Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Létezik rendőri alkalmazásban olyan fegyver ami könygázzal töltött patront lő ki ami a célszemély ruháján széttörik, igy képes a könygázt közvetlen a célhoz eljuttatni jelentős távolságra is. Láttam róla videót...
a kérdésem: találkozott e vki ilyen fegyverrel kereskedelmi forglomaban?
Én egyszer találkoztam valami izével amitől már tényleg megijedtem egy kicsit, valami kutya szerűség volt. ............... Mint abban a viccben? ,,- És a te zöld vérengző pitbullod mennyibe került? - 15 ezer dollárba. - 15 rongy ,,zöldhasúban"?!!! Egy pitbull??!!! Mi került benne ennyibe??? Hiszen az enyém került száz rongyba, és forintban!... - Egyszerű: ötezer a krokodil, tízezer a plasztikai sebész..."
.......................... ,,Engem mindig üldöznek az okos gondolatok, de én gyorsabb vagyok..." (C).
Jobb ha okos enged, hacsak nem akarod a blökivel amúgy férfiasan összemérni az erődet. A durranás ÁLLÍTÓLAG riasztóan hat a kutyákra, de mit lehet tudni. Ha a kutya láthatólag támadni szándékozik vagy nyargal feléd akkor talán egy durranással (esetleg pepperrel fűszerezve )már nem veszíthetsz.
Ha viszont mindenképp át akarsz törni, jó ha pajzs és és egy Gladius(római kard) is van nálad, esetleg egy 8 lábas lándzsa. :o)
Bár mintha ebben a topicban fejtegették volna nagy szellemi vezetőink, hogy a belső erővel is meg lehet törni a kutya harci kedvét................(használd az ERŐT, Luke.......!!!) :o)))))
Hellosztok! Sajnos az az igazság, hogy egyes helyzeteknél nem válik be a gázpisztoly! Ma Pld mentem kirándulni és egy nagy méretű kutya jött felém! Nem tudtam továbbmenni az úton, igy félbeszakította a kirándulást, mert visszafelé már 2 órája ,emtem! Volt Nálam gázspré, meg gázpiosztoly is, de nem mertem használni, mert fújt a szél. Esetleg a gázpisztoly hangos lövésében lehetett volna remény, de nem akartam bekockáztatni egy 700 kilos harapásu korcsnál! TI MIT tettetek volna ??
"Az meg hogy a biztonsági őrök közül sokan használnak NC gázpatronokat gondolod hogy véletlen? A saját maguk ellenségei lennének hogy gyenge hatástalan könnygázt használnak?"
Kedves KÁELEF, ezek a nagyon profi hosszú évek tapasztalatán okult biztonsági őrők nagy része általában valami szutyok öntöltő gázpityut használ. Ez azt jelentené, hogy a szutyok öntöltők a legjobbak önvédelemre? Vagy talán a saját maguk ellenségei lennének, hogy olyan fegyvert használnak, ami könnyen elakadhat? :)
Akiknek ilyesmi lóg az oldalán, annak a tudását nagyon mókás referenciaként használni... :)
"Könnygázpatronból érdemes a CN (chloracetophenon) választani, én is ilyet használok mert ez a kereskedelmi forgalomban kapható könnygázok közül a leg erősebb"
Tegyük hozzá, hogy ezt csak a te saját tesztjeid támasztják alá, sehol máshol nem ezt tartják a leghatékonyabbnak.
"Azt is megsúgom hogy a biztonsági őrök többsége is CN-t használ a szolgálati gázfegyverébe"
Hát, nem akarom megsérteni a biztonsági őröket, de ez nem tekinthető valami nagy referenciának. :)
Ha nem nagy kérés fel tudnátok világosítani hogy ma magyarországon mivel tudom magam legálisan megvédeni? Sajnos egyre több atrocítás éri az átlagembert, lassan már este ki se lehet menni az utcára, ezért szeretnék hordani valamit magammal. Remélem tudtok segíteni.
