Bocsánat Halacs, tényleg azt hittem az Albanbaby írt,mert teljesen úgy hatott, igaz ők már szeptember 1-től nyaraltak, de tényleg azt hittem dátum tévesztés volt, de így is meg vagyok lepődve, hogy még nem jelentkezett. Sziasztok, puszi Marcsi. Jani haveja jó volt hallani, hogy jól vagy, és én is aggódtam, hogy nem hallottam rólad. Külön puszi neked és családodnak.
Korán reggel kipihenten tudtuk az utat folytatni és 9.45-re leértünk Bárba. Reggel még 10C volt, és többször erősen esett az eső, de a parthoz egyre közelebb érve fokozatosan emelkedett a hőmérséklet és szakadozott fel a felhőzet. Sajnos idő hiányában Podgoricába nem mentünk be, megfogadva azonban, hogy legközelebb majd …! Bárban délelőtt még 23 C volt, de érezhetően egyre melegedett. A helyi piac és a régi óváros után továbbmentünk Ulcinja-ba. A piacon megcsodáltuk a sok friss déli gyümölcsöt, vettünk fekete olajbogyót, és fügét is. De itt már volt gránát alma és nagy szemű szőlő is. Bárban még felmentünk a régi óvárosba, ami 5 km-re van a parttól a kalózok miatt. A belépő 2 euró/fő volt. Itt már nagyon meleg volt, és jólesett egy sör egy étteremben. Míg Norbi megnézte a helyi antikváriumot, addig én söröztem, és a tulaj még egy kolbász darabot is tört nekem a sörhöz. Hát kénytelen voltam megenni, mert jó szívvel adta, így nem néztem a kezére. Az óváros elég romos, de nagyon szép, itt két magyar családdal is találkoztunk, és egy moszkvai kislánnyal is beszélgettünk. A pohár sörért 1,5 eurót fizettünk, ami nagyon megviselt.
Ulcinj-ban először megebédeltünk (1 bárány ragu leves, 1 csevap, 1 suflaqe „lapos csevap(?)”, 1 sültkrumpli, 1 sopszka, 1 sör, 1 tea; 19 euró borravalóval együtt), aztán megfürödtünk a tengerben, a Velika Plázh-on, ahol bizony nem sokan voltak. A tenger először hidegnek tűnt, de az első meglepődés után már nagyon élveztük. Az idő olyan gyorsan melegedett, hogy az emberek is elkezdtek özönleni a partra. A parton ingyen lehetett fürödni, és a napágyakért se kértek pénzt. Utószezon ... Mi bementünk még Ulcinj központjába, és a várban is körülnéztünk. A kocsival kicsit messzebb parkoltunk, de jólesett a gyalogos túra is. A várban már nagyon meleg volt, és igazából ez az óvárosi rész, de ma már inkább az éttermek, meg a drágább szállások működnek itt. Ekkor úgy döntöttünk, hogy most már itt az ideje, hogy a mai estét már Albániában töltsük, és elindultunk a közeli határhoz. Ulcinj egyébként nagyon tetszett, sok üzlet van és nagy az élet, mozgalmas város. Sok albán felirat van már, de a nyelvhasználat még vegyes. Így az étteremben pl. a pincérnő nem értette az albán szavainkat, viszont oroszul és angolul értett. A határhoz jó út visz, de néhol szűk és ez a sok kanyarnak nem tesz jót... A határnál érdekes volt, hogy nincs albán vonal, mi egyetlen ablaknál mutattuk be a papírjainkat, és nem tudtuk azonosítani, hogy milyen államból engednek ki, vagy milyen államba engednek éppen be. A határnál nagyon meg voltam hatódva, és több fénykép is megörökítette a boldogságomat. Kb. 