Szeretnék én is "hivatalos" depis lenni, de vannak kötelezettségeim, így nem tehetem meg. Engem is nyomaszt az egyhangúság, - bár a munkám stresszes, de mindent egyhangúnak érzek. Ha egyedül élnék, meg sem mozdulnék. Rajtam nem látják mert összekapom magam, de bármit teszek, az csak erőlködés. Meddig lehet így élni és érdemes-e?
hát......hm hm hm....nagyon bizarr és durván nehéz amit írtál, írsz....furcsa h a sors ennyire kemény veled, veletek...elgondolkodtató, h vajon miért, szerinted miért...? (leírhatod privátban is, tudsz írni nekem) egy külső ember nem fogja megoldani ezt az tuti, ha írsz esetleg leírom h én mit próbálnék....
Sajnos attól tartok, hogy a folytatás lesz katasztrófális. A baba december végére várható.
Mostmár kísérő nélkül is kiengedik kimenőre, mert szerintük sokkal jobban van. Szerintem meg nem. Ilyenkor haza is látogat, majd öt perc alatt elkezd velem ordítozni, hogy a saját félelmeim miatt rátelepedtem és bezárattam, meg egyébként az új orvosa (aki engem életében nem látott - lévén, hogy megint új orvosa van, immáron három hónap alatt a negyedik) is azt mondta, hogy én vagyok a beteg. Mindezt szinte dühöngve. Utána el kellett mennem, valameddig elvittem kocsival, eszelősen őrjöngve szállt ki a kocsiból, rámcsapva az ajtót, hogy azt hittem beszakad, a környezetünkből mindenki odanézett. (Mondjuk ez pont nem érdekel, de nekem is akkor esett le, hogy ez mennyire drasztikus és feltűnő)
Közben a pszichiáter engem kóstolgat, hogy NEKEM(???) mi a tervem, amikor megszületik a baba.
Azt hittem, hogy nekik van tervük. :(
Aljas sunyi módon az én lelkiismeretemet bombázza, hogy "de mégiscsak az unokája". Nincs-e valaki a családban, aki elvállalja? Ráadásul úgy, hogy napi kapcsolatban legyen a babával az édesanyja. ???????????? Ezt hogy gondolják? Ki vállal el egy mániás depressziós nőt még puszta családszeretetből is. Az én rokonságomban nincs ilyen, azt tuti.
Én úgy érzem, hogy felelősségteljesen döntöttem, amikor gyámhivataltól pszichiáterekig rohangáltam le és fel, hogy egyszerűen nem tudom elvállalni ezt a terhet már, sem idővel, sem energiával, sem anyagi lehetőségekkel, valamint a kisebbik lányom egészséges fejlődését is veszélyeztetem, ha ezt így hagyom tovább.
Mivel a lányom lakcíme természetesen nálam van, ezért gondolom az unokámé is itt lesz automatikusan, ha akarom ha nem?
Lehetséges, hogy egyszerűen leteszik az ajtóban nálam? (természetesen képletesen)
Elmondtam, hogy szerintem akkor szabad a kórházi kezelés alól kivonni, amikor végre kialakul a betegségtudata, és azt mondja, hogy igen, beteg vagyok és hajlandó vagyok beszedni a gyógyszert, mivel másként akarok élni ezentúl. Egyéb esetben nem fogja itthon vagy bárhol máshol a gyógyszereit szedni és vége, visszaesik megint. Illetve most sincs a valóságban, de akkor még rosszabb lesz helyzet. Pszichiáter közölte, hogy ő ezzel nem ért egyet. Majdnem mondtam, hogy akkor vigye haza egy pár hétre és próbálja ki. Nem tudok rá reggeltől estig vigyázni, meg nem is hagyja. Gyűlöl, veszekszik, vádol, bánt. Iszonyatosan durván.
Ha megteszik, hogy hazaküldik hozzám, totálisan romba döntik az életünket, ami eddig is cérnaszálon lógott.
Hihetetlen történet, azóta is eszembe jutott h vajon mi lehet veletek, és a születendő gyermek mikor fog születni, meg fog születni végül...? Együttérzésem, kitartás...
persze, de beszélhetünk itt is....a többieknek is tanulságos lehet, de ha megadsz egy címet, vagy publikussá teszed a tiedet a beállításokban akkor tudok neked írni.
hm,hm....nem semmi, még ilyet, azért még meg lehet lepni...hát nem látták a kinevezők h a gondnok nem gondnok, hanem maga is elég gázos...ha pszichiátriai eset, akkor elvileg kezelik és nem lehetne gondnok v ha bent úgy látják h nem jöhet ki akkor a gondnok mondhat amit akar...erőt, kitartást....mit kell kiállni egy szülőnek...mit...rámegy a szülő, rámegy a gyerek, közben elmúlik az élet...
Úgy néz ki korlátozó gondnokság alá kerül a lányom, de így ő is beleszólhat, hogy ki legyen a gondnoka. Remek.
Talált is általa alkalmasnak tartott személyt - nyilván nem engem, mert tudja, hogy én kezeltetni fogom - aki hiszi, hogy a lányom nem beteg, csak mi bántjuk folyton, hiszi, hogy minden Isten üzenete, valamint "átlátja a dolgok érzelmi hátterét", stb. Pont ugyanolyan pszichiátriai eset.
Ennek eredményeképpen az ő felelősségére időnként szabadnapot kap a lányom a zárt osztályról. Mókás.
Úgyhogy ma arra értem haza, hogy eléggé érthetetlen módon bent van a házban. Kulcs nélkül. Felfeszítette a keskeny pinceablakot, kissé megtördelte az ablakkeret fáját, majd bemászott. Ismét minden családtagnak áttúrta minden holmiját, felpakolt két nagy szatyrot, majd távozott. A pinceablakot nem tudom becsukni, úgyhogy az iménti felhőszakadás miatt úszik az egész.
De ez a kisebbik probléma, ez csak a bosszúság.
Sokkal nagyobb tragédia, hogy
a gondnok felelősségére kiengedik, de ő nem fog neki szót fogadni és elindul ismét lefelé, vagy felfelé, mert ha kijön, nem fog gyógyszert szedni, vagy nem megy vissza és ki tudja milyen bajba kerül ismét. Ha baja esik, akkor köszönöm szépen, hogy övé a felelősség............ szétrobbanok a tehetetlenségtől!
Pont most akadtam rá. Kezdetnek lehet, hogy jó olvasmány a lányodnak. Nem baj ha nem hiszi. Ismerje az információt és ha eljön az idő összerakja a saját életével.
Valószínűleg ide is fel fogom tenni, de ha valaki 1-2 év múlva már nem olvassa a fórumot csak most, az írjon arról az e-mail-ről, amit nézni fog később. Tárgyban elég, hogy "mániás depresszió" és menni fog az olvasmány.
Vannak mértékei, hogy mi lenne szükséges. Ha a valóságot írnám egy az egyben, valószínűleg nagyon megbüntetnének, vagy rosszabb. Ezt az egyet szeretném elkerülni, de erre majd jogász fog válaszolni én meg dönteni a szókimondásról.
Ahogy mondod, nagyon valószínű, hogy senkit sem fog érdekelni. Beletett munkától is függ ez egyébként. Ha kutyát nem érdekli, akkor magamnak és környezetemnek sok szempontból segíteni fog. A családomat is szeretném megvédeni ..
megértelek. remélem, elég lesz a számodra a tudat, hogy mindent megtettél, ami szerinted szükséges volt (akkor is, ha semmi hatása nem lesz az emberiségre). ezt most teljesen komolyan és jószándékkal írom.
