Keresés

Radnóti Miklós

HAJNAL

Lassan száll a szürke és a kék még
lassabban szivárog át az égen,
homályban áll az erdő s minden ág
puhán mozog, úgy mint a vízfenéken.

A szürkeség eloszlik, győz a kék,
minden égi füstöt magába fal
s a dúdoló hajnal elé szalad
két fiatal fa, sötét lábaival.

Harsány fürtökben lóg a fény s a táj
sok ág-bogán ökörnyál lengedez,
ragyogva lép az erdő szerteszét,
lépte vidám és egyszerre lenge lesz,

nedves fején a nappal táncba kezd
s a réten nem jöhet most senki át;
ezüst halakat virágzik a tó
és az éleshangú reggel így kiált:

halihó ha-hó ha-hó halihó!

ez az ima jutott az eszembe

Piros hajnal hasada,
égi madár reppene,
tekintsétek a Máriát,
mint sirassa szent fiát.
Oh, én Uram Teremtőm,
aki ingem teremtettél,
szent lelkedvel szerettél,
fogadj héjzád kezek égnek alája,
lobogó csillagnak felije,
s a tük szent nevetek dicséretére, ámment.

Én is szeretem..varázslatos látvány a napfelkelte..

nagyon szeretem a hajnalt, nálam mindig a túlélést jelenti.

Meg nekünk is (esetleg másoknak is):-)))

úgy értem, annak, aki felhozta:))))

Gyönyörű topick (lesz). (remélem)
Köszönjük.

Tóth Árpád

Körúti hajnal

Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még
Üveges szemmel aludtak a boltok
S lomhán söpörtek a vad kővidék
Felvert porában az álmos vicék,
Mint lassú dzsinnek, rosszkedvű koboldok.

Egyszerre két tűzfal között kigyúlt
A keleti ég váratlan zsarátja:
Minden üvegre száz napocska húllt
S az aszfalt szennyén szerteszét gurúlt
A Végtelen Fény milliom karátja.

Bűvölten állt az utca. Egy sovány
Akác részegen szítta be a drága
Napfényt és zöld kontyában tétován
Rezdült meg csüggeteg és halavány
Tavaszi kincse: egy-két fürt virága.

A Fénynek földi hang még nem felelt,
Csak a színek víg pacsirtái zengtek:
Egy kirakatban lila dalra kelt
Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt
Hangon a harangok is felmerengtek.

Bús gyársziréna búgott, majd kopott
Sínjén villamos jajdult ki a térre:
Nappal lett, indult a józan robot,
S már nem látták, a Nap még mint dobott
Arany csókot egy munkáslány kezére. . .

Bólogatok.

meg nyithatnál egy olyan topikot is, hogy éj-anyánk, vagy valami ilyesmi - abba azért inkább beleharapunk mostanában, ha nem is várunk hajnalig.
Hívj fel, mikor jössz az újságokért - egyébként csütörtökön koncert leszen.

All right, amint lesz hajnal-fíling, lesz szöveg is. :)

inkább írj hozzá te is, Fedák Sári!
:-)

Bemongyam a renoncot? :)
Vagy plágiumot, vagymit?

A postakocsi ajtaja becsapódik, a vonat elindul.
A hegyoldalban guggoló ház lecsúszik a sínig, kéményét riadtan hátraszegi. Hajnal dereng a látóhatár felett.
Valaki horkant a kupé sarkában, majd fölkapja a
fejét: Mi az? Kérdezi. A mellette ülő asszony, elneveti magát, tenyerével takarja a száját.
Ködfelhők bukdácsolnak visszafelé az árkokban, a villanypóznán a drótok lágy ritmusban emelkednek és süllyednek.
Egy asszonyság ül a pad közepén, éppen velem szemben. Egyenes a háta, a szeme, mint a héjáé.
Tekintetével lecsap a mellette ülő szemüveges férfira, aki hirtelen megkérdi: el értük már Bobát? Az asszony először jobbra, aztán balra kapja a fejét, nem hiszi, hogy őt kérdezték.
- Hol van az még! sóhajt valaki.
Kint szellős mezőt fordít felém a táj. A kupé sarkában kinyílik a piros kabát, egy kislány dugja ki mögüle a fejét.( Elhagyjuk Bobát, Ajka felé robogunk.)
- Még nem utaztam vonaton- suttogja , és rám néz.- Tessék mondani, az ott, az a fényes gömb, az micsoda?
- Víztorony.
- Abban csinálják a vizet?
- Igen.
Orrát az ablaküveghez nyomja, bámul kifelé.
- Az a hegy, ott, az a magas,az a hegy jön velünk!
-kiáltja lelkesen.
A héjatekintetű asszony oldalba böki: hallgass,
te!-sistergi.
A szemüveges férfi feláll, megropogtatja a derekát, leemlei a csomagtartoról a táskáját, és köszönés nélkül kimegy az ajtón.
A kislányra nézek, mosolygok. Ő is. -Van énnekem
kutyám is, mondja halkan.
- Milyen ?
- Nagy.
- Okos?
- Nagyon okos, mert nekem mindig köszön. Nem hazudok.
- Tudom.
- Gyűrűm is van, toldja meg komolyan.
- Az ujjadon?
- Ááá nem. Otthon van. Egy boltban vettem.
- Hova utazol?
- Pestbe.
- Aha.
Kis bakancsait puhán összeérinti. Kopott melegítő feszül a térdén.
- Mit csinálsz Pesten?
- Veszek anyunak piros szoknyát, és megnézem a villamost.
Megérkezünk. A héjaszemű asszony megragadja a kislány kezét, a másik karjára kosarat akaszt.
Dúródnak kifelé az ajtón. A kislányt a kalauz emeli le a lépcsőről, fordul egyet vele, leteszi.

Valahonnan a Gellérthegy alól, a gyöngyház fényű levegő belsejéből, az égig érő házsorok közül, aranysárga villamos siklik az állomás felé .

Ezen a téli reggelen füstköd ül a városon, az ablakon kitekintve éppcsakhogy kirajzolódnak a piszkos masszából kiemelkedő magas épületek és a távfűtő kéménye. A világosodó égboltra két repülőgép egymástól távolodó kondenzcsíkja rajzol fehér vonalat. A Nap küszködve próbál kitörni a várost beburkoló szürke takaró alól, először halvány, majd egyre vörösebb színt szórva maga fölé. A fény lassan bekúszik az ablakon, a kezemben levő teknőssel elállom az útját, a kis állat felfigyel a melengető sugárra, kinyújtja a nyakát, és gyönyörű, áttetsző vízzöld szembogara felragyog az aranyló napfényben.
A hajnal új, igéretes napot tol maga előtt.