Keresés

Részletes keresés

csampilampi Creative Commons License 2011.11.04 0 0 3930

Még mindig ámulok azon, amit mondtál anno :)

Előzmény: lángölő (3929)
lángölő Creative Commons License 2011.11.04 0 0 3929

Mi a véleményetek a fenyő fűrészporral történő füstölésről?

lángölő Creative Commons License 2011.11.04 0 0 3928

Hamu bevonatot mégnem készítettem, de hamuban már tároltam szalámit és kolbászt is.

Egy vékony "kéreg" azért keletkezett rajta. Húsos ládának az aljára öntöttem egy réteg keményfa hamut, kb. 3-4 cm vastagságban.

Majd ezt követően, úgy pakoltam bele a szalámikat, hogy ne érjenek össze. Amikor egy réteg megvolt, betakartam az egészet hamuval. Szálanként is bedörzsöltem, megforgattam őket, hogy tuti befogja mindegyiket. Második, harmadik sort szintén így) A legvégén az egészet betakartam hamuval. Egy ládába, kb. 10- 12 szálat tudtam elhelyezni. Kb. két hét múlva, átforgattam az egészet, megnéztem, hogy van e rajta penészedés. Ha volt rajta a nemkívánatos zöld vagy kék, azt gyökérkefével leszedtem róla. Az íze véleményem szerint és azok véleménye szerint is, akiknek adtam, elismerően nyilatkoztak. Vigyázni kell, hogy ha már melegszik az idő (tavaszodik) akkor gyakrabban kell ránézni, mert elkezd a zsírtartalom "könnyezni" belőle, és gyorsabban penészedhet.

 

A terméknek a "Keményfahamuban érlelt házi szalámi" magasztos nevet adtam. :-)

 

Kizárólag saját fogyasztásra   :-)

Előzmény: kispiás (3925)
csampilampi Creative Commons License 2011.11.04 0 0 3927

Szívbillentyűt, vese belsejét én sem szoktam kivágni. Teljesen felesleges pazarlásnak tartom.

Az az álló töltő hogy van kialakítva, ha megkérdezhetem??

Butcher88 Creative Commons License 2011.11.04 0 0 3926

Én is próbáltam már magasnyomásúval mosni,elég jó,nincs vele gond.

Viszont ha nem akarsz elötte áztatgatni meg stb.,csak kösd rá a boilerre és ámulhatsz,hogy milyen tisztára mossa :-)

kispiás Creative Commons License 2011.11.04 0 0 3925

Gipsz, hamu stb. bevonatot készített már valaki szalámira?

Ha igen, hogyan csinálta?

oldci Creative Commons License 2011.11.04 0 0 3924

Köszönöm!

Ha nem tudom felvenni vele a kapcsolatot, majd zaklatlak.

A falvastagsága megfelelő, birja a hideg húst is?

Előzmény: karijó35 (3923)
karijó35 Creative Commons License 2011.11.03 0 0 3923

És még hogy ebbe a méretbe koppra töltve 12 kg fér bele.

Előzmény: oldci (3921)
karijó35 Creative Commons License 2011.11.03 0 0 3922

Szevasz!Az expressz.hu-n üsd be a keresöbe hogy kolbásztöltö a végen fogsz találni egy dobot 5500-ért nekem ugyanilyenböl van állónak megcsinálva motorral,érdeklödj utána ha nem sikerül és ha kell, esetleg én is tudok szerezni olyat.

Előzmény: oldci (3921)
oldci Creative Commons License 2011.11.03 0 0 3921

Sziasztok!

Ha valaki tud nekem segíteni , kolbász töltő dob beszerzésében szívesen venném.

Átmérő 200mm hossz 500mm körülit szeretnék.  Ilyen átmérőjű cső is érdekelne 2-2,5mm falvastagsággal 

dawid154 Creative Commons License 2011.11.02 0 0 3920

A  szívbillentyűt eldobni mért?A sziv a máj és a vese után a legfrankobb csemege!

