Korábban hibásan vélekedtem. Jobban megnézve a képet, úgy van, ahogy azt nopánic is írta.
A kisebb kijelzőn nem volt egyértelmű számomra, hogy járdasziget választja el a piros autó jobbra kanyarodó sávját a többitől. Így természetesen a kék van előnyben.
Jó volna látni egy képet a kék autóvezetőjének a nézőpontjából. Nem tudom, hogy milyen az a járdasziget. Ha félre értehető, akkor az elspbbség is. Arra gondolok, hogy sok olyan járdaszigetet láttam már, ami csak felfestés és az is kopott. Ha ez is ilyen, akkor előnyösebb volna telezöld helyett oda egy irányított zöld jelzés. Nyilván ehhez át kell programozni a lámpákat, hiszen ebben az esetben a szemből egyenesen haladó sem zavarhatja a képet.
Ha a járdasziget jól kiépített, jól látható és nem félre érthető, akkor jó így ahogy van, nekem kell nagyobb monitoron nézni a képet!
Ezennek megkövetek mindenkit akivel a témában vitatkoztam, tévedtem. Remélem, senkit nem vezettem félre!
Maradjunk annyiban, hogy a helyszinen nyilván minden világos volna. De így...
Ha jól tudom, elsőbbséget a keresztező úton haladónak kell adni. Ha nem így van, akkor azt kieg táblával jelezni kell. Vagyis, ha nincsen kieg tábla a macisajt alatt, akkor úgy kell tekintenem, mintha a szemben lévő út azonos prioritású, mint az, ahonnan érkezem. Vagyis nem az a védett út, hanem a keresztező út.
Ha van kiegtábla, akkor pedig a kieg táblán ábrázolt módon alakul az elsőbbségi rend.
Telezöld esetén, mindig a kanyarodási szabályok határozzák meg a kanyarodási sorrendet. Vagyis kisívben előbb és csak utána nyagy ívben.
A kék jármű vezetője annyit tud, hogy neki telezoldje van és vele szemben valaki jobbra készül kanyarodni. Eszerint csak a piros után kezdheti el manővert. (Nem így volna, ha irányitott zöld jelzés volna!)
A piros jármű vezetője lát egy macisajtot, ami miatt előnyt kell adnia a keresztező úton haladóknak. Ha azok állnak -nyilván állnak, mert piros nikik a lámpa- akkor ő a nyerő a kékkel szemben a kanyarodáskor.
De lehetnek olyan körülmények, amik rácáfolnak erre a forgalmi helyzetre. Látni kellene a helyszint. Minden esetre a kiegtábla nélküli elsőbbségadás kötelező tábla és az irányított zöld helyett telezöld elég árulkodó jelek.
Ebben az esetben (a piros helyében) nem tudhatod, hogy melyik a főút, lehet a kéké is, lehet a balról vezető út is... Nem tudod, milyen táblája van a kéknek (mert van vagy 25-30m-re tőled) csak azt tudod BIZTOSAN, hogy neked elsőbbséget kell adnod.
Azért arra nem vennék mérget, hogy csak a kanyarodás szabályai csak egyenrangú kereszteződésben játszanak... De lehet tényleg elő kell vennem egy KRESZ könyvet.
Ha nekem elsőbbség adás kötelező táblám van, meg a szemből várakozónak is, aki ugyancsak kanyarodni készül oda ahová én, akkor szabad út esetén az megy előbb, aki kis ívben kanyarodik. Akár csak telezöld esetében.
Az említett szituban az számít, hogy hol van a lámpa. A járdasziget mellett, vagy előtt.
A kanyarodós szabály akkor jácc, ha egyenrangú a kereszteződés, de itt erről szó nincs, táblával deklarálva van az elsőbbség. A pirosnak egyrészt semmi köze hozzá, hogy a kék merről jön, másrészt nem is kell látnia, elég, ha a tábláját látja...
Továbbra sem értem, mit eszelsz ezen, tök fölösleges ebbe a szituba bármit belelátni/belemagyarázni.
Itt egyedül te hisztizel, most már napok óta, kispofám! Látom, téged nem lehet meggyőzni, hogy aromságokat hordasz össze. Ez most már trolkodás, hogy 5en mondjá k neked, te még mindig hajtod, hogy itt csak neked lehet igazad. Elegem volt!
Van jogosítványom. Nem világos, hogy mit nem értesz, de akkor egyszerübben.
Sima alárendelt kereszteződés. A legyszerűbb eset, ha az egymással szemben lévő utak azonos besorolásuak. Vagyis, aki a védett úton érkezik egyensen, az a védett úton is marad. Az alárendelt utak egymással szembe csatlakoznak a védett útra.
Ebben az esetben, a két kanyarodó közül az fordúlhat előbb, aki kis ívben teszi.
Pont így van ez akkor is, ha telezöldes lámpával védett a kereszteződés.
