|
Zsonát
2014.06.05
|
|
0 0
35234
|
Antal Barnabás
AUGUSZTUS
tűző nap rekkenő meleg
szél és virágpor
s aztán tékozló fellegek
vad nyári zápor
zúdul kövekre kertre és
fára bokorra
a kőben mennyi messzeség
s a meggyfa lombja
átlép a kerítésen és
indul suhogva
elhal a harangszóba vész
a kert rigója
fújja még
ne szállj homályra
a szőke táj körötted ég
mint gyertya lángja
Hárfa [70.] |
Zsonát
2014.06.05
|
|
0 0
35233
|
Antal Barnabás
ŐRSÉGEN
fekszem holdsugárban
füvek párnája ágyam
koromba tűzött fények
úsznak a remegések
messzi árnyékok hullnak
vállamra borulnak
levelek betakarnak
bebalzsamoz a harmat
ingem vakító gyolcsa
lobogó irgalomfa
az árvasággal játszik
már hajnalhasadásig
Hárfa [46.] |
Zsonát
2014.06.05
|
|
0 0
35232
|
Antal Barnabás
ETÜD
hajnal hasad a domb mögül
kisfiú baktat könnyedén
köpenye köd arca körül
sugár röpül porzik a fény
csak szívja szívja szótlanul
a hallgatag mezők szavát
partok felett ha elvonul
karcsú remegés illan át
Hárfa [43.] |
Zsonát
2014.06.05
|
|
0 0
35231
|
Antal Barnabás
MADÁRJÁRTA
túllépni mindenen s mindig közöttük
és velük hogy azzá válj akit
keresnek önmagukban mintha földjük
lennél s mint ajkukon az íz
hogy önmagad légy s mind ama másik
hisz oly nagy táv ugyanaz a kép
képmás millió álarcban pompázik
dúsítja itt a lét szövetét
tágul a táj eléd jön a harangláb
felröppen az út előtted ott
jönnek a falvak a lomb birodalmát
átütő távoli városok
hajnalok s verőfényes reggelek
melyeket úgy szerettél hajdan
kacagás könny s egy megriadt gyerek
tekintete mindened veled van
Hárfa [39.] |
Zsonát
2014.06.04
|
|
0 0
35230
|
Antal Barnabás
KAPCSOLAT
míg átragyog a szél
belső tereimen
menny és föld összeér
s elvész a semmiben
már olyan is ahogy
a puha csönd leszáll
könnyű és dallamos
már olyan is a nyár
a lobbanó gyönyör
a hullámok haja
az ének és a fény
lángol az éjszaka
Hárfa [38.] |
Zsonát
2014.06.04
|
|
0 0
35229
|
Antal Barnabás
A GETHSEMANE KERT
ezüstszalag fut a hegy alatt
fülemüleszél szikrapatak
csattog a szárnyas fény lombja
kanyargó ösvény pora
akác s mirtusz kelyhe
szökő szarvas korona kelyhe
távoli csillag kelyhe
szikrakert
sugárzó szellemi nászban
a visszhang röpte
merülő ív sötét folyóból
habzó menny taraján
hullámzó kékség tajtéktolla
siklik az olajfa
csobog a tekintet
könnyezik a kő
Hárfa, 1963 [31.] |
Zsonát
2014.06.04
|
|
0 0
35228
|
Antal Barnabás
KERETBEN
víz te vakítva virágzó
mélység kék fénytöredék
érzed e a cseppben homályló
sejtelmes lét örömét
ballagok s árnyam a hullámon
fölöttünk sirálycsapat
elporlik a szélben a lábnyom
elporlik a párapatak
s szemben a szőlőhegy árnya
dobozról felröppen a rozsda
mint méh száll virágról virágra
erdőt mezőt beporozva
riadalmas e táj itt bolyongsz
és ott is túl a távoli téren
vagy közeli hisz máris e bronz
őriz tükörterében
Hárfa [19.] |
Zsonát
2014.06.04
|
|
0 0
35227
|
Antal Barnabás
ASSISI
Üzenet P. Csontos Oszkárnak
a mély sötét erők felé
kitárom üres tenyerem
madarak között napsütésben
ölelem a megfoghatatlant
Hárfa [15.] |
Zsonát
2014.06.04
|
|
0 0
35226
|
Antal Barnabás
KOPÁR VIDÉK
a partokon hullám lebeg
az alkonyi vetítés képe
egy óriás cserépedénybe
vont szürke vonal a folyó
a füzek lomha árnyékától
a fehérre meszelt falak
mint összetört fekete ábra
fehérbe égetett imája
levélsusogás és a szél