Hát van abban valami amit mondasz, de azért mégsem teljesen helyénvaló az én szemszögemből. Az akit te huligánnak mondasz az utcán lehet hogy az én egyik barátom akivel hasonló zenét hallgatunk csak épp kicsit másképp néz ki mint a "normális" emberek, de sosem bántana senkit sem ha őt nem kezdik el bántani.
Számomra az hogy valaki tarháló punk vagy éppen Bő nacis "rapper" gyerek egyre megy. Az viszont aki kissebségi és "vadászni" jár ki az utcára az már más...lehet hogy ez rasszizmusnak tűnik, de nem az, hanem számomra statisztika, eddig csak velük volt bajom soha senki mással. Az én tapasztalatom azt mutatja álltalában nem az a veszélyes aki adott esetben jó hangos vagy épp részeg az utcán, nem szép dolog, néha engem is ki tud borítani, de ők azok akik elkerülhetők még ha kötözködnek is, a veszélyes az aki 2-3-4 fős csoportban éjszaka sunyi módon bekerít és csak akkor veszed észre hogy baj van mikor már télleg az van. A hidas esetben sem nagyon volt hova menekülni, csak akkor derült ki hogy baj van mikor elkezdték őket ütni.......
Haha szerintem, ez a szép a demokráciában, hogy akkor sétálhatok az utcán amikor akarok. Nem hiszem hogy az a megoldás hogy ne menjek sehova, elvégre 1x vagyok fiatal és azt nem otthon szeretném tölteni mert félek hogy mi törénhet. természetesen be van kalkulálva az ilyen eshetőség is az elmenetelbe sajnos:S DE MÉRT KELL ÍGY LENNIE???
üdv minden kedves topicosnak, gondoltam kicsit életre keltem a topicot és képernyőre vetem a ma esti kis esetet ami szerintem eléggé tipikus, főleg a fiatalabb korosztály számára.
Hazafele tartottunk 2 barátommal a petőfi hídon Zp-ből hajnali 1 kor, és elsétáltunk egy kb 8-11 fős társaság mellett, Nem tudom a pontos számot kb 12 en voltak és ebből 1-4 lány. Gond nélkül elsétáltunk mellettük, habár nem votak túl szimpatikusak. (az emeber mindíg csak a rosszra gondol, legalábbis én) Nagyjából 150 métert tettünk meg miután elhagytuk őket, és egyszercsak kiálltást hallunk és máris elrobog 1 srác mellettünk majd követi még 5. Az utolsót felismertük mert az egyik régi barátunk volt, aki velünk bulizott. És amikor hátrafordulunk látjuk hogy 4 en kergetik őket az előző társaságból, mellénk sajnos nem értek már el mert előbb feladták a dolgot, tőlünk kb 15 méterre. A buszmegállóban összetalálkoztunk a hányatatott sorsú ismerősökkel akik elmondták hogy ahogy elsétáltak mellettük beléjük kötöttek, de nem a "ne nézzél, megverlek" stb standard szöveggel hanem helyből ütöttek, az egyik srácot hátbarúgták a másikat tarkóncsapták 1 meg ököllel kapott az oldalára. A menekülő társaság legfiatalabb tagja 16 a legidősebb 18. Természetesen a támadóik szép szál izmos gyerekek voltak, elvégre ki más kötözködne. Sajnos mást nem is tehtettek, meg persze jobb is hogy nem tettek a futáson kívül. Ez Budapest, ez magyarország.
Annak az ecsetelését hogy mihez lett volna kedvem utána eltekintek, annyi legyen elég hogy volt kb 10 ismerős még Zp. Mind a kemény srác kategóriából, akik simán kijöttek volna egy kis mókázásra. De ez sem vezet sehová, csak jólesett volna:):).
Miért kellene bárkinek is elnézést kérnie? Találtam fogást a történeten, amit Te utána megválaszoltál. Ez nem egy vérre menő késpárbaj, hanem egy fórumtopik.
Bocs, csak felment a pumpa az agyamban, mert nemigen szoktam történeteket kitalálni a magam és mások szórakoztatására.
