Nincs Zenithem, de ennek sok oka van :) Kapasbol en is egy sportosabb modellt, leginkabb buvarorat valasztanek szivem szerint, csak ilyenje nincs a Zenithnek jelenleg. Plane nincs viszonylag kisebb meretben. Plusz, szamomra sokkal jobb ar/ertek aranyt kepvisel, es sokkal izgalmasabb is egy vintage Speedmaster, mint egy uj El Primero.
Egyebkent pont az irtam, hogy a rovidtavu nyeresegesseget be kell aldozni a hosszutavu celok miatt. Most lehet hogy nem veszik sokan a Zenithet, de majd fogjak, ha a strategia megfeleloen alakul. Nem gondolom, hogy csak az a modszer lehet a celravezeto, amit az Hublot-val csinalt Mr.Biver, azaz hogy uthengerkent letarolta a piacot egy ujszeru, draga es kulonleges oraval, amibe viszont "nem odaillo" szerkezetet epitett. Az in-house szerkezet egyre jobban fel fog ertekelodni, ahogy egyre tobb gyartonak lesz ilyenje egyre tobb modellben. A Zenith az El Primeroval szinte paratlan pozicioban van ebbol a szempontbol, es erre szerintem lehet epiteni. Teny, hogy igy nehezebb, mintha az egyszerubb utat valasztanak (utos dizajn, utos marketing, tucat szerkezet), de pont ezert is vagyok kivancsi, hogyan alakul a sorsuk.
Nézd, ez így szépen hangzik, meg jól hangzik, meg minden. De azért megkérdezném: van a vitrinedben Zenith óra? Bármilyen? Pláne újonnan vett, de legalábbis modern modell? Mondjuk egy mai El Primero?
Szerintem nincs. És nem is lesz. És a cégnek ebből kellene megélnie - nem a vele szimpatizáló, helyeslő véleményekből...
Az az igazság, hogy nem veszik az óráikat... Semmiképpen sem úgy, ahogy azt szeretnék, ahogy az szükséges lenne... Valójában azért vannak talpon, mert az LVHM csoport tagjai (ahogy a Bulgari, TAG, Hublot, stb.. is...).
Ne feledjük el, hogy ezek üzleti vállalkozások, ahol igenis a pénz számít, sőt, csak az számít, semmi más nem számít...
"nem Svájcot, hanem a hagyományos óragyártást roppantotta meg"
Akkoriban ez még ugyanaz volt :-) Még az USA sem gyártott több órát, pedig náluk is
volt saját ipar - pl. a Hamilton is próbálkozott a túléléssel, aztán csak megvette a sw group
a válság után.
"Tartották ugyanis a fő csapásirányt, az egyedi, luxuskategóriás termékeikkel,"
Háát...sokan nem lennének büszkék a prémiumkategóriából, ha az orruk elé raknák, amit
akkoriban gyártottak :-)
A Rolex-et én némileg külön szokták kezelni egyesek. A szó bizonyos értelmében nem presztizsmárkaként - jelentse ez azt, hogy a gazdagokon kívül mindig is fókuszcsoportja volt a jómódúak -, ami folyamatosan komoly bevételforrás volt és sok mindenen átsegítette. Meg hát ugye a stabil minőség...
Manapság viszont ez nála(is) kezd vmilyen szinten probléma lenni - a "hírek" szerint a túl sok eladott
Submariner és tsai miatt van aki még a Cellini-re sem tekint luxusóraként, inkább vesz pl. PP-t. Ha neki ez jó... Nem véletlenül veszik meg inkább az "olcsóbb saját" caliber-es IWC-t cirka ugyanolyan áron, mint a Submariner-t. A Rolex-nél az "olcsó" óra nem létezik elegáns bőrszíjas változatban. Hülye lenne a Rolex ilyet csinálni, "senki" sem venné meg a Cellini-ket. Csak van akinek James Bond elegencia nem jön be...
Ez csak egy vélemény a sok közül, ami viszont tény, hogy a Rolex-nél a minőséggel és a bevétellel
nem nagyon van gond - mondjuk ehhez a drága és példa értékű marketing is hozzájárul -, még a "mellékvágány" kérdését is hibátlanul kezelték a Tudor-ral. Jól ki van ez találva, nem véletlenül működik...
