Szigorúan magamból kiindulva, nagyon körül kell néznem, ha egy új-zélandi SB után jó magyar fehéret akarok inni. Találok ugyan, de drágát és keveset. És ilyenkor pont nem érdekel a terroir, amit nem hogy nem tudnak megmutatni, de maguk sem nagyon tudják, milyennek is kellene lennie. (Somló és Tokaj kivétel.) Mikor nemhogy 5 egymást követő évjárat nem egyforma minőségű, de a következő is csak az azévi aktuális borhibákat mutatja...
Sajnos ebben igazad van. Ennek oka végetlenül egyszerű, véges keretből gazdálkodik mindenki és a sok kedvenc mellt egyre kevesebb pénz/idő/energia marad az ismeretlenekre. Szerény véleményem szerint nem is biztos, hogy a hazai piac el tud még tartani még N+1-ik minőségi termelőt.
"A Borrajongón pedig igencsak elszaporodtak a "köszönjük XY-nak a vendéglátást" felirattal végződő írások."
Az baj, hogy időnként élünk a felkínált lehetőséggel, vagy az, hogy ezt feltüntetjük a bejegyzés végén?
Attól nem kell tartani, hogy ha meghívnak valahová, akkor szebbet írunk róla, mintha belépőért mennénk.
Egyrészt még arra sem vállalunk semmiféle kötelezettséget, hogy írni fogunk cserébe a meghívásért, arra meg pláne nem, hogy reklám cikket fabrikáljunk belőle. A legtöbb "problémánk" pont az ilyen (számunkra belépőt biztosító) rendezvények leírásából származott. (Lásd: Somló, Szekszárdi kadarkák, stb)
A feltételes módra akartam utalni, általánosságban. HA sikerül tartalmas bort csinálni, akkor indokolt lehet a magasabb ár. Én azt tapasztalom, h ma már lehetetlen ár alapján minőségi különbséget tenni a polc előtt állva.
A 2eFt-os borhoz: Pont kétezerért árulják több helyen Eszterbauerék Sógor kadarkáját. A 2015-ös nagyon ízlett. Pont a hét végén kóstoltam a 2016-ost, sajnos ebbe olyan zelleres-zöldes jegyek kerültek, hogy nagyon elszomorodtam.
Én éppen fordítva vagyok. Sokat járok ki növényezni (berkenyészni), gombászni, stb. Somló, Badacsony, Csobánc, a teljes Balatonfelvidék, Sár-hegy, Tokaj-Hegyalja gyönyörű helyek. Azért, hogy egy-egy kedvenc helyemen termett bort kóstolhassak, hajlandó vagyok időt-pénzt áldozni. akkor is, ha minőségben kicsit lejjebb van az a bor. Ha úgy tetszik, az ár-érték arány érték oldalán nálam benne van a termőhely emléke is.
Az a gyanúm, hogy az emberek többségében nem úgy vannak bekötve, hogy amikor belépnek a boltba, az jár a fejükben, hogy "én ma este feltétlen tokaji hárslevelűt akarok inni". Még az se feltétlen, hogy "én ma magyar hárslevelűt akarok inni". Simán előfordulhat, hogy egyszerűen valami jó fehéret akarnak inni, lehetőleg nem a saját lehetőségeiktől és értékrendjüktől elrugaszkodott áron. Így aztán virtuálisan simán versenytárs lehet a választásnál adott esetben a Balassa Betsek Hárs, a D. Wachau G. V. Smaragd és a SAP Juhfark. (A Balassát direkt azért választottam, hogy a szeretetedet kivívjam.)
Tehát én nem terroirt és nem is szerkezetet iszom, amikor költeni vagyok hajlandó az élményre, hanem egyszerűen valami élvezetesre vágyom. Nyilván nem 2000-ért, de ha valaki kiemelkedően jó ár/érték arányban adja a jót és emberileg sem taszít, az megvesz magának, ilyen egyszerű. Változatosságra is vágyom, tehát ha egyik nap burgenlandi pinót ittam, ha megtehetem, nem fogok másnap is burgenlandi pinót inni.
