nézz már utána légyszives, honnan indult az a sörétraj, ki akart három tonnát ráhelyezni a vadász nyakára...
Másrészt az, hogy fegyvert foghat rád, az egy jogszabályok által biztosított új lehetőség, nem kötelesség. A rendőr is fegyvert foghat rád bárhol és bármikor INDOKOLT ESETBEN. Hogy melyik eset indokolt, na itt jön be a szubjektum, ezt nem itt a monitor előtt kell eldönteni. Lehetnek túlkapások, szülheti őket a bunkóság is, nem csak a megkeseredettség, de nem ez alapján kell megítélni a rendszert.
Nézd, az sem volt állapot, hogy a hivatásos személyzetnek az égvilágon semmihez nem volt joga, a tetten ért fatolvaj, orvvadász szépen a képébe röhögött, beült az autójába és elhajtott. Erre mondtam, hogy Ti nem érzitek át, nem a Ti munkátokat teszik tönkre nap mint nap az erdőn tekergő "megélhetési" bűnözők-én nektek kell tehetetlenül szemlélni.
-Az erdő nem mindenkié. Úgy tűnik, a kommunista reflexek még dolgoznak benned. De ha "mindenkié" lenne, akkor sem lehetne "mindenkinek" bármit tenni ott. Ezt szemmel láthatóan nem vagytok képesek felfogni. Lehet ugatni a jogszabályok ellen, lehet fenyegetőzni, hogy majd jól ráálltok a vadász nyakára a telekjáróval de ez nem megoldás semmire.
-A kutyakilövés szomorú kötelesség. A felelőtlen gazda jobban megérdemelné. Nem kell ezt különösebben magyarázni, aki nem olyan beszűkült látókörű barom mint te vagy, az látja a dolognak azt az oldalát is, a szabadon kóborló kutyák mennyi kárt tudnak okozni. És itt most nem feltétlenül a vadállományra gondolok mert az titeket nem érdekel, hanem arra, hány kirándulót, futót, bicajost támadnak meg a felelőtlenül tartott -illetve nem tartott-kutyák.
Te egy ritka nehéz felfogású barom lehetsz barátom, adja isten, hogy egyszer személyesen magyarázhassan el neked amit írásban szemmel láthatóan képtelen vagy megérteni.
- Én már évekkel ezelőtt beszüntettem a párbeszédet, azóta ignorálom a hozzászólásait.
Atom egy darabig próbálta tompítani a hozzászólásait, de úgy látom rájött, hogy ezt már képtelenség kimagyarázni.
- Sajnos a vadászok elfelejtik, hogy van az "erdő" ami mindenkié és ide a "mindenki", beereszti őket játszani. Ettől nem lesznek ők a főnökök.
- Ezektől a kutyakilövésektől meg a gyomrom felfordul minden alkalommal. Ezt nem lehet kimagyarázni !!! Aki ilyet tesz az egy rohadt gyilkos. Dögöljön meg. Nem lelőném az ilyet, hanem karóba húznám, kerékbe törném stb.
A kedves társaságunk hozzá állása mérhetetlen toleranciáról, és megértésről tanúskodik irányodba! Nem is értem hogyan tudják magukat ennyire józanul, és visszafogottan kifejezni, csodálom hogy néhányan még ész érveket, és törvényeket is bemásoltak hogy rábírjanak téged egy szélesebb spektrumú látásmódra, minimális megértésre. Esetleges konszenzusra, hogy álláspontjaink közelebb kerüljenek, hogy kicsit mindannyian egy irányba üljünk a lovon!
De szűk látókörű, demagóg, arrogáns és folytonosan fenyegetőző jellemed egy fikarcnyit sem teszi személyiségedet szimpatikussá! Persze tudom hogy TE nem is számítasz empátiára, hiszen te vagy a vadász. Fajodnak méltán elismert díszpéldánya, a ragadozó!
Ámulattal olvasom hogyan válik valaki ....
...
Azt gondoltam írok neked egy visszafogott figyelem felkeltő levelt, hogy észre ved magad!
De nem megy!
Egy szuszra olvastam végig amiket írtál, és kialakult egy kép rólad bennem!
Engedd meg hogy megosszak néhány gondolatot ezzel kapcsolatban!
