Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
szia kábeles. igaz hogy a nyakival beszélgetsz, bocs hogy beleszólok,de én is 86-ban voltam kopasz,augusztusi.én az első zászlóaljnál voltam a földszinten.de az istennek sem jut eszembe hogy az melyik kiképző volt.na ja husz év az husz év.nekem is rémlik valami a nyakiról.emlékszel hogy mennyi kaját kellett szerezni az öregeknek?
Helló Nyaki!Azt hiszem tudom ki vagy,86-ban a D.kiképzőben voltam kopasz.Te akkor főtörzs voltál,aztán vagy egy fél év mulva alhadnagy lettél nem?Ha tévednék akkor bocs,javíts ki.
A Cár kissé sarkos ember lehetett.Legalább tudom már ki volt a szellemi atyja ezeknek a dolgoknak.A fene tudja,de valahogy nem bánom,hogy amikor én ott voltam,már nem ő volt a pk.Bár az,hogy jobb volt a kaja a javára írható.Lejjebb árpapa írta,hogy kemény ,de igazságos ember volt.
Jó lehetett a petróleumos babgulyás is.Egyszer voltam gyakorlaton(sajnos),amikor a helyszinen főztek,valami krumplis dolog volt,Kis-Kobra osztogatta.(ez most jutott az eszembe)
egy kép a Dányi Józsi gyűjteményéből, remélem találtok ismerőst, én is ott vagyok, pont a józsi és Fekete Laci takar.
nyaki fiam:
a "tüzér" emilben ajánlott nekem egy topicot, úgy 13.000 bejegyzéssel, négy-öt napig olvasgattam, míg átrágtam magamat rajta, néha irogatok bele.
a mi topicunk 240 bejegyzésnél tart, ha átolvastad volna, akkor nagyon jól tudott volna esni a lehetséges bejegyzésed: " ..... ahogy már az előzőekben "árpapa" két részben is írt a legénységi étkezdéről ..."
mivel még nincs itt a Füge, legközelebb leírom mit tettetek velem a tiszti étkezdén, ti két haramia
Szia kábeles! Biztos, hogy találkoztunk a 1480-nál, ugyanis ott szolgáltam
1974-töl 1995-ig.a hiradó szd.nál. Emlékszem a Kossuth nótára is, és ha nem csal a memóriám igencsak megsétáltatták a szd-ot.
Az étkezdéröl, Biztosan hallottál a CÁR-rol /Váradi vörgy/ az a rendszer ami ott müködött azt ő vezette be. Minden bevonulás után volt étkezési bemutató ahol alaposan elmagyarázták és bemutatták az étkezdébe való levonulást................
egészen az étkezde elhagyásáig. Eleinte még minden katona a saját kanálkészletével/kanálgép/ evett, és ezt az evés után a kijáratnál lévő
kanálmosóban el kellett mosni. A napostisztek-nek ezt is figyelni kellett.
Egyszer a CÁR észrevett egy katonát aki lenyalta a kanalát és nem mosta el, öt na fogdára fenyitette meg. Az indoklás pedig az volt, hogy ferőzést kaphat és megfertőzheti a társait is.
A kaja minősége csakugyan változó volt, de én beszéltem olyan sráccal aki Fehér-
váron a törzsnél volt gk-vez, járta az országot és azt mondta sehol nincs olyan kaja
mint Tapolcán. Amikor az öreg elment nyugdijba utána lassan minden leromlott.
A gyakorlatokon főzőtt babgyulyásra viszont nem lehet panasza senkinek!
/persze csak akkor ha nem esik bele a petóleum lámpa/
"csak egy kérdés. hogy-hogy köt a szavad. még mindig"
"- a félelem belénk van kódolva-
ezt egy újságban olvastam egyszer a korosztályunkról, ma kaptam egy levelet az APEH-től- és összeszorult a gyomrom, pedig csak egy regisztrációs levél volt, mint kiderült.
mi még félünk a hivataloktól, félünk a hatalomtól, időben adunk fel csekkett, stb.
azt szeretném, ha a hátra lévő életemben nem kellene félni, és ezt a topicot is vállalni fogjuk majd név szerint!!
az MN 1480 történetét remélem egyszer valaki feldolgozza majd, szeretném, ha ez a topic hozzájárulna a teljesebb képhez.
a napokban beszéltem az egyik őrrel, aki a Laktanyában teljesít szolgálatot, és ő mondta, szinte naponta jönnek az ország minden részéből sorkatonák tucatjai, és kérik hadd menjenek be, de nem teheti meg, mert fél, félti az állását, hogy valaki fényképeket készít, és esetleg felteszi a netre, vagy újságba írnak.
