Úgy hallottam, szigorúan tilos. De ha nem vagytok szem előtt, nem szemeteltek és nem hangoskodtok, akkor jó eséllyel nem fognak benneteket fölfedezni, és akkor kellemes utatok lesz. Érdemes lehet alvás céljára kimászni a Duna völgyéből, ott több búvóhely van.
Sziasztok! A Duna menti kerékpárutat tervezzük végigjárni Donaueschingentől hazáig. Kérdésem, hogy a német és osztrák szakaszon mennyire tiltott a vadkempingezés, ill. mennyire elnézőek ezzel kapcsolatban?
Szén és Imodium azért van a táskában. Nemrég láttam a tévéreklámban, hogy az orvosi szén már kapszula formájában is kapható, ami több szempontból is kezelhetőbb a tablettánál, nekem meg fogja érni az árkülönbözetet.
Gyomorrontást én is kaptam már, egyszer Hátszegen a nyilvános kúttól, egyszer az Alacsony-Tátrában kólis forrásvíztől. Érdemes kerülni az olyan csurgókat, amelyek fölött legelő van. A csehországi vízforrások tapasztalatom szerint jók. Végigittam Morvaországtól a német határig az egészet, és nem lett tőle bajom. Szomjaznom sem kellett. Csehország egyébként is jó hely, a sör olcsóbb, mint az üdítő...
A tiszta víz beszerzése komoly feladat. Főként azért mert a biciklitúra könnyen átalakul fosótúrává. (Nekem már sajnos volt benne részem, pedig feleségem szerint vadgyomrom van ...)
A magyar "kék kutak" hálózata Európában szinte páratlan. A tőlünk délebbre/keletebbre fekvő országokban a csapvíz fogyasztása is rejt kockázatot.
Szóval én két stratégiát követek: 1. palackozott vizek beszerzése 2. Vízfertőtlenítő alkalmazása a nem teljesen megbízható mesterséges és természetes források kezelésére. Van egy kis mellékíze, de azért iható... (és utána nem a bokorban tölti a gyanútlan biciklis fél napját...)
Csak csodálója vagyok a turabringások táborának, legalábbis amilyen profikat olvasok, meg nézek rólatok.. Tehát belepofázás helyett csak egy észrevétel és félelem a részemről: sajnos már fel kell keresnem egyes temetőket és az itthoni tapasztalat szerint semmiesetre se volna szabad inni ilyen vezetékekből.
A temetők a legtöbb országban megbízható vízlelőhelyek. Én 2011-ben jártam Csehországban ötven napos túrán, és már akkor is elég sok közkutat találtam a városközpontokban, és néha még külvárosibb jellegű helyeken is. Hegyes-dombos vidékeken faluhelyen nem ritkák a foglalt források sem. De néhol mégis be kellett térnem benzinkutakhoz, vagy kastélyok, múzeumok látogatásakor vettem vizet. A legjobb eszköz a vízutánpótlás biztosítására mindazonáltal a három pótkulacs volt, ezeken nagy pillepalackokat értve.
Bár az Alpokban még csak most olvadozik a hó,ahol mi voltunk híre-hava se volt. Igaz ez tavaly volt,a Francia-Alpokban készült túrasorozatom következő részében egy újabb erős nap következik,ahol a domborzat és a látványvilág változatosságát csak a remek idő múlta felül.
