Péntek: Sárkány-völgy Maraton: 41 km - 1200 m szinttel - 5 óra 43 perc alatt
Szombat: 100 Katona Emlék és teljesítménytúra: 45,5 km - 1543 m szinttel - 7 óra 30 perc alatt
Vasárnap: Kőről-Kőre a Börzsönyben: 38 km - 2060 m szinttel - 6 óra 36 perc alatt
Sárkány-völgy Maraton:
Sajnos logisztikailag Pestről igen későn lehet lejutni kockázatmentesen a rajtba, így végül a túrán csak 9:28-kor tudtam elindulni. Az időjárás már tökéletes, a nap ontja sugarait. Hamar rájövök, a futódzsekibe, és a pulóverbe bizony túlöltöztem. A mezőnyzárók már úton Hevér, és Vincze urak képében. A feladat az hogy utolérjem őket mielőtt a távok elválnak, hiszen onnantól már kénytelenek szalagokat is szedni, nekem meg akkor már végem :) Óvatos kocogás-gyaloglás kombinációval indítok, figyelvén a kódokat és a szalagokat. Végül a Sárkány-lik után érem őket utol, ahol a 25-ös táv már másfele megy. Zoli mondja is hogy még pont időben érkeztem :) Pár szót váltunk, majd a tempóm nem akar alábbhagyni, és haladok tovább. Mónikáékat érem hamar utol, szólok nekik hogy figyeljenek mert a seprűk igen közel leledzenek. A S- jelzésen kocogva igen érdekes helyen vannak a szalagok az erdőben, nem értem, mert a jelzés egyértelmű. Lehet valaki jókedvében volt? Engem nem vezetnek meg, kocogva érkezek meg Balatonfüredre, a Léna Borozóhoz, ahol utolérem Átol Csabit, Évikét, és Szél Lacit. Egy 500 Ft-os bónt kapok, amire keveset ráfizetve egy kori sört rendelek, és lehuppanok a többiekhez kicsit dumcsizni ebben a szép időben. Jó lenne még maradni, de a serkentő nedű után tovább állok, és jön a Z- Z3 jelzéseken a Jókai-kilátó megmászása. Feljutván a csúcsra a kilátózást most kihagyom, majd a Kék Balaton túrán ígérem bepótolom. K+, majd Z+ jelzések a mérvadóak, egyre több hosszú távost érek utol a késői rajt ellenére. A Koloska-völgybe leérve egy gyönyörű sziklaképződménynél van a kód, majd a meseszép völgyben a P- jelzésen érkezek meg a Koloska-völgyi frissítőponthoz, ahol Ildi, és Benjámin tett ki igazán magáért. Habzsi-dőzsi felsőfokon. Medvehagyma leveleket majszolok, és szintén medvehagyma krémes kenyereket, sárkányos sütivel leöblítve :) Innen nem lehetett csak úgy pikk-pakk továbbmenni. Természetesen induláskor még egy szendvicset összeborítok, amit még menet közben elnyamnyogok. A Koloska Csárdában igen aktív az élet, egyszer el kellene ide jönni csak úgy kirándulni-kajálni. Na de most jön a nemulass'. A Balaton-felvidék egyik leghardcoreabb emelkedője jön, fel a Péter-hegyre a K-en. Ver a víz, a kabátban bizony nem kicsit melegem van, de nem állok meg, csak miután felérek a 315 m-es csúcsra. Csopakon lesz közkút, így nyugodt szívvel döntöm magamba az üdítőt fenékig. Óvári Gyurit érem utol, pár szót dumcsizunk, majd tovaszökellek, és Csopakig meg sem állok. A közkutat jópáran letartóztatjuk, életmentő bizony. A következő mászás a Csákány-hegyi kilátóba visz, ez sem könnyű emelkedő. Felérvén megint nem kilátózok, meghagyom a Kék Balcsira szintén, helyette Balázsnál és Vikinél veszem el igen különleges ízű müzliszeletemet, akik most a pontőr szerepében voltak. Ez után figyelek, szalagozott rész jön, nincs gond, szépen lengedeznek, vezetve utamon. Kicsit enerváltnak érzem magamat, az útvonal is most kissé unalmasba csap át, mindössze egy kecskefarm ad indokot a nézelődésre. A Király-kúthoz érve vizet innen nem tudok szerezni. A Po jelzésen érkezek a Park Bisztró bejáratához, ahol sok-sok ismerősöm jegyzeteli épp a kódot. Egy srác kocog utánam szótlanul, nem bírja sokáig. Hosszasan Z+ a követendő, utolérem Kovács Andrisék csapatát, akik most a kutyust is jól megsétáltatták. Egy szép parkban vár túránk utolsó frissítőpontja, ahol ismét elképesztően sok féle finomság vár, finom teával megspékelve. Persze innen sem lehetett csak úgy tovahaladni. A veszprémfajszi kálvária az utolsó megmászandó dombocska, ahol másodszorra is találkozok Zalánnal és Zsófival akik a rövidebb távon vitézkedtek.
Kód megvan, kilátás meseszerű, az utolsó 4 km már kevésbé, de valahogy vissza kell érni Nemesvámosra. Szántóföldön kanyargok jobbra-balra, végül megérkezek 15:11-re a célba. A késői rajt ellenére kifejezetten jó időt sikerült menni, talán túl jót, mert vár még rám két nap.. Andrisnak köszönöm a fuvart hazafele!
100 Katona Emlék és teljesítménytúra 45
Különösebb probléma nincs, a korai kelés kivételével. Vonattal utazom Esztergomba, ahol buszra átszállva érkezek meg Esztergom-Búbánatvölgybe. A megállótól vár 2 km gyaloglás a halastavak nagy parkolójáig, ahol a rajt volt egy jókora sátorban. Az itineremet átvéve a szervezők figyelmeztetnek hogy egy helyen útvonalváltozás lesz a rengeteg kidőlt fa miatt, de távban kb ugyanott fogok járni. Megköszönöm az infót, és 8:30-kor bele is vetem magamat a túrába. 3. rendezés, de nem voltam még rajta, viszont az Attila-védvonal nagyon tetszett, így bíztam benne hogy hasonlóan jó túra vár rám. Szalagozott úton érkezek meg a P- jelzésbe, ami hamarosan kegyelmet nem ismerően irányít fel a Savó-kúti tisztásig a P+-hez. Ezen a P-on még nem voltam, igen szaporán vert pulzusom az első kilométereken. A P+ már a Pálosról ismerős, de itt is van még azért himbi-limbi le-föl. Elérkezek első pontomra, ahol a pontőrök máris fél liter ásványvízzel várnak. Mivel nekem van még minden, ezért egy szuszra leküldöm a fél litert, hiszen szolgáltatást nem hagyunk ott :) Jönnek a rövidebb távosok a Z-ről, a pontőrök is itt hozták föl a rengeteg vizet. Ismerem az utat, ez is brutál meredek, elismerően biccentek nekik. Z- jelzés a követendő az Enyedi-halála keresztig, ahol igencsak szétbarmolták az utat az erdészeti járművek, így a haladási sebesség is leredukálódik. A rövidebb táv el is válik, a S+-en kocogok bele a S-ba. Hirtelen kapcsolok hol vagyok, a Barát-kúti erdészházhoz igen közel. Sárga 70 nosztalgia jön, csak világosban. Hamarosan utolérem a korábban indult sporik egy részét. S+ jön jobbra, de a szalagozás is segít (a túrán elképesztően szuper volt a szalagozás még a jelzett utaknál is. Látszik hogy sok-sok munkaóra volt beleölve a rendezvénybe). Na de most jön a nemulass' itt is. Irány a patakmederbe lefele. Gál Viktorékkal találkozok, jól megörülünk egymásnak. A jelzéseket persze évek óta nem újítják fel, csak akkor minek lett felfestve? Út az nincs, a patakmederben megyek szalagtól-szalagig majd keresztezve az Esztergomba menő főutat nagy levegőt veszek, mert jön a rettegett Háromszáz-garádics. Na csak ezt éljem túl. Hamar igen meredekké válik az út, Hevér Gábort, és Nagy Lajost érem utol, akik küzdenek az elemekkel, de ezzel én sem vagyok itt másképp. Oldalazóssá, egyben életveszélyessé válik az út, természetesen kidőlt fák is akadályozzák az amúgy is nehéz haladást. Persze a fák úgy dőltek, hogy szó szerint szinte lehetetlen volt átjutni rajtuk. Többször visszacsúsztam, nem is tudom a többiek hogy tudták ezt megolDANI. Egy szerencse volt ha lehet itt ilyet mondani, hogy nem csúszós, hanem süppedős sár volt, így a cipő azért tudott tapadni valamennyire. Felértem ahhoz a ponthoz ahol mindig megállok egy pillanatra. Egy őskori piros színű autó zuhant le a mélybe a fenti útról kb a 80-as években. Az ajtaját úgy látszik felhozták és egy fának támasztották, de ilyenkor mindig eltöprengek hogy vajon szándékosan vitték a mélybe, vagy egy szerencsétlen baleset történt? Végre felérek a szervizútra, de nincs kegyelem, balra a Z4 a találó Szuszogó nevű emelkedőn visz föl a Fekete-hegyi turistaházhoz. Az alján testesebb sporik száját hagyják el nem publikált szavak, maximálisan megértem őket. Mire felérek a házhoz, én is igen kimerültem, és az átlagom is persze rendesen visszaesett. Viszont öröm az ürömben hogy az ellenőrzőponton hagymás-zsíros kenyerekkel, és elképesztően finom ízű teával várnak a pontőrök. Le is ülök egy kicsit a padra, kell az utántöltés. Kifújva magamat a Z4, majd Z- jelzéseken érek el a Pilis-nyeregbe, ahonnan ismét rövidebb kapaszkodó következik a P+ jelzésig. Végre nyugisabb rész következik. Utolérek egy fiatal bakancsos leányt, akinek az egyesülete lesz a következő ellenőrzőponton. Megdicsérem hogy nagyon ügyesen jön, és váltunk pár szót a Kitörés túráról. Tovább kocogván azt látom hogy a leányzó is a nyomomba eredt. Tudnék erősebben menni a Vaskapu-völgyben, de szándékosan lazább kocogással haladok. Utolérem Erzsit, és Nagy Janit, majd hamarosan a lánnyal megérkezünk a Mária-pad ellenőrzőpontra, ahol hamar lehuppan a pontőr ismerősei közé, remélem azért tovább ment. Itt is kapok finom meleg teát a flakonba is, és müzliszeletet. A Z- jelzésen emelkedek tovább a Két-bükkfa nyeregbe, majd átbukva, kellemes úton kocogok hosszasan az Égett-hársig. A 6-os átlag már csak 10 percre van előttem, de csak úgy matekozok, tétje semmi.. Felkapaszkodván a Felső-Ecset-hegyre itt lesz majd az útvonalváltozás. Kissé zavaró hogy jobbra a P-on is leng egy szalag, meg tovább egyenesen is. Az EP-t a hegytetőre írja a kopjafához. Érdemes itinert is olvasni, sokat segít ;) Felérvén egy épített bunkerben várnak pontőreim. Kávéval kínálnak, én nem élek vele amúgy sem. Közlik hogy van még whisky. Azt hiszem azzal sem :) Viszont hogy azért ne maradjak frissítés nélkül, a tejből iszom két pohárral, bízom benne nem fog meghajtani, de nem volt gond, jól is esett. Visszakocogván a P- jelzéshez, épp két spori indulna a rossz irányba, mondom nekik először irány a hegy, majd csak visszafele arra. A Hirsch-ormot elérve megállok panorámát csodálni, majd az igen meredek lefelén óvatoskodok. Eszembe jut az Attila Király 115 túra, amikor óriási sárban küzdöttünk fölfele itt a sötétben Anitával és Viktorral. Most lefele klasszisokkal jobb, szépen lehet sokáig tempósabban haladni. Elérvén a Miklós-deák-völgyi aszfaltot meg sem állok a tavakig, ahol ismét pontőrökbe botlok, akik igen finom zsíroskenyérrel vártak.
Igen hosszú aszfaltos rész következik Pilismarótig, majd a településen végig át. Nem futok, minek nyirbáljam magam az aszfalton.. Végre ismét terepet ér lábam, és ellenőrző pont jön, ahol ismét müzlit vehetek magamhoz. Mondják hogy negyedik vagyok. Nem verseny, ráadásul én messze nem az elején indultam. Utolsó komolyabb mászás a P-on az Őrhegyre fölfele volt. Annyira már nem esik jól, és azon filózok hogy egy igen komoly szintkülönbségben gazdag túrát rittyentettek a szervezők. Mivel sok nem állandó teljesítménytúrázó, honvéd is részt vett, azt hiszem ők nem felejtik el igen hamar ezt a túrát. Végre beleérek a P+-be, majd a P3-be. Abszolválom a térképen is jelzett igen meredek lefelét a Hideglelős-kereszthez, ahol a ponton finom kókuszrudat kapok. Közel a cél, ez már jó lesz a következő napi túrára. Megcsodálom a pazar panorámát a Dunakanyarra, majd lekoccanok a 11-es számú főúthoz. Az utolsó pont 1,5 km-re a céltól a túra nevéhez hűen a 100 Katona emléksírnál volt. A szervezők mécsesekkel kedveskedtek, természetesen én is gyújtok egyet, és elolvasom a történelmi részt. Innen már csak vissza kell kocogni a parkolóhoz, ahova végül kerek 16:00-ra érkezek meg. Átveszem igen szép díjazásaimat, majd krumplis tésztával kedveskednek a szervezők, amit mindössze 500 (!) Ft-ért lehetett rendelni. Jól esik, nagyon jól esik. A buszhoz még bőven van idő, komótosan visszasétálom a 2 km-t, majd Esztergomtól már ismét a vonat röpít haza.
Kőről-Kőre a Börzsönyben 40
Varga Ágival beszéltük meg hogy futunk egyet ma, de a paraméterek alapján igen nehéz terep vár ránk, ráadásul nekem a harmadik napom, Ági meg kipihenve várja a megmérettetést. Nagybörzsönyben, a kisvasút végállomásánál van a rajt. Időben érkezünk, és kicsit még pakolászván, kereken 8:00-kor kezdjük el felfedezni a kalandos Börzsönyt. Kis bemelegítő kocogás után máris vár ránk egy nagy falat, a Hegyes-hegy orom mászása. Nem sűrűn voltam itt, de amikor a börzsönyi Kört csináltam akkor ez örökre beleégett a retinámba. Mászás, mászás, és soha véget nem érő mászás.. Az első kérdésre a választ megleljük, de a csúcskő már vállalhatatlan állapotban van, alig lehet megtalálni. Ági megy elől, régen futottunk együtt, azóta nagyon megedződött, ez látszik a mozgásán, és a tempóján is. Szerencsére nálam sincsenek különösebb gondok az előző napokról, így lekövetem, közben még dumcsizunk is. Na de aztán jön a K4 hosszantas energiát kiszívó emelkedője a Nagy-Hideg-hegy aljáig. Amikor a Kammerhof fenyveseit meglátom mindig veszek egy nagy levegőt, mert innen már közel a K- jelzés, amire rátérvén csakhamar a Nagy-Hideg-hegyi turistaháznál ütjük be kéktúra pecsétünket igazolásként. Be is megyünk a házba, kicsit összeszedni magunkat egy jó negyed órára. Innen sincs kegyelem ám, mert a Rakodó után a K- jelzés tovább kapaszkodik egészen a Csóványos 938 m-es csúcsáig. Közben Őrsi Bálintot érjük utol, aki Áginak mesél Horvátországi kalandjairól, és mindent (is) tud amit Ági kérdez. Bálint velünk tart a Csóvi csúcsáig, majd felmegy a toronyba. Igen kemény volt a túra első része, nagy megkönnyebbülés most tovább haladni. A térképet figyelvén szigorúan lemegyünk a Po jelzésen a Rózsa-forrásig, majd vissza a P-Z-be. Bízom benne mindenki a kijelölt útvonalon haladt. A vicces nevű Három-hányás nyergét elhagyva a Z- jelzés a mérvadó nekünk, irány a Magosfa 916 m-es csúcsa. A Z+ elágazása előtt megállunk. Ági, szerintem az a Tátra!! Wow! Na majd jól megkérdezzük a Börzsöny szakértő urat, akit mindjárt utol is érünk, és bizony nem tévedtem. Meseszép hófödte hegycsúcsok bontakoztak ki a messzeségben! Most én megyek elől, jókedvűen csapatom lefele a Z-ön, majd a Sas-utat elérve azért ismét óvatoskodás következik, persze azért belekocogva. A Miklós-tetőről a másik irányba is megcsodáljuk a kilátást, majd leóvatoskodva az igen meredek lejtőn a Z4-re váltva érünk le a Fekete-völgy panzióhoz. Sejtettem hogy zárva lesz, vízvétel nincs. A kérdést viszont megválaszoljuk, és immár ismét Ági tempózik fölfele elől a P4-en. Beleérvén a P-ba jön a kaldera gerince. Sajnos a cipőm sarokrészén megbomlott a puha rész. Reggel leragasztottam leukoplasttal, de felgyűrődött és nem tudok vele mit csinálni. Innentől nem minden perc volt kellemes. Jönnek a meseszép csúcsok. A Jancsi-hegyen Áginak megmutatom az igen nehezen észrevehető várkódot, amit fel is kellett jegyzetelni. Ez után jön a legszebb kilátópont a Holló-kőnél, ahol nem vagyok restek megállni, fotózgatni, és gyönyörködni. Hú de messze van a Csóványos, ilyen sokat jöttünk már? Rég óta nem találkoztunk senkivel, de most Adrit, és Zsoltot érjük utol. Biztosítom őket hogy igen jól haladnak, közel s távol senki. A Salgóvár igen goromba emelkedőjét megmászva itt is megvan a várkód, majd Ági megint jó kis tempót vesz föl. Végül a kaldera utolsó hegyét a Magyar-hegyet is megmászva meredek hosszú lefelén tempózunk egészen a Magyar-völgy aljáig. Itt kérek egy pici megállást, enni-inni kell.
Cseles a túra, mert a helyett hogy pikk-pakk visszaérkeznénk Nagybörzsönybe, a Bogár-kert nevű elágazásból balra parancsol a K4 jelzés, is igen meredek elnyújtott emelkedő következik. Piszok meleg van, a széldzseki + pulóver kombó nem túl komfortos.. Megleljük a Rustok-hegyi K3 elágazást, és kimenvén a végére feljegyzem a várkódot. Egy jó darabig még a K4 társaságát élvezzük, majd végre meglelvén a K+-et, immár az utolsó 5 km a patak mellett visz, sík úton. Ági igen erős tempóra vált, érzésre simán csapatjuk egy 10 km/h-val. E mellett még a dagonyák és patakátkelések társaságát is élvezhetjük így a túra végén. Végül 14:36-kor már meg is érkezünk a célba, ahol átvéve díjazásainkat hazafele vesszük az utat. Sok-sok szép élmény ért a három nap alatt, három különböző tájegységben.
Szombat: Iron Curtain 50 km - 1336 m szinttel - 7 óra 13 perc alatt.
Vasárnap: Díjátadó
Iron Curtain 50, azaz a Vasfüggöny nyomában.
Péntek délután már úton voltam Szombathelyre a Ljubljanai Dráva IC-vel, ami csak 5 percet késett, így szépen elértem a csatlakozó vonatot Kőszegre.
Megcsodálva a várost, a túloldalára átgyalogoltam, ahol a Szent Korona bunkernél volt a másnapi rajt. Itt aludtam, így másnap reggel egyből 7:00-kor már menetkész voltam.
Hamar utolérek pár ismerőst, majd innentől szinte végig magányosan meneteltem elől. A túra nagy részében a Z- jelzést kellett követni, amitől kicsit tartottam, de végül nem volt gond a festésekkel. Az első kéktúra pecsét a Hétvezér-forrásnál volt, majd egy erőteljesebb kimászást követően a Zeiger-nyereg fele tartottam, közben jókat nosztalgiázva a szemből jövő Őrvidék 100 túrán. A nyeregből kellemesen futható út vitt tovább a Stájerházak felé vezető aszfaltig. Itt a fehér pöttyöket meglelve az Írottkő 70 túra sejlett fel, amiről szintén elmerengtem kicsit magamban. A Stájerházakhoz érve meglelem az I70 pontőrség helyét, emlékeim szerint még finom almát osztogattak itt. Ez után jött a túra java, szintkülönbségekkel megspékelve. A Hörmann-forráshoz felmászván következhetett a 884 m-es Írottkő meghódítása. Minél feljebb jutok, annál jobban lepődök meg. A táj havasra vált, köd ülepszik a vidékre, és metsző szél borzolja át testemet. A havas rész kitart a csúcsig. Reggel még úgy volt hogy felmegyek a kilátóba körbenézni, de semmi értelme nem lett volna, így is majdnem nekimentem a ködben :) Kéktúra pecsétemet beütöm igazolásként, majd húzás gyorsan minél lejjebb. Továbbra is az Őrvidék 100-al szemben haladok, de lefele klasszisokkal jobb érzés menni a Z-ön mint a másik irányból mászni. Mindössze a végén kellett nagyon óvatoskodnom, mert egy szakaszon igen intenzív meredekségűvé vált az út.
Bejön a K-, a közös jelzésen haladok tovább. Egyszer csak egy terepfutó érkezik szemből, jól meglepődünk egymáson ebben az időben. A K- elmegy a Kalapos-kő irányába, a Z- pedig kellemesen kocogható sokáig. Minél lejjebb megyek, annál jobb lesz az idő, hónak már nyoma sincs sok ideje. Leérvén a Bozsoki főútra már majdnem hogy tavaszi idő keletkezik, egy jó órája még majd megfagytam odafent.
Imre még a rajtban közölte hogy oda ne merjek érni 10 előtt Bozsokra, mert még nem lesz ott. Biztosítottam hogy tuti nem fogok. Nem sokon múlott, 10 óra 13 perckor már ott is vagyok a buszmegállónál, ahol Imre ül a kocsiban, és megkapom igazoló pecsétemet. A 25-ös táv innen indul, de mindössze 3 spori indult el eddig, őket hamar utol is érem, és pár szót azért beszélgetünk.
Borzasztó hosszú aszfaltút következik Bucsu település széléig. Jól meg is éhezek-szomjazok mire a település szélére érek. Meglelem a kódot, majd frissítek, mert a szervezet intenzíven jelez. Szalagozott úton érem el újra a Z- jelzést, amin balra fordulván ismerős útra bukkanok. Jé, tavaly nyáron itt jöttem szembe a Communitas Fidelissima 100-on. A kiírásból nem sejtettem ezt. Innentől gyakorlatilag végig szembe haladok a fent említett túrával. Hosszú álmosító szántóföldön haladok, próbálok hébe-hóba belekocogni hogy hamarabb Kisnardára érjek. A Fájdalmas-Szűzanya templomnál megválaszolom a kérdést, majd pár igen közel álló marha eszelős tekintete mellett sunnyogok el. Narda településre beérvén látok egy kis boltot, filózok bemenjek-e, de végül úgy döntöttem mégsem, a sajáttal talán kihúzom a célig. A művelődési házat elérve, megint elfog egy jó érzés, a 100-ason itt ettünk mennyei gulyást Rita jóvoltából, aki szintén itt volt ezen az 50-esen is.
Átbattyogván a településen ugyanazon a szalagozott úton kellett átjutni Felsőcsatárra mint a fenti túrán. Meglepő módon tényleg voltak most is szalagok, Imre precíz munkát végzett. A település feletti kis kápolnánál kétértelmű volt a kérdés az itinerben, Imre másra gondolt mint én, de nincs ezzel semmi gond.
Azzal viszont annál jobban hogy két hatalmas kuvasz ugat, és elsőre úgy tűnik hogy az alig látható kerítésen kívül vannak. Meghőkölök, és próbálok alternatív utat találni Felsőcsatárra de nem nagyon látok.. Basszus, na most mi legyen? Nagyon óvatosan lépésenként haladok, és le nem veszem a tekintetemet az ebekről. Nem mozdulnak, így egyre közelebb jutok, és látom hogy egy kis dróttal végül el vannak kerítve. Huhh, nagy kő esik le a szívemről, de igazából csak akkor, amikor végleg mellőzöm őket. Leérvén Felsőcsatárra a Glavica buszmegállót elérve Imre még nincs itt, de miért is lenne még igen korán van. Ez lesz majd a cél, de még előtte kell menni egy 9 km-es betétkört. Beérek a Pinka-szurdokba, a 100-ason is nagyon tetszett ez a rész, most sincs másképpen. Bízom benne mindenki szépen a megadott Z- jelzésen ment fel a Nagyvilágos mérőtoronyhoz, nem a rövidebb Z3-ön. A torony előtt igen meredek emelkedő szuszogtat meg. Felérvén most nem mászok fel a tetejére, a 100-ason már voltam rajta, a mapyra fel is tettem a képeket.
