antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Január 12-én Ernő, Tatjána, Ardó, Arkád, Árkád, Árkos, Bors, Borsa, Cézár, Cezarin, Cezarina, Elek, Erna, Ernella, Erneszt, Erneszta, Ernesztin, Ernesztina, Guidó, Kaplon, Kaplony, Karion, Keszi, Kesző, Ketel, Rajnald, Tánya, Veron, Verona, Veronika és Veronka napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Szép Ernő
"Csúnya és ártalmas dolog, hogy a felkelő nap rád süt és te még tétlenül heversz ágyadban" [Szent Ambrus]
Az ing, melyet kikészítettem éjjel, Az asztalon fekszik, fehéren, Fehéren, ájúltan, fagyottan. Virító gombok benne szerteszéjjel, Virágocskák távol fenyéren. De szép az ing most kiterítve ottan, De szép a fénylő hűvös plasztron S hogy sír majd, mint a nyűgös asszony, Szegény ing, ha a testemre akasztom.
A csöndbe nézek, magamat keresve. Örök lélekzetem csudálom. Nevemet suttogom. Nem értem. Hány óra? Áll. Nem húztam fel az este. Én is, ha eljön a halálom, Én is megállok. Eljön értem. Hát meg kell jaj jaj meg kell halnom, Nem lehet futnom, szöknöm, csalnom? Én. Én. Agyonrúgott patkány az almon.
Mit álmodtam. Szép szőke herceg voltam, Jártam talpig fehér selyemben, Fekete gyász kastélyba laktam. Éjjel a királylányért lovagoltam, Királyleány nem ismert engem, Én fényes herceg elragadtam. Mint a zászlót fölém emelve Az erdőn vittem énekelve, Királyleány, királyleány szerelme.
A fák az úton furulyálni kezdtek, Havazott pillangó-színekben, Fűvek mint lángocskák ragyogtak. Így vittem azt a drága, drága testet, Fekete nyoszolyára tettem A fehér szűzet, a fagyottat. Leterítettem, sikoltottam, Minden világot kioltottam. Csak ő, csak ő, csak tündököljön ottan.
Arany csókkal kivertem fájó testét, Mint koporsót arany szegekkel, Hóselymen tűzvirágot varrtam. Gyenge húság vad fogaim tépdesték, Mint bús zene emelkedett fel Vágyam, mint vízesés hullt halkan A holt falakról. Megszűnt lenni Minden világ. Ég föld víz semmi. Királyleány szüzességét elvenni.
A gyúladt test ájult, boldog jajt csengve, Ajkai őrjítő fúvását Vigyáztam én halálig vágyva. Égő gyertyákat hordtak a terembe, Délceg gyertyákat s hogy ne lássák, Az őröket kiűztem. És sorjába Száz lenge lángot vittem szája Ajtajához, úgy néztem rája, Egy lehelete ne múljon hiába.
Felült a szűz királyleány az ágyon. Hegedűltem: el vágyol innét? Mondd, hogy szeretsz. Mondd, mondd: szeretlek. Ő megszólalt szólván: "Én enni vágyom, Úgy szeretem a sárga dinnyét." Aztán... messziről fenyegettek, Nagy jégmezőkön néma esten Sántán, két mankón igyekeztem, Kínlódtam, csúsztam, mindig hanyatt estem.
Szervusz Kedves Bajkálifóka, köszönöm, viszont kívánok Neked is szép estét!:-)
Cseh Tamás
Születtem Magyarországon
Születtem Magyarországon, 77 éves vagyok, fejemben összekeveredtek a féldecik s kormányzatok. Neveltek hazaszeretetre, hittem az Istenben is, harcoltam két háborúban, túléltem, az istenbe is.
Elhagytam, kérném, vagy 39 asszonyt, s vagy kétannyi elhagyott. Tankcsapdákba hugyoztam, ettem lótetemet, és mégis itt vagyok.
Fejemben egy verkli jár, mely verkli így muzsikál: "Túléltem mindeneket, kormányt és féldeciket, egy magyar túlélő, címzetes, vitézlő, tönkrement lábain, de áll önök előtt!"
