Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Nehéz ilyen nicknéven megszólítani téged, remélem adsz valami könnyebbet.
Nos ha az első ütegnél voltál, akkor tisztelettel köszöntelek, magam is szolgáltam négy évet katyúsásként igaz az Ü alegységnél 1994 -ig, de rakátásként a T - nél, 15 évet.
Íme egy katyúsás kép, jobbszélen mint felderítő:
Ezen a képen szerintem találni fogsz ismerőst, másnem a hivatásosok között.
Ez volt a fegyvered.
Mutatok szép képeket róla:
Legyél csak büszke rá.
Remélem okoztam egy kis örömet.
A nevemre kattintva kézfogásokról nézhettek klipet, sok ismerőssel, egy személyes videó csatornámról.
"Annak idején nem örültünk, sőt, nagyon nem örültünk, amikor elvittek minket katonának. De ha már ott voltunk, büszkék voltunk rá! És nem civilben jártunk, hanem egyenruhában, és csak nagyon indokolt esetben húzhattunk, húztunk újra civil gúnyát. A villamoson a kalauz nem izélgetett a jegy miatt, mert KATONÁK voltunk! A munkáltatók sok esetben kikötötték, hogy az állásra katonaviselt embert keresnek, mert az azt is jelentette, hogy az illető tanult valami alapvető fegyelmet, és sok esetben némi kultúrát is. A lányoknál is fontos volt a katonaviseltség, holmi szaros civillel nem álltak szóba, de egy katona, vagy egy leszerelt katona már más volt. Biztos alap. És büszkék voltunk rá, minden szívatás ellenére, hogy "teljesítve hazafias és proletár internacionalista kötelességünket, fegyverrel a kézben védtük szocialista hazánkat, a Magyar Népköztársaságot!" Nem akarom teljesen a nosztalgia rózsaszín ködébe burkolni a sorkatonaságot, de fontos intézmény volt, fontos volt a fiatalok hazafias nevelésében, alapvető kulturális, társadalmi ismeretek megszerzésében, és sok fiatalnak nyújtott kitörési pontot az otthoni körülményekből, továbbtanulási lehetőséget, egzisztenciát. És nagyon szomorú, hogy azok, akik sokat kaptak a Néphadseregtől, a rendszerváltáskor beleharaptak az őket felemelő és tápláló kézbe, és megtagadtak mindent, amit addig lelkesen hirdettek, miközben élveztek mindent, amit a Néphadsereg nélkül nem értek volna el, lakást, egzisztenciát, közép- és felsőfokú végzettséget, stb. És eltörölték a sorkatonaságot, ahelyett, hogy új értelemmel töltötték volna meg!!! Sokan életre szóló barátokat szereztek ebben az időszakban, és húsz év múlva is ünneplőbe öltöztették a családot és a szívüket, amikor a volt katonatársuk háromszáz kilométerről eljött hozzájuk vendégségbe, mert "együtt húztak surranót"! És mindez eltűnt, csak a régi katonafotók maradtak, és az emlékek. És persze a fiatalság emléke. Amikor még tükör nélkül láttuk a tökeinket, nagy ívben és élvezettel pisiltünk, amikor gond nélkül csajozhattunk egyenruhában, és a lányos anyukák párás szemmel etették a jövendőbelit, aki most KATONA! És persze nem felejtettük el az árnyoldalakat sem, a sok értelmetlennek tűnő szívatást, a "berepült a gólya", "a futás is futásban történik", "sakkozzon a belső folyosón", "csiszolja be a szelepeket a hathengeresen" (hat klotyó volt egymás mellett), az alakizásokat és a harcászkodást, a vég nélküli fegyverpucolást "tiszta fegyver nincs, csak tisztított!", és amikor a nyolcelemis parasztgyerek, az "őrvezető elvtárs" Istennek képzelte magát, és nagy élvezettel alázta azokat, akinek amúgy a cipőpertlijét sem köthette volna meg. De fontos volt, és alázatra, fegyelemre tanított, ami a mostani korból teljesen hiányzik.
Reziben szoktuk tartani a hegyi tanpályán a 4. számú vezetési gyakorlatot, szerintem az a tanpálya az egyik legkorszerűbb lehetett Európa szerte.
Volt a pályán hajtűkanyar, vasuti átjáró, csúszós makadám, előugró állat, mocsaras rész, aki végig ment rajta, az általában leizzadt, de megtanult vezetni.
