Keresés

Részletes keresés

trizs77 Creative Commons License 2015.10.12 -1 2 61665

Origo nagyinterjúnak nevezik, de számomra csalódás :

 

1./

 

Jámbor Gyula : :Számos alkalommal jelentette be a közlekedésért felelős minisztérium, hogy a vasút az elsődleges, a közút ezt kiszolgálja, csúnya szóval „ráhord”. Mi lett az eredménye ezeknek az intézkedéseknek?
Vitézy Dávid : – Sajnos nem sok. Székesfehérvár és Budapest között most újították fel a vasúti pályát, vadonatúj motorvonatok közlekednek, európai színvonalú szolgáltatást kapnak az utasok a menetrendek terén is. A vonalra és a járművekre fordított uniós és hazai források meghaladják a 100 milliárd forintot. De miközben naponta 65 kiváló vasúti járat közlekedik ezen a szakaszon, a Volán-társaságok ezzel párhuzamosan 51 buszjáratot indítanak. És mind a két szolgáltatást az állam az adófizetők pénzéből támogatja. Mi ennek az oka? Az, hogy Székesfehérváron – mint számos megyeszékhelyen és más városban – másutt van a vasútállomás és a buszpályaudvar.

 

 

Ki tiltja meg, kinek, hogy a megrendelő (NFM) a 30a vasútvonal elkészülte után, ne rendelje meg azt a napi 51 buszt ?

 

Itt bizony mellébeszél Dávid.

 

Ugyanis nem arról beszél, hogy egy joggal miért nem él, a joggal felhatalmazott ( Ő se tudja ?) hanem arról, hogy ha bezzeg lenne egy naaagy fő-fő akkor bezzeg.

 

Mitől lesz a fő-főő-naaagy izének több joga mint ma a Főosztálynak ?

 

Szívesen olvastam volna arról - Tőle -, hogy a politika nem engedi megszüntetni azt az 51 buszt.

Mert ez biza őszinte mondat lenne.

 

Az, hogy máshol van a pályaudvar miért is érdekli a megrendelőt ?

 

paca664 Creative Commons License 2015.10.12 0 0 61664

Messze nem, de annak a kezdeménye lehet.

Előzmény: Gyötör (61662)
Gyötör Creative Commons License 2015.10.12 0 0 61663

Akkor ezt nézzük meg a BKK-ra, és erre az Országos KK-ra is:

 

- megrendelő?

 

- finanszírozó?

 

- tulajdonosi jog gyakorlója?

 

Hm. Mennyivel lenne közelebb az egységes közlekedési irányítás?

És hogy nézne ez ki pl. a jelenlegi állami tulajdonú közlekedési társaságokra?

 

NFM= a magyar Állam

NGM= a magyar Állam

MNV= a magyar Állam...kinek is kellene összehangolni, kivel is?

Előzmény: trizs77 (61652)
Gyötör Creative Commons License 2015.10.12 0 0 61662

a KTI SZI nem ilyen?

Előzmény: FOMA (61655)
trizs77 Creative Commons License 2015.10.12 0 0 61661

Vitézy a jövő Csanádi Györgye?

 

-----------------

 

Bár az lenne.***

 

De nem az.

Egyértelműen, nyíltan vállaltan kötöttpályás fan.

 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 

*** = Csanády pedig kiváló közlekedési IQ teszt minden róla beszélőnek.

Mennél kevesebbet tud róla valaki, mennél kevésbé ismeri munkásságát, eredményeit annál sűrűbben hivatkozik rá.

 

Az őt köpködő (divat köpködő) fanok nagyobb része még olyan mozdonyt vezet amit ő rendelt meg, vagy azoknak a mozdonyoknak a felszentelt híve, imádója.

 

 

C50 Creative Commons License 2015.10.12 0 0 61660

Egy összehangolásból szerintem a még meglévő szárnyvonalak kerülnének ki vesztesen.

 

Vitézy a jövő Csanádi Györgye?

Előzmény: trizs77 (61659)
trizs77 Creative Commons License 2015.10.12 0 0 61659

http://nol.hu/gazdasag/egy-vizfej-mind-folott-1568391

 

A MÁV-Start és a Volán-társaságok felett álló országos hatáskörű megrendelő szervezet életre hívására javaslat már van. A mindenkori közlekedést felügyelő minisztérium kompetenciáit januárig maga alá söprő társaság neve akár Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) is lehet.

