Keresés

Részletes keresés

Teresa7 Creative Commons License 2017.05.17 -4 0 42674

Vajon tudják-e, hogy ezt 80 éve írta József Attila...

Előzmény: Magdi60 (42673)
Magdi60 Creative Commons License 2017.05.17 -1 0 42673

Ez a részlet legalább 1 éve ki van írva a Rákóczi úton a Rókus oldalán:

"Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat"

Előzmény: Teresa7 (42672)
Teresa7 Creative Commons License 2017.05.17 -5 0 42672

Szép napot kívánok Mindenkinek!:-)

 

****

 

József Attila 

 

ARS POETICA

 

Németh Andornak

 

Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.

 

Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.

 

Szép a forrás - fürödni abban!
A nyugalom, a remegés
egymást öleli s kél a habban
kecsesen okos csevegés.

 

Más költők - mi gondom ezekkel?
Mocskolván magukat szegyig,
koholt képekkel és szeszekkel
mímeljen mámort mindegyik.

 

Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.

 

Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.

 

Nincs alku - én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.

 

Én nem fogom be pörös számat.
A tudásnak teszek panaszt.
Rám tekint, pártfogón, e század:
rám gondol, szántván, a paraszt;

 

engem sejdít a munkás teste
két merev mozdulat között;
rám vár a mozi előtt este
suhanc, a rosszul öltözött.

 

S hol táborokba gyűlt bitangok
verseim rendjét üldözik,
fölindulnak testvéri tankok
szertedübögni rímeit.

 

Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!

 

1937. február-március

picimadárka Creative Commons License 2017.05.07 0 0 42671

ANYÁK NAPJÁN.......

Május első vasárnapján,
Anyák napja szép hajnalán
Kimegyek a temetőbe
Rózsacsokorral kezembe

Megállok a sírhantodnál
Szólítalak édesanyám
Könnyem hullik a sírodra
Kezemmel a fejfád fogva

Eljöttem hát édesanyám
Köszöntselek anyák napján
Illatozó szép rózsákkal
Szívem telve fájdalommal

Mert ez a szép anyák napja
Csak nekem oly szomorú
Más mindenkinek oly boldog,
Kinek él az édesanyja

Mert, hogy én már nem láthatlak
Eltakar a néma sírhant
Két kezemmel fogom fejfád
Sírva köszöntelek drága édesanyám!
  

 

(Átyim Lászlóné)

 

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42670

Kepes Sára

 

 

NAPSZAKOKBA ÉS SZERELEMBE

 

Napszakokba és szerelembe

rejti magát a valóság.

Este fejét ki letette,

táguló világba a gondját

(azt, hogy a hámba befogják,

bárha húzni nincs meg a kedve

s tölt hiába nyolc robot-órát)

messzire dobta-vetette.

 

Mint aki úszni szeretne

s látja, tiltva ringnak a bólyák,

úgy találok napbanevetve

út közepén tilalomfát.

Úgy, ahogy – sietve tehozzád –

rejtem arcom öledbe;

rejti magát a valóság

napszakokba és szerelembe.

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42669

Képes Géza

 

 

JÖVENDŐ

 

      „Ezután láték új eget és új földet“

                                                      Jel. 21:1.

 

A napba néztem még dühöngve, dúltan,

hol kék csempével van az ég kirakva.

180°-os szögben megfordultam

s várok a felderengő anti-napra.

 

Ég, föld, világ, fény, alak és anyag,

cserben hagylak mint duzzogó gyerek –

Anti-nap, anti-világ, anti-anyag,

kézenfogva már ti vezessetek!

 

Túllát szemem a mindenség határán,

hol nincs halál, csak csupa újrakezdés –

Ne hagyjatok itt ténferegni gyáván!

 

Az első ég, föld s minden tenger elvész,

de új világok óceánja vár rám,

hol uralkodik a Mérleg és a Bárány.

 

 

Új aranyhárfa [420.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42668

Képes Géza

 

 

ELŐSZÓ

 

Ha azt hiszed, hogy olcsó élvezet

lesz a könyvem, akkor dobd a sutba még most:

az út velem meredek, szakadékos

s fehér-izzó csúcsok felé vezet.

 

Megláthatod az ezerrétű lét

lelkemben a képét hogyan feledte.