értsétek meg emberek, egy halott laktanyába nem lehet bemenni, nem lehet megörökíteni, nem lehet nosztalgiázni, lefogják rombolni, és csak az emlékeinkben fog létezni!! szörnyű, és ne legyek elkeseredve, akik idáig juttatták, és találkozókon adomáznak, a kisujjukat sem mozdítják."
Kedves András!
ezt a bejegyzést magamtól idéztem, a 129. számon írtam régebben, azt hiszem ehhez nem kell kommentár.
"fenn vagyok a TVN.hu-n a kara-te néven, de téged hol talállak?"
kedves Sanyi a 226- os bejegyzésre kellene vissza menned, és ott egy kattintás, de megkíméllek ettől. ezért utána rakd el a kedvencek közé, vagy adj új nevet a kedvenceknek pl: lőtéren kúszó
szia.hát már régen röhögtem ilyen jót.esküszöm tényleg alul volt a kakaó.te kábeles akkor mi egyformát ettünk másfél évig.komolyan még most is röhögök.na ezek a szuper dolgok.kedves ht-ém árpipa,azért azt megnéztem volna amikor leemeled az ablakot.nagyon jó,végre egy vidám este.hát ez jó volt. ami még nagyon jó volt az a burgonyahámozó készülék volt.én még olyan krumplikat nem láttam mint akkor.igaz hogy utána kétszer annyi dolgunk volt vele, de nem baj megérte.még még ilyen sztorikat.he-he alul volt a kakaó.hát mégegyszer köszi,fiatalodtam húsz évet.
örülök a sztoriknak, amit írtok és tetszik, hogy nem fényeztek.
az alapkiképzés mindenkinek kijárt, a tisztnek és tiszthelyettesnek is, ez általános volt, azért is nevezték álatalános alapkiképzésnek.
én Várpalotán kaptam az alapot, és rögtön az első nap megutáltam a sereget.
azt mondták az elején, ha egy csillagos valaki bejön, akkor fel kell ugrani, kezeket leszorítani, és hülyén nézni rá.
én a mosdót takarítottam, bejött a sokcsillagos, felugrottam és nem volt időm hülyén nézni, mert nyitva volt az ablak, alatta voltam felmosásilag, akkor még nem volt nyeles fóka.
a hátammal leemeltem az ablakot a zsanérról, keretestül rám esett, össze- vissza vagdalt, két napig voltam a gyengélkedőn.
mikor felmentem, HTK / honvédség iránti tartozási kötelezettség, nagy marha rövidítés / és kifizettették velem. ekkor utáltam meg a sereget, és maradtam húsz évig katona.
kúsztunk a palotai lőtér harckocsi útján, feltűrt ingujjban, és még sok egyebet tettünk, mint ti is.
és ma már tudom mi a lényege:
jól megutáltuk az egészet, viszont a közös utálat egészen jó csapatot csinált belőlünk, és kollektíva lettünk, eskün már a vigyázzt talán mi vertük a legjobban, úgy hittük,
és a másik szakasz is úgy hitte, erre ment és megy ki a játék,
de ma már eskü sincs, csak aláírás! igaz szerintem ma már hadsereg sincs ( off )
a Kossuth nótát 1975-ben a diszszemlén énekeltük, egy zászlóalj 364 ember, és mi is megnyomtuk az "anyád" szót, és mikor új nótát kértek, akkor a "bunkócskát" énekeltük, ezért a nótáért a Fürész hadnagy életemben először és utoljára egy éjszakára fogdába zárt.
a képeket csak nézegessétek, azért pontokat és tárhelyet kapok, bővíteni fogom a kört, lesznek Várpalotai képek is.
a laktanyát és a telephelyet még nem áll módomban nézhetővé tenni, köt a szavam.