Immár a Z3-ön kocogok tovább, figyelvén, mert jobbra jelzetlen út lesz hamarosan. A szalagozás viszont itt is perfekt. A Vasfüggöny múzeumba mindenképpen be szerettem volna menni ismét, de szomorúan láttam hogy zárva volt :( Még jó hogy a mapyra feltettem akkor a képeket, hazafele meg is nézegettem őket újra.
A Vas-hegyről gyönyörű panoráma tárul elém mindenfele. A kis kápolnánál megválaszolom utolsó kérdésemet, majd a Z+-en haladok lefele. Egy jobb kanyarnál a jelzések is áldozatul estek a régi villanypóznák cserélése miatt, az újakon meg még sehol semmi. Szerencsére térképen lehetett követni az utat. Végül 14:13-ra vissza is érek a Glavica buszmegállóhoz, ahol továbbra sincs senki. Imre 20 perccel később érkezik, de ráérek, a busz csak 15:17-kor megy.
Megkapom díjazásomat, megjönnek később a gyorslábúak is, és várjuk a buszt. Már majdnem a buszon vagyok, amikor Tiger Zoli megkérdezi merre megyek. Az irány jó, végül kocsiba pattanok. Hazafele még megállunk Bozsokon a Határmenti Vigadó étteremben enni egyet, mivel mindenki kifejezetten éhes. Tiger Zolival és Szemán Zolival Bozsoki batyut rendelünk (apróhús gombás paprikásmártással, tócsniban tálalva). Hatalmas adagot hoznak, mindössze 3490 Ft-ért. Még élőzene is lenne, de pont távozunk, mire elkezdené a muzsikus. Csak ajánlani tudom a helyet. Zolinak meg nagy köszönet a hazaútért.
Vasárnapi díjátadó
10:00-kor kezdődött el a rendezvény a Szent Angéla Ferences Iskola tornatermében. A tavalyi évben a Felnőtt II-es kategóriában (36-50 év) első helyezést sikerült elérni, 4405 km-rel, és 142.968 m szintkülönbséggel. Ez arra is elég volt hogy az abszolút díjat is bezsebeljem, ezáltal a vándorkupa is hozzám került.
13:00-kor kezdődött nem sokkal odébb a Giga Liga díjátadó. A Magyar Nemzeti bajnokságban egyéni 2. helyezés, és csapat 3. helyezést sikerült bezsebelni, a 24 db száz kilométer feletti túráért pedig első helyezett lettem.
Szombat: Tavaszi Ébredés 40 km - 379 m szinttel - 5 óra 32 perc alatt.
Vasárnap: Pestszentimrei helytörténeti túra 8 km - 0 m szinttel - 1 óra 20 perc alatt.
Tavaszi Ébredés 40
Sajnos a Vérteserdő sarcdíjának köszönhetően az eddigi 50 km-es táv 40 km-esre csökkent, de ez sem akadályozott meg abban hogy részt vegyek a túrán.
Kelenföldön találkozás Tarnai Mátéval és Kreiter Balázzsal. Együtt vonatozunk Mórig. Nekem ez a település mindig egy régi megmérettetést juttat eszembe, a Hadak Útja 88 km-esét, amiről még anno be is számoltam: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=80978363&t=9001551
Majd 2 km bemelegítő gyaloglás a vasúttól a rajtig, majd átvesszük itinereinket. A srácok hamar elindulnak, én még cipőt cserélek, és 7:08-kor nekiveselkedek én is.
Az útvonal kapásból változott, így az eleje nem túl izgalmas 6 km-es kerékpárúttal indult Bodajkig. Utolérem Balázst, és Fullmann Janit. Jókat dumcsizunk, előttünk nem sokkal Máté és Botos István hasít. Bodajkra érve a sörözőben hamar megleljük a kéktúra pecsétet, majd nyomás tovább. Az első valamirevaló szintkülönbség a Bodajk fölötti sípályán ért minket. Utolérjük Mátéékat. A Gaja-szurdokban Imre feltételes ellenőrzőpontot ígért élő személyzettel, de nekünk még sehol-senki nem volt, valószínű korán érkeztünk. Azért a kódot persze megtaláltuk. A túra legszebb része következik a szurdokban. Nem hosszú, de mesebeli a kis patakkal, és az Ádám-Éva fával. Egy kisebb emelkedő után picit kocogásra váltok. Botos István tart velem, és innentől ketten megyünk végig a további szakaszon. A hatalmas Fehérvárcsurgói víztározót megkerüljük a K- jelzésen. Kacsák hada kíséri utunkat. A Vontató-hegyet körbekerülvén immár a P- jelzés a követendő Iszkaszentgyörgyig. Bele-bele kocogunk, de inkább a tempósabb gyaloglást preferáljuk. Megérkezvén a településre a bezárt kocsma falán fellelhető KDP pecséttel igazolunk, és elővesszük elemózsiánkat, mert innentől igazán sivár szakasz várható a célig. Az időjárás szomorkás, folyamatosan eseget az eső, hideg is van, és a táj is egykedvű. Nem ezt ígérték még előző nap bakker :( A jelzésünk innentől Z-re változik, és hosszú szántóföldes részen át érkezünk meg Mohára. Megnézzük a Fehér-Vár-Palota túra ellenőrzőpontját, majd tovább a végtelenbe. Érdekes mert itthon böngészve a mapy térképet a Z- jelzés nem megy át a vasúti síneken, valójában pedig már évek óta ott visz keresztül. A sínek előtt jókora mocsár állja utunkat, na hogyan tovább? Szerencsére kicsit arrébb menvén sikerül átkelni rajta beázás nélkül. Megérkezünk Székesfehérvárra. A főút előtt megleljük a kódot, majd belevetjük magunkat a kőkemény városi szakaszba. Ismerős utcákon kanyargunk, tavaly Helgával futottuk az 50-est, berémlik az út. A végén azért egy kérdést még meg kell megválaszoljunk, sikeresen meg is leltük a szobrot. Ez után végül kereken 12:40-kor már célba is érkezünk, átvéve Imrétől a díjazást.
Pestszentimrei helytörténeti túra 8
Vasárnapra már tényleg szép időt ígértek, de ezeket a dumákat én már csak fenntartással kezelem. 9:40-re érkezek meg a rajtba. Még kicsit hüsi van, a főszervező úr is fázik, persze egy helyben állva azért másabb a hőérzet. Talán 3 éve már voltam ezen a túrán, de nem sok minden maradt meg. Ez azért nem baj, mert így újra felfedezem a szépségeket eme távoli kerületben, és bőszen figyelem a térképet, a leírást, és a megválaszolandó kérdéseket. Átszelem a Halmi-erdőt is, amiről sok szép emlékem van még a régi túraidőkből. Közben tényleg verőfényes napsütés lesz, és a kedvem is egyre jobb lett a túrázáshoz. Minden kérdést megválaszolva kerek 11 órára vissza is érkezem a rajt-célba, ahol finom hagymás-zsíros kenyereket majszolhatok, és kaptam egy 0,7L-es izoitalt is, ami bár a bringásoknak járt volna, de mivel sokan nem voltak, így én is vehettem el belőle.
Černohorské Slapoty 116 km - 2900 m szinttel sikeresen teljesítve 18 óra 18 perc alatt.
Nem tűnik így elsőre olyan nehéznek mint amilyen valójában is volt.. Péntek esti rajt volt Brnóból, így aznap kora délután Orsival és Zolival levonatoztunk Tatabányára, ahol Feri és Mariann várt, majd szerencsére eseménymentes autókázás után már 17 órakor a rajtban is voltunk.
Kettő rajtidő volt, az egyik 18:30-kor a gyalogosoknak, és a lassabb futóknak, és egy 20:00-s a gyorsabbaknak. Én a 20:00-s néztem ki Zolival együtt, a többiek a 18:30-ast. Ez azt jelentette hogy bőven volt idő vakarózni a rajtban még szerencsére.
Nevezéskor szintúgy mint tavaly kettő jegyet kaptunk, amit a rajtban levő büfében lehetett beváltani. Az egyiket máris egy finom gulyásra cserélem, a másik jó lesz a célban.
Viszont a tavalyi évtől ellentétesen, teljesen meglepődtem itiner gyanánt mit kaptam.. Mindössze egy A4-es papírfecni járt, amin sorszámozva volt a 16 ellenőrzőpont. Se táv adat, se rész adat, se az ellenőrző pont neve, se térkép, se itiner.. Minden túrázó rémálma kezdett kibontakozni.. Jó nagyokat nyeltem a gulyásból, de el kellett gondolkoznom hogy akkor most mégis mi a franc lesz.. Filóztam hogy induljak-e végül én is 18:30-kor a többiekkel, és akkor letúrázom velük. Mivel nekik van trackjük, ezért nem lenne nagy probléma így sem. Viszont belül makacs is voltam, és a megoldáson próbáltam gondolkozni. A falon levő térképvázlatot próbáltam kifotózni a telefonommal kisebb-nagyobb sikerrel, illetve otthon már lefotóztam legalább az interneten fellelt pontok hol lesznek, és hány kilométerenként.
Aztán végül Zolival egy jó megoldásra jutottunk. Az internetre fel lett téve a mapyra az útvonal, ezt megnyitottuk, bingó. A feladat az volt hogy a telefont így kellett hagyni az idők végezetéig, másképpen eltűnik minden. Az is kérdés volt hogy a kék kis pötty, ami a pillanatnyi helyzetet jelzi, vajon tényleg meg fog-e indulni, vagy szépen ott marad egy helyben.. Na meg hogy a telefon le fog-e merülni útközben.. Felemás érzések kavarogtak bennem, közben 18:30-kor elhaladtak a többiek. Szó szerint csak mi ketten maradtunk a rajtban.
Aztán ahogy telt az idő megjöttek az ismerős futók, mosolyogva, beszélgetve köszöntöttük egymást. Tamás is megérkezett. Neki támadt egy jó ötlete, amivel én is éltem. A papírfecnire felírjuk tollal hogy a pontok legalább hány km-nél lesznek, ez is azért jó segítség, aztán lehet matekolni az órával sacc/kb-ra.
Eljött a 20:00, Olaf kivezérel minket a szemerkélő esőbe, majd indulás. A várható győztes hármas egyből kilő erősen, mögöttük én húzom a többieket elég erős tempóban. Aztán amikor Tamás utolér és mondja hogy nem sokkal 5 perces ezrekbe tolom, akkor kicsit visszaveszek, már csak azért is, mert terepet ér a lábunk, és máris kezdődik az orbitális dagonyászás a P- jelzésen. Tamást elengedem, én még próbálom kerülgetni a pocsolyákat, azt hittem ekkor ennek még van értelme.
Az első pont 3,2 km-nél volt egy kanyarban, amit máris sokan benéztek, és futhattak vissza. A feladat az volt hogy egy kis papíron levő betű és számsort kellett leírni az itinerbe. Fényvisszaverővel nem volt ellátva a pont, így aztán lehetett tág szemmel bámulni, és izgulni hogy vajon jókor vagyok-e jó helyen. Na de micsodám nincs? Íróeszközöm.. Szerencsére tudtam kérni az itt felgyülemlett futóktól, de megint persze előjött a gondolat.. Ok, ha nincs senki körülöttem fotózok. De mivan ha lemerül majd a telefon, vagy kilépek belőle a fotózás miatt, és nem tudom visszatölteni a térképet, mert épp nincs térerő..
Na mindegy, nyomás tovább. Tavalyról is ismerős részeken haladok, akkor Lipniczky Attilával futottunk, most egyedül tolom. Ceská település után tudtam hogy gigantikus sárban tipródás várható, de ami volt az még a tavalyit is duplán verte. Minden lépésért meg kellett küzdeni, és az elvileg jól haladható lefelék is totyogós kocogással teltek egy darabig. Jinacovicére érve a kód megvan, futó is van, tollat is kapok. Az eső viszont kissé erősebbre vált. Nagyon nem örülök neki, a telefon a kezemben, nem hiányzik hogy beázzon, így a csősálba bugyolálom be. A Z-ön a szántóföldön egy "élmény" haladni, egyre kevésbé érdekelnek a pocsolyák. Végül az eső csak ijesztgetett, de a szemerkélés azért megmaradt sokáig. 12 km-nél is megvan az esőháznál a kód, majd innen csak 1 km-re írja a K4-et, ami végül 2,5 km-re volt. Persze én már azon izgultam hogy vajon kihagytam-e, ezért kénytelen voltam kilépni a térképből, és megnézni amit lefotóztam a rajtban még. Szerencsére sikerült visszatölteni a térképet mert volt térerő. Települést írt, így már nem stresszeltem. Moravské Knínicére beérve a főút elágazásánál balra egy oszlopon meglelem a nehezen észrevehető kódot. Ezt viszont rengetegen nem vették észre, sorban futnak vissza a fejlámpás futók. Kicsit dagad a májam hogy megleltem.
Jó sokáig ismerős rész jön tavalyról, és örülök mert fejben előre tekintve az útvonal is a fejemben volt, így lehetett pihentetni a telefont egy darabig. Hosszabb kerékpárút következik 5 km-en keresztül, végre ezen jól lehet futni is. Az U Trí Krízu elágazásban érem utol Ferit és Mariannt, pont egy jó kis forrás található itt.
Leveszem az itt meglelt bögrét, és két pohárral iszok a hűs forrásvízből. Hűha, rengeteg futó érkezik, az előbb még alig láttam valakit mögöttem.
Gyorsan le is lépek, a fejlámpák hada viszont hamar mögém szegődik, és így érünk el Veverská Bítyskába ahol több szem többet lát alapon pikk-pakk megvan a K5, immár 23 km-nél. Innen nagyon sokáig P- a mérvadó. Kicsit erősebb tempót veszek föl, és a többiek szép lassan lemorzsolódnak. A Svratka folyó mellett megyünk végestelen hosszan. Emlékeztem rá tavalyról, na meg otthon a térkép is egy piros felkiáltójelet írt egy részre. Mivel a folyó elmosta az utat, így a P- jelzés terelve volt, ami azt jelentette hogy sziklamászás következett kissé technikás úton. Itt inkább óvatoskodom, az a biztos. Hosszú, és elég monoton úton érkezek Tisnov városába. A vasútállomás mellett elhaladva nosztalgiázok, tavaly itt volt az első élő pont jó kis frissítőkkel, most még semmi, vagyis az első élő pont a rajttól 45 (!) km-re lesz. Szerencsére a kedvem megvan, enni-innivalóm van. Csodálgatom a várost, a főteret, na meg figyelek, mert a jelzés trükközik jobbra-balra. Mind a négy jelzés feltűnik egy kis időre, majd figyelve a telefonomat látom hogy a Z- a követendő. Tavalyról ez változás, de megérte, mert a szerpentines emelkedőn gyönyörű éjszakai panoráma kínálkozik vissza Tisnov városra. Meg-megállok gyönyörködni, és erőt gyűjteni. A Kvetnice 470 m-es csúcsa alatt lelem meg a ködben a K6-os pontomat. Most senki sincs a közelemben, így fotózni fogok. Hiába teszem az alkalmazást az "asztalra", fotózás után visszaérvén eltűnik a csiganyál. Térerő elég minimális, de nagy nehezen visszaimádkozom a térképre. Azt hiszem jobban megizzadtam itt egy helyben mint magán az emelkedőn.. A Z-ön szépen lekocogok a hegy másik oldalán vissza a síkra, majd P- jelzés következik, és jókora dagonya. A vasút mellett kell haladni sokáig, igen ingerszegény úton. Bele is merülök különféle gondolatokba, a lábak meg úgyis teszik a dolgukat. Sok-sok km után megérkezek végre Borac település vasútállomására, ahol az első frissítőpont üzemelt 45 km-nél. A kis oda-visszán találkozok Bálint, Orsi, és Márk triójával, akik még a korábbi rajttal indultak. A ponton pár futó és néhány korai rajtos gyorsabb kocogó pihen. Virslit lehet kapni kenyérrel korlátlan mennyiségben, és meleg teát. 4 virslit el is nyammogok, majd utántöltöm igen kiürült flakonjaimat. Kb negyed óra után tovább állok.
Az átlagom pöccre 7 km/h volt mikor megérkeztem ide. Komoly mászás jön a Z-ön, a virsli érezteti "hatását", így inkább óvatosba nyomom (az emelkedőt is) :) 50 km-nél, egy emelkedős aszfaltos úton érem utol Márkot, aki igen jó tempóval gyalogol. Dumálgatunk egy jó darabon át, Bálinték nem sokkal előtte vannak. A Babylon kilátónál, 57 km-nél kapom csak el a többieket. Itt a kód felírása után Bálint készít egy csoportképet rólunk. Ez után eltávozok, majd nézve a térképet látom hogy jön az a S- jelzés ami tavaly is mély nyomokat hagyott bennem. Idén sincs ez másképp. 10 km-en át gigantikus sár, és patakátkelések sorozata tesz próbára. Utolérek jópár korábbi rajtolót, és előttem is futnak hárman akikkel egy a tempónk. 68 km-nél érkezek a második frissítőpontra, ahol már pont eltehetem a lámpát, végre kivilágosodott. Olaf vár, a frissítés elég szegényes most, de nem ő a főszervező. Zsíroskenyeret eszek hagymával, és vizet töltök után.
Hamar tova állok, és kedves ismerőseimet, Karint, Martint, és Jirkát érem utol. Jól esik velük találkozni, a kedvem is jobb lett egy darabig.
Cerná Horába érkezek, az ikonikus sörgyár mellett elhaladva a buszmegállóban leledzik a K9-es kód. Szerencsére kapok tollat is a felírásához, és egyben pótlom a lefotózottakat is. Tavaly innentől kezdődött Attila szenvedősebb menete, most így egyedül egész jól vagyok, de azért fáradok. A P- jelzésen tocsogok hatalmas sártengerben, futásról szó sem lehet. A Spesovská kilátó a következő pont, ami igen érdekes, mert jó meredeken le kellett menni a szántóföld szélére, pedig az ember azt gondolná a kilátó mindig a hegytetőn van. Itt meg is előzök három futót, az egyikük ismerős az 1 hónappal ezelőtti 120-asról, ő is megismer engem. Oda-vissza rész jön, mászhatok vissza a tetőre, majd ismét ismerős rész következik tavalyról a Z-ön. Akkor itt kapott el minket Attilával a hóvihar, ami dara koncentrátumban hullott ránk igen intenzíven. Most kellemes idő van, a nap is végre bontogatja szárnyait. Sehol senki, ránézek sokszor a telóra hogy jó helyen vagyok-e. Szerencsére mivel elég új, ezért csak lassan merül, aminek nagyon örülök. Becsülettel megteszem természetesen a térkép által jelzett követendő utat úgy is, hogy tudom úgysem lenne semmilyen extra pont. Jó tempóban érkezek meg Blansko városába 83 km-hez, ahol végig futva érkezek a vasútállomásra, ahol szintúgy mint tavaly élő pont, és frissítés van, ugyanazokkal a pontőrökkel és ellátással mint akkor. Halkrémes kenyér, és meleg tea az ellátás. 10 percnél nem vagyok többet, útközben is viszek magammal egy szendvicset belőle, gyalogolva eszem meg, addig is haladok. A város másik oldalán visz az egekbe a K- jelzés, hogy ismét 468 m-en legyek a Polom hegy lábánál. A Pokolná környéke sárügyileg tényleg maga a pokol. Haladnék ha tudnék, de nem tudok.. Amikor végre a P- kiér az aszfaltra picit rákapcsolok. Egy emlékmű előtt háromfele visz a jelzés, olvastam a többiek (csehek) beszámolójában hogy páran meg is tették a felesleges kitérőt, rárakva kb 1,5 km-t. Tavaly is ezt gondoltam, hogy ide egy emlékmű jelzés kellene a sáv helyett, mert borzasztóan zavaró. Szerencsére én tudom a követendő utat. Hosszabb monoton, de legalább futható úton érkezek a K12-höz 94 km-hez. Majdnem 7-es átlagot jöttem Blansko településtől, az emelkedők és a sár ellenére. Ennek örülök is. Forgalmas vasútvonalhoz érkezek, két áthaladó szerelvényt meg is csodálhatok még mielőtt jön egy igen erős emelkedő. Ezt abszolválván hosszasan, idegtépően emelkedik a szekérút. Minden lépéssel közelebb a célhoz, ez motoszkál a fejemben.
Vranov településre érve megcsodálom a kis önkiszolgáló büfét ahol nagy élet van, de én most csapatom tovább. Változás tavalyról, hogy idén a túra érinti a Babí lom nevű sziklaformátumot, amiről csak hallottam de még sosem voltam ott. 1 km-en belül három pont is lesz. Egyik a hegy lábánál, ahol élő pont van, és csoki, majd felmászván a gerincre az elágazásnál egy kód. Na de mit csinál a telefon? Kikapcsol. Nem merülhetett le.. Küzdök a visszakapcsolással, nem akar. Közben egy kiránduló pártól kérek tollat meglepődésükre. Valahogy igazolnom kell itt jártamat, szerencsére volt náluk, nem győzöm megköszönni.
Ne már hogy 13 km van, és most fuccsol be.. Azt sem tudom majd merre kell menni.. Jó 5 perc állás, és irgalmatlan idegtépő várakozás után végre vissza tudom kapcsolni, és van térerő, gyorsan vissza az útvonalat. Mi lehetett a gond? Szerintem az, hogy az emelkedőn véletlenül kikapcsoltam amíg a kezemben volt.
Na akkor irány tovább a P-on. A következő 1 km meseszép sziklaalakzatokon keresztül át vezetett a Babí lom 526 m-es kilátójához. Tempózásról itt szó sem lehetett, örült az ember hogy egyáltalán megtalálta a fogásokat kézzel-lábbal. A kilátónál megvan a kód, ismét kirándulókat tarhálok tollal, sikerrel. A túra leges-legszebb panorámája innen kínálkozott, nem sajnáltam az időt a gyönyörködésre. Ez után lefele is igen óvatosan haladtam a technikás sziklák miatt, majd miután vége lett, jókedvvel kocogtam tovább az immár könnyebben járható úton. Lelekovicére leérve az aszfalton vitt a S- jelzés, kocogni nem sok kedvem volt, inkább nézegettem az épületeket, és visszasandítottam párszor a kilátóra. Ez után egy jó kis tanösvényen haladtam, érdekes kis fából készült állatkákat véltem felfedezni. Már 108 km-nél járok, még egy 8-as vár rám. Visszaérek a tavalyi útvonalba, innen megint rémlik az út. A Z-ön még kimászok egy emelkedőt, majd a Horka nevű elágazásban felsejlik Brno városa. Juhúú. Pazar kilátásokkal telik utam következő kilométere majd a Rakovec étteremnél lefotózom túrám utolsó kódját. Innen a K-en egy szurdokon keresztül kellett menni, meglepően jó tempóban futok. Brno - Mokrá Hora városrészt elérve még egy jókora gyártelepet kellett megkerülni. Nem gondoltam volna, de itt is hatalmas sár volt. A Brno - Reckovicei vasútállomást elérve már csak 1 km választott el célomtól, amit elérve vasárnap 14:18-kor megérkezek. A cipőm talán sosem volt ennyire sáros, a nadrág is térdig, lesz velük feladat otthon bőven. De ez abszolút nem izgat most. Olaftól megkapom kitüntetéseimet, majd beváltom második kajajegyemet, és megkezdődik a társasági élet sok-sok ismerőssel, csehekkel-szlovákokkal. Nagyon örülök ennek a sikernek ismét, mert amilyen stresszesen indult a túra (itiner hiány) miatt, végül ez a túra is pozitívan fejeződött be.
Szombat: Kiss Péter Emléktúra 57 km - 2890 m szinttel - 8 óra 16 perc alatt
Vasárnap: Szívecske túra 8 km - 1 óra 12 perc alatt.
Kiss Péter Emléktúra 57 km
Szerintem egész jó idő lett belőle. Botos István vezérletével utaztunk le a Sástó Adrenalin Parkhoz szombaton igen korán reggel. 7-től volt rajt, mi kicsit már fél 7 után odaértünk. Szerencsére még nem volt sor, így pont befértem az ajtón, ezáltal nem kellett a hidegben vacogni a rajtban odakint.
