Keresztelési ceremónia közben halt meg egy csecsemő. A másfél hónapos gyerek feltehetően az alámerítés közben fulladt meg, mert a pap nem takarta el az arcát. A szülők feljelentést tettek az ügyben, a moldovai papnak viszont nyoma veszett...
a két nézet kizárja egymást, összeegyeztethetetlen. vagy én döntök a következő lépésemről, vagy Isten már eldöntötte. előbbi esetben Istennek nincs beleszólása, utóbbi esetben nincs szabad akarat.
De Isten nemcsak látja a jövőt, hogy annak alapján rendeljen el dolgokat, hanem azért látja mert előre elrendelte. Ha csak látná és annak alpján rendelne el, akkor a jövőbeli esemény lenne az alapja Isten eleve elrendelésének ez pedig nem igaz, mert annak alapja Isten szuverén elhatározása, azaz független minden külső körülménytől.
Hitem szerint Isten felette áll a mi időkategóriánknak - ez azt jelenti, hogy egyszerre látja/tudja a múltat, a jelent és a jövőt. Ezért tudja előre a sorsodat/sorsunkat és így lehetséges az előre elrendelés. Te döntesz, de mégis azt teszed, ami "meg van írva".
Érdekes, hogy a reformátusok és az amerikai presbiteriánusok is foggal-körömmel harcolnak a gyermekkeresztségért, de ugyanazon az alapon, amin elfogadják a gyermekkeresztséget elutasítják a gyermekúrvacsoráztatást. Nagy hiba! Találóan fogalmazott egy teológus, amikor a persbiteriánusokat bapto-presbietriánusoknak nevezte.
Gondolom, ebből kiderült, hogy mi keresztelünk gyermekeket és úrvacsorát is kiszolgáltatjuk (hetente).
Ami azonban mindenképpen megfontolásra méltó: mindegy, hogy ki mit gondol a keresztségről, Isten általa objektíven bevesz a szövetségébe. Álladóan emlékezik is rá. Ha engedelemességben élünk, akkor megáld, de ha engedetlenségben, akkor nagyobb büntetésben leszrészünk, mint ha egyáltalán nem lettünk volna megkeresztelve.
A véleményem a következő: szerintem mindegy hogy egy gyermeket megkeresztelnek-e vagy sem. Mert ha nem keresztelik meg, akkor magára a gyermekre bizzák hogy miben fog és akar majd hinni. Mert a vallás csak módszer (és itt a "csak módszer" nem lebecsülendő dolognak értendő) az Út ugyan oda vezet. Így ha valaki az iszlám által, vagy a buddhizmus által, esetleg más vallás szerint tudja csak végigjárni az Útját az tegye úgy. A másik, hogy jó is a gyermekkeresztség, mert egy lehetőségként tud szolgálni, hogy ha a gyermek felnöttkorára keresése végére érve a keresztény vallásban hisz, és abban látja az igazságot, akkor megkereszkelkedve van már. De ezt az előbbi lehetőségnél is meg tudja tenni ha úgy gondolja, hogy a keresztséget választja.
Csak egy a bibi, hogy valójában nem létezik szentlélek, csupán bibliaelméletek által, hit által és értelmező magyarázatok által, sőt Jézus se nem volt jelen sohasem, főleg nem keresztény demagóg alkalmaknál úrvacsorának becézett pogány vámpírkultuszok levezetésében!
A gyermekkeresztség ugyan olyan babonás gyakorlat, mint a felnőtt keresztség!
Pl.: az evangélikusok az úrvacsoránál azt vallják, hogy a vétel pillanatában jelen van Jézus, a reformátusok csak szimbolikus jelenlétet vallanak. (remélem, jól írtam le a lényeget ...)
Kedves Satya!
Ez ugyan a gyermekkeresztségről szóló topik, de mivel itt említetted a fentieket, itt kell reagálnom rá - röviden.
A szimbólikus jelenlét csupán Zwinglinél volt, de Kálvin ezt túlhaladta. Eszerint a Szent Lélek által való valóságos jelenlétet valljuk az úrvacsorában is.
A ref. teológiában az elrendelés és az egyéni felelősség dialektikus feszültségben jelenik meg, logikailag nem érnek össze, de ez nem is szükséges. Mindkettőn erős hangsúly van, és a látszólagos ellentmondás feloldását az örökkévalóságra bízzuk. De nem követjük el azt a hibát, hogy megpróbáljuk az előbbit az utóbbival tompítani vagy agyonütni. Sőt inkább az egyén metafizikai szabadságát tartjuk korlátozottnak, teljesen alárendeltnek a elrendelő isteni akarat színe előtt. Szerintünk az ember szabadsága merőben erkölcsi természetű, de nem objektív, nem abszolút és nem is aknázható ki az eleve elrendelés ellen.