Valószínűleg van még hozzám hasonló fogyasztó, tehát az olyan borász, akinek a terroir nagyon erősen mocorog az agyában, mint mindenek feletti szempont a magasabb kategóriában, nem biztos, hogy jó felé tájékozódik.
" én simán meggyőzném magam, hogy nem óhajtok annyira tokajit inni. "
Ez két dolgot jelenthet. Vagy azt, hogy nincsen olyan kellően tipikus tokaji ami téged ellenállhatatlanul vonzana, vagy pedig azt, hogy téged ez az egész termőhelyi tipicitás nem érdekel.
Mondom, ha egy fogyasztónak (atomdrága) csülökhöz van kedve, akkor hiába rakunk elé egy (jóval olcsóbb) heringet.
A kulcs ott van, hogy legyenek annyira mások a magyar termőhelyi borok a világ bármelyik boraitól mint a hering a csülöktől. Ha csak az árakat emeli valaki, de nem differenciál ízben és élményben akkor az triviálisan öngól lesz.
"Ha a Mátrában a jobb borászok testületileg úgy gondolják, éppen itt az ideje az évi 20%-os áremelésnek, vagy azonos ár mellett a beltartalom kilúgozásának, "
Ez két gyökeresen két külön ügy és szerintem sportszerűtlen egy lapon említeni őket.
"fejemben rejtező "jó ár/érték" kép"
Azt egyébként érdemes lenne elfogadni, hogy a jelenlegi árszint és minőség az igényesebb és egyedibb borok termelése nem fenntartható. Osztrák és német költségekkel nem lehet az osztrák és német borok árainak a feléért bort termelni. De a trehány olvasók (hkhm) kedvéért jelzem, hogy ezt csak az igényesebb és egyedibb borokra írom.
Kezd visszalendülni az inga... a villányiak túltolták (az árat meg a toxikus lekvárokat), most kezdenek visszatérni a földre. Mégis el kellene adniuk, bár nyilván k. jól mutatnak a teli hordóhegyek a pincepalotákban. És szerencséjükre mások is túltolták közben, így ha kicsit visszafogják még magukat, akár eljöhet a villányi best buy vörösök ideje. :)
Gere szerintem a "nagyok" közül mindig leginkább értette az idők szavát, talán csak a zöld címkés portugizije volt időnként rémes. A Kopár soha nem volt tanninlekvár, legfeljebb túlárazott. Mostanában mintha Bock is éledezne, a kadarkája pl. 2 éve szinte megdöbbentett. A másik két egykori nagy szerintem kiütötte magát, de bőven jöttek fel a következő hullámból a helyükre.
Igen én hoztam szóba, mert a kereskedések és a termelők árait nézve ez a kép alakult ki bennem. Ha nem éreznem, hogy az elmúlt 2-3 évben a magyar borok inkább megrekedtek valahol és uniformalizálódnak, még a "terroirista" termelők esetében is, akkor talán megértőbb lennék. De így lábbal szavazok (az is igaz, hogy objektív okok miatt kevesebb a családi fogyasztás) és a felhalmozott készleteket fogyasztom. Bár elértük, hogy mára nagyrészt "alkalmi" borok maradtak.
Meglepődtem én is, de például ismét több villányi bor fordul meg nálam. Jutányosabbak és ízletesebbek, ha lehet ezt mondanom. Még akár egy Gere is (noha 2015-ös fekete járdoványának árát jelentősen megemelte, normál beszerzésben már fájdalomhatáron túlra, de még van egy kedvezőbb árú út).
Kúcs Gyula 2015-ös villányi vöröse szerintem nagyon rendben van, majdnem olyan jó, mint Cserrnyik 2013-as Cabernet Sauvignon-ja (ez tényleg remek volt). És 2000 alatt sikerült megvennem. (A 2016-os oportóját ezzel szemben nem ajánlom).