Végül 6:55-kor olvasták be a chipet, és még saját idő terhére, két perc pakolászás után elindultam. Mátrafüredre még nagyon óvatosan mozogtam, a kiálló sziklák, és a saras terep miatt. Itt, alig 2 km után máris megkaptam első pecsétemet. Máris jött a túra egyik igazán markáns emelkedője kapásból fel a Kékesre a K3-ög jelzésen. Óvatosan joggoltam fölfele, több futót is elhagyva. Mire felértem a Kékesre, a lábaim is azt mondták hogy a bemelegítés intenzíven megtörtént. Innen lehetett tempósabban haladni sokáig, persze a Sas-kő utáni oldalazós ösvényen nagyon figyelni kellett, mert egy rossz mozdulat és ennyi.. Vártam már a Markazi-kaput, ahol balra a Z- jelzésre kellett fordulni. Itt bár sáros volt az út, de nem zavartattam magamat, haladós útszakasz, így is úgy is saras lennék.. Végül a Zo jelzésen érkezek el az Ilona-völgyi vízeséshez, ahol egy feltételes pont volt. Éppen kezdődött a molinó kirakása, szóval pont jókor érkeztem. Néhány balett mozdulat a patakon, ezt még beázás nélkül abszolválom, aztán lehet tempózni a Szent-István csevicéhez. Picit 8-as átlag alatt vagyok. Itt a kólát finom tea váltja a flakonba. Egész sok futó összegyűlik, komolyabb nevek, a S- emelkedőjén felváltva futunk-gyaloglunk. A rózsaszállási turistaházat elérve hosszabb emelkedős aszfaltút következik egészen a Pisztrángos-tóig. Itt szétszéled a mezőny, ki előttem, ki mögöttem. Egyszerűen nem tudok, meg nem is merek gyorsabban futni. A tóhoz érve a Téli Mátrával szemben a P+-en kellett haladni egy darabon át, majd a So-re vitt át az út, ami kellemes futható emelkedőn érkezett a Sombokor aljához. Itt jó pár futó előttem a 37 km-es táv felé vette az irányt, én meg a kifejezetten választékos frissítés után az 57-en folytattam. Jött a Z+ tavalyról is igen emlékezetes része Lajosházáig. Idén is hűen megjegyeztem, ugyanis óriási sárlavina volt ismét nagyon sokáig. Tükörjég nem volt mint tavaly, de így is borzasztóan kellett koncentrálni. Na és elérkeztek a patakátkelések. Az elsőnél még próbálok szerencsétlenkedni, hátha megúszom száraz lábbal, aztán rájövök hogy ezt felejtsem el, mert az idő csak megy.. Át a patakon úgy ahogy van, jól van az úgy.. Nagyon hideg, de legalább haladok. Klucsár Marcell ér utol, és váltunk néhány jó szót. Ez után úgy elment, mintha egy helyben állnék, pedig próbáltam becsületesen futni, de ez inkább az ő tempójához képest gyaloglás volt. Még vagy három patakátkelés volt, már nem is mérlegeltem, bele a közepébe.. Kis sík rész is van a végén, így érkezek Lajosházára (30 km - 3:54). Miközben nassolom a finomságokat, és utántöltöm üdítőmet, híres hegymászónk, Mécs Laci érkezik. Ő aztán tényleg jó hamar végzett a frissítővel. Együtt kezdjük el meghódítani a S-négyzet igen meredek emelkedőjét. Egyikünk sem pakolta túl magát, ezt ecseteljük közben. Ahol megszelídül az emelkedő, de azért még mindig erősebb, ott Laci futásra vált. Nekem ez már sok volt, bár próbáltam kikocogni kisebb-nagyobb sikerrel. Mátraháza előtt utolérem Süvöltős Lajost, Sombokor 2-ig együtt megyünk. Előtte viszont nem szép látvány történt. A 24-es út kanyarjánál, mentő-rendőr-tűzoltó. Megkérdezem mi történt. A Sombokorról lefele egy 11 éves kiránduló lánnyal történt súlyos baleset. Felfelé haladva a S-n érkezik szemben a hordágy, rajta eltakarva az illető..
Borús gondolatokkal érkezek a pontra, majd frissítés után megkezdem a brutál meredek emelkedőt a S-n a Sombokorra fel. A leges-legtetejére érve a vádlim mondja hogy figyelj haver, legalább Kékesig bírd már ki futás nélkül. Mivel megmakacsolja magát, ezért kellemes gyaloglással érkezek fel a pontra, és adok neki egy kis energiát, nehogy rakoncátlankodjon.
A P-on óvatosabb kocogással indítok, majd ahogy lejtősebb terepet ér a lábam, úgy pörgetem felfele a tempót, immár sok-sok rövidebb távos sporttársat is kerülgetve. Végül a Z3-ögön érkezek a Kis-kőhöz, ahol a szokásos pontőrök, Bálint, és Attila vár (41,1 km - 2071 m szint - 5:43).
Szerencsére van náluk szuper tea. Jön az igazi kemény betétkör. A Kis-kőről igen meredek lefele veszi kezdetét. Meglepetésre szépen suhanok, na de majd fölfele biztos nem így lesz. Leérvén a patakhoz, átóvatoskodok beázás nélkül. Itt jön szemben az első helyezett Marcell. Azt hittem sokkal előrébb van, és a Kis-kőnél találkozunk valahol. Mindjárt utolérem :) Persze ezen jót röhögök magamban. A sótabletta szétdurrant a zsebemben, így megkérdezem tőle hátha van nála. Szerencsére volt, köszönöm a segítséget! A várhoz fölfele Istók Félixxel együtt másszuk meg a Z-rom tekintélyes meredélyét. Fent pár szót váltok Krisztával, és Dáviddal a pontőrökkel, addig ő le is lép.
Lefele meglepő módon iszonyú sáros az út, felfele ebből komolyan alig érzékeltem valamit, most meg totyogok mint a csiga. Ráadásul egész sok futó jön szemből, szóval kicsit begorombulok, és minőségibb tempót veszek föl. Visszaérvén a Kis-kő aljába egy jókora korty a kólából, aztán hadd szóljon..
Aminek nagyon örülök hogy megállás nélkül fel tudtam gyalogolni, bár sokszor a fülemen vettem a levegőt. Felérvén picit 7-es átlag alatt voltam, de tudtam hogy a P-on visszahozhatom.
Sok-sok rövidtávost előzgetek ismét, ők is kitartóak és ügyesek voltak. Érzem hogy lefele nem úgy megy mint szeretném. Megint gond van a vádlimmal, próbálom lenyújtani, inkább kisebb mint nagyobb sikerrel. Később elmúlik, de az már majdnem Mátrafüred előtt van. Na akkor teszteljük..
Utolsó pecsétem után az aszfalton fölfele futás, a So-ön a rövid távosok megdöbbenésére futás a sártengerben. Egész végig tolom, de amikor már patak keletkezik, és nem lehet hol haladni csak fától-fáig kapaszkodva, akkor már a gyaloglás is igen küzdősre sikeredik. Hú de várom már azt a lépcsősort, ami a "mennyekbe" visz. Csodák-csodájára eljön, és mint úgy fogom azt a fakorlátot minden lépésnél, mintha az életem múlna rajta. Bizony e nélkül majdnem úgy érzem lehetetlen küldetés lenne oda feljutni. Jaj de jó ez is megvan, még pár lépés futás, és végül 15:11 perckor már célban is vagyok. Végül is lámpa sem volt nálam, meg úgy szinte semmi a fél liter üdítőn kívül. A célban igen mohón eszegettem, rengeteg kalóriát veszthettem. Dávidnak nagy köszönet a hazaútért.
Szívecske túra 8
A mai nap még elmentem Pestszentimrére egy kicsit túrázgatni. Különféle utcákon át vitt az itiner olyan helyeken ahol még sosem jártam. Éberen figyeltem a házakat, a sok közelben felszálló repülőt, na és a szívecskéket amiket be kellett ragasztani az itinerbe. A célban ingyenes múzeumlátogatás, kenyér, tea, és Sztancsik Gyuri szülinapjáról megmaradt sütemény tette szebbé a napot.
Szombat nappal: Téli Margita 40 km - 650 m szinttel - 4 óra 51 perc alatt
Szombat éjszaka: Kitörés 60 km - 1810 m szinttel - 8 óra 52 perc alatt (10x-es teljesítő, extra díjazás)
Elég intenzív, pörgős hétvége sikeredett. Kicsit megfordítom most a történetet, és a Kitörés beszámolóval indítok.
Kitörés 60
Kerek 17:00-ra érkezek a várhoz, beállok a hatalmas sor végére. Itt megint el leszek egy darabig gondolom. Viszont a sor szépen halad, és nagy szerencsémre pont egy "parancs" csapja meg a fülem, "ide is lehet már jönni" jelszóval. Én kapcsolok a leggyorsabban, és pillanatok alatt már ott is vagyok, így nagy szerencsémre, 17:20-kor már menetkészen el is tudok indulni a túrán. A Margitát elég erősen megtoltam, kicsit izgatottan vágok neki a megmérettetésnek. Leérvén a Városmajorba kocogásra adom fejem és lábam, sorban hagyom el a hatalmas tömeget. Lámpára egészen a Normafáig nem lesz szükség. A Diós-árkot kikocogom amíg extra meredekké nem válik. Felérvén a Széchenyi-emlékműhöz hatalmas az örömöm, mindössze kb csak 6 ember van előttem, máskor irgalmatlan hosszú sor várt itt a pecsétre. Pikk-pakk pecsételek, és mint mindig ismét a hivatalos úton a Z- jelzésen haladok tovább, ahol László ismerősömön kívül egy ember sem ment. Megállunk technikai szünetre, vicces hogy egy utcával feljebb hömpölyög a tömeg, itt pedig simán meg lehet oldani ilyen "apró" dolgokat :) Visszaérvén a tömegnyomorba tolom neki Normafáig, majd ideje bekapcsolni a lámpát. A Csacsi-rétnél ismét könnyen megy a pecsét, utána viszont a S- jelzés egy nyomtávos útján beragadok a tömegbe. Semmi gond, várható volt, addig is frissítek, és jól esik kicsit gyalogolni. Kiérvén a P-ba, a felfelét is nagyrészt megkocogom, és látszik hogy egyre kevesebb az ember előttem. János-hegyre felérvén ismét hatalmas öröm, megint flottul megy a pecsételés. Ez után természetesen a lépcsőn át haladok a P- jelzésen a János-hegy tornyáig. Borosnyay Palit érem utol, meg is dícsérem, végre egy útvonalkövető. Lefele szépen lehet döngetni, még meg sem kell kérni a sporikat hogy álljanak félre, ugyanis mindenki toronyiránt megy lefele. Megköszönöm nekik magamban, így a P-on szépen lehet hasítani a szerpentinen.
Szépjuhásznénál többen a közkútra fanyalodnak, én majd Hűvösvölgyön fogok így tenni. Felgyaloglok a Nagy-Hárs-hegyre, majd a S-án meg sem állok Hűvösvölgyig. Az ominózus kútnál jó 5 percet frissítek, majd nekivágok az emelkedőnek. A Nyéki-hegyen a katonasírnál ismét Mészáros János úrék adják a frissítőket mint tavaly. Én most beérem két pohár vízzel. Felszuszogok a szalagozáson a Vadaskerti-hegyre, majd a következő intenzív de rövid mászás a Határ-nyeregtől visz fel az Újlaki-hegy aljáig. Korhű katonák várnak, meg is csodálom a kiállított relikviákat.
Mint minden évben ismét jó pár embert vissza kell parancsolni a K-körséta S- elágazásban még mielőtt a Hármashatár-hegyen lyukadnának ki. E helyett az Újlaki-hegy következik. A tetején most is megállok mint minden évben megcsodálni eddigi utamat, és a fejlámpa láncot mögöttem. Börcsök Andrisnak volt egy jó hasonlata, ez picit olyan UTMB feeling.
Rendesen leszűkült a mezőny. A Virágos-nyeregbe érve megtöltöm flakonomat finom teával, és elfogyasztom az itt felszolgált felvágottas zsömlét. Irány tovább. Féltem hogy a S- jelzés egynyomtávos útján be fogok nagyon ragadni, de meglepetésre szépen tudtam haladni, csak hébe-hóba kellett várnom a sporik mögött, de mindenki kedves volt és előzékeny. Az Alsó-Jegenye-völgy előtt érem utol Csillát, Hajnit, és Zolit. Jól esik pár szót váltani, bár tök jól el vagyok én magányosan is.
A pecsételés után Orsiékat is utolérem, szinte teljesen ugyanott mint tavaly. A Zsíros-hegy hosszú és uncsi emelkedőjén végig gyalogolok. Ha itt futkorásznék tuti kinyúlnék a maradék távon. Felérvén a Muflon-itatóba ismét pecsét, majd a kitelepült büfében gondoltam veszek egy kólát, de 800 Ft-ért inkább maradtam a maradék fél liter teámnál. Azért 400-ért lehetett kapni egy nagy pohár teát, erre azért beruháztam. Itt érem utol Adrit, Zsoltot, és Kriszt. Nagyon szépen haladnak.
Kicsit úrrá lesz rajtam az álmosság, de azért a K- jelzésen felfutok a Nagy-Szénás aljáig. A tetején mint minden évben megállok, és gyönyörködök a pazar kilátásban.
Az eső már jó ideje esik. Nem intenzíven, csak olyan szemerkélősen, a szél meg még rátesz egy lapáttal. Nem tudom mi fog rám várni a Gerecsében..
A Fehér-útra kiérvén lehetne rendesen pörgetni a S-n végig, ha lenne erő. Azért futok, de már egy ideje biztonsági tempóban haladok, a cél a fix 10. teljesítés.
A Malom-földek után végre Perbálra érek. Ezt már mindig nagyon várom. A sörözőben kapok fincsi meleg teát. Úgy eltelít hogy az energiaitalomat végül nem bontom meg. Na és most jön a kérdéses rész, jönnek a szántóföldek..
Kiérvén Perbálról a hosszú egyenesben még úgy ahogy lehet kocogni, aztán a bal kanyaros emelkedőnél jön a fekete leves. Éktelen nagy sár keletkezik, pedig az eső nem is szakadt csak szemerkélt. Nehezen haladok, minden lépésért meg kell küzdenem. A Nyakas-tető előtt ráadásul az utat úgy benőtték a fák és a bokrok, hogy szó szerint idegtépő volt a haladás itt. Úgy éreztem magamat mint egy labirintusban amiből sosem találok ki. Végre felérvén három 35 km-es sporit hagyok el, majd a S-négyzet után lefele a szó szerint mocsárban utolérek egy katonaruhás, sisakos fiatal srácot. A 60-ast nyomja egyedül. Meg is dícsérem hogy nem semmi a tempója. A legrosszabb rész Anyácsapuszta előtt volt. A normál esetben könnyen futható lefelén tocsogok a sárban, és minden idegszálammal azon vagyok hogy ne essek egy orbitálisan nagyot. Fejben azzal próbálom nyugtatni magamat, hogy eléggé a mezőny elején vagyok, csak gondoljak bele a mezőny közepének és a végének mi lesz itt. Ne hogy már itt rinyáljak, különben is a kitörő alakulatoknak ezerszer nehezebb dolguk volt.. Ezekkel a gondolatokkal érek Anyácsapusztára, ahol pecsételnek a katonaruhás pontőrök. Megkérdezik hogy sár ügyileg mi a helyzet? Egy szóval jellemeztem, katasztrófa. A pont után vééégre kis aszfalt. Bár picit emelkedik de végig kifutom. Micsoda öröm 1 km-en át. Majd a balkanyarnál visszacsöppenek a rideg valóságba, ismét a sár az úr. A Kakukk-hegy következik, túránk utolsó emelkedője. Az alján alig lehet felmászni a sáros úton a rétre, mi lesz itt a többiekkel ha már nekem ilyen az út?
Mögöttem jön Kiss Csabi, és barátnője Évi. Gyakorlatilag az egész túrán kerülgettük egymást a rajttól. Most már dühből erős tempóval felgyaloglok a Kakukk-hegyre, majd erős tempóval tovább is állok, el is tűnnek a lámpáik mögöttem. Végül végre elérvén Szomort, intenzív futással érkezek be a célba, vasárnap hajnal 2:12-kor.
Megkapom a 10x-es teljesítésért járó elismeréseimet is, és kellemesen elfáradva "pattanok" le a padra, ahol a célvirsliket egy-kettőre elrejtem magamban.
Hazafele nagy köszönet a fuvarért Botos Istvánnak!
Téli Margita 40
A 6:00-s vonattal indulok a Keletiből, és mindössze 26 perc alatt már Gödöllőn is vagyok. Innen jó másfél km a rajt. 6:45-kor már a kezemben is az itiner, de a hivatalos rajt 7:00-tól van. Figyelem az ismerősöket, Fullmann Janitól meg is kapom hogy netán az MTSZ-től jöttem? Aki 7:00 előtt elindul az ki van zárva.
Persze pont nem érdekel, mindenkinek a saját lelkiismerete, csak vicceskedek.. 7-et üt az óra, start. Az első kilométert gyalogolva teszem meg, beszélgetve a többiekkel, majd ráállok egy kocogós tempóra. Terv az nincsen, csak annyi hogy a Kitörés 60 előtt még haza szeretnék menni fürdeni, és kajálni. Ehhez egy 6-os átlag is elég lenne. E helyett az ellenőrzőpontokon nézem az órát, és nem akar 8 km/h alá menni a tempó :)
A Margita toronyba bekukkantva látom hogy a lépcsők még szépen megvannak, de most nem mászom föl. Fél távnál Domonyvölgyben még mindig 8 fölött van az átlag. Na innentől kicsit visszavettem, ráadásul valamiért a szervezetem jelezte hogy elszomjaztam, pedig próbáltam oda figyelni a frissítésre.
Hiába, 18 fok volt, tavasz, úgy látszik ez a frissítés kevés volt. A hosszú 4 km-es S- jelzésen már eléggé befordult stádiumban mozogtam, de azért a kocogás még ment. Végülis különösebb probléma nem adódott ezen az elszomjazáson kívül, de hazaérvén hamar rendbe kellene magamat tenni a Kitörés előtt, mert így para lesz.
Végül 11:51 perckor már a célban is voltam. Szerencsémre pont beérkezett Bötkös Tamás is, így már 13:00-kor otthon is voltam, és volt idő a Kitörés előtt feltöltekezni (elég jól hangzik egy gödöllői 40-es után du 1-kor már otthon lenni).
Szombaton hajnal 2-kor kegyelmen nem ismerően ébreszt az óra. 3:17-kor érkezett meg a vonatom Kelenföldre, amire nagy ásítozások közepette szálltam fel.
Tatabányáig utaztam, ott találkozás Áronnal, és Márkkal. Kocsiba pattantunk, és Márk már repített is minket egyenesen Pozsonyba, a Kamzík csúcsára, ami előtt nem sokkal leraktuk az autót. Kicsit le kell gyalogolnunk még a Koliba nevű troli végállomáshoz, ahonnan a tényleges rajt indul. Pont akkor érkezik meg a hölgy, aki pikk-pakk egyszemélyes rajtoltató bizottsággá avanzsálódik a megállóban.
Megkapom az 1-es számot, és a fent mellékelt itinernek hívott valamit. Nagy szerencse hogy Áron feltöltötte a mapy útvonalat a ttt-re meg a telefonjára is, másképpen igen izgalmas lett volna a túra térkép híján, bár nem olyan fából faragtak szerintem hogy ne oldottam volna meg mondjuk ha egyedül vagyok.
Mire elindulunk épphogy már lámpa sem kell. Fölmászunk a Z- jelzésen a Kamzík csúcsára, ahol majd a cél lesz. Mi viszont most a P- jelzésen haladunk tovább. Sokszor járt rész ez nekem, elég csak a tavalyi Nagyszombati 170 km-esére gondolnom. Érintjük az érdekes nevű Pod Chlmcom elágazást, amiből 500 m-en belül kettő is van. A Tri Duby elágazásban balra fordulunk a S-kerékpárúton, ugyanis Áron meg akarta nekem mutatni a térképen jelölt kilátópontot. Egy vadászles kilátóhoz érkezünk. A kilátás nem rossz, de nem is különösebben extra, viszont a távolban felfedezzük a Devinska Kobyla 514 m-es magaslatán álló kilátóját, ahol tavaly december 29.-én voltunk a Pozsonyi Karácsony túrán. Visszatérünk a túra útvonalára ismét a P-ra. Érintjük a Mária-forrást, aminek a foglalata fölött gyönyörűen látszik a felújított magyar kiírás. Rátérünk a K- jelzésre, és ezen érjük el a Pánova luka (Urak rétje) első ellenőrzőpontot. A pontőr a réten, egy fából készített turistapihenőben várt minket, és kaptuk meg pecséteinket. Továbbra is a K-en haladunk, és kb 500 m után amíg Áron szerelvényt igazít, utolér minket Jaro barátunk. Megörülünk egymásnak, Jaro előveszi a hagyományos pálinkáját, és koccintunk egyet, majd tova is siet. A Bystrické elágazásba eldönthetjük hogyan közelítjük meg a Kosariskora vezető aszfaltutat. A Z- kényelmesen levezet rá, a K- en viszont van szép kilátást jelző embléma, és Áron is erre jelölte be az utat, hogy meglegyen a táv.
Persze a K-et válasszuk, és bizony megérte. A szép kilátást jelző logónál kikandikál a Pajstun (Borostyánkő) vára, ahol én már jó sokszor jártam, illetve Áron és Márk megmutatja nekem a szemben levő Drací hrádok (Sárkánykő-vára) romjait. Ez után viszont olyan meredek lefele jön, hogy azt hiszem bármelyik hosszú távú ultra versenyen külföldön is, elismerően biccentenének erre. Bár szerpentinbe vitt le a jelzés, de brutál meredek volt, és minden lépésre nagyon oda kellett figyelni. Végre valami jó kis izgalmas rész ;)
Lent még jégmezőket is felfedezünk. Elérjük a műutat, amin 5 km-en át haladunk Kosarisko irányába, immár a Z-ön. Áthaladunk Medené hámre egykori településen, ami egykor kis bányász falu volt, a 18. században még rézércet bányásztak itt. Most rossz látni a lepusztult, elhagyatott épületeket.
Közben sok kis eldugott barlangot veszünk észre a hegy oldalába kialakítva, tábla is megemlékezik róluk. Utolér minket másik jó barátunk Slavo.
Ő azért tud angolul, így Márkkal jókat dumcsizunk vele. Később ő is tovább megy, üldözve Jarot aki kb 15 perccel van előttünk.
Végre elérjük a Zapadnuty-kút szuper indián-barlangász kocsmát az erdőben, ahol már vártuk hogy elfogyasszunk valami finomságot, a srácok káposztalevesre is pályáztak. Viszont nagyon szomorúan vettük tudomásul hogy a hely csak 11-től nyit, mi pedig már 10:15-re itt voltunk. Én tudtam ezt a 11 órás nyitást, csak mivel élő pont üzemelt itt, azt gondoltuk ez által bent lesz, de nem :(
A magyarul is perfekten beszélő pontőr a teraszon pecsételt végül nekünk. Szomorúan baktatunk tovább, de Áron mondja hogy 8 km múlva lakott település következik. Odébb van az még. A Dujnić forrásnál megtöltöm flakonomat, majd a K-en haladunk jó sokáig. Érintünk egy sziklát, amin rengeteg névvel teletűzdelt emléktábla van, felfedezünk közte jópár magyar nevűt is. Nekem még vadi új ez az út, azt gondolnám az MKMK 220 km-ese bejár mindent a Kis-Kárpátokba, de nem. Svätý Jur (Szentgyörgy) településre érkezünk. Na itt se voltam még, csak hallottam róla. Két söröző is van egymáshoz közel, az egyik zárva, a másik nagy szerencsére nyitva. Kikérjük Corgon söreinket, a srácok káposztalevest rendelnek, én pedig egy pár virslivel ajándékozom meg magamat. Jól esik a pihi végre mindenkinek.
Jóllakva tovább indulván a S- jelzés gondoskodik az emelkedőről, ami egyből fel is visz a Biely Kamen (Fehérkő vára) tövéhez, ahol egy matricával kellett igazolnunk itt jártunkat. Áron mondja hogy ez egy zarándokút is egyben, és sok különféle színű keresztet fogunk érinteni.