 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 

Itt már icirivel konkrétabban írnak az ügyről.

 

Nem sokkal, de már jobban kibeszélve.

 

 

FOMA Creative Commons License 2015.10.12 0 0 61658

Jó kérdés. Főleg, hogy lehet még a minisztériumok struktúrájában is átalakulás. Mivel megrendelői érdekeket képviselne, most éppen inkább NFM alá tartozó szervezet lehetne, de ehhez persze a kasszakulcs sem ártana. Legyen két "szuper BKK" (egy az NGM-nél), föléjük meg kell egy tárcaközi hiper BKK, Rogán vagy Lázár alatt.:-)

Előzmény: trizs77 (61657)
trizs77 Creative Commons License 2015.10.12 0 0 61657

de valószínűleg minisztériumi háttérintézményként működne.

 

----------

 

Az odáig Ok.

De melyik minisztérium háttérintézményeként ?

 

Mert ma három gazda is van.

 

 

Előzmény: FOMA (61655)
diamond way Creative Commons License 2015.10.12 0 0 61656

DAKK-tales: 19 új, kéttengelyes városi buszt lízingel a Dél-alföldi Közlekedési Központ (a korábbi Tisza, Körös, Kunság és Bács Volán), információink szerint a járművek Scania CityWide típusúak lesznek: 
http://ted.europa.eu/udl?uri=TED%3ANOTICE%3A264912-2015%3ATEXT%3AHU%3AHTML&src=0 ezzel mi a helyzet???

FOMA Creative Commons License 2015.10.12 0 0 61655

Igen, ez amolyan szuper BKK-nak tűnik, de valszeg minisztériumi háttérintézményként működne.

Előzmény: dundalk (61651)
trizs77 Creative Commons License 2015.10.12 0 0 61654

A helyközi piac megnyitásáig rendet kellene tenni.

 

--------------------

 

Fordítva.

Nem kell rendet tenni.

 

A rend a közúti közforgalmú személyszállítás piacán ELLENTÉTES az éppen regnáló politikai elit (és háttérudvarok) érdekeivel.

 

 

MCA-001 Creative Commons License 2015.10.12 0 0 61653

Akkor ezt az "illetékes főosztályt" kell ellátni a megfelelő eszközökkel, hogy el tudja látni a feladatát.

A helyközi piac megnyitásáig rendet kellene tenni.

 

Egy új szervezet létrehozása, helyének megtalálása nem megy pár nap alatt

Erre szerintem nincs idő :-(

 

Előzmény: trizs77 (61652)
trizs77 Creative Commons License 2015.10.12 0 0 61652

Nem a minisztérium feladata a két közlekedési ágazat irányítása?

 

----------------

 

Nem.

Ma nem.

 

Mai törvényeink ezt nagyon el- illetve összemossák, és szétkenik.

 

A megrendelő a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékes Főosztálya.

 

A finanszirozó a Nemzetgazdasági minisztérium illetékes főosztálya.

 

A tulajdonosi jogokat az ÁPV (NAV) egyik Igazgatója gyakorolja.

 

Plusz szokás jog alapon (törvény nélkül) csak nagyvasút vonatkozásban az egyik politikai államtitkár kézi vezérléssel vezeti a kisebbik közszolgáltatót.

 

 

 

Előzmény: MCA-001 (61650)
dundalk Creative Commons License 2015.10.12 0 1 61651

Gondolom egy BKK szerű szervezetet szeretne, ami nem minisztérium szintű.

Előzmény: MCA-001 (61650)
MCA-001 Creative Commons License 2015.10.12 0 1 61650

Bocs ebben mi lenne az új?

Nem a minisztérium feladata a két közlekedési ágazat irányítási?

Ezek szerint ott nem végzik jól a munkájukat:-(

 

Előzmény: trizs77 (61649)
trizs77 Creative Commons License 2015.10.12 0 1 61649

Megteremti, elkészíti magának az új, nagy hatalmú széket/céget ?

 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Egy cég kerülhet a MÁV és a Volán fölé

 

2015. 10. 12. 07:17|

 

|Vállalatok » Közlekedés

 

Vitézy Dávid a két nagy közlekedési rendszert megrendelőként közösen irányító szervezet létrehozását javasolja, de nem vonná össze a MÁV-ot a Volánnal.

