Kőhegyi Mihály: "az alföldi szarmatáknál a D–É-i tájolás az uralkodó már a legkorábbi időkben, s az is marad a 4. század végi – 5. század eleji temetkezések esetében is. El kell fogadnunk azt a nézetet, mely szerint „egy-egy etnikum vizsgálatánál elsőrendű tényező a halotti kultusz konzervativizmusa. A sírok tájolása szívósan megmaradó, sokszor századokon át követhető jelenség.” Éppen ezért szenteltünk nagyobb teret ennek vizsgálatára. A D–É-i orientáció az iráni világ felé mutat."
VI. Mithridatész Eupatór pontuszi király, Róma nagy ellenfele nemcsak a pontuszi szkítákkal szűrte össze a levet, hanem szarmata segédcsapatokat is alkalmazott: "felhágott a Bithynia és Pontos határán emelkedő Skoroba-hegyre. A száz szarmata lovasból álló felderítő csapata véletlenül összetalálkozott Nikomédés nyolcszáz lovasával, és néhányukat foglyul ejtette: Mithridatés ezeknek is útravalót adott, szabadon engedte őket, hogy térjenek vissza hazájukba." (Appianos XII, 19, 71, Kató Péter fordítása)
Érdemes lenne utánanézni, hagytak-e helynévi nyomokat maguk után a Kárpát-medencében az avaroszlávokhoz hasonlóan. Az lenne a csoda, ha nem hagytak volna ilyen fokú kontinuitás mellett.
„Fóthi (1998) saw a very close similarity between the Sarmatians of Szentes-Kistőke and the Avar Period population of Szentes-Kaján. She considered the brachycran section within the Avar Period population of the Hungarian Plain of partially Sarmatian origin.”
"Több külföldi történész és régész ma már úgy véli, hogy a Kárpátok keleti felében talált leletek etnikai beazonosítása meglehetősen kérdéses. Ez azért fordulhatott elő, mert korábban egyáltalán nem foglalkoztak sok hun kori népesség, alánok, szarmaták továbbélésének lehetőségével, valamint a hunok erdélyi és más kárpát-medencei maradékait sem kutatták, így új kihívás lehet a továbbiakban a feltárt leletek újraértelmezése; illetve a történeti forrásokban szereplő adatokat is ismételten át kell nézni. A gepidák például nem uralták az egész térséget, főleg Olténiában, Munténiában, valamint a Szerémség területén éltek. Ma már egyre több külföldi kutató úgy véli, hogy késő szarmata népesség is élhetett a területen, de egyes területeken megmaradhattak a hunok is ... Nagy jelentőségű lehet Szergej Botalovorosz régész kutatása, aki a késő szarmaták nyomait keresi az 5-6. századi Kárpát-medencei leletekben ... A szkítákról vagy szarmatákról egyébként korábban Priszkosz rhétor írta le, hogy sűrű falvakban laktak, amelyek nem néptelenedhettek el hirtelen, mivel még Jordanes is tud róluk, sőt királyukról is ... A gepidák történelme sem jól datált, nemcsak a királylistájuk hiányos, az apahidai leleteken -- mely a hun divatot követi -- kívül ismeretlenek a 6. századi gepida uralkodók sírjai, amely szintén azt támasztja alá, hogy nem volt erős uralmuk a térségben ... a gepidák nem alkottak olyan jelentős királyságot, mint azt a szakirodalom említi, hiszen mind Rómának, mint a Keletrómai Birodalomnak adót fizettek. Jordanes egyaránt megemlíti a hunokat, szarmatákat és alánokat mint a felbomló birodalom népeit, akik a helyszínen maradtak. Szerinte a szarmaták egy része Illirycumban, a Tisza-vidéken élők pedig szervezetten, Babai nevű királyuk fennhatósága alatt éltek. Alsó-Moesiában alánok éltek ... a gepidák ... keleti, erdélyi központjuk meglétéről nincs adat a 6. századtól, a leletek kis, majorságszerű lakóhelyekről és kisszámú sírokról tesznek bizonyságot ... Nemcsak Nedaónál, hanem azt követő évtizedben sem alakult ki egységes uralom a Kárpát-medencében, és a források szerint tovább folyt a küzdelem a gótok, gepidák, szarmaták és hunok között"