Az ablakok a tó lágy tükörét

hogy ellepik, egymásra tekeredve!

 

Itt még követsz, de hogyha majd utunk

e jelenség-világból kilohol,

találok-e mellettem valakit?

 

Velem maradsz-e, hogyha eljutunk

a legtávolabbi övig, ahol

túlélesült fény s végső árny vakít?!

 

 

Innen és túl [52.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42667

Képes Géza

 

 

LELKES TÁJ

 

A léha felhők alszanak,

a rét illata bódító;

vérkönnyes Krisztus-arc a nap,

Verónika-kendő a tó.

 

Nyárfa vacog a part fölött,

látja magán a vért, kusza

arccal bámul és nyöszörög:

nagy isten, ő a gyilkosa?

 

De hull az este: békecsók,

a tóra hűs lepel terül.

Fülel a táj, már nem vacog

a nyárfa sem. Elszenderült.

 

 

Fák könyve [38.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42666

Képes Géza

 

 

A XC. ZSOLTÁR

 

Időtlen időktöl hiszünk tebenned,

Te voltál, Uram, biztos menedékünk,

mikor nem voltak még hegyek, se völgyek,

föld és világ nem öltött formát nékünk.

Igaz Istenünk voltál, az is vagy

öröktől fogva, jóságos és nagy.

 

Semmivé teszed te az embert, mondván:

„Térjetek földbe, emberek fiai!

Porból lettetek, hát legyetek porrá!“

Mert ezer év a szemedben csak annyi,

mint a tegnap: jött, elmúlt, vége van,

mint az éj negyed része: elsuhan.

 

Mintegy árvízzel elragadod őket,

olyanok lesznek, mint az álom reggel.

Mint fű, mely elszárad, még alig nőtt meg,

mint a virág, amely többé fel nem kel.

Haragod miatt megemésztetünk,

nagy búsulásod miatt elveszünk.

 

Mert mi álnokságunkat te megláttad,

titkos vétkünkre rálelt tekinteted.

Haragod miatt napjaink elszálltak

s röpülő éveink búcsút intenek.

Életünk hossza hetven, nyolcvan év –

okkal kérdjük: állandóság van-é?

 

Ki tudhatja haragodnak erejét,

ki ismerheti meg gerjedelmedet?

Taníts minket, mi az égi bölcsesség,

hogy elkerüljük a veszedelmeket.

Légy kegyelmes hozzánk, szolgáidhoz

s elviseljük parancsod, bármit hoz.

 

Tölts be minket a te nagy jóvoltoddal,

hogy énekben vigadjunk minden reggel.

Éledjünk, mint az ágba oltott gally,

ha rásüt a Nap – teljünk meg fényeddel.

Gondok múltán ránk áldásod osszad,

ellent tudjunk állni a gonosznak.

 

Ragyogjon a te szolgáidban végre

dicsőséged, és azok fiaiban;

legyen rajtunk a mi Urunk szépsége

életünknek jó és rossz napjaiban.

Kezünk tettét, kérünk, erősítsd meg,

kezünk tettét, mondom, erősítsed.

 

 

Magyar zsoltár [635-637.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42665

Képes Géza

 

 

A XLII. ZSOLTÁR

 

Mint a forrás friss vizére

vágyakozik a szarvas:

szívem vágyik, hajtja vére

Tehozzád, ó, irgalmas.

Rád áhítozom nagyon,

itass meg, mert szomjazom –

Uram, Istenem, adj erőt

megállnom szent színed előtt.

 

Éjjel-nappal égő könnyek

sózzák meg kenyeremet,

midön ellenségim jönnek

kérdvén: „Hol az Istened?”

Ezekről emlékezem,

igen megkeseredem –

Istenem, házadba mégyek,

hol örvendezvén dicsérlek.

 

Mért hagytad el így magadat,

én lelkem, mért csüggedsz el;

Hisz van még benned indulat

Istent várni könnyekkel.

Ne nyugtalankodjál hát,

bízzál benne, s adj hálát,

s amíg szíved hálálkodik,

az ő arca megszabadít.

 

Nyomorúságok mélysége

egymást űzi, kergeti.

Az árvíznek sincs még vége,

Uram, vess féket neki.

Mért könyörgök hiába?