1 óra múlva megérkeztünk Shkodra városába, észak-Albánia központjába. A városba már teljes sötétségben érkeztünk, így a városi kivilágításban élvezhettem először az albán közlekedési struktúrát. A közlekedés teljesen tetszőleges, első látásra úgy tűnt, mindenki megy, amerre lát… Mivel már sötét volt, én teljesen berezeltem. A kocsik abszolút sávmentesen, és index nélkül haladnak, a biciklisek teljesen kivilágítatlanul és sötét ruhában, a sávoktól és egyirányúságtól függetlenül cikáznak az autók között. A motorosok sisak nélkül, és gyakran utassal együtt haladnak tetszésük és akaratuk szerint. Mindenki dudál, és közben a hatalmas körforgalmakban még gyalogosok is bolyonganak a változatosság kedvéért. Én totális halálfélelemben és lehetőség szerint szótlanul kucorogtam Norbi mellett, aki közölte, hogy nem szabad a féket sokat használni, mert felmelegszik a hűtővíz. Különben is elég a motorfék, és neki van elsőbbsége. Ezzel engem „meggyőzött” és imádkoztam, hogy hamar legyen vége az útnak. Az útikönyv által ajánlott szállodákat kerestük fel, mert már sötét volt, így ez volt az egyszerűbb megoldás. Utólag mondhatom, hogy szerencsére nem volt hely az Argentiben, így a centrumban lévő Kadukuban és a Rozafa hotelben érdeklődtünk. A Rozafa hotelben ajánlott és mutatott szobában a fal omlott, a fürdőben szó szerint ömlött a csapból a víz, és igazi szoci mozaik volt a padlózat, az egész helyiség pedig alaposan átitatva cigaretta füsttel. A hotelszobában nem volt fogható a WIFI. A kocsival akkor lehet a szálloda előtt parkolni, ha éppen van hely, ha nincs, akkor ott, ahol akarsz. Mivel a könyv állítja, hogy vannak itt drága és modern szobák is, ezért könyörögtem a kislánynak, hogy mutasson drágább szobát, de egy másik még lepukkantabb szobát sikerült kifogni. Az ár ennek ellenére 30 vagy 35 euró volt, nem emlékszem rá pontosan. Így a Kaduku hotelben szálltunk meg. Ennek egy kis belső parkolója van ahová úgy lehetett beállni a kocsival, hogy a slusszkulcsot is le kellett adni, hogy a többi beparkoló kocsi ki- és beállhasson, ahogyan kell. Először idegenkedtem ettől a megoldástól, de a kocsi elmozdult reggelre, tehát szükséges rossz volt ez a megoldás, viszont még mindig a parkolóban állt, tehát nem adták el! Van TV, WIFI, hajszárító, légkondi, bidé és a földszinten van a szoba. Minden gyönyörű tiszta, és „ömlik” a meleg víz! Isteni! Miután megfürödtünk, felfrissültünk és szépen felöltöztünk, természetesen este még mi is korzóztunk, azaz giro-ztunk a helyiekkel együtt, amit nagyon élvezetesnek találtunk. Elmentünk rakit inni és vacsoráztunk egy közeli pizzériában, ettünk penne carbonárát, és egy pizzát, ami utólag kiderült, hogy csak fél pizza. Volt még két csapolt sör, és ezért fizettünk összesen 1600 leket. Minden finom volt és végül is a város kellős közepén és egy kerthelyiségben történt a dolog. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy az Argenti-ben olaszul beszélt a recepciós, míg a Rozafában és a Kadukuban angolul, és németül is.
