Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
én nem ismertelek, de szerintem talán ellenőrző csoportban találkozhattunk,már mint te ellenőriztél minket.
érdekelne az Anna-völgy, ez már régebben is valami elvtársi pihenő lehetett?
én még csak most hallottam róla.
a megjelent Tapolcai Tűzérek, úgy rendfokozatilag a magasabb régiókba tartoznak?
van-e a találkozón mondjuk bemérő rajparancsnok,kidolgozó, vagy 6-os kezelő beosztású, tudod akik vitték az alakulatot úgy előre, egészen az aranykoszorús kiváló dandár címig?
ez nem valami slepp féle gyülekezet, ahol: "szerbusz kérlek szépen" van?
ezek a kérdéseim Gyula!
a kételyeim: a Tapolcai Tűzéreknek, Tapolcán kell találkozni, vagy esetleg, a "C" körletben, valamely tisztáson, a TBP helyén, vagy Válluson az erdőben, vagy Káldon az erdőben, még talán Márkó is megtenné, meg Kapusztyin- jar. ezeken a helyeken jártunk, de Annavölgyben még soha, és szerintem semmi köze a Tapolcai Tűzérekhez.
ja és van itten két tök üres laktanya, még a hemo is talpon van, de hírdetik eladásilag.
ma fát vágtam,
annyira felkavart a bejelentkezésed, főleg az egyik említett név, hogy szépen összevágtam két napi adagot, az anyósom kérdezte: miért mondod fiam, ha a tuskóra ütsz, nesze még egy autó föld?
egyébként az általad említett embert én vittem fel Budapestre, mikor ment a szovjetúnióba akadémiára, és a virágait kellett csepel autóval vinni rokonhoz, kocsiparancsnokilag, és mikor a rokon ételt italt kínált, ő mondta: az elvtársak sietnek haza.
a sofőr kivitt a rokonaihoz, ott jól bezabáltunk.
és még egy, de ez már legenda, mikor az elvtárs először jött haza a szovjetúnióból, a boltban elfelejtett magyarúl, és mutogatott gesztikulált, míg kinyögte, hogy tejfölt kér!!
hát Gyula üdvözlünk közöttünk, itten nincsen bokacsattogás.
az Anna-völgyi találkozókra rendszeresen kapok meghívót, eddig még nem tudtam elmenni, én még nem érzem magam nyugdíjasnak, habár az vagyok, viszont engem nem szerveztek ki a hadseregből, én kértem a nyugdíjazásom ezért a nyugdíjam harmada a maiaknak, erről is írok még.
egyetértek a "kábeles"-el!!
akinél jelentkezni lehetne, ismerem.
Szigligeten épített nyaralót, a horgásztanya terhére hordatta velünk a telkére a töltés anyagot, kocsi parancsnoknak kellett lennem, mikor eljött az ebéd idő, be kellet jönni a laktanyába étkezni, utána folytatni a melót.
eléggé anyagiasnak ismertem meg, később a laktanyában az ital automaták üzemeltetésében is benne volt a keze.
szerintem nem volt a legnagyobb tüzér közöttünk, és népszerűségnek sem örvendett, talán ezért nem erőltetem az Annavölgyi találkozásokat.
Gyakorlaton késért pisztolyt fogott tiszttársára, majd letagadta, és rágalmazásért fel akarta jelenteni. Majd mikor kiderült, hogy van szemtanú, aszondta: ja, akkor bocs.
találkoztam vele, miután leszerelték vmi stikli miatt, úgy köpködött a seregre, hogy az valami hihetetlen. Nem egy csontos szerkezetű valaki.
Tisztelt volt tapolcai kollégák!
Örömmel találtam rá erre fórumra. 1966-tól 1973-ig voltam a 2. üteg bemérő tisztje.
Az előző topicot nem olvastam, így nem tudom felhívta-e valaki a figyelmeteket arra, hogy van egy társaság, akik a "Tapolcai Tüzérek Baráti Köre" tagjának vallják magukat. Évente rendszeresen találkozunk, a legutolsó találkozó június 10.-én volt Annavölgyben. Ebbe a körbe Polonyi Géza nyá. ezredesnél lehet jelentkezni. Telefonszáma: 06-30/942-4971. Valaki Rádóczi Jancsit említette, sajnos fiatalon meghalt. Pesti Albert Tibor ragyogó formában van, nyugdíjas. Majd még írok.
