Régebben felvettem nem túl vastag neoprén ruhát. Tavaly október közepén 23 fok volt, a víz 14 fokos. Amíg begurultam a vízbe, nem volt téma. Csak (kivételesen) egy szörfcipőt húztam. Rövidnadrág, vékony dzseki. Tökéletes volt.
Aztán a gyenge szélben számomra viszonylag messzebb a part mentén elmentem kb. Zamárdi, Bácskai utcai kikötőig. Ott elállt a szél. Azonban a hideg sugárzására előbb az egyik, később a másik lábamban is megjelent a görcs. Nem húzhattam be a lábam, mert akkor KO. És ha épp hozzáért egy kis hideg víz, brutális volt. Félbénán, mindkét lábat hátra kinyújtva, valahogy kilegyezgettem magam a parthoz, rámparácshoz. Miközben a görcs kúszott felfelé a combomba. Halálfélelmem volt a térdig érő vízben. Mehetett volna szívig. Nagynehezen a fém rámpa korlátjába kapaszkodva kiemeltem magam. A parton egyből elmúlt minden, már könnyű volt a vitorlást úgy kihúzni, hogy alá tudjam rakni a kereket és ne nagyon érjek a vízhez.
Szép délutáni napon egy 2,5km séta nézett ki. Úgy szállítom, hogy az 5 részre szedhető árbocra rátekerem a vitorlát. Idén a kormánylapátot is inkább kiemelem és berakom középre. Félúton feleségem elém ért a bicajával, onnan már csak tolni kellett. Kellemes séta volt vissza, de azóta kerülöm a hűvösebb vizet. Korábban még novemberben is simán kimentem.
Igen, a Tiwal sokkal drágább, duplája. Nautikailag árnyalatnyival jobb, de használhatóságban, kényelemben, mobilitásban rosszabb. Nem olyan átgondolt mint ez. Inkább kajakból megpróbáltak egy kemény vitorlást utánozni a dropstitch anyagból kevésbé ügyelve annak eltérő tulajdonságaira. Érdekes módon Tiwal3 van tőlünk pár saroknyira, meg láttam a fűzfői vizibázison a vasútállomáson pár éve. Párszor párhuzamosan vitorlázgattunk. A 7m2 vitorla kicsit több az 5,7m2-hez képest. Kb. ennyivel gyorsabb. Viszont két személy számára nincs olyan kényelmes fotel mint a Tribordban. Meg mint írtam, ahhoz a középső svert miatt külön sólyakocsi kell-szívás. Itt meg rápattintva a két uszonyra. Szerintem kellő óvatossággal és szép időben a beborulást szinte kizártnak tartom. Egyenlőre nem javaslom a klemmes csigát, jobb folyamatosan tartani a schottot.
Koszonom! Balaton eszaki parton vagyok, par szaz meterre a viztol. Kikotohely draga meg amugy sincs, ezert gondolkodom olyanban amit az udvaron tudok tarolni es akar kezzel is lekocsizni a vizhez. Van kovel kirakott szabad solyazohely. Majd kiderul, hogy ez mekkora macera es lesz-e kedvem a hurcolkodashoz hosszutavon.
Pár kiegészítés. A súlya 30kg. Autóban elfér. Köröshegyi "kolléga" nem tudja felfújva tárolni, Decathlonos dupla kompresszort használ és egy akkupakkot, hogy ne kelljen a motort a kocsiban járatni. Kb. negyedóra alatt felfújja. A 2. sebesség, a kompresszor csak bizonyos nyomás után indul. Előnye még, elpakolásnál gyorsan kiszívja a levegőt, könnyen feltekerhető. Kis fejlesztés, az alsó csiga helyett klemmes csigát vettünk. A biztonság miatt nem azzal szállítják. Én is csak utána borultam, miután kicseréltem ilyenre :-)
Drága? 1M ft, vadiúj, 2 év garanciával. Ugyanezen feltételekkel melyik az olcsóbb boltból?
Már volt 1-2 használtan. Kb. 1800 Eur-ért kínálták.
A hasonló, Tiwal 6000 Eur-nál kezdődik. Picit nagyobb a vitorlája, annyival gyorsabb. Szállítása macerás, külön kocsi kell az alápattintható tengely/kerék helyett. A Tribordon a két uszony alá kell a kerekek tengelyét bepattintani. Azzal behúzni a vízbe. Ott letolni lábbal, majd előre felkötni. Szóval egyben a sólyakocsi is el van intézve.
Van a Maverick 4 in 1. kb 4200 Eur. Ügyes, de nekem ott lent kicsi. A Balaton déli parti rövid hullámok és az orra sem biztos ideális.
A Minicat is 4-5 ezertől indul.