Előzmény: brekzg (3919)
brekzg Creative Commons License 2011.11.02 0 0 3919

sziasztok!

 

Mosáshoz nagyon ajánlom a fémdörzsit, a körmére, fülére, nehezen hozzáférhető részekre nagyon jó! 

Én a fülkagylót abálás előtt, a szemet utána dobom el jó messzire, a mandulával együtt.

Azt tudja valaki, hogy miért kell/szokás -legalábbis nálunk - a szívbillentyűt is eldobni?

 

Minden jót!

kispiás Creative Commons License 2011.11.02 0 0 3918

"A szemeket nem szoktam kivágni mert abálás után a mandulákkal

együtt sóval és fokhagymával jóizüen elfogyasztom ez a kedvencem a disznovágásban."

 

Komolyan?

Előzmény: sipkaa (3917)
sipkaa Creative Commons License 2011.11.02 0 0 3917

A mosó nem használ sok vizet egy sertésnél kb 2 vödörrel.

Én régota használom de ha jól beáztatom forró vízzel akkor pillanatok alatt

elkészülök a tisztitással. Persze ha magamnak vágok és ráérek nosztalgiábol énis

kézzel pucolok. De sokat vágok eladásra és ilyenkor magam vagyok és már szeretek

 kicsit kényelmeskedni.A szemeket nem szoktam kivágni mert abálás után a mandulákkal

együtt sóval és fokhagymával jóizüen elfogyasztom ez a kedvencem a disznovágásban.

orient7 Creative Commons License 2011.11.02 0 0 3915

Köszönöm megrendeltem:))

Előzmény: degamma12 (3894)
karijó35 Creative Commons License 2011.11.02 0 0 3914

Szevasztok!Szerintem a mosó kevesebb vizet használ mint a kefés mutatvány alig áll viz a disznó körül.Én a fülkagylót még az állványon kivágom a szemet meg abálás után amikor lefordul a csontról akkor kikapom.

degamma12 Creative Commons License 2011.11.02 0 0 3913

Sziasztok!

 

Én nem tudom miért de én nem is akarnám magas nyomású mosóval mosni, a régi hagyományos módszer alkalmazom.

Kefe, meleg víz, éles kaparókés, A böllér ronggyal áztat a segéd vödörből sikálja a fejet és a körmöket.

Találtam egy kefekötőt aki szuper disznó mosó kefét gyárt, azóta nem húzzák az orrukat.:)))))

Én nem szoktam a szemét kivágni csak a fület, valamint kicsontozom a fejnek az orr részét a taknyot kivágom, Így rakom fel az abálót. Az abálóból van főzve a SZÁRMA a pörkölt v.mint a rizs kifakasztása is.

Nem ironikus volt a tisztítás, fontosnak tartom hogy igényesek legyünk, Hisz  mi eszük meg. A bér munkát is így csinálom.

mind 1 Creative Commons License 2011.11.02 0 0 3912

Szevasztok!!!!

 

  Igazad van!!!!!

 

    Tuti,a haverom vett a tavasszal,most van bevetésen,szerintem nagyon jó!!!!

 

 

    Szinte egy ember elég a vágashoz!!

 

    Üdv.:R

Előzmény: degamma12 (3894)
dawid154 Creative Commons License 2011.11.02 0 0 3911

Hali!

Mi kiszedjük a szemét megy a kutyáknak füle általába már a felakasztása elött nincs!

Hisz mert azt a nők előszeretettel szeretik leszedni ami engem kurvára idegesít..

Fülkagylókat áttalába benne hagyuk!

Előzmény: csampilampi (3910)
csampilampi Creative Commons License 2011.11.01 0 0 3910

Néhány helyen biztos ugatnának, hogy jajj nagyon sok vizet fogyaszt, nem lehet.

Így lehet marad a gyökérkefe, krumplis-zsák, kaparókés.