Gyucha Attila: "A 4. század második felében a Tiszántúl területén délre húzódó gepidák fokozatosan a peremvidékre illetve a Duna–Tisza közére szorítják vissza a szarmatákat. Ennek megfelelően, főképpen a 4. század végétől a szarmata települések száma ugrásszerűen megnő területünkön is. A régészeti adatok arról vallanak, hogy a 410-es évektől hun fennhatóság alatt álló Alföldön, annak is déli részén, illetve főképpen a Duna–Tisza közén a szövetségbe kényszerített szarmaták továbbra is nagy számban éltek tovább falvaikban." (In: Marjanucz László szerk.: Üllés története és népélete; Juhász Ny. Kft., Szeged, 2004)
„a hun kori köznép egyik igen jelentős rétegét a Duna–Tisza közére, az I–III. századokban beköltözött szarmata törzsek alkotják … felsorolt lelőhelyek nagyobb részéről feltételezhető, hogy beléjük legkésőbb az i. sz. III. század második felében beköltözött szarmaták hun korig élő leszármazottjai temetkeztek … az eddigiek is meggyőzően bizonyítják az öthalmi temető népének a kiszombori csoporthoz való tartozását … Hasonlóképpen könnyű annak bizonyítása is, hogy az öthalmi temető a hun kort megérte, sőt valószínűleg át is élte … Van az öthalmi temető kerámiájának egy olyan csoportja is, amely az Alföld ókori történetének korábbi szakaszára utal. Számos, nagyjából azonos típusú durva, szabad kézzel készített, téglapiros edényt tartunk számon a temetőből … E durva kerámiának az eredete abban a dák kultúrkörben kereshető, amely politikai létének virágkorát vidékünkön az i. e. I. század idején élte. Ugyanerre a kultúrkörre utalnak a kígyófejes végződésű ezüst karperecek is … A szarmata hódítás első két századában elkülönülten él e nép, s önálló (bár szarmata hatásokat is felmutató) temetőkbe temetkezik. Úgy látszik, hogy ez az elkülönülés a III. század második feléig tart, és ettől kezdve az újabb, ugyancsak szarmata hódítók nyomása az elkülönülő életnek véget vet. Az öthalmi temető ide sorozható fenti leletei azt gyaníttatják, hogy a dák alapréteg, elvegyülten a csaknem egykorú szarmatával, jellemző sajátosságainak egy részét a hun korig megőrizte.”
„A szőregi anyag alapján kiegészíthető a korban több irányú megközelítésben kirajzolt magyarországi Dél-Alföld olyan régiója, ahol a korábbi szarmata kerámia mellett, annak továbbfejlesztett keleti stílusú és díszítésű változatai mellett újabb edénytípusok is feltűnnek, bizonyítva, hogy a hun korban a szarmata lakosság továbbélt, és kézműiparával, gazdaságával háttérgazdaságot nyújtott a nomád és katonai támadó hadjáratokat vezető hunok számára.” (Ács Csilla, Megjegyzések a késő szarmata kerámia kérdéséhez; in: A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 30-32, 1987-89, 103)
A mözsi temetőben elvégzett, személyes mobilitásra és táplálkozásra vonatkozó vizsgálatok eredményeit a kutatók összevetették a helyszínen feltárt régészeti jelenségekkel (például a temetkezési szokásokkal), melynek alapján több csoport is elkülöníthetővé vált.
"A temető alapítása nem helyben született, de feltehetően a környékről származó, pannóniai, késő római tradíciókat – mint például a téglasírok építése – folytató személyekhez köthető. Hozzájuk csatlakozott talán egy-két évtizeddel később egy származásában és kulturális hátterében is idegen, de feltehetően családosan együtt mozgó, nagyobb csoport, akik magukkal hozták az úgynevezett padmalyos sírok, valamint a mesterséges koponyatorzítás tradícióját" – magyarázta a vizsgálat eredményeiről Vida Tivadar, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Régészettudományi Intézet igazgatója.