Mért járok gyászruhába?

Ellenségim mért bántanak?

Reám kardot mért rántanak?

 

Örvény örvénynek kiáltoz

zuhatagod hangjában.

Ellenségem éngem átkoz

veszett, vad haragjában.

És úgy érzem, mintha ím

eltördelnék csontjaim.

Gyaláznak szorongatóim,

belém vág szorongató kín.

 

Nappal parancsolja az Úr

az ő irgalmasságát

s a vak éj, ha reám zúdul,

kegyelme a biztos gát.

Ellenségim szavait

zsigereim kivetik.

Magamat biztatva mondom:

Bízzál, az Úr győz a gondon.

 

 

Magyar zsoltár [634-635.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42664

Képes Géza

 

 

ÉNEK MEREDEK PARTON

 

Nem akarok ordítani, nem:

   a fülhasító ordítozást is

      elnyeli a falánk századok

         iszonyú csendje

 

Nem építek én

   ércnél marandóbb

      emlékműveket sem:

         az idő fürge

            könnyű lépte alatt

               a szavakból faragott

                  oszlopok is

                     rendre leomlanak

 

Barlang sziklafalára

   könnyed vonalakat

      rovok én

         tompa színekbe

            ágyazom őket –

               közbe csendesen

                  fütyörészek.

                     Bánom is én ha

                        senki se nézi:

                           énnekem ez gyönyörűség.

 

Ott maradhat a sziklán

   vagy eltűnhet örökre

      Értelme csak egy volt:

         míg róttam a szikla

            sima falára:

               az idő ez a roppant

                  hangtalan leszakadó

                     tébolyult zuhatag

                        pár percre megállt.

 

 

Magyar költők 20. század 3. [55-56.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42663

Képes Géza

 

 

CERUZASOROK

 

Úgy élünk, mintha örökké élnénk,

pedig lehet, hogy holnap meghalunk –

Erre gondolva semmit el nem érnénk,

talán halálba hajszolnánk magunk.

 

Ha valamelyikünkből szikra pattan,

a másikunkba hullva hamvad el –

A mi piros szegfűnk hervadhatatlan,

élő, sötétzöld leveleivel.

 

És nem torzsalkodunk mi az idővel,

mi élünk és az idő működik:

fehér haj, szelíd figyelmeztető jel

és ráncok fel egész a homlokig –

 

De ráncok közt töretlenül ragyog

a szem, a szem: kivetíti a lelket –

Soha ilyen szép, tiszta ablakot!

Soha ilyen vérzúgató szerelmet!

 

 

Örök szomjúság, Budán, 1987.

november 21-én [109.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42662

Képes Géza

 

 

PARABOLA-ÍV

 

Vágyaim gyújtópontja: mosolyod.

A végtelenből jött parabola-

ív – végtelen felé tart, ahol a

könyörtelen jövő már várja mint

egy isten: mutatóujjával int

s megnémul az agy, elnémul a szív.

Mosolyod tündöklően egyszerű,

árad belőle szikrázó derű –

Átfoglak és hallgatom szívverésed,

részeg vagyok a mosolyodtól, részeg –

Köröskörül kavarog a világ –

a fenyegető jövőbe ki lát?

Benzines palack és gyufa rejt tűzvészt –

A jelenünk se biztosabb – ne fürkészd,

inkább magadfeledten mosolyogj,

mosolyogj…

 

 

Örök szomjúság,

Budán, 1987.

november 1-jén

[108.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42661

Képes Géza

 

 

KISUGÁRZÁS

 

Szép-szelid

szemed

okos is:

előtte

megtorpan

a halál-kocsis –

 

torpanjon is meg

 

az októberi rózsa

százszorta

frissebb

mint a

nyaranta nyílt:

arról

hoz hírt

hogy az

októberi rózsa

küldetés

 

októberi fény

fürdet és

szép

okos

szemed

rám

mosolyog

 

ámulni való vagy

 

nagy és komoly ok

sürget

hogy a mosolyt

leigyam

rólad

 

Örök

szomjú-

ság,

[106-

107.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42660

Képes Géza

 

 

KÖSZÖNÖM

 

Irénnek

 

Egyetlen jó az életemben

te voltál, te vagy, te leszel.