Ha pedig régebben itt lettél volna, akkor tudhatnád, hogy autodidakta módon tanultam meg magyarul írni. (Ráadásul saját nevemet adom ahhoz, amit írok.)
Volt szerencsém.
A megtörtént eset hitelességének megkérdőjelezéséért viszont még lógsz minimum egy elnézés-kéréssel.
Nem szállok vitába, de azt hiszem nem illettelek semmiféle sértő jelzővel, tehát nem értem ezt a kommunikációs problémát. Még valami; ha ennyire rutinos fórumozó vagy, akkor rég megtanulhattál volna helyesen írni (mondjuk az általános iskola alsó tagozatában).
Mellesleg egy szóval sem említettem, hogy bármiben is szakértő lennék. Az összes fórumos "szakértő" enyhén szólva is nevetséges. Minden fórum minden topikjára rátelepszik két-három nagyokos, akik fossák százszámra a hülye hozzászólásaikat, álmélkodásra késztetve a nyolc-tíz fórumos talpnyalót, akit minden maszlaggal meg lehet etetni, ám aki csak belenéz néha egy-egy témába csak röhög ezen az egész "szakértősdin".
Máris kikeresem neked az idevonatkozó cikkeket - kibogarászni már te fogod oroszból.
Tudod, tőled eltérően elég régóta vagyok itt a fórumon, sőt - elég sok más fegyveres fórumon világszerte, és eddig még nem vádoltak meg ,,kitalált történetek" gyártásával. Valószínűleg azért, mert már rég kinőttem abból a korból.
Üldözni akarta őket, de a felesége mondta, hogy evvel már túllépi az önvédelem megengedett mértékét. Nem üldözte őket tovább. A két gané elment a kocsiig, betárazott egy engedély nélkül tartott puskát, utánuk mentek. Lelőtték a srácot, majd szépen komótosan kivégezték a feleségét és két kisgyereket.
Ühümmm.... csak az nem fér a fejembe, ha meghalt mindenki, akkor honnan tudódott ki, hogy mit mondott a feleség a férjének, vagy hogy mondott -e egyáltalán valamit?
De szeretem az ilyen kitalációkat! Történik valami, aztán egyre csak hízik a történet, a végén már olyan ellentmondások vannak benne, hogy az csak na! (Zárójelben jegyzem csak meg: a tavaly az tavaly, és nem tavaj)
meg úgy általában sem szoktak...jó,ok zombik,azok néha,meg a Tarantino hullái is elmondanak még pár bölcs gondolatot,de általában kussolnak a hullák...
komolyra fordulva: ha dögre lövöd,s nem csak sebzel,már csak a Te szavad áll,a hatóság felé...Persze szerintem ez nem megoldás,és be kell tartani a törvény betűjét!!!:))))))))))))))))))))
Megtaláltam itt az egyik, még annó klubom részére írt elméleti szakanyagot tartalmazó füzetet.
Éppen a ,,Harc Művészetébek Útja" fogalmat boncolgattam.
Hátha valakinek érdekes:
........................................
Mi a Harc Művészetének Útja?
Az edzők gyakran emlegetik a harcművészet útját, de
Gyakorlatilag egy értelmes mondatot sem mondanak
Erről az ,,Útról”! Miért? Ők sem tudják, hogy mi is az?
(Egy barátom leveléből)
Ha rövid akarok lenni, akkor úgy fogalmazok, hogy a harcművészet Útja – egy egyszerű, hétköznapi ember harcossá válásának nehéz, és gyakran hálátlan folyamata. Ahogyan Carlos Castaneda fogalmazott, ,,harcossá válni – azt jelenti, hogy különleges és sajátos minőséget teremteni, és az adott minőségnek megfelelő viselkedési formákat követni.” Mas Oyama gyakorlatilag ugyan ezt mondta, csak éppen más szavakkal: ,,a harcművész útja mindössze abban rejlik, hogy az ember élete értelmet nyer a harci praxis által.”