Te, egy igazi pökhendi faszkalap vagy, egy ki ha én nem, fegyverem van mindenkit meg fogok baszni! Felháborító, és undorító patkány stílusod van!
Nyugodtan segíthetsz ha kihagytam még valamit te arrogáns fasz!
Te olvasod is amit leírsz? Felháborító!
Remélem egyszer te is emberedre akadsz, és valamelyik jóképességű vadász barátod fektet pofával a szarba!
Csak azért nem kívánom hogy lőjék le a gyereked kutyáját mellőle, mert a kutyát sajnálnám! De te végig nézhetnéd mit érez a gyereked, mert te nyilván képtelen vagy rá!
"És akkor a tisztelt frakció, javasoljon új napirendi felszólalást, mert ezt megbeszéltük."
Ne már, még nem is sikerült a vitával visszacsalogatni azt a banolt pickupos trollt, hogy előadja a buzulós-fatolvajos-szőrőstalpasgumicsizmás performanszát! :)
Na látod, ez a gáz. Ez pontosan az, amit itt a többség "vadásztempónak" tart. A probléma az, hogy felnőtt emberek között, a 21. században ez érv lehet bármilyen vita során. Szomorú.
"annak az ismeretlen terepjárónak itt semmi keresnivalója"
Az esetek döntő többségében annak a terepjárónak pontosan ugyanannyi joga van ott tartózkodni, mint a vadász autójának. A korlátozásokat részletesen tárgyalja a törvény, és ennek megint csak az esetek többségében a puskás fél nem tesz eleget.
"és egy kimondottan orvvadász küllemű alak ül a bal egyben"
És mellékesen ezek a törvények továbbra sem teszik lehetővé a vadász számára, hogy fegyvert fogjon "orvvadász küllemű" alakra. Én például pont úgy nézek ki, mint egy orvvadász, csütörtök óta nem borotválkoztam, amúgy sem vagyok egy Brad Pitt, sittes autókkal járok az erdőben, néha este fél 12-kor is. Most akkor rám fegyvert fogva kell megbeszélni, hogy mit keresek (teljesen jogosan) az erdőben? Naneröhögtessükkimagunkatkéremszépen!
Akárhogy is nézzük görcsösen próbálsz védeni valamit, amit eleve nem lehet, ráadásul nem is várja el senki, hiszen a napnál is világosabb, hogy egy olyan túlkapásról van szó, amivel többen is találkoztak már a fórumlakók is. Innét kezdve meg lehet magyarázni, hogy miért van erre joga a baromnak (amúgy nincs is), illetve lehet érvelni azzal is, hogy a "golyó nem válogat", de sajnos aki napi szinten közlekedik az erdőben, az előbb-utóbb találkozik a jelenséggel, így pontosan el tudja helyezni a dolgot a saját értékrendjében. A jelek szerint a többségnél ez nem fér bele. Ennyi.
Nem akarlak bántani, de az ilyen idézetekkel konkrétan égeted az egész vadászbizniszt. Bóklászik pár lúzer egyetemista az erdőben, és az máris "csoportos támadás", amire fegyverrel kell válaszolni (pontosabban megelőzni)? Basszus, nagyapám még azt tanította, hogy aki beszari, az ne menjen egyedül az erdőbe! Aki már néhány fiatal srác meg lány láttán is becsokizik, annak nem való a kezébe fegyver, mert nem tud józan döntéseket hozni éles helyzetben (és a vitát indító hírben szereplő eset ráadásul nem is volt éles helyzet).
Sziasztok
Keresek L200, Pajeró lendkereket 96 és 98 közötti évjáratú aminek a motorszáma 4D56 GH 0001 és 6999 között van csak a lendkerék érdekel és nagyon sos ha valakinek van vagy tud valahonnan akkor szoljon e- mailben vagy itt a fórumon.
Nem. Az nem tetszik, hogy békés embereket békés körülmények között előzmény nélkül halálosan fenyegethetnek, sárba fektethetnek, mert szoktak arra járni rosszfiúk is. És utána még csak nem is fejbe veregetik magukat meaklumpával, hanem megmagyarázzák, hogy ehhez yogik van.