Kapocs, mely az élettel összekötne,

van ezer meg ezer,

de mindegyiket, bármely pillanatban

szétszakitom mint pókhálószövetet.

Hogy voltam, hogy vagyok, hogy leszek:

köszönöm neked.

 

 

Örök szomjúság, [105.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42659

Képes Géza

 

 

ÜNNEP RAGYOG RÁNK

 

Úgy érzem, sokszor olvadt érc a vérem,

a vágy ragadna már, de fékezem –

Forró tested csókolnám, ahol érem,

de nézik: mit mond ajkam és kezem.

 

S állunk, mint ott a dombon az a két fa:

a tavasz tündér fénnyel int nekik;

ágaikkal egymáshoz érnek néha,

csordulva áradnak jó nedveik.

 

De tudom: leszünk egyedül mi ketten,

nem számoljuk a perceket tovább:

ünnep ragyog ránk, szívünk visszaretten,

muló percben ízleljük a csodát.

 

Véred vadul dobolja riadóját,

nem menekülsz, hisz hasztalan, tudod –

Összeforr bennünk álom és valóság

és lázban égünk mint a trópusok.

 

 

Örök szomjúság, [97.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42658

Képes Géza

 

 

EGYEDÜL – VELED

 

Forró

júliusi

délután –

Egész

délelőtt

esett.

 

A levegő

még

nyirkos

   és

ólmos

a ködtől

mint a

szem héja

sírás után.

 

Itt szorongok

toporogva sután:

szemem

kinyitom

   és

hallgatok:

hallom a

hangod

pedig

levegő se

rezdül

s egyszerre

látlak

csillanni a

könnyű ködön

keresztül

mint levelen

a harmatot.

 

 

Új évszázad elé,

1987 [198-199.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42657

Képes Géza

 

 

ŐSZI LEVÉL

 

1

 

Elküldöm a platán barnára érett

lombját s vadszőlő sötét bíborát.

Iszalagot is kapsz, vattás-fehéret,

szedek bronzbőrű, fanyar naspolyát.

 

Küldöm a kecskerágó termés-tokját:

pirulva leng a sziklaszirt felett

s gyermekkorod emléke mosolyog rád,

ha a csipkebogyót megízleled.

 

Ha mind e sok meleg színt egybeszőtted,

eléd tűnik talán a ritka kép:

perzsánál is pompásabb rajzú szőnyeg –

látod a természet remekművét.

 

2

 

Már ballagok hazafelé. Az ég,

mint kagyló héja: szürke, fénytelen –

De hullámozni kezd a szürkeség

s középütt kettéválik hirtelen.

 

S mint gyöngykagyló, ha kétfelé nyílik:

a felhők gyöngyházfényben tündökölnek.

A Dunán vadkacsák halásznak itt,

meg-megbontják színét a víztükörnek.

 

Elszállnak. A vízre csönd terül,

sík tükre színjátékokat igéz fel:

benne ragyog a nap, felhőtlenül

és benne ring az ősz, ezer színével.

 

Ami itt hömpölyög s itt tükröződik,

maga az élet ez a szövevény –

Ég és föld fényét, színeit s erőit

közös mezőbe fontam össze én.

 

Jár a szövőszék, kattognak a bordák,

omlik a kelme: izzó tarkaság –

De már a fehér fonalat sodorják:

érzem a szélben a hó friss szagát.

 

Ég s föld között suhognak majd a vásznak,

nagy végvásznak vakítva lengenek –

De a tavasz egy jeladásra vár csak:

az ő lelke lebeg a vizek felett.

 

 

Új évszázad elé, 1987 [195-196.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42656

Képes Géza

 

 

HAJNALI UTAZÁS

 

Üres az utca, villogó tócsák

töredeznek gyors léptem alatt

      friss ropogással.

Repülnék már tehozzád, kedves,

rád gondolok s távoli rétek

      illata csap meg.

 

Tiszta fénnyel ragyog az égbolt,

meztelenül vacog a hold.

Száraz szélben csörögnek a fák,

szegények, örömest összebújnának,

szomjas kézzel keresik egymást.

 

Prüszköl a mozdony, kattognak a sínek,

pár pillanat s már robogok hozzád.

Alszol te most, fejed félrebillen,

az is lehet, épp most pillantasz meg

      álmodban engem.