A harcművészet Útjának problematikája jelentős módon azért válik zavarossá, mert a témát taglalva gyakran másról beszélnek az érintettek. Például, elkezdik magyarázni a ,,Jing-Jang” elvet, az öt őselemről tartanak előadást, a nyolc trigrammot boncolgatják, vagy idézgetik a keresztény Egyház Tanítóit és atyáit. Sem az egyiknek, sem a másiknak nincs nagyobb jelentősége. Nem olyan egyszerű egybefonni a taoista naturfilozófiát, vagy a keresztényi dogmatikát a véres harcok valóságával, és az utcai összecsapások mészárszékével. Ez azoknak az embereknek sikerül a legjobban, akik szeretnek mélyenszántó eszmefuttatásokba bocsátkozni a harcban megvalósítandó nem-ártásról, a harcos megvilágosodott elméjéről, a gonosz megkísértéséről, és más, a miszticizmusból kölcsönzött érdekességről.
Személyes találkozásom és beszélgetéseim egyesekkel közülük meggyőzött abban, hogy az ilyen elmélkedésre, gondolkodásmódra a teoretikusok hajlamosak leginkább, akik sohasem vívtak harcot részeg, fegyveres banditákkal, aberrált állatokkal (a háborús területeken történt kézitusáról már nem is beszélek – Magyarországon hatvan éve béke van). Éppen a teoretikusok hajlamosak túlértékelni a misztikus maszlagot, és lebecsülik a praxis kritikus szerepét.
A zavart még jobban fokozza az a körülmény , hogy a harcművészet Útját hagyományosan legendák, történelmi anekdoták, mindennemű tanmesék és aforizmák útján próbálják magyarázni. Viszont a modern kor átlag-embere, megfosztva a klasszikus humanitárius műveltség szépségeitől, nem tanulva meg, hogyan gondolkodjon önállóan, az esetek többségében képtelen levonni a saját számára bármi hasznosat is ezekből. Neki a probléma világos és érthető szájbarágása szükséges, egy sajátos ,,technológiai használati utasítás” hogyan használja testét és szellemét, olyasmi, mint a gépkocsi karbantartási, vagy a számítógép alkalmazási útmutatói.
Én, személy szerint, azt hiszem, hogy először is meg kéne értenünk, mi az, ami vonzza az embereket a harcművészetekben, hisz annyi lő-, vegyi- és sokkoló fegyver létezik tökéletesen tökéletlen világunkban.
* * *
Úgy látszik a rejtély kulcsa abban keresendő (természetesen, mint minden más elfoglaltságban, hobbyban), hogy elősegíti a mélyen ülő igények érvényesülését, sajátos kielégülésnek is nevezhetjük ezt a folyamatot, ami meghatározza cselekedeteinket. Az embernél ezek az igények három csoportba oszthatók: a vitálisak, a szociálisak és az ideálisak (más néven – szellemiek). A vitális szükségleteink érvényesülése az egyén biológiai létezését biztosítja; a személy elfogadása a társadalom, és a hozzá hasonlóak, környezete által a szociális szükségleteihez kapcsolódik. Ami a harmadik csoportot illeti – éppen benne rejlik az alkotás igénye, az igazság kutatása, a jóság, szépség, igazságosság és mindaz, ami – végeredményben – alkotja életünk értelmét.
Nos, a harcművészetek gyakorlati módszertana, az amit a japán Budo-ban ,,jicu”-nak neveznek (technika, módszer) az életben maradási ösztönnek felel meg, ami szerves része az embernek, mint élőlénynek. A versenyszerű összecsapások praxisa, a bemutatók és gálák (,,shihai”) az emberi természet ama részének felelnek meg, amely igényli az eredmények és személyes jellemvonások környezete általi elfogadását. Végül, a harcművészetek harmadik aspektusa, amit ,,do”-nak (útnak) neveznek, összefonódik a személyiség fejlődésével, az élet értelmének kutatásával, a szellemi értékék megszerzésével. Egyértelműen fontos az is, hogy egyes iskolák keretein belül a harcművészet eme részelemei egybefonódnak, másokban viszont önállóan jutnak kifejezésre (csak a reális harctechnika, csak a sport, csak a pszichofizikai tökéletesítés).