Az együttélés során a következő generációban a koponyatorzítást már az egész közösség átvette, ez fejezte ki tagjainak összetartozását, hiszen a vizsgálat nyomán a helyi, romanizált lakossághoz tartozó gyerekek koponyáján is minden esetben megfigyelhetők voltak a nyomai.
A mesterséges koponyatorzításnak nevezett testmódosító eljárás Közép-Ázsia, illetve a Fekete-tenger menti sztyeppei régió irányából keleti népcsoportokkal érkezett a Kárpát-medencébe, és az 5. században – a hun korszakban és az azt követő évtizedekben – élte virágkorát. A régészeti leletek alapján úgy tűnik, hogy a szokást különböző származású és társadalmi státuszú egyének gyakorolták, széles körű elterjedésében a hun kori elit játszhatott fontos szerepet. A koponyák szándékos deformálását csecsemőkorban kezdték, fiú- és leány gyermekeknél egyaránt. A módszer lényege, hogy egy satuszerű kötéssel alakították, változtatták meg a fej formáját.
„A szarmata kori kézzel formált kerámiatöredékek – különösen, ha nem sikerült tipikus formához kapcsolni – sok vonásukban hasonlítanak az ún. durva népvándorlás kori (elsősorban avar) edényművesség darabjaihoz” (Vörös Gabriella: Késő szarmata falu emlékei Tápé-Széntéglaégető lelőhelyről; in: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1991–1992/1, 20.)
Előadásunkban most érkeztünk el egy szomszédos [ti. Indiához szomszédos – B. I.] néphez, ezek a szkíták. Eredetileg csak egy kis földterületet birtokoltak. Testi erejüknek és vitézségüknek köszönhetően sikerült nekik fokozatosan gyarapodni, nem csak, ami a terület kiterjesztését illeti, hanem sikerült nekik saját népüket is a hatalom és a tekintély egy magasabb fokára emelni. Kezdetben az Arares (Aras) folyó mentén laktak, ekkor számuk még csekély volt: akkor egy lenézett, hírnév nélküli nép voltak. Régi királyaik közül az egyik uralma alatt, aki egy harcos fejedelem és kiváló hadvezér volt, a szkíták meghódították a hegyvidéket egészen a Kaukázusig, a síkságot az óceánig és a Maiótis tóig (Azovi tengerig), és a további területet egészen a Donig. „Később (a lakosok között keringő mese szerint) volt egy a földből született hajadon, akinek a felső teste asszonyforma volt, azon alul viszont kígyó formájú volt. Zeusnak tőle született fia a Skythés névre hallgatott. Ez nagy tekintélyre tett szert, mint még soha senki előtte, és az egész nép róla nevezte el magát szkítának. Ennek a királynak a leszármazottai között volt két pompás tulajdonságokkal rendelkező testvér: Palus és Napés, akik nagyszerű dolgokat vittek véghez. A birodalmat egymás között felosztották, a nép egyik részét paluszoknak, a másikat napészeknek hívták. Nem sokkal később ezeknek az uralkodóknak a leszármazottai, akik bátor harcosok és ügyes hadvezérek voltak, és meghódítottak egy jelentékeny földsávot a Donon túl, egészen Thráciáig, majd hadjáratot vezettek a Don innenső oldalán, és kiterjesztették országukat egészen Egyiptomig és a Nílusig. Út közben sok jelentős népet meghódoltattak, úgy hogy a szkták birodalmát az egyik oldalon egészen a keleti óceánig, a mások oldalon a Kaspi-tengerig és a Maiótis-tóig kiterjesztették.” A nép ereje ugyanazon mértékben növekedett, és kiváló királyaik voltak. „Ezektől kapták a nevüket a szakák, a masszagéták, az arimaszposzok, és még más népek. Ezek királyai az általuk legyőztött népek közül sokaknak új lakóhelyet jelöltek ki. Nevezetesen azonban alapítottak két gyarmatot: az egyikhez Asszíriánból telepítettek át (ti. embereket – B. I.) Paphlagonia és Pontus vidékére, a másikhoz Médiábó jöttek, és a Donnál telepedtek le, ahol később a telepeseket szauromatáknak hívták. Sok idő múlva történt, hogy a szauromaták hatalmasokká lettek, és egy nagyobb vidéket Szkítiában elpusztítottak, a meghódított terület lakóit kiirtották, és a vidék nagyrészét pusztává változtatták.”
