Kezdetben lenne a világmegváltás. De az évek telnek, és senki, senki más nem fogja megtanítani nekunk: Az élet... valami egészen más. Életünk egy tiszta fehér lepedő. És az életünk során magunk kell hogy rájöjjünk. Ezt a fehér lepedőt magunknak kell kiszineznünk, szeretettel, barátsággal, szerelemmel, elfogadással... De van még valami. A becsület, az ígéret betartása. A betyárbecsület. Egy utolsó küldetés, és vár a megismert új boldog élet lehetősége. A fehér lepedő ránk vár. Arra, hogy kezdjük el végre színezni. De olyan dolog történik amit sohase kellene elfogdni. A fegyver általi vérfolt a hófehér lepedőn. Ebbe a látványba sohasem lenne szabad belenyugodni. Maciek már pontosan tudja ezt...És ahogy költözik a másvilágra, nekünk hagy maradandó üzenetet: Nincs olyan eszme, amiért érdemes vérrel szennyezni az egyszerit és megismételhetetlent. Életünk hófehér makulátlan lepedő. Ezt kapjuk születésünk pillanatában. Nincs rá garancia, hogy szennyeződés nélkül viselhetjük életünk során. De a vért - saját vérünket - már nincs lehetőségünk kimosni.
Ugyanabból a filmből kettő. Amikor Harmónika megérkezik a vonattal, és fogadják hárman, illetve mikor Franknek a szájába nyomja a szájharmónikát, és leesik neki a tantusz (meg a feje a porba). Katartikus.
Az első csók. Van-e ember aki elfelejti? Akár keserű, akár édes. Egy csókban benne van az egész élet. Ha még csak vágyunk rá, reményteli misztikus izgalmas, ismeretlen. Ha emlékezünk rá -bármilyen is volt- talán megszépíti az idő. De mindenképpen meg kell elnünk. Akár az életet. Milos vágya sem tér el az átlagtól. Fiatal élete kezdetén a legemberibb vágyak egyike. Egészen közel kerül a csókhoz, de a szigorúan ellenőrzött vonatnak indulni kell. Az elszalasztott lehetőség mindig egy űrt hagy az emberben. Van-e -lesz-e- másik alkalom...? Háborúban semmi sem normális. Az ember és az ő vágyai teljesen értékét veszti. Az ember csak egyszer születik, és csak egyszer él. Ha háborúban,akkor háborúban. Nincs ismétlési lehetőség. A repülő puskagolyó abban a pillanatban hogy elhagyja a csövet, nem tesz különbséget élet és élet között. Akár fiatal akár nem. Ha a ravaszt meghúzó ember tudta volna...! De hát háborúban semmi sem normális.
Ron Kovic telve ifjonti hévvel vág neki a vietnámi háborúnak...de haza már háborús veteránként -rokkantan - tér haza. Szemében még -ha eröltetetten is- mosoly bujkál..
Amikor hazatér, apja rögtön megmutatja neki az átalakított szobát, amiben könnyeben mozoghat majd. Ron lelkesen néz körül, de hamar csend ül a szobára. Hosszú másodpercig nem szól egymáshoz apa és fia. És szinte már akkor érezzük: Ez a csend sok családi vihar, és szemvedés előszele lesz... Tévedés azt hinni, hogy egy filmben mindig beszélni kell
Aloysius nővér(Meryl Streep), és Brendan atya (P.S.Hoffman)... A két ember két világnézet. Egy dialektikusan gondolkodó embert egész életében a kétely vezérli. Bármikor -akár a halálos ágyán is - hajlandó megváltoztatni a véleményét bármiről, ha BIZONYOSSÁGOT szerez. Aloysius nővér eltökélt harca Brendan atyával erről szól. Már mindannyian belenyugszunk hogy győz a "mániákus teória"... de a film utolsó pillanatában Aloysius nővér összeomlik és - micsoda paradoxon - ekkor válik igazi hőssé
Hagyjuk nyitva a kétkedés lehetőségének kapuját egész életünkben. Akár a halálos ágyunkon is...!
