Ez az indítási módszer - ami valóban egy nagy nyomatékú lágy indító - csak a csúszógyűrűs aszinkon motoroknál valósítható meg.
A víz alapú elektrolittal érintkező (merüléskor változó alapterületű) lemezek tulajdonképpen egy változtatható értékű ellenállás képeznek, ami a mechanikus indító ellenállást helyettesíti.
Mivel az ilyen motorok forgórész tekercseiben (sem indításkor, sem üzem közben) nem nagy feszültség indukálódik, még az elektrolitba nyúlkálás sem jelent potenciális veszélyt.
Persze biztonsági okokból az ilyen folyadékos indítókat is megfelelően földelni kell!!
az egyforma fázisok már meg vannak. lebukás elkerülése miatt, mondjuk csak a műhelybe csinálom meg az összekötést amit csak akkor kapcsolok be amikor kell, így mérhetnek bármit nem bukhatok le.
A kérdés csak az, hogy ha közel se lesz 20A, akkor mégis menyi lesz?
1 rossz a számításod közel sem eredményezne 20A-t meg a fázis - fázis esetében el is kéne találni hogy ugyan az legyen mert lesz egy szép ázis zárlat, müszer nélkül nem menne. A szolgáltató ha véletlen elelnőrizne és ott lifegne egy ilyen dugalj ami miatt az egész hálózaton részben összegződne a teljesítmény olyan szép bűnti lenne belőlle hogy ihaj. Lehet csak egy fázisra is kérni bővítést és a másiknál 6A-ig lehet levinni.
Vagy megforgatod a keverőt kézzel és úgy kapcsolod be. Űressen szépen mozog a teknő része nem akad vagy nyikorog? mert ha csapágyas akkor erőlködhet a motorod inditáskor.
de elméletileg működhet amit leírtam? egy fázis nekem kevés. van jó pár 3 fázisú gép a háznál. 1-2 év és megemeltetem az ampert, de egyenlőre nincs rá keret.
"Ebbe nem mennék bele, szerintem is jó hővezető a víz."
Minden relatív, minden anyag jó hővezető valamihez képest. A poliszirol hab (hungarocell) például igen jó hővezető az aerogélhez képest, a víz nagyon rossz hővezető (=kvázi hőszigetelő) pl a betonhoz képest, a vasnál meg egyenesen kétszázszor rosszabb. Igaz, hogy pl fenyőfánál meg háromszor jobb... :)
"Az általad leírt éles hőkülömbség akkor jöhet létre, ha vízáramlás van, állóvíznél nem tudom elképzelni. Egy nagy fazék víz is közel egyezrre forr fel..."
Víz rétegeződés leginkább csak állóvíznél jöhet létre (vagy olyan víznél, ahol csak vízszintes irányú áramlás van). A melegített fazék nem állóvíz, hiszen az aljánál felmelegedő víz azonnal emelkedni kezd (mert a meleg víz könnyebb a környezeténél) és a helyére új hidegebb víz tódul oldalról, tehát forog a víz mint állat.
Nagy ötlet! Barkács,és tilos!:))) Persze semmi gáz vele!:) Mint tudjuk 32A a rendelkezésre álló energia mennyiség,amit térités mentesen rendelkezésre bocsájt a szolgáltató,ez a vezéreltre is vonatkozik.De a vezérelt külön kiépítés! A hangsúly a "külön" szócskán van!:) Persze a 32A lehet 3x10-is de rettentő nagy baromság! Legalább 10 helyen építettem át a mérőhelyet,persze ez nem ingyenes! Volt olyan hely,ahol azt hitték ingyen lesz a dolog,azt mondták neki az ELMŰ-nél!:)) Már értettem is miért 3x10 van neki, mert a 3 fázis az úgyi erősebb,az többet bír,jobban osztható!:)
Térj át 1 fázisra,ha nincs elegedhetetlenül szükséged a 3Fázisra,ha meg van akkor fizetni kell érte:(
3x10A nappali és 3x10A vezérelt áram van a lakásunkban. A 10A kevésnek bizonyult betonkeveréshez, hegesztéshez stb. 3x16A-re való emelés egy vagyon. A következőt találtam ki, csak kíváncsi lennék a véleményetekre, hogy működhet-e.