Szegény ember vízzel főz. Bár egyik olvtársunk szerint a szigünnák voltak a "szeginek", szóval az az etimológia már le van stoppolva :D
Vörös Gabriella: "Az az igazság, hogy ezt a korszakot, ezt a szegény népet soha nem kedvelte a régésztársadalom. Most, amikor ezeket a sorokat írom, és belegondolok, kik és mikor, hogyan karolták fel őket, és összehasonlítom, mondjuk, az avar korral, elszomorító statisztikát kapok. Ma összesen négyen vagyunk, akik »hivatásos« szarmatakor-kutatóknak számítunk Magyarországon."
Vörös, Vaday, Istvánovits és Kulcsár lenne ez a négy "amazonka"?
Lovaikat nemcsak harcra és munkára, étel- és italforrásul használták, de patáikat sem hagyták veszni. Így készült a szarmata pikkelypáncél Pauszaniasz (Kr.u. kb. 110–180) szerint:
"5. Egyebek közt itt [Aszklépiosz szentélyében] található egy szarmata mellvért is, s ha megnézzük, el kell ismernünk, hogy a barbárok legalább olyan ügyes mesteremberek, mint a görögök. A szarmaták maguk nem bányásznak, és idegenből sem vásárolnak vasat, mert egyáltalán nem érintkeznek a szomszédos barbárokkal, de ezt a hiányt találékonysággal pótolják. Dárdáikra vas helyett csonthegyet szerelnek, íjuk és nyilaik somfából készülnek, a nyilaik hegye pedig csontból. Ütközetben hurkot vetnek az ellenségre, s azután lovukat megfordítva a kötéllel rántják a földre ellenfelüket. 6. Vértjük pedig a következő módon készül. Mindenki sok lovat nevel, mert országukat vad erdőségek borítják, és nomád szokás szerint nem osztották fel egyéni birtokokra. Lovaiknak nemcsak háborúban veszik hasznát, hanem isteneiknek is lovat áldoznak, s a lovak húsát meg is eszik. A patákat azután összegyűjtik, megtisztítják, széthasogatják, kígyópikkelyekhez hasonló lapocskákat készítenek belőlük. Aki pedig még sosem látott kígyót, az is biztosan látott már zöld fenyőtobozt, s nem fog tévedni, ha a patákból készült pikkelyeket a toboz lemezkéihez hasonlítja. Ezeket azután átfúrják, ló- vagy ökörbélből készített fonallal összevarrják, és így készítenek maguknak vértet, amely éppoly díszes és tartós, mint a görögöké, továbbá éppúgy felfogja a lövedékeket és az ütéseket." (Görögország leírása; Attika 21)
"Arra céloztam volna, hogy ezek szerint nem létezett sem római központi elosztórendszer a barbárok számára, sem római "divatdiktátorok" nem voltak, hanem a több ezer km-es birodalom határvidékén, kliens államaiban ilyen-olyan antik műhelyek és hatások léteztek, ahonnan és amelyek révén a közelben élő határvidéki barbárok - és természetesen indirekt módon a távolabbi területek is - hozzájutottak ezekhez a cuccokhoz."
Ja, természetesen. Eltérések vannak Róma különböző területei között. A nyugati és keleti részek meg ugye még nyelvileg sem alkottak egységet.
"A Krím-félszigetre kik szállították az árut?"
A Fekete-tengeren aktív kereskedelem folyt végig a part mentén. Szerintem könnyen találhatsz jobb, rosszabb térképeket is a hajózási útvonalakról, én már fáradt vagyok, hogy előszedjek egyet.
Ebbe a kereskedelembe az északi part leginkább Olbián és a Krímen keresztül kapcsolódott be, míg pl. Moesiában ott voltak végig a kikötővárosok (Istros, Tomis, Odessus, Mesembria). Moesia meg ugye határos az Alfölddel meg az Al-Dunával.