árpapa
jöjjenek a sztorik, kedves többiek miért vagytok csendben???
a napokban egy új tagot köszönthetünk remélem: mire vársz Gabi?
Üdv! Az étkezde körüli körökre gondolsz?Általában az ÜTI előírta az étkezde nótával való megközelítését és ha ez szerinte nem volt elég hangos akkor még egy kör.Ha nem volt meg a létszám,még egy kör.Ha poros volt a bakancs,akkor vissza megpucolni.Ha jól emlékszem,ez nem volt általános,időnként alkalmazta egy-egy tiszt,gondolom ha rossz napja volt.Ha sikerült végre bejutni az étkezdébe,ott is vártak az étkezés" rendjét"felügyelő őrszemek.Ha megmukkantál,vagy elfelejtettél valamit megtenni a gondosan kitalált étkezdei módszertan elemeiből(lejjebb Árpapa szépen leírja)megkaptad a magadét.Aláírom,hogy rendnek kellett lenni,nem lehetett ennél az alakulatnál csürhe módjára betódulni az étkezdébe,de arra kíváncsi lennék,hogy kinek volt ez az ötlete,kinek volt ideje ilyeneken gondolkozni és szolgálatban tartani egy rakás ht-t,akik ezt betartatják.Valaki felhomályosíthatna erről.Nem mintha bárkinek is a szemére akarnék vetni bármit is,csak kíváncsiságból.Írtam már,hogy csak mosolygok ezeken a dolgokon,szerencsére egyre több jut az eszembe.És ha már az étkezdénél tartunk,beszéljünk a kajáról is.Voltak egészen ehető és kifejezetten sz*r kaják.Az utóbbiakra jobban emlékszem.Reggelire egy darab épp átsütött ipari szalonna,Sörét(tarhonya),robbantott csirke(rizottó)enyv(krumplifőzelék).De hogy ne essék csorba a szakácsok becsületén,szerettük a különféle édességeket,pl.a fejjel lefelé fordított tejberizset(alul volt a kakaó!nagyon komoly!)stb.És még valami beugrott a nótáról.Ha valaki szivatásból nótáztatott egy századot,akkor előkerült a "Kossúth Lajos táborában"c.nóta,aminek van egy sora:"nincsen itt a te jó édesanyád,sej aki megsirasson"aminél az "anyád"jól meg lett nyomva.Sosem tünt fel senkinek,pedig azt hittem ebből botrány lesz.Remélem amiért ezt leírtam,nem fogtok rám megharagudni,ez így volt,nem én találtam ki.Itt is hozzáteszem,hogy ezek kirívó esetek voltak és a nagy többség nem szivatta ok nélkül a legénységet. Árpapa ne add fel,én háromszor írtam meg egy hozzászólást,az utolsó sornál mindig eltünt az egész.Várjuk az írásaidat,a képek jók,megnéztem! kábeles
Üdv, neked kábeles.alig vártam már hogy hazaérjek a melóbol,hogy megnézzem a fórumot.nagyon örülök hogy rátok találtam.éjszakás voltam,személy és vagyonőr vagyok,piliscsabán élek itt is dolgozom.már ha valakit érdekel.teljesen jol irtál egyetértek veled.emlékszem alapkiképzés alatt, nagyon meleg volt,86 augusztusa volt,nappali ruházat ing,zubbony.kint voltunk gyakorlaton azt hittem hogy meghalok a melegtől,természetesen vv.ruhában kellett lövészteknőt ásní.aki csinálta az tudja milyen rohadt dolog.na eljött az este,éjszakai gyakorlat,levegő lehült,na mivolt a ruházat? ING.basszus.ujja feltürve könyök fölé,ahogy illik.aztán kérem harchoz alegtüskésebb bozót kellős közepén.kúszás.húúúú de jó volt.na akkor nem beszéltem ilyen szépen a hivatásos állományról.de ugy gondolom mostmár azért kellett az is.hozzá tartozott.na most lépek irjatok.különben én is hiradó voltam,vagyok jo lenne ha még jönnének többen is .még csak annyit emlékeztek hogy az ebédlőnek hányszor levertük a vigyázzt?