SZVSZ a Zenith jo uton jar, csak rovidtavon be kell aldozni a nyereseges (vagy az _igazan_ nyereseges) mukodest a hosszutavu markaepites erdekeben. Ezerszer szimpatikusabb marka, sok szempontbol, mint nagyon sok masik, nagynevu marka. Szigoruan maganvelemenyem, ne tessek belekotni: nekem a Zenith sokkal szimpatikusabb, mint mondjuk olyan patinas markak, mint a Blancpain, IWC vagy epp a Breguet, legalabbis ha ezen markak jelenlegi termek kinalatat vesszuk alapul. Teny, hogy azon az aron, amit a Zenith ker mondjuk egy "sima" El Primero chronoert, nagyon sok mas, szep orat is lehet kapni, tehat me'g sok munkaba fog kerulni a Zenith reszerol, hogy meg tudja indokolni, miert epp Zenith, es miert nem Omega vagy IWC. En abszolut az "underdog"-ot latom jelenleg a Zenithben, sokkal inkabb latom bennuk a potencialt, mint mondjuk az IWC-ben vagy a Breitlingben. Ahhoz pedig, hogy a Zenithet "fejben" oda tudjuk tenni a nagy nevek mellé, kell egy csomo valtoztatas, amiket szepen, aprankent meg is tesznek. Az egyik ilyen pont az arazas, amit muszaj emelni, ha a markat fel akarjak emelni, feljebb pozicionalni. A masik, amire szerintem szukseguk lenne, de velhetoen ezen dolgoznak jelenleg is, az egy igazan sportos szeria, fem- es gumiszijon. Elsosorban buvarorara gondolok, minden markanak kell egy buvarora szeria, az mondhatni az alap modell csalad minden markanal manapsag. Az amerikai piacot -- ami azert valljuk be, minden svajci luxusora gyarto egyik, ha nem a legfontosabb piaca -- nem lehet bevenni femszijas sportora nelkul. A Zenithnek pedig meg van az az oriasi elonye sok mas markaval szemben, hogy a szerkezetekkel nincs gond, egyedul a tokot es a szamlapot kell ugyesen hozzatervezni, meg persze a marketinget felepiteni :)
Sokkal egyszerűbb ez ennél! A kvarcválság nem Svájcot, hanem a hagyományos óragyártást roppantotta meg, az addig az iparágból élők tömegét alkalmazó gyártók, olcsó, lédig termékei eladhatatlanná váltak és a divat is a modernitás irányába fordult. Mindenki megpróbálta követni a trendet, de túlélni azok tudták, akik a hagyományaik alapján maradtak a saját útjukon és már korábban is komoly erőforrásokat fordítottak a márkájuk hírnevére - nem csak a marketingre, hanem az egyediség tartalmi megvalósítására is gondolok. Hayek nagy húzása az volt, hogy a svájci órát a Swatch-csal vissza tudta hozni a tömegpiacra, újra vetélytársává tette a japán dömpingnek, új, valódi divatot teremtett egy olyan időszakban, amikor a kvarc már nem a modernitás, hanem az olcsóság jelképévé kezdett válni.
Nyilván a Patek Philipet, a Rolexet és JLC-t is érintette, megviselte a válság, nyilván ők is próbáltak kvarcmodellekkel választ adni a kihívásokra, de az ő túlélésük záloga más volt. Tartották ugyanis a fő csapásirányt, az egyedi, luxuskategóriás termékeikkel, sőt a legendát tovább is építették a márka körül. Ehhez persze kellett az az alap, amit már korábban megteremtettek, amivel már az '50-es, '60-as évekre többek tudtak lenni másoknál. Az innovációk és a legendagyártás, ha úgy tetszik marketing frontján. Ez volt az alap, amire építkezhettek a válság időszakában és ezt csinálták is.
Rolex például '72-ben nem feltétlenül csak kvarcmodellekkel, hanem pl. az új Explorer2-vel is előállt. Ez az időszak, amikor filmek tucatjaiban jelentek meg a vagányság, a gazdagság kifejezéseként az óráik, sőt nagy színészlegendákhoz kapcsolták őket és nem csak a James Bond sorozatban, ahol a Seiko robbant be akkoriban (Robert Redfordon, Paul Newman-en, Steve McQueen-en, vagy Dustin Hoffmanon szinte márkajelként fityegett egy-egy Daytona, Sub, Exp2 - utóbbi színésztől a Maraton életre halálra című filmet épp a napokban láttam, a válság közepén a Rolex arra költött, hogy egy ilyen produkcióban megemlítsék a termékét, sőt jelentet írattak rá - stb.) Nem, nem akarom reklámozni a Rolit, csak látni kell, hogy van jó válasz a válságokra és ez nem az olcsó és gyakran silány megoldásokban mutatkozik meg. Egy jó márka a luxuspiacon elsősorban attól lesz jó, hogy évtizedeken keresztül képes konzekvensen képviselni a saját irányvonalát, akár a marketingben, akár a termék arculatában, beltartalmi értékeiben is.