"Isten a tanúm, hogy nem bánnak el velem. Túl fogom élni, és amikor ez véget ér, soha többé nem leszek éhes, se Én se a családtagjaim. És ha kell hazudok, csalok, lopok, ölök. Isten a tanúm hogy soha többé nem leszek éhes" (Scarlett O'Hara)
A kis Jamal számára nyomorúságos élete talán legnagyobb pillanata jött el. Eljött a híres tv sorozatsztár, színész a nyomorgók közé. Megérinteni, közelében lenni csak egy pillanatra is, és autógrammot kapni tőle. Lehet-e ennél nagyobb öröm számára? Még az sem tántorítja el ha ehhez teljesen alá kell merülni az emberi fekáliában. Megvan az autógramm. Örömét semmi kisebbíti. Diadalmasan emeli a magasba. Lehet hogy ez a pillanat lesz az utolsó, amiből erőt meríthet élete hátralevő részében.
kutyás jelenet + "- Végül is, elég nagy csomagtartója van. Elfér benne egy tuba, egy bőrönd, egy komplett ruhatár becsomagolva, no és egy döglött kutya. - Ja, így reklámozzák a kocsit."
Hivatali patkányok
sok jó jelenet, sok jó szöveg
Milton: "Fel is gyújthatom az épületet"
Mike: "Csak hívjon Mike-nak"
Lumberg Peter álmában: "Hm, kicsit oldalra fordulna? That's grrreat. Ja, Peter, elkészült már a TPS-jelentésekkel?"
Bíró: "... ezért négy év állami seggbekuki börtönre ítélem."
Benjamin és Daisy csak pár boldog évet kaphatott az élettől, de azt megpróbálták teljességgel megélni. De az pár gyönyörű év hamar elmúlt, és már nem maradt más csak az emlékezés...de az is csak Daisy számára... Képesek vagyunk-e életünkben azt a pár boldog kegyelmi pillanatot észrevenni, és rádöbbenünk-e hogy az idő nem megállítható, pláne nem megfordítható...
Az évek hamar elszállnak, a visszafelé haladó antik órát lecserélték egy modern változatra.... A közelgő ár lassan elmossa a raktárban porosodó díszes órát, ami mindenkit arra kell hogy figyelmeztessen - éljen akár egyedül, vagy társsal - hogy a visszafelé haladó idő csupán illúzió...
"Sokan észreveszik életük egyhangúságát, de hogy felismerjék a reménytelenséget is...? Nos ehhez kell az igazi bátorság...! (Michael Shannon as John Givings)
Sam Mendes: Revolutionary Road (A szabadság útjai)
Tatár nagypapa áll a kisunokájával egy kietlen tájon, és magyarázza neki, hogy itt van Dzsingisz (vagy talán Batu, nem emlékszem pontosan, nagyon régen láttam) kán sírja. A kisfiú megkérdezi: Honnan tudod? Mire az öreg: A nagyapám mondta. Kisfiú: És ő honnan tudta? Öreg: Neki is a nagyapja mondta. És közben az öregember a bal lábával megvakarja a jobb vádliját, a mellette álló kisfiú ugyanazzal a mozdulattal ugyanezt teszi. Hátborzongató.
A "gonosz" (kezében a gyilkológéppel) ül a szállodai szobában a rendőrrel szemben. A rendőr már pontosan tudja hogy neki "annyi"... Megpróbál nyugalmat erőltetni az arcára, és próbál egyezkedni a gonosszal... Ekkor megcsörren a telefon... Mindketten tudják, hogy a vonal másik végén az üldözött van... Amikor a gonosz felveszi a telefont, a rendőr már halott... A gonosz ül a széken, és beszélget az üldözöttel. Egyyezkedésről szó sincs... A rendőr vértócsája lassan eléri a gonosz csizmáját... Egy hanyag mozdulattal felrakja a lábát az ágyra...
...
A gonosz cinizmusa minden képzeleztet felülmúl... Játékszabályai nincsennek, ezért szinte elpusztíthatatlan...