Marianka (Máriavölgy) településről indul, ahol már én is jártam. Ez egy hatalmas, és gyönyörű zarándokhely. Érintjük a Cerveny, és a Modry krízt, pár kegyhellyel együtt. A Maly Javorník 584 m-es csúcsán álló hatalmas obszervatórium mellett haladunk el, amit már sokszor láttam éjszaka messziről, különböző túrákon. 31 km-nél érkezünk meg a Biely kríz (Fehér kereszt)-hez, ami a helyi Normafa. Nyáron kerékpárosok és kirándulók, télen a sísport szerelmesei töltik meg ezt a részt. Mi ismét büfézünk egy jót. Sajnos nem túl nagy a hely, de szerencsénkre épp akkor távozott egy nagyobb csapat. Kikérjük immár Gambrinus söreinket, majd Árontól kapunk még fincsi töpörtyűs pogácsát is. A kandallóban ropog a tűz, a büfé kutyusa meg cicusa pózolgat nekünk fotóra várva. Minden elfogy, majd továbbállunk. A P- helyett a régi P-on, az aszfalton haladunk tovább, így jön ki a matek, és a táv. Az itinerből sok minden nem derül ki :) A maradék 5 km-re visszatérünk a P-ra, és az utolsó 5 km már oda-vissza. Ismét érintjük a Mária-forrást, a Tri duby, és a Pod Chlmcom elágazást, majd célba érkezünk. A Kamzík csúcsán álló Kamzík nevű büfében vár minket az idős hölgy, aki átadja okleveleinket, és gratulál nekünk. Természetesen mi is egymásnak.
A kandallóban itt is ropog a tűz. Kikérjük Bernard nevű söreinket Áronnal, Márk vezetés miatt már kofolázik, de az is jó cucc ám, imádom.
Lesétálunk vissza az autóhoz, és Márknak hála elrepít Tatabányára, ahonnan vonatozás következik. Este 20:30-ra érek haza. A hajnal 2-es kelés által nem kell altatni, de sok-sok szép emlékkel a fejemben térek nyugovóra.
Szombat: Téli Mátra XL - 40,5 km - 1599 m szinttel - 5 óra 23 perc alatt (ezt elég rendesen kipörgettem)
Vasárnap: Triumph 15 km - 761 m szinttel - 2 óra 30 perc alatt
Téli Mátra XL
Tömegközlekedve utaztam le, a vonat még pontosan érkezett Gyöngyösre, aztán jöttek a kalamajkák.. A 7:00-s busz végül 7:23-ra érkezett be, a 7:10-es szervezői oldalon feltüntetett különbusz pedig nem létezett.... Ennek azért nagyon nem örültem, mert a túrán számítana minden perc hogy hamarabb tudjak elindulni a hatalmas tömeg miatt. Végre odaérvén a rajtba pedig rámjött a rámjöhetnék, ez által persze még később tudtam elindulni, mert kőkemény sorállás volt "ott" is.
Így végül csak kerek 8:00-kor tudtam elindulni, sejtettem hogy ennek meglesz a böjtje..
Mátrafüredről még gond nélkül kiérek, aztán jött a Z- jelzés. Több ezer ember után vajon mi várt rám? Katasztrófa.. Bevallom nem sokat tudtam a jelzésen haladni, mert az szó szerint járhatatlan volt, így a túra előtt még nem létező, de most már igen kitaposott kis ösvényeken csalingáztam az ágak, na meg a rengeteg ember között. Alig vártam végre hogy kiérjek a kőbánya széléhez, itt már kiszélesedett az út, de a sár olyan ipari méretet öltött hogy néha a teljes cipőm komplett massza lett. Lajosháza előtt meg megérkezett a túra másik nehezítő tényezője a jég.. Hatalmas pereceléseket rögzítettem vizuálisan, néha nekem jobban fájtak a látottak mint a mosolygósan felkelt túrázóknak. Csúszásgátló nincs nálam, nem szoktam vinni. Lajosházára (6,4 km - 00:45) érve pecsét aztán futás tovább. Már elfáradtam a sok előzgetéstől és a terepviszonyoktól.. A S4 meredekjét meggyaloglom, majd bár még emelkedik az út, felpörgetem a tempót ismét. Dudás Attilát érem utol, dumcsizgatunk kicsit. A túra legjobb része a S- P+ dózerútja volt, de ez mindössze alig 1,5 km-ig tartott. A P+ sunyi hosszú emelkedője, na meg a tömegnyomor rendesen szívta az energiámat, de nem hagytam magam. Hamarosan viszont hatalmas szívás jött. Az eddigi jól járt utat az erdészeti járművek teljesen tönkretették, és a kedves "urak" arra sem voltak képesek hogy legalább a szétkaszabolt fákat elvigyék a turistaútról. Öröm az ürömben hogy jeges volt ez a rettenet, de ha felszárad és saras lesz, nem sok kiránduló fogja ebben már örömét lelni.. Én sem nagyon leltem, mert szinte lehetetlen volt előzni, különböző balettmozdulatokkal próbáltam utat törni több-kevesebb sikerrel.
Végre Mátraszentimrére érek (14,1 km - 1:45). Rávetem magamat egy nutellás kenyérre, majd az itt leledzett sót is ipari mennyiségbe habzsolom. Irány tovább.
Na hurrá, innen már csak a gyorsabb gyalogosokat, és a futókat előzgetem. Egy igazán komoly kihívás maradt, a tükörjég. Ő viszont nem viccelt, és egyre jobban próbálta megnehezíteni a dolgomat. A Darázs-hegyre felcaplatás után a szél is megmutatta igazi arcát, és kegyelmet nem ismerően kaptam oldalról az ívet. Az úton szinte lehetetlen volt tempót menni, minden erőmmel azon voltam hogy nehogy dobjak egy piruettet.
Galyatetőre érve (19 km - 2:25), meglepően vettem észre hogy nincs pontőr, mindössze egy pecsét van kihelyezve. A mindössze egy fél literes kólám kezdett megcsappanni, és a luxus turistaházba sem mertem bemenni ilyen mocskosan, így maradt a tartalékolás, bár a Vörösmarty-th még igen messze volt.
Jó hosszan most K+ a követendő, ezen végre szépen tudok futogatni egy darabig. A Z4 elágazása után emelkedik a dózerút, egész sokáig kifutom jó pár futót elhagyva. Végül a Csór-hegy oldala következik, ahol ismét önellenőrző pont van. Hm.. Ennyire megcsappant a szervezői létszám?
Leérvén a Mátra-nyeregbe természetesen a K- jelzésen haladok a főút mellett, és még így is megelőzöm azokat a futókat akik épp csalnak az aszfalton. Jókat kacagok ezen. Végre elérem a Vörösmarty-turistaházat 26 km-nél, ahol után tudom tölteni flakonomat finom meleg teával. Egy csokit is elveszek, és akármilyen hihetetlen a Kékes tetejéig nem bírtam megenni, csak úgy megbontottan lifegett a kezemben :) Bejöttek a rövidebb távosok ismét jön a kerülgetés. A P+ hol emelkedik hol síkban megy, de végig kifutom a Pisztrángos-tóig (29,5 km - 3:45). Most pedig jön az igazi nemulass', a Kékes mászása.
Mivel nincsen hó, viszonylag könnyű kielőzgetni a sporikat, de az egész út tiszta tükörjég, így kétszeresen nehéz a csúcshódítás. A Sötét-lápa nyeregbe felérvén a K- jelzésen óriási szélvihar kerekedik ismét. Lassan úgy érzem magam mint valami expedíciós kalandon, ahol megy a küzdés a csúcshódításért. Túlöltözve se nagyon voltam mondjuk.. Felérvén a Kékestetőre nagy megkönnyebbülés a síházban finom meleg teát kortyolgatni. A kajára rá sem bírok most nézni, azt a szerencsétlen csokit próbálom begyömöszölni magamba amit a th-nál kaptam még lent. Innen még 8,3 km a cél. Viszont a tempósabb futás helyett maradt a totyogás sok helyen, mert még mindig a jég az úr.. Komoly eséseket láttam a sporiktól, nem akartam így járni.. Azért próbáltam odatenni magamat. A K-P- elágazásnál bejön a másik rövidtáv, így aztán megkétszereződik a tömeg. Szerencsére jófejek voltak a sporik és türelmesek, így nem volt gond az előzgetéssel. A végefele utolérem druszámat Danit, így az utolsó 5 km-t már együtt futjuk meg. A 746 indulóból 29.-nek sikerült beérni, úgy hogy 5-en 1 perccel, 5-en kevesebb mint 10 perccel mentek csak jobbat. Ejj, ha 7:00-kor el tudtam volna indulni... Nem baj, szerintem így is tűrhető lett..
Vasárnap még elnéztem a Triumph 15 túrára, ahol a rajtban ismerősömmel Danó Tamással futottam össze. Együtt túráztunk végig, az időjárás szó szerint tavaszias volt. Mintha az előző nap után egy másik dimenzióba csöppentem volna. Gyalog terveztem végig, de vannak olyan lejtők, ahol egyszerűen nehezebben megy a gyaloglás mint a kocogás, így egy pici futi azért lett ebben is. A célban rengeteg finomság, kőkeményen kellett pótolni az elvesztegetett hétvégi kalóriákat..
Z Brna na Devet Skal 120 km - 3800 m szinttel, sikeresen teljesítve 24 óra 35 perc alatt.
Kifejezetten hideget mondtak erre a hétvégére, ráadásul a nagyobb szél miatt a hőérzet -12 fok környékén várható. Ferivel utazunk ki ketten kocsival. A járművet a célban hagyjuk, onnan pedig tömegközlekedve jutunk el a majd 90 km-re levő rajtba, ami Brno - Komín városrészben található egy étteremben. Szerencsére a vártnál is jobban sikerült az odaút, így az előzetesen rajt előtt fél órás érkezés helyett több mint másfél óra állt rendelkezésünkre. Szép kényelmesen benevezünk, majd megérkezik Bálint, Dóri, és Márk. Van idő, nyugodtan összepakolunk, bár én már menetkészen jöttem alapból. A számunkra kapott angol itiner böngészése közben azt látjuk hogy a frissítőpontokon kívül kétfajta igazolás lesz. Az egyik evidens, a kihelyezett filccel kell felírnunk az éppen aktuális időt az itinerre, a másik mód viszont igen érdekes. A csúcskönyvekbe be kell írnunk a nevünket, és az időt, az itinerre pedig az előttünk levő nevét, és idejét. Ilyennel még nem találkoztam, de jól hangzik.
Végül pénteken este 20:00-kor a főszervező kivezényel minket a Svratka folyó hídjához, elkészül a közös csoportkép, és nekiindulunk. Kettő futó hamar tovaröpül, a többiek viszont gyalogolnak, ugyanis van egy futóbb rajt is 3 órával később 23:00-kor. Nekünk fölösleges rohanni, mert a végén még nem nyitnak ki az ellenőrzőpontok, amivel egy helyen még így is szembesültünk. Azért fölvesszük az erősebb tempót így is gyalog. A két futó előszeretettel tévelygett mindenfele. Aztán rájöttek hogy maradnak a gyaloglásnál, de a mi tempónk erősebb volt, viszont ahogy közeledtünk hozzájuk ismét futásra váltottak. Az első pontunk a Strelecky kopec 338 m-es csúcsán volt, ahonnan meseszép panoráma volt egész Brno-ra. Szilveszterkor is jókora buli lehetett itt, mert különféle petárda maradványok hevertek mindenfele. Felírjuk időnket, majd a S- jelzésen haladunk egészen a Velká Baba csúcs melletti ellenőrzőpontig. Itt csúcskönyv volt, a fent leírt módon igazolunk. Kellemes erdőségben gyalogolunk egészen a 12,5 km-nél található Kurim városig. A vasútállomáson egy szupi városfelirat mellett pózolunk és fotózkodunk, majd kiérve a városból szántóföldes rész következik. Sajnos a szél is erősen feltámad, és milyen meglepő, folyamatosan szembe fúj. Az előrejelzés konvergál a beígért -12 fokos hőérzethez.. A két futó szemből jön, nem vettek észre egy kanyart. Innentől megszűnt a "futókájuk", és mi álltunk az élre. A Malhostovická pecka ismét egy szuper kilátópont 18 km-nél, itt utol érjük az egy órával előttünk induló Martina, Blanka, Pavlina hármast. Egy kerékpárúton érkezünk be Drásov településre, majd a K- jelzésre átváltva haladunk végig a településen. Innen kiérve Bálint és Márk talál egy forrást, amiből vizet vételeznek. Jó hogy megálltunk, mert már kezdtem éhes lenni, így egy csokit elrejtek a gyomromban. Túránk első komolyabb emelkedője következik a K-en, majd figyelnünk kell, mert egy titkos ellenőrzőpontot ír az itiner, de azt nem írja hogy hány km-nél lesz, viszont az első frissítő 38 km-nél van, így aktuálisnak éreztük a titkos pont közeledtét. Az viszont nem akart elérkezni, de a lelkiismeretünk tiszta, az úton vagyunk. Rasov település előtt a térképen szereplő, de a valóságban nem létező S-tanösvény jelzésen kellett haladni. A tanösvény jelzések mindig katasztrofálisak külföldön, ezt már megtanultam.. Bálint vezet minket, a jéghideg szélben nincs kedvem elővenni a telefonos térképet. Szerencsére neki volt kedve, másképpen sose találjuk meg az utat.. Következő csúcsunk a 657 m magasan fekvő Babylon kilátó volt, ahol ismét a csúcskönyvbe kellett igazolnunk, és az itinerbe egymást felírnunk, mivel senki sem volt előttünk. Márk ennek nagyon megörült, vele még nem volt ilyen, megértem az örömét :)
A kilátó zárva volt, pedig azt hittük a legtetejére fel kell menni olyan "csehesen" mint mindig. Kozárov településen meglepő módon még éjfél után is nyitva volt a krimó, és persze hülyén néztek ránk mit csinálunk a jéghidegben ilyenkor erre.. Fényvisszaverőkkel tarkított szántóföldön keresztül érkezünk első frissítőpontunkra, ami Srhare településen a helyi kultúrházban volt, 38,5 km-nél. Megörültek nekünk mint elsőknek. Az ellátás fenomenális volt, kétfajta meleg étel, leves, sütemények, pizzás csigák, sós-édes, kóla, meleg tea. Le is ülünk persze, és egy darabig a ház foglyai lettünk. Közben megérkeznek az első komoly futók, utólag nézve az első kettő ide majdnem 10-es átlaggal érkezett.. Vége az elsőségünknek, de minket abszolút nem érdekel ez, csak eszünk-iszunk.
10 perccel utánunk megérkezik Jaroék négyesfogata is, ők velünk együtt rajtoltak már.
Hajnal 3 órakor tovább állunk, jó 20 percet biztos elkajálgattunk, de nagyon kellett. Nem esik jól kimenni, de a hamarosan következő emelkedő visszamelegít minket. Márk picit lemarad, de aztán kicsit belekocogva utolér minket. Eddig a tereppel egyáltalán nem volt gond, viszont most előjött a tükörjég, ami egyre jobban megnehezíti haladásunkat, és óvatosságra sarkall. A Sykor 705 m-es csúcsa alatt Bálint ügyesen meglelte a kissé eldugott csúcskönyvet. Egyre durvább méreteket ölt a tükörjég, nagyon oda kell figyelnünk, ráadásul még sötét van, hajnal 4 körül lehetünk.
Nedvedice településre igen meredeken vezet le a K- jelzés, majd átkelünk a Svratka folyó hídján, és kiérünk a főútra. Bálintnak mutatom az oszlopon fellelhető mind a négy színű turistajelzéseket, egyből kattint is jópárat a masinával, szegény Dóri addig próbál túllendülni a holtpontján. Márk megkínál minket finom cukorkával, ez most nekem is jól esik álmosság ellen. Hosszasan haladunk a folyópart mellett immár csak a P- jelzésen. A következő frissítőpontunk Ujcov településen található 55 km-nél, előtte viszont egy igen érdekes rész következett. A túra szó szerint bevitt egy gazdaság területére. A saját jelzések itt nem voltak a helyzet magaslatán, viszont Bálint kifotózta a google-ből ezt a részt, mert neki már az itthon feltöltött térképről gyanús lett ez a rész. Megmondom őszintén hogy nekem is, de én nem izgultam túl. Igen érdekes volt hajnalban még sötétben a gazdaságon keresztül menni, ahol a bocik is rendesen megbámultak minket. Túlélvén a számonkérést egy réten haladtunk tovább ahol egy fényvisszaverő csík volt, de nem mutatott semerre, így szépen mentünk tovább egyenesen. Amikor már egy ideje nem láttunk semmit, gyanút fogtunk, és visszafordultunk. Persze kiderült jobbra kellett volna menni, de erre semmi nem utalt. A nagy szántóföldön átverekedve magunkat a túloldalán volt a következő jelző, de ezt esély nem volt észrevenni.. Innen az erdőn át toronyiránt tüskebokrok között vezetett le az út Ujcov településre.
Nekem nagy megkönnyebbülés volt amikor odaértünk az 55 km-es frissítőpontra, ami egy lakóház garázsában lett kialakítva.
A pontőrök lesték kívánságainkat. Meleg levessel indítottam, majd pirítós jött sonkával, aztán a sütemények, és az elmaradhatatlan pizzás csiga, finom meleg gyümölcsteával. Itt majd 40 percet elidőztünk, de jól lakottan indultunk tovább. Közben Jaro négyes csapata is ellépett, de nem versenyzünk senkivel.
Végre kivilágosodott és eltehettem a lámpát, de vártam már. Martin Hlavac ismerősöm jön még utánunk, aki szintén a 23 órás futórajttal indult. Dumcsizgatok vele egy jó darabon át, persze különféle túraélményekről, és mi várható 2024 kérdéssel bombázva. A Kozlovi várhoz most nem megy föl a túra, helyette egy szépen jelzett saját jelöléses úton emelkedünk föl egy rét széléhez ahol beírjuk az itinerre az itt kihelyezett filccel hogy mikor is jártunk itt.
Dóri megáll, Bálint megvárja, én viszont kilépek kicsit Martinnal, és bele-belekocogunk a lejtőbe. A főutat keresztezve utol is érjük a P- jelzésen Jaroék négyesét, akik igen elszántan haladnak fölfelé.
A Zubstejni vár előtt Martint utoléri ismerőse, és a síkon elfutnak, nekem nincs kedvem lekövetni őket. Ehhez a várhoz viszont már fölmegy a túra, pazar panoráma fogad, és várkapitányként irányítom a lent megjelent Jaroékat hogy melyik irányból másszanak föl a ponthoz. 5 km-en át továbbra is a P- a követendő.
Elkap a lendület így kora reggel, és sokat bele is kocogok az igen kellemes úton, nagyon odafigyelve a tükörjeges részekre. Vír nevű településre érve milyen meglepő, ismét a Svratka folyó partján haladok, majd egy P3 jelzésen mászok fel a Klubacice kilátópontra, 69 km-hez. Igazolás stimmel, a távolban pedig jégmászókat vélek felfedezni, kemények mint Tarzan sarka. Ez után saját jelzéses rész jön. Kicsit izgulok, mert éjjel volt egy pár hiba ebben, most meg már egyedül is vagyok, de szerencsére nappalra szépen ki volt jelezve az út végig. 5 km kevésbé izgis rész következett, különböző szántóföldeken, és jókora szélben. Mindössze a pazar panoráma volt az ami éltetett most. 74 km-nél egy nagy kilátó következett, Horní les névre keresztelve, ami 774 m-en állt. Itt viszont egy jókora meglepetés fogadott. Maga a főszervező telepedett ide ki, és gyakorlatilag egy bunkert építve várt minket, résztvevőket. De nem is akárhogyan.. Rotyogtak a finomabbnál-finomabb virslik, na meg persze pizzás szeletek, és szuper meleg tea is volt itt. Még mielőtt rácuppantam volna ezekre, gyorsan felmentem a kilátóba igazolni, de olyan hosszú csigalépcső volt, hogy kétszer is meg kellett állnom, mert megszédültem. Fent hatalmas szél fogad, de azért persze rápillantottam a pazar kilátásra.
Visszaérvén hatalmas lakomázásba csapok. Egy negyed óra múlva megjönnek Bálinték, majd nem sokkal később Jaroék is. A főszervező úr gitározásba(!) kezd. Megkérdezi mit gitározzon el, én a House of the rising sun (felkelő nap háza) számot kérem, hátha szebb idő lesz. Nagyon szuperül elgitározta, Dórival meg is tapsoltuk a végén. Lelkileg is feltöltődve haladok tovább egyedül. Hosszú saját jelzéses etap jön, de nincs gond, szuperek a jelek. 80 km-nél egy partizán emlékműnél igazolom ittjártamat. Utolér egy futó, de laza kocogással halad tovább. Nekem pont jó a tempó, de meglepően előre enged, így a narancsos nagykabátban kocogok egészen Dalecín településig, ahol egy étteremben várt a következő frissítőpont, ami már 85 km-nél volt. Meleg levest szolgálnak fel. Üdítőt venni lehetett, de nálam volt minden. A futó koma kóla + kávé kombót rendel, és kicsit elidőzik még. Majd úgyis utolér mondattal lépek ki az ajtón. Piszok hideg van, és tükörjég mindenhol.
Hosszú saját jelzéses etap jön ismét, göröngyös úton. Bele sem merek gondolni mi lenne ha saras lenne a terep, de így még elfogadható. A Kamenice 780 m-es kilátópontján igazolok, majd a S- jelzés kicsit megtréfál, de szerencsére még időben korrigálok. A következő pont alig 2 km, ez csúcskönyvbe beírós, itinerre felírós. Martinék 20 perccel vannak előttem, nem is vészes.
Odranec településre beérve vicces látvány a befagyott tavon hokizó család, és a korcsolyázó helybeliek. Egy kidőlt fás rész következik, most figyelnem kell a telefonos térképemet, mert a jelzett fák is áldozatul estek. Vészesen következik a második este.. Sokat kocogok bele, van egy tervem, hátha.. Studnice település után a Kopecek 822 m-es csúcsán írom fel az időmet. Ez után egy szántóföldön kell toronyiránt átvágni jelzés nélkül. Szerencse hogy világos volt, így láttam a turista pihenőt, amihez meg kellett érkeznem. Sötétben igen izgalmas lett volna.
A Pasecká skála kilátópontja jött, ahol tükörjeges sziklákon keresztül kellett felmászni a csúcsra. Lefele óvatoskodva visszaérek a Z-jelzésbe, ahonnan végig lefele visz az út. Nyert ügyem van, naivan gondolom. De a helyett hogy intenzíven menekülnék a sötét elől, csak csetlek-botlok, mert egyszerűen nem lehet haladni a totál befagyott úton. Pöccre pontosan úgy érek ki a műútra hogy még nem kellett lámpa. Ennek örömére erősen megfutom a 1,5 km-t a következő frissítőig, ami az U Janecku étteremben volt, Kadov településen, 104 km-nél. Nagyon örültem hogy sikerült a terv, és csak itt kell elővennem a lámpát. Kényelmes körülmények között tudok elemet is cserélni, miközben finom levesemet hozzák ki. Martinék is itt vannak még, elismerően biccentenek felém, aztán hamar tova is haladnak. Rendelek egy kólát, muszáj ébren maradnom a maradék 15 km-en.. Jó 20 perc után megjön a futó aki még az emlékműnél ért utol, és azt hittem hamarabb elkap. Ő megérkezik, én távozok. Megtöltetem az egyik flakonomat, a másik már maradhat üresen. Piszok hideg van, és amíg az útvonalat böngészem, egyik kesztyűmet elhagyom, de szerencsére csak pár száz métert kellett visszamennem érte. 4 km-en át Z- jelzést kell követni, ami elbújt pár helyen. Az előttem levők nyomából látszik jópáran tévelyegtek, de a havas terepen nekem sokat segítettek a nyomok. A Radka Jarose emlékműnél viszont össze-vissza vittek a nyomok a szántóföldön jelzés híján, itt bizony térképészkednem kellett keményen a jó utat keresve.