Fiamból idegbeteg lett, nem bírta a váltásokat, és elnézem az unokámat, látom, hogy gyönge alak, hogy lesznek ezek túlélők? Valami itt korcsosul. Kérdezném, hogy száz év múlva ki tud majd itt magyarul? És ahogy magukat nézem, egyik sem betonkemény, elszállnak az első szélre! Mi lesz így? - kérdezem én.
Fejemben egy verkli jár, mely verkli így muzsikál: "Túléltem mindeneket, kormányt és féldeciket, egy magyar túlélő, címzetes, vitézlő, tönkrement lábain, de áll önök előtt!"
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint –Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
A Himnusz eredeti kézirata.
Kölcsey Ferenc
Himnusz
A magyar nép zivataros századaiból
Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel; Bal sors, akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A multat s jövendõt!
Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
Értünk Kunság mezein Ért kalászt lengettél, Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél. Zászlónk gyakran plántálád Vad török sáncára, S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt Gyúlt harag kebledben, S elsújtád villámidat Dörgő fellegedben: Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain Ozmán vad népének Vert hadunk csonthalmain Győzedelmi ének! Hányszor támadt tenfiad Szép hazám, kebledre, S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre!
Bújt az üldözött s felé Kard nyúl barlangjában, Szerte nézett, s nem lelé Honját a hazában. Bércre hág, és völgybe száll, Bú s kétség mellette, Vérözön lábainál, S lángtenger felette.
Vár állott, most kőhalom; Kedv s öröm röpkedtek: Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek. S ah, szabadság nem virúl A holtnak véréből, Kínzó rabság könnye hull Árvánk hő szeméből!
Szánd meg, Isten, a magyart, Kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart Tengerén kínjának. Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendõt, Megbünhödte már e nép A múltat s jövendőt!
(Jaj, Istenem, olyan hosszúra nyújtod most a perceket és ahelyett, hogy este korábban takarnál, tekintetemnek ajándékozod a Holdat, lelkemnek az egész éjszakát. Elfogadom. Én mindent örömmel fogadok, amit adsz, éjjelenként átszámolom a csillagokat. Néha a Göncölön röpülve keresem az álmot, de olyan hatalmasra teremtetted a világot, hogy csak bolyong benne ez a csökönyös szekér, aztán egyszer csak szó nélkül hazahoz, ledob; Hát, ezért találnak rám gyűrötten a végeláthatatlan bíbor hajnalok.)
Miért is szeretsz ennyire, Isten? Játszani engedsz a végtelennel. Vaskos könyvek képeibe rejtesz, betűk fölé rajzolsz ékezetnek. Szépséget nyújtasz, jó szót is ezret, mégsem hagyod, hogy megpihenjek. Fáradt vagyok már, éteri vándor, felcseperedtem a világ zajától.
Mindig súgtál és én hittel, ahová küldtél, odamentem. Folyton óvtál; Figyelj te lány! Rossz útra tértem. Hol jártál? Mondd meg Isten, mi volt a bűnöm? Kérlek, mutasd meg tiltott gyümölcsöm! Látnom kell, hol szökken a vétkem, kiirtanám azt, tiszta szívvel.
Mondd csak Uram, mások is érzik? Mások is ismerik azt, amit én? Mások is kapnak bőven kincset fent valahol az ég tenyerén? Jól tudom, hidd el; sok, amit adtál, sírva tagadtad, mit tiltottál! Mégis kérlek, add meg az egyet, két emberben ép két lelket, két lélekből sok kicsi lángot, hagy mentsék meg ezt a világot! Példád legyek, élő lecke, véss lányoddá szívkönyvedbe. Okuljon belőlem minden ember, hogyan kell élni hűségedben.
Vedd a világot, add oda másnak, már véremben hordom az éjt - Jó Uram, kérlek, járj kedvemben, áldd meg imámat a szerelmekért! Jól tudom, átok nem fog a hitre, add erejét a szemembe, hogy szívre vehessem, azt ki mögöttem szótlanul elmenetelne
Jó reggelt, szép napot, kellemes hetet kívánok Mindenkinek!:-)
Ma lenne 75 éves Cseh Tamás.
Cseh Tamás
Fehér babák
Éltek-e még régi lányok, vagy alusztok már? Vagy alusztok már vizes homokban, sárból ágyon? Sok fehér babáim, fehér babáim, fehér babák.
