Józsika, ezt a szűk látókörű elcsépelt érvet már olvastuk tőled, sajnos semmit sem ér.......
Prédikálásnyilvánosanésházrólházra
AMIKOR Jézus Krisztus kiküldte a tanítványait, így oktatta őket: Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa (Máté 10:7). Prófétai parancsában pedig azoknak az igaz keresztényeknek, akik majd a dolgok e rendszerének befejezésekor élnek, ezt mondta: És prédikáltatik az Isten országának Evangyélioma az egész földön, hogy az minden Pogányoknak bizonyságúl legyen (Máté 24:14, Károli, 1899). Mit jelentett ez?
Ez nem azt jelentette, hogy a tanítványoknak templomokat kellett építeniük, harangot kongatniuk, és várniuk, hogy összegyűljön egy gyülekezet, hogy hetente egyszer meghallgassa őket, amint prédikációt mondanak. Az itt prédikálni szóval fordított görög (keˇrüsz′szo) ige alapvető jelentése: hírnökként kihirdetni. Ez nem azt a gondolatot tartalmazza, hogy a tanítványok egy korlátozott csoportjának mond valaki prédikációkat, hanem inkább nyílt, nyilvános kijelentést tesz.
Jézus maga állította fel a példát arra, hogyan kell ezt tenni. Elment olyan helyekre, ahol embereket találhatott. Az első században az emberek rendszeresen összegyűltek a zsinagógákban, hogy hallják a felolvasást az Írásokból. Jézus megragadta a lehetőséget, hogy ott prédikáljon nekik, nem csupán egyetlen városban, hanem egész Galilea, valamint Júdea városaiban és falvaiban is (Máté 4:23; Luk 4:43, 44; Ján 18:20). Az evangéliumi beszámolókból kitűnik, hogy még gyakrabban prédikált a tengerparton, a hegyoldalakon, az út mentén, a falvakban, és azok otthonában, akik örömmel fogadták őt. Ahol csak embereket talált, Istennek az emberiséggel kapcsolatos szándékáról beszélt nekik (Luk 5:3; 6:1749; 7:3650; 9:11, 5762; 10:3842; Ján 4:426, 3942). Amikor pedig kiküldte a tanítványait, kioktatta őket, hogy menjenek el az emberek otthonaiba, keressék meg az arra méltókat, és tanúskodjanak nekik Isten Királyságáról (Máté 10:7, 1113).
Jehova Tanúi a modern időkben arra törekszenek, hogy azt a mintát kövessék, amelyet Jézus és az első századi tanítványai állítottak fel.
jv556
Nálad a tű felakadt?Miért kellett akkor a port leverni a lábaikról ha csak a megtértek házairól beszélünk?Találj ki valamit gyorsan mert megyek szunyálni.
"Ráadásul az sem mindegy milyen üzenetet hirdet a hirdető."
Na ezzel egyetértek. Ez valóban nem mindegy, mert a sok közül csak e g y lehet Isten szerinti.........
"Legközelebb írd már meg mikor tartotok ti utcán evangelizációt! Mer ilyenről még SOHA nem hallottam. (Azaz ilyen nincs is. tehát sehol nem vagytok a prédikálással....)"
Megint kezdesz begörcsölni........ Ilyet bármikor láthatsz, csak most már nem feltűnő módon és nem üstdob kíséretében........ Régebben pl még hangszórós autókat is használtak a testvérek.........
"Miből gondolod, hogy más nem hirdet, és egyéb fórumokon?"
Maga által kitalált gondolatokat bárki hirdethet, de Isten szerintit csak e g y...... vagyis itt jön még be az utolsó mondatod: nem mindegy hogy mit........
Az ördög is végzi a maga dolgát!A katolikusok viszont nagyon fogynak.Nehogy egyedül maradj!Németek,Hollandok tömegesen hagyják ott.Segíts a főnökeidnek mert magadra maradsz.
Ha utánam olvasol, láthatod, hogy nem írtam hogy tiltva lenne.
Azt írtam, hogy PARANCSOLVA nincsen ilyen, és az Apostoli minta NEM ez. (a "házanként" a már megtért emberek házainál tartott összejövetelekre vonatkozott).
Mi nem mondtuk, hogy ott az megvan tiltva, de tény, hogy a házról házra járás (ne írd be ide mindig a prédikálás szót, ott a járás szó szerepel) negatív értelemben szerepel.