A Zenith egyébként egy érdekes történet, mert ugyebár a teljes halálból támasztották újra fel a céget, és relatíve mérsékelt árakkal kezdtek el újra piacra lépni. Viszont egyszer csak hoztak egy döntést, miszerint szégyen-gyalázat, hogy ilyen olcsón adják az óráikat, pedig azok milyen jók és manufakturálisak - és szépen egyik pillanatról a másikra duplájára emelték az áraikat.
Nagyon úgy tűnik, hogy ezt a piac nem nyelte le, és a cég azóta sem tért teljesen magához. Ezt még ebben a kategóriában sem lehet megcsinálni, egyértelműen lehúzásnak, szélhámosságnak tekintették ezt a potenciális vevők, és elfordultak tőlük.
Ez mutatja egyébként, mennyire nehéz és lassú folyamat egy presztízsmárkát felépíteni - és milyen könnyű romba dönteni...
Attól függ, mikori az óra... A Cartier a 80/90-es években egészen gyalázatos dolgokat is gyártott, adott ki a neve alatt. Majdhogynem közönséges gagyit. A hétköznapi óráikban mind valami olcsóbb ETA volt.
Az utóbbi időben nagyon sok újdonsággal, érdekes és jó minőségű saját szerkezetekkel rukkoltak elő (nyilván látják ők is, hogy ezt nem lehet tovább csinálni, a márkanév ki fog ürülni, össze fog így omlani...) - de ezek meg jellemzően egészen más árkategóriák...
A nagy titkolózás miatt azt nem lehet átlátni, hogy valójában miből mennyit ad el egy-egy márka. Mert az egy szép dolog, hogy a manufaktúra jegyében mondjuk a TAG is kihoz pár érdekes tanulmány-szerkezetet, döbbenetes árú különlegességet - de kérdéses, hogy ezekből mennyit adnak el? Eladnak-e egyáltalán bármennyit is - vagy csak a marketing része a dolog? És az biztos, hogy az IWC sem a Grande Complicationból, meg a Minute Repeaterből él...
"Vagy csak arra gyúrnak, hogyha borul a bili, most benne legyenek a fél tucat túlélő csapatában. :))" "Gondolom, lettek volna még hajmeresztő lépései, ha lett volna még 10 éve."
Arra kapott "megbízást", hogy hozza össze a két nagyot és próbáljon vmit tenni, hogy az így létrejött
cég - később sw group - talpon maradjon. Tudta, hogy ez azért nem a komplett óraipar és pont azok
maradtak ki, akik a válság előtt a nagyobb bevételt tudták realizálni és talán gondolt is arra, hogy a
jövő szempontjából egy nagyobb - még ha csak afféle véd- és dacszövetségen alapuló - egység
esélyei mindenképp jobbak lennének. Csak eszköz nem volt a kezében - azt hiszem pusztán
meggyőzéssel nem ment volna semmire. Idealista meg nem volt, tudta, hogy nem várhat hálát a
többiektől, mert a műanyag swatch-ok hátán ők is kimászhattak a gödörből. Egyértelmű, hogy
széthúzás lett a vége, amit paradox módon akár ő maga is elősegített azzal, hogy a kenyéradó cége
érdekeit helyezte a többiek elébe, ha épp arra volt szükség.
Amikor mindenki fellélegzett, azt biztosan nem láthatta, hogy az óraeladások globálisan és jelentősen
csökkenni fognak és az sem lehetett egyértelmű a tapasztalatok alapján - a válság alatt pl. bezárt a Zenith! -,
hogy a prémiumszegmens túlélőképessége ekkora lesz. Az idő előrehaladtával persze ő is okosabb
lett, de ha meggondolom, hogy tkp. a tömegek kellettek a kilábaláshoz, aztán pedig a tömegek mondták,
hogy nem kell annyi karóra - pont a zsenije miatt nem vagyok benne biztos, hogy vérmes reményeket
Szerintem egyértelműen nem tanultak az előző leckéből. Vagy csak arra gyúrnak, hogyha borul a bili, most benne legyenek a fél tucat túlélő csapatában. :)) Hayek valóban jókor volt jó helyen, és az, hogy pont műanyag kvarc Swatch-okra alapozva támasztotta fel a tetszhalott óraipart, vagány húzás volt, az biztos.