Mivel a nyaralást szeptemberre halasztottuk, ezért már a végén visszafelé számoltam, hogy mennyit kell még aludni, hogy végre valahára elinduljunk már. Közös döntésünk az volt, hogy reggel 6.00-kor indulunk, így mondhatni zöld hajnalban keltünk. Kávé, reggeli, fél ház bepakolása az AUDI A3-ba és kezdődik a vakáció. Igen ám, de valahogyan az utolsó lépés előtti pillanatban a lakáskulcsot, ami végig a kezemben volt valahogyan elhagytam, és meg kellett keresni. Mivel a pakolás során néhányszor őrizetlenül hagytuk a házat és az autót, ezért elvileg előfordulhatott volna, hogy valaki ez idő alatt a kulcsot ellopta. Így nem mertünk addig elindulni, amíg a kulcsok sorsáról nem tudunk biztosat. 20 perces őrült keresés után megtaláltam a kulcscsomót, ami a kocsi csomagtartójában volt lecsúszva. Nagy örömmel indultunk hát el végre. De utána meg többször kellett pisilni (biztos az izgalomtól), ráadásul a GPS működését is útközben értettük meg. Viszont a szerb határtól már minden ment, mint a karikacsapás. Mi Hajdú-Biharból indultunk, így Szeged mellett Tompánál léptünk ki Szerbia felé. Szerbia olyan volt, mintha kihalt volna mindenki. Tényleg órákig csak egyedül mi haladtunk a 2x2 sávos autóúton. A belgrádi autópályán kétszer mást mutatott a tábla, mint ami a valóságban volt, így kihagytuk Fruska Gora kolostorait, de más baj nem esett. Az autópályát javítják, vagy építés alatt áll, így az egyik becsatlakozásnál sikerült a belső és kerítéssel lezárt útpályára tévednünk, a másik esetben pedig egy érvényes táblával jelzett lejáróvolt betontámfallal lezárva. Ez nagyon meglepett engem, mivel akkor még vezettem, de egy gyors és határozott fékkel elkerültük az ütközést. Szóval jó figyelni a szerb utakon is! Én 393 km-t vezettem, utána Norbi vette át a kormányt. Az út Valjevóig síkságon vezetett át, utána kezdődtek a hegyes részek. Valjevótól Pozegáig 3 nagy hágón haladtunk keresztül, jó kis kanyargós utakkal föl és le. Pozegától Uziceig az út a Sarajevo-Belgrád főúton halad. Nagyon jó minőségű, kevésbé kanyargós, jól lehet haladni. Igazából a Crna Gora hegység volt vadas, de a Zlatibor hegység már lágyabb volt. Ez nemcsak a látványban, hanem a kanyarok és szerpentinek szögeiben is megmutatkozik. Út közben megálltunk ebédelni, de ez csak a szendvicseink elfogyasztását jelentette, egy kávéval, üdítővel. Az út menti szerb étterem pincérnője látva „nyomorunkat” nagyon kedvesen hozott a kinti székekre párnát, és a házi szendvicsekért sem szólt. A határokon semmi probléma nem volt, és egyébként az utakon sem. Mi egyébként alapelvként betartjuk a KRESZ szabályokat és nem jellemző, hogy a hatósággal „hepciáskodjunk”. (Itt zárójelben megjegyzem, hogy nem egy honfitársunkat láttuk, amint őrültként száguld az utakon, és őszintén szólva több éves balkáni és ukrajnai illetve lengyel utakon szerzett tapasztalataink után mondhatom, hogy mi nem hiszünk az ártatlanul meghurcolt, korrupt rendőri szervek által indokolatlanul zaklatott honfitársaink beszámolóinak. Ezért persze többen keresztre akarnak majd feszíteni, de állítom, hogy ha valaki betartja a szabályokat, akkor nagy baja nem lehet sehol a világon.) Montenegróban a határőr a zöldkártyán kifogásolta, hogy Montenegró még Szerbiával közös országként van feltüntetve, de mi adtuk az értetlent, és megunta a fejünket, beengedett. Igaz itt még nem mertük bevallani, hogy Albániába megyünk, féligazsággal csak Bárt és Ulcinj-t vallottuk úticélunknak. Montenegróban az út egy szűk kanyonban vezet, ami gyönyörű szép volt. A határnál éppen javítják az utat, de kezelhető volt. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az út hegy felé eső része le van szakadozva és egy bő egysávos részen osztozik kamion, motor, személygépkocsi. Lassan kb 30-50 km/órával lehet haladni, és nagyon figyelmesen kell vezetni. A kamion egyébként le..-ja a kis kocsikat, így beláttuk, hogy nekünk kell alkalmazkodni. A főváros, Podgorica előtt esteledett ránk, és a sötétben nagyon féltem a hegyi utakon, így egy út menti nagyon szerény motelben megszálltunk. A Tara motelben egy éjszaka 20 euró volt, reggeli nélkül, a víz a zuhanyban gyakorlatilag csepegett, tévé volt, de internet nem. Szerintem a tisztaság is kétséges volt. Közben a hőmérséklet 16 C-ról fokozatosan csökkent, az eső néhol csepergett. A kocsival a spot lámpa fényébe álltunk, így remélve, hogy nem törik fel. És nem törték fel!