Gyula
Julius végén jártunk nálatok.Tapolcára rá sem lehet ismerni.Az egykori csendes kisváros már a múlté.És hiányoznak belőle a katonák is.(Bár nem tudom a helyieknek mennyire)Van körforgalom,fekvőrendőr,bevásárlóközpont,meg minden.Aztán befordultunk jobbra a Dobó laktanya felé és én egy másik Tapolcát láttam.Persze sokat szépült a lakótelep,de sokminden még a régi. Ezt egyáltalán nem bántam,jó volt egy kicsit emlékezni azokra az időkre,amiről te is írsz.Betértünk a kis büfébe,ahol a magyart kissé törő hölgy kedvesen kiszolgált hideg Traubival,ez jó l esett,mert nagyon meleg volt!Az ott iszogatók is udvariasan fogadták az "idegent".Érdeklődtem egykori század PK.-m után,megtudtam,hogy K.B. bácsi jól van,néha megfordul e helyen.Éljen soká egészségben.A laktanyát valamilyen biztonságiőrők őrízték.Én is szivesen bejártam volna,még egyszer megnézni azokat a helyeket ahol annyi időt töltöttünk.Talán minden szeglet egy új emléket idézne fel.Azért így is jó volt ez az (idő) utazás.
Elnézést kérek azoktól,akiket esetleg untatok a szövegemmel.A technikai részletek sokkal érdekesebbek,magam is érdeklődéssel olvasom őket..Árpapa kérünk még sztorikat!Nincs esetleg 86-87 környékéről?Henger '86?Ezt vajon hányan tudják,hogy mi volt? Üdv,kábeles
a laktanyáról: tervezem, hogy bemegyek még az idén és videóra veszem, az aszfalton már szépen nől a fű, a gaz mindent ellep.
a lakóteleppel kapcsolatosan van némi igazságod, hogy egy kicsit politizáljak, a mi képviselőnk újságban leírta, hogy elkeserítí; a telepiek nagyon leszavazzák minden esetben, ettől függetlenül mindig nyer.
minket az keserít el, hogy egy képviselő ilyent leír, és érezzük is, hogy tudja a szavazatunk. de itt nem akarok politizálni többé.
ma inkább sztoriznák egy keveset.
a Váradi Miklós vezérörnagyról, a "Cár"- ról.
én két évig szolgáltam alatta, 1976-78. 78 december 15-én ment nyugdíjba, ez majd lényeges lesz a sztori szempontjából.
fiatal örmesterkén kaptam szolgálati lakást és természetesen választhattam is kettő rossz közül, mint később kiderült, a legrosszabbat.
földszinti volt, a patak mellett, és esőben visszajött a szennyvíz, mert alacsonyabban volt a derítő szintjénél.
hónapokig panaszkodtam, nem volt eredménye.
december 13-án magán kihallgatást kértem a "cár"-tól, és akkor láttam dönteni.
berendelte a kommendáns fönököt, a polhelyettest, a század paracsnokomat, osztályparancsnokot, párttitkárt, és még egy rakás embert.
Én kellően betojtam, és azt is megbántam, hogy megszülettem, a végrendeletemet fogalmaztam magamban.
ebből a társaságból létrehozott egy háromfős bizottságot, még aznap a lakásomra kellett menni, megszemléztek/ továbbra is be voltam tojva /
még a pici lányom is mutatta hogyan jön fel a szar.
visszamentek, jelentettek.
berendeltek, és azt mondták, menjek lakást választani, egy akadémistának volt kifestve és félre téve, pofátlan módon azt választottam.
az öregnek jelentették, az pedig vissza üzent, másnap 14-n 16 órára jelentsem, hogy beköltöztem. kaptam vagy ötven katonát a hurcolkodáshoz, az öreg a Hm-ben volt, a nyugdíjazásával kapcsolatban tüttették ki.
a kapunál kellett várnom, és ott jelentettem.
a beköltözés gyors volt. majdnem tíz évig laktam abban a lakásban, soha nem rótta fel senki, a panaszomat
akkor így mentek a dolgok és én úgy fogtam fel, egy örmesternek is lehet igaza, ezért becsültem Váradi Miklós vezérörnagyot.
BK-5 biztos nem volt hozzá, mert az a 100mm huzagolt hk. ágyúnak a kumulatív gránátja. Az MT-12-höz BK-3M és BK-16 volt, a repeszgránát jelölése OF-35. Az irányított rakétákhoz szerintem nekünk nem volt meg a kiegészítő rendszer.