Pont de Queydan-Coulomp völgy-La Plan-Annot-Rouaninne-Le Iscle-Col de Toutes Aures (1.120 m) -Le Touron- Saint-Julien du Verdon (910 m) Lac de Castillon (878 m)-La Cité-Croix de la Mission -Lac de Chaudanne- Castellane (730 m) Porte de St.Jean-Clue De Chasteuil-Clue de Carajuan-Couloir-Samson-Point de Sublime-La Palud-Sur-Verdon (930 m)
Terveimet 80%-ban megvalósítva május 27-én épen, egészségesen és barnán megérkeztem a szárd kalandról. A felpakolás és az utazás remekül sikerült. Élveztem első és másnap második repülését életemnek. Milánóba a repülőről leszállva egy érdekes küldeményt kézbesítettem szívességből. Másnap reggel volt csatlakozásunk. Az olbiai reptérre érkező teherautóról lepakoltunk, 10 óra körül indulhattam a gazdag Samaragd-part felé. Terv szerinti időben értem Palauba, hogy át is hajózzak La Maddalenára és közúti hídon átjussak Caprerára. Az utolsó csoporttal tekinthettem meg aznap Giuseppe Garibaldi házát és mellette a családi temetőt. A kinézett kemping mégsem volt nyitva, ezért még este visszahajóztam Palauba. A kempingbe túl későn érkeztem. Ahhoz mindenképpen, hogy fizetni kelljen a szállásért. A szomszédos sátor francia házaspárja egy eredeti, lengyel Extrawheellel volt, tetszett nekik a velem lévő koppintás. Reggel már korán kihúztam a kempnigből a tervezett hosszú út miatt, de fizetni sem akartam az éjszakáért, ha nem muszáj. Egy dombon kévézgattam sátram szárítgatva a ragyogó napsütésben és Santa Terezáig tekertem a meleg reggeli reményében. A kikötőjéből két cég utaztatja az embereket és a járműveket Korzikára. A Navy Blue kihúzásáig kajáltam éppen, majd a csodás Capo Testa volt a következő látványosság csodás panorámával a partvidékre és Korzika felé. Innen tudtam, hogy keménnyé válik a túra, de azzal nem számoltam, hogy annyira. Az emelkedőkről volt fogalmam, de arról nem, hogy a Lago di Lisca közelében egy magánbirtokra visz a tervezett útvonal, aminél szabad a bejárás, de az alul kerített terület kapui évek úta nem voltak kinyitva, a rajtuk túli 3 útból kettő teljesen megsemmisült. Sikerült záróra előtt Európa legöregebb, 4500 éves fáját is megnéznem. Ha később megyek, csak beugrom a kapu fölött és az is ingyen van. :/ Az itt összeszedett nagy időveszteség miatt esére csak odáig jutottam, ahová legelőször is terveztem, mikor nem volt szó nálam Cala Gononéról, csak éppen nyitott kempinget nem találtam. Este 11-kor, mikor épp egy parkban vackoltam volna el magam, eszembe jutott a booking.com alkalmazás a mobilon. Fél óra múlva egy kis ékszerdobozban voltam Tempio Pausania belvárosának közelében. A 23 euróban benne volt a vetett ágy, bekészített ivóvíz, tiszta törölköző, saját használatú fürdőszoba szappannal, és egy kedvesen felszolgált reggeli. Az esti után egy nappali, kamerás városnézést követően vágtam neki az újratervezett napi adagnak, ami az előző napi elmaradás pótlásának és az aznapiból a legtöbb teljesítésének indult. Némi gurulással, majd jókora szintemeléssel kezdtem, amikor először jöttem rá, hogy jól tettem, hogy megálltam. A második alkalommal ez Castelsardo előtt pár kiométerrel lett világos, mikor zergekergető ösvényen, sziklákkal és tengerrel magam alatt inogtam a szakadék felett. Hogy még jobb legyen, szakadni kezdett az eső is. Kinyekkenve értem Castelsardo városába és nem úgy örültem annak színpompás házainak, mint érdemelték volna, de legalább Áfonyák élnek az esőben. A várhoz is feltekertem, bejártam az izgalmas, szűk utcácskáit, hogy aztán vissza az útról már napsütésben nézhessek lentről. Innen pár kilométeres terelést kaptam munkálatok miatt, de legalább nem adtam magamnak esélyt újabb tengerparti vitézkedésre. Sík úton, egy újabb égi zuhany árnyékában értem Porto Torresbe, ahol szárd stereet food által jutottam élelemhez. Az eladólánnyal folytatott társalgásomat a szálláskereséssel kellett megszakítanom. 