Még két nagyobb hegy következett, a P- jelzésen totálisan befagyva vitt kilométereken át az út felfele a 813 m-es Malinská skála csúcsára. Szerencsére nem a sziklák legtetejére helyezték a filcet, hanem picit lejjebb, bár néhány nagyobb lépést azért kellett tenni érte a sziklákon fölfele. Örömmel nyugtáztam sikeremet, majd elég uncsis sík rész következett, de legalább erdőben, és havas terepen. Utolsó megmászandó hegyem aljához érek, a Devet skal 836 m-es csúcsa következett. Mivel nem volt lejtő, ezért sejtettem hogy nem lehetett nagyon meredek az emelkedő. Pont a K3 jelzésen indulnék fölfele, mikor Martinék érkeznek már vissza az elágazásba. Nincsenek sokkal előttem, de tudom hogy már nem érem őket utol. Martin elmondja hogy fent két szikla vár rám, és én mindenképpen a bal oldalira figyeljek oda, és a K3 jelzés legyen végig a követendő. Megköszönöm az instrukciót, majd felérvén tényleg eltűnik a jelzés, de automatikusan balra pillantva egy szikla tetején magasan észreveszem. Ebből mászás lesz.. Szerencsére hosszabb lábakkal viszonylag könnyedén mászom a sziklákat, és hamar meg is lelem utolsó csúcskönyvemet. Lefele viszont elég para, az egyik nagy lépésnél épphogy eltalálom a lenti sziklán a lépést, kisebb lábakkal nem tudom hogy jövök le, de pl Blankáék is valahogy megoldották, mert nem kaptak időbüntetést a listát nézve. Visszaérek a K3 elágazásba, és nagy levegőt veszek, hiszen innen csak síkban visz a S- jelzés 5 km-en át keresztül a célfaluba, Svratka településre (igen, mint a sokszor keresztezett patak, ugyanez a falu neve is). Itthon még megnézve emlékeztem rá hogy a falun belül még saját jelölésen le kell térni a természetesen Svratka névre keresztelt tóhoz, és e mellett elhaladva érkezek majd be a célba. Beérvén a településre egy darab saját jelzés sem volt, térképemet nézve jutottam el a tóhoz, majd innen perceken belül megérkezek az iskolába, szombaton 20 óra 35 perckor.
Olaf, és a főszervező úr üdvözöl, előbbi átnézi itineremet, észreveszi hogy hiányzik a titkos pont, de a főszervező hamar közbevág hogy túl gyorsak voltunk, de természetesen jártunk ott. Olaf megenyhül, és megkapom díjazásomat. Martinékkal pacsizunk a célba, és kezdődik a kánaán. 3 fajta leves, tésztaétel, millió sütemények, és egyéb snackek. A gyümölcstea vérré válik, annyira finom. Mikorra jól belakmároztam, jólesően elálmosodva hajtom le fejemet egy külön teremben, és hatalmas alvás veszi kezdetét. Reggel felkelvén Márkkal beszéljük meg az élményeket, és természetesen ismét a kajáldában kötök ki. Annyit eszek amennyit nem szégyellek, komolyan mint egy svédasztalos étteremben. Persze azért figyelvén hogy a többieknek is jusson.
Feri is sikeresen beérkezik, szerencsénk van, a kocsi csak ránk vár. Hatalmas pelyhekben szakad a hó, de mire elhagyjuk az országot már süt a nap.
Szuper jó túra volt, a szervezőnek nem győztem megköszönni a célban az élményt, és a rengeteg finomságot.
Évi egy versenyre, de kimondottan futóversenyre megyek, teljesítmény centrikusan. És/vagy egy instant kör esetleg. És mivel ennyire ritkán megyek, egyben célverseny is az ilyen, szóval rászánok másfél-két hónap felkészülést. Régen a Piros 85 volt, meg egyszer egy Vadlán meg egy UTH112 volt még terítéken pár éve. A teljesítmény központúság (depózás, rajt-cél helye, kerülöm a sötétben futást) miatt a tél sem kedvez az ilyeneknek. Szóval sok a kifogás, kevés a kaland :)
Szuperkatlan 30 km - 1200 m szinttel sikeresen teljesítve 4 óra 15 perc alatt.
Nyugodt vonatozással érkeztem Dorogra ahol már Szilvi várt engem hogy nekiindulhassunk a túrának. Ő pihentebb volt az előző napról. Kocogással is indultunk neki a túrának, és csak akkor váltottunk át gyaloglásra, amikor a jobb kanyarnál jött egy meredek fölfele, ami igen saras volt. Visszafele rémképeket vizionáltam, még váltóruhát is hoztam a célba, mert azt gondoltam ez a rész katasztrófa lesz, főleg visszafele. Hogy az volt-e? Olvass tovább! A Nagy-Gete előtt nem olyan sokkal kidőlt fák akadályoztak minket, de azt hittük nem lesz több, tévedtünk.. A Gete tetején Sanyi pecsételt, majd megkezdtük meredek lefelénket a hegyről. Na aztán itt jött a nemulass'. Rengeteg kidőlt fák, vagy faágak akadályoztak minket a haladásban, eléggé küzdős is lett a terep ez által. Amikor lent beleértünk a K+-be, ott sem lett jobb a helyzet, nagyon vártam hogy végre kiérjünk a szántóföldre. Közben gondolkoztam hogy bizony visszafele is szívunk ezekkel a kidőlésekkel, ráadásul akkor már kerülgetni is kell a még szembejövőket. Abból a szempontból viszont jó lesz hogy sok ismerőssel találkozhatunk.
Jó tempóban kocogunk a szántóföldön a K- jelzés visszacsatlakozásáig, ahol a kódot inkább lefotóztuk, mert ha felírnánk, akkor még most ebben a pillanatban is lehet azt tennénk :) A Hegyeskő nem visel meg nagyon minket, utána viszont mindketten egyszerre akadunk fel egy faágon, így az aszfaltútig a kezembe fogom a hátizsákot úgy futunk :) A Tokodi pincéknél már nagyon vártam a frissítőpontot, nem is csalódtam szuper dolgokat rittyentettek össze a pontőrök. Nem győztünk enni/inni, hatalmas köszönet érte. Felkapaszkodunk a Mogyorósi kősziklákhoz, majd továbbra is jókedvűen kocogunk Mogyorósbányára, ahol Henrik fogad minket. A virsli a 15 km-eseknek jár, mi ízesített sört ihatnánk, de a sajátból frissítünk, majd robogunk is immár visszafele. A vissza etapban több lesz a szint azért jóval.. Kimászva ismét a kősziklát, szembe jönnek a gyorsabb lábú sporik, majd folyamatosan a többiek. Sok-sok ismerőst köszönthetek. Ismét a Tokodi pincéknél vagyunk. Én süteményeket majszolok, majd banán és kóla. Újult erővel haladunk tovább. A Hegyeskő előtt kicsit beszélgetek Mariannal, Szilvi addig meglép, majd utolérem jelszóval. Ez az utolérés csak a szántóföldön történt meg, addig loholtam rendesen utána. Jött a túra igazi mumusa, a Nagy-Gete visszafele. Szépen okosan másszuk meg, pont annyi energiát belefektetve amennyinél még nem nyúlunk ki 100%-osan csak mondjuk 50 :) Mindig nagy öröm ide felérni ebből az irányból, túratávtól függetlenül. Főleg hogy a kidőlt fák és bokrok most sem engedték könnyen az átjutást alattuk/felettük/mellettük. Ismét Sanyi pecsétel, majd meglódulunk lefele, és igen jó tempóval robogunk Dorog felé. Szilvi nagyon egyben mozog. Nagy szerencsénkre a meredek lefele a vége fele egyáltalán nem volt vészes sárügyileg, pedig tényleg kifejezetten izgultam ez a rész miatt. Ez tényleg megkönnyebbülés. Most már egy kis sík rész, és Dorogra is érkezünk. 8:10-es indulás után 12:25-kor már át is vesszük a díjazást Sissytől, majd a hamarosan beérkező Orsi odaadja a forralt bor jegyét, így a sajátomon kívül még egyre beruházok. Odakint már a virslit csemegézzük, amikor Janitól megtudjuk a szomorú hírt az egyik túratársunkról :(
Pozsonyi Karácsony 19 km - 652 m szinttel
A Szuperkatlan másnapján már a főszervező úrral Áronnal ülünk a 6:32-es győri vonaton Kelenföldi felszállással. Egyben be is nevezek a túrára, le is tudjuk a papírmunkákat. Az itiner szuper, informatív, a történelmi részt itthon olvastam el természetesen. Száron felszáll Anikó, és Áron egyik fia, majd Tatabányán Márk, később Jocó és Kriszta is, illetve egy új túratárs is velünk tart, Norbi. Jó sokan vagyunk, de a csatlakozásokat szerencsére sikerült elérni, a több átszállás ellenére is.
Bratislava-Petrzalkára érkezvén busszal utazunk végül a rajt helyszínéhez ami az impozáns Dévényi vár alatti U Rytiera (A Lovaghoz) bárban volt található. Áron akcióba helyezte magát, és többen is érkeztek még a túrára benevezni. Szépen elszivárgott mindenki, gyakorlatilag mi, akik vonattal jöttünk együtt, a túrát is együtt teljesítettük Áron vezetésével. Legmagasabb pontunk a Devínska Kobyla volt, a maga 514 m-ével, viszont nem olyan rég épült egy érdekes kinézetű kilátó rajta, amit persze megmásztunk, és jutalmunk meseszép panoráma volt. Régi katonai területen haladunk, a többieknek mondom hogy az egykori Pozsonyi Százas túra végig szembe jött a mostani útirányunkkal, sőt ez a mostani, szinte a rajtja mellett vezetett el. Leérünk Pozsony Dúbravka városrészébe, ahol megkezdjük hosszasabb városi menetünket. Pihenésképpen beülünk egy sörözőbe is, majd kiérvén a fővárosból a vasút mellett haladunk egy szélesebb kerékpárúton. Hamarosan befut a S- jelzés és a Partizánska luka forrás, és egy szép park mellett elhaladva A P- jelzésen kezdjük meg túránk utolsó kaptatóját a Kamzík torony felé, de előtte érintjük az "Amerikai-réten" található kilátót is, amire persze megint felmászunk. Ez után végül felérünk a Kamzík csúcsára, meg is jegyzem hogy a P- ezen ágán még nem érkeztem ide, közvetlen a torony lábánál hozott fel, szuper látvány volt. Az ikonikus nevű Bufet Kamzíkba le is gurítunk egy sört azért. Végül a Z- jelzésen ereszkedünk le a Pozsonyi főpályaudvarhoz. Túránk vége is itt volt, a Pressburg pubban. Ismét jó kis logisztika után érkezünk haza, én este 22:30 körül hajtottam le a fejemet, de dőlt az magától :) Jó kis túra ez, és a csapat is szupi volt.
Tyű, ezek de kemények, grat! (győzködöm magam, hogy az évi 1 azaz egy darab százasomra nevezzek-e, vagy sem, ilyenkor megjön a kedvem, de aztán mindig elbizonytalanodok, hogy sok lesz az :) )
Az idei év nekem nem a szervezett gyalogtúrákról szólt. Egy sem jött össze. Viszont már másodszor jártam be a 2024 évi Téli teljesítménytúra útvonalát. Az elsőre december közepén került sor. Nagy eltévedő lévén gyorsan összedobtam egy útvonal leírást. Ez sem gátolt meg a többszöri eltévedéstől.
A kéktúrára való felkészülés jegyében 12 kilósra pakolva felavattam a 90 literes hátizsákomat. A sár, a helyenként 30-40 centis hó és a hó alatt az úton csörgedező kis "patakokra" jó választás volt a bakancs.
Ráadásul - a kevés sár kivételével - a túra teljes hossza alatt havat kellett taposni. Néha elsőnek, máskor keréknyomban, vagy a vadak után. Ilyen útviszonyok mellett nem csodálkoztam, hogy 10 óra alatt csak 4 túrázóval találkoztam. A behavazott Börzsöny csodálatos volt. Nem részletezem, hisz ezt mások már sokkal jobban megtették.
A hadiútnál megdöbbenő esetnek voltam szemtanúja. Szarvasok csoportja idegesen kavargott, majd többen is nekirontottak a kerítésnek. Csak akkor hagyták abba, amikor a közelükbe értem. Ilyenkor nem lennék az útjukban. Szerencsére később már nem találkoztam velük.
Hazafele a vonaton elszunyókálok. Egy ilyen rövid túra is alaposan kifárasztott.
A második bejárás simán ment. Könnyebb hátizsák, továbbfejlesztett útvonal leírás, kisebb - helyenként már elolvadt - hó. Sőt! Eltévedni sem sikerült. Így már nyugodtabban várom a január 6.-i éles bevetést.
Prazská Stovka (Prágai Százas) 137 km - 4250 m szinttel teljesítve 30 óra 30 perc alatt.
Ez aztán most tényleg egy EXTRÉM kihívás volt. Azóta is ha belegondolok néhány részre, erőteljesebben lüktet a szívem..
Ferivel és Mariannal utaztunk ki péntek reggel Tatabányáról a célt adó Kravare településre. Meglepően hamar kiértünk, így volt időnk még bőven a vonatig, de inkább ez mint a kapkodás.. A logisztika a következő volt a rajthelyszínre: Vonattal át Lovosicére. Na itt már problémák adódtak, mert negyed órát késett a vonatunk, így biztosak voltunk benne hogy lekéssük a 4 perc csatlakozást. De nem volt nagy gond, állítottam föl B tervet is. Nagy szerencsénkre a másik vonat is 18 percet késett, így maradt az "A" verzió. Ez a vonat a Prágai főpályaudvarig vitt minket, ott pedig kényelmesen elértük a következő vonatot, de ezzel már csak egy megállót mentünk Praha-Smíchovig. 2,5 km gyaloglás következett az iskoláig ahol a regisztráció volt. Közben hatalmas pelyhekben hullott a hó, nem győzték takarítani a prágai peremkerületben. Izgultunk mi vár ránk, a hó pedig csak esett és esett..
Megérkezvén az iskolába, még zárva volt, de volt egy kis előtér ahol le tudtunk pakolni. Én elmentem megkóstolni a helyi finom söröket addig. Milyen jó volt bentről, jó melegből nézni a hóesést.. Kb 20:30-kor visszamentem a suliba, ahol már azért volt élet, és sok-sok ismerőssel váltottam néhány szót. Rengetegen, majd' 240-en indultak a hosszú távon. Résen volt a szemem, mert mikor a regisztráció elkezdődött, pillanatok alatt kilométeres sor keletkezett. Én az elején voltam szerencsére, így megkapva itineremet volt időm tanulmányozgatni, és pakolászni. A rajt hivatalosan 23 órakor lett volna, de a sok induló miatt végül 23:22-kor indultunk el egy gyönyörű szép múzeumtól.
A ruházatom most nagy dzsekiből, és szabadidő nadrágból állt, nem akartam nagyon futkorászni, de óvatosan azért ebben is lehetett. Mindenkin spéci futóruha.. Én a biztos teljesítésre törekedtem, időtől függetlenül. Ugyanis ha ez a túra megvan, akkor teljesítem az EKUT sorozatot, ami három téli hosszú 100 km fölöttiből állt, és meseszép érem az extra díjazása, na meg persze az elismerés az ottani sporiktól..
Az útvonalról még egy picit: Az első 20 km végig Prága külső részein kering, gyakorlatilag szinte semmi szintkülönbséggel. Utána nagyon hosszú sík, unalmasabb részek következnek, kevesebb látnivalóval. Ez azt jelentette hogy a túra első 60 (!) km-ében szinte alig volt szintkülönbség. Na de aztán ami utána jött..
Őrsi Bálinttal indulunk neki a túrának. Nem beszéltünk semmit össze hogy együtt megyünk, vagy külön megyünk, de most egyelőre így vagyunk. Kacskaringós lépcsőkön át emelkedünk egy igen szép erdei parkban a túra legelején. Meglepő, mert pillanatok alatt kettő tajná kontrolá (titkos ellenőrzőpont) is akadt, aztán ezzel le is lett tudva az összes :) Átmegyünk egy váron keresztül, majd következik a 3 km-nél levő Petrinská kilátó. Ez egy óriási, majd 10 emelet magas kilátó, gyönyörűen színesen kivilágítva. Na hol volt az ellenőrzőpont? A legtetején :) Ivanát köszöntöm, ő igazolja itt jártunkat. Szerencsére máshol kellett lemenni mint ahol fel, mert másképp igen érdekes lett volna a tömegnyomor.. Továbbra is Prágában túrázunk, futók jönnek-mennek, mi Bálinttal gyalogolunk.
A problémám mindössze az volt hogy ha már egy icipici emelkedő jött esetleg, már dög melegem volt a nagykabátban. Ennek nagyon nem örültem, de később szerencsére kiderült hogy nagyon is jól tettem hogy ebben indultam el. Az MKMK túrák főszervezője Slavo érkezik mellénk, dumcsizunk kicsit vele. A 240 ember hamar eloszlik, és mire az 5. km-hez érünk, gyakorlatilag alig vannak körülöttünk, sőt van amikor senkit sem látunk. Parkokon keresztül haladunk, és figyeljük a fényvisszaverő nyilakat, mert bizony a városokban lehet a legjobban eltévedni.. Zajlik az éjszakai élet, illuminált alakokat kerülgetünk párszor. Átkelünk egy hídon a Vltava folyón, majd egy erdőn keresztül érkezünk meg az érdekes nevű Na Farkach filces ellenőrzőpontra. Bálinttal jót röhögünk, nehogy valaki hű legyen az ellenőrzőpont nevéhez, és pórul járjunk :)) Egy kisebb meredek emelkedőn előzzük vissza Slavot. Lefele jön egy igen csúszós rész, itt Bálint ellép amíg én szerencsétlenkedek. Azt hittem innen már végleg egyedül túrázok tovább. Visszajutok a Vltava folyó partjára, és a túra során először 15 km-nél haladok jelzett turistaúton a P-on egy picit. A hó folyamatosan nem esik, hanem szakad, és a környező autók már egyáltalán nem látszanak ki. Szerencsére a sok futó szépen letaposta az utat előttem.
A Spicka nevű kilátópontnál ikszelek ismét a filctollal, és gyönyörködnék a panorámában, már ha lenne. Most már 20 km-nél járok, és végleg magam mögött hagyom Prágát. Ismét unalmasabb részek jönnek-mennek, majd 22 km-nél elérem a túra első frissítőpontját Klecany-ban. Nocsak, Bálint is itt tanyázik még. Nem véletlen, ugyanis szuper meleg tésztalevest szolgálnak fel, ráadásul még repetázni is lehet. Egy helyben állva borzasztó hideg van... Bálint ismét hamarabb lelép, én még élvezem a finom meleg leves zamatát. Egy pici emelkedő után a ponttól mindössze 300 m-re van a következő filces igazolás. (amúgy a túrán összesen 40 filces igazolópont volt, plusz az élők. Aki egyet is kihagyott valami ok miatt, az kapásból 1 óra büntetést kapott a célban. Ha kettőt, akkor 2 óra, stb. Szóval igen kellett figyelni, és járatni az amúgy is fáradt szemeket).
A Klecanská kilátópont tetején egy kereszt állt, innen egész szép kilátás adódott, de a szakadó hó, és az immár kissé felerősödő szél hamar tovahaladásra késztetett.
Na, és ez után jött a túra igazán ingerszegény része. 15 km lélekromboló szántóföldi rész következett szembe széllel, és hóval, semmi szintkülönbséggel. Egy-két falun áthaladtunk, de nem pezsdült föl tőlük a vérem.. Kezdtem áldani az eszem hogy végül a nagykabátban jöttem. Messzebb Bálint kiabál vissza hogy én vagyok-e. Igenlő válaszom után megvár, és együtt folytatjuk utunkat. Jól is jön a társaság, próbáljuk eldumcsizni ezt az unalmas részt, egészen addig amíg Bálintra rá nem jön a szapora, így magam maradok.
Végre valahára elérek Kojetice településre, ahol a második élő pont van egy sörözőben. Kapok egy bónt, ezt finom meleg (forró) teára válthatom be. Sok ismerősöm pihenget itt, örülök nekik. Bálint is megérkezik, majd az ellenőrzőponton található halkrémes kenyérre járunk rá, és a különböző snackekre. Nem esik jól kimenni a fogvacogtató hidegbe, de a jó hír az, hogy hamarosan el is tehettük lámpáinkat, és végre világosban túrázhatunk tovább. A hó varázslatos tájat alkotott nekünk az éjszaka folyamán. Stankoval találkozunk szembe, szegény nem vette észre az EP-t, és gyalogolhatott vissza egész sokat. Lobkovicébe érve Bálint hódol a vasút fotózásával. Ismét hosszabb unalmas részek következnek, de így nappal hóban még ez is úgy ahogy elviselhető volt. Záborí település után immár 52 km-nél vár minket ismét egy frissítőpont. Ivana szolgál ki minket két úr társaságában. Nagyon ízlik a húsleves, és a pizza alakú különböző szilvás-lekváros-vaníliás sütik. Le is ülök a kisszékbe, legszívesebben fel sem állnék soha többet :) Persze ez nem így működik, és hamarosan megint kanyargunk jobbra-balra a szántóföldeken, és a kisebb erdőségekben immár a Z- jelzésen. Végre eljön az a pont, amit nem csak mi, hanem szerintem a mezőny minden egyes indulója várt. Lhotka u Melníka vasútállomás után megérkezünk a varázslatos Kokorínsky nemzeti parkba, ami szinte a túra végéig rabul ejt minket. 60 km-t kellett érte menni. Különböző sziklaalakzatok jelennek meg, robosztus alakukkal figyelmet vonzanak magukra. Bálint elmegy megnézni az U Krouzku barlangot, én most nem élek vele.
Egy gyönyörű tavacskához érkezünk, majd felemelkedünk egy kilátóponthoz hogy igazoljuk ittjártunkat, és még jobban megcsodálhassuk a Harasov névre keresztelt tavat. A P- jelzés valamiért le van zárva, így a saját nyilazáson haladunk egy kis darabon át, párhuzamosan a jelzéssel.
Kokorinsky Dúl egy kis üdülőfalu sok-sok panzióval és étteremmel, hiszen megannyi látnivaló van a környéken. Sziklák, barlangok, kilátóhelyek, források. Egy pillanatig nem unatkozik az ide látogató. Minket viszont vár egy étteremben, immár 69 km-nél egy szuper frissítőpont. Nem akármit szolgálnak fel itt nekünk kérem szépen. A menü neve "Halusky". Tessék csak szépen rákeresni. Mint ha nem is túráznánk, hanem csak úgy betértünk volna egy étterembe.. Ráadásul még a repeta is megengedett. De akinek még ez sem volt elég, különböző snackekkel öblítheti le a menüt.
Bálint hamarabb tovább áll, azt mondja majd utolérem, de ebben én nem voltam már biztos. Zoknicserét hajtok végre, a talpam már eléggé érzékeny volt, de így újra jobb érzés túrázni. Nagy nehezen tovább állok, majd a Hradskem kilátópont következik egy pici kitérővel a S-háromszögön. Pont találkozok visszafele Bálinttal. A probléma az, hogy egy rövid, ámde tükörjeges részen kellene valahogy felmennem, amit lehetetlennek ítélek, így valahogy bepaszírozom magamat a szikla és egy fa közé, és úgy lököm át a testemet immár biztonságos helyre. Testesebb emberek nem tudom ezt hogy oldották meg.. Visszafele szintén ügyesen megoldom, és kocoghatok kicsit lefele cserébe. Utol is érem Bálintot, és ismét együtt haladunk a P- jelzésen. Következő állomásunk a gyönyörű Kokorín vára melletti szikla, ahol filces pont található. Bálint fotózza minden szögből a várat, tényleg nagyon szép. Tovább emelkedünk a Z- jelzésen, majd a P-tanösvényre érve utolérjük ismerősömet Martint. Eközben viszont fura hangokra leszünk figyelmesek.. Az egész napi havazás miatt a fenyőfák kezdték megadni magukat a rájuk rakódott hó súlyától, és elkezdtek maguktól kidőlni, némelyik gyökerestül. Szerencsére nem voltak túl közel, de aggodalomra adott okot a szituáció..
A térkép jelzett egy piros felkiáltójeles részt, már előre paráztunk, de szerencsére mindössze egy meredek lépcsősor volt itt, jég nélkül. Kiérvén a szántóföldre a Z- jelzésen ismét intenzív havazás zúdul ránk. A Bilka nevű elágazásban filcezés közben utolérjük Lydiáékat is.