Szóval akár Moesiából származott az árú, akár esetleg Pontus vagy Thracia volt az, a szarmaták lakta területeken ezek legközvetlenebbül a Krím és Moesia környékét érhették el.
A Monor határában fekvő régészeti lelőhelyen egy 2-3. századi temető harminc sírját tárták fel - a Ferenczy Múzeum közvetítésével - a Salisbury Kft. régészei, akik a sírokban az Alföldet a római korban benépesítő, keleti eredetű szarmaták emlékanyagát találták meg.
Az M4-s gyorsforgalmi út M0-s autópálya és Cegléd közötti szakaszának építése előtt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. régészeti feltárásokat rendelt, így találtak rá az értékes leletekre. A feltárást - a Ferenczy Múzeum közvetítésével - a Salisbury Kft. régészei végzik.
Egy temető tárult fel a régészek előtt, amelynek több sírját a szarmatákra jellemzően körárok veszi körül. A halottakat pedig szarmata hagyományok szerint hátukra fektetve, nyújtott helyzetben, a túlvilági útra melléjük helyezett ételmellékletek edényeivel, markukba érmekkel, testükön pedig az öltözet különböző elemeivel és ékszereikkel együtt találták meg.
Az egyik, körárokkal határolt területen három egymással párhuzamosan fekvő sír került elő. A középsőt valaha kirabolták, ebben csak néhány csontszilánk maradt meg, a tőle nyugatra fekvő sírban viszont
egy gyermek feküdt, lábfejénél edénnyel, mellkasán bronz fibulával, azaz ruhakapcsoló tűvel.
A harmadik sírba pedig egy felékszerezett asszonyt temettek, akinek mellkasán egy aranyozott bronz korongfibula van, hosszú ruhájának láb felőli szegélyét pedig sűrűn kivarrták üveggyöngyökkel. A lába mellé egy bronzveretekkel díszített ládikát helyeztek.
A három sírban valószínűleg egy család tagjai fekszenek,
akik vagy nagyjából egy időben haltak meg, például betegség vagy egy járvány miatt, esetleg a szokásossal ellentétben nem személyenként külön körárokkal határolt területre temették őket, hanem családi parcellát hoztak létre.
A sírcsoporttól nem messze egy 3-4. századi női sír észak-déli tájolású töredékes váza is napvilágra került. Érdekessége, hogy a sír közepén, a medence helyén egy második koponyát helyeztek el. A felső koponyán egy nagy ezüst vagy bronz lemezből készült kúp alakú korongfibula volt, amelyet borostyán gombbal díszítettek. A nő két spiráldíszes római stílusú fülbevalót viselt, nyakát fonott bronz nyakperec díszítette. Lábainál a bronz karikából készült lánc a csizma éke volt, derekánál borostyán, karneol és üvegpaszta gyöngyök.
"pl. római párhuzamok miatt. Germániában meg miért kellene pont ilyen leleteknek lenni?"
Arra céloztam volna, hogy ezek szerint nem létezett sem római központi elosztórendszer a barbárok számára, sem római "divatdiktátorok" nem voltak, hanem a több ezer km-es birodalom határvidékén, kliens államaiban ilyen-olyan antik műhelyek és hatások léteztek, ahonnan és amelyek révén a közelben élő határvidéki barbárok - és természetesen indirekt módon a távolabbi területek is - hozzájutottak ezekhez a cuccokhoz. A Krím-félszigetre kik szállították az árut?
"Egyelőre még nem tartunk ott. Semmi ilyesmi nem történt, csupán idéztem két régészt, a téma szakavatott kutatóit, akik tipológiai összehasonlítást végeztek.
Amúgy sem értem, milyen "összeesküvést" lehetne ebből kihozni, legalábbis a Hérodotosz idejében a Don jobb és bal partján élők javára vagy kárára... Ez a konjurációs-konspirációs-chemtrailes dolog néha az agyatokra megy, úgy érzem."
Tudom, hogy nem történt. Annyit mondtam, hogy nem is érdemes, nem akkora kuriózum.