( itt jegyzem meg, hogy 1994 -ben aztán azért kértem a nyugdíjazásom többek között, mert én aki a rakétás pályafutásom alatt végig gépjármű kiképző voltam, azt a parancsot kaptam, hogy a tanvezetést Diszel és Rezi helyett a focipálya körül tartsuk, akkor azt találtam mondani, hogy: - Az ilyen tanvezetett söfőr mellé meg az üljön be a várpalotai dimbes dombos lőtéren, akinek két annya van! No de akkoriban 94 -ben haderőreformok divatja volt.)
Még kőszínház is volt ebben a hatalmas hegyi kiképző táborban.
Függőhíd is volt!
Volt!
No meg tiszti lakások.
Amint aztán a képekből látható a haderőreformok kinyírták nem csak ezt, az egész sereget, de az már nem a 1480 története.
Ez a bejegyzésem kísérleti jellegű, ha megmaradnak így a képek a szöveggel, akkor jövök máskor is.
Nevemre kattintva a Mamajev Kurgánon tehettek egy sétát, mint egykori rakétások.
Tudom, hogy sokan olvastok, és ez éppen elég. Azt is megértem, hogy nincs kedv a szóláshoz, nekem sem volt és ki tudja meddig lesz?
Ma van a szomszédom születésnapja, Főkidolgozó volt sokáig az első osztálynál EVM!
Majd T irodás az ezrednél.
D. József!
Sok boldogságot kívánok neki, nyáron együtt voltunk a "rakétások erdejében", most nem gyakorlatozni, hanem..
Ugyancsak születésnapja volt a napokban a topic alapítónak, ezúton köszöntöm őt is. Köszönet a topicért, mert akárki akármit mond, vagy terjeszt, a 1480 virtuális felépítése innét indult 2006 májusában, e nélkül nem lettek volna találkozók, Weblap és semmi!
Nem értem az egészet. Nézőpont kérdése, hogy takarítás vagy pusztítás folyik. Végül is a tulajdonjog a kérdés. Kié a telek? Ha nem magántulajdon, esetleg nem lett volna arra egy kis pénz, hogy legalább egy-két épületnek valami funkciót adjanak, parkot építsenek ott a város szélén?
Egészen jó ez az új szerkesztő ablak, majdnem olyan mint egy blogé!
Mivel nem tolonganak a fórumtársak, teljesen megértve őket, úgy folytatnám.
Az előző megjegyzésemhez annyit tennék, hogy aki a 1480 -nál szakaszvezető lett, annak azért volt jelentősége, nagyon sok tisztes többet tett, mint némely tiszthelyettes.
Azt is üzenem innét, hogy ha neveket negatív dolgokkal kapcsolatban nem is említünk, annak semmi akadályát nem látom, hogy az elegységet megnevezze valaki, hiszen rajtunk kívül más úgy sem tudja kiről van szó, nem beszélve arról, hogy egy alegységnek több parancsnoka is volt az idők során.
Valakiről írni fogok most, tudni fogjátok ki Ő, akár a nevét is leírhatnám, de abban az időben eléggé közútálatnak volt kitéve, magam sem díjaztam őrmesterként, mert keményen és néha lekezelően bánt velem:
- Örmester jelentse, mi ez a disznó ól itt! ( konyhaügyeletes voltam )
Már akkor is kényes voltam, és érzékeny az ilyesmire ezért azt találtam mondani, majd szétrobbanva az agyam:
- Majd ha úgy szólít meg, ahogy elő van írva, akkor jelentek, amúgy meg nem disznó ól, hanem legénységi konyha!
Becsületére legyen mondva, vigyázzba állt, kihúzta magát és azt mondta:
- Rendben van örmester elvtárs, jelentse nekem, hogy miért nincs itt rendesen feltakarítva.
- Főhadnagy elvtárs jelentem azért nincs feltakarítva, mert még nem fejeződött be a vacsora.
Ilyen aprósággal aztán, hogy valami nem fejeződött be, nem nagyon foglalkoztak a 1480 - nál, ott folyamatos rendnek kellett lenni, ezt akkor megtanultam.
Az illetőt viszont utáltam mindaddig, még magam is tiszt nem lettem, és együtt adtuk az Üti szolgálatot, helyettese lettem, egészen normális volt, kollégájának tekintett.
