Ez nem az a gát, ha kerekezni akarsz, akkor érdemes a Tassi zsiliptől északra induló, a Csepel sziget jobb oldalán vezető gáton tekerni. Jó minőségű az aszfalt, kevesen járnak arra, Szietbecse, Ráckeve felé érdemes menni. Visszafelé én Szigetszentmártonnál áttekertem Szigetújfalura, majd újra Ráckeve aztán Makád majd vissza a zsiliphez. Nekem ez így 50 km lett, kezdésnek elég is volt akkor. Ha teljes Csepel kört akarsz menni, az akár 150-200 km is lehet, erre azért figyelj oda.
sötét téli esős estén, amikor a mellékutcában alig lámpánál a sötét házfalakat se látod és a holttérből előkerül a geistradfahrer pislákoló lámpával és talpig feketében...mint aki eleve a végzethez öltözött...
Eddig bringázás szempontjából a Jósvafő-Szendrő-Rudabánya Szőlősardó tengely, a káli medence felső útja és Szatmár-Bereg volt nekem nagyon jó, tágas ég, széles út és semmi forgalom.
Ha a bringás a menetiránya szerinti jobb oldalon halad és nem valami szűk kétoldalt parkoló autók és egy keskeny nyom középen útról van szó, nem gáz bringás szemmel sem. A Parlament környékén így megy délnek a bringaút és nem zavaró. Persze autósként már jött velem szembe nagymellénnyel bringás, amikor a parkoló tükrök közé éppen befértem kocsival. Néztük egymást egy darabig, majd feladta :)
Amióta beírtál ne tudd meg, azt guglizom életre-halálra, hogy milyen ásvány lehetett ott - eddig nem mentem sokra :D
Egyébként teljesen logikus, amit mondasz!
Közben előbújt bennem a kaján ördög és elmorfondírozom azon, hogy Aggtelekre mit mondtak volna... Kamarás-hegy? Trezor?
És még az is szárba szökkent gondolatként, hogy az milyen lenne földrajzilag és történetileg, ha Gabi Szekrénye mellett rögtön Gabi Halála lenne... szerintem azt le tudnám vezetni, hogy történhetett az elnevezés... :D
Márkus szekrényére tudom a választ:ő volt Mátyás király udvari bolondja,aki elcsent egy ezüstserleget és elrejtette ide.Amikor számon kérték,akkor azt mondta,hogy eldugta a szekrényébe és fogadott a királlyal,hogy ezt a szekrényt még Kinizsi sem bírja el...:)
Várpalotán hagytam az autót, majd egy veszprémi átszállással reggel 8 után nem sokkal már Eplényben, a buszmegálló melletti kisboltban tankoltam fel az aznapi túrára való kaját. Ittam egy kávét, beszélgettem egy jót a hölggyel, sőt bélyegeztem is a cégessel, majd irány a KDP Eplény-Várpalota szakasza, amely talán a napokban teljesíthető utoljára még az eredetihez közeli nyomvonalon. Aztán végül totálisan az eredeti úton mentem, de erről majd később... Az Enikő Panziónál is pecsételtem, -ez is meglegyen alapon-, és megállapítottam hogy egy szállásnak a túrára tökéletes ez a kis árnyas erdei panziócska. Hamar elértem az eplényi sípályák szélét, még sosem jártam erre, nézelődtem, különösen az égnek meredő hóágyúk nyűgöztek le, érdekes lehet mikor működnek, egyszer megnézem majd biztosan. A Malom-völgyi halastavak mellett elhaladva pár kilométer erdei aszfalt után nagyon szép erdőbe fordul a piros jelzés, amely egy szakaszon füves-ligetes fennsíkra vált, hatalmas öreg hagyástölgyekkel, és -a távolban, messze csillanó tükörrel- balatoni kilátással. Szép volt a táj.
1. Enikő Panzió, KDP pecsét, retro dobozban. Nekem jobban tetszik mint az új OKT-s
2. ágyúk békeidőben
3. távolban a Balaton
A Nádasdyak erdőgazdálkodásának egykori központja, Alsópere meglepően rendezett, szép kis telep játszótérrel, panzióval, arborétummal, és a haranglábnál a KDP régi, OKT-s jellegű dobozkájában sörnyitó alakú bélyegzővel, amely köztudottan a Veszprém megyeiek különös ismertetőjele. A lenyomatok egyébként szépek voltak mindenhol, és a jelzések is rendben, szerintem a szokásosnál nagyobbak, de nekem éppen ezért tetszettek. Alsóperéről egy ritkán láthatóan szép gesztenye fasor vezet kifelé, a Szúnyog-völgyben, az Öreg-Futóné felé indulva.
