Remélem nem zavarok, de az eddig szolgálatot teljesítő Fégtherm ZC 18 cirkónk rakoncátlankodik, gázszerelő nem ér rá, az asszony meg leüvölti a fejemet, hogy már megint az utolsó pillanatera hagyok mindent (megjegyzem, van egy vegyestüzeléses kazán is, úgyhogy nem fázunk). Megpróbálom leírni mi is a probléma: szóval, már tavaly is az történt, hogy a saját szikrájával az istenért sem sikerült begyújtanom a készüléket, úgyhogy az elejét lebontottam, előlapot felhajlítottam és láss csodát, begyulladt. Na, mondom, meg is volnánk, visszacsavaroztam, kikapcsoltam, újra próba, megint nem gyullad... Eleje leszed - meggyullad. Ezt még párszor eljátszotta, aztán az első enyhe infarktus után letörtem az elektróda tetejét és akkor megnyugodtam. Fogtam egy öngyujtót, meggyújtottam, majd összeraktam és az idén a fűtési szezon végén lekapcsoltam. Igen ám, de időközben sikerült szert tegyek egy bontott elektródára, és a kisördög nem hagyott nyugodni, úgyhogy tegnap gondoltam, belerakom. Ha nem működik, maximum öngyullasztó, mint tavaly. Hát nem működött... tehát őrláng öngyújtóval begyújt, összerak, fűtés elindít...nem történik semmi. Azaz, hogy valami mégis: a szelep (vagy valami) hallhatóan kapcsol, de maximum pár centis láng képződik az égőtérben, ami igen kevés a fűtéshez. Szóval itt tartok - szaharabb lett mint volt, ami egyébként nem csoda, 86-os gyártású a készülék, 6 éve vettük a házat, azóta szerelő még nem látta. Ha esetleg lenne valakinek ötlete, hogy mit nézhetnék meg még a válóper előtt, kérem segítsen...
kicsit visszaolvasgattam, és látom, hogy nem igazán ez a topic fő csapásiránya, de azért megkérdezem: tudna ajánlani nekem valaki egy megbízható gázszerelőt? Akár privátban: koktak-kukac-hdsnet-pont-hu.
A problémám triviális: egy ősrégi konvektort kellene megberhelni a XIII. kerületben, szikrát ad, de nem tudom begyújtani.
Nagyra értékelném, ha ötszámjegyűnél alacsonyabb összegbe kerülne:)
Teljes mértékben igazad van, értem mire gondolsz. Hasonlót éreztem ki a gázszerelő hangjából aki beüzemelte a kazánt tavaly. Intelligens srác de a laikusokat szeretné minél távolabb tartani a kazántól.
A gmail.com-os címemre írtál? Nem találom a levelet. (a spam-ek közt sem)
Írtam egyet a címedre ha arra válaszolsz akkor talán megkapom.
ööö azt nem tudom, hogy a boltban meddig lehetett a polcon, de a megvásárlástól számítva az első légtelenítésig biztos nem telt el több 2 óránál :) (és ezek szerint már akkor sem működött jól)
A gáz megeszi a rézcsövet és apro fekete morzsával lesz tele. A 70-80-as években az ipari gáztűzhelyek , sütők csöveit is abból csinálták , aztán nagyon gyorsan áttértek az alumíniumra.
Megoldódott a nem melegedős radátorok problémája, köszönöm a segítségeteket! Légteleníteni kellett mindkét radiátort (szinte csak levegő volt benne)... Eggyel több ok arra, hogy mégegyszer ne hívjam ki azt a szakit (rosszul is dolgozott, de legalább drágán.. :(( )
Azt mondjuk nem értem, hogy az automata légtelenítő miért nem engedte ki a levegőt??
ez a jelszo dolog nincs a gepkonyvben, mert a szoftvert a kazanban frissitettek, a gepkonyvet meg nem. azert csinaltak, hogy ne piszakalja el mindenki maganak.
viszont ha szepen kitargyaljuk itt a mit mikor hogyant, akkor a kovetkezo szoftverben meg bonyolultabb megoldas lesz a laikusok kizarasara...
hat ami nem megy ki a kemenyen, az muszaj hasznosuljon. ennyibol ok a dolog. inkabb a co2 koncentraciobol fogyasztas megallapitasa, meg a futoertek megsaccolasa a rizikos benne.