10 perccel később ismét booking.com-ról jött a helyszín az újabb esőben. Lepakolás és fürdés után sétáltam a nagy kirakodóvásárban, mely aznap ért véget. Szörnyűlködve néztem a szárd kések árát, amelyekből hármat is vettem volna. Üres kézzel mentem el a még éppen nyitva tarto Lidlbe egy Ichnusa sörért, melynek ajtajában szó szerint elvágódtam a vizes burkolaton. Térdem fájdalmára ittam. Minden szolgáltatás hasonlított az előzőhöz, csak más környezetben vettem igénybe azokat 25 euróért. Újabb napom terve előző este született. Le kellett mondanom Arghero meglátogatásáról, hogy aznap Olbiába érjek. Ellenkező esetben a leszervezett program bukik nekem Cala Gononéban. Első nuraghém az ősi szárd vidék első lakóinak különleges, földben hagyott sziklákba vájt lakásai voltak. Az igen forgalmas 131-es út vitt felé, majd a közeli Sassariba is. Újra esőben tekertem, a városon belül fáztam is, de mire felöltöztem rendesen, hosszabb időre elállt az égi áldás. Városnézés és vásárolgatás után megint a 131-esen találtam magam, amin a bringázás nem volt tilos annak ellenére, hogy az M7-est juttatta eszembe. mérete és forgalma. Hamarosan inkább szintezős útvonalon egy katedrálishoz gurultam, ahonnan látványos útvonalat tudtam tervezni Ozieribe, ahová hetekkel korábban foglaltam a szállást. A túra alatti legdurvább esőt megúszva kapaszkodtam fel a hegyoldalba épült városkához, hogy elfoglaljam különleges hangulatú, de modern fürdőszobával szerelt lakhelyem. Az új zuhanypanelen volt hideg és még hidegebb víz, én az előbbit választottam vacsora előtt, melyet az Il Torre étterem egyedüli vendégeként költöttem el. Természetesen a pincérlány ajánlatára egy szárd ételt kértem. Kagylós-paradicsomos tészta volt ez egy jó Ichnusa szűretlen sör kíséretében. Ezután már a szakács járt ki hozzám, akitől egy jó katalán krémet kértem desszertnek. Hozta is kék lánggal égetve a tetején a cukrot. Reggeli előtt elmeséltem szállásadómnak a zuhanyos esetem, melyet annyira restelt, hogy még útravalót is csomagolt. A kávémhoz mézet is kaptam, mintha tudták volna, hogy így iszom. Az viszont egy eredeti magyar méz volt ám! A városka felett aztán megint épp annyira összegyűltek a fellegek, hogy kapjak valamit a nyakamba, de végül a nap győzőtt az égen. Patratölgy erdő és nuraghe, majd két dolgos galacsinhajtó munkája kötötte le figyelmem és az étterem keresése Bittiben, de erre bizti nem fogok jó hangulattal emlékezni. Ezért betoltam szárd lekváros kenyerem, mely élesztő és kovász nélkül sül, még egy kis izotóniás vizet is küldtem utána, aztán egészen a sziget keleti tengerpartjáig hajtottam bringám. Egy 7,5 kilométeres gurulással érkeztem motoros ismerőseim szálláshelyére. Másnap velük tarthattam egy szédületes gumicsónakos kirándulásra. 22 kilométert haladtunk a vízen Dél felé meg-megállva és gyönyörködve a parti csodákban. Végül söreinket iszogatva egy mészköves parton ki is kötöttünk, hogy a hűvös habokban megmerüljünk és szárítkozzunk a szikrázó napfényben. A visszaúton csepkőbarlangba mentünk. A 8 kilométeres járat első 900 métere járható és a szerzetes fókákról van elnevezve, melyek 1975-ben tűntek el végleg innen. A vízitúra után jót vacsoráztunk és tovább fárasztottuk egymást pihent dumáinkkal. 12 pasiból mindig voltak erre kapható csoportok. Másnap reggel csomag nélküli csillagtúrára indultam az este még módosított útvonalon. Lényegében a tengerpartról 1017 méterre kellett egyben felmászni a Sirana-hágóra, legurulni Arbataxba, majd vissza. Közben Korzikát idéző látványvilág ejtett ámulatba végre, rólam elkészült életem első drónvideója. Estére 154 kilométerrel és 2430 méter emeléssel a legkeményebb napot zártam. Pihenésre a következő naptól volt lehetőségem, mert az már a hazautazásról szólt. Repülés Milánóba, másnap délelőtt Pestre.