1.-2.-3. Alsópere, az egykori Nádasdy-birtok nagyon szépen rendben van
Megmondom őszintén hogy nem terveztem a túrába pluszt, annak ellenére sem hogy tudtam hogy eredetileg a piros érintette a hegyet, sőt mi több, az 50-es években az Országos Kéktúra is a Bátorkő-Öreg-Futóné nyomvonalon haladt. Aztán a Szűnyog-völgyben felfelé kapaszkodva egyszer csak egy széles nyiladék, jól kitaposott, gyakran használt erdei szekérút érkezett jobbról. Ránéztem a térképre... Ez az. Itt ment fel régebben (még az én 2008-as Bakony térképemen is) a piros...és a kék is egykoron... 510 méteren vagyok, nagy meglepetés nem érhet 574-ig, kukkolok jobbra, kukkolok balra, nem is tiltja semmi, gyerünk! Megszámlálhatatlanul sok, szép régi piros jelzés vezetett az egykori ösvényen fától fáig felfelé, egészen a Mórocz-tető elágazásáig a hegyen, kis túlzással a legjobb jelzettséggel bíró szakasz volt ez, ráadásul bosszantó szürke jelzések nélkül. Sokat használt szekérúton haladtam, kellemesen kapaszkodva, igazából nem is értettem miért kellett innen levenni a jelzést. (aztán itthon, régi térképeket nézegetve jöttem rá, azt hiszem) Talán a túra ezen szakaszát élveztem a legjobban.
régi jelzések az Öreg-Futóné oldalában. Kéket már a legöregebb bükkön sem leltem, de azért olyan nagyon nem is reméltem
A Mórocz-tetőre már nem mentem ki, most már bánom, de nem számoltam a meleggel, nagyon elfogyott a vizem, a túra felénél jártam, és már csak fél liter volt a 3-ból...:-(
Az Öreg-Futóné tetejéről szinte azonnal a cserháti Dobogó-tető ugrott be, talán még a magasságuk is hasonló, de a kinézetük biztosan. Óvatosan felkapaszkodtam a toronyba, pár fotó a tájról (Balatontól a Kőris-hegyig, Várpalotáig, Vértesig körpanoráma), majd laza ereszkedéssel alig 10 perc alatt feldobódva, az élményektől feltöltődve érkeztem le a mai piros jelzésre. A jókedvem azonnal elillant, mikor megláttam a bélyegző dobozkájának hűlt helyét, na gondoltam, ennek annyi. Mindegy, pár szelfi és irány Bátorkő! A Tés melletti hatalmas, nyílt fennsíkra kiérve már ismerős tájon jártam, egyszer régi kék jelek keresgélése közben jártam már itt, bevillant hogy hátha a jellegzetes, hatalmas csertölgyre tették a bélyegzőt... és tényleg!! A finom illatú erdei szamócás által körülvett öreg hagyástölgyhöz még nem vezet ösvény, óvatosan lépkedtem, majd egy negyedórás szamóca-csipegető pihenőt is tartottam a pecsételés után. Iszonyúan finom, illatos kis szemek az erdei szamócák, csak olyan picik mint egy borsó, nagyon meg kell dolgozni az élményért! :-) A Márkus-szekrénye után kellemes, hűvös bükkerdőben vezet le az ösvény a Vár-völgybe, melyben öreg, évszázados bükkösben, hatalmas dolomit sziklák közt értem el Bátorkő várának feljáróját. A várhoz felkapaszkodva fotóztam párat (jártam már itt) és mivel megittam az utolsó kortyokat is, pánikszerűen távoztam Várpalota felé. Még 6-7 km, és nulla víz. jujjujjuj... máris szomjas vagyok!
1. a bélyegző új helye az öreg csertölgyön
2. nocsak... Alma-Ata, itt kazahok is jártak? Talán gyakorlatoztak errefelé az oroszok is.