letarolt fű a mezsgye széle
a köveken a messzeség
lehelete leng könnyű pára
ereszkedik az utakra
a hold lámpása megvilágít
háttérben a szétszórt házak
olyan pőrén egyedül állnak
gyönyörű ez a pusztaság
Hárfa [12.] |
Zsonát
2014.06.04
|
|
0 0
35225
|
Antal Barnabás
HÁRFA
gömbölyű parton
a szél
tajtékhegyek páráját
menti
gomolygása fölött lebeg
ködköntösében,
suhogó lombját kibontja
méhdongás mögött
virraszt
álomszélen homloka
puha lobogásban
kupolacsöndben
szigetszegélyen
ül mosolyogva
sugárzó utazás
a szívben
keresztül kasul
csukott ív
illat füstjén
csobogás táncán
átüt
tájait beragyogja
Hárfa [11.] |
Zsonát
2014.06.04
|
|
0 0
35224
|
Antal Barnabás
HIMNUSZ
távol felizzó zsarátnok
leng a színek erdejében
hangok hűvös rejtekén
útnak indul a remény
madarak, lombok, és virágok
szétsugárzó vérkörén
földből forrásból szivárog
lerombol és létrehív
hol mily árnyban éjszakázott
mily tér napja lett a szív
hol parttalan áradása
mélyén hamvadás iram
vájt fülekben pőre csend
geometriája cseng
csattogás suhogás illat
álom csobog és kereng
apró zümmögő zenészek
dicsőítik az erőt
mely létet és mindenséget
fénybe messzeségbe szőtt
Hárfa [5.] |
Zsonát
2014.06.04
|
|
0 0
35223
|
Antal Barnabás
REINCARNATUS
tükrön túli pillanat
a holdsütés jege alatt
s az ismeretlen kapun át
felizzó gyönyörű világ
Az elsüllyedt katedrális [81.] |
Zsonát
2014.06.04
|
|
0 0
35222
|
Antal Barnabás
GALAMBOK
sugarak deszkakerítése
ragyogtak ragyogtak a napban
ragyogtak a fekete gombok
a karmazsinos alkonyatban
Az elsüllyedt katedrális [66.] |
Zsonát
2014.06.04
|
|
0 0
35221
|
Antal Barnabás
NAPTÁNC
fény leng
messzeség virága
szél zeng
hullámpusztaságra
víz reng üresség hiánya
benne partot sose lel
fagyra fagy zúg
villanása
szivárvány hull
ködhajára
száll a tarka virradatba
csönd rózsája jelre jel
Az elsüllyedt katedrális [54.] |
Zsonát
2014.06.03
|
|
0 0
35220
|
Antal Barnabás
TÁJKÉP
befon a kékesszürke márvány
a kakukkfű s a zuhanás
a lengő délibáb határán
a lovak és a levegő
távoli tájak betörése
már hallhatatlan koppanások
üteme s az átragyogások
mélyén az utolsó kapás
a távozók zajába törten
zúg a csalóka fénytükörben
Az elsüllyedt katedrális [58.] |
Zsonát
2014.06.03
|
|
0 0
35219
|
Antal Barnabás
HÁROMSÁG
kezdetben a föld és a menny
kezdetben a por és a csillag
kezdetben az út és a remény
lángralobbanó szalmaszála
Az elsüllyedt katedrális [42.] |
Zsonát
2014.06.03
|
|
0 0
35218
|
Antal Barnabás
ÉBREDÉS
künn a mezőkön játszik a szél
felborzolt füvek éle
vágja a fényt s a pusztaszegély
rádől a mély meredélyre
holt halom árnya harmat ragyog
hajnali lángra s a füstre habok
kúsznak s a tűz remegése
őrzi a tájat s a mély magasán
kicsapnak a karcsú katángok
konda bolyong kolompja magány
kongatja a hajnali lángot
a puszta mező homályba harap
a virradat vörös árka alatt
hajlik a rózsa
Az elsüllyedt ka-
tedrális [16.] |
Zsonát
2014.06.03
|
|
0 0
35217
|
Antal Attila
KAZINCZY UTCA
(Sárospatak, hatvanas évek)
Bakra állított Pannónia pöfög
ereszünk alatt. Rezeg a
porcogófű a kipufogó mögött.
Utolsó ház. Lucernás rétekre fut
az udvarunk. Messzebb hegyek
várják apánkat. Ki nyit neki kaput?
Kalandígéret fészkel a koranyár
jázminbokrai közt. Eper
özönnel a kertben s bodobácsbogár.
Meg hagymarakéták. Zöld lángjuk lobog.