Ha a védett út kanyarodik, akkor azt jelezni kell a kereszteződés minden ágában.
Vagyis a képes példában, nem érkezik védett útról a kék a pirossal szemben.
Lehetnek kivételek természetesen.
Ilyen kivétel lehet, pl. egy kieg tábla, vagy ha a kereszteződés lámpái nem vonatkoznak a kisívben kanyarodóra. (Van ott kép szerint valami járda sziget, így lehet ez a helyzet, kicsi a kép a telefonomon)
Ha a kanyarodó sáv el van teljesen különítve akkor más a gyerek fekvése.
De nem mehet, mert azzal a céllal nem mehet be szabályosan a buszsávba!
Figyelj! Mész a buszsáv mellett. Egyenesen akarsz menni. Szabályosan nem mehetsz be a buszsávba. Eddig oké? Jobbra akarsz kanyarodni, bemész a buszsávba, eléreted a kereszteződést. még mindig jobbra akrsz menni. Hol érdekel téged, hogy a tábla szerint mehetnél egyenesen, ha nem akarsz? Érted már a logikai bukfenced? Vagy erőlködsz még pár napig?
A vitatott tábla, kötelező haladási irány. Abba az irányba kell tovább menned, amre a tábla mutatja, ha minden feltétel adott hozzá.
Vagyis:
Mehetsz jobbra, ha nem zárta le az utat a gázművek ideiglenesen, vagy van behajtási engedélyed a jobbra lévő utcába, stb.
Mehetsz egyenesen, ha olyan járművel vagy, ami jogosult a buszsáv használatára.
A kötelező haladásis irány, nem azt jelenti, hogy minden körülmények között arra kell menned. Pl. egy átmenetileg lezárt út, behajtási engedély hiánya, buszsáv, bicikliút, stb felülírja azt.
Lehet, hogy új számodra, de ha autópályán azt látod, hogy a belső sávban a minimálisan megengedett sebesség 100km/h, de a teljes pálya áll egy baleset miatt, akkor nem kell 100-al belerongyolnod az előtted állókba a tábla miatt. Teljsen szabályos megállnod a sor végén.
Ezt csak azért írtam le neked, nehogy ott is táblára hivatkozva hülyeségeket beszélj, mert ha egy baleset után teszed ezt, akkor másként fog kezelni az orvos.
A buszsáv esetén, mondjuk könyebben beveszik, hogy így születtél... :-)
Nem egészen értem, miről beszélsz... egyenrangú, meg lámpák felülbírálják meg egyebek... a többit se értem, hogy egyenesen meg, meg ilyenek... :(( behelyettesíteni meg főleg nem kell semmit.
Ez egy sima alárendelt útkereszteződés, a mellékútnak (pirosnak) táblája van, ezen nincs mit másképp értelmezni.
Én úgy gondolom, hogy az, akinek jobbra mackósajtja van, az nem tud(hat)ja, hogy aki szemben érkezik, annak milyen színű lámpája van, van-e egyáltalán lámpája.
Annyit tud, hogy neki a védett útvonalon érkező MINDEN járműnek elsőbbséget kell adnia.
De ha jobbra kanyarodási szándékkal megy be a buszsávba, mert csak azzal a szándékkal mehet be, akkor minek menne a tábla hatálya alat egyenesen? Nehezen megy a megértés, hogy az egyenes irány az autósra nem vonatkozik?!
"A piros szempontjából irreleváns, hogy a kék honnan jön, mert a védett úton jön."
Ezt levezetnéd nekem? Pont máskép gondolom...
Alapból egy keseszteződés egyenrangú. Ha az elsőbbre táblák utalnak, akkor a szerint alakul az elsőbbségi rend, amit csak lámpák írhatnak felül.
Ha jól értettem a kérdéses esetet, akkor a pirosnak elsőbbség adás kötelező táblája van, akéknek meg telezöldje van.
Úgy gondolom, hogy a pirosra nézve pont olyan helyzetben van, mint egy lámpa nélküli táblás kereszteződésben. Vagyis:
Ha a piros jobbra akar kanyarodni és a vele szemben lévő útról valaki ugyan oda készül fordúlni, akkor ha a védett úton nem jön senki, előbb a piros mehet, majd a szemből érkező. Pont így itt is. Piros az első, mejd a szemből érkező kék.
A kék szempontjából a telezőld nem jelent mást, mint hogy pillanatnyilag, ő a védett utat hagyja el. Vagyis a kanyarodás szabályai érvényesek rá. Balra fordúlhat, ha szemből nem halad senki egyensen és szemből nem kanyarodik senki kis ívben, illetve gyalogos, kerékpáros, villamos, stb. nem halad a védett úttal párhuzamosan.
Véleményem szerint a forgalmi szituáció behelyettesíthető egy közönséges keresztezősbe, ahogy alá és felérendelt utak vannak. Az ottani szabály a mérvadó itt is.