti, hogy örökké így is marad.
Hogy jönnek jobb idők, hogy mindenkinek van hely a nap alatt és mindenkire vár valaki.
Mindenkinek van helye valaki szívében - és ágyában. :)
Úgyhogy fel a fejjel. Komolyan. Nekem utólag is sokat jelent, amiket itt olvasok akár tapasztalatokról, akár jótanácsokról van szó. Hülyén hangzik, de utólag -14 év távlatából- is lelket önt belém ez a topik.
Azért írtam ki magamból ilyen szinten, mert jól esett és azért, hogy hátha magára ismer olyan, aki el van keseredve és azt hiszi, minden olyan szar marad, mint most. Pedig nem. :)