Gondolom, lettek volna még hajmeresztő lépései, ha lett volna még 10 éve.
Háát, nekem talán még megvannak a bakelitek vhol és egy évben párszor lead egy-egy számot vmelyik kereskedelmi adó,
de egy '70-es években született is már csak annyit mondhat el róluk jóformán, hogy még hallotta a számaikat. Előlegezzünk meg ennyit a Spice Girls-nek is :-)
ON - több post-ra válaszolva egyben
"Nem állítom, hogy tudom a csalhatatlan választ ezekre a kérdésekre - de az a benyomásom, hogy a vezető presztízsmárkák döntéshozói is igen bizonytalanok, nagy kínban vannak, és jól láthatóan útkeresés, újrapozicionálás zajlik mindenfelé."
Bingo :-) És szerintem ez nem tegnap kezdődött - pontosabban nem fejeződött be a válság vége óta, legfeljebb csak szünetelt párszor. Én ennek tudom be azt is, hogy lehetnek ETA-s luxusórák is.
"Tehát nem arról volt szó, hogy a piac megkérdőjelezte volna a presztízsgyártók minőségét, exkluzivitását - csak arról, hogy nem óhajtotta ezt megfizetni. És voltaképpen a vásárlási hajlandóság nem is azért jött vissza, mert a svájciak olyan ügyesek voltak - hanem azért, mert közben a kvarcóra olyan közönségessé vált, mind a dudva, elveszítette teljesen a presztízsét, immáron "nem volt menő"."
Valóban, az emberek különbözni vágyása - sznobság ha úgy tetszik - tette lehetővé a svájci órák visszatérését.
De nem ám abban a formában, hogy visszahívták őket, hanem megengedték nekik, hogy visszajöjjenek.
Sokszor leírtam én is, hogy nem tanultak semmiből sem, de igazából inkább vmiféle dact gyanítok a háttérben.
Ha azt nem is biztosan tudják, hogy mit kellene csinálni, de azzal tisztában lehetnek, hogy mit nem kellene, de
ők meg akarják mutatni...
Nem szeretném nagy vitákat kiváltva lebecsülni Hayek érdemeit, mert felismerte, hogy eljött az idő, amikor lehetett
csinálni vmit és azt is tudta, hogy mit kell tenni, de azért a megfelelő pillanatot a piac idézte elő, anélkül nem ment
volna. Merész teóriám, hogy Hayek nélkül is összejött volna a kilábalás, de hogy nem sok örömünk lenne benne,
az biztos.
"Kíváncsi lennék, Hayek hogyan képzelte el a svájci óraipart 20-30 éves távlatban."
Az OFF órák között a Casionak 35 dollár körül van hasonló kinézetű mérsékelten vízálló kvarc cucca ha valakit csak a Sub utánérzés érdekel, az automata Orient Black/Blue Mako 100 dollár, a 20 ATM-es Seiko Black Monster pedig 200 dollár. Most akkor tényleg érdemes Invictákkal vacakolni?
Ennyi penzert en inkabb egy szep vintage darabot keresnék. A tobbiek biztos tudnak ajanlani konkret modelleket, en sajnos nem, mert a szamomra erdekes vintage orak altalaban sportosabbak (pl. Speedmaster, Sub 5513, ilyesmi).
"Önmagában ez egy legitim módszer - de nem ebben az árkategóriában... Ez az óra (acéltokban!!) újonnan milliós tétel. Tényleg csak én érzem úgy, hogy itt valami azért nem kerek, nem illendő..????..."
Nem csak te. Sőt, eddig ugye a mechanikus órák marketingjének alapvető pillére volt az évtizedek - évszázadok elteltével való javíthatóság. Ez volt mindig az aduász a kvarc kontra mechanikus vitákban, amivel a mechanikus óra - mint dinoszaurusz - létjogosultságát magyarázni lehetett a presztizsen, divaton kivül. És ennek ez a fajta gyártáspolitika a legmesszebb menőkig ellentmond.