Nos ezzel az emberrel találkoztam a múlt héten a piacon és egészen sokat beszélgettünk, most már elárulom, hogy ő lett a Rehor utódja a technikai ütegnél, jelenleg Szegeden lakik, de nem szeret ott lenni, állandóan itt van a telkén.
A következőt mesélte:
- Egyszer megállított a Bojtos elvtárs ( parancsnok politikai helyettese, közszereplő így ) és azt mondta nekem, hogy B. elvtárs éles helyzetben az lenne a maga katonáinak az első dolga, hogy magát lelőnék, mert úgy bánik velük.
Erre azt montam neki: - Ezredes elvtárs maguk a felelősök, mert maguk teremtenek ilyen helyzetet, hogy szolgálatba kell vezényelnem a századot, gyakorlatra kell mennem velük, népgazdasági munkára, laktanyát takarítani, maguk megkövetelnek mindent tőlünk, de a feltételeket nem biztosítják, nem tudom az embereket hazaengedni és nem magukat utálják, hanem engem.
Azt kell mondjam ma, hogy igaza van. Valahol olvastam, hogy egy amerikai katonára 16 kiszolgáló jut, mi meg kiskocsin húztuk a lőtérre a felszereléseket, magunk rendeztük be a tornapályát és még sorolhatnám.
A nevemre kattintva katona sztorit olvashattok, és megtiszteltek, ha az új nickemen szólítatok, a régin jelentkezem be, mert nem volt kedvem újra regisztrálni.
Nagyon örülök az őszinte válaszodnak, azért külön tisztellek, hogy voltál annyira uriember, hogy azt a tetűt nem adtad ki.
Majd egyszer talán megírod privátban, de nem nagyon kell, mert mi hivatásosok is tudtuk, hogy kik azok, akik csak a zöld gyakorlót látják, az embert soha.
Nem nagyon lehetett ellenük tenni, csak megvetni.
Nekem is volt egy ember akiről mindenki tudta, hogy csak úgy hívom, hogy numeró egy, utáltam és gyűlöltem, aztán láttam elesetten, már nem érdekel.
Továbbra is tisztelettel várunk itt, osszad meg velünk az élményeid.
Azt mondtad szeretted a tecnikát, sétálj az érintetlen behavazott laktanyában, 2007 -ben még ilyen volt, most már én sem megyek be több mint egy éve.
Most éppen ezt berhelik:
Mára már eltűnt:
Ha a nevemre kattintasz, "mehetsz" egy kört a géppel.
Nekem nem azokkal a "kemény" dolgokkal volt bajom, amelyek az előző hozzászólásban szerepelnek. Nagyon nem! Nekem kizárólag egy személy cinikus és korlátok nélküli, ellenőrizetlen gonoszsága bántotta az igazságérzeteme, de oly mértékben, hogy a mai napig nem tudok megbocsájtani neki, pedig többször megpróbáltam. A honvédségen kívüli életben, kemény munkahelyeken is megvetik az ilyen embert és azokat is akik teret engednek a gonoszságának.
Az első időszak volt az, ami nyomot hagyott bennem. Tudom, erre mindenki legyint, hogy kopasz nyavalygás. Pedig próbáltam büszke lenni, mert apám is itt szolgált az '50-es években.