Az meg ki lett szépen mutatva, hogy a kat' oikos nem jelenthet semmiféle ház ház utánt meg házról házrát, hanem házankéntot. Olvasd el az ApCsel 2:46-ot a saját fordításotokba, na ott ugyanaz a szó a szerepel, és lám ott tudják helyesen fordítani, mert nincs útba a saját ideológiájuk. Így aki "house to house"-t írt az egész egyszerűen tévedett, akár katolikus volt, akár marslakó, akár bárki más.
"Vagy a Jézus tanítványanak adott egyedi parancsot magatokévá téve és dogmává emelve van nálatok kard (fegyver) is, és erszény meg váltóruha, amikor kettesével házaltok??"
A szellem kardja mindig velünk van (nekem még a kocsiban is), erszényt és váltóruhát pedig kénytelenek vinni a testvérek, mikor távoli területekre mennek prédikálni.
Jézus pedig kettesével küldte ki a tanítványokat a "szántóföldre" (Luk10:1)..... A szántóföld pedig a világ- Máté13:38
"Mi; mert mi nem házalunk az Isten szavával, mint sokan, hanem őszinteségből, igen, mint akik Istentől küldettek, Isten tekintete előtt, Krisztussal közösségben szólunk." (2Kor2:17)
Térítésben nem a JT-k, hanem a muszlimok, mormonok, szcientológusok a nyerők. Sőt, még a JT-k unokatestvérei, az adventisták is gyorsabban tágulnak. Aztán még ott vannak a pünkösdisták, stb. Még jó, hogy nem ezen múlik. A "szorgos népünk győzni fog" feeling hurráoptimizusa tehát egy butaság, egy jellemzően posztmodern, korcs kvantitatív szemlélet.
Legközelebb írd már meg mikor tartotok ti utcán evangelizációt! Mer ilyenről még SOHA nem hallottam. (Azaz ilyen nincs is. tehát sehol nem vagytok a prédikálással....)
Miből gondolod, hogy más nem hirdet, és egyéb fórumokon?
Valami nagyon fura szemüvegen látod a világot.
Ráadásul az sem mindegy milyen üzenetet hirdet a hirdető.
Emberi okoskodás pl az, hogy megvan tiltva (!) a házról házra prédikálás (Luk10:7) alapján.........:))
Egyébként ha a tanítványok ezt nem alkalmazzák ezt a fajta Igehirdedést, akkor sok fordító akkor nem házról házra kifejezéssel fordítja a Csel5:42-t és a 20:20-at,
és görög prof-ok sem mondják, hogy a kat'oikon fordítható "ház ház után"nak is........
Vagyis egyáltalán nincs alátámasztva amit állítasz, sőt..........
Prekoncepciók nélkül olvasd el, mit tett Pál Athénben vagy Filippiben.
Olyan dolgon lovagolsz, ami nem lényeg. Ez is egy dogma lett számotokra.
Ez kb olyan, mitha abból csinálna valaki törvényt, hogy hány fokos vízben lehet keresztelni.
Vagy a Jézus tanítványanak adott egyedi parancsot magatokévá téve és dogmává emelve van nálatok kard (fegyver) is, és erszény meg váltóruha, amikor kettesével házaltok??
Na és?Nehogy azt mond hogy mindig a kályhától indult mint a táncosok.Ma már buszon se lehet beszélni mert Pál nem tette?Hajón.Ott még kihasználhatod a lehetőséget,de vigyázz csak vitorláson lehet.A motoros tilos!
"Az a tény meg, hogy hozzánk még senki sem jött, de katolikus evangelizációt már láttam az utcán, azt mutatja, hogy sehol se vagytok. (most úgy érveltem mint te az imént)"
Jehova Tanúi pedig szinte mindenféle formában evangelizálnak (házról házra, "házanként", utcán, tereken, levélben, telefonon, előadásokon, stb) és rendszeresen, vagyis a többi egyház sehol sincs a prédikálásban a JT-ktől........
Viszont ha megnézed a verseket, egy kis gondolkodás után rá lehet jönni, hogy ez nem igazán ment másképp......Ezért pl. még P.Soós karmelita szerzetes is "házról házra" kifejezéssel fordította a Csel5:42-t és a Csel20:20-at...