Elvégre ha a mechanikus szerkezet az új trend értelmében csak cserélve javítható gazdaságosan és/vagy hibátlanul, akkor miben is különbözik a kvarc szerkezetektől ( az átlag nem óra* számára persze )? Hogy kevésbé pontos, és magasabbak a fenntartási költségek?
Ilyen szerkezetekkel elég nehéz lesz hosszútávon beállni a Patek féle "örökölhető óra" sorba.
Kíváncsi lennék, Hayek hogyan képzelte el a svájci óraipart 20-30 éves távlatban. Errefelé akarta terelni a dolgokat, vagy más tervei voltak. Kár, hogy már sosem tudjuk meg, mi járt a fejében...
Ez csak a mai szüretről jutott eszembe és off-topic... Nyilván a párhuzam csak annyi, hogy ugyanarra az alaptermékre kapásból lehet három árat építeni (apósom bora kannában, saját palackban és egy neves termelő palackjában, pedig a tartalom ugyanaz - szerkezet - csak és kizárólag a körítés más, sőt a palackozott verziónál lényegében csak a címke, bár a dugóról nem tudom, ki milyet használ... Szerencsére "selection"-ként már a magáét árulja az egyébként tisztességes borosgazda, akinek eladunk a nedüből...)
Igen, az alapvető kérdés az, hogy ez a mostani stratégia (ami azért nagyon más, mint ami a 70-es évek előtti válságig jellemezte a presztízsórák piacát-gyártóit) hosszú távon életképes-e? Vagy a piac kiégéséhez, lerablásához, kiábrándulásához vezet-e végül, ami sokak számára újabb válságot jelent - olyat, amiből már esetleg nem is állnak fel többé?
Hiszen ne feledjük el: a 70-es évek válsága nem arról szólt, hogy a potenciális vevők szerint eltűnt volna a presztízs, a minőség az Omegák, IWC-k mögül, csupán az, hogy a minőségi japán kvarcórák (és itt a hangsúly a minőségin van!) ugyanolyan, vagy még jobb megbízhatóságot nyújtottak, minimális gondozásigény és sokkal nagyobb pontosság és strapabíróság mellett - miközben ott és akkor még "menők" is voltak, egy jobbféle Seiko LC vagy QT, QZ kvarc úri társaságban sem minősült méltóságon alulinak... Ez volt ugyebár az időszak, amikor a filmekben James Bond a Rolex Submarinerről digitális Seikora váltott...
Tehát nem arról volt szó, hogy a piac megkérdőjelezte volna a presztízsgyártók minőségét, exkluzivitását - csak arról, hogy nem óhajtotta ezt megfizetni. És voltaképpen a vásárlási hajlandóság nem is azért jött vissza, mert a svájciak olyan ügyesek voltak - hanem azért, mert közben a kvarcóra olyan közönségessé vált, mind a dudva, elveszítette teljesen a presztízsét, immáron "nem volt menő".
Most viszont maga a presztízs csúszhat meg - ami viszont nem biztos, hogy újraépíthető. Amelyik cég menedzsmentje valóban hosszú távon gondolkodik - az erre feltétlenül oda kell, hogy figyeljen... Akit csak a folyó eladások érdekelnek - azt nem, de az a cég nem is biztos, hogy 15-20 év múlva még egyáltalán létezni fog...
És azért még pár gondolat, írod: "viszont Toyota IQ évekig kapható volt Aston Martinként, éppen az előzőekben leírt módosításokkal és, ha nem is százszoros, de közel tízszeres áron..."
És lett is belőle akkora üzleti bukás, hogy abba is hagyták a projectet. Nem, nem vették ezt az izét, nem volt elég bolond dúsgazdag sznob... A kocsi meg egyszerűen nem tudta azt hozni, amit vártak tőle, értelmetlen volt. Egy kisautóval nem lehet feltűnést kelteni, egy Aston vásárlója pedig ezt igényli... Meglehet, ezt igényli első helyen, a többi másodlagos...
"van TAG Iphone-tok is a többi árának a sokszorosáért"
És ezt sem veszi jóformán a kutya sem. Tehát ez sem egy sikeres ötlet. A cégeknek pedig ugyebár végeredményben nyereségesen kell működniük - vagy lehúzhatják a rolót, évszázados hagyomány ide-oda...