Mi történt, mi történt lányok? Hová tettétek, sok régi lányok, Vizes homokban, vagy hol bújtatjátok? Hová tettük el, veszítettük el, és dobáltuk el? Ha kérdezném, ezt mondanátok: elszakadt inged, régi kabátod nálunk találod; elvittük magunkkal, homokból ágyba, vízbe és sárba, mi fehér babák.
Éltek-e még régi lányok, vagy alusztok már, vagy alusztok már, vizes homokban, sárból ágyon? Sok fehér babáim, fehér babáim, fehér babák.
Valami történt, valami, lányok; rajtatok látom, rajtam látjátok; elveszett végképp, vagy ti bújtatjátok; Ti fehér babáim, fehér babáim, fehér babák.
Január 11-én Ágota, Agáta, Baltazár, Honoráta, Szalvia, Tasziló, Tézeusz, Vazul és Zsálya napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Hegedűs Ágota
Kávéfoltok(jav)
fagyok mire hazaérek, alszol, hideg gránittömb hallgatás. villanykapcsoló nélküli éjjel, vak tapogatás, ez a paplan csücske, élettelen, beült a fiókba neheztelése. ne mozogj. csak addig ne, míg elalszom, utánad, mindegy merre fordulsz, mindig paralel a hátad. eleget néztelek jöhetne már az álom.
ébredések az első amit meghallok, az a rigók éneke három óra körül. aztán kezdi a többi, rozsdafarkú, tengelic, légykapó, már majdnem visszaalszom, mikor bagzó macskák oáznak az ablak előtt, félálomban nem tudom megkülönböztetni a szomszéd síró kisbabáját. kidobom a papucsom az ablakon. akkor macskák.
vonzások A kertemben mindig ugyanott túr fel a vakond, porhanyós puha földet, én meg mindig a fejébe ültetek valamit. Azt szeretném, hogy hagyja békén a földemet.
kertek A földből kis növény, palánta bújt elő, éppen abból a csíkból kelt ki, amit megjelöltem, hogy ide azt vetettem, aminek a zacskójára ősszel azt írtam, őszirózsa, most meg látom, hogy cékla lesz belőle, azt is szeretem, különben is, ugyanannyi joga van kikelni, mint a virágnak.
ékszerek én nem a nyakamban hordom a keresztem, hátamra dobom, viszem meg-megbotolva, egy újabb hivalkodási pontra.
szomjazók másnapra mindig szomjazom, és szédülős fejnehéz vagyok. ezért mikor megiszom a kávém, elkísérem egy pohár forrásvízzel, amit a nasa által hitelesített víztisztító készülékemből töltök, reggelre nemcsak én vagyok szomjas, hanem a virágaim is, a maradék vízzel locsolni indulok, aztán észreveszem, hogy az orchidea az ablakban a virágfejek súlya miatt feldőlt. reggel nem nagyon beszélek, de ezt nem hagyom szó nélkül.
[még mindig kávézom] ülések huszonhét éve ugyanarra a sámlira ülök ki kávézni a teraszra, és arra gondolok, hogy anyám is ezen ült, és evett, míg a család a nagyasztalnál ebédelt, mert azt látta a nagyanyámtól, aki nemcsak hogy a nagyasztalhoz, de még a sámlira se ült le soha. felállok, te hátulról hozzám simulsz. mikor jöttél meg éjszaka. most is paralelek a hátak, csak az irányok változtak. reggelre mindig jobb.
Január 10-én Melánia, Agád, Agapion, Agaton, Aldó, Bács, Bacsó, Melani, Viliam, Vilma és Vilmos napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Melanie Hamilton, a Margaret Mitchell által 1936-ban írt Elfújta a szél egyik szereplője, a regényből készült filmben Olivia de Havilland alakítja, melyért 1940-ben Oscar-díjra jelölték.
Érdekességek az Elfújta a szél-ről:
- A főszereplő neve eredetileg Pansy lett volna Scarlett helyett. Sőt, kezdetben nem is ő volt a központi karakter, hanem Melanie. Mitchell írás közben jött rá, hogy Scarlett sokkal érdekesebb személyiség, így lett végül ő a főszereplő.