Szia megérkeztetek. Más néven jelentkeztél be. Nagyon örülök, hogy jól éretétek magatokat. Szép érdekes ország, sok élménnyel. Igazad van a fórumozok, nagyon sok ötlettel, javaslattal segítik, az utazás és nyaralás élményeit. Folyamatosan figyelem a fórumot, habár már lecsengett a nyári utazási láz, de azért a megosztott élményeket ismételten át lehet élni. Sziasztok Marcsi
Elnézést kérek az elírásért, hiszen szeptember 30 napos, itt csak az ujjam csúszott el a 0-ról az egyesre. Bár most jó lett volna, ha mégiscsak 31 napos lenne a szeptember. És elnézést kell kérnem pl. kondratandras-tól is, akit az előzőekben kihagytam a segítők névsorából, pedig neki szintén sokat köszönhettünk a felkészülés során. Egyébként köszönjük minden aktív fórumozó hozzászólását, akinek akár a kérdéséből is tanulhattunk.
Üdvözlök mindenkit a fórumban. A férjemmel 2012. szeptember 15-től szeptember 31-ig voltunk Albániában. Utunkat megelőzően ez év márciusától követem nyomon a fórumot, és 3 évre visszamenőleg is elolvastam a bejegyzéseket. Az interneten a kereső által kiadott Albániával kapcsolatos valamennyi anyagot elolvastam és abból is sok új információt szereztem. Alapos felkészülésünk valóban meghozta az eredményét, és szinte régi ismerősként csodálkozhattunk rá Albániára. Úgy gondoltuk, hogy mind e fórum, mind a többi netes blog, ill. egyéb netes dokumentum nagyban hozzájárult utunk sikeréhez, és ezért naplót készítünk, kilépünk a megfigyelői státusból és közzétesszük élményeinket. Mindenképpen köszönettel tartozunk Jani haverjának, oleandronak, halacsnak, akiknek értelmes és felettéb hasznos jegyzetei sokat segítettek nekünk a felkészülésben. Külön köszönet jár Dienes Tibornak, aki útikönyvével, hozzászólásaival, valamint web lapjával megalapozta a kirándulásunkat, és önzetlenül közzétett máshonnan beszerezhetetlen információival mindig biztos támaszunk volt az út során. Mivel a fórum kissé elcsöndesedett így az ősz beköszöntével, úgy gondoltam, hogy az úti élményekről vezetett napi leírásokat egyenként közzéteszem, közzétesszük ezzel mintegy megköszönve a segítségeket, másrészt esetlegesen újabb információkat adva az érdeklődő nagyközönségnek. Szóval hamarosan elkezdjük!
Itt vagyok ám, csak sok dolgom volt-van, meg külön nem is volt kérdés, amire nekem kellett volna válaszolnom, úgyhogy csak olvasó üzemmódban voltam az utóbbi időben. Meg a közelünkben lévő autópályaépítés, és az ezzel lévő elektromos fővezeték folyamatos, részletekben lévő cseréje is nehezíti az életemet az áramszünetekkel :(
Mi most jártunk 4. vagy 5. alkalommal Albániában. Volt, amikor Korfuról indultunk hajóval, máskor Montenegróból mentünk át, mindig máshogyan érkeztünk, és mindig rengeteget utaztunk, nemigen maradtunk 3-4 napnál hosszabb ideig egy helyen sem. Elég jól körbebuszoztuk már Albániát, de persze bőven maradtak még felderítetlen területek. Általában beszámoltam itt a topikban a tapasztalatokról és az utakról, de ha valamire külön is kíváncsi vagy, kérdezz bátran. :-)
Engem kifejezetten a hátizsákos-tömegközlekedős albániai utazás érdekel, örömmel olvasnám a soraidat. Az eddigiek is nagyon hasznosak voltak, hogy - igaz, egyelőre csak elméletben-, némi képet alkothasson az ember asz országról. Köszi előre is.
Gondolj arra, hogy szerencsére kevés embert ér baleset, reméljük, veletek már nem történhet ilyen. :-) És bízzunk benne, hogy jövőre majd megint összejön egy jó kis nyaralás.