Á, ez a termőhelyi tipicitás az én fejemben egészen másként működik. Ott van pl. valami atomdrága tokaji száraz, és egy annál jóval olcsóbb, de finomabb osztrák grüner v. No most, én simán meggyőzném magam, hogy nem óhajtok annyira tokajit inni. Ez persze akkor lenne, ha nem lennék akkora borhazafi (és fasz). Tehát a tipicitás értéke elég viszonylagos, bár nyilván létezik olyan is, aki mindenképp pécsi cirfandlit akar inni 1 este, és attól nem tántorítható el semmiképp.
A min. 4 rugós jó mátrai borokat Loading emlegette, tehát nem tudok válaszolni. Eddig csak a Tőkésektől kóstoltam ilyen árfekvésű cuccot, nem sokat, meg pár napja Centurio sárgamuskotályt. Utóbbit étteremben, egy kedves sommelier rábeszélésére. Jó volt egyébként, de polcról nem venném le.
Ha a Mátrában a jobb borászok testületileg úgy gondolják, éppen itt az ideje az évi 20%-os áremelésnek, vagy azonos ár mellett a beltartalom kilúgozásának, a borvidékről jelenleg fejemben rejtező "jó ár/érték" kép pillanatok alatt eltűnik.
"a manapság oly divatos "könnyű-gyümölcsös-elegáns" fajélesztős-überillatos-reduktív borok semmiféle termőhelyi tipicitást nem fejeznek ki."
És ezzel házhoz is mennek a pofonért. De nem erre reagáltam, hanem arra, hogy "a Mátrában az az új módi, hogy a normális bor legyen legalább 4 rugó." Nem tudom, hogy konkrétan kinek és milyen borára gondoltál, én csak azt mondom, hogy ha egy bor rendelkezik termőhelyi tipicitással (ami nálam a normális bor egyik szükséges, de nem elegendő feltétele) akkor azzal kivonja magát a külföldi borral való összehasonlításból.
"márpedighepci1fasz"
Ááá :) ettől nem lehet elszakadni :)
Egyébként a lényeg az az, hogy 2000 forintos jó borok kellenek, de a kitörési pont nem ez a kategóra és ezért érdemes az egyediséget és termőhelyi tipicitást nyújtó magasabb árfekvésbe pozicionált borokat is a helyükön kezelni.
Szerintem a manapság oly divatos "könnyű-gyümölcsös-elegáns" fajélesztős-überillatos-reduktív borok semmiféle termőhelyi tipicitást nem fejeznek ki.
Ha a szokásos "márpedighepci1fasz" attitűdödtől sikerült volna időlegesen elszakadni, pont ezt vehetted volna le az új stílusú Csernyik-fehérek fikázásából. :)
Azt az izsáki Arany Sárfehért mi is kedveljük. Engem nem vonz annyira a pezsgő és prosecco, mint a jó fehérbor.
A helyzet amúgy nem tragikus, mindig lehet találni olyat, ami tetszik, legfeljebb új termelőket kell keresni. Az egyik teniszpartnerem fia (Tánczos) Csopak mellett ténykedik, most kértem egy karton vegyes olaszt tőle. Az olcsóbb is nagyon rendben van, a válogatás (2 rugó) meg legalább olyan, mint Csernyiké volt valaha.
Ittam minap a Bortársaság tulaja által tulajdonolt tantiban is nagyon kellemesen beltartalmú, megfizethető balatoni olaszt (Martinus, szintén 2 rugó körül). És a Skizo alap olasza is eléggé rendben van, az olyan illatosabb, mint az új csernyik, de kb. a felébe kerül.
Én sajna nem ismerkedem borászokkal, így különösebb érzelmek nem fűznek hozzájuk: aki jócskán rontja az ár/érték arányt, megy a levesbe (borleves). :)
Szerintem nem a termelők diktálnak hanem elsősorban a kereskedők. Lényegében a nagy élelmiszerláncok és komoly marketinggépezettel dolgozó nagykereskedések kezében van a közizlés.