Ami a bort illeti: ez a terület azért nem "játszik" annyira, mert igazándiból aprópénzről beszélünk. Simán belefér, hogy megveszik pár ezerért drágábban ugyanazt a bort - csak a csomagolás miatt. Eleve, ha ajándéknak szánják, a "kannás" kivitel amúgy sem jöhet szóba. Szóval ennyi belefér. De egy több százezres, milliós kiadást, amit esetleg hosszan megfontolnak előtte - nem fognak ilyen impulzus alapon meghozni. Legalábbis a többség nem. Lesz, aki mindig megad bármennyit csak a márkanévért, a designért, és egyáltalán nem is fogja érdekelni a beltartalom. No de bort is vesznek gyűjtők iszonyú pénzekért úgy, hogy soha nem fogják meginni, eleve eszük ágában sincs a palackot soha kinyitni... Ám biztosan lehet erre üzletmenetet alapozni?
A boros hasonlat a belbecsről szólt, a palackos felár a külcsínről, a nagy pincészet árai pedig azt jelölik, mekkora hozzáadott "értékkel" bír a marketing és az egyéb tényezők (legendárium, történelem, bizalmi tőke stb.) egy-egy termék árazásánál, hangsúlyozva, hogy lényegében ugyanazt kapja a kedves vevő, hiszen az alapkategóriás boroknál a nagyok bort vesznek a kicsiktől és azt palackozzák.
Nem akarok neveket írni - egyébként országszerte általános jelenségről beszélünk, tisztelet a kivételnek, mert van sok becsületes, komoly szakmai hírnevet szerzett, jó áron értékesíteni tudó borász is - de egy-két komoly gazdának tudom, hogy nincs is annyi kékfrankos szőlője, mint amennyit csak egy-egy kereskedelmi láncnál elad. Neki abban nem is lenne biznisz, hiszen a cabernet, a merlot, a pinot noir többszöröséért eladható, érdemesebb erre koncentrálnia...
Korábban azt írtam, hogy értelmetlen erről polemizálni, pont azért, amit kifejtettél, hogy a tömeg - annak ellenére, hogy tájékozódhat - a pénzével válaszol arra a kérdésre, belefér-e az 5-6 ezer eurós kategóriába egy ETA-werkes IWC, TAG Heuer (méltánytalanul kifelejtettük a sorból), Breitling, Ulisse Nardin stb.
A piac szavaz bizony, méghozzá az értékállósággal ugyanebben az árkategóriában a Rolexre. Érdekes megfigyelni egy öt-tíz éves, most ennyibe kerülő modell használtpiaci árát mondjuk a TAG és a Rolex esetében. Nem az előbbi nyer, nagyon nem. Ugyanakkor, valami miatt a szintén saját szerkezeteket előtérbe helyező Zenith pl. nem szerepel olyan fényesen ezen a porondon, miközben a Tudor brillírozik (igaz ott van az árazásban egy kis Roli-fíling is), de az IWC és a Breitling sem szerepel olyan rosszul, mint egyes szerkezeteik ismeretében elvárható lenne.
Egész egyszerűen azért, mert a gazdaság nem feltétlenül materiálisan működik, egy csomó pszichológiai tényező is szerepet játszik a történelemtől a legendáriumon át a dizájnig, amit nem lehet sima matekkal leírni. Amely gyártók erre ráéreznek, jól tudnak eladni és ez korántsem csak a marketingen múlik, ehhez kell a tudás, a piac, a vevőkör ismerete, felmérések, visszacsatolások, szervíztapasztalatok, meg ezer más tényező figyelembe vétele, amire egy-egy vállalat közel annyi embert, alvállalkozót foglalkoztat a fejlett világban, amennyien létrehozzák magát a terméket...
Nem gondolom, hogy etikus eljárás hülyének nézni a vevőt, de, ha ő nem érzi, hogy hülyének nézték, viszont vásárol egy fölemelő érzést, presztízst a termékkel együtt - vagyis megkapja, amire vágyott, mégha szar lesz is javíttatni pár év múlva - akkor elégedett. Jó visszajelzéseket küld...