 

A nagy szervezetek integrációjának rendkívüli idő- és költségigényessége miatt nem tartja szükségesnek a MÁV és a Volán-társaságok szervezeti összeolvasztásának megvalósítását Vitézy Dávid.

 

A közösségi közlekedési koncepciót kidolgozó miniszteri biztos a Magyar Időknek elmondta, úgy látja, jelenleg az állami szereplők közpénzből egymással versenyző szolgáltatásokat tartanak fenn, ami nem hatékony.

 

Úgy fogalmazott, "teljesen jogos az elvárás, hogy ezek a rendszerek működjenek együtt, mind a járatok kiosztását, mind a menetrendet, mind a jegyvásárlást tekintve", mint ahogyan ma Budapesten minden utasnak természetes, hogy ugyanazzal a bérlettel utazik a metrón, a buszon és a villamoson és az is természetes, hogy egy helyen keresik ezek menetrendjeit, azok kiszolgálják az átszállókat is, csatlakozásokat biztosítanak.

 

Vitézy ezért a kormány asztalára helyezett döntés-előkészítő munkája a két nagy közlekedési rendszert megrendelőként közösen irányító szervezet létrehozását javasolja, amelynek célja az utasok számára egységes menetrend-, tarifa- és utastájékoztatási rendszer létrehozása.

 

Megkerülhetetlennek látszik az, hogy a nagy szolgáltatók feletti szinten kell létrehozni - akár a meglévő, de valós hatáskör nélküli háttérintézmények bázisán - egy megrendelő szervezetet, amely szakmailag kompetens, rálátása van a forgalomszervezési részletekre is, és amely felépíti a teljes tarifa, menetrendi és utastájékoztatási, jegyvásárlási közösséget a MÁV, a Volán és akár a helyi közlekedési rendszerek között - mondta a lapnak Vitézy Dávid.

 

Szerző: MTI Eco

ikarus255 Creative Commons License 2015.10.10 0 1 61648

http://nol.hu/belfold/egyik-disznosagot-tarta-fel-a-masik-utan-kirugas-a-hala-1567223

 

"Egyik disznóságot tárta fel a másik után, kirúgás a hála

Az írás a Népszabadság 2015. 10. 06. számában jelent meg.

7 komment


Tanács István
Népszabadság

Szakszervezeti védettsége ellenére elbocsátották állásából Hoffmann Antalt, a Dél-alföldi Közlekedési Központ felügyelőbizottsági tagját, aki hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett a cég gyanús i miatt.

 

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Dél-alföldi Közlekedési Központnál (DAKK) a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya. A nyomozás határidejét az ügyészség december 13-ig meghosszabbította – közölte érdeklődésünkre a főkapitányság sajtóosztálya. Debrecenbe azért került az ügy, mert a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság összeférhetetlenséget jelentett be.

A feljelentést Hoffmann Antal, a DAKK Zrt. szakszervezetének vezetője tette, de nem ebben a minőségében, hanem a cég felügyelőbizottságának tagjaként és részvényesként, ismeretlen tettes ellen. A feljelentésben ismertetett esetek ahhoz az időszakhoz kötődnek, amikor a Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyében korábban működő négy Volán-társaságból egy regionális céget szerveztek, békéscsabai központtal. Az összevont cég első vezetője Szarvas Péter, a Körös Volán vezérigazgatója lett, akit többször próbáltak elmozdítani a posztjáról, korábban a szakszervezet védte meg. Szarvas az elbocsátása után tavaly októberben független jelöltként elindult a békéscsabai polgármester-választáson, és a Fidesz jelöltjét kiütve megnyerte azt. A DAKK Zrt. új vezérigazgatója Fekete Antal lett, aki öt embert hozott magával vezető beosztásokba.

Volán-járat Békéscsabán. A nyomozásban nincs fordulat
Lehoczky Péter 

A feljelentésben Hoffmann olyan ügyek kivizsgálását kéri, illetve szolgáltat hozzájuk dokumentumokat, amelyekben a vállalat az indokoltnál lényegesen drágábban szerzett be különböző eszközöket. A legnagyobb tétel 20 darab használt autóbusz beszerzése, amelyeket egyenként 23 millió forintért vásároltak a Volvo Hungária Kft.-től. Hoffmann Antal a feljelentésben kiemelte: a vásároltakhoz hasonló állapotban lévő használt Volvo buszokat az interneten 6-10 millió forintért kínálnak. Az egyik buszban rövid időn belül motort kellett cserélni, és mindegyikbe klímát szerelni, mert Svédországban, ahol korábban használták azokat, nem használtak klímát. Hoffmann szerint az eladónak a cégjegyzékben felsorolt tevékenységei között nem is szerepel használt autóbuszok forgalmazása.