Üdv,dszp66!Igazad van,az alkat is sokat számított a "kibírásban".Emlékszem két rendkívül kövér ember is volt a századunkban,talán te is emlékszel is rájuk.Az egyik Mamut,a szervízes,a másik Spitzer,aki Stopper Misi Segédje volt a sportszertárban.Kicsit irónikus,hogy pont ott volt a mi a gyengéje is volt.Ennek ellenére ugyan azt követelték tőlük,amit a többiektől.A reggeli futásnál mi már rég felértünk a századhoz,amikor Mamut még valahol a sportpálya körül cammogott.Nem értem az akkori orvosokat,hogy engedhették.Végül aztán mindketten fogytak vagy 15 kilót és szerencsésen leszereltek.Magam is érztem sokszor,hogy ez már a teljesítőképesség határa.Főleg amikor nyáron 30 fokban HKSZ-t gyakoroltunk és teljes felszerelésben kellett lefutni a telephelyre,vagy vv-ruhát felvenni normára.Vagy ebéd után tele gyomorral rohampályázni.De sorolhatnám.Persze,hogy senki sem akart és szeretett katona lenni,de kellett. Leszerelés után még egy ideig futásban közlekedtem,sokáig renszeresen futottam hosszabb távokat és a mai napig edzem magam többé kevésbé,túrázok 10-20 kilómétert.Ilyenkor az eszembe jutnak a régi dolgok.Nem keserít el ha hideg van,ha esik,ha gyalog kell menni meg hasonló.Ha nem lettem vona katona,valószínűleg másképp állnék a dolgokhoz.Nem beszéltem még a mentális dolgokról,pozitív és negatív értelemben,legközelebb írok erről,összeszedem a gondolataimat. kábeles
kísérleti jellegű táblázat beillesztés: ha sikerül, jöhet legközelebb egy állomány tábla is, az alábbi táblázat nem pontos.
árpapa
1976 szeptember, az MN 1480 1. üteg hivatásos állománya,
és változások a beosztásokban, 1986- ig.
beosztás
1976
1980
1982
1986
Üteg parancsnok
Kovács János fhdgy
Pető László fhdgy
Palugyai Gábor fhdgy
Szolgálat vezető
Lakos ……. örm.
?
Hordi Pál ftörm
Hordi Pál zls
Felderítő szakasz pk
Panyi ……fhdgy
Pető László
Halász Lajos alhdgy
Chikán Tamás hdgy
Felerítő raj pk.
Halász Lajos törm
Halász Lajos ftörm
Bodor Károly örm
Medvecz Zoltán örm
1. tűzszakasz
1. tűzszakasz
Tűzszakasz pk
Németi Tibor fhdgy
Kovács György
Nagy Géza fhdgy
Kása Árpád alhdgy
operátor
Kovács György hdgy
Angyal Gusztáv hdgy
Palugyai Gábor hdgy
Soós Zsolt hdgy
1-es kezelő
Kása Árpád örm
Kása Árpád örm
sorkatona
sorkatona
6-os kezelő
Fatalin Tibor törm
Fatalin Tibor törm
Nemes István törm
Tápai István örm
Irányzó részleg pk
Pető László fhdgy (?)