- Clark Gable-lel sem volt könnyű dolga a stábnak. A színésznek például annyira nem tetszett, hogy szerepe szerint Scarlett vetélése után sírnia kell, hogy azzal fenyegetőzött, kiszáll a projektből, ha tényleg könnyeket kell hullatnia. Végül kolléganője, a Melanie-t játszó Olivia de Havilland nyugtatta meg és vette rá, hogy csinálja meg a jelenetet.
Fojtott morgás a pince felől. Faág verődik az ereszcsatornához. Utazás előtti állapot. Nem izgatott várakozással, inkább szórakozott nyugalommal leltárba venni, amire szükség lehet majd. Hatalmas robajjal a földre hull egy dió. A Hold, mint egy mutató nélküli óra, kifejezéstelen és üres.
.
A völgyben csak néhány ablak világít. Kutyák csaholnak a szemközti hegyen. Kint a sötétben jár valaki. Hazafelé tart? Vagy kifelé a világból? Reggelre nyomunk sem marad.
.
A tó felől egy férfi érkezik a büfébe. Fehér szatyorban szürkészöld derengés. „Keszeg” – mondja a férfi. A pulthoz lép. A szatyrot a padra teszi. Rendel egy rumot. A hal meg-megrándul. Végül a földre esik. A férfi lehajol, lassú, nyugodt mozdulattal csapja a pad pereméhez a szatyrot. Hínárszagú a szél. „Ne mozogj” – mondja. „Nincs már hova menned.”
Január 9-én múlt 7 éve, hogy elhunyt Vitó Zoltán költő.
Vitó Zoltán
FAMÍLIA FÁMA
(Latabárok köszöntése)
A színháztörténelem tengerén, karcsú vitorlás víg fedélzetén, idestova második századéve, éppen hazánk kikötőjébe érve, jósors és hírnév elnyerése végett egy "Latabár" nevű úr partra lépett.
Mint virtuóz, jókedvű hegedű, a szíve, melyből áradt a derű, - és visszhangként, amerre útja vitte, móka, vidámság terjedt körülötte. Tudta: örömre, ha az ok kevés, segíthet a jóízű nevetés. -
S ha félteni kellett hazát és házat, hogy el ne lepje hitványság s gyalázat; ha a szívekben gyengült a remény, a színháztörténelem tengerén. kedély és hírnév megőrzése végett egy-egy Latabár mindig partra lépett.
Megalapozta a családot Endre: Kálmánok és Árpádok jöttek rendre, - s mint a földbe a jómagvú vetést, úgy vetették el ők a nevetést e nép között, mely őket megszerette s szívében nemesi rangra emelte.
S ha nyílnak olcsó, rosszillatú bárok, a soron következő Latabárok magunkat őrző mókázások végett nemes humorral mindig színre lépnek.
"Latabár!" - ha kimondom e nevet, a szívemben kacag a szeretet...
*
Édesapádnak szakasztott hű Mása! Lelkünknek tikkasztó a szomjazása: segíts a derű forrására lelni; tudjunk szabadon, boldogan nevetni! Vívódások között szilárdan állván, köszöntünk körünkben, Latabár Kálmán!
*
(A MEOSZ Klubban való vendégség emlékére - Őszinte nagyrabecsüléssel és szeretettel: Bp. 1992. november 6-án)
Január 8-án Gyöngyvér, Anasztáz, Apollinár, Apollinária, Erhard, Ince, Jukundusz, Jutas, Jutocsa, Kövecs, Polina, Polla, Szevér, Szeverin, Szeverina, Szörénd, Szörény, Tácia, Tas, Virág, Zerénd és Zerind napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Tas Vezér
Gárdonyi Géza
A hét vezér
Kékfekete bársony az ég teteje, - abba ragyog a nagy Göncöl-szekere. Nótát mondok a nagy Göncöl-szekérről, vagyis inkább a hét magyar vezérről.
Árpád volt az első vezér, a legfő; szeme mint az oroszláné rettentő; kardja, mint az istennyila ugy vágott! Ki is vágott minekünk egy országot.
Árpádnak az öregapja Előd volt, de biz abban sámsoni nagy erő volt: rezes kópja száz esztendős kezébe: unokáját üstökösként kisérte.