 

Szendereg a hold, fejét le-leejti;

szürkül az ég, sötét árnyak szántják.

Felhő-dunyhát húz fejére a hold,

forog, nyöszörög, elcsitul aztán,

      kicsorbul a fénye.

 

Ilyen öröm nincs, mint veled élni:

inni tested meleg gyöngy-fényét,

nézni magam szemed zöld tükrében,

nehéz szívemet kezedbe adni,

eggyé forrni a vágy viharában,

egymás karján elringani lágyan,

      mint csendes öbölben.

 

 

Új évszázad elé, Sárospatak,

1955. február 6-án [193-194.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42655

Képes Géza

 

 

SZÜLETÉSNAPI VERS

 

Születésed napján

Szűnjék meg

Szükséged:

Szüljön

Szerencsét

Végzeted

Végtére.

Szürke

Szín

Sárga

Sár

Süket éjbe

Süppedjen

Rossztét kéz

Remegjen

Rontó szem

Repedjen.

Fekete

Földünk

Forogva

Fürgén

Kedved

Keresse

Kedvre derülvén.

Sima víz ringasson

Simogatva féltve

Mind melegebben

Minthogyha élne.

Lelked

Lekornyadva

Soha se lássák

Tiszta

Tűz

Táplálja

Lelked

Lobogását.

Csupasz föld melléből

Csupa fény-tej

Csurranjon.

Sasmadár

Sikongva

Sikerről hírt adjon:

Sűrű

Sötétségre

Vidám nap

Virradjon!

 

 

Új évszázad elé,

1987 [191-192.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42654

Képes Géza

 

 

TOMPUL A FÉNY

 

Görnyedten ballag lefelé a nap,

tompul a fény, az árnyak fészkelődnek.

Rólad suttogok oldott szavakat,

a szél felkapja, elragadja őket.

 

Nyáron fogok szitakötőt neked,

s tisztítok kályhát is, ha itt a fagy.

Rigótól tanulok füttyjeleket,

hogy gondjaid közt felvidítsalak.

 

Az égen felhőkaraván halad,

borzong a bokor, hullámzik a fű –

Az árnyakat szétűzi egy szavad

s az élet tiszta lesz és egyszerű.

 

Minden szándék és minden gondolat

feléd törekszik, téged követel

s ha tetté érnek a lombos szavak,

az ember és világ egymásra lel.

 

Alkonyodik. Kezem szívedre száll.

Egymást itatják szomjas csókjaink.

Kék szemhéját nyitja a láthatár:

felkél a hold s körülöttünk kering.

 

 

Új évszázad elé, 1987 [187.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42653

Képes Géza

 

 

SZEPTEMBER

 

Úgy érzem néha: arcod arcomat súrolja,

gyöngéden, mint a Dél első lehellete,

mely hogyha átsuhan az erdőkön dúdolva,

kinyíl a száraz ágak kandi rügyszeme.

S olykor mintha szemem vizébe csüngene

homlokod érett aranybarna lombja

s míg vágy hullám zúg reám, szorongva

lesem: nem akad-é el vérem üteme.

 

Vagy ha dobolni kezd az őszi ég esője,

gyöngyszürke szálakkal az ablakon beszőve,

úgy sejtem hirtelen: szobámon áthalad

gondolatod, sugárzó, röpke gondolat,

melyben úgy érkezel hozzám, miként a kósza

szellő szagában hull elénk egy messzi rózsa.

 

 

Új évszázad elé, 1987 [186.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42652

Képes Géza

 

 

KŐTÁBLÁK

 

Megmondta a

hajdani bölcs:

senkinek kétszer

ugyanabba a folyóba

lépnie nem lehet.

Én pedig ezt mondom:

Változtassátok át

az állóvizeket

folyóvizekké!

 

Kőtáblába vésték

a törvényt:

Ne ölj!

Én pedig ezt mondom

neked:

Ne öld meg azt se,

aki ölt!

Mert nemcsak embertársát ölte meg,

de önmagát is.

Őt, a gyilkost még felmentheted:

adj néki életet.

 

A kő-száj rád kiált:

Ne lopj!