Egy másik esetben új autóbuszok bérlésére írt ki nyílt pályázatot a DAKK. Egyetlen jelentkező volt, egy olyan kis cég, amelyiknek az árbevétele az előző évben nem érte el a 40 millió forintot. Húsz autóbuszt bérelnek tőle, az országban kimagaslónak számító havi 1,6 millió forintért.

A feljelentés szerint gyanús körülmények között és meglehetősen drágán szereztek be kondigépeket három rekreációs helyiségbe. Három pályázat érkezett, de csak egy maradt, mert a másik két pályázó nem teljesítette a kiíró hiánypótlási felhívását. Hoffmann Antal utánajárt, és azt tapasztalta, hogy a gépeket sokkal olcsóbban is be lehetett volna szerezni.

 

Ugyanezt a módszert választották a cég vezetőinek vásárolt 12 személygépkocsi beszerzésekor. A győztes úgy nyert, hogy a másik két pályázó nem adott be hiánypótlást. Hoffmann Antal elment ahhoz a soltvadkerti céghez, amelytől végül darabonként csaknem hatmillió forintért vásároltak Skoda Rapid személygépkocsikat. A cég egész flottát vett ebből, neki 4 millió 850 ezer forintért is adtak volna egyet.

A felügyelőbizottsági tag először kormánypárti politikusokat keresett meg, a támogatásukat kérve. A cégnél dolgozó alkalmazottakat, főként a sofőröket ugyanis felháborította, hogy az új vezetők szórják a cég pénzét, miközben az ő fizetésük csökkent, vagy nem lett több a regionális átszervezés után. Később olyan cikkek jelentek meg, hogy vészhelyzet van a Volánoknál, nincs elég sofőr, járatok maradhatnak ki. Először mindenki segítséget ígért, de miután tájékozódtak, elejtették az ügyet. Így adta be feljelentés formájában is a csomagot az ügyészségre. Fekete Antalt már ezek után nevezték ki a Volánbusz Zrt. vezérigazgatójává is. Megkeresésünkre a folyamatban lévő ügyben nem kívánt nyilatkozni.

Amint arról lapunk beszámolt, a tulajdonos Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél sem sikerült megtudni, mi a legmagasabb iskolai végzettsége a két állami céget is irányító Feketének. Hoffmann Antal mindenesetre attól tart: politikai nyomásra megszüntetik az eddig sem lázas igyekezettel folyó nyomozást, amelyről a rendőrség egyelőre nem árult el részleteket.

Már a feljelentésben is szerepel, hogy Fekete „elindított egy kirúgási folyamatot” Hoffmann Antal ellen. Azóta – szakszervezeti védettsége ellenére – eltávolították állásából. Csütörtökön kezdődik a pere Gyulán, a munkaügyi bíróságon."

 

Egy 3 nappal ezelőtti cikk a témában.

Kérdés: A használt beszerzéseket Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nem kontrollálja egyáltalán?

Nem kell tulajdonosi engedély, se a beszerzéshez, se a bérléshez mindegy milyen áron történik?

Buszbérlések nincsenek kontrollálva?

Havi 1,6 millió Ft/db bérleti díj ez azt jelenti, hogy 3-4 év alatt kifizeti a cég egy új autóbusz árát!

Másik érdekesség a VB-t is vezeti ugyanez a vezető.

 

 

Előzmény: ikarus255 (61647)
ikarus255 Creative Commons License 2015.10.09 0 0 61647

http://nol.hu/belfold/kirugtak-a-kutakodo-erdekvedot-1567771

 

Kirúgták a kutakodó érdekvédőt

2015-10-09 06:10:00

 


Tanács István, Gyula

"Csak azután jött rá a Dél-alföldi Közlekedési Központ menedzsmentje, hogy eggyel kevesebb tagja van az üzemi tanácsnak, miután a testület újra Hoffmann Antalt jelölte a felügyelőbizottság tagjának, akinek feljelentése nyomán több százmillió forint értékű hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség.