3. Bátorkő, avagy Pusztapalota, még ma sem biztos. Dornyay szerint Pusztapalota, a mai felfogás szerint Bátorkő
Azért még olyan szomjas nem voltam hogy a Vár-völgy csodás szikláit, szorosait ne fotózzam le párszor, de ahogy az út déli irányba, Várpalota felé fordult eltettem a gépeket, GPS-t, és csak trappoltam a város felé. Itt-ott a Burok-völgyre, máshol a Gánti völgyre hasonlított a Vár-völgy, szép szakasz, annyi bizonyos. A várost meglepően hamar elértem, nem is volt olyan messze mint hittem, a túra 23-ik kilométerében már bent voltam Várpalotán. A piros nyomvonalán, a Mátyás borozóban ittam szódát, fantát, sőt még bélyegzést is kaptam a barátságos pultos hölgytől. Megnyugodva, kíváncsian nézegettem Várpalota büszkeségét, a Thury-várat, érdekes, ritkán láthatóan épségben megmaradt, szép vár ez, oldalán régi-régi turista jelzések is találhatóak, kopottas, de olvasható feliratokkal.
1. a vadregényes Vár-völgy
2. a Thury-vár turistalátványosság, de bélyegzőhely is lehet, ha akarjuk
25.1 km-t mutatott a Dakota 20-as mikor visszaértem a Penny-parkolóban hagyott autómhoz, nagyon szép, élménydús, és egy némileg tanulságos túra volt ez. Ilyen melegben a víz nem játék! :-)
Ma edzes es mtsz pontszam vadaszat miatt lenyomtam az OKT 14. szakaszt a teglagyartol huvosvolgybe. Valami gebasz van a kektura.hu trackkel, mert az ora nem jelenitette meg, de tok jol kovetheto a jelzes, kiveve a csucshegyi th utani reten. De a lenyeg, hogy az angol nyelvu okt nevvel kozelebb kerultunk. National Blue Trail volt kiirva a Gyermekvasut varotermenek az ajtajara. Nem tudom mennyire hivatalos, de engem tamaszt ala :)
Annyira örültem a bélyegzőnek hogy a kilátót már nem is láttam/figyeltem.
Mikor az Öreg Futóné lábánál a fán megpillantottam a bélyegzőládika kihűlőben lévő helyét akkor csináltam igazolófotókat, pedig szeretem inkább begyűjteni az összes pecsétet, de elkönyveltem hogy ez most nem lesz meg biztos bevitték Tésre, oda meg nem megyek az új, most készülő úton, hiszen éppen a régi miatt jöttem el én is még most.
Szóval örültem az öreg csertölgy ajándékának, mást nem is figyeltem.
Helyesebben a rengeteg kis mini szamócát észrevettem a fa körül, letérdelve csipegettem a borsónyi kis szemeket, amelyekben annyi az igazi szamóca-íz mint egy kiló termesztettben összesen sem! Nagyon finom volt!
A "szemivó bogarak" és egyéb kis csípős társaik valóban nagyon kellemetlenek, ezek mindenhol ott vannak így nyáridőben, nekem a csúcs amire emlékszem a Romhányi-hegy, ott hemzsegtek, mindig mikor arra jártam.
A kullancsokat úgy védem ki hogy mindig, még 35 fokban is farmerben megyek, legalább alulról védve vagyok, szerencsére az elmúlt évek pár száz (ezer?, fene tudja összesen) kilométere alatt talán kettő volt rajtam.
A leágazáshoz annyit hogy lehet hogy mikor te arra jártál még nem volt így kitaposva, elég frissnek tűnnek a favágók nyomai, lehet hogy előtte csupán egy kis csapás volt itt magas aljnövényzettel.
Kicsit féltem ettől a szakasztól, mert nagyon „épített” környezetben halad, sok az aszfalt, viszont a lehetőségekhez mérten kevés a látnivaló, nem klasszikus túraútvonal.
Három napja a dömsödi vasútállomás bekötőjénél lévő buszmegállóban hagytuk abba a túránkat, ma ugyaninnen folytattuk. A buszról leszállva a szinte a megállóban lévő horgászboltban pecsételtünk, csodálkoztunk is, hogy május elsején nyitva van, de a kapitalizmusban a munka ünnepét mi mással lehet ünnepelni, mint munkával. Utunkat a Petőfi Sándor utcán folytattuk, ahol a múzeum sajna zárva volt. A templom előtti téren megállunk egy percre nagy költőnk szobránál, egyből eszembe jutott gyermekkorom egyik kedvenc verse: A tintásüveg. Én is úgy jártam mint Megyeri, csak nekem a nadrágomba folyt ki a töltőtollam. (Igen… amikor a hetvenes években iskolába jártam, nekünk még töltőtoll és itatós dukált) Fejet hajtottunk a világháborúk áldozatainak emelt emlékműnél, majd az utca végén kis kitérővel meglátogattuk Petőfi fáját.