Ezért - hogy apám is büszke lehessen - mindent beleadtam. Az időszak végére, az értékelésre a fizikai felmérésben, ami ugyebár a háromezer méteres futásban csúcsosodott ki, egy kivétellel mindenki felett teljesítettem. Az az egy atléta volt és azt mondta nekem, kopasz, ha a legjobbat akarod elérni, akkor tapadj rám és második lehetsz, a többiek között pedig a legjobb. Így lett. A kiképzésben szintúgy teljesítettem, szabadidőmben is - abban a kevésben, amit hagytak - a kiképzési tárgyakat gyakoroltam. Persze, amihez nem kellett a hadieszköz. Mindent megtanultam, példaként állítottak a század elé. Alakiban ismét ez történt. Szó szerint a közvetlenek legalakiasabb katonájaként emlegettek. Ezért "ajándékba" sokszor állítottak a csapatzászló elé őrnek, küldtek ütikutyának, persze a többi szolgálatból is megkaptam a részem. A megtanulandó szabályzatokat és kötelmeket kívülről fújtam. Nekem azok a dolgok nem jelentettek akadályt, amik az előzőekben fel voltak sorolva. Fiatal voltam, 21 éves, vágott az agyam és fizikai akadályt nem ismertem. Persze megkaptam a társaimtól, hogy nyalógép, de én haza akartam menni. Persze kiváló katona nem, csak élenjáró lehettem. Ennek kizárólag egy, ill. két oka volt. A bevonulást megelőző veszprémi kétnapos mittudoménminek a végén egy pszichológussal kellett beszélgetni. Olyasmire válaszoltam, amit nem is kérdezett. "Elítélem azokat az embereket, akik a kötelező katonai szolgálatot kitalálták és ezzel a szabadságomat korlátozzák." Meghökkent a csaj, és erre a kikjelentésemre utaltak is nem egyszer a 1480-nál. A másik ok, hogy az egyik politikai oktatáson, ahol egy elhárító tiszt adott elő, beszóltam, hogy az egész, amit mond hazugság és különben is utálom a ruszkikat, mert én angolt akartam tanulni.
Mondtam Bunkócska főhadnagynak, még októberben, hogy várhatóan decemberben lesz az esküvőm és szeretnék arra szabadságot kérni. Tehát tudta előre. Azt mondta, addigra embert faragok magából, aztán meglátjuk. Nem tudtam mire vélni. Eljött a kérelem napja, kihallgatás, szabadságot kértem. A szokásos modorával a pofámba vigyorgott és 2 centiről a büdös leheletével közölte, hogy nem engedélyezem. Még állt előttem és pár másodpercmúlva folytatta, hogy a szabadságot nem, de eltávozást péntek 15 órától vasárnap 22 óráig igen. Ennyi idő alatt meg lehet nősülni, mondta. És a kihallgatás végén még visszajött, hogy mindenki hallja, megmondtam, hogy embert faragok magából. Otthon persze megdöbbentek, ők is, mások is tudták, hogy szinte mintakatona vagyok és levonták a konzekvenciát a tapolcai rakétás alakulatról. Visszajöttem, újra kihallgatáson kértem, hogy engedélyezze a politikai helyettessénél való kihallgatásomat. Azt mondta, ezt nem kell kérni, menjen. Elmondtam az esetet a politikai helyettesnek, aki annyit válaszolt, hogy a főhadnagy elvtársnak sajátos, de hatásos nevelési módszerei vannak, amelyekben ő nem lát kivetnivalót. Ekkor omlott össze bennem egy világ, de kifelé csak annyit mutattam belőle, hogy amikor megszólítottak mindig az elvárásnak megfelelő hangerősséggel válaszoltam, de tudom, hogy az arcomra kiült a gyűlölet. Mert így akartam. És így volt ez másfél éven keresztül. Az már csak enyhe ht. csíny volt, hogy elolvasott egy-két levelet, amit a feleségemtől kaptam. Behívatott a századparancsnokiba és közölte velem, hogy számára nincs titok és még mindig nevelni akart. Gondolatban leköptem és talán meg is ütöm, ha éppen nem kopogtattak volna az ajtaján. Hát ennyi. Ezek után tőlem ne várják, hogy szimpátiával forduljak a tapolcai emlékek felé. Egyébként a történtek után kétszeres kiváló voltam és szkv.-ként szereltem le. A megtanult technikát megszerettem, de sajnos beárnyékolja Bunkócska és társai viselkedése.
Másfél éve jártam itt utoljára, megadva a lehetőséget azoknak akik úgy vélték, hogy jobban és más formában tudják művelni a dolgokat.
Nem nagyon látom aztán itt őket, majd előjönnek, ha bele kell kötni valakibe, ha be kell szólni névtelenül, mert ezt szeretik, ezt szokták meg a 1480 - nál egykor, változni képtelenek.
Hazudik aki azt mondja, hogy a rakétadandárnál jó volt.
Nem volt jó, kemény és néha kegyetlen volt.
Miért lett volna az jó, hogy a sorkatona hazamenvén a falujába, városába, eltűrje, hogy a pofájába röhögjön az, aki máshol szolgált és hetente járt haza, vagy otthonról járt be?
Még csak azt sem mondhatta neki, hogy hol szolgál?