Igen, persze, én mindig leírom, mi történt velünk, hátha más is fel tudja használni az információkat, tapasztalatokat. Tudom, az utazók többsége autós, de hátha a hátizsákos tömegközlekedők is kedvet kapnak Albániához. :-)
Sziasztok! Nagyon csend van napok óta, úgy gondolom mindenki dolgozik, és tárolja a nyári élményeket. Te, voltál halacska aki utoljára leírta nyári élményeit. Nekem változatlanul Albánia szuper, habár tudjátok a nyári Tirannai balesetünk, nem maradt nyomtalanul. Sajnos nem úgy jöttünk ki a karambolból /habár szerencsére személyi sérülés nem történt/, ahogy ekmentünk, a kocsi értéke, hiába csinálták meg Tirannában/ összegányolták/ Kb. 50% -t esett a effektiv értéke / taxiként használja a férjem/ mégis csak jó érzéssel tudok Albániára gondolni. Biztos, hogy megyünk még, lehet, hogy már jővőre, de addig is figyelek minden beírást. Jani haverjának változatlanul, sok köszönet. Puszi mindenkinek Marcsi
Íme, összeszedtük, az árak két főre értendők, euróban számoltam ki, így egyszerűbb volt. :-) Nincsenek benn a kisebb kirándulások költségei és a helyi buszjegyek, csak az oda- és visszaút.
Repülő Szalonikibe: 91 euró
Busz Fierbe: 56 euró
Autó Vlorába: 5 euró
Busz Tiranába: 14 euró
Busz Shkodrába: 4 euró
Autó Budvába: 20 euró
Busz Herceg Noviba: 12 euró
Busz Dubrovnikba: 20 euró
Busz Šibenikbe: 45 euró
Busz Vodicébe: 4 euró
Busz Zágrábba: 47 euró
Vonat Budapestre: 62 euró
Ez együtt 380 euró, a vonatjegy még felhasználható Bp.-Zágráb irányban október 20-ig, a retúrjegy ugyanis olcsóbb volt, mint egy irányba venni, ha valakinek kell, nálunk átveheti. :-)
Vlorából Tiranába készültünk, és épphogy leszálltunk a vlorai városi buszról, azonnal lecsaptak ránk az egyik kisbusz élelmes és éber vezetői, és hiába húzódoztunk, hogy kávé és egyéb ügyek miatt mi még járnánk egyet előbb, no problem, mondták, és már vittek is bennünket – kávézni. Egyikük szedett nekem bazsalikomot is a kiültetett ágyásból (beletettem a szatyromba), az isteni átható illat feledtette a busz kissé áporodott szagát. Utolsó albániai állomásunk Shkodra volt. A város a legutóbbi ottlétünk óta is sokat szépült, elkészült végre a nagy szökőkút is, a sétálóutca pedig most is csodálatos, nyüzsgő, remek hely. Az egyik étteremben ettünk valami tojáslevest citrommal, no de ne gondoljon senki holmi napközis rosszemlékű berántott tojáslevesre, ez a leves teljesen más műfajt képviselt: valami könnyű habos zöldséges krémlevesszerűt képzeljetek el, metélőhagymával ízesítve, hmmmm... Nagyon finom volt, mint a halleves is, no és utána a töltött padlizsán, ami nem is hasonlított az itthon megszokottra: kis padlizsántekercsekbe göngyölt sonkás és sajtos töltelék, paradicsommártással. És még csak ezek után következett gombás csirke, szóval megmozdulni is alig tudtunk az ebéd befejeztével. Sétáltunk egyet, aztán kimentünk a Shkodra-tóhoz, Shirokë-ba taxival. Hihetetlen volt az a nyugalom, ami ott fogadott, pedig sokan járnak ki oda vacsorázni, naplementét nézni. Visszafelé egy bácsit intettünk le, aki nagyon kedvesen bevitt bennünket Shkodrába, és teljesen ránk bízta, mennyit fizessünk az útért.