Elmajszoltunk egy szendvicset, majd elindultunk észak felé a „Középső” utcán. Május elejéhez képest az időjárás már nyárias volt, a nap erősen tűzött, az első izzadságcseppek hamar megjelentek a homlokomon. A dömsödi árapasztó zsilipjénél egy hatalmas ponty tetemét láttuk, pár lépéssel onnan, már a Dunában egy harcsa oszladozott.
Petőfi szülői háza
A Holt-Duna
Az árapasztó zsilipje
Az ünnepre való tekintettel szinte minden nyaralónál voltak, sokan kertimunkát végeztek, de a grillsütőket is több helyen láttunk működés közben. Némely illat sokáig elkísért minket. Az aszfalton ugyan gyorsabban haladtunk, mint a szántóföldön, de állandóan félre kellett állnunk, mert nagy volt az autóforgalom. Elképzelhető, hogy mi lehet itt nyáron, amikor minden nyaralóban folyik az élet. Időnként egy-egy stégre benéztünk, hogy hátha látunk vízimadarakat, de a nagy meleg miatt gondolom több eszük volt mint nekünk: nem lófrálnak melegben…Egy kicsit unalmas a túra ezen szakasza, így inkább az érdekesebb kapukra, épületekre és a régi jelzésekre összpontosítottunk, találtunk is néhány különlegességet.
Érdekességek menet közben 1 - Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak horgásztanyája
Érdekességek menet közben 2 - Mennyivel is lehet itt menni?
Érdekességek menet közben 3 - Egy régi piros jel
Az aszfalt ontotta magából a meleget, így egy boltba menekültünk egy jégkrémért. Míg hűltünk, a teraszon komoly rexcsata folyt a helyiek között. Fél óra ejtőzés után folytattuk utunkat, az aszfalt már ontotta magából a hőséget. Hiába „városi” szakasz vittem magammal 3 liter vizet, amiből rendszeresen ittam. A kanyarban lassan feltűnt egy templomtorony a távolról: Ráckevéhez közeledtünk. Az egy toronyból lassan három lett, és az aszfaltot sétányt váltotta, a kedvünk is jobb lett miatta. Sok szép virág és fa virágzott, az illatorgia betöltötte a környéket. Felnézve az utcatáblára már nem is csodálkoztunk: a Virág utcában gyalogoltunk.
Ráckeve tornyai
Minden virágzik
A jelzéseldugási verseny győztese
Rendezett a város ezen része, aranyos porták között értük el a belvárost. Az Árpád-híd lábánál lévő kis parkban elköltöttük ebédünket, kicsit ejtőztünk, majd a hídon átkelve körbenéztünk a városban. A bíróság tornyába néha megengedik, hogy felmenjen az ember, de ma az ünnep miatt nem volt szerencsénk, az őr hajthatatlan, pedig onnan pazar a kilátás. A református majd a katolikus templom meglátogatása után a műemléképületekkel zsúfolt Kossuth utcán folytattuk utunk a mai végcélunk a HÉV végállomás felé. Útközben megálltunk még az Árpád vezér monumentális oszlopánál, majd rácsodálkozunk a bezárt Savoyai kastély kapujára.
A képtár szép épülete
Itt már nem javítanak semmit
Árpád vezér
Az állomáson sikerült bélyegzőt kapnunk, majd egy fagyi és egy üdítő után percre pontosan indult zöld vonatunk az otthonunk felé. A jelzettség végig jó volt. Az egyik jelzést a szerencsének köszönhetően vettük észre, jól elrejtették. Végül, a számvetésnél jöttünk rá, hogy mégsem volt unalmas ez a szakasz, csak más élményekkel, benyomásokkal gazdagodtunk, mint egy "klasszikus" túrán. A szakasz logisztikája egyszerű, szinte óránként indul Dömsödre busz és a Ráckevei HÉV is sűrűn jár. Összességében a kitérőkkel együtt 14 és fél kilométert sétáltunk össze. Folytatás hamarosan.
Van olyan hely, ami nem adja könnyen oda magát neked.
Nekem most már világos, hogy a Nagy Galla ilyen hegy.
Múltkor kipurcantam az oldalán - és a mai túrát sem úsztam meg focsikorgatás nélkül, de így szép az élet.
Történt ugyanis, hogy délelőtt elmentem a dekátlanba új túracipőt venni. (sose járj oda, kész anyagi csőd, én is két túrazoknival és egy túraszoknyával jöttem el, még szerencse, hogy bődületesen rossz a sátor választékuk...)