Az emberi szükségletekről beszélve, külön kiszeretném hangsúlyozni, hogy az ember az állatoktól nem a vitális igényeiben, és még csak nem is a szociális igényeiben különbözik, hanem az ideálisokban. Más szóval – annál több emberi van bennünk, minél erőteljesebben befolyásolják cselekedeteinket a szellemi fejlődésünk által támasztott igényeink. Végeredményben (azért mondom, mert első látásra ez nem annyire nyilvánvaló) az anyagi jólét sóvárgása, és a szexuális élvezetek hajszolása, a hatalom, mint öncél, vagy a hírnév – mindez a kőkorszaki ember-csordából maradt meg bennünk.
Most őszintén, mi a nyomorult ,,átlag ember” (akit az antropológusok találóan ,,csupasz majomnak” neveznek) álmai netovábbja? Gyakorlatilag az, hogy minél kevesebbet erőltesse meg magát mind szellemileg, mind testileg, hogy minél gyakrabban pihenjen és szórakozzon. A pihenés és szórakozás folyamatában mérvadóak a pozitív fiziológiai érzések, kiváltképp a szexuális és táplálék-ízlelő motivációk. Röviden, az emberek tömegei az ,,élvezet szerzést” tartják a világ legfontosabb dolgának! Jókat inni, finomakat enni, szeretkezni, lubickolni a meleg vízben, puha ágyban feküdni, vagy a homokos strandon sütkérezni…
Mi olyan van ezek között, ami nem lenne meg az állatokban? Miben különbözik – gyakorlatilag – ez a viselkedés a disznó magatartásától, amely telezabálta magát, belemászott a nap által felmelegített moslékos vályúba, döglik és röfög az élvezettől? Miért beszélek erről? Csupán csak azért, mert teljesen értelmetlen olyanokat buzdítani önmegvonásra, önfegyelemre, az erőteljes testi igények megfékezésére (azaz erkölcsösségre), akiknek élet-ideáljuk abból áll, hogy minél gyakrabban ,,röfögjenek az élvezettől”. Ha a harcművészetek Útjáról beszélünk, akkor az elején le szeretném szögezni: a ,,csupasz majom” számára ez az ösvény járhatatlan.
* * *
Természetesen ahhoz, hogy az ember ,,megtanuljon egy iskolát, stílust”, már ami a közelharc, kézitusa valamilyen technikáját illeti, semmi másra nincs szüksége, csak egészségre, időre és igyekezetre. Közben az ember lehet hívő vagy ateista; betarthat bizonyos diétát, nem iszik, nem dohányzik vagy összezabál mindenfajta szemetet, iszik, kábítószerezik; élhet cölibátusban, követhet valami erkölcsi parancsolatokat, becsületkódexet vagy – ellenkezőleg – hazudhat, lophat, csalhat, elárulhat vagy gyilkolhat… Ahhoz, hogy a ,,csupasz” technikát elsajátítsa, a védekezés és támadás módszertanát, teljesen lényegtelen – milyen életmódot folytat a tanuló; van-e neki becsülete, vagy teljesen hiányzik belőle mindenfajta erkölcsi magatartásforma. Csak bírja ,,szuflával” – magyarán, elegendőnek bizonyuljon a vérkeringési és légzésrendszer kapacitása.