Valószínüleg a híradások miatt, ahol a nyugati sajtóból átvett NATO kódokat használják. Az eredeti orosz megjelöléseket (sajnos) általában csak az üzemeltetők ismerik
Köszi a pontosítást, szerintem ez másnak is fontos info. Amióta beszélni lehet róla mindenki csak Scud-ként, jó esetben ScudB ként emlegeti. Külön sajnálhatjuk, hogy mi még ennyit sem hagytunk belőle.:(
Félreérted, az az egy telefon nem kint a lépcsőházban volt, hanem a pk. technikai helyettes lakásában. Aki viszont az gyakorló célzattal elrendelt riadókor nem otthon volt, hanem a laktanyában ellenőrizte a végrehajtást.
Nem láttam a hadműveleti térképeket.:) De a lényeg az, hogy a kilövőállások, valamint a 2.-3. lépcsős csapás rakétáit tároló, szállító MRTB települési körletének védelmére valamelyik Somogyban állomásozó lövészezred volt tervezve. (nem igazán értek a ehez, lehet hogy valaki jobban tudja mit jelent ha a lövészek védenek egy területet)
Kedves árpapa!Örülök,hogy megúsztátok a tüzijátékot!Szóval te ott élsz Tapolcán a lakótelepen.Nem akartam leszólni,talán rosszul fogalmaztam.Tudod,maga a környezet emlékeztet azokra régi (szép) időkre,amit itt töltöttem el.Amikor még egy huszassal fiatalabbak voltunk.Ritkán járok erre,(debreceni vagyok)de akkor ellátogatok ide,körbejárom a kerítést,(ameddig lehet)és a lakótelepet.Egyszer még szivesen körülnéznék bent is,ha ez lehetséges volna.Amíg még megvan. Üdv,kábeles
a napokban keveredtem a topicba, és örömmel tapasztalom, megszaporodtak a hozzászólások.
elnézést az előbbi napló részletért, de már írtam, hogy személyesebbé kellene tenni a topicot, és ahogy végig olvastam az elmúlt napok beírásait, sok élmény tolult fel bennem.
úgy vélem nyugodtam viheted a felderítő, bemérő részt, a rakéta technikai része rám maradhat, 18 évig csináltam.
-- a rakétát egy szakasz önállóan el tudta indítani, nem volt kód, gyakorlatilag voltunk egy páran akik egymagunk is megtettük volna, ismertük minden beosztott feladatát, és voltak csökkentett létszámú feladatok is.
a szakaszt, indítószakasznak hívták.
kettő rajból, illetve részlegből állt.
- szerelő részleg: parancsnoka tiszthelyettes: 1-es kezelő
kezelők számozva: 4-es kezelő, szerelő
5- ös kezelő: indító állvány segédvezető
6-os kezelő: indító állvány vezető / tiszthelyettes
7-es kezelő: szerelő, gépjárműveztő / csepel majd ural /
8-as kezelő: tüzoltó és gépjárművezető / egyszemélyes tűzoltó, 3-5 perc alatt telepítette a gépet, vizcsapással, pörgés volt /
- irányzó részleg: parancsnoka TISZT /Később tiszthelyettes /
2-es kezelő: főirányzó
3-as kezelő: irányzó
- operátor- technikus: TISZT
- Indító Szakaszparancsnok: TISZT!
Ha megszámoljátok, három tiszt, kettő tiszthelyettes, és és hat sorállományú volt egy szakaszban. a maiak megnyalnák magukat egy ilyen állományért, ez profi szakasz volt.
én 1-es kezelő voltam hat évig, kettő évig irányzórészleg parancsnok, egy évig operátor / utáltam mert fobiás vagyok / majd kilen évig szakasz parancsnok, a végén a szakma nagy öregjének neveztek/ Néphadsereg újság cikk 1986 /
legközelebb a feladatokról írok, olvassátok el a Hívó neve Bravó kettő nulla.. , a nagy Sas felderítő azon morfondírozott, hogyan nyílik a technikusi fülke ajtaja fogalmuk sem volt a scudról és nem is látták, mert elkapták őket.
egyébként "bunker kulcsnak" hívták és minden kezelőnek volt, hajlított gömbvas, négyszögletes vájattal.
a laktanya valóban elhanyagolt, a lakótelep annyira azért nem, itt élek.
ja és a riadó csengő az volt, viszont az Üti-k sem voltak hülyék, ha telefonon rendeltek el riadót, egy megadott számot kellett visszahívni, hogy ismételje meg az előző parancsot, gondolom a lépcsőházi telefon nem volt a címlistában.