Délután 4 felé úgy éreztem, jobb izibe bejáratni az új surranót, inkább most derüljenek ki a disznóságok, mint fenn a nagy hegyen... össze kell szoknia mindenkinek.
5.30kor zártam az autót Letkés határában. Mögöttem zengedezett az ég és az erdőhatárhoz elérve két dolog már világos volt. 1. el fogok ázni. 2. feltört a cipő mindkét saroknál.
Most forduljak vissza szégyenszemre másodszor is? Hát nem. Irány a hegy, de előtte még duplát hajtottam a zokniból sarok tájon, remélve hogy inkább az fog csúszkálni nem a kidörzsölt bőr... tévedtem.
A Piribék tisztásig teljesen kikapcsoltam, csak a madarak csicsergése és az eső sistergése ért el legbelül. Ott viszont az eső utáni harsogó zöld színek, valamint az utolsó fogcsikorgató szakasz felébresztett és egyben éberré is tett.
Múltkor elmentem a kék háromszög mellett, most viszonylag hamar meglett és indult a móka. Felfelé sokszor eszembe jutott a Nagy-Milic, itt is olyan a meredekség, hogy bizonyos életkor felett az ember a térdével simán mellbe rúgja magát.
Egy helyen rosszul is léptem és szinte hallottam, ahogy másfél méterrel lentebb a sarkam tájékán recsegve szétszakadt bőr. Ettől fogva feltehetőleg sikongatva tettem volna meg minden lépést, ha a levegő nem épp a puszta létezéshez kellett volna. Szerencsére rájöttem, hogy a túrabotokkal még ezen a meredeken is tudok úgy súlyt elvezetni, hogy némileg tehermentesítődjenek a sarkalatos kérdések.
Aztán egyszercsak egy balra fordulat után kibukkantam a hegycsúcsra.
A látvány mellbe vágott. Sok magaslatról néztem már le eddig is, de az a látvány, ami itt fogad a kb két méter széles tetőn eddig kb mindent vitt. Ki ne hagyja senki a Nagy Gallát ekképp!
180 fok körpanoráma Márianosztrától a Dunakanyar bejáratán át egészen a szlovák oldalig. Ráadásul mivel viharfelhők sorakoztak külön-külön armadákban, a tájon hihetetlen fény-árnyék foltok váltották egymást. Egyszer a nap rásütött a távolban levő Szent Mihály hegy sziklás sáncára, szinte pászmát vont rá. Én még ebből a szögből nem láttam a Dunát,,,
Órámra néztem - fél nyolc. Menni kell, mert jön a sötétség.
Úgy gondoltam, hogy mivel ugyanott szándékoztam visszamenni - zöld jelzés - viszonylag hamar visszaérek a faluba. Hát sajna-vagy hála istennek, nem így történt. A fekete kereszt utáni tisztásnál valahogy benéztem az utat és egy olyan erdei útra kerültem, ami egyáltalán nem emlékeztetett arra az útra, ahol feljöttem, ráadásul jel se volt. Megint térkép nélkül ... Pár perc menet után egy csapáson a hegynek fordultam, abból a fixa ideából kifolyólag, hogy úgyis keresztezni fogok valami erdészeti utat.
Szerencsére nem tévedtem - legalábbis ebben nem - némi csetlés-botlás után szenbejött egy vadles gyengén kijárt úttal, ami betorkollott egy kellemes erdészeti útba. Hol voltam, nem tudtam, az út lefelé vitt, nekem ez elég volt, úgyhogy megkezdtem az ereszkedést.
Balra a fák között megláttam, hogy a szlovák oldalon felállt a szupercella. Fekete háttérben megjelent a szürke tölcsér a táj felett. Az erdőn egyszerre egy egyre erősődő sziszegés futott végig. Először azt hittem, hogy az eső, de csak az előszele volt.
Közben a fejem felett az égen előjöttek az alkonyi színek - lilásszürke árnyalatből a rózsaszín, a narancs, az óarany minden árnyalata szinte fokonként hozta a színskálát egészen a horizontig, ahol a fák között néhol beragyogott a lemenő nap korongja.
Ismét eleredt az eső és az erdőben szürkészöld pára kezdett lebegni a talaj felett és egyszercsak nem messze előttem felhangzott az a furcsa hang, amit szerintem mindenki ismer, aki már aludt erdőben. Egy rekedtes hangos morgás vagy krákogás. Először egyre közelebb jött, amitől kissé berosáltam, majd távolodóra fogta.