 

Már a feljelentésben jelezte Hoffmann Antal, a Dél-alföldi Közlekedési Központ (Dakk) szakszervezeti vezetője, hogy Fekete Antal, a cég 2013-ban kinevezett vezérigazgatója „elindított egy kirúgási folyamatot" vele szemben. Mint arról beszámoltunk, Hoffmann, aki a cég felügyelő bizottságának is tagja volt, vállalati kisrészvényes és a Dél-alföldi Közlekedési Szakszervezet (DAKSZ) első számú vezetője, azt tapasztalta, hogy a vállalat beszerzései során többször a tényleges piaci árnál lényegesen többet fizetnek ki bizonyos cégeknek – például buszbérlés, használt autóbuszok vásárlása, a vezetőknek vásárolt személygépkocsik, illetve fitnesztermi kondigépek esetében.

2015. július 24-én indoklás nélkül felmondták Hoffmann Antal munkaviszonyát. Ez ellen indított munkaügyi pert, amelynek csütörtökön tartották az első tárgyalását a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon. Noha indoklás nélkül mondták fel az állását, indoklásul mégis beleírták, hogy az általa betöltött munkakör – amelyre a szakszervezeti tisztség miatt munkaidő-kedvezmény illette meg – átszervezéssel megszűnik.

A felügyelő bizottság (fb) munkavállalói képviselőjét az üzemi tanács (üt) jelöli. Az üt-választás eredményét 2015. március 31-én hirdették ki. Megválasztották az elnökét, mindkétszer bejelentették az eredményt Fekete Antal vezérigazgatónak. Nem jelzett kifogást. Május 18-án az üt ügyrendet alkotott, és felügyelőbizottsági tagot jelölt. A lista elején Hoffmann Antal állt, aki így akkor is tagja lett volna az fb-nek, ha az a létező legkevesebb, három tagból áll. A Dakk humánpolitikai igazgatója és a tulajdonos Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. portfóliómenedzsere kérte is Hoffmannt, hogy adja be az fb-tagsághoz szükséges önéletrajzot, vagyonbevallást és összeférhetetlenségi nyilatkozatot, aminek ő eleget is tett.

 

Június 2-án azonban mind a vezérigazgató, mind a Nemzeti Vagyonkezelő illetékes vezetője hirtelen rájött, hogy a márciusban megválasztott, és addig általuk is legitimnek tartott üzemi tanácsnak nem 13, hanem csak 12 tagja van. Így a dolgozói fb-tag jelölését visszamenőleg érvénytelennek nyilvánították, az üzemi tanácsot pedig nem megalakultnak tekintették. Ezzel el lehetett érni, hogy ha az üzemi tanács létre sem jött, akkor nem jelölhette a cégvezetés ügyeit az ügyészséggel vizsgáltatni akaró Hoffmant a felügyelőbizottságba, hogy ő ott hozzájuthasson a legfontosabb vállalati információkhoz, dokumentumokhoz. Mellesleg, abban az ügyben is per van folyamatban, azóta sem működik üzemi tanács a Dakk Zrt.-nél, amelynek így a felügyelőbizottságában sincs munkavállalói képviselő.

Hoffmann Antal most a bíróságon keresi az igazát
Imre György / Népszabadság

Fekete Antal vezérigazgató az év folyamán több levélben követelte, hogy a Dél-Alföldi Közlekedési Szakszervezet, amelynek Hoffmann a titkára, jelölje meg, kik a védettséget élvező dolgozók. Válaszoltak neki, de újabb és újabb leveleket küldött. Később a Dakk ezzel megbízta a szegedi Bródy Ügyvédi Irodát – válaszadásra Hoffmann pedig a Liga Szakszervezetek jogi irodáját.

Hoffmannt végül arra hivatkozva bocsátották el, hogy a munkajogi védettsége igazolására nem került hitelt érdemlően, a jogvesztő határidő letelte előtt sor. Noha a szakszervezet székhelye a Dakk székházában van, és a cég vezetői pontosan tudták, hová kell címezni a levelet, ha már egy közeli szobába postán és tértivevénnyel adták fel, az elsőt mégsem a szakszervezet irodájába, hanem Hoffmann helyettesének nevére és lakására címezték, ahol annak fia július 15-én jóhiszeműen átvette, és aláírta a tértivevényt.