Miért lett volna jó annak a hivatásosnak, aki tíz éveket húzott le rajparancsnokként, hogy a pofájába röhögjön az a kollégája aki úgy bukdácsolt át a katona iskolákon, de már az első év után magasabb parancsnok lett?
Miért imádta volna az a sorkatona a 1480 - at, aki konyhára járt "csellózni", őrséget adott, belszolgálatot, rohangált még öregkatonaként is reggeli tornára, söpörte a laktanyát, takarította a gépjárműveket, vagy éppen a hivatásos lakását tapétázta?
Miért lett volna büszke az a hivatásos, aki az ajtajára cédulát kellett, hogy tegyen, ha elment hazulról, riadó csengőre ugrott, négy napos gyakorlatokra járt, csapásvezetésekre, komplexekre, harcászati gyakolatra, adta a havi három - négy szolgálatot, berendelték, ha nem zárta le az íróasztal fiókját?
Miért örült volna az a sorkatona, aki mások helyett is gyakorlatra ment, még be sem jött az egyikről, és ment a másikra, mert azok akikről a bevezetőben írtam, azok akkor sem változtak, gyengélkedőre mentek, ha szolgálatba kellett lépni, gyakorlatra vonulni, és nincs az az orvos aki merészelte volna őket nem felvenni, mert hátha?
Hivatásos katona is summantot néha, voltak közöttük is jellemtelen emberek.
Helyettük húztuk az igát, azok helyett akik akkor kibújtak hét hónap után a katonai szolgálat alól, különböző egészségügyi ( gerinc ) problémákkal, és talán ők jönnek ma minket kioktatni hazafiságból?
Kedves Barátaim!
Nem volt jó rakétásnak lenni, mert kegyetlenül nehéz volt.
Viszont a többség tette a dolgát, adta a szolgálatokat, söpörte a laktanyát, járt gyakorlatokra.
Nos ezeknek az embereknek tartozunk tisztelettel, akik zokszó nélkül tették a dolgukat.
Ezt senki tőlük el nem veheti. És most kell felemelt fejjel járni, most kell büszkének lenni, hogy akkor nem omlott össze, helyt állt, nem sumákolt, katona volt.
Igazi katona.
Aki hetente volt otthon, most meséli az élményeit, hogy miként szivatták egymást, milyen ocsmány kajákat ettek és milyen értelmetlen volt.
Igen az volt.
De nem a rakétásoknak.
Ma a hazámban nincsen tartalékos képzés, csak nagy harci hangulat,
abban a laktanyában melyet ti óvtatok.
Ti vagytok az egyetlen kiképzett tartalékosok.
Legyetek büszkék, majd ha azok is felmutatnak hasonlót, akik csak belerúgni tudnak a másikba, akkor elfogadjuk a véleményüket.
Addig nem.
Az MN 1480 rakétadandár a virtuális térben is hatalmas eredményeket tud felmutatni.
Kérlek bennetek, nézzétek meg az összes filmet mely jelenleg egy helyen megtekinthető.
Rólatok, rólunk szól.
Ez itt egy áttekintő blog bejegyzés, minden ami a 1480 - eddig megjelent képekben, filmekben.
Még egy filmet szeretnék feltenni, már a birtokomban van, de sajnos még nem kaptunk rá engedélyt, hogy publikáljuk, az 1982 -es éles indításról van szó, amiről oktatófilmet készítettek, szenzációs kockákkal, hiszen ökör módon mindent megsemmisítettek, de itt még lehet látni a tantermeket, olyan kiképzési segédeszközökkel, hogy mai tanárok is megnyalnák újjukat.
Vagy itt egy másik kép, amin jól látszik, hogy sorállomány és a hivatásos állomány együtt dolgozott.
Szeretnék én is hozzászólni a melegvíz témájához. Én 1975 október és 1977 október között voltam katona. Legelőször a kötelező fürdőlátogatást magyarázták el. Itt a hét minden napján volt melegvíz. A papírt akkor igazolták le, amikor a fehérneműt lecseréltük.
Az első időszakban történt még egy nagyon fontos dolog. Kiképzési időben kiképzés helyett levelet kellett írnunk. Mindenki örömmel tette ezt és bízott a szerencséjében. Úgyanis országos vadászatott indított az alakulat villanyboylerek után. Ha otthonról olyan választ kapott a katona, hogy egy villanyboylert a közeli boltban sikerült férre tetetni, akkor néhány nap plussz szabadságot kapott a katona és ment a teherautó a boylerért. Az első zászlóaljnál és gondolom a többinél is minden szinten, még az első időszak vége előtt lett állandó jelleggel meleg víz.