A véres ruandai polgárháborúban voltak "igazak" is... De csodát Ők sem tudtak tenni... A "hotel rwanda"-ból a fehér turistákat, és ott dolgozókat az utolsó pillanatban mentik egy busszal... Kis idő múlva egy lelkes benszülött csoport(gyerekek és nők..) lepi el a környéket, abban a reményben hogy Ők is felférnek a buszra.... De nagyon hamar rá kell döbbenniük, hogy azon a buszon nekik nincs hely... A benszülött csoport immár a hotel bejáratánál állva a szakadó esőben fegyelmezetten, szó nélkül, a méltóságukat el nem vesztve néznek a nélkülük elinduló busz után, amiben a fehér emberek szinte szégyenkezve bámulnak maguk elé egy pillantást is alig vetve az ottmaradt emberekre...
A benszülöttek arcán pedig mintha az lenne leolvasható:
"Ez a világ rendje"
(Aztán persze az a 1200 ember megmenekül... de a többi egymillió.....)
A történet egy női pszichiártia lakóiról szól. Ahány leány annyi egyéni tragédia.. Az örök lázadó Lisa (Angelina Jolie) szinte minden társának a lelkébe lát, és kíméletlenül szemébe is mondja az igazságot... Az egyik lány is az "áldozata" lesz. Szembesíti azzal, amit még maga előtt sem mert bevallani (Az apja renszeresen megerőszakolta...!) A lányt másnap keresni kezdi a lakásásban egy másik kezelt lány Susanna (Winona Ryder)... Lassan megy fel a emeletre és az egyik szobában megtalálja a lányt aki felakasztotta magát...
... és közben egy lemezjátszóból szól a fájdalmasan szép dal: Skeeter Davis: The end of the world
Werckmeister harmóniák:amikor a hatalmas,fékeveszett tömeg beront a kórházba,tör-zúz amit csak ér,amíg néhányan el nem érnek egy elfüggönyzött részhez...elhúzzák a függönyt és ott áll egy védtelen,abszolút elesett öregember ruha nélkül amikor ezt meglátják,nézik egy darabig,majd lassan elindulnak kifelé... a végén meg az öregúr,amikor a teljesen lerombolt városban odamegy a bálnához... a stáblista végignézése után is egy darabig csak ültem és néztem ki a fejemből...hihetetlen
Antoine a lázadó kamasz látszólag szenvtelenül sodródik a felületes felnőtt társadalom és a javító intézet között az 50-es évek végi párizsi utcákon. A film utolsó kockáin elkezdődik a filmtörténelem egyik legemlékezetesebb futása.. Antoine fut... Fut kifelé mindenből... Fut a felnőttek elől. Fut ki a városból, a civilizációból... Fut a végtelennek tűnő tengerparton... Majd egyszer megáll... visszafordul, és belenéz az Őt követő kamerába(A MI SZEMÜNKBE!)... És a szeméből pedig kiolvashatjuk a kétségbeesett, és egyben vádló kérdést: "EZT AKARTÁTOK..?,"
De ki emelném miután lemészárolja a bűnözőket, és be jönnek a rendőrök. A zsaruk mozulatlanul bámulják ő meg a véres ujját a homlokához elmeli, azaz arckifejezés...az felejthetetlen.
Másik: Jackie Brown.
Amikor Louis és Samuel L. Jackson beszélgetnek a szőke nő lelövése után. -lelőtted?! -Kétszer. -vagy valam ilyesmi szó szerint nem tudom. Micsoda párbeszdéd, nagyon jó.
Harmadszor: Sebhelyesarcú: Tony nagy fináléja a végén.
Az idős férfi egyszerű - és mégis zseniális - ötlettel megöli hűtlen fiatal feleségét... A gyilkos fegyver egyszerűen nincs meg...
Az ügyészségi nyomozó, és az érzelmileg érintett rendőr egyre kétségbeesetten próbál valami fogást találni a gyilkos férfin, de nem és nem megy...