Szeptember végén ha az idő is engedi, talán még kiviszem a vízre Zamárdiban.
6 éve vitorlázom vele. Egyik elsőként vettem szinte a világon. Nagyon bevált. Alaposan átgondolt, biztonságos, könnyen kezelhető. Sok videót tettem fel róla a grathtb youtube csatornán, ill. egyet a tehtube youtube csatornán, ahol ketten, két ilyennel csapatunk.
A Decathlon nagyon korrekt partner, pár alkatrész újításánál küldtek frissített alkatrészt. Minősége kitűnő. Gondolkoztam más típuson, de sok előnyét nem találtam másikban. Kényelem, tágasság, vízbe csúszás vagy fordítva, vízből felmászás, egyszerűség.
Szereti a negyedszelet, jól lehet vele cirkálni. Sebességre természetesen a kemények előzik, kb. Optimist tempó. Vagy kicsit több. Érzékeny, hirtelen meglódul. Márcsak az 5,7m2 vitorlája miatt is.
Független vagyok. Magam rakom össze, teszem vízre, soha nem kell segítség, nem vagyok másnak, kikötőnek kiszolgáltatva. Télen a táskájában összetekerve tárolom.
Érdemes youtubeon más amatőr videóit is megnézni, nem a gyári reklámot. Facetbookon van a Tribord 5s owners hackers csoport. Ott is sok okosság található.
Tegnap láttam a Dekatlonban egy jópofa SUP vitorlást.
2 személyes, mindene van (védett utastere, csigás boom feszítővel, de még szélirányjelzője is..:) Az egész szétszedhető, felfújható, meglennék lepve, ha az összsúlya 60kg felett lenne, autóban elfér. Apró, nehezítő tényező, hogy ára 1 millió.
Látott már ilyet menetben valaki pl. a Balatonon, vagy máshol?
(Szívesen kipróbálnám - üde élmény lehet a bútorszállítók után...:)
Neztem tegnap a kalozt, de egy ekkora hajot (~5 m, 150 kg) nem tudok hol tarolni. A Feva 60 kg es 3.6 m, azt egyedul is vizre tudom tenni es befer a felteto ala a kertben.
Nézd nekem semmi közöm a te üzletedhez, de ajánlanám nézz körül honi kikötőkben, sok eladó hajót nem hirdetnek, de a kikötőmesterek tudják!
Én százezer forintért vettem egy kalózt, aminek a vitorláit azonnal megvették volna 80.000 forintért, nem adtam, de a sólyakocsit elvitték alóla 100.000-ért rögtön!
Hallottam olyat, hogy INGYEN adtak hajót, csak gyorsan el kellett szállítani, mert a megnövekedett kikötőbérleti díjat nem akarta a tulaj kifizetni!
Ha minden jol megy akkor 1500 euro kombi trelerrel egyutt. (strandkocsi a vontathato a max 350 kg osszsulyu treleren). A nagyvitorla javitott, elobb-utobb kell majd uj, azt ugy neztem 500 euro koriul kaphato. Szoval 2000 eur korul. Ezeket nem kell "lepapiurozni", bejelenteni ha jol ertem a szabalyozast. Az utanfutot azt gondolom kell vizsgaztatani es forgalomba helyezni. Remelem 100 ezer Ft-bol meglesz.
Kezdo vagyok egy szeretnek vasarolni egy kis vitorlas csonakot, amihez nem kell kikotohely hanem le tudom vinni a vizpartra akar egyedul is. (Van vitorlas "jogsim", par eve szereztem de azota nem vitorlaztam). Talaltam egy RS Feva-t jo aron, ezek a kopasnyomok a kormanylapaton es az uszonyon normalisnak tekinthetok, jelent-e problemat?
Én is beleszerettem! Annyira, hogy még azon is elgondolkodtunk, hogy megvesszük.
És még mindig eladó. . .
Csak hát bármennyire jó állapotban van is, túl nagy gond ennyire messziről fenntartani, egy ilyen filigrán szerkezetű kényes fa hajót, ami ráadásul 80 éves.
Másrészt az egész annyira rendkívüli, hogy biztosan nehéz lenne elfogadható áron eladni, még az egyébként jól fizető, de azért elég konvencionális német piacon is.
Az idei velencei- tavi szezonom elég felemás. Rengeteget fúrtam- faragtam, hogy minden hajó vízre kerülhessen. Eléggé tele is lett a hócipőm. Nem is lett mindegyik teljesen kész. Aztán egyből elkezdődtek a kidaruzások is már júniusban. A Kalózomat eladtam. Nem érek rá foglalkozni vele. Mindenesetre március óta megyek megállás nélkül, és versenyezni is többet voltam eddig, mint tavaly összesen.