Ezt mondom néktek én:

Tolvaj az, aki a gazdagnak ád,

hogy még többje legyen

s tolvaj az, aki a szegénytől

elveszi azt is, amije nincs.

 

Hallottátok,

megmondatott a régieknek:

Ne paráználkodjál!

Én pedig azt mondom:

Jaj, annak, aki úgy ölelkezik, hogy

már hallja az ítéletet,

mert élvezte az életet.

Kössön nyakába malomkövet inkább

s kutassa víz alatt az élet titkát.

 

Az is megmondatott

s ezt hirdetik az ostobák,

kik nem hiszik, csak vallják a csodát:

Senki saját

árnyékát nem lépheti át.

De én azt mondom néktek:

Ha valaki saját

árnyékát nem lépi át:

afölött átlép az idő.

 

Már át is lépett,

nem kérdezve, ki ő.

 

 

Új évszázad elé,

1987 [158-159.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42651

Képes Géza

 

 

AZ ÉLET SZÍNEI

 

Csodák

vannak

A csodák

mi

vagyunk

mi

magunk:

 

szívünk

agyunk

idegünk

erőnk.

 

Ha beront

a gond

rádtámad

és

ledönt

s nincs

már benned

fikarcnyi

hit

hogy

itt

még

magadfajta

győzhet:

akkor jön

az igazi

csoda

(nem akarom

mondani:

hőstett)

 

a szenvedésből

a kínból

örömet

csikarsz

ki – –

 

     ó

   ritka

pillanat:

pompás szárnyú

lepke!

Hozzákapsz:

fölrepül –

csapongva

ring

tovább

de ujjaid

hegyén

itthagyja

hímporát…

 

 

Új évszázad elé,

1987 [138-139.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42650

Képes Géza

 

 

FÁRADHATATLAN

 

1

 

A hervadó fű még erőt sugároz,

   utat nyit eljövendő életeknek

   s a föld sötét, vajúdó méhe reszket.

 

A szálló madár csőréből kihullt mag

   sarjad – rögöt, sziklát repeszt, ha kell:

   kő-akadályok úgy porladnak el,

 

mint vad vihar morzsolta korhadt deszka-szál.

Nem ellenségek élet és halál:

   feléd a lét két külön arca int,

   nézed őket s egyszerre megsuhint

 

az örök élet friss szele. Örök?

Igen! A lét tengerként hömpölyög

   osztatlanul, elmúlhatatlanul:

 

   egyik hullám felszökken, visszahull,

lelankad s már szüli a másikat,

erejét új hullámba önti át –

 

Így robban, elpihen, megint felindul

   és támadásra lendül, égre csattan,

   felhőkbe tép, száll, száguld száz alakban.

 

De ugyanegy víz, ugyanegy erő

áll harcban, süllyedő-emelkedő,

   pusztító és teremtő áradatban.

 

   Élet, halál, víz, szél: fáradhatatlan,

harcuk nyomán új s új erők fakadnak

s a létnek vége sohasem szakadhat.

 

2

 

Fürge-fény élet és halál-fekete árnyék –

S az árnyék szüntelen nyomunkba jár, még

   éjjel is ott virraszt ágyunk előtt,

 

akár a hű kutya – de fény s homály

   egymásért vannak, mozognak és élnek,

   s ha szemünk látja: vége lett a fénynek

   s végső vak éj szakadt fejünkre már

   (Fekszünk meredten mint kit éjfekete ár

visz – vízbefúltat – s parttalan az éj):

 

   valahol messze, sugárból kovácsolt

   feszítővasait felkapva, belegázolt

e Holttengerbe a hajnal, ne félj!

 

Dermedt a csönd, dagad s már égig ér,

az álomtalan álom szakadéknyi mély

és felfalta egymást az idő és a tér –

 

de az éj-falba bevakolt fény-mag él:

   mint kétségben éghasogató remény –

   A vak homály mi más, mint végső tiszta fény?!

 

 

Új évszázad elé, 1987 [116-117.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42649

Képes Géza

 

 

A BARÁTSÁGRÓL

 

Gyönyörű, gyönge virágszál a barátság, tudom én.

Ha a nap fürdeti, szín, fény szövi át s át, tudom én.