Ahhoz viszont, hogy a Harc Művészetének mindhárom aspektusa egyesüljön, hogy az ember tovább léphessen az adott rendszer technikai minimumán – ehhez a psziché átalakítása (és a testé is!) szükséges, méghozzá az aszkézisen keresztül; az erkölcsös életmód, a megállás nélküli pszichikai és fizikai tréning, önművelés eközben elkerülhetetlen! Végeredmény-ként, az ember félelmetes harcos marad mélységes öreg koráig, és nem az átlagos 30-35 éves korig. De ami a legfontosabb – a hétköznapi élet végtelen boldogság-forrásává válik! Egy hindu (Kálidásza) több száz évvel ezelőtt ezt nagyon szépen megfogalmazta: ,,Amikor te beléptél ebbe a világba – keservesen sírtál, és mindenki körülötted nevetett. Tedd olyanná az életed, hogy amikor elhagyod a világot – te boldogan nevess, és mindenki keservesen zokogjon”. Képes-e így leélni az életét egy ,,csupasz majom”? Több mint kétséges.
A tehetséges írók – az emberi lélek és élet eme nagyszerű ismerői – többször is papírra vetettek több nagyszerű életprogramot. Ezek idézésével több ezer könyvet tölthetnénk meg, ezért csak egy – számomra rendkívüli fontossággal bíró – idézetet szeretnék leírni: ,,Nem tudjuk, és soha sem tudjuk meg, mi vár ránk az utolsó leheletünk után. Bárhogy is legyen – élsz. Bárhogy is legyen – elkerülhetetlenül meghalsz. Van-e értelme félni az elkerülhetetlentől? Ellenkezőleg, éppen ezért kell értelmesen élni, bátran és vidáman, mint ahogyan az egy emberhez méltó. Az ütésre ütéssel válaszolj, a mosolyra – mosollyal. A szerelemben és a barátságban menj el a végsőkig, és mindazt, ami más embereket nem sért – engedd meg magadnak teljes mértékben. Élj büszkén és halj meg félelem nélkül.”(Alexander Grin).
Ki merné állítani, hogy az ilyen gondolatoknak semmi közük a harcművészetek Útjához? Őszintén sajnálom ezeket az embereket. Hisz ősidők óta köztudott: ,,Először az ember, és csak utána a mestersége.”
* * *
Szóval, az út, amit tárgyalunk, nem más, mint a magas ideák szolgálata. Hossza a tudatos élet teljes idejében mérhető. Következésképen, ez az ösvény kevesek számára járható (némi pátosszal úgy is mondhatnám - ,,a kiválasztottak”), főleg a mai világunkban: primitív hitével a csodákba, a szellemi élet iránti megvetésével, a becsületes munka iránti gyűlöletével, elképesztő erkölcstelenségével, hanyagságával, torkosságával, és a józanság tagadásával. Végül – mindent behálózó lustaságával, gerinctelenségével és reményével a szerencsés véletlenbe. Csak ezek a ,,kiválasztottak” képesek haladni a Harc Művészetének Útján. A többiek maradnak Milton ,,csonkák hajóján”.
Érthető, hogy nincs értelme néhány évtizedet csupán arra áldozni, hogy az ember megtanuljon ügyesen verekedni. Az emberi társadalomban fellelhető mérhetetlen fegyver-mennyiség mellett ez egyszerűen irracionális időpocsékolás lenne, egyszerűen értelmetlen ostobaság. Viszont a dolog éppen arról szól, hogy a harcművészetek komoly praxisa az ember fizikai, pszichikai és erkölcsi nevelését tűzi ki céljául, és nem egy ,,gyilkoló-gép” felkészítését. A tökéletesebb ember sokban többre képes az átlagnál: jobb a munkabírása, a gondolkodó készsége, az akarata, többrétű tudása és képzettsége. A ,,felsőbbrendűsége” a kétlábú ragadozókkal vívott összecsapásaiban is megnyilvánul, de ez csak eszköz, végtermék és nem öncél. A cél, szeretném megismételni, a testi és szellemi természet átalakulása.