A szállodánkban érdeklődtünk, tudják-e mikor indul busz Montenegróba, mire a recepciós hölgy közölte, egy bácsi holnap Budvába keres utasokat, fejenként 10 euróért. Nem bántuk meg, hogy elfogadtuk az ajánlatot. Reggel a szállodánk előtt várt és nagyon kényelmesen utaztunk vele. A határnál azonban a szokottnál alaposabban ellenőriztek bennünket, kicsit átnézték a csomagjainkat, ami még eddig sosem fordult elő. A hátizsákban lévő Skanderbeu konyak láttán elismerően mosolygott és csettintett a határőr, a szatyromban lévő 10 csomag hegyi tea azonban felkeltette az érdeklődését, tüzetesen megvizsgálta, bontatlanok-e, majd megtalálta a még Vlorában a szatyromba pakolt és addigra már teljesen elszáradt bazsalikomot. :-) Morzsolgatta az ujjai között, mi meg nevetve magyaráztuk a helyzetet, úgyhogy végül is szerencsésen zárult a dolog, mehettünk tovább.
Nos, így fejeztük be nyaralásunk albániai részét, és tényleg csak szép emlékkel távoztunk, nagyon jól éreztük magunkat, sok szépet látunk, jókat ettünk-ittunk, és megfizethető áron. :-)
Vlorában már régóta szemezgettünk a Hotel New Yorkkal, de őszintén szólva az áraikat elnézve nem sok esélyt láttunk rá, hogy mostanában eljutunk ide. Az indulásunk előtti napon újra megnéztük a booking.com-on, és hatalmas meglepetésünkre úgy fél áron lehetetett a számunkra kellő időpontban szobát foglalni, és mi lecsaptunk a lehetőségre. Nagyon szép szálloda, finom és bőséges reggeli, szóval csak ajánlani tudom. A vlorai helyi járattal elég jól megközelíthető (onnan még pár perces séta), a busz Uji i Ftohte-ig visz, és kb. egy gyorsabban közlekedő gyalogos sebességével halad, igaz, a járatok elég gyorsan követik egymást. Az Uji i Ftohte hideg forrást jelent, és a busz végállomásánál álló kőoroszlánból folyó forrásvíz valóban hideg és nagyon finom is, rengetegen járnak oda ballonokkal, palackokkal. Vlorában pezseg az élet, rengeteg ember mászkál, kávézik, tereferél egész nap és este is, nagyon kellemes hangulatú kis hely.
Nagy vágyam volt, hogy megint átkeljünk a Llogara-hágón, így egyik napon útnak indultunk Dhërmibe. A szállodánk közelében álltunk meg az út mellett, és vártunk, nem is sokáig, hamarosan jött egy busz, és úgy kb. másfél óra múlva meg is érkeztünk. A partig azonban még jókora utat kellett megtennünk, hőségben, de megérte, mert a strand csodaszép, a víz kristálytiszta. A visszafelé vezető út még keményebb volt, mert most felfelé kellett mennünk, de túléltük, aztán már csak a várakozás maradt, egy nagy fa árnyékában az út szélén üldögélve, két albán társaságában, kellemes albán zenét hallgatva. Természetesen a hágó tetején oda is, vissza is megállt a busz (nem ugyanazon a helyen), jutott egy kis idő kávézásra meg rakira is, a valami csodálatosan finom, valószínűleg erdei gyümölcsökből készült pálinkáért 50 leket fizettünk. :-)
Megérkeztünk, és ahogy ígértem, röviden beszámolok a tapasztalatokról és élményekről.