 

Vélhetően azt is tudták, hogy Hoffmann szabadságon van, és külföldön tartózkodik, de a szakszervezet címére érkező leveleket átveszi egy kézbesítési megbízott, aki a levél egy másik példányát 17-én fel is vette a postafiókból. Hoffmann Antal 22-én érkezett haza, akkor ismerte meg a levél tartalmát. A szakszervezet 24-én tartott küldöttgyűlést, amelyen határozatot hozott, hogy nem járul hozzá vezetője munkaviszonyának megszüntetéséhez. Ezt e-mailben azonnal közölték a cég vezetőségével, és azonnal postára adták az erről szóló levelet is, ott azonban diadalmasan felmondtak, arra hivatkozva, hogy a helyettes már kilenc napja átvette a levelet, holott nyolc nap a jogvesztő határidő.

Előzőleg a Liga Szakszervezetek hivatalos levélben igazolt minden kért adatot a Dakk által megbízott Bródy Ügyvédi Irodának, benne azt is, hogy Hoffmann Antal munkaügyi védettség alatt áll. Az ügyvédi irodában azonban nem vették át a tértivevényes levelet, amelyet a posta több hét múltán „nem keresték” jelzéssel vitt vissza. A Liga a visszaérkezett levelet elküldte Fekete Antal vezérigazgatónak.

Hoffmann Antal szerint a felmondás jogellenes és érvénytelen. A bíróság bizonyítási eljárást rendelt el, és elnapolta a tárgyalást."

dundalk Creative Commons License 2015.10.08 0 0 61646

Úgy értem jobbra kanyarodáskor ott a megálló.

 

Ahogy a sofőr is mondta, nem tud átmenni a korláton, tehát nem lehet balra kanyarodni az út végén.

Előzmény: torqmatic (61645)
torqmatic Creative Commons License 2015.10.08 0 0 61645

Természetesen ugyanaz a megálló, de ha azt akarjuk kideríteni, hogy lehetett-e balra kanyarodni, akkor érdemesebb a kereszteződést nézegetni ;)

Előzmény: dundalk (61643)
dundalk Creative Commons License 2015.10.08 0 0 61644

Ha lehet hinni a képnek, akkor a 8-asra kanyarodás után rögtön ott van egy megálló. Szerintem 100méter nincs a kettő között..

Előzmény: -Smiley- (61642)
dundalk Creative Commons License 2015.10.08 0 0 61643

Szerintem meg pont jót, csak 3 év alatt változott az utca kép kicsit. A videó 3. percénél látszanak a megállóval szembeni házak, amiből látszik, hogy erről a megállóról van szó.

 

https://goo.gl/maps/KKEzbb52uXk

 

Egyébként igazad van, innen lehetett balra is fordulni a felújítás előtt.

Az az érdekes, hogy senkinek nem tünt fel, hogy a megálló értelmét vesztette? A helyi menetrendesek tábláznak, nyomtatják a menetrendet ennek ellenére?

Előzmény: torqmatic (61641)
-Smiley- Creative Commons License 2015.10.08 0 0 61642

Miért nem állítják meg a Veszprém felé menő buszokat 2 óránként?  Ha már van szuper buszmegálló akkor busznak nem kéne megállnia előtte?   Agyament egy ország, ugye Trizs???

Előzmény: torqmatic (61641)
torqmatic Creative Commons License 2015.10.08 0 0 61641

Nem. Elég rossz képet linkeltél be, de ha fordít rajta az ember, akkor látszik, hogy régebben innen balra (Várpalota felé) is lehetett kanyarodni.

Előzmény: dundalk (61640)
dundalk Creative Commons License 2015.10.08 0 0 61640

Jól gondolom, hogy ez régen is így volt?

 

https://goo.gl/maps/qa58Yrm9G872

Előzmény: Snake-Mojzi (61635)
Racilaci Creative Commons License 2015.10.08 0 0 61639

Nincsen ezzel semmi baj, csak rossz az elnevezés. Ez egy nagyon is kulturált buszváró.

Előzmény: Snake-Mojzi (61635)
Dante001 Creative Commons License 2015.10.08 0 0 61638

Ja, hülye. Azthittem már november van :D

Előzmény: Dante001 (61637)
Dante001 Creative Commons License 2015.10.08 0 0 61637

Már lejártak Október 31-én.

Előzmény: trizs77 (61636)
trizs77 Creative Commons License 2015.10.08 0 0 61636

E hónap végén járnak le a tavalyi diákigazolványok?

 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!