Tenkeskedik a közeli
Botkő… és tévékék este, táncdalok…
Mindez: volt. Van hát, s lesz is. Mind lázasabb
szél járta a város felől
utcánkat, mely a végtelenbe szaladt.
Agria. 2013. nyár [22.] |
Zsonát
2014.06.03
|
|
0 0
35216
|
Antal Attila
TAVASZELŐ NYÍREGYHÁZÁN
Az utcákon csavargó szelek még
nem ébredtek öntudatra s a
főtér fáinak se volt idejük
letegeződni márciussal
az olvadó hóból pillepalack
tavalyi újság emeli fejét
kabát feszeng mindenkin pedig
a széldzseki is megtenné már
de a külső kerületeken túl
az eszmélő mezők akácosok
megkönnyebbülten nyújtózkodnak
párájukon mint harangszón a
bronzköpenybe vésett vigasztalás
átdereng a gyöngyházfényű ég
Agria. 2012. tavasz [21.] |
Zsonát
2014.06.03
|
|
0 0
35215
|
Antal Attila
A KIS BARACKFA
Kérlek
vigasztald meg
a szélben síró
növendék barackfát
borostyánszín könnyei
végigcsordulnak derekán
kertünk árvája ő
rokontalan testvértelen
rémíti az áprilisi
hűvös-kék űr is
melegítsd meg
leheleteddel
vacogó leveleit
k
é
r
l
e
k
Agria.
2011.
tavasz
[22.] |
Zsonát
2014.06.03
|
|
0 0
35214
|
Antal Adrienn
CSÖND ÖLELT
Orfűn ültem a tó partján,
körbefont a csupa zöld,
szellőn hintázgatott a nád,
csönd ölelt, a puha csönd.
Elszakadt a Nap gyöngysora,
s mind a tóra potyogott,
káprázatos ezüst fénnyel,
a víz tükrén ragyogott.
Mozdulatlan volt e bársony,
moha színű és feszes,
csipkehullám terült rajta,
sejtelmesen oly’ nemes.
Itt-ott gyémánt csillogással
tündökölt az alkonyat,
ültem Orfűn a tó partján
s elrabolt a hangulat.
Verselő antológia, 2011 [28.] |
Zsonát
2014.06.03
|
|
0 0
35213
|
Anóka Eszter
NÉHA KÉKBEN
Néha kékben játszanak a fák,
a csendben felkacag egy-egy virág,
a szépség csupán tündököl.
(Fénye kékre törött,
elfolyott a fű között,
cseppje csillagokra ül.
Vágy mélyéből, tó felett
barlanghangja fölremeg,
megizzasztja az eget,
mely mögött a nincs nem ég,
éjjel van, a nap elég
soká sütött, aluszik,
földből holdleány iszik.
Kékholdleány kéklő föld kék vizéből,
sápadt sugár tündöklik zöld öléből.
Nincs nyugalom, a holdleány
nem állhat senki oldalán.)
Üzenet [17.] |
Zsonát
2014.06.03
|
|
0 0
35212
|
Anna Mária
KÖSZÖNÖM
Figyelmed sugárzásában
a százszorszépek útra kelnek,
kifordított szirmaikkal a változásról
énekelnek.
Köszönöm, hogy megszólítottál,
köszönöm, hogy megtartottál,
köszönöm, hogy lombosodó hűségeddel
gyógyítottál.
Figyelmem szelíd köntösébe burkolom
serdülő álmod,
köszönöm, hogy nekem ajánlod
kamasz báját,
mutáló hangját,
szikrázó mindent akarását.
A semmi hídja előtt álltunk,
pedig csak egymásra vártunk.
A várakozás kilincsei [107.] |
Zsonát
2014.06.03
|
|
0 0
35211
|
Anna Mária
NAPONTA ISMÉTLŐDŐ SZÓLÍTÁS
Virágbaborult mondatokkal kereslek,
méhek táncát rajzolom eléd.
Szeretlek.
Feléd fordulnak a gyökerek,
Hozzád sietnek az elfelejtett ösvények,
Téged várnak az elhagyott templomok.
Nem, nem imádlak.
Puha mozdulatokkal körbezárlak.
Neked ajándékozom minden ingó és ingatlan
vagyonom,
figyelmes kérdéseim szalmakazlát,
együttérző játékaimat,
a rigó röptét,
a szélben elnyujtózó dallamot,
az átváltozás megujító kelyhét,
a várakozás három napját,
bebalzsamozott testem csodáját,
Ujjászületését.
A várakozás kilincsei [106.] |
Zsonát
2014.06.02
|
|
0 0
35210
|
Anna Mária
VETKŐZNI KEZDENEK AZ ÉVEK
Megnyílik az út visszafelé,
Vetkőzni kezdenek az évek,
Mint szeretők a legforróbb tavaszban.