Az erre irányuló törekvés az, ami megnyitja a kapukat egy lényegesen újabb világba, ami abszolúte más, mint a ,,csupasz majmoké”. Az úton haladni, annyit tesz, - másnak lenni, mint a ,,többi”. Például, az idióta partik, diszkók és koncertek látogatása helyett szemlélni a természet szépségeit; nem mérgezni önmagát olcsó piákkal, hanem élvezni a tea és a jó bor ízét; a minden estét betöltő TV előtti bámulás helyett meditálni vagy olvasni; az örökös számítógépezés helyett – kitartóan edzeni; a tartósító szerekkel meghülyített szintetikus hulladék-ételek helyett természetes étrendet választani… Meg kell tanulnia olyan zenét hallgatni, ami már kiállta az idő próbáját; megérteni a költészetet és a filozófiát; tegyen szert történelmi és pszichológiai ismeretekre; és végül – megtapasztalja saját bőrén, hogy a csordából kivált ember gyakorlatilag magányosságra van ítélve, még akkor is, ha ,,istenítik” őt. Talán ez a legnehezebb feladat: megtanulni azt, hogyan lehet egyben magányos és egyben örömteli, boldog lélekben!
Hogy ne vonítson az unalomtól, ne telítődjön undorral önmagával szemben, ne gyűlölje és ne idegesítse környezetét csak egy, minden korban érvényes módszer adott: megszállott-ként űzni azt, amit a sors neked adományozott, neked szánt. Ha úgy sikerült, hogy a Harc és Háború Művészete lett számodra a legfontosabb, akkor szenteld neki magad maradéktalanul. Nem muszáj profi edzővé válnod. Lehetsz mérnök vagy katonatiszt, munkás vagy orvos, farmer vagy képzőművész – lényegtelen. Egy a fontos – hogy az, amivel szeretsz foglalkozni, a legfontosabb legyen életed számára, és hogy ez nyilvánuljon meg tetteidben, függetlenül a ,,körülményektől”.
Akkor már lényegtelen, hogy napi hány órát vesz igénybe a munka és a hétköznapi teendők, és hányat – a fizikai gyakorlatok és pszicho-tréning. Csak a csordában kezdődik az ,,igazi élet” a munka után, illetve a hétvégeken, amiket oly szenvedélyesen várnak, és oly értéktelenül, tehetségtelenül töltenek el. Először is, a testet és elmét mindenhol és mindig lehet edzeni, nemcsak a foglalkozások ideje alatt. Másodszor, nem a ráfordított idő számit, hanem a belső prioritások. A tudatunkban az első helyen az értelmet adó tevékenység álljon, ami a világban való létezés módszertanát alkotja. Csak is ebben az esetben adja meg az élet értelmének felfoghatóságát, a lét örömét és teljességét.
Természetesen a harcművészeti praxis modern világunkban bizonyos értelemben csupán játék, de mi is a játék a filozófia szerint? Ahogyan Herman Hesse mondja, ez ,,az a forma, mely egyesíti a lélek és anyag szféráit, a szemlélést és a cselekvést. A szemlélés, mint a belégzés, a cselekvés – mint a kilégzés. Az ember, amely nem alkalmazza tökéletesen mint az egyiket, mint a másikat, még nem nevezhető embernek.”
* * *
Visszatérek elmélkedéseim legelejére. Milyen különleges minőségről és milyen magatartásról van ott szó?
Castaneda szerint, az igazi harcos viselkedésének meghatározó jellemvonása abban rejlik, hogy ő már eleve halottnak tekinti magát, ezért neki nincs mit elvesztenie, és nincs mitől félnie. Most őszintén, mi az ami képes megijeszteni egy halottat? Minek neki a nyereség és a dicsfény? A harcos hitetlenül hisz a sikerében, nincsenek kötöttségei, bármilyen veszélyt örömmel és teljes szabadsággal fogad. Ily módon, a harcos megőrzi szelleme szilárdságát bármely helyzetben, még akkor is, amikor körülötte minden romba dől és elpusztul.
Ezzel párhuzamosan, állandóan haladva a harcművészet Útján, a harcos úgynevezett ,,testemlékre” tesz szert, mely lehetővé teszi számára azt, hogy szinte ösztönszerűen megérezze a veszélyt és megfelelőképpen reagáljon rá, az elme segítsége és bevonása nélkül. Ezenkívül, ez a ,,tudás” megnyitja a szervezet rejtett, tartalékban lévő képességeinek tárházát.