Az amcsi rendőr láthatóan rendőrként megkezd egy intézkedés, és közben elvár egy viselkedést, amit mindenki tud (arrafelé). Nem azzal kezd, hogy mindegy, ki vagy, mindegy, mit csinálsz, befektetet az árokba.
Ehhez képest szerinted az normális, hogy a vadász kezelhet alapból bűnözőként.
Ez olyan, mintha éjjel a nyóckerben minden szembejárókelőt lelőhetnèk, mer ott gyakran szoktak rosszak járni.
Nézd, jelen pillanatban az nem tetszik a tisztelt egybegyűlteknek, hogy a hivatásos vadászok rendészeti jogokat kaptak és fegyvert foghatnak bárkire abban az esetben, ha indokoltnak látják. Eddig az volt, hogy az utolsó fatolvaj, rabsic vagy hasonló simán képen röhögte és tovább hajtott, másnap pedig ment újra lopni.
Hirtelen mindenki a személyi szabadságjogainak a sérülését látja ebben a dologban, leginkább azért, mert bár haszonélvezői hobbijuk révén az erdőnek de tulajdonuk ott nem lévén soha nem voltak károsultjai az előbb sorolt rétegek tevékenységének.
Tie, mondom, emberkedhetsz. A képernyőn jól mutat.
De a sörétraj gyorsabb, mint egy gázfröccs.
A rendőr nem azzal kezdi, hogy fegyvert fog rád akkor, amikor a közúton közlekedsz.
De ha egy bankrablás helyszínéről próbálsz futva távozni, a Te habitusoddal minimum megfektetnek és utána kérdeznek.
Kint az erdőben ahol a vadász abból indul ki, hogy annak az ismeretlen terepjárónak itt semmi keresnivalója és egy kimondottan orvvadász küllemű alak ül a bal egyben, jobb előre tisztázni, ki mire számíthat.
Tudván azt, hogy a hivatásosnak van feljogosítása, és papírja is, amivel ezt igazolja, minden olyat, aki ilyen igazolás felmutatása nélkül fegyvert fog rám, rabsicnak, azaz olyan embernek kezelem, aki épp az életemre tör. Azaz fegyveres rablónak, vagy bármi hasonlónak.
Nem keresem, de ha békés autózgatás közben valaki fegyvert fog rám, akkor lehet, hogy ijedtemben a gázra lépek.
Amég a zsandároknak nem vót saját, jól felismerhető láthatóságiuk, addig ha valaki kukásmellényben integetett az út szélin, annak maximum visszaintegettem.
Ha elég hülye ahhoz, hogy ne lőjön beléd kettőt, akkor úgy kell neki.
Azt felejtetted el barátom, hogy őt a törvény felhatalmazta arra, hogy kilyukassza a semmitérő bundádat, neked ellenben semmiféle jogosítványt nem adott ahhoz, hogy embereket gázolj el...
Ennyi.
Egyébként ugyanez az emberkedés hangzik el sokszor off-roados meg motoros fórumokon. Aztán ha a másik oldal bekeményít, akkor meg ríttok mint egy fürdőskurva...
Eddig a hivatásos vadászok gyakorlatilag tehetetlenek voltak ezzel a magatartásformával szemben. Most már nem azok, ez van...
Akkor amikor a 3 tonnás Range-dzsel leparkolok a vadász nyakán, vagy betolom az uazát a szakadékba, akkor az se közúti baleset, csak az erőviszonyok bemutatása, ugye???
A fegyver rádfogása nem lövés, csak figyelmeztetés, hogy tisztában légy az erőviszonyokkal.
Off-roados de pláne motoros körökben amúgy is divat azzal kérkedni, hogy többen vagyunk, majd jól megverjük a bunkó vadászt csak merjen szólni. Hát ez nem így működik.
Egy amerikai közúti ellenőrzés szerinted hogy néz ki?
Kezek látható helyen de lehetőleg a kormányon, műszerfalon. Ha elkezdesz kotorászni amíg a rendőr nem mondja, akkor simán lelőhet. Amerikai közúti rendőrök tartottak erről egy bemutatót pesten, az első rossz mozdulat után a delikvens az ablakon keresztül került ki az autóból és úgy landolt a motorháztetőn, hogy az behorpadt. Magas rangú rendőrtiszt volt egyébként csak egy kicsit hitetlenkedett...