Kendé-nek is fehér volt már a feje, mint őszszel a vén havasok teteje; de nagyokat rikoltott a csatában: „Fiatalság, ezt csináld meg utánam!”
Ónod vezér akkor sem állt leghátul, ha ész kellett, még pedig a javábul: Ónod vezér süvegében elég volt, mikor az a süveg Ónod fején volt.
Tas vezér is gyöngy hírt hagyott magárul: Marót királyt nadrágolta pogányul, Ő volt apja a dicső nagy Lehelnek, kinek kürtjét Jászberényben emeld meg!
Várak ellen Huba vezér járt hadat, vas-kosokkal döntögette a falat. A cseheket kidobálta Nyitrából: „Coki bratye, az Atilla várából!”
Vezérek közt Tétény volt a hetedik, Aranynyal kék felirni a tetteit! Mint Erdélyért nem harcolt úgy seholse, Azóta se veszett abból egy hold se!
Kékfekete bársony az ég teteje. Hét fényes kard a nagy Göncöl-szekere: a hét vezér, mikor oda feltérült, beleszúrta a bársonyba emlékül.
Január 8-án múlt 122 éve, hogy elhunyt Paul Verlaine, francia költő.
Paul Verlaine
A REGGEL LANGYOS ÉS ARANY FÉNYÉBEN ÚSZVA
A reggel langyos és arany fényében úszva, harmattól nedvesen ragyog a rozs s a búza, s még őrzi az azúr az éj hűs illatát. Kószálni indulok most céltalan: tovább a part mentén, ahol rőt gyom virít, szegényes, a pázsitos uton, melyet éger szegélyez. Szél leng. Nagynéha jő csak erre egy madár, csőrében csöpp bogyó vagy szőke szalmaszál, s a víztükör fölött árnyéka fut tovább még. Mély csönd. Az álmodót úgy vonzza itt e tájék szelíd derűje, mely el-eldajkálta rég ábrándos álmait s ringatta kedvesét, a fiatal leányt, kinek emléke - gyengéd, hótiszta látomás - megzendül s földereng még, s kit költő álmodik s a férfiképzelet idéz rajongva, bár tán a világ nevet, s kit végre megtalált, a Társat, Őt, a lelket, kit lelke visszasír s azóta sem felejthet.
Ajtót nyitok rád hirtelen, felriadsz a szerelemből; hová álmodod magad, az ajtórésben mi tündököl? Milyen egérút nyílik, szívdobogva milyen kerítő gondolat szöktetne, hogy könnyes-furcsán, mint a gémláb, megtörik nyakad? Hová is futnánk, hová is futnál? Az első kanyar visszahoz, csak a szemed lett még szelídebb, csak az irhám csatakos; szíved előtt alulmaradok, mert alulmarad a világ szívem előtt, kimosod csapzott szárnyamat s mint az ejtőernyőt begöngyölöd, nyár füstjét szimatolva zuhantunk, emlékszel még talán, most hallgatod: ablak közé zárt törtarany dongó muzsikál, leoltod a lámpát, fogad közé szorítod az inged, úgy vetkezel, eltajtékzó életembe nyugtalanul belefelejtkezel.
fecskét, ki többé nem tért vissza újra? Reménytelen, szívet-döbbentő álmot vittél temetni golgotás, nagy útra?
Mikor az álmaid mind szárnyra keltek, s búcsúzatlan indultak messze-földre: mentél akkor, Testvér, a temetőbe?
Ha jártál ott, s ember szívektől messze-zárt panasszal kerestél halló-fülű holtakat: akkor tudod, az útam hol halad.
Akkor tudod: már engem is kísért sok dőre hit, s most keresésben elbukott reményem könnyes szemmel a temetőbe vitt; s a temetőben holtakat találtam, és láttam: végtelen itt a keresőknek útja...
Testvér, láttál már nálunk útra kelni fecskét, ki többé nem tért vissza újra?
Január 8-án múlt 110 éve, hogy megszületett Wass Albert, erdélyi magyar író, költő.
Wass Albert Talán egy könyvben vagyok Talán egy könyvben vagyok egy betű. Talán egy szó. Talán egy költemény. Mit tudom én. Csak azt tudom, hogy nagyon szomorú lehet az a mondat, mit kiolvas belőlem valaki, ha letette a tollat.