Tehetetlen dühüktől vezérelten hamis bizonytékot kreálnak a férfi ellen, mielőtt kiengednék az előzetesből... A tárgyalásra már minden meg van beszélve... csak egy telefon és bejön egy beépített gyakornoknő a "megtalált" gyilkos fegyverrel... Csak egy gombnyomás lenne a telefonon... A bíró türelmesen vár egy ideig... A nyomozó némi vívódás után... mégsem nyomja meg a telefont... Legyünk őszinték... Egy film (Pláne ha amerikai..) nem is üzenhet mást a világ számára mint az ismert mondást: "Inkább száz bűnös fusson, mit egy ártatlan bűnhődjön..." Aztán persze a valóság....??!!
Véres trón: a képi világ az, ami a leginkább megragadja az embert (köd, eső, misztikus kinézetű erdő...), de a végén a nyílzápor és Mifune arckifejezése... na, az felejthetetlen.
Hős: nagyjából az egész feledhetetlen kockákból áll, valóságos vizuális orgia, gyönyörűen játszi ka színekkel, de a kedvenc jelenetem, amikor Szálló Hó búcsúszavait súgja Törött Kardnak, aztán... (nem spoilerezek)
Vad Banda: az a bizonyos "séta" végig Agua Verdén, a részeg mulatozók között, aztán meg a filmtörténet talán legnagyobb mészárlása azokkal a csodás lassításokkal... (operatőr: Lucien Ballard)
Pat Garrett és Billy, a kölyök (ha már Peckinpahnál tartok): rendkívül szép film, a vászonról valami összehasonlíthatatlan melankólia árad... de talán a kedvenc képsorom, mikor alkonyi fényben egy lovas léptet a horizonton, és visszatükröződik a vízben. Annyira szép. Másik az öreg Baker haldoklása a folyóparton, még ha kicsit giccses is (naplemente, szívettépő kísérőzene, könnyein á mosolygó feleség).
Metropolis: amikor a lány a sötétben van, és a gonosz őrült tudós üldözi, és csak egy apró fénykör követi a lányt.
A Kill Bill tele van felejthetetlen képkockákkal. Én szerettem azt a pár másodpercet, mikor kirohannak az emberek Uma Thurman mellett a japán bárban, ő pedig véres felsőben, karddal a kezében, lassú léptekkel, O-rennel farkasszemet nézve bevonul. Vagy mikor Lucy Liu a levágott maffiafőnök fejével a kezében beszédet tart a többi maffiafőnöknek, vagy mikor Uma belevágja a kést Vivicába, vagy mikor összeverekedik az őrült Darryl Hannah-val és aztán szembenéznek egymással és beszélgetnek, vagy mikor Darryl Hannah felolvassa Bud-nak, hogy mit talált a neten a fekete mambáról. Vagy mikor Darryl Hannah besétál a kórházba, vagy letér az autójával a sivatagban, vagy mikor Uma széttöri a koporsó tetejét. Úristen, fel sem lehet az összeset sorolni. Az egész film lélegzetelállító.
Más filmekből:
Maléna: Mikor visszatér a faluba és végigsétál a piacon.
Amerikai szépség: Mikor Anette Benning észreveszi, hogy a férje halott és az ingjeit átölelve összecsuklik a szekrényben stb. Ez a film is tele van felejthetelen képkockákkal.
Amelie: Mikor visszajuttatja dobozt a tulajdonosának és az megtalálja a telefonfülkében.
Keresztapa: Mikor a végén kezet csókolnak Al Pacinónak és Diane Keaton szemtanúja a jelenetnek.
Ponyvaregény: Samuel L. Jackson beszéde az étteremben a rablóknak.
Fargo: Mikor a rendőrnő elkapja a gyilkost lábdarálás közben és az autójában beszédet tart neki.
Millió dolláros baby: Hilary Swank megkéri Clint-et, hogy ölje meg, mert nem képes bénán élni, miután hallotta az emberek szurkolását.
Dogville: Nicole Kidman bosszúja a falun.
Brokeback Mountain: Michelle Williams mosogatás közben kérdőre vonja Heath Ledgert a kirándulásai miatt.
és még rengeteg más, hirtelen ennyi jutott az eszembe.
Imádom a kill Bill 2-ben, amikor beszögezik a koporsót, és lassan eltűnik a fény a vászonról, utána pedig percekig sötétséget látunk - nagyon merész rendezői húzás.