K- jelzés a követendő egy jó darabon át, hosszú völgyön keresztül. Na ez egy igen izgalmas rész volt.. Ugyanis folyamatosan kellett kerülgetni, vagy valahogy átjutni a nem rég kidőlt fákon. Ezt onnan tudtuk, hogy némelyik alatt még viszonylag friss lábnyomok voltak, vagyis ezek előttünk dőlhettek ki kis ideje. Közben hallottuk a távolban a folyamatos dőléseket. Biztonságérzetünk eléggé a béka hátsója alatt volt.. Leérünk a Poklicky elágazásba, ahol Bálintnak megmutatom a három fele menő K- jelzést amit még itthon szúrtam ki a térképen. Szerencsére informatív a tábla, és jó fele haladunk tovább. Végre kijöttünk ebből a völgyből, és ismét emelkedünk.
A S- tanösvény jelzésre váltva elhaladunk a "Fáraó" névre keresztelt nagy sziklaalakzat mellett.
Mseno település szélére érve vár minket egy picit a megnyugvás. A 86 km-es pont ismét frissítő egy sörözőben, ahol finom meleg levessel juttatunk magunkba újabb energiát, majd süteményekkel vezetjük le a levest.
Sokan pihennek itt, mi is kicsit elidőzünk, de ezek mind kellenek, mármint én így érzem. Tovább haladván egy darabon még a szerencsére jól követhető S-tanösvény jelzésen haladunk. Egy kilátópontnál elbizonytalanodunk viszont, mert más irányból érkeznek ketten, de végül összerakjuk a képkockát hogy eltévedtek, és mi vagyunk a jó úton. Na és aztán hamarosan jön ismét a nemulass. Az U Bludiste elágazásnál egy mindössze 1 km-es kis kört kellett tennünk, de ebben nem volt kegyelem. Meredek lefeléken kellett nagyon óvatoskodni, mert a hosszú távosok mellett a rövidebb távosok is kijárták, így nagyon csúszott. De a legdurvább a Tutanchamon szikláknál volt. Ugyanis egyszer csak egy nyilazás élesen mutatott balra fölfele. Na de kérem ez sziklamászás. Ráadásul tiszta tükörjég volt, és a kis lánc sem segített sokat. Mi legyen? Nagy szerencsére Bálintnál volt hómacska. Felvette, és pikk-pakk fent volt. Utána ledobta nekem. Vicces, de én még sosem használtam ilyet, így Bálint instruált a fölvételéről fentről. Miután sikerült megoldanom, nem kicsit izgulva, de gond nélkül felértem a szikla tetejére. Nagy segítség volt most Bálint. Letudva az izgalmakat befejezzük a kis kört. Innen jó hosszan a S- jelzésen haladunk tovább. Mielőtt hamar belefeledkeznénk a nyugalmas részbe, hamarosan újabb kihívás következett. Egy nyomtávos úton haladunk, immár a második éjszaka. Szombat este 23 óra körül lehet. Ismét elképesztően sok frissen kidőlt fa akadályozza utunkat. Ami viszont hamarosan következett az tényleg durva volt. Szótlanul haladunk, majd egyszer csak mondom hogy stop! Fura nyikorgó hangra leszünk figyelmesek. Futás!! 5 mp múlva a fa pontosan oda dőlt ahol álltunk. Ha ott maradunk, ez a beszámoló már nem születik meg..
Irány tovább, mit tudunk tenni az erdő mélyén.. Ráadásul következett a Kamenny úl. barlang. Ismét teljesen tükörjeges részen kellett felmászni, a lánc valamennyit segített. A filces ponthoz még a barlang belsejébe is be kellett mászni. Lefele viszont elhagyott minden erőm. Bálint óvatosan lemászik, és kérem hogy segítsen, mert hiába tenném a lábamat ide-oda, nincs stabil fogás. Nagyon megijedtem, minden lépésnél kérdeztem hogy hova tegyem a lábaimat. Nagy nehezen leóvatoskodok, szerencsére baleset nélkül. A S- jelzés végestelen hosszan kacskaringózik, rám pedig rámjön az álmosság. Kicsit leülök a hóba, és megbontom gumicukromat. Aztán rájövök hogy jobb inkább menet közben eszegetni, mert nagyon hideg van, kb -7 fok.
Mire elfogy a gumicukor, már 112 km-nél járunk, a Nedvezí kilátópontján gyönyörködünk éppen. A holtpont elmúlik, hamarosan Bálintnál jelentkezik, próbálom ébren tartani, és különböző túrás sztorikat húzok ki belőle.
A Pusty zámek vára következik. A változatosság kedvéért megint tükörjeges a mászás. Lefele ismét stresszelek, Bálint segít. Most már kezd sok lenni ez az állandó ijedezés. Ráadásul az itiner szerint még két vár (rom) van, már előre félek. Előtte viszont elérünk egy frissítőpontra. 107 km-nél Zaksín településen egy étterembe szervíroznak ismét nagyon finom meleg levest. Erre most nagy szükségem volt, na meg a megnyugvásra. Amúgy elvagyok, nincs különösebb problémám, tudtam hogy teljesíteni fogom a túrát. Ez után nem esett jól a csontig hatoló hidegbe kimenni. Emelkedőért epekedtem hogy kicsit hőt termeljek, de helyette hosszasan haladunk az aszfaltcsíkon. Jön a következő várrom.. Cap, vyhlídka. Kicsi oda-vissza rész ez, visszafele jönnek is ismerősök, nem sokkal vannak előttünk. A földön látok egy darab hómacskát, de nem veszem föl, lehet hiba volt. A várhoz fölfele szerencsére szélesebb út vitt fel, és fontos hogy nem volt jeges. Lefele viszont csúszott eléggé, de ügyesen, óvatosan leértem, magamat is meglepve. Már csak 12 km választ el minket a hőn áhított céltól. Ebben még van egy 4 km-es nagyobb karika. A Vlhost 614 m-es hegyre kapaszkodunk fel, de Olafhoz képest meglepő, hogy végül a hegy legtetejére nem mentünk fel. Amúgy csak pár méterre voltunk tőle. Megleljük filces igazolásunkat, majd meredek lefele következik. Szerencsére gond nélkül leérünk, bár csúszott ez is. A kis oda-visszán a még fölfele igyekvő sporikat üdvözöljük.
Utolsó frissítőpontunk következett, nyílt részen egy sátorban. A pontőr ismerős, tudtuk hogy finomságok várhatóak. Az viszont minket is meglepett, hogy forró fasírt várt minket korlátlan mennyiségben. Nyámm! Le is ülök a padra, nem érdekel milyen hideg van. Háromszor szelek magamnak a finomságból, majd meleg teával öblítem le. Azt már mondanom sem kell hogy ezer féle finom snack is megtalálható volt itt, vittünk is magunkkal mindenfélét. Egyetlen egy komolyabb mászásunk volt már csak, az 552 m magas Ronov hegy tetején levő várromot kellett még fölkeresnünk. Kiérvén egy szántóföldre, már kesztyűben is csonttá fagyott a kezem. Hiába, már vasárnap hajnal van. 1 km-es oda-vissza volt, lefele legalább 5 sporttárs óvatoskodott. Felmászván a várba utolsó, 40. filces pontunkat is megleltük, majd visszafele ismét elég para volt a lefele, de a seggen csúszás és a tüskebokrokba való kapaszkodás megmentett egy komolyabb balesettől. Visszaérünk az elágazásba, nagy levegő, huhh.. 2 km várt ránk. Kocogásra váltunk, és a végén még két sporttárs mellett elfutunk. Végül vasárnap reggel 5 óra 52 perckor, 30 és fél óra menet után megérkezünk a hőn áhított iskolába, ahol a főszervező Olaf ellenőrzi hogy mindenhol helyes filccel igazoltunk-e, és nincs-e kimaradt pont. A teljesítés sikeres, megkapjuk díjazásunkat, és mindkettőnket felhívják a porondra, ugyanis sikerült az EKUT mozgalmat is megcsinálnunk. Ez, mint írtam az elején három téli 100 km felettiből adódott össze. Összesen 381 km - 15.850 m szintkülönbséggel. Gratulálunk egymásnak Bálinttal, szépen összedolgoztunk!
Last minute pontőrt keresek szombatra, a Bakonyi Mikulás túrára, a Zörög-hegyre. Fél vagy egész napra, 9:15-től mindenképpen, ha bírod a hideget (és a havat), akkor 17:15-ig. Szállás előtte és utána van Cseszneken. A szokásos segítőm kidőlt valami influenzában éppen.
Tanúhegyek Nyomában 40 (42,3 km - 1600 m szinttel) sikeresen teljesítve 6 óra 48 perc alatt.
Nagyon korán csörgött az óra szombat reggel, de menni kell nincs mese. Nyáron a 100-as távot abszolváltam, most a téli 40-es került terítékre.
6:45-re már lent voltunk Szilvivel, így kényelmes készülődés után végül 7:05-kor indultunk neki a távnak. Rengeteg előnevező volt, kb 450-en választották maguknak ezt a programot most, plusz a rövidebb távosok.
Hamar elértük az üzemi hőfokot a Badacsonyra felfele. Az 5 perces kis csúszásnak köszönhetően még az elején sok embert előzgetünk, de mire a kilátóhoz érünk már szinte senki sincs előttünk. Leolvassák a rajszámunkat egy müzliszelet kíséretében, amit el is fogyasztok egyből. A Ranolder-kereszttől varázslatos panoráma nyílt a Balatonra és környékére. Az időjárás ma mindenféle arcát mutatta. Szél, csúnya felhők, majd napsütés. Ez váltakozott a túrán végig. Leóvatoskodunk a Bujdosók-lépcsőjén, majd Badacsonytördemicre érve kocogásra váltunk, és így haladunk majdnem a Szigligeti várig. Az ellenőrzőpont a vár tetejében volt, úgy érezhettük magunkat mint egy győztes hadvezér aki kitűzte zászlaját. Visszaérvén a vár kapujához, szuper frissítőpont fogad minket. Májkrémes-zsíros-lekváros kenyerek, hagymával és csalamádéval, különböző szörpök kíséretében. Én most a májkrémest választom. Nagyon hideg lett, felkerül a kesztyű a kezemre. A 71-es főutat elérvén még nyáron feltűnt hogy megváltozott a K- útvonala. A túra hetében fel is hívtam Gézát, mert az interneten fellelhető itinerben még a régi útvonal volt. Megnyugtatott hogy azóta frissült a papír alapú, és mire letettem a telefont, az e-malijeimben már ott is landolt a friss és helyes itiner. Szóval az új útvonal egy kerékpárúton visz be Hegymagas településre. Végig kocogunk, majd a faluba beérvén gyaloglásra váltunk. Az Oroszlánfejű kút előtt tér vissza a régi K-be az út, és a frissítőpont is így új helyre került, közvetlen a Szent György-hegy alá. Itt egy sport szeletet vehetünk, és kólát ihatunk.
Tovább emelkedünk a 415 m-es hegy csúcsára, ahol már tényleg nagy szél tombol. Két idős úr pontőrködik egy helyben, mondtam is nekik hogy le a kalappal előttük. Megcsodáljuk a Szent György-hegyi bazaltorgonákat, majd leóvatoskodunk a meredek lépcsőn egészen a kulcsosházhoz, ahol Mészáros Úr és csapata pontőrködik.
Ismét mindenféle finomság van itt, kenyerek, na és forralt bor is. Egy kefires dobozból kapom a nedűt (így jár az aki elfelejt poharat hozni). Viszont büszkén mondom a végén hogy 315 g forralt bort megittam :) Lefele kocogván hamar kijön mind a 315 g, szerencsére "jó" formátumban :) Utolér Attila, kicsit dumcsizgatunk, majd marad az erősebb tempójánál. Most már sok futó előz minket, de nem cél a versenyzés egyáltalán.
Az "örök életű pocsolyákat" megkerülve jutunk szalagozott úton Gyulakeszire. Nosztalgiázom, régen még a sörözőben be lehetett váltani a bónt, jó ideje viszont már bezárt. Jó erőben vagyunk, és szépen haladunk Csobánc vára felé. A szerpentines úton nagy szerencsénkre hátszél fújt, de egy pici szakaszon volt szembe szél, az küzdős volt. Felérvén a várhoz ismét csokit majszolhatunk. Lefele csodás napsütésben kocoghattunk, de a szél azért még mindig megmutatta erejét.
Hosszabb aszfaltkoptatás után érkezünk meg Káptalantóti településre, ahol Éva és Egon a frissítőszemélyzet. Természetesen ahol ők vannak ott mindig megtelik a bendő finomabbnál-finomabb dolgokkal. Ismét a májkrémes kenyér a befutó. Laci ér minket utol, dumcsizunk egy kis darabon át, majd tovakocog.
A K3-ög jelzésen ostromoljuk a Tóti-hegy alját, majd a Z3-ön mászunk fel (szó szerint) a csúcsra. Andi és Tomi a pontőr, akik picit lejjebb jöttek a hideg szél miatt, de természetesen kimentünk a csúcsra, hiszen ilyen panorámát nem akármikor lát az ember.
Lefele nagyon könnyen megy most, nincs sár szerencsére, és a térdem sem jelez végre. Lekocogunk a következő frissítőpontig, ahol nagyon finom meleg teát ihatunk. Rebeka ér minket utol, és velünk is marad kis ideig. Beszélgetünk az idei, és a következő évről, kinek hogy telt. Utolsó hegyünk következik, a Gulács.
Tekervényesen visz fel az út, figyelni kell a szemben jövőkre a kis ösvényen, nehogy baleset legyen. Felérvén még itt is van ellátás, cukrok, és sós mogyoró képében.
A panoráma elsőosztályú persze. Rebekát elengedjük, hadd fussa meg jól a végét. Visszaérvén az elágazásba a K- jelzésen kellemes úton kocogunk mi is, majd a szalagozás is profi, és visszaérkezünk Badacsonytomaj szélére. A Petőfi utca hosszú egyenesén visszanézvén a Gulácsra (és gondolván a célban a gulyásra) látjuk hogy igen mogorva felhők gyülekeznek felette. Mondtam Szilvinek hogy meneküljünk előle :) Pont beértünk időben, a későbbi beérkezők mondták hogy hatalmas szelet és havat is kaptak az arcukba. Jól esően ülünk le és fogyasszuk a mennyei gulyást, és töltök itthonra a teából is, mert ilyen finomat nem sűrűn iszik az ember.
Szuper szervezés volt, immár vagy talán ötödszörre csináltam meg ezt a téli 40-est, de bármikor újra jönnék!
Iszinik 100 (101,2 km - 3025 m szinttel) sikeresen teljesítve 18 óra 20 perc alatt.
Ha sikerül teljesíteni, immár 7x-es teljesítője lehetek a 100-asnak. Sajnos viszont baljós előjelekkel vágtam neki, mert előző héten a cseh százason a térdem nagyon megfájdult, így oda kellett figyelni most kifejezetten..
Reggel a kapun kilépve hatalmas szélvihar fogad.. Ezt ígérték, erre számoltam, de amikor Mátéval gyalogoltunk Szárligeten a rajtba, még intenzívebbé vált a szélmozgás.. Kemény nap lesz ez úgy érzem.. Kabátot, és melegítőnadrágot vettem föl itthon, hogy véletlenül se kapjon el a hév tempó ügyileg, bár ebben is lehet azért futni ;)
Korán odaérkezvén még marad idő megreggelizni, majd Szilvivel találkozván kerek 7:30-kor útrakelünk bekebelezni a Gerecsét, és a Pilist.
Bár a szél intenzíven fúj, a nap is bontogatja szárnyait, és mivel jó tempóban haladunk, ezért nem is fázunk már nagyon. 13 km-nél érjük el a a Somlyóvári kulcsosházat, ahol Jani pecsétel nekünk. Jól haladunk, és Tornyópusztáig szépen lehet kocogni az aszfalton, bár Szilvi mindig figyelmeztet hogy vigyázzak a térdemre. 21 km-nél, Koldusszállásnál érjük el az első frissítőpontot, ahol rágcsák, üdítők, és kóla van. Ez után megcsodáljuk a koldusszállási vadászházat, majd 27 km-nél már a Vértestolnai műútnál járunk. A túra egyik legjobb pontja, Zsolt jóvoltából hot-dogot ehetünk. Természetesen mindent kérek bele, úgy az igazi. Szinte kerek 7-es átlaggal jöttünk idáig, kicsit túlzásba vittem a tempót.. :) A szél itt irgalmatlanul fúj, de célunk elérésében nem állíthat meg!
Bányahegyen feltételes ellenőrzőpont következik, ahol még vizet is vételezhetünk a pontőrtől. Pusztamarótra adja magát a terep egy jó kis kocogáshoz, élünk is vele. A térdem nem az igazi, de még nem vészes. A Bika-völgynél újra feltételes pont, itt nápolyikat is kóstolhatunk, köszönet érte! Péliföldszentkereszttől a Z- jelzést kell követni, utoljára amikor jártam itt, akkor még K+ volt. Elérvén Mogyorósbányára megleljük a cseles balkanyart a sportpályáig, éppen akkor szalagozzák ki az utat mire odaérünk. 50 km-t megtettünk 7 óra 28 perc alatt. Nagyon szépen haladunk. Itt a zsíroskenyerek, és a kifejezetten finom meleg teák pihenésre sarkallnak minket egy kis ideig. Innen már szolidabb menetet tervezünk, hiszen most jön a túra igazán kemény része.
Felérvén a Hegyes-kőre meglepetésre szinte alig fúj a szél, pont jókor értünk ide, a pontőr mondja hogy nem rég még iszonyú erős volt a légmozgás. Szilvi megmutatja Tát települést, de nekünk most Tokod a következő állomás. Veszünk egy kólát a boltban a folytatáshoz, majd a Nagy-Gete mászása következik.
Lámpát kapcsolunk, innentől szükség lesz rá a célig. Óvatosan másszuk a hegyet, itt teljesítések dőlhetnek el ha túlhúzzuk. Végre valahára felérünk, és Sanyi ad nekünk pecsétet a Gete csúcsán. Innen nyugis út visz Dorogra, ahol a Molnár sörözőben vár minket Kata és kapjuk meg következő pecsétünket.
Itt egy nagyobbat pihenünk, forralt bort és meleg teát veszünk. Élvezzük a jó létet és a meleget végre. Egyszer viszont minden jónak vége szakad, és vár minket a szó szerint rideg és hideg valóság. Előkerül a kesztyű is. A futás helyett a tempós gyaloglás viszont jól megy. Kesztölcöt átszelve fent a szőlőknél várnak fiatal pontőreink. Üdítőnk még van, de egy banánt elnyamnyogok, jól esik, bár jég hideg.
A következő intenzív mászás immár a Z- jelzésen fogad minket a Kétágú-hegyre fel. Nem akar véget érni, mindig csak fölfele. Szilvinek mondom, ha elérjük a Z3 jelzést akkor már jók vagyunk. Így is történik, majd hosszabb gyaloglás után érkezünk el a Pilis-nyeregbe, ahol ismét feltételes pont fogad régi jó ismerősömmel, és cukrokkal. Kicsit leülünk, majd 500 m intenzívebb mászással érünk fel a P+ elágazásba, ahol a Pilis-hegy oldalában haladunk jó darabon át. Utolérünk jó pár éjszakai 40 km-en induló ismerőst/ismeretlent is.
A Pilis szerpentinen már azért érzem eléggé a térdem a köves lefelén. Óvatosan kocogunk, de inkább a gyaloglást preferáljuk. Megcsodáljuk a csodás kilátást, a távolban még a János-hegy is feltűnik kivilágítva. A Szántói-nyereghez érve (84 km) frissítőpont vár ránk. Mindketten a kőrözöttes kenyérre járunk rá. Jól esik leülni, de már nagyon hideg van. Miután apasztottuk a frissítőkészletet vár ránk a Hosszú-hegy. Érzésre most nem is volt olyan hosszú mint máskor.
Beleérünk a K- jelzésbe, és ezen mászunk fel a Kevély-nyereghez, ahol Zoli pontőrködik. Már várt engem, hát itt vagyok :)
Utolsó mászásunk következik a P- jelzésen fel a Nagy-Kevély csúcsára. Ez is abszolválásra kerül, és a legtetején megállunk, mert ilyen csodás éjszakai panorámát nem sűrűn lát az ember. Lefele viszont egyikünknek sem esik már jól a nagyon köves út. Óvatosan lépdelünk, nehogy baleset legyen itt a végén, a térdem már minden lépésnél sírdogál. Az ürömi műút után viszont már könnyű terep jön a célig. Beérvén Békásmegyer házai közé az aszfalton kicsit kocogásra váltunk, na, megy ez még azért..
Végül vasárnap hajnal 01:50-kor beérkezünk az immár nagyon fagyos időben a célba, ahol finom leves vár minket, és a valóság, hogy ismét sikerült a megmérettetés. Jól elfáradva érkezek haza, de a teljesítés mámora magával ragad, amíg le nem fejelem a kispárnát..
Loucení 112 km - 4600 m szinttel, sikeresen teljesítve 21 óra 37 perc alatt.
Immár ötödjére veszek részt a Loucení túra hosszú távján. Minden évben változtatják az útvonalat, ami azért jó, mert új részeket ismerhet meg az ember. A tavalyi útvonalból mindössze kb 20% volt ugyanaz.
Korai indulást preferáltunk Tatabányáról. A vonatpótló autóbusz gond nélkül megérkezett, így már várt minket Feri és Mariann. Orsinak és Évinek ez lesz az első cseh százasa, szerintem igazán jót választottak.
Kifejezetten hamar megérkeztünk Ústi nad Labembe, ahol még egyéb program miatt nem lehetett bemenni a tornaterembe. Volt még legalább 2 óránk a nyitásig, így mindenki szabad programot választott. Visszaérkezvén szépen jövögettek külföldi ismerőseim, és Márk, utána pedig nem sokkal Bálint is megérkezett. Idő még mindig rengeteg volt, így Márkkal egy helyi csapolttal és egy adag virslivel ütjük el az időt.
Később benevezünk, aztán megvesszük a vonatjegyet Benesov nad Ploucnicíbe. Ugyanazzal a vonattal megyünk mint tavaly mentem, a rajt is ugyanott van, de kapásból másfele indultunk most a túrán. Jó hideg van, negyed óra várakozás után 22:10-kor Olaf nekiindítja a 93 vállalkozó szellemű túrázót/futót.
Erősebb tempót veszek fel kapásból az elején, 3 km-t rendesen megfutok. Első pontunk egy várrom tetejénél volt, majd leérvén egy faluba egyből tájná kontrola következik (titkos ellenőrzőpont). Ezzel az összes titkos le is lett tudva mint kiderült később :) Szolidabb emelkedőn gyalogolok tempósan, az ismerős futók még így sötétben is megismernek, és mindenkinek jó utat kívánunk. A Kohout kilátó nem volt túl magas, a tetején igazolok a filccel. Kocogásra csábító terep következik, 6 km után már viszonylag szét is nyúlt a mezőny. A Zajecí vrch hegy után egy bokatörős saját jelzéses úton óvatoskodok le a szántóföld szélére, különböző tüskebokrok között. Néhány fejlámpa már a szemben levő hegytetőről világít visszafele, így látom hogy mi a következő mászás. Még pedig a Strázny vrch hegyen álló kilátó. Természetesen itt is a kilátó tetején van elhelyezve az igazolás. Utolérem régi jó ismerősömet Milant, és együtt haladunk rövid ideig jókat beszélgetve. Irgalmatlanul hideg lehet, a fű tiszta jég, ráadásul köd is van, ami nem könnyíti meg a tájékozódást. Szerencsére mivel mozgásban vagyunk, a hidegből nem sokat érzünk.
Velka Javorská település után egy hosszabb aszfaltos rész következik, nem vagyok rest végigfutni. Az első élő ellenőrzőpont 18 km-nél van. Kenyerek, sós-édes, gyümölcs, kóla, kofola, stb.. Be is habzsolok szépen, de gyorsan haladok tovább, mert a pont nyílt terepen volt, és hamar elkezdtem vacogni.
Egy vízesés következik, a Bobrí vodopady. Filces igazolás pipa, majd jön a túra legtechnikásabb része. Itthon nézve a térkép is piros felkiáltójelet jelzett, amihez sok jó reményt nem fűztem. Meg is kaptam, egy patakmederben kellett haladni. Rengeteg kidőlt fa, óriási sár, na és maga a patak nehezítette dolgomat. Az utolsó átkelés igazán technikásra sikeredett, de megúsztam végül beázás nélkül, ügyesen sikerült átegyensúlyozni magam a köveken.