Nagy Géza hdgy
Kása Árpád törm
Valkóci Lajos ftörm
2. tűzszakasz
2. tűzszakasz
2. tűzszakasz
Tűzszakasz pk
Gyüre Gyula fhdgy
Gyüre Gyula fhdgy
operátor
Vadnai Gyula hdgy
Vadnai Gyula hdgy
1-es kezelő
sorkatona
sorkatona
6-os kezelő
Vécsi Gábor törm
Nemes István törm
Irányzó részleg pk
Valkóci Lajos törm
Behringer Kálmán örm
szia kábeles.csak annyit szeretnék hozzátenni,a soraidhoz igazad van abban hogy nehéz volt hozzászokni a fegyelemhez,a rendhez.szerintem ez nem attól függ hogy valaki mama kedvece-e.szerintem ez alkati kérdés. a fene tudja,de én akkor nem tudtam értékelni hogy ott szolgálok,én nem akartam katona lenni. de ahogy mult az idő kezdtem ráérezni a dolgok ízére.és hidd el tényleg büszke vagyok arra hogy ennek az alakulatnak a tagja lehettem. most meg már főleg. jo nem fényezem a volt hivatásosokat, de tényleg nagyon tudtak.bevallom hogy pl. ott tanultam meg normálisan cipőt pucolni ,varrni,mosni.azért szerintem egy férfi csak akkor férfi ha volt katona.ráadásul egy olyan helyen mint ahol mi voltunk,ez már csak hab a tortán.jó volt.azért gondolj bele, saját anyámnak nem mondhattam semmit,pedig ő honvédségi dolgozó volt,de ő sem tudhatott semmiről.már akkor gondolhattuk hogy nem akármilyen alakulatnak vagyunk tagjai.nem biztos hogymindenki igy élte meg azokat az időket, de az engem nem is érdekel.most megyek, köszia lehetőséget.
"különben nektek mi volt a véleményetek a sorállományról?szivesen fogadtátok a kopaszokat,vagy csak egy szükséges rossz volt.de őszintén."
"ez a katona egy kicsi ember volt, de azóta is felnézek rá, és minden katonára, aki bekényszerítve és mégis becsülettel leszolgálta az idejét, soha nem volt szabotálás az alakulatnál, pedig kemények és néha durvák voltunk!!!"
ez a bejegyzés 127-es sorszámon megtalálható, de írtam hasonlókat a 104. bejegyzésben.
Ha kiváncsi vagy a bejegyzéseimre, vagy akár a saját bejegyzéseid kívánod lementeni, vagy nyomtatni, kattints a nick névre, majd a hozzászolásokra, és jobb oldalon a hozzászólások topiconként -ra .
ez hasznos, ha egy hozzászólást több helyre küldeszl, illetve idézni akarsz magadtól, mint tettem én is fenntebb.
látni fogod, máshová is irogatunk, ha esetleg a politikai nézetünk így felfedődne, a topicban semmi esetre sem mondjunk véleményt: " hát te f..fej, azt hittem rendes ember vagy", ilyen véleményekre ott van az email.
egyébként tetszik a nyíltságod, és őszinteséged, a stilus is, asszem jó haverok leszünk.
Kábeles: öröm volt újra olvasni a soraid
kara-te: szólj csak mikor bírsz, eleget hallgattunk, még a családtagjainknak sem beszélhettünk
legközelebb sztorizunk: " egyik kezével harangozik, másik kezével dolgozik" egy klasszikust fogok megemlíteni, voltak többen is, egy kicsit én is, a 1480-nál tudni kellett " eladni" magunkat, a túlzott szerénység nem volt jellemző.