"Ezen miért lepődsz meg, hogy a tipológia az esetek túlnyomó többségében nem sarkítható sem minőségi, sem mennyiségi vonatkozásban? Attól még muszáj valamihez vonatkoztatni, hasonítgatni - vagy csak úgy lógjanak a korai alföldi szarmata leletek a levegőben?"
Pedig pont "minőségi és mennyiségi" vonatkozásban igyekszel most sarkítani a tipológiát (amit egyébként lehet).
Ha nincs mihez, akkor meg egyáltalán nem muszáj erőltetetten hasonlítgatni valamihez mert az sosem sült még el jól.
A korai alföldi szarmata leletek pedig nem lógnak a levegőben, főleg, hogy ezek a tárgyak csak a leletek igen kis részét képezik mint olvashattad.
(És még megoldást is adtam a dologra.)
"Azt azért nehezen hinném, hogy például a szintén rómaiakkal határos Germánia is ugyanezekkel a részben a megrendelőik ízlését tükröző, részben az eleve adott kínálathoz igazodó tárgyakkal lenne tele, különösen miután írod, hogy az első szarmaták aligha a császárság hívására jöttek. Ha pedig a pontuszi hellenizált-romanizált mesterek saját munkái ezek a darabok, akkor biztos kell, hogy legyen belőlük a Fekete-tenger melléki római városok hagyatékában is (Pontusz-Kolkhisz, ill. Moesia)."
Azt észrevetted, hogy az általad oly preferált két régész is írja, hogy római import tárgyak is alkotják a leletegyüttest? Nem véletlenül - pl. római párhuzamok miatt.
Germániában meg miért kellene pont ilyen leleteknek lenni? Nem igazán logikus.
nem érdemes annyira meglepődni vagy "összeesküvés elméleteket" gyártani
Egyelőre még nem tartunk ott. Semmi ilyesmi nem történt, csupán idéztem két régészt, a téma szakavatott kutatóit, akik tipológiai összehasonlítást végeztek.
Amúgy sem értem, milyen "összeesküvést" lehetne ebből kihozni, legalábbis a Hérodotosz idejében a Don jobb és bal partján élők javára vagy kárára... Ez a konjurációs-konspirációs-chemtrailes dolog néha az agyatokra megy, úgy érzem.
"csak bizonyos aranytárgyakra vonatkoznak és azoknál sem teljes analógiákat hanem ilyen-olyan hasonlóságokra. Egyben nem csak az Alföldön és Krími Szkítiában fordulnak elő hanem máshol is, csak ezeken a területeken a leggyakoribbak"
Ezen miért lepődsz meg, hogy a tipológia az esetek túlnyomó többségében nem sarkítható sem minőségi, sem mennyiségi vonatkozásban? Attól még muszáj valamihez vonatkoztatni, hasonítgatni - vagy csak úgy lógjanak a korai alföldi szarmata leletek a levegőben?
"a tárgyak egy része római import ... az Alföld és a Krím a két rómaiakkal legközvetlenebb kapcsolatban álló terület"
Azt azért nehezen hinném, hogy például a szintén rómaiakkal határos Germánia is ugyanezekkel a részben a megrendelőik ízlését tükröző, részben az eleve adott kínálathoz igazodó tárgyakkal lenne tele, különösen miután írod, hogy az első szarmaták aligha a császárság hívására jöttek. Ha pedig a pontuszi hellenizált-romanizált mesterek saját munkái ezek a darabok, akkor biztos kell, hogy legyen belőlük a Fekete-tenger melléki római városok hagyatékában is (Pontusz-Kolkhisz, ill. Moesia).
"Kizárólagosan őket, nem? Tőlük keletebbre meg a roxolánokat."
Igen, jazigok az Alföldön, roxolánok az Al-Dunánál.
Bár azért van egy kis kavarodás ebben, mivel i.sz. 92-ben a roxolánok semmisítik meg a Legio XXI Rapax-t, ami egy pannoniai légio volt, 89-ben vezényelték oda. Persze ezt a problémát megoldjuk azzal, hogy biztos átküldték őket az Al-Dunához harcolni, de ez csak feltételezés.
De Pannonia i.sz. 258-60-as megtámadásában már tuti részt vettek a roxolánok. Persze ez nem jelenti azt, hogy az Alföldön éltek de legalább átmenetileg jelenvoltak.