1976-ban még egy fontos dolog történt. A kultúrhelyiségben a fekete-fehér TV a jobb oldalról át lett helyezve a bal oldalra. Nagyon prózai oka volt. A jobb oldalra színes TV került. Leszerelés után színes TV-ét csak '91-ben sikerült vennem. Addig legfeljebb a havernál egy-egy meccs alkalmával nézhettem.
Na most csak ennyit szerettem volna hozzászólni. Becsülettel végig olvastam az összes hozzászólást és majd még néhányszor szeretnék mesélni az alakulatról.
Tavaly sikerült eljutnom Tapolcára egy sakkverseny alkalmából. A laktanyát is megnéztük. Majd képeket is próbálok feltölteni a látottakról.
Kedves Bajtárs! Hova Jutottunk! Lehülyézzük egymást 74- és 81 távlatában, annyit változhattak a dolgok, nem lenne szabad ennyire elfogultnak lenni! Én azt tudom elmondani 71- és 73 között heti egy melegvizes fürdés volt tisztaruha cserével egybekötve. Melegvizes borotválkozásról álmodtunk felébredéskor viszont elővettük a szép piros HARKOV tipusú villanyborotvát kézről-kézre adva, a tizedik társunknál már hidegvizes hűtést igényelt volna. Jó kis tisztasági fürdésnek tudtuk be az "önkéntes jelentkezéses" alapon megtartott Sümegi uszóversenyt. Megérkezéskor örömmel láttam, hogy BÜFÉ is van, mert hiába vagyok balatoni gyerek egy kis dopping szer jót tett volna. A versenyre való tekintettel a strand felől bezáratták a büfét, viszont utcára nyitva maradt. A büdös katona már akkor is leleményes volt, bizonyitékot is megosztom Veletek: képen középen szemben a tiltott doppingszert töltöm magamba! Na de a verseny eredményessége messze elmaradt a várakozástól, ne is feszegessük! Nem emlékszem aznap ki volt az Üti, de visszaérkezésünk kicsit zajosra sikeredett, és vacsorához sorakozva kéjes örömmel szelektálta a kissé imbolygó, de a sörtől éhes versenyzőtársakat. Nem dicsőség de Én akkor megusztam.
73 decemberében ismerkedtünk meg az akkor új technikával, a "csotrikat" (lánctalpas állványok) mi már nem láttuk.
Szóval 74 januárban megkezdődtek az un. tűzszolgálatok, heti 2 vagy 3 alkalommal.
Aztán június elején éles indítás Kapusztyin-Jar lőterén.
Ez öt hónap, ha jól számolom.
74 nyár közepétől kezdődtek meg a dandárnál a vizesblokk felújítások, a századok és ütegek mosdóiból kikerültek a falakon végigfutó bádog vályúk és a teljes csempézés után kerültek fel az új mosdók, valamint egy- vagy két zuhanyzó is.
Az 1. zászlóaljnál a munkákban magam is tevőlegesen részt vettem.
1981-ben nem volt semmiféle igazoló kartonlap, meg melegvíz se, csak szerdánként.
Egyébként meg továbbra sem értem mire vagytok olyan büszkék. Profi módon használtatok egy technikát. 20-25 éven keresztül ugyanazt. Már megbocsáss, de ennyi idő alatt még egy fogyatékos is be tud gyakorolni valamit úgy, hogy csukott szemmel elismételje ugyanazokat a mozdulatokat. Ehhez még egy bandzsa bikácsi tizedes is jó volt, aki akkor mozdult ki először a falujából, amikor bevonult hozzátok. Ott is maradt szerencsétlen.
Miről beszélsz, jóember?! A szolg.vez. már a bevonulás másnapján felhívta a figyelmet arra, hogy mindenkinek legyen legalább heti három tisztacserét és a vele járó zuhanyozást igazoló bélyegző a megfelelő kartonlapján, mert ez alapkövetelmény.
Az is büszkeségre adhat okot, hohy meleg víz csak egy héten egyszer volt, 2 órára? Hogy a századoknál még hideg vizes zuhanyzó sem volt? Ez ám a kultúra!