A nap ekkor lebukott a szlovák dombok mögött de az égen a színek továbbra is lángoltak. Az eső meleg sűrű nagy cseppekben esett és egyben hihetetlenül jól is esett, mintha a meleg monszun zuhatagába kerültem volna bele.
A falu feletti mezőkre már ráült a szürkület, mire leértem a település határába és a zuhogó eső szürkés-fehér fátyolfüggönyt húzott a távolban levő dombok elé, a faluban a házak sötét ablakkal és némán nézték, miként húnytak ki az égi tüzek nyugaton.
Igen, annyi a füzetben is. Nem tudom miből adódhat az eltérés.
Köszi a képeket, ez a leágazás nekem nem volt meg, a gps szerinti helyes úton mentem (volt rajta két őskövület piros jel, kb 1 km alatt), utána egy keréknyomon mentem a Bátorkőtől délre, majd egy másik úton/ösvényen útba ejtve a P+-t és sziklás kilátópontját érkeztem meg a várromhoz.
Nincs rossz helyen a pecsét, csak még kijárt út nincs oda, majd lesz idővel. A közelben lévő kilátóvá alakított vadászlest (több is van a pár hektáros területen) láttad?
A Bátorkőhöz nem bántam meg a "kitérőt", azaz a visszatérést a pirosra. Szép volt a völgy is utána. Viszont negatívum a rengeteg lény, szúnyog és egyéb rovar, ami természetesen más helyeken is igaz. Plusz este még 2 kullancsot (iszonyatos mértékben el vannak szaporodva) szedtem magamból ki (használtam kullancsriasztót), meg másik egyet nyomtam össze a Bátorkőnél. Nagyon meleg is volt, őszintén szólva el is gondolkoztam rajta, hogy mennyire erőltessem az itthoni túrázást nyáron, mert a leírtak nekem eléggé rontották az élményfaktort és nem csak itt hanem másfelé is. Darabra meglettek ezek a szakaszok (főleg ha a tegnapi rész ezem felüli +11 km-erére gondolok akkor megérte), de jobb lett volna a másik 3 évszak valamelyikében. Persze, nem vagyunk egyformák, előfordulhat az is, hogy valaki pont a nyarat preferálja.
Hó végén megyek az Alpokba, ott legalább kullancs és rovargondok nem lesznek. :)
Pontosan 25 km a táv a régi, az eredeti nyomvonalon az Öreg-Futónéval együtt, ez van a füzetben, és a mai napon ennyit mértem én is a Dakotával, pontosabban 25.1km-t.
Öreg-Futóné nélkül szerintem picit kevesebb is.
A letérést a Márkus-szekrénye után 2db tábla és két jelzés is mutatja.
Nagyon szép szakasz, az eredeti nyomvonalon menvén, nyilván miután kivették az egyik látványos csúcsot már nem volt ugyanaz, de nekem ma nagyon-nagyon tetszett.
a bélyegző ládikáját szerintem lehet hogy csak egy fél órával előttem helyezték át ide, a tési leágazáshoz, egy öreg csertölgyre.
A régi fa sötétebb színű kérge még hűvös volt a szelence nyoma után, itt pedig a frissen hántolt forgácsok még a fű tetején voltak.
nekem 28,5 km-t mutatott a mapy.cz a végén, ez 3,5 km-rel hosszabb a füzetnél
A szakasznyilvántartó majdnem 23 kilométert ad rá. 6 óra volt nekem nem 5 - én a 25 kilométert is soknak gondolom, mivel a füzet sokszor következetesen nagyobb távolságot mutat a valósnál.
Várpalota felől nagyon egyértelmű melyik a tetőszint, és nincs más értelmes gondolat, mint a balra ráfordulás: szerintem ott nem is nagyon figyeltem a jelzéseket, el tudom képzelni hogy fordított irányban már nem ennyire egyszerű. Ha jó helyen tértél le a dózerútról, kellett lennie egy völgytalpon lévő "Y" elágazásnak, aminek a jobb oldali ágát követve egy ritkásabban benőtt emelkedő jött, ahol több hatalmas, kiszáradóban lévő tölgyfa is feltűnt. Lehet hogy ott mentél rossz felé?
A 82-es úti szakasz nem nagy élmény, de legalább rövid, alig egy kilométer. A múltkor megpróbáltam a vasút feletti úton menni, de sajnos az idővel eltávolodik, és elég nehézkes volt visszakeveredni. Az állomás meredek oldal tetején fekszik, melynek alján vizenyő van...