Ragyogó rózsa kifeslik: remegő illatot önt

a kehely mélye – hol is lelni a mását? Tudom én:

Ha tüzes bor – színe bíbor – poharad megtölti,

nem iszod még, beszívod szép aromáját – tudom én:

a barátság ilyen is: telt üvegen átsüt a fény

s ha kihajtod, tüzes áramlata jár át, tudom én.

A virág, bor s a barátság, ez a három nagy öröm,

ami éltet s mi napodnak ragyogást ád, tudom én.

De ha dér csípte a rózsát – a szemed könnye mit ér?

Nem adod vissza kiégett ragyogását, tudom én!

A virág hervad – a tél jön – teli kancsód kiürül,

de a sorsnak te nem érzed soha gyászát, tudom én:

Jöhet ínség, de amíg ott van a társad vigaszul,

neveted véle az évek rohanását, tudom én!

Te ne várj, Géza, a sorstól se hatalmat, se vagyont:

siker és pénz hogy a szívet hova rántják, tudom én.

Te maradj meg csak a szépség s szeretet kis szigetén:

nyugalom nyújtja feléd itt aranyágát, tudom én…

 

 

Új évszázad elé, 1987 [106.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42648

Képes Géza

 

 

TŰZMADÁR

 

Tüzes szárnyon szállt a Nap –

puskagolyó érte:

az ég szagos füveire

bugyog piros vére.

 

Vergődik még fent a Nap,

most zuhan a mélybe –

Violaszín nagy hegyeknek

lángvörös a széle.

 

Súlyosodó titkokat

súgnak az akácok –

Violaszín hegyek mögül

cseng a kacagásod.

 

 

Új évszázad elé, 1987 [88.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42647

Képes Géza

 

 

MÉGIS

 

Félre rúghattok

nem baj.

Ha

úgy hagytok

meggyalázva

kisemmizve:

az se

nekem

baj,

álmaim

főhőse

mégis

én

vagyok –

 

a jövendő

boldog ember

őse

mégis

én

vagyok.

 

A való

világ

helyett,

mit

elsüllyedni

látok,

építek

valóságosabb

hajó-

világot:

beköltözhettek,

ha

akartok:

az idő-horizont

szorításából

kitörve

végre,

mint

súlytalan

sugár

belenyilaltok

majd

egy

másik

lét

mágnesterébe…

 

 

Új évszázad elé,

1987 [102-103.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42646

Képes Géza

 

 

DISZTICHONOK IRÉNNEK

 

Több nekem az, hogy vagy mint az, hogy a föld forog és hogy

      lángol az égen a nap, vagy hogy a tenger is él

s hív, hogy hulljak mint már hulltam, hányszor! a hullám-

      ölbe, a gondokat ott hagyva s a gondolatok

terhét sziklás part szivacsos tenyerén s ami súly még

      húzna le, azt is mind szívja magába a víz…

Csak rágondolok: élsz s nekem élsz – nem kell nekem ennél

      több! Siker és pénz és könyv, zene, távoli táj

s társak a jóban: a szél vigye őket akárcsak a pelyvát:

      tiszta mag, itt vagy te, búza, te béke, te vágy!

 

 

Új évszázad elé, 1987 [84.]

Zsonát Creative Commons License 2017.04.03 0 0 42645

Képes Géza

 

 

ABLAKNÁL

 

Csomókban tépi már a fa üstökét

az ősz – a tájon gyöngyszínű köd lebeg.

      A felleg-óceán a napfényt

            elnyeli – hömpölyög, omlik, árad.

 

Tépett barackfa ágai közt rigó

gunnyaszt, a tolla nedves akár a fák.

      Nyakát behúzza, torka néma.

            Most az esőt szaporán lerázza

 

magáról, szárnyat bont s a magasba száll.

Az ág utána megremeg és finom

      csöppek peregnek róla. Aztán

            nincs nesz, a táj nyugalomba dermed.

 

Kályhánk dorombol: kertek alatt lapul

az ordas tél – Dobj fát a parázsra még,

      drágám! Kint ráncos bőrű almát

            őriz a kamra hideg homálya:

 

Hozz hát belőle! Verje az ablakot

a zápor ujja, csak te nevess reám:

      míg esszük az almát, ízéből

            büszke nyarunk ragyogón kibomlik.

 

 

Új évszázad elé, 1987 [76.]

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!