" pácolt hering inkább úgy vetélytársa a körömpörköltnek, mint a sör a bornak"
Ez szerencsére alapvető tévedés.
A termőhelyi boroknál ugyebár van jelentősége a termőhelynek. Vagyis egy wachaui bor az legyen bármilyen jó is, nem lesz mátrai. Ha pedig valakinek egy mátrai borra szottyan kedve akkor hiába tolod az orra alá a legfrankób hiperolcsó labanc bort az nem lesz mátrai.
Korántsem meglepő módon pontosan ezért mondogatjuk egyre többen, hogy a magyar bor kitörési pontja a termőhelyi tipicitás. Aki ezt észrevette és felfogja az igyekszik minnél inkább termőhelyi és egyedi bort készíteni, hogy megnyerje magának azt a fogyasztót aki nem csak egy fehér vagy vörös bort akar inni, hanem mondjuk sopronit, somlóit, mátrait. De a termőhelyi tipicitáson túl a stílus tipicitás is ilyen pálya. Ha én testes és koncentrált borokat csinálok akkor az én fogyasztóimnak te mutogathatod a harmadáron kapható penge savó, kristályszerkezetű karcsú osztrák rajnaiakat... ha neki harapnivaló borra van kedve akkor bizony ez hering vs. csülök téma lesz.
Amúgy meg a magas árakat érdemes úgy nézni, hogy hova megy az a pénz és mit csinálnak ott vele. Ha a magasabb árból fejlesztenek és munkaerőt fizetnek akkor ugye nem kérdés, hogy a te érdeked is, hogy jó drágán menjenek el a borok.
De az megint az a téma amiben ezerszer nem értettünk már egyet :)
Én pedig a horvátot nem ismerem, mert utóbbi években nem vitt arra az utam. A lengyel egyszerű éttermekben szinte csak olasz és spanyol borok vannak. Úgy kb. 50% félszáraz/félédes vonalon, ezért nehéz összehasonlítani. És 1,5 dl bor kb. 1,5 korsó sör árával egyenlő.
Egyébként én is szenvedek valamelyest a 2000Ft alatti kategóriával. Múltkor vettem valamit a Borhálóban, de azzal sem voltam igazán kisegítve. Maradt a Nyakas akcióban, illetve kimérve a pincénél.
Mondanám, hogy igyál pezsgőt minimum a fehérek helyett. De azt látom a Hungária ára is emelkedőben van rendesen a boltokban.
Ami eszembe jut helyette az az Arany Sárfehér az Izsákiaktól. Nem egy champagne, de étel mellé rendben van. És nagyon sok borász habzó vagy gyögyöző boránál jobb.
A lengyel borokat nem ismerem egyáltalán, Horvátországban meg azt tapasztaltam, hogy az egyszerű éttermekben kimért egyszerű fehérbor jó eséllyel lényegesen jobb, mint honi társai.
Engem ez a 2-2500 Ft közötti polci kategória érdekel(ne) leginkább fehérben. Ha a jobb borvidékeken tevékenykedő kisebb borászok közül már a kevésbé felkapottak (lásd: Csernyik) se hajlandóak ennyi pénzért számomra élvezetes tételeket palackozni, akkor nagy fájdalmamra inkább veszek több "technót" vagy alföldit féláron, a vacsorát kísérő 1-2 decinek az is tökéletes.
Nem Csernyik az egyetlen kedvencem egyébként, aki szerintem jóval lejjebb ment a minőséggel, az árakkal meg feljebb.
A piac elfogja dönteni, hogy mennyiért lehet eladni egy tételt. Ha nyakán marad valakinek 15-20 euróért, akkor lejjebb megy az árral, vagy lefőzeti brandynek :) Mindenki megakar élni, ezért elmegy a határig az árral, vagy tovább is. Aztán rendeződik a piac és az árak is le vagy felmennek az eladhatóság határára.