 

 

Házi vágásnál ki szokta kivenni a szemeket ill. fülkagylókat??

dawid154 Creative Commons License 2011.11.01 0 0 3909

Köszi!

Majd ki próbálom itthon  hátha hülyének néznek a szomszédok!!

Előzmény: karijó35 (3908)
karijó35 Creative Commons License 2011.11.01 0 0 3908

Hát ott ahol pörkölésnél is esetleg bereped vagy ha nagyon közel tartják,de nem jellemzö nem könnyen tépi a bört már ahogy láttam mert nem én szoktam mosni. Azzal a körbe forgó fejjel mosták kb.15 cm-röl nem volt gond vele egyáltalán faszán mosta.

Előzmény: dawid154 (3907)
dawid154 Creative Commons License 2011.11.01 0 0 3907

Hali!

S menyi hatásos ez a magasnyomású mosó?Hiszen több 10 bárral löki ki a fizet nem repeszti fel a bört?

Előzmény: karijó35 (3906)
karijó35 Creative Commons License 2011.11.01 0 0 3906

Szevasztok!Már nem nagyon járok vágni de épp 2 hét múlva megyek egy helyre amúgy már évekóta járok oda na az a lényeg hogy ott mindig mosóval mossák mezei hidegvizessel a véleményem kényelmesebb de viszont sokkal több idö,2 ember ha neki esik fasza kefékkel ugyanúgy meglehet mosni fele idö alatt,de ha az ember ráér nem kell tolni a melót akkor sokkal kényelmesebb az biztos.Üdv.Karijó

kispiás Creative Commons License 2011.11.01 0 0 3905

Hallottam már mástól is, dicsérték.

Kipróbáltam, de nekem a kisteljesítményű mosómmal nem lett jó, csak lehűtötte a disznót.

Jó lenne egy nagyteljesítményű, melegvizes, majd egyszer...

Előzmény: sipkaa (3902)
brekzg Creative Commons License 2011.11.01 0 0 3904

Éppen most hétvégén beszélgettük, hogy beszerzünk egy magasnyomású mosót, csak sajnálom rá a pénzt, mert évente 2-3 disznót azért nem olyan vészes tisztára vakarni. Láttam már én is, hogy szépen lehet vele dolgozni. Meg is nézem, mennyibe kerül egy középkategóriás.

Előzmény: sipkaa (3902)
csampilampi Creative Commons License 2011.11.01 0 0 3903

Én is gondolkoztam már egy magasnyomásún. Idáig nem mertem soha.

Mindig probléma a mosás, mert mindenki útálja. Köztük én is.

Könnyű vele dolgozni??

Előzmény: sipkaa (3902)
sipkaa Creative Commons License 2011.11.01 0 0 3902

Nem tudom probáltátok-e már a pucolást magasnyomású mosóval .

Én már egy ideje azzal csinálom és nagyon szeretem sima egyszerü hidegvizes

körkörös irányú csővel.Érdemes kiprobálnia titka az ,hogy mosás előtt jó forró

vízzel meg kell puhitani a bőrt.Locsolóval szoktam csorgatni vizet rá egy oldal egy locsoló

,ésmár mehet isén késsel hozzá sem nyúlok. Aki eddig látta csodálta.

brekzg Creative Commons License 2011.11.01 0 0 3901

Köszi, remélem nem irónikus a hozzászólásod:-)

Mindig igyekszem szépen megpucolni, mert végül is a bőrét is megesszük hurkában, sajtban, kocsonyában, nekem nem mindegy mi kerül bele. Csak a körme ne lenne! Egyébként itt-ott látni elég koszosra mosott disznót, amiből nem szívesen ennék. De mindenki úgy csinálja, ahogy akarja-tudja!

Előzmény: degamma12 (3895)
dawid154 Creative Commons License 2011.10.31 0 0 3900

köszönöm szépen!

Előzmény: hurkamáj (3899)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!