A nappalit és a vezérelt áram azonos fázisait összekötöm, elméletileg 3x20A lenne a vége. Persze nem az egész lakás kapná ezt a menyiséget, csak a villanyóra szekrényhez raknék egy dugaljat.
konkrétan az előregyártott elemes(házgyári) panelt úgy gyártják, hogy a gyárban kiöntött elemekben a dobozheyek és az MM-fal helye ki van hagyva öntőformával, esetleg a doboz beöntve, de ritkább
ebben könnyű cserlni
de a helyben öntött elemek esetén a zsaluhoz rögzítik a dobozt, bevezetékelik, beteszik a vízcsöveket, mindent, és kiöntik betonnal, na ott game over, jön a horonymaró gyémántkoronggal
"Ebbe nem mennék bele, szerintem is jó hővezető a víz. Az általad leírt éles hőkülömbség akkor jöhet létre, ha vízáramlás van, állóvíznél nem tudom elképzelni. Egy nagy fazék víz is közel egyezrre forr fel..."
a víz jó hőközlő, hőelvonó, és ha beindul az áramlás, jó hővezető, de ennyi.
a tavak, tengerek vize is felül 10-20cm meleg, mert süti a nap, de térdnél már fázol, bizony.
és külöNbség
a víz meg beba..na ha egyszerre forrna fel, alul már gőzképződés van, gyöngyözik, ekkor egyet keversz, és még 5perc mire újra forr, mert fent még csak 80fokos volt a víz.
amikor egyszerre forr, az a mikroban van, de ott ki is robbanhat a víz emiatt a pohárból, mert teljes térfogatában egyszerre indul be a gőzképződés.
"A víz (a tévhittel ellentétben) elég rossz hővezető anyag"
Ebbe nem mennék bele, szerintem is jó hővezető a víz. Az általad leírt éles hőkülömbség akkor jöhet létre, ha vízáramlás van, állóvíznél nem tudom elképzelni. Egy nagy fazék víz is közel egyezrre forr fel...
"de ha lehet állítani a termosztát hiszterézisén (remélem ismered a kifejezést), akkor azt vedd nagyobbra"
Ezeken az olcsó tipusokon esély sincsen rá, hogy legyen ilyeen állítási lehetőség. Viszont a tipp jó! Fizikailag ugyanis végül is állítottam rajta, mivel a hőszabályzó érzékelőjének csőhüvelye az hozzáért az egyik fűtőszálhoz! Ez látszik is a képen. http://imgfrm.index.hu/imgfrm/3/9/1/1/BIG_0009963911.jpg
Elfeszegettem egy kicsit, de jó ha 1 centi távolság van. Ennek a tervezőjét valóban több soron meg lehetne rugdosni...
Ha a nagyszobába bedugok a konektorba valamit (nagyobb teljesítmény) akkor a másik két szobában az egyik konektor melegszik (nem kicsit) a két kisszoba egymás mellett van és a válaszfalban van egy közös konektor egyik a falból az egyik a másik a falból a másik kisszobába néz .Ez a két konektor melegszik. Meghúztam már a csavarokat ! Egy darab vezeték elolvadt ,kivágtam ,kicseréltem ,de megint melegszik.
Ez sima nappali tagozatos oktatás. Hál Istennek két éves a három helyett (mert a plusz egy év alatt sem tanulnánk többet)!
Ép ezért félek az írásbelitől! Mert azt ügyebár központilag van megszervezve/kidolgozva és köze sem lesz az iskola alacsony színvonalához. Egyébként sajnos nálunk sem a 70%-os gyakorlati képzés valósul meg a elmélettel szemben, hanem pont fordítva.