Szalonikiba érkeztünk olcsó repülőjeggyel, és az a két és fél nap, amit ott töltöttünk, nagyon kellemes volt, a város jó benyomást tett ránk, bár előzetesen nem vártunk túl sokat tőle. A pályaudvar mellett egy kis utcában vagy nyolc utazási iroda árulja a napi utakat Albániába, sok helyre. Mi az Albatranshoz tértünk be. Vlorába készültünk, és bár nem volt közvetlen járatuk, azt mondták, nem probléma, elvisznek bennünket a határig, Kakaviába, a jegyet is addig adják (28 euró/fő), aztán majd jön rövidesen az Athénból induló járatuk, ami majd felvesz bennünket, és természetesen telefonon előzetesen megbeszélik az athéni járattal. Este 7-re kellett az irodában megjelennünk a fél nyolcas induláshoz. Oda is értünk, és üldögéltünk szép nyugodtan, majd egyre izgatottabban a csomagjainkkal, a várakozók száma nőtt, az indulás időpontja egyre közeledett, de a busz sehol. Időnként félrehúzták a kukákat, hogy az irodák elé érkező nagy buszok elférjenek, de a miénk még nem érkezett meg. Az iroda alkalmazottjai időnként megjelentek, beszélgettek az utazókkal, aztán nagy telefonálgatás kezdődött, végül aztán odajöttek hozzánk is, és mondták, hogy menjünk át a szomszéd iroda buszához, mert ma az visz el bennünket. Átírták a jegyeinket, felszálltunk, és végül is úgy jó negyedórás késéssel el is indultunk. A busz kényelmes volt, aludni is tudtunk, aztán megérkeztünk a határhoz. Le kellett szállnunk, a görögök meglehetősen méltatlanul bántak az albánokkal, lassan és nehézkesen ment az ellenőrzés, amin mi uniós állampolgárként pillanatok alatt túlestünk, majd átsétáltunk a senki földjén, és végre újra buszra szálltunk. Vártuk, hogy mikor szól majd a sofőr, aztán úgy 5-10 km után egy angolul is beszélő albán lány segítségével rákérdeztünk a sofőrnél, hogy akkor majd mi is lesz velünk, hol kell majd átszállnunk a másik járatra. A sofőr csak nézett egy darabig, neki fogalma sem volt, mi is lenne a teendő, és persze az athéni járatról sem. De az albánok nem akadnak fenn ilyen semmiségeken, mondta, hogy elvisz bennünket Fierig, aztán majd onnan könnyen átjutunk Vlorába. A beszélgetés közben kiderült, van még két utas rajtunk kívül, aki Vlorába igyekszik, ők mondták, majd menjünk velük, nem lesz gond. Így is történt. Fierben leszálltunk, és az egyik útitársunk egy pillanat alatt előkerített egy autót, nyilván a sajátját, bepakoltunk, és 5 euróért elvitt bennünket Vlorába. Reggel 6-ra már meg is érkeztünk. :-)
Holnap reggel Kukesbe készülünk. Hogyan jutunk el Velipojeból? Minden megoldás érdekel bennünket. Shkodrán át is, de esetleg más úton is. Milyen az a hegyi út, ami Shkodrából vezet oda? Aki tudja, gyorsan válaszoljon. Köszönjük szépen!
A központ felől (nem a faluból, hanem a nyaraló-övezetből) elindulsz Shkodre felé a főúton. A jobb oldalon (a kanyarban levő) piros benzinkút (Kokaj) előtt kb 100 méterrel elkanyarodsz balra a part felé. Ez az utolsó utca a kanyar előtt,Tarzan-beach, vagy valami ilyesmi tábla van a sarkon. Ezen az úton mész kb 200 m-t (vigyázz, elég nagy ugratók vannak). Jobb oldalon lesz a madár-rezervátum bejárata. A bejárattal szemben van egy faház, ott lakik az őr. A rezervátum zárt, de beengednek. Aztán ha bejutottál, akkor indul a kalandtúra:)))
Sok felé el lehet kóliszálni, még nyáron is találsz sarat rendesen. Nincs kiírva semmi, térkép sincs a rezervátumon belül.
Javaslom, hogy keress egy helyi embert, és vidd el magaddal.
Úgy is tudják, ha az Ishulitt Franz Jozefit-et keresed. (Ferenc-József félsziget).
Az utolsó 1-200 m-t gyalogolni kell. Itt-ott bozótban a parton.
Nem olyan vészes ám így utazni, a leghosszabb távot, Szalonikiből Vlorába pl. éjszaka tettük meg, még aludni is tudtunk. Shkodrában meg a szállodánkban ajánlottak nekünk egy bácsit, aki fejenként 10 euróért egészen Budváig elhozott bennünket, közben kávéztunk is, nagyon kellemes kis út volt. Majd otthonról részletesen beszámolok az útiköltségekről is.
Holnap Horvátországba indulunk, pár napot még Vodicén töltünk, aztán lassan elindulunk hazafelé...