Üdvözletem minden régi és új hozzászólónak!Külön üdvözlöm egykori sorkatona-társamat és szeretném biztatni,hogy írjon minél többet az emlékeiről,erről a már-már legendássá váló alakulatról. Kedves egykori ht állomány!Többen érdeklődtök a sorállomány véleményéről rólatok,meg általában.Csak a saját nevemben írok,(lejjebb már kifelytettem egy-két dolgot)tehát én azt mondom,nincs mit a szemetekre vetni.Végeztétek a dolgotokat,voltak jó és rossz napok,mint mindenkinek.És ha magamba nézek,bizony vannak dolgok amiket ma másképp csinálnék.Gondolok itt a kopaszokra.Bár az én körletemben nem volt "hullámvasutazás"meg egyéb tettleges szivatás,de néha az én agyam is "elborult".Mivel szobapk.-ként engem cseszegettek az egész körlet rendjéért,néha nyomatékosítani kellett a rendre való odafigyelést és ilyenkor(nem sokszor)kiborult egy két vödör víz.Ennek ellenére úgy érzem egy-két kivétellel,velem jól kijöttek a kopaszok. Az,hogy ki hogy viselte el a katonaságot,szerintem nagymértékben függött attól,hogy ki milyen környezetből jött.A vidéki,napi munkához szokottaknak sokkal könnyebb volt,mint egy városi kényelmet megszokottnak.Főleg ha a mama kedvence tipus volt.(Ezt nem rosszmájúságból írom,de ilyen is volt.)Utóbbiaknak szokatlan volt a kályhafűtés,a "nincs melegvíz",a hólapátolás,takarítás meg hasonlók.Persze senkinek sem volt könnyű megszokni a percre kiszámolt és betartott napirendet,foglalkozásokat,munkát.Egy mondatban kifejezve,kopasznak lenni K.nehéz volt! Szabó Sándor (volt szkv.A aeg.4-es körlet)
árpipa.teljes mértékben igazad van,rosszul fogalmaztam.igaz a szétverés a lényeg.ezért nem dolgozom én sem a szakmámban,megfogadtam hogy itthon nem fogok többet kőmüves szerszámot a kezembe.annyim nincs hogy menő vállalkozó legyek,melósként meg megdöglök a melóba, másmeg hízik. na mindegy.Az biztos hogy az MN1480-nál legmagasabb szintü követelmény működött.Azért látszott rajtatok hogy mindig meg kell felelni,minden helyzetben. Most már értem hogy Billik Feri bá miért nem szerette a kopaszokat.Mert ugye először megtanultad kopaszként.aztán gumiként,és mégegyszer öregként.DE ugyanugy melóztunk a végén mint az elején. de feri bá csak az öregekkel volt jóban, mert azok már mindent tudtak.főleg róla.egyszer kopasz koromban,be kellett mennem valamiért hozzá a raktárba. kopogtam, majd kértem engedélyt bent tartózkodni.aválasz: tartózkodjon. kb. eltelt husz perc nem szolt hozzám,valamit motoszkált, utána ugrott be, hogy milyen hülye vagyok,igy ottmaradhattam volna reggelig, az öreg miatt tartózkodhattam volna.engedélyt kellett volna kérnnem kérnni.bonyolultnak tünik mások számára de itt igy müködött.na mindegy én személy szerint büszke vagyok magamra hogyott lehettem.különben nektek mi volt a véleményetek a sorállományról?szivesen fogadtátok a kopaszokat,vagy csak egy szükséges rossz volt.de őszintén.
nem kár érte, hiszen ma már nem felelne meg a követelményeknek, a szétverésen van a hangsúly, és módszereken, ami az elmúlt másfélévtizedben, " haderőreform"
címén folyt ebben az országban.
mint tapasztaltad és írtad, a sorkatonák és a hivatásosok is magas szinten művelték a szakmájukat, és egyik napról a másikra azt mondták, nincs szükség rájuk, idéznék a nyugdíjazási kérelmemből, 1994:
- többször vissza kellett adnom a papirt újra gépelésre, mert ragaszkodtam a saját szavaimhoz, még azt sem akarták engedni:
„… a hadsereggel szemben a hitemet elvesztettem. Fokozatos életszínvonal csökkenésem, a létminimun alatt való élés, az ezzel szembeni tehetetlenségem, kilátástalanság, elkeserít, kiábrándít.
Úgy vélem, míg én mindent megtettem nehéz körülmények között, becsületesen ellássak akár több beosztást is, addig rólam nem gondoskodtak, a társadalom megbecsülését nem érzem. Nem tudom elfogadni, hogy a haza szolgálatára feltéve életem, olyanokat kelljen „megvédenem” akik gátlástalanul gyarapodnak, míg én, mint tiszt, nyomorszinten éljek.”
gondolj bele, hogy a szakmádat amit még szeretsz is, holnaptól nem űzheted, nem lehetsz kőmüves, mehetsz napszámba, ezt jelentette számunkra az átszervezés!!
A Kökény Laci jól van, az Y házaknál dogozik mint liftügyeletes, egyszer 50 percet álltam miatta a liftben. Azt mondta a szerelőnek, hogy beragadt a csengő.
Mire legközelebb találkoztunk már nem akartam megverni. Azért nagyon jó srác!