üdvözlettel: árpapa hogyan lehet képet feltenni!!???
Szevasztok, megjöttem a tüzijátékról: idézet a a naplómból: Még a metróból kijövet hívott a ....tt , Sümegen hatalmas szélvihar volt. Gyanúsan kezdett az ég beborúlni, megbeszéltem a bátyámmal, ha esne, inkább szarrá ázunk, de nem megyünk a tolongó néppel, nem gondoltam volna, hogy hamarosan erre szükség lesz, és döntéseket kell hozni.
A tüzijáték pontosan kezdődött, előtte nagy villámlások, négy- öt percig ment az első rész, a unokámnak nagyon tetszett.
Aztán hatalmas szélvihar kerekedett, felhőszakadással, az adtuk a polómat, azonnal elázott, lemásztunk kukáról, és a ..nát magamhoz szorítva megindultunk, a kettes villamos lejárója felé, lent állt a tömeg, és özönlött a nép lefelé, üvöltöttem hogy azonnal menjünk fel a lépcsőn, a ....ék maradtak, de anyuci jött velem, a lefelé áromló nép majdnem elsodort a fal mellől, de nem hagytam magamat.
Fennt tombolt a vihar, anyuci szájába belement az eső mikor beszélni akart.
Egy szabadtéri étterem felé vettem az irányt, fa tetejű bódék voltak, megterítve kajákkal, de az étlapokat már szanaszét fújta a szél.
Egy pincér szólt, hogy álljunk be oda, a fejünk védve volt, oldalról bevert az eső, anyuci elázva, én is alsó gatyáig, és a ...na is.
Kaptunk asztalterítőket, abba bugyoláltuk a ...nát, remeget és sírt.
Vissza indultam a ....ért, akkor jöttek fel az aluljáróból, biztonságba vezettem őket.
Tíz perc múlva, vagy valamikor, a szél csitultával elindultunk a metró felé, még esett az eső, a ....át magamhoz öleltem, és mentünk, egy kapualjba beinvitáltak, de száraz ruha nem volt, tovább mentünk, egy rendőr a forgalmat állította meg, csak a gyalogosok mehettek.
A metróban már nem volt tömeg, a lefelé menő mozgólépcsőket kikapcsolták, nagyon helyesen, legyalogoltunk, szerelvényre szálltunk, ülőhely is jutott.
A ...na imára kulcsolta a kezét. Beszéltem hozzá, puszilgattam, a vége felé már nevetett, mert állomásokat varázsolt.
A kocsihoz menet már hideg volt, de hamar oda értünk, pokrocokat kaptunk a ...től, anyuci és a ...na szárazra kerűlt. Én pedig elsírtam magamat, anyuci kinevetett, azt hitte bepánikoltam, pedig csak boldog voltam, megmenekültünk épségben.
Később tudtam meg, a viharban rengetegen megsérűltek, és többen meghaltak.
Most találtam ezeket a képeket a bolgár Hadtörténeti Múzeum oldalán. Gondoltam feltöltöm őket, hogy az is lássa, milyen eszközökről van itt szó, aki nem szakértője a témának. Az R300 előterében egy Kurir (NATO: SS-26 Spider B) látható
Az első Öbölháborúban voltak speciális "Scud vadász" egységek. Akik több kevesebb sikerrel működtek. A kiképzések alatt a 70-80 as években, készültetek egy esetleges üteget érő kommandós akció ellen?
Ezek az egysegek alapvetoen felderitok voltak, tehat az alapveto celjuk nem a megsemmisites, hanem csupan a celmegjeloles volt.
"A kiképzések alatt a 70-80 as években, készültetek egy esetleges üteget érő kommandós akció ellen?" Az indító (átadó) körletek védelmére ezred szintű lövészegységek voltak tervezve.
egyszer voltak ránkküldve, sok vizet nem zavartak. Elfogtuk és krumplit hámoztattunk velük.
Úgy van, vártuk a továbbiakat. Általában egy 3-4 napos gyakorlaton a háború első 10-15 napját zavartuk le.
Az üteg technikailag önállóan képes lett volna indítani a rakétát. semmiféle biztonsági rendszer ezt nem gátolta volna, mert nem volt. De: időjárásjelentés csak elöljárótól - anélkül sok kilométeres a szórás - cél szintén.