Fény játszik a porban,
Mezítláb fut a réten,
Elfekszik az égen,
Felhőszínü szekéren.
Meleg föld tenyeremben,
Együgyű öröm bennem
a csend,
a nap,
a föld,
a fű,
kívül, belül az egyszerű.
A társderű harmóniája átkarol,
Magához emel, leterít,
Ezer szikrázó fényt szakít
vérbe,
bőrbe,
izomba,
csontba,
csillagokból szőtt neuronokba.
Átemel a közös titokba,
Feltépi magát az egész.
A várakozás kilincsei [55-56.] |
Zsonát
2014.06.02
|
|
0 0
35209
|
Anga Mária
EMLÉK MA
Emlékszem az imádságra,
gyermekkorom vasárnapi
szép ruháira, a Pünkösdre,
anyám templomba járó
fekete lakktáskájára,
amiben a könnyeit hordta,
vitte az Atya Isten elé,
várta a vigasztalást.
Szelíden kulcsolódó kezei közé
rejtette egész heti fáradtságát,
körülötte lengett a hajnal
és az éjszaka minden fényessége,
zsolozsmái mögül elő lépett az Isten,
lehajolt a fák és a füvek magaslatáig,
hogy lássa a mellé szegődötteket,
a hozzá szólókat, s hallja a Golgotáig
emelkedő éneket, s a fűzér-imát.
Megnyíltak előtte a bűnök titkai,
a szakadó havazásban olvadni kezdtek a
pehelyostyák, mint az ígéret idején.
Anyám tanított beszélni hozzád.
Azóta látom, az évszakvonulások
glóriáját a hegyek és az erdők fölött,
hallom az ünnepre hívó harangszót,
itt állok előtted, összefonódó kezemben
tartom az egész heti fáradtságomat,
míg körülöttem leng a hajnal és
az éjszaka minden fényessége.
Agria. 2013. tél [18.] |
Zsonát
2014.06.02
|
|
0 0
35208
|
Anga Mária
VALAMI MEGJEGYEZHETŐ
Létezik egy szoba, egy tópart,
vagy egy álom, aminek emlékét
végigcipeled életeden át,
minden léptedet azért számold
hogy valami megjegyezhető
legyen, ami segít, hogy ezekre
a helyekre visszatalálj.
Mert az idő csak abban a szobában,
azon a tóparton, abban az álomban múlik.
Azért kell oda újra megérkezned,
hogy öregségedet is megtaláld, és
az egyetlen ölelést, az összefonódás
bárányi tisztaságával megélt gyönyört,
amiért minden tavasszal
veled együtt letérdelnek a fák,
és imádkoznak, Istent szólítják,
hogy adjon erőt, időt a megérkezéshez.
Agria. 2013. nyár [89.] |
Zsonát
2014.06.02
|
|
0 0
35207
|
Anga Mária
SZÜLETÉSEM ÓTA
Barlang volt az első lakhelyem,
mégis a szobák fényét emlékszem vissza,
nagy ablakokkal, a fénytörések temetőivel.
Ujjaim, mint halszálkák, imára kulcsolódtak,
denevérszárnyakká feszültek.
Ki tartorra akkor a pányvás vitorlát
hogy a tenger termetes erői világra sodorjanak?
Milyen veszedelemtől félek születésem óta,
mikor biztosan tudom a halált?
Agria. 2013. nyár [89.] |
Zsonát
2014.06.02
|
|
0 0
35206
|
Anga Mária
EGET NYITOTTAM
Hagytam elcsitulni sötétedéskor a folyót,
s én hurcoltam a csendjét tovább.
Tavasszal eget nyitottam a madarak felé,
s míg énekemet énekelték,
szárnyaik szántóföldekké szélesedtek,
tollaik a Napot ragyogták.
Agria. 2013. tavasz [17.] |
Zsonát
2014.06.02
|
|
0 0
35205
|
Anga Mária
MEGÉRKEZEL
Kiállok a tavaszt lélegző hegy tetejére,
ott várlak, ahol a fakadó források
elégetik a havat, a telet, a hideget.
A fák évgyűrűikkel magukhoz bilincselnek,
de hová is mehetnék, amíg Téged várlak.
Összeborulnak időtlen fényei a délutánnak,
hajnallá hasadnak. A felhőpagodákból
madarak röppennek a földre, hírt hozó éneket
énekelnek: már szívemhez közel vagy,
nemsokára megérkezel!
Agria. 2012. ősz [31.] |
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|