Minden tiszteletem a túrabringásoké, a vállalása, megszervezése, a teljesítés, kitartás, akarat, ügyesség, erő tisztelete, elismerése. Bivakolással, vadkempingezéssel járhat, érthetően, és ez a megoldás is emberpróbáló - magam részéről kalapemelés. Ez nem lakókocsis kényelem, hanem emberpróbáló vállalkozás. Nyilván kiváló emberek "becsületesen" vadkempingeznek, nem tesznek kárt, ez a dolog nem a potyázásról és másokhoz behatolásról szól, ez egy elég komoly vállalása a nomád életnek, kihívásnak. Része a sokszor nagyon nehéz terep, a zsúfolt közutak kényszerű használata, ami elég félelmetes l. horváto-i filmeket, ahol alig van kiépített bringaút.
Megyek azokon a főutakon, tudom micsoda forgalom van. Soha nem mennék ott bringával, nem tréfa dolog.
Az egyes országok szabályozásai is érthetőek, akár megengedő pl a vadkempingre vonatkozóan, akár tiltóak. Érteni illik, és figyelembe kell venni, miért is van és miért az a szabály. Nem róhatjuk fel a saját szabályaikat, nem kifogásolhatjuk, hogy nincs kertés és tábla, meg egyáltalán mennyire elmaradottak, hogy nem engedik. Egy ország, amely a tengerparti vendéglátásból él nagyrészt, nem fogja támogatni a mindenfelé önkényesen letelepülők áradatát. Ezzel együtt sokfelé el lehet tölteni egy-egy éjszakát, csak számítani kell rá, hogy a helyiek sem támogatják, nincs meg ennek a kultúrája sem arrafelé, és súlyosan büntetik, ha óvatlan a letelepülő. Amúgy arra is van tapasztalat, (l.horvát fórumok, személyes), hogy a határon esetenként foglalást néznek v pl. lakókocsis hazafelé jövetelkor elkérik a kemping számát. Mondjuk 30 év alatt visszafelé tőlem nem kértek semmit, de lefelé volt kérdés, az előfordult.
Szeretném ha az derülne ki a leírásaimból, nagyon tisztelen a bringásokat, vad és nem vad kempingezőket, van egy féltés is, mert komoly bátorságra és kitartásra van szüksége, aki belevág, és azt is szeretném, ha senki nem tenné ki magát kellemetlenségnek.
De enélkül is lehet valaki becsületes vadkempingező, ha ti. belátja, hogy tilosban jár, és igyekszik a legkevesebb ártalmat okozni annak a (vadonbeli) helynek, ahol megalszik. Tehát nem olyan vadkempingező, aki napokra betelepszik valami természeti zugba, és azt folyamatosan szennyezi szeméttel, ürülékkel, zajjal - hanem olyan, aki meghúzza magát, félhomályban érkezik és távozik, betakarja az ürülékét, magával viszi a szemetét, és a fű lenyomásán kívül más nyom nem marad utána.
A horvát szabályozás nem véletlenül lett megalkotva - de valószínű, hogy nem a fent leírt becsületes vadkempingezők ellen. Viszont rajtuk is csattan, amennyiben a bejelentkezés / számla hiányából arra következtet a hatóság, hogy ők is szennyokádó, károsító vadkempingezők, és ekként meg is bírságolja őket.
Ezzel együtt lehet élni, és kerülni Horvátországot, vagy arra járva fizetős helyeken aludni. A szóban forgó cikk igaz vagy hamis voltát pedig egyértelműbben eldönthette volna valamely horvát törvényhely idézése. Ha jól látom, erről a törvényről van szó: https://www.zakon.hr/z/343/Zakon-o-pru%C5%BEanju-usluga-u-turizmu
Most nincs erőm átnyálazni, talán valaki, aki tud horvátul, megelőz - és ezt nem is fogom bánni.