Elérem a Z- jelzést, de sok pihenő nem volt, mert saját jelzéses úton mászhattam fel megint a jókora sártengeren a Starosti 551 m-es csúcsára. Na és innen jött az a rész, ha nincs ott előttem Michaela, egy másik hölgy, és egy srác, akkor valószínű még mindig ott kóvályognék. Ugyanis egy hatalmas réten kellett haladni legalább fél órán keresztül. A köd akkora volt hogy szó szerint semmit nem láttunk. Szalagok ki voltak téve hébe-hóba, de azt csak akkor láttuk meg mire pontosan odaértünk. Elágazás persze volt dögivel, így most a többiek GPS-ére hagyatkoztam, akik amúgy még így is keveregtek vele. Nagy nehezen letudtuk ezt a részt. Nem éreztem túlságosan magam biztonságban a saját jelzéses részen, így egy kicsit még "potyáztam" rajtuk, de a tempóval nem volt gond, egyedül sem mentem volna jobban.
Amúgy innen már az erdőben jól játszottak a jelek, de valahogyan alapból jobban is éreztem magam velük, nem akartam meglépni. Hamarosan rácsodálkozok a mauzóleumra amire tavalyról már emlékszem, de akkora köd volt hogy szó szerint neki futottunk most majdnem. A következő hegy, ami 37 km-nél volt, túránk legmagasabb pontja volt, a maga 726 méterével. Ez pedig a Sedlo nevű hegy, amire a Z- jelzés kegyelmet nem ismerően kapaszkodott fel. Tavaly itt készült rólam az a kép, mint ha felhők fölött állnék, most fordítva, a felhők állnak fölöttem.
Michaela közben elszaladt, a másik hölgyet meg a srácot most én hagyom el, így egyedül folytatom utam. No, és a Sedlo utáni dög meredek lefelén történt valami a térdemmel, ami utána egyre jobban fájt folyamatosan, és a mai napig így van :( A probléma az volt hogy az út csúszott, sáros volt, a cipő tapadása egyenlő a nullával, így minden lépés duplán/triplán megerőltető volt, ami igazából az egész túrán így volt. Soha nem akart eljönni ennek a Sedlonak az alja.. Az éltetett, hogy 2 km múlva ismét frissítőpont. 39 km-nél, szintén nyílt részen, egy turista pihenőnél vártak pontőreink. Itt azért már kicsit le kellett ülnöm, a kínálat szintén elsőosztályú volt. Kereken reggel 5 óra volt, de még koromsötét, és rémisztő köd.. A hölggyel, és a sráccal indulunk tovább akikkel haladtam még ez előtt, de kapásból rossz fele indulunk, így 8 perc múlva ugyanott vagyunk. Sebaj, rengeteg idő van.. Elérvén a Z- jelzést végre ismét ismerős rész a tavalyiról, illetve később a régi Loucení túrákról égett bele örökre az agyamba a Trojhora környéke. El is hagyom a többieket, a jelzések jók, gond nélkül haladok belekocogva, de sajnos a jobb térdemet egyre jobban éreztem. A Kalich várromhoz felérvén végre elrakhattam a lámpát, nagyon vártam már ezt a pillanatot. 46 km-t kellett hozzá megtenni.
A kedvem is klasszisokkal jobb lett, utol is érek egy futót a S- jelzésen. Na és most következett a túra "mumusa", a 451 m-es Trojhora hegy csúcsára felmászni. Elsőre nem hangzik nehéznek, de aki ott volt, tudja :) Nagyon örülök hogy ezt a részt már lámpa nélkül tettem meg. A filces pont szó szerint a hegy legtetején volt. Sziklamászás, majd az első kis puklit elérve egyensúlyozás a szakadék felett, utána pedig imádkozás a túlélésért. Páran nem is mertek fölmenni a tetejére, inkább bevállalták az 1 óra "penalizace" (büntetés)-t a végén. Visszafele sem volt leányálom, egy futó előttem éppen remegő lábakkal küzdött, sikerült valahogy kielőznöm.
Leérvén az aljára gyorsan meghúzom üdítőmet, és megjutalmazom magam egy Sport szelettel.
Amilyen izgalmas volt ez a szakasz, olyan álmosító rész következett ez után a S- jelzésen. A Dlouhy vrch hegyhez emelkedek fölfele egy széles dózerúton. Nem volt meredek, de örökké valóság volt mire a turista táblához értem. Végre felérvén viszont kellemes kocogásra csábító út következett. Éltem is a lehetőséggel, a fájdalom viszont nem engedte az erősebb tempót. Kisebb kanyargások után a Mentaurov nevű üdülőövezethez érkeztem (nekem erről valamiért mindig a kentaur ugrott be), ahol már 60 km-nél jártam. Végre egy zárt házikóban volt a frissítés. Huhúú, palacsinták. Rá is járok négyszer, majd meleg levest készítenek nekem, mellette millió egy snack, gyümölcs. Már-már zavarbaejtő volt ez a sok mennyei.
El is időzök itt picit, jól esik minden porcikámnak a pihenés. Egyszer viszont minden jónak vége, irány kifele. A Hradiste hegyet mászom hamar, tele gyomorral, de a felfelék nem nyírbálják a térdemet, így ez most jól is esik. Ellentétben a lefelével.. Hlinná település után utolérem Ivanát, aki most az 58 km-es távon indult, de örülök neki, rég találkoztunk. A Varhost kilátó alatti elágazáshoz érek, de még mielőtt meghódítom, egy 7 km-es kitérő vár rám.
A fura nevű Sebuzín településre érek, majd rövid távosokat érek utol ismét akik szurkolnak, jól esik. Bitang erős mászás jön a Z- jelzésen, a Lenoch csúcsára. Az oda-visszán jön szembe Marek. Tudtam hogy utolér, de ez még jóval később történt meg. Végre a Varhost 638 m-en álló kilátója következett, a filc mondanom sem kell, a legtetején. Borús, ködös, depis az idő.. A S- jelzésen próbálok kocogni érdekes mozgással lefele, az út egyre ismerősebb, és beugrik hogy idén nyáron Márkkal voltunk errefele egy 100-ason. A Rytina völgy is benne volt a K-en, most szerencsére lefele kell menni, végig is kocogom.
75 km-hez érkezek, Jan Sedlák a pontőr, aki a fentebb írt 100-as főszervezője volt. Rövidebb távosok pihennek itt. Az ellátás ismét szuper, virslit vehetek, amennyit csak akarok. Így is tettem, mellette pedig kofolával öblítettem le, na és vittem még jó pár csokit és édességet a további szakaszra.
Marek megérkezik, nem sokat frissít, tovább is áll, de percekkel volt csak végig előttem ahogy néztem utólag az adatokat. Rémesen hosszú emelkedő következik megint, most saját jelzésen. Nem meredek, csak piszok hosszú, mint az a S- a Dlouhy vrch-re volt.. Beleérek a Z-be, na ez megint ismerős tavalyról. Nagyon odafigyelős, a csúszós falevelek alatt rengeteg szikla bújik meg. Így a lefele is már csak óvatosan megy. Brná településre leérve a kód ugyanott mint tavaly, majd innentől rövid szakaszon a Z-tanösvényen már igen ismerős rész következik. Hosszú, meredek, emelkedős. Tudom hol a vége, de az út mindig újabb kanyart tesz, mintha az űrbe mennék. Ettől függetlenül próbálom a szépséget látni benne, mert bizony nagyon szuper helyeken járok ám. Felérvén a P-S-Z- jelzések elágazójába gyakorlatilag pár száz méterre lenne az Ostry vrch csúcsa, de nem, nekem egy 17 km-es kitérőt kell tenni hogy egyszer oda is megérkezzek. Meglelem a filces igazolást, majd borzasztóan elkezdtem fázni. Elő is veszem a kesztyűt, és a csősálat. Nem is kellett sokat várni, az eső is rákezd. A P- jelzés pedig csak vontatottan emelkedik a soha véget nem érő végtelenbe. 90 km-nél jártam. Itt elkapott egy eléggé dühös érzés. Hideg van, köd van, sár van, az eső is rákezdett. Célban akarok lenni, abba akarom hagyni!! Aztán felsejlett az hogy van gumicukrom. A lefagyott kezem miatt alig bírtam kibontani, amikor meg sikerült, az egész a földre esett. Hú de elegem van.. Persze fölvettem, beraktam a zsebembe és onnan majszolgattam. Kicsit enyhített dühömön hogy közben Martint Cakrt-t utolértem, és pár szót dumcsiztunk angolul. Egy sípályán kapaszkodunk fel a már tavaly is szuper frissítőként szolgáló síházhoz, de ahogy akkor is, most is előtte a tőle 100 m-re levő kilátóba kell először felmászni a filcért. Ez megtörtént, majd végre a síházban kapok szuper levest a pontőröktől. Ez a pihenő most nagyon kell nekem. 92 km-nél járok, több élő pont már nem lesz, így bedobom a gyomromba energiaitalomat is a leves után.
Jó 20 perc pihenő után ismét ki a hidegbe. Fogvacogás, de a lejtőn tudok kocogni, így sikerül hamarosan elég hőt termelnem. 2 km még ugyanaz az út mint tavalyról csak lefele, majd a S- jelzésen most balra fordulok Brezí településre. A K- jelzés hamar megvan, hosszú szántóföldes rész következik, és bizony hamarosan újra lámpát kell kapcsolni.. Örülök hogy nem kell sötétben itt szarakodni a szántóföldön, ezt a részt még le tudom lámpa nélkül.
A Budovsky vízeséshez horribilisen csúszós lefele visz sártengeren át. Az alját elérve lámpa bekapcs, 14 km vár még rám így. Ugyanitt kellett visszajönni is. A cipőm talpa nem volt benne igazán partner, de valahogy visszaküzdöttem magam a K- jelzésre. Lekocogok az Elba folyó partjára, majd sokat nem élvezhetek belőle, mert a S- jelzés tudtomra adja hogy megint emelkedő következik, kidőlt fákon, és persze az elmaradhatatlan sártengeren át.
Egy ismeretlen srác jön mögöttem. Kojetice településen valahol jobbra felment a S- nem láttuk, de szerencsére időben nézem meg a térképemet, és kisebb kitérővel, de visszatalálunk rá. A P3 jelzésen másszuk meg végre azt az Ostry vrch-t, aminél 17 km-el ezelőtt szinte ott voltunk. Oda-vissza szakasz kicsit, szembe jön Marek és Milos, nincsenek előttünk csak pár perccel.
Felérünk, és nagy örömmel konstatáljuk hogy vége a szinteknek, a koma ki is fakad örömében :) Visszaóvatoskodunk az elágazásba, közben Martin és Ondrej érkezik a hegyre, akik később ott is hagynak minket, igen erős a futókedvük még, irigylem őket, de már közel a cél úgyis.
Megleljük utolsó pontunkat a K35-öt is. Innen ismét a tavalyi úton haladunk az immár Ústi nad Labemhez tartozó Strekov várához. Eszembe jut ahogy tavaly Milos szó szerint elsprintelt itt örömében, most pár perccel előttem gyalogolgat valahol.
A P- jelzésen még az én futókám is feléled picit, és szegény srác panaszkodik mögöttem hogy sajnos már nem tud futni. Nem vagyok senkivel összekötve, én haladok tovább. A vár után a vasútállomás következett, majd innen már végig aszfalt. Áthaladok az Elba folyó feletti hídon, és utána alig 1 km múlva beérkezek a célba.
Ez küzdős menet volt, rendesen elfáradtam. A célban természetesen aranybánya ellátás volt, kicsit bekajálva, majd már beérkezett ismerőseimmel jókat dumálva kb 1 óra múlva eldőlök, mint akit technikaival K.O.-ztak. A különbség az hogy most én nyertem, a küldetés ismét teljesítve :) Csak a jobb térd, holnap meg már Iszinik....
Hát igen, mivel a nagyon púpos (nagyobb) evőkanál is csak olyan 30 g, ezért az 1-2 evőkanál 20-60 g között is szóródhat. Most számoltam át, hogy nekem elég sok keveréssel sikerült olyan 37-38 g-t feloldatni 5 cl-ben.
Augusztusban rekonstruáltam a 2002-es Gödöllő 60 pontos útvonalát, amihez felhasználtam azokat az itinereket, amiket efemm kedvesen a rendelkezésemre bocsátott (sajnos pont a G60-hoz nem volt meg a teljesen részletes itiner, de sokat segítettek az egyéb távok leírásai, térképvázlatai), illetve egy 90-es évek második felében kiadott Gödöllői-dombság térképet is elég sokáig bújtam. Olyan szintre fejlesztettem a "korhű tervezést", hogy még a Gödöllőn belüli vonalvezetésnél is a régi P-t kerestem. Ebből lett egy érzelmi plusz is, mivel a teljesítés során pl. a Fácán soron haladva régi, kopott P-ket láthattam, amik visszaröpítettek a múltba. Szép-szép dolog a frissen felújított jelzés a legoptimálisabb nyomvonalon, de a vadásznak nagyobb az öröme, ha nem sétál elé a vad.
Októberi volt anno a túra, méghozzá 12-i. Ezért már pár hete terveztem ezt a privát bejárást/teljesítést. Először a kozkutak.hu alapján feltérképeztem azt, hogy hol számíthatok vízvételre, majd a helyszínen ezt ellenőriztem is. Pár nappal később két helyre még egy-egy vízzel teli flakont helyeztem ki, méghozzá Szada szélére és a valkói útnál. Sőt akkor egy kellemes séta keretében még azt is ellenőriztem, hogy egy-egy nagyobb eső után 1 nappal, illetve másnap azt, hogy 2 nappal milyen talajviszonyokra kell számítani a főleg homokos vidéken.
Mivel vagy a közérzetem nem klappolt, vagy az időjárás, ezért halogattam a nagy próbát. Nekem mindenképpen az, hiszen nem szoktam rendszeresen nagyobb távokat tenni, mondjuk futni 20-25 km-t még oké, de futva+gyalogolva sem szoktam 30 km fölé menni. Október 6-án még sikerült 24 km futni (igaz a terv 30 km volt), de 18-án már csak 3 km sikerült. Ezt a múlt héten egy újabb 31-km-es terv követte, aminek a 40%-a gyaloglás lett. Szóval minde olyan bizonytalanná vált. Már 1 hetes volt a kirakott víz, amikor végül nekivágtam. Előtte gyorsan utána is olvastam, hogy mennyi időt bír ki egy házilag vízzel megtöltött műanyag flakon. :-)
Szóval október 29-én végre egy olyan hajnal volt, amikor nem hiába készítettem össze előző nap a cuccaimat, s teszteltem le mindent aprólékosan, hanem relatíve tiszta fejjel ébredtem. Persze volt egy kis zavar a rendszerben, ugyanis az órám szerint még csak 3:50 volt. Gondoltam, hogy akkor még egy órát alszom, de amikor kimentem a konyhába vízért, láttam hogy már 4:50 van. Az gyorsan leesett, hogy életemben először váratlanul ért az óraátállítás, de ahhoz kellett pár perc, hogy azt végiggondoljam, hogy ilyenkor örüljek, hogy van még egy plusz órám, vagy pedig bűn volna visszafeküdni, mert a világosság eljövetele ugyanúgy (kb.) 24 órával később jön, mint mindegyik másik napon.
Aztán az autóba vágva magamat, láttam, hogy milyen ködös az idő, ugyanezt láttam az M3-on is egyetlen kisebb szakasztól eltekintve. Ettől eléggé elkámpicsorodtam, s emiatt bénáztam egyet, mert Gödöllőnél nem hajtottam le, így Bagnál kellett visszafordulnom. Arra jó volt, hogy hajnalban feltérképeztem a bejárandó terület keleti részét is. :-) Arra egyébként számítottam, hogy kb. 10 óráig 100%-os páratartalom lesz.
Felkerestem a strathelyet, azaz az iskolát, ahonnan 21 éve indult a tt, s bár vasárnap volt, de nem kockáztattam parkolás ügyben sem, mindent ellenőriztem, így ezt is. Igazam volt, mert ha 40-50 m-rel arrébb állok meg, akkor bizony vasárnap délelőtt is fizetni kellett volna. Egy nagyon alapos szerelvény ellenőrzés és beöltözés után, pár perccel 6 előtt indultam.
Gödöllőn belül a már említett Fácán soron fellelt régi P-k dobtak fel, majd így az Egyetemi Erdőbe később betérve a félsötétben történő magányos kocogás. Zizegést hallottam hátulról, magamtól kérdeztem, hogy vajon biztos jól húztam-e be a hátizsákom cipzárjait. Végül úgy döntöttem, hogy majd az első járókelőtől megkérdezem ezt, mert nem fűlt a fogam ahhoz, hogy idejekorán megbontsam a szerelvényemet. Abból látszik, hogy érzelmileg mennyire felfokozott állapotban voltam, s nemcsak a túra mint megmérettetés miatt, hogy mikor ezt a leszólítást és kérdezést megtettem, és a válasza alapján kiderült a megkérdezett srácról, hogy hallássérült, majdnem elsírtam magamat. Sok gondolat keringett bennem, amit a leginkább megoszthatónak érzek, az az, hogy pont a társadalom és az állami szervek által sokszor meg nem becsült, fogyatékkal élők közül egy segített nekem, akinek abban a pillanatban éppen az volt a legnagyobb gondja, hogy sikerülni fog-e neki ez az indokolatlanul nagy távolságú túra.
Máriabesnyőn minimálisat kortyoltam a kútból, hiszen itt még csak 6 km-nél jártam. A talaj innét furmányosabbá vált, figyelni kellett a lépteimre, illetve arra is, hogy megjelentek a reggeli kutyasétáltatók, s ugyebár sosem lehet elég óvatosnak lenni. Valamikor a póráz hiánya ellenére is érezhetően nyugodt lehetek, máskor még annak a meglétekor sem. Az első komolyabb emelkedőnél sétára váltottam, hiszen mint írtam, óriási ugrás nekem ez a 60-as táv, még akkor is, ha nyáron egy Csepel 50-et abszolváltam. Annyira nagy, hogy gyalogszerrel egyedül a Kinizsi 100-as érte el ezt a távot, az is 19 éve.
Az egyenletes emelkedőt meredek lejtő követte, ahol még zűrősebb volt a talaj, ráadásul hiába lett közben nappal, valójában a köd miatt folyamatos hajnalhasadta volt. A babatpusztai aszfalton egy reggeli futó jött szembe, tőle nem tartottam, de következett maga a lovarda. Úgy tűnik, hogy ott van eszük a tulajéknak, mert bár hangos kutyaugatás volt, de érezhetően fix távolságból. Egyébként az első 2 órában jellemzően zenét hallgatva futok, de ilyen helyek, meg nyilván a forgalmas helyett előtt is kikapcsolom mindig a zenét.
Aztán beértem a klasszikus erdőbe, ahol időnként a gépek okozta mély nyomok, amik ottjártamkor meg voltak spékelve a másfél napja lezúdult eső nyomaival, többször is gyaloglásra és óvatos lépkedésre kényszerítettek. A Margita előtti utolsó kanyarnál, ott ahol szemből Szadáról a P3 érkezik, elővettem az egyik fa mögül az 1 literes flakont, ami vagy a véletlennek, vagy a rajta lévő kérő, esdeklő feliratnak köszönhetően tele volt vízzel. Azt nem említettem, de minden futás vagy nagyobb séta során én mindig a zabszeletet részesítem előnyben, így ez a hely ideális volt egy nagyobb egység beviteléhez. A Margita csúcsán nyugtáztam azt, hogy erre már jártam. A S-n ereszkedve megvolt az elkerülhetetlen, a vicsorgó, vadul ugató kutya egy gyerek által pórázon vezetve, meg a nemtörődöm nagymama. Ilyenkor néha üvöltözök, most csak kétszer is nekifutottam annak, hogy lakonikus hangon feltegyem azt a kérdést, hogy „Önök szerint ez normális? Normális hogy békésen fut egy ember az erdőben az ösvényen, míg szemből egy kutya dühösen, a lábától fél méteren belül vadul? Létezik ám szájkosár is az ilyen békétlen kutyák részére”.
Erdőkertes előtt van egy rövid, de annál sunyibb meredek. Ez jó teszt volt a lábaimnak, ugyanis az utolsó pillanatos felkészülésnek köszönhetően a combizmaim fájtak rendesen, mert a hetekig-hónapokig pihentetett izomcsoportot egy 2 nappal korábbi konditermi akcióval gondoltam felébreszteni. Hála istennek, de a fájdalom a meredek emelkedőn is megmaradt tompának. Erdőkertesen sem a legrövidebb utat választottam, hanem megcsináltam a kurflit, amit a rekonstrukció során definiáltam. Ez arra volt jó, hogy most a lábat közelről szaglászó kutya archetípusával találkozzak.
Erdőkertesen emlékeim szerint még kocogtam, aztán nem sokkal később megint egy olyan kerülőt tettem, ami ma már feleslegesnek mondható, de huszonvalahány éve akkor arra ment a G60, punktum. Ha jól láttam a térképen nyáron, egy „Vigyázat, méhek!” terület miatt. Ma már ennek a kerülőnek a második útszakasza egy alig létező mélyút. Legalábbis az elejét csak az veszi észre, aki tudja, hogy arra akar mindenképpen menni.
Ezidőtájt fogyasztottam el egy kortyot abból a kotyvasztékból, aminek az összetételét még két évtizede archiváltam. Már a Csepel 50-en is furán éreztem magamat utána, ezért most még óvatosabb voltam. Egyébként a sók és a citromsav mellett kb. 150 g-nyi szőlőcukor volt mintegy 2 deci vízben feloldva, tehát tényleg indokolt volt az, hogy egy 3 centesnél, max felesnél megálltam. Keserűnek most is keserű volt, de most nem kezdtem el émelyegni tőle.
Domonyvölgy előtt még pár túrázó és pár quados jutott nekem, s még mindig egy kis köd. Egyszer utat is tévesztettem, de ez csak 2-3 perces kis tévedés volt. Az első kút itt, a domonyvölgyi temetőnél volt, ahol frissítettem egyet. Nem akartam pihenni, de párszáz méter múlva a szükség ezt akarta. Meg is hoztam a döntést: soha többé nem kísérletezem a kotyvasztékkal, inkább marad a sima konyhasó. Innen már főleg csak gyalogoltam.
A 3-ason a forgalom miatt kicsit zűrös gyalogolni, de azért elég széles az aszfalt melletti sáv. Az utat elhagyva egyrészt a civilizációt is elhagytam, közel 7-8 km-ig ismét nem találkoztam senkivel. Viszont a K-et elérve, illetve az Erzsébet pihenőhöz közeledve csak-csak felbukkantak sétálók, ahogy közben a nap is elő-előbukkant. Nem örültem neki, a ruházatom inkább az 5-10 fokra volt optimalizálva. A pihenőnél zoknit váltottam, gyakorlatilag ez volt jutalomként megtervezve arra, hogy megvan a 2/3 táv. Jókedvűen folytattam az utamat, csak annyi kocogva, hogy az izmok terhelése változatos legyen.
A Kőkeresztnél egyébként egész mélyen elrejtett másik flakonomat letekert kupakkal találtam, a vizet valaki kiöntötte. Nagy szerencsémre tartalékoltam eddig, máskülönben az immár kellemesen enyhe időben lehet, hogy fejre álltam volna a következő vízvételi lehetőségig. Nem tudtam beazonosítani, hogy 21 éve pontosan hol stoppoltam le egy terepjárót, amikor átázva, hidegrázta állapotban voltam, s ezzel édesapámat is megfosztottam attól, hogy nem gyakorlott túrázóként behúzzon egy 60 km-est. Azért érzésre valahol a Király út előtt volt nem sokkal. Közben egyfajta modern közjátékként sokadik kísérletére elért valaki telefonon, aki egy jófogásos portékám után érdeklődött, s kicsit nehezen értette meg, hogy bármikor megszakadhat a vonal, illetve azt sem vette le, hogy nem vagyok fecsegős kedvemben.