Oyama véleménye hasonló: ,,a harcos útja – a halál megismerésének útja”. Ezalatt az extrém, valódi életveszélyt hordozó helyzetek leküzdését, és az ezáltal elérhető zen ,,üres” tudatállapotot érthetjük. Az ilyen tudatállapot ideálisan értékeli az embert körülvevő valóságot, illetve hatásokat. Semmibe sem kapaszkodva bele konkrétan (,,semmihez sem kötődik”), ez a tudat mégis képes bármire. Oyama külön kihangsúlyozta, hogy ,,csak az kész valóban a harcra, aki látszólag semmire sem kész.”
Az ,,üres tudat” állapotához kapcsolódik az ,,igazságosság szellemi kardja” fogalom. Ez a következőt jelenti. Amikor valakinek az agressziója megzavarja a harcos harmonikus nyugalmát, akkor amaz, a belső nyugalmának megzavarásával megfelelő arányú ,,megtorlást” alkalmazva megpróbálja azt helyreállítani, megszüntetve a kiváltó okokat – mindenfajta egoista vagy szadista önérdek nélkül. Mint ahogyan a szélvihar, ami gyökerestől tépi ki az ellenálló fát, úgy a harcos is mindössze visszaállítja a ,,lét természetes harmóniáját” eredeti állapotában.
Végül, a harcművészetek Útja lehetőséget ad a harcosnak arra, hogy leküzdje a test és szellem közötti örök egyensúly hiányát. Mi az, ami a legjobban akadályozza a szellemi és anyagi egyesülését? A válasz régóta megvan: komoly akadályt jelent az emberi elme ,,korlátozottsága” különböző normák, fogalmak, relatív apróságok, szokások, dogmák által. Mindig az zavar, ami az intellektuális forrást jelenti az emberben (az állatok mindig természetesen viselkednek, de – az emberrel ellentétben, és ez egy óriási előny – nem rendelkeznek absztrakt-logikai (nem konkrét-logikai!) gondolkodással).
Ahhoz, hogy az ember természetessé váljon, dogmamentessé, hogy spontán, természetesen cselekvő lény legyen, amit az extrém helyzetekben az intuíció vezet (és nem a logika – ezáltal ebben is sokban hasonlít az állatvilág képviselőire), elsősorban gyengíteni kell a civilizáció, kultúra által reáerőltetett béklyókat, és nagyobb szerephez juttatni a biológiai, természet-adta lényegíességet. Éppen ezt jelenti valójában a ,,természettel történő együttválás” fogalma, és nem az, hogy megváltoztatjuk lakhelyünket, azaz ,,élőkörnyezetünket”. Különben az ember elmehet a hegyekbe és az erdőbe, leélheti ott egész életét, de egy lépésnyivel sem lesz közelebb az áhított célhoz!
Most pedig vonjuk le az általános definíciót: a harcművészetek Útja – ez egy olyan életviteli norma, amelyben a legnagyobb szerepet egy konkrét harcrendszer, és a pszichikai önművelés, önfegyelem mindennapi praxisa játssza. A harcrendszer és a pszichikai fejlődés többéves komoly gyakorlatának köszönhetően a ,,kétlábú csupasz majom” lassan valódi Emberré, sőt – néha még ,,ember feletti emberré” is válhat, a szó pozitív értelmében.
Magyarországon volt már jónéhány fegyveres önvédelem (csak nem reklámozzák). Az esetek többségében a támadó meghalt, néhány esetben a védekező szemáély, eleget téve a ,,törvény szavának" csak megsebesítette támadóját. Találd ki, milyen esetekben vágták sittre az embereket?
De ha valakit lelössz és meghal, hiába Önvédelem, Tégel lecsuknak elözetesbe, hiába engédély ide-oda! Atán majdf vagy bebizonyítid, hogy kinek volt igaza, vagy nem, de az a lényeg, hogy a sittröl !!