Kössünk békét! Kerekezel, tiszteletem! Kempingezel, tisztelem! Horváto. a cél, remek!
Nem vagyok az a genya, aki ne nézne fel a vállalkozókra és ne értékelném, amit nagyon is lehet. Sokat tekerek én is. Meg sátrazom, utazom, imádom a tengert.
Megkapok mindent akár olcsóbban is mint otthon de tényleg vadászni kell, például múlt héten vettem egy esőkabátot 90 helyett 20 fontért, azért volt leértékelve mert volt rajta egy fél centis koszfolt :D ami 5 perc használat után is ott lenne és egy mosásnál el is tűnt. Szóval szép lassan meglesz minden csak türelem kell hozzá.
Ezen az úton nem annyira a látnivalók inkább a sport ami vonz. Két hét múlva lesz egy Dunkirk-Brugge oda-vissza túrám, 140-150km, akkor kicsit okosabb leszek hogy hogyan esik, mennyire élvezem.
Anglia nem az olcsóságáról híres, sok szempontból még Magyarország sem, de Angliához képest...
Nem tudsz itthonról, más országból vagy eBay-ről olcsóbban hozzájutni a cuccokhoz?
Hardverhez sajnos nem értek, néha betolom a gépet a szervizbe, hogy nézzék át, és akkor vagy kicserélik a fékbetétet, vagy nem.
Szerintem jó lesz ez, de érdemes elgondolkodnod rajta, hogy valamilyen módon, akár fizetés nélküli szabadsággal is rászánjál még egy pár napod, hogy ne a rövid úton gyere, amire azt mondják, hogy nem túl érdekes, hanem tervezz egy olyat, ami szép, ami látnivalókat érint. Gondolom, nem sokat tévedek azzal, hogy ez az életed egyik legnagyobb élményének készül, érdemes megadni a módját.
Azt írsz, amit akarsz, azt értesz meg a kérdésemből, amit akarsz, azt magyarázol bele a szavaimba, amit akarsz. De ne várj hálát a haszontalan észosztásért.
Van itt egy csomó ember, akiknek címeztem a kérdést, rólad azt sem tudom, ki vagy, látom, egy hozzászólásod már volt itt. Szerinted én nem dönthetem el, hogy ki és milyen választ ír nekem, de minden válaszért hálásnak kell lennem, és még én vagyok röhejes. Hát, szép logikai lánc. :-)
Tényleg nem csak Horvátországból áll az egész világ. Nem köteles mindenki a horvátok vagy a horvátmániások fejével gondolkodni, ahogy a vadkempingeseket utálók fejével sem. Utazgassál Magyarországon, fogsz látni kerítéseket és magánterület táblákat, tehát ez egy létező gyakorlat.
Oda megyek, ahova akarok.
Ha legközelebb kérdezek valamit, ne érezd úgy, hogy neked szól.
Ha ide írsz, ki vagy téve a válasznak. Azt sem tudod magad eldönteni, írok-e vagy hogy mit. Az a baj, hogy nagyarcod van, horvátokkal, a reakciókkal és a tényekkel is. Meg velem is.
De még az is baj, hogy
"A magánterületek megjelölésének megvan a módja: kerítés vagy egyszerű tábla"
ezt a szabályt is te alkottad meg. Sokszáz km-t elmehetsz a szép nagy horvátoknál és meg fogsz lepődni, se tábla, se kerítés. Pedig magán.
A hasznos választ köszöntem is. Az "uff, én beszéltem" észosztást nem. A cikkre kértem reakciót, azt elég nehezen kaptam, de ne érezd úgy, hogy pont neked kell mindenre válaszolnod, ha nem akarsz.
A magánterületek megjelölésének megvan a módja: kerítés vagy egyszerű tábla.
Lehet, hogy te a horvátok rajongója vagy, de gondold végig, hogy léteznek másféle megoldások a világban, ahogy írtam.