Szóval az arborétum oldalához értem, arrafelé sok nép volt, mint kiderült számomra, ott már egy kalandpark van. Elég fáradtan, de főleg szikkadtan elbattyogtam a másfél héttel korábban felfedezett horgásztavakig, ahol egy büfé üzemel. A vízvétel mellett enni is akartam valamit. Ilyenkor nem az a baj, ha azt a választ halljuk, hogy már csak egy fajta étel van, hanem az, hogy ez egy magyaros pizza. Vajon bírni fogja a gyomrom? Bírta. De valószínűleg csak azért, mert nem ültem le enni, hanem szép lassan elindultam, s komótosan falatoztam. Előtte még történt egy kicsit vicces dolog. Vagy 20 percet eltöltöttem a büfénél, így az is kiderült, hogy pont 50 km-t tettem meg, hogy merrefelé jártam addig, s hogy a túrabot azért lóg ki a futótáskámból, hogy ha valamelyik lábam nem bírná, akkor legyen mire támaszkodni. Szóval a büfés ezt már mind tudta, amikor jó utat kívánt nekem, majd hozzátette, hogy ő amúgy sosem szokott ilyen sokat, azaz 50-60 km-t biciklizni. :-)
Miközben a büfében pihentem, utolért és meg is előzött az a túrázó, akivel egyszerre kezdtünk, s eddig valamiért elfelejtettem megemlíteni. Érdekes, hogy más is úgy gondolta, hogy pont ezen a napon, pont ezen az útvonalon, pont 5:55-kor indulva akar végigmenni. Na mindegy! Egyébként úgy hívják, hogy „virtual partner”. :-)))
Éreztem, hogy a következő szakasz zűrös lesz, mert házakat, tanyákat jelölt az OSM, viszont a büfés szerint simán fel lehet menni a dombhátra. Hát nem. Magánterület és belépni tilos táblák vannak kint mindenütt. Szó szerint az 5. megkérdezett ember segített, szerencsére rengeteg autós mozgott arrafelé a homokos úton, így volt kit leszólítani, miközben a magyaros pizza utolsó szeleteitől felajzott, sétáltatott kutya nyomult a közelemben. Szóval ez az autós szépen elmagyarázta, hogy merre kerüljek, s hogy igaz, hogy még így is egy magánterületen haladok át, de a „távvezeték alatt haladva, majd a fenyves szélén a dombhát felé fordulva” járok a legjobban. Szóval egy nagy kurflit tettem, talán plusz 1-1,5 km-nyit. A P-re felérve már nem volt újabb gond a célig. Azt nem nevezem annak, hogy a szeméttelep szagát kellett szagolni.
Tekintetbe véve azt, hogy az M31 megakadályozta az eredeti nyomvonal tökéletes követését a Bolnokai-erdőn át, ezért beiktattam egy 850 m oda és ugyanannyi vissza kitérőt az emlékkereszthez. Így a jóérzéshez szükséges km szám bőven megvolt. A vége mindig fájdalmasabb mint az eleje, főleg azért, mert a vége jellemzően aszfalt. Most ebből vagy 3-4 km kijutott egyben. De a testem egészen jól tolerálta ezt a számára több mint szokatlan 62 km-t, mondhatnám azt, hogy tökéletes volt az 1 hetes felkészülés.
Az autóba beülve még két kitérőt tettem, a két flakont begyűjteni. A felbontotthoz kellett egy kis lelkierő, úgy éreztem, hogy annak a baromnak kellett volna hazavinnie, aki megfosztott a víztől. De végül túlléptem ezen is. A túrát követő napon még kinyomoztam az eredeti 2 szervező egyikének a mostani telefonszámát, s beszámoltam neki. Gondoltam, talán neki is örömet okoz, hogy 21 évvel később is van hatása annak, hogy társadalmi munkában csinált valamit 2002-ben.
Stovka Považím 132 km - 7000 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 27 óra 22 perc alatt.
Újra itt. Tavaly a legnehezebb volt, idén még hozzácsaptak pár kilométert, és egy adag szintet. Az útvonal nagyrészt ugyanaz volt mint tavaly. Szerencsére szépen sikerült memorizálnom menet közben, így sok visszatérő emlék kavargott a fejemben, ami jó is volt, de nem mindig éreztem így :)
Péntek kora délután indultunk neki Bötkös Tamással és Szabó Jucussal kocsival. Az időjárás még igen zord arcát mutatta, de másnapra elvileg már szép idő mutatkozott. A sártól, és a csúszós kitett részektől viszont már előre izgultam.
Késő délután meg is érkeztünk Melcice-Lieskovébe ahol a helyi iskola tornatermében volt hálózsákos szálláslehetőség. Még csak néhány ember lézengett, így kényelmesen lecuccoltunk, és volt idő bőven pihenni, ami egy ilyen megmérettetés előtt kifejezetten fontos. Este a főszervező Patrik nagy előadást tart, mi-hogy-mint lesz, én csak nagyrészt az arcokat figyelem, köztük sok-sok ismerőssel, akikkel kifejezetten jókat beszélgettünk az előadás után.
Szombat hajnal 4 órakor kelés. Szerencsére pénteken már összepakoltam mindent, így csak igazából átöltöznöm kellett. Hajnal 4:45-kor különbusz érkezik, és viszi át a résztvevőket a rajt helyszínére, Hlboké nad Váhomba. Jó 1 órás utazás volt, visszaforgattam az időt közben, és próbáltam visszaemlékezni mi történt velem itt tavaly, miközben suhant a busz az éjszakába.
Leszállván még kemény sötétség honol, megkapjuk az instrukciókat, majd 6:00-kör tömegrajt. Kocogva indulok, de tudom hogy ez mindössze 1,5 km-ig tart, utána a faluból kifele kezdődik az első igazi emelkedő. A Z- jelzés szinte egy nyomtávú, de szerencsére egész gyors sporik mozognak előttem, így szépen haladok. Felérvén a gerincre a P- jelzésen már világosodik, és megcsodálhatom a Szulyói-hegység meseszép szikla alakzatait és kilátásait. Persze azért többet nézek a lábam elé, mert a lassan tükörsima cipőmben igen csúszóssá válik az út a lehullott vizes faleveleken.
Hamarosan a Szulyói várhoz érkezek. Itt igen izgalmas az út. Egy létrán kell felmászni, majd egy pici lyukon bebújni, és gyakorlatilag a vár leges-legtetején vár minket az első kód. Sokan összeverődtünk, bizony egy darabon várni kell a lefele érkezőket, de mindenki türelmes. Nagyon veszélyes ez a rész, egy rossz mozdulat és akár katasztrófa is lehet. Szerencsére engem is szépen megvárnak miközben lefele jövök a létrán, aztán a fejlámpa elrakása után folytatódik a kihívás a Goticka brána varázslatos alakzatához. Örsi Bálint ér utol, dumcsizunk kicsit, majd leóvatoskodva egy aszfaltúthoz első igazán futólépteimet is megtehetem, lassan 8 km után, leszámítva az első kilométert. Ismét egyedül haladok, és szomorkodok, hogy most nincs a helyén a tavalyi meglepő frissítőpont a kanyarban, de utána feltűnik messzebb, és nagyon megörülök. Banán, sütemények, kenyerek, kóla, miegymás.
Nagyon jól esik megreggelizni a technikás bemelegítés után. Tovább haladva egyszer csak Olaf szervező jön szembe, és boldogan, szinte nevetve közli hogy hamarosan tajná kontrola (titkos ellenőrzőpont) következik. Nem tudtam miért vigyorog ennyire, aztán egy perc múlva rájöttem. Egy jókora patak állta utamat, amin egy vékony faág volt mindössze. Aki túrabottal volt nagy nehezen átevickélt, de nekem esélytelen volt. Így aztán fogtam a cipőmet, és a zoknimat levettem, mezítláb át, túloldalt leültem, szépen áttörölgettem a lábam, aztán irány tovább. Igazából semmi nedveset nem éreztem utána. Persze a szervezők közben jót mosolyogtak rajtunk ;)
Meg is lett a titkos pont, majd egy keményebb saját jelzéses szakasz után megkezdődik 6 km hosszú gerincvándorlásunk. Igazából út az nincs, a szervezői nyilak vezetnek az amúgy meseszép gerincen. Szép tempóban érem utol sorban az engem megelőzők egy részét. Tamás is itt van előttem, jó tempóban halad, majd a Havrania skala 835 m-es csúcsa után el is tűnik. Itt megcsodálom a panorámát, közben Bálint is utolér, és készít rólam remélhetőleg igen jó képeket, amiket bízom benne megkapok majd tőle. Most egy darabig együtt is haladunk. Elmegyünk a hegy mellett, ahol tavaly a "cepín" volt található. Ez egy arany jégcsákány, amin arany szalagok lógtak. Tavaly már csak kettő maradt mire odaértem, abból egy az enyém lett, a másikon Bálint és Dóri osztoztak. Extra díjazás nincs érte, csak az elismerés hogy megmásztuk a rövid, ámde igen meredek hegyet. Idén is lesz valahol, de titok fedi homályát.
Bálinttal megmásszuk az Ostrenec csúcsát, majd ismét kocogósra fogom. A Bosmany sziklák, oda-visszájánál még találkozunk, aztán jó terep következik, amit nagyon ki kell használni. Kicsit be is gyújtom a rakétákat, és utolérem Veronikát aki az 55-ös távon fut, amit aztán meg is nyert. Egy 2 km-en át eldumcsizunk, majd jön Záskalie település, ahol a helyi krimóban van a frissítés. Korlátlan virslit is lehet vételezni, és valami eszméletlen finom káposztás, fűszeres meg valamilyen krémes kenyér is tanyázik itt. Feltöltekezvén indulok neki a folytatásnak, kemény volt ez az első 20 km, de nincs kegyelem ez után sem, egyből mászás következik a Partizán barlanghoz. Nem lepődök meg, a filctollas igazolás a barlang belsejében volt. Meseszép panoráma mutatkozik eddigi megtett utunkra, és a lenti falura. Rengeteget másztunk rövid idő alatt. A S3-ög jelzésen érkezek föl túránk második legmagasabb hegyére, a Velky Manín 891 m-es csúcsára. Itt a lefele lesz iszonyú nagy kihívás. Toronyiránt, szó szerint. A cipő csúszik, a kezem tiszta sár, de valahogy megúszom a seggre esést. Az alján van egy filctollas kód, és meg is jutalmazom magam egy sport szelettel. Ez után végre hosszabb, jól futható rész következik. Van egy kis mászás a Povazská Bystrica előtti kálváriáig, de ez elhanyagolható. Lefele szabályosan körbemegyek a szerpentinen, majd leérkezek a nagy városba.
Aszfalt következik, végig futom mind a 3 km-t, közben keresztezem a Vág folyót. Hamar vége a jó létnek a saját jelzések kegyelmet nem ismerően mutatnak fölfele, ismét terep, és jókora sár a lábam alatt. Következő állomás a Povazsky hrad, ami egy gyönyörű vár. Az 1 km-es oda-vissza szakaszon jó pár futóval találkozok, közte Tamással is. Őt nem is láttam többet, de a többieket elkaptam elég hamar ez után, pedig 2 percet engedélyeztem is magamnak megcsodálni a várat és környékét. A következő mászás a Klapy 654 m-es csúcsára vitt fel. Emlékeimben hűen élt hogy itt nem is a felfelével van gond, hanem a lefelével. Idézek a tavalyi beszámolómból: "Mindössze 2 km-ről volt szó, de ez olyan 2 km amit nem nagyon fogok elfelejteni. Gyakorlatilag egy hegygerincen mész. Mindenhol melletted 600 m-es mélység. Balról mesés a kilátás a Vág völgyére, de esélyed nincs azt nézni, ugyanis előtted toronyirántos lefele van, csúszós sziklákkal, és vizes falevelekkel. A lépés sosem jön ki, mert nem úgy van kialakítva az út, így seggen csúszva is lehet próbálkozni. Az meg csak hab a tortán, hogy egy Z-tanösvény is halad itt a S-val! A tanösvény nem családoknak (is) van kitalálva? Vagy lehet itt másképp működik? Na mindegy, ezen a 2 km-en mire leértem, leimádkoztam az összes csillagot az égről, de megúsztam."
Na ezt körülbelül most is ugyanígy éreztem, viszont előny hogy tavalyról tudtam mi vár rám, és időközben egy sodronykötél is ki lett helyezve, bár ez néha inkább csak gátolt érdekes módon. Egy kiránduló pár mászott éppen lefele halálfélelemben, nem irigyeltem őket.. Biztos a Z-tanösvény érdekességeit akarták magukba beszívni :)
Leérek Udica faluba, 41 km-hez. Durva, de 47 perccel jobban állok mint tavaly, pedig akkor sem tököltem sokat. Az elmaradhatatlan palacsinták ismét itt leledzenek, majd puszedlit, és egy mentes citromos sört fogyasztok el. Jól esik leülni, a palacsinták szép sorban áldozatul esnek. Kifele menet azért berakok vagy 8 kekszet a táskába, ha éjszaka elunom az életemet netán. Egy kis falu után erősebb emelkedő visz fel a K- jelzésen a Holís 533 m-es csúcsára, ahonnan pazar panoráma mutatkozik a Vág folyó völgyére, és a csodás környéki hegyekre. Megtalálom az igazolófilcet, majd tolom neki szépen lefele a tempót Nimnica faluig. A Biela skala szikláit megmászva hamarosan a Púchov feletti sziklákról nyílik szép panoráma a nagyvárosra. Tavaly itt már sötét volt, most nagyban világos. Megfontolt kocogással érkezek el az 55 km-es ponthoz Strezenice településre, ahol a sörözőben vár ismét mint tavaly Jaro, és Julia.
Jaro idén is nagy öleléssel fogad, és próbálom kivenni szavaiból hogy idén is ő helyezte el a "cepín"-t, és bízik bennem hogy megtalálom.
Engem inkább a finom meleg tésztaleves foglalkoztat most, amit jóízűen hamar be is kanalazok. Ez után rutinból megtalálom a tavalyi sonkás-sajtos salátát, ami kifejezetten jól esik. Mint ha kicseréltek volna, jókedvűen haladok tovább, és még világos van. Egy kis útvonalváltozás van most, a Sedlo Keblie nyeregbe máshogy visz fel az út mint tavaly. Pedig az sokkal jobb volt.. Most pedig egy totál sáros, tüskebokorral benőtt, gyakorlatilag egy kis vályúban emelkedik az út hosszasan. Hú de pipa voltam mire felértem.. A filces pont után viszont kocogósra veszem, titokban abban reménykedtem hogy megúszom sötétben a rettenet sziklákat a lednicai vár előtt. A remény akkor foszlott szét, amikor egy rétre érvén nem találtam semmilyen jelzést, a telefonom meg cserben hagyott. Így aztán maradt a logikázás, de egy jó 10 perc kellett mire megtaláltam a K-jelzés folytatását. Sebaj, lámpa elő, és irány az éjszaka kalandjaiba bele. Horná Breznica település után kiemelten figyelnem kellett, mert aki kihagyja a lednicai sziklák filces pontját, az 3 óra büntetésben részesül. Elérvén a sziklákat tényleg gyök kettővel haladtam, a terep életveszélyessége miatt is, meg mindenhol a pontot vizionáltam. Nagy kő esett le a szívemről amikor megláttam a K16 63,5 km-es pontját. Innen ismét jókedvűen érek el a Lednica település fölé magasodó várhoz. A pontőrök megörülnek nekem, de most nem ülök le mint tavaly, hanem egyből mászok fel a hosszú tűzlétrán, majd utána a kitett lépcsőkön a vár leges-legtetejére, ahol a túra talán legizgalmasabb filces pontja tanyázott. Begyűjtve visszaóvatoskodok, majd most már jöhet a megérdemelt. Virslit kapok, és mindenféle egyéb finomságot mellé. Végre lecserélhetem a vizem, van Mirinda. Ennek nagyon megörülök, és teli is töltöm vele a flaskát, a másikba pedig helyi Kofola kerül.
Elbúcsúzok, és indulásom után a közvetlen közelben tűzijátékot lőnek fel. Mesebeli, varázslatos. Mosolygok, mint ha nekem szólna, pedig dehogy :)
Pont az illetők mellett megyek el akik fellőtték, kellően jól vannak, valamit mondanak, én csak nevetek mint ha tudnám miről van szó.
A Cervenokamenské bradlo előtt tavaly kicsit túlfutottunk Martinnal, most saját kezemben a sorsom, és érdekes módon most is elvétem. Szerencsémre messze balra észreveszek egy fényvisszaverőt, és toronyiránt megközelítem. Most nem szörnyülködök a sziklán, már tudom hogy alatta egy kis kegyhelyen lesz a kód egy fán. Így is van, hatalmas fekete hangyák próbálnak megakadályozni célom elérésében, nem sikerül nekik. Leérvén Cerveny Kamen főutcájára 4 km sík rész következik. Nagyrészt kocogom, csak hébe-hóba gyaloglok bele, azért mégis 70 km eltelt már egy rakat szinttel. Mikusovce településen az U Bucka nevű intézményben várt a következő élő pont.
Slavo, és Jozef fogadott nagy örömmel, én pedig ugyanígy őket. Meleg kaja nem volt most, de ettem mindenféle egyebet, hiány itt sem volt semmiből.
Közben utolértem itt Petrát, aki hamarosan indult is tovább. Most én is minimálisat frissítettem, kicsit féltem a következő résztől, tudtam hogy sokáig nagy rét következik, és mi van ha nincs jelzés. Innentől jó 15 km-en át Petrával haladok, közben jókat dumcsizunk angolul, rég találkoztunk már.
A jelzésekkel semmi gond nem volt, messziről fénylettek. Hamar meg is leljük a Mokrá skala kódját, majd a Sedlo Chotuc-t elérve mondom Petrának hogy útvonalváltozás van tavaly óta. Idén most megmásszuk a Chmelová 925 m-es csúcsát, ami egyben a túra legmagasabb pontja lesz ezáltal.
Elképzelhető hogy Patrik a tavalyi beszámolóm után tette be. Idézek ismét: "El sem hiszem hogy a Vrsáteci várba nem kell felmászni, na meg a Chmelová 925 m-es csúcsára, ahova jelzett út vinne és tök közel lenne, egyben a túra legmagasabb pontja lehetett volna. Na, kezdenek elkényelmesedni a szervezők? :) "
Ilyen felelőtlen kijelentéseket nem teszek többé. A S- jelzés igen goromba emelkedője után a kegyelemdöfést a S3-ög tette be. Pillanatok alatt nagy szél keletkezett óriási köddel és hideggel. Meg is álltunk öltözködni, majd a 925 m-es csúcson egy tajná kontrola következett filctoll személyében. A lefele megint toronyirántos borzadály volt, főleg ebben a cipőben. Na de hoppá. Egy lap mutatja hogy a "cepín" balra található. Aztán jobbra egy szikla szó szerint tetején. Nem kötelező felkeresni, de természetesen mi felmászunk, abszurd, horror, katasztrófa szavak kíséretében. Rengeteg arany szalag lóg a jégcsákányról, vagy sokat helyeztek most ki, vagy csak mi vagyunk ilyen kemények. Lefele ismét megszenvedünk a mászással, de minden jó ha a vége jó, baleset nélkül abszolváljuk. Visszaérünk a régi útvonalba, pikk-pakk felismerem még a sötétben is. Innen 8 km saját jelzéses rész következik.
Út az nincs, de szerencsére viszonylag jól haladható részen haladunk az erdőben. Mindössze a monotonitás az ami bontja az agyat eléggé. Kis idő múlva Petra mondja hogy neki le kell ülnie mert nagyon elfáradt. Én sem vagyok teljesen a toppon, de tovább haladok/kocogok ahogy éppen tudok. Nagyon nehezen érkezik el a 95 km-es ellenőrzőpont. Horné Srnie település vasútállomásán a váróban várnak a pontőrök. Két fajta dologból lehet választani. Paradicsomleves, vagy rakott káposzta? Elképesztően szuper ezen a túrán az ellátás! A rakott káposztát választom, isteni finom. Közben befut Petra, ő levesezik. Ezen kívül banán, kekszek, puszedli, ropi, izó, kóla találhatóak, akinek még ez sem volt elég. Vasárnap hajnal 2 van, fel kell tápászkodnom, tovább kell mennem. Petrának szólok, hátha jön velem, de ő még a pihenést választja. A Maly Jelenec kilátója a következő pont, de az még több mint 6 km. Egy szuper jó kerékpárúton haladok felfelé. Tavalyról erre egyáltalán nem emlékszem, ezáltal kicsit stresszelek hogy jó helyen vagyok-e, mert persze jelzéseket éppen most nem látok. Szerencsére később megláttam egy fényvisszaverőt, de elég rendesen paráztam addig, majdnem visszafordultam az utolsó jelig. Tavaly után ismét megcsodálom a Ranč 13 - Western Hotel-t. Nagyon-nagyon komoly kívülről. De szívesen megnézném egyszer belülről is.
Egy elnyújtott emelkedő pihenőjében ülök le kicsit pihenni, ami nem több 5 percnél. A kilátót elérve, természetesen a legtetején van az igazolófilc, de ezt én nagyon jól tudtam/sejtettem. A tavalyi kavarós réttől tartottam, de most jók a fényvisszaverők. Megkönnyebbülten kocogok Dolná Suca településen át, hogy megkezdhessem a Krasín 516 m-es csúcsára a következő mászásomat a Z-tanösvény jelzésen. Ez megint rendesen kiette az energiámat, a tetején leülök és csokit majszolok. Közben látom messze Petra lámpáját még a falu előtt. 107 km-nél járok.
Tavaly itt világosodott rám, most még nagyban sötétség honol. Hosszú rét következik, a fényvisszaverők szuperül jelzik az útvonalat, eltévedés most lehetetlen. Valamiért a következő etapra nyugisabbnak emlékeztem, így nem estek jól a dombocskák amiket még mászni kellett. A Mestsky vrch-re egy kisebb kitérő vitt hogy igazoljam jelenlétemet ismét, majd utána szépen lehetett csapatni Brúsne településig, már amennyire még tudtam kocogni. A település végén egy kis házikóban volt az ellenőrzőpont. A júniusi Nagyszombati 170 km-es ugrott be, akkor is ugyanitt volt.
A pontőr meleg teát szolgál fel, átjárja testemet a kinti hideg után. Még 15 km vár rám, banánt eszek, kekszeket ropogtatok, és viszek is belőle ismét magammal. Odakint már világosodik, de a következő sáros-csúszós emelkedő még lámpázásra ösztönöz. Egészen 700 m-re vissza kell mászni, a Sokolí kamen csúcsára fel. A végén van egy kisebb oda-vissza rész, meglepetésre egy srác jön szembe, és Martin Hlavác ismerősöm. Lefele a srácot el is hagyom, Martint viszont már nem érem utol, pedig azért panasz nem lehetett ennyi km után a tempómra. Egy totálisan út nélküli részen haladnék ha tudnék, majd a végén még beraktak egy ember nélküli frissítőpontot, ahol szintén banán-keksz-sör-üdítők voltak. Nekem most nem kellett semmi, így irány tovább.
Tavalyról rémlett hogy már csak egy viszonylag nyugis emelkedő várt rám. Most is erre készültem, de arcon csapott a valóság hogy a szinteknek még korán sincs vége. Megint másztam. Hogy hova már magam sem tudtam, csak követtem azokat a fránya nyilakat feljebb és feljebb. Beletörődtem sorsomba, felőlem akár már a Mount Blancra is vihetik akkor is beérek. Ehelyett egy eldugott kilátástalan hegy tetején várt egy tajná kontrola (titkos ellenőrzőpont továbbra is). Ez után visszatért az út a tavalyiba, és tudtam hogy nincs több mászás. Az utolsó 6 km szántóföld szélén vitt, és még mindig tudtam kocorászni. Egy táblánál nagyon kellett figyelni, mert az út bevitt az erdősávba, párhuzamosan a szekérúttal. Itt bent a sűrűben leltem meg legutolsó ellenőrzőpontomat. Másfél kilométer várt rám, borzasztó boldog voltam, a nap is kisütött közben. Beérvén a célba nagy tapsot kaptam, Patrik gratulált a második teljesítésemhez, én meg mondtam neki hogy egy igazi extrém teljesítménytúrát sikerült ismét összehoznia. Persze a célban is volt tészta, gulyásleves, és minden is!
Nagyon-nagyon szuper rendezvény volt ez, rengeteg élmény van most is a fejemben, ezt hívják úgy hogy túraszervezés. A jelölések, az útvonal, az ellátás, a pontőrök kedvessége. 110%!!!!
Nem teljesítménytúra, csak TT közben jutott ma eszünkbe, és hátha a jó tájismeretetekkel tudtok segíteni. Keresek olyan útvonalat (kb 15 fős csapatnak), amely a következőket tudja:
- Nagyjából 19 km (ha kevesebb picit, nem baj, megoldom, ha két kör az sem a világvége)
- Budapest közelében van, ha esetleg BKK-val elérhető, az mégjobb
- Körtúra
- Szép helyen van
Eddig még én is tudnék több megoldást is, de itt jön az extra igény:
- Kifejezetten kevés benne a szint
Van ötletetek akár konkrétan, akár, hogy melyik környéket nézzem meg?