A 4. században a Bánságban, a Tisza mellett emlegetett Arcaragantes szarmatákat meg általában a roxolánokkal hozzák összefüggésbe.
De nem is erre gondoltam "jazig leletek" témában, hanem arra, hogy ha írott forrásokból tudjuk/sejtjük is kik hol voltak, nem tudunk leletcsoportokat elkülöníteni. Ha nem tudod a lelőhelyet, a legtöbb tárgyról meg nem mondod, hogy jazig vagy roxolán. Így régészeti szempontból nem beszélhetünk "jazig leletekről".
"Már belinkelted a vonatkozó írást Kulcsáréktól. Drótrátétes arany fülbevalók (Zavetnoje, Belbek, Uszty-Alma, Vinogradnij) stb."
Oké, akkor képben vagyok.
Ezek viszont, mint ahogy az idézeted és az azt megelőző részek is írják, csak bizonyos aranytárgyakra vonatkoznak és azoknál sem teljes analógiákat hanem ilyen-olyan hasonlóságokra.
Egyben nem csak az Alföldön és Krími Szkítiában fordulnak elő hanem máshol is, csak ezeken a területeken a leggyakoribbak.
Viszont mivel a tárgyak egy része római import (ahogy az idézeted is írja) és a több is ezekkel rokonítható, szerintem nem érdemes annyira meglepődni vagy "összeesküvés elméleteket" gyártani. Lévén az Alföld és a Krím a két rómaiakkal legközvetlenebb kapcsolatban álló terület.
"Megnevezhetnéd vagy linkelhetnéd az írást amiből ezeket szeded, egyszerűbb lenne megvitatni az érveit szerintem"
Már belinkelted a vonatkozó írást Kulcsáréktól. Drótrátétes arany fülbevalók (Zavetnoje, Belbek, Uszty-Alma, Vinogradnij) stb.
"A magyarországi aranyhorizont legtöbb párhuzamát – érdekes módon – főképpen a Krím-félsziget ún. késő szkíta temetőiben találjuk meg. A formai rokonság leginkább a többek által évtizedeken keresztül kutatott Uszty-Alma-i temetővel mutatható ki, ahol ismertek a jellegzetes bordázott aranycsövecskék, az arany vödörcsüngők, a négyszirmú virág alakú aranylemezkék. A legtöbb publikált sírban került elő halotti koszorúhoz tartozó levél alakú aranylemez, amely formailag csak távolról, de az ábrázolás tartalmát tekintve rokonítható a Kiskőrös–vágóhídi aranylemezekkel (amelyek funkciójára Kőhegyi M. már korábban rámutatott – KŐHEGYI 1985. 329–330.). A késő szkíta lelőhely szóban forgó része a rangos réteg temetkezőhelye lehetett, a publikálók a Kr.u. I. század közepére – harmadik negyedére keltezték. A rítus és a leletanyag (fegyverzet, lószerszám, római import, övek, fülbevalók) a korszak rangos szarmata sírjaival rokonítja az Uszty-Alma-i temetkezéseket. A Kárpát-medencei legkorábbi szarmata leletanyagból származó aranytárgyak keleti kapcsolatai összetett képet mutatnak. Bizonyos elemek – ezek nagy része a hellenizmus óta folyamatosan létező antik hagyományt követi –, mint pl. a négy- és hatszirmú rozetta alakú lemezkék, a gyakran velük együtt előforduló aranycsövecskék, rombusz és háromszög alakú (bordázott) lemezkék, a vödörcsüngők számos párhuzamra lelnek a keleti szarmata szállásterületen. Ezen belül főként a Fekete-tenger északi partvidékén és a Krímben gyakoriak a Kr.u. I. századi gazdag sírokban, ahol nagy számban fordulnak elő ... A Kárpát-medencei korai szarmata leletanyag jellegzetességei az aranytárgyak mellett a gömbölyű karneolgyöngyök ... a karneolnak, mint nyersanyagnak az egyik lehetséges származási helye is lehet a Krím-félsziget (SZTOLJAROVA 2001. 205.)"