Én elhiszem, hogy a 25-öt kell beírni ott, de ez nem szerepel a gépkönyvben.
Ha ezt beírtam akkor utána is lesz még egy két dolog amit csak kerülő uton lehet megtudni? Mert akkor nem érdemes belekezdeni még akkor sem ha van gépkönyv és programozási ismeret.
Itt a gépkönyv linkje ahol nem találtam a 25-ös számot: (az oldal alján)
En is epitkezem, s a gepeszet tervezese van folyamatban.... Nagy puffer az ok, de mikor vehetek ki belole meleget? Amikor az egesz meleg vagy retegzodik a viz es felul hamar meleg lesz? (2000l -es van tervbeveve, de meg keresnem kell hogy milyen, mert 240cm-es a pincem es a 90-es ajto helye mar megvan...lehet falbontas lesz :) )
Ajandekba kapok egy vegyes kazant, igy kerdes szamomra, hogy pellet kazan pluszban vagy gaz... vagy ajandek visszamondva es egy vegyes pellet (pellet es vegyes kazaon) ami a puffert es a HMV-t (300l) is melegiti. Ilyet pl celsiusplussznal lattam: c mpf 30-50 kW elnevezesure kerdeztemra azt 690 nettora mondtak. Hol erdemes meg szetnezni?
Vegyestüzelésű kazánt applikálok össze egy puffertartályos rendszerrel. Kicsit elakadtam. Azt szeretném elérni, hogy átmeneti időszakban ne a puffert fűtse a kazán, hanem direktben a fűtéskörre dolgozzon, és ha az már elég meleg, akkor kezdje el fűteni a puffert. Ezzel a tehetetlenséget csökkenteném. Létezik olyan 3 járatú szelep, amin beállítok egy hőfokot (pl. 60 fok), és amíg alatta van a hőmérséklet, addíg a fűtéskörbe nyom, aztán elkezd lassan a pufferre is dolgozni, ahogy melegszik.
Amolyan fordított "padlófűtés 3 járatú szelepre" gondoltam, vagy ha valakinek van jó ötlete, akkor ne kíméljen :)
Az a muszer egy nagy varazslas! Volt mar olyan pillanat eletemben, amikor ertettem mit csinal, es elhittem, hogy abbol tenyleg ki lehet szamolni a hatasfokot.
A lenyege kb az, hogy meri a beszivott levego es a fustgaz homersekletet, valamint a fustgaz co2 tartalmat.
1m3 levego t1-rol t2-re melegitese energiaigenye tudhato. Szinten tudja hogy 1m3 fustben mennyi c02van, ebbol ki lehet szamolni hogy mennyi gazt egetett el. Elvileg tudjuk a gaz futoerteket, tehat tudjuk mennyi ho keletkezett, osszesen, az elejen meg megtudtuk ebbol mennyi van a fustben. Igy kijon a hatasfok.
Az egeszet ossze kell kutyulni a vizgozzel, es joval bonyolultabb lesz, de kb mukodhet. Annyi a buktato, hogy az elejen a muszerbe be kell irni hogy mennyi a gaz futoerteke. Es azt igazibol nem tudjuk. Beirjak hogy 34MJ/m3, aztan ha valojaban tobb, akkor magas hatasfok jon ki, ha kevesebb, akkor meg alacsony.
Néztem a linkelt kazánt, tetszetős, jó darabnak tűnik, és barátságos az ára is. Nem tudod mit jelent a "Napkollektor rendszer közvetlen fogadása csatlakoztatása" rész a leírásban? Nem találtam erről több infót.
Tényleg sokat fogyasztanak a FÉG-ek? Most költöttem savazására 20 rugót valamint bemérték, 90.6% hatásfokú. Nagyságrendileg mihez képest és mennyivel fogyaszt többet? Csak hogy idegesítsem magam.