"Itt az a nehézség jön be, hogy mi csak tér-idő koordinátákban tudunk gondolkodni. Isten viszont felette áll a mi idő kategóriánknak."
ez rendben van, értem is. de ha az én idő-kategóriám szerint a jövő ismert, akkor nincs saját akaratom, hiszen bármit csinálhatok, úgyis az a jövő fog bekövetkezni, ami "írva vagyon". ha viszont az akaratom saját és szabad, akkor nem Isten dönti el, mit csinálok a következő pillanatban, hanem én. akkor viszont semmi sem lehet eleve elrendelve.
Itt az a nehézség jön be, hogy mi csak tér-idő koordinátákban tudunk gondolkodni. Isten viszont felette áll a mi idő kategóriánknak.
Az eleve elrendelés kálvini tana valóban nehézzé teszi a szabad akarat és a felelősség értelmezését. De nem tudom, a reformátusoknál ez hogyan van, ennyire nem látok bele a gondolkodásukba.
Már megbocsáss, de akármelyik variánsra tekintek, mindegyik hazugságnak tűnik....
Isten nem rendelt előre el semmit, nem lát előre semmit, ,ezt neked a legjobban kellene észrevenned az egész bibliai történelmet figyelembe venned és olvasnod, hogy isten miképpen és hogyan is reagál a dolgokra, az egy másik kérdés, hogy akik írták miképpen képzelték el a saját hitükben!
Isten bármikor bárkinek megadhatja a kegyelmet, a kegyelem éppen azért kegyelem, mert megszabadít egy végzés beteljesedésétől, a szeretet ugyan így.... és sorolhatnám!
Isten nem előre látó, nem előre tudó, hanem Isten hagyja az eseményekben az embereket kibontakozni, hisz nem lenne egyetlen megtérő se, ha nem önmagától döntene ebben az ember, még akkor se, ha úgymond Isten felkínálja neki a lehetőséggel járó minden kedvezményét!
nekem ez egy visszatérő problémám az értelmezésben.
ha előre lehet tudni, akkor előre el van rendelve. ha meg szabadon választhatok, akkor senki, még Isten sem tudhatja előre, mit fogok tenni. próbáltam már többször is beszélgetést kezdeményezni erről a kérdésről, kevés sikerrel. az én véleményem szerint a szabad akarat és az eleve elrendelés kizárják egymást.
Kedves msmks! Olyan közösség, hogy protestáns nincs. Protestáns közösségeknek nevezzük azokat a közösségeket, amelyek a reformáció kapcsán váltak ki az egyházból. Ez az elnevezés tehát gyűjtő fogalom. Az egyes közösségek között lehetségesek tanbeli különbségek. Pl.: az evangélikusok az úrvacsoránál azt vallják, hogy a vétel pillanatában jelen van Jézus, a reformátusok csak szimbolikus jelenlétet vallanak. (remélem, jól írtam le a lényeget ...) Az eleve elrendelés tanát abban az értelemben, hogy van, akit Isten eleve a kárhozatra rendelt, a reformátusok - Kálvin tanítása - vallják. Ez azt jelenti, hogy Isten előre tudásában tudja, hogy nem fog üdvözülni, ezért nem is adja meg neki a kegyelmet. Az evangélikusok nem ilyen egyértelműen vallják ezt. A katolikusok azt vallják, hogy Isten mindenkinek ad elegendő kegyelmet az üdvözüléshez, de tudja előre tudásában, hogy ki nem fog vele élni.
A gyerekekkel egyetemben, felnőtteket, öregeket is kereszteltek, amikor ott voltam, igaz nem bemerítéssel. De hogy mit lehet választani, azt nem tudom, mivel csak néhányszor voltam ott, és nincs rálátásom szinte semmire sem. Kérdezzél inkább valaki mást.
Részletkérdés a gyerekkeresztség? Akkor a preformandusoknál gondolom lehet alternatív lehetőségként a fölnőttkori bemerítést választanai a csecsemőlocsolgatás helyett...
Megmondom: úgy tudom, a protestáns az egyetlen olyan keresztény közösség, amelyik elfogadja az eleve elrendelés tanát, ami számomra alap. Ehhez képest a gyerekkeresztség részletkérdés, főként olyan felfogásban, ahogyan részleteztem is előzőleg.
Mivel a lelkész kihangsúlyozta, hogy a gyerekek keresztelője csak egy gesztus, és nem akarta igékkel alátámasztani, nem gondolnám bűnnek. Sok minden van, ami nem biblikus, mégis gyakorolják: pld. az asszonyok fedetlen fejjel való imádkozása. Ezek nem üdvösségi kérdések, és meggyőződésem, hogy a gyermekkeresztség sem az. Azért vettem rajta részt, mert mióta eljöttem a Hgy-ből, nem volt alkalmam Úrvacsorához. Nagyon hiányzott, majd egy év telt el...:-(((