Most lehetne jönni az autós példánál a legvadabbal a Trabant után (az ugyanis csak kitaláció), viszont Toyota IQ évekig kapható volt Aston Martinként, éppen az előzőekben leírt módosításokkal és, ha nem is százszoros, de közel tízszeres áron... Ahogyan van TAG Iphone-tok is a többi árának a sokszorosáért és ezer más példát sorolhatnánk az élet számtalan területéről. Például apósom ugyanazt a kékfrankost elvitelre 700-ért adja literenként, amit palackozva, címkézve 2000-ért gond nélkül elvisznek, pedig az csak 7 deci és a csomagolás sem több 350 forintnál... Átverés? Dehogyis. Csak ilyen ez a show-biznisz. Még falun is. És nem érzem az erkölcsi válság illatát a szőlőlugasban fröccsözve (van jófajta olaszrizlingünk is), mert lényegében az összes borász így csinálja a környéken, csak a nagyobb nevűek (akik a rendszerváltozás után több hektárt tudtak összehozni, meg időben beszálltak a marketingbe), literenként 1000-1200-ért adják, bizony néha azt a bort, amit apósom ad el nekik... Meg palackonként 3000+-ért... Miért? Mert megtehetik. De ez már erősen off-topic, de azért elárulom azt a titkot is - saját tapasztalat - hogy az átlagos pesti turisták (nem a gazdagok, az átlagosak) közül 10-ből 9, ha egy helyivel beszédbe elegyedik, mindezt pillanatok alatt megtudja és miután az illető az apósomhoz, vagy egy hasonló kistermelőhöz küldi borozni, rövid gondolkozás után mégis az országosan ismert pincészet felé veszi az irányt... Én tudom, hogy rosszul teszi...
Bár - és ez már igazán off-topic, de ma szüreteltük az olaszt - az idei évjáratból nálunk nem nagyon fog bort kapni jövőre, a nagynál meg valószínűleg csak megkínálják majd a 2014-essel... Na ez már tényleg etika és kemikáliák kérdése....
Érdekes módon úgy gondolom, hogy benne is van a lényeg az általad leírtakban - úgy, hogy közben ezt saját magad sem nagyon akarod észrevenni... ;-))
Írod: "pl. az ABBA és a BoneyM litereket izzadt a flitteres szerkóban a sikerért anno, addig ügyes menedzserek jóval utánuk simán összeraktak megkérdőjelezhető
tehetségű emberekből "fiú- és lánycsapatokat", akik semmivel sem voltak kevésbé sikeresek, vagy hoztak kevesebb pénzt a konyhára."
Meglehet, hogy ez igaz - ha az üzleti modell a piac gyors lerablására alapozott ("run, bang, eat.."). No de őszintén: az ABBA vagy a BoneyM még ma is ismert, számaikat még ma is játsszák, és tagjaik még mindig meg tudnak tölteni egy sportcsarnokot egy nosztalgia-koncerttel... Ezzel szemben az akár csak tíz évvel ezelőtti "ugribugri-boys", meg "csöcsirázi-girls" zenekarokra egyáltalán nem is emlékszik senki. Még saját rajongóik sem...
Olyan tradicionális területen, mint az óraipar, ahol 1-200 éves tradíciókra, generációkon átívelő értékőrzésre próbál mindenki hivatkozni, ahol általános üzleti modell egy új indulónál, hogy megvásárol egy régi, valamennyire ismert alvó márkanevet, majd próbál annak a tradícióira hivatkozni (miközben értelemszerűen valójában nem áll mögötte semmiféle valós tradíció, háttér, tapasztalat - semmi a világon..) - ott ez biztos, hogy jó irány? Pillanatnyilag hozhat a konyhára - de meddig? Meddig tart az esetleges presztízst lerombolni? És utána van egyáltalán mód azt újra felépíteni? Avagy hogy is nézne ki, ha most valaki megvenné az ABBA márkanevet, majd megpróbálna egy hamisan nyervákoló, tehetségtelen ifjakból összedobott projectbandát befuttatni a névvel? Meddig futna a szekér így - és mikor jönne el az a pont, hogy 10 érdeklődőből 9 azt mondaná, hogy "ez már nem az az ABBA, ez már engem nem érdekel, többet semmire sem vagyok kíváncsi tőlük"? És esetleg már akkor sem lenne többé kíváncsi, ha végül a menedzsment találna egy tényleg tehetséges csapatot..?..
Nem állítom, hogy tudom a csalhatatlan választ ezekre a kérdésekre - de az a benyomásom, hogy a vezető presztízsmárkák döntéshozói is igen bizonytalanok, nagy kínban vannak, és jól láthatóan útkeresés, újrapozicionálás zajlik mindenfelé.
