norvég bicajtúra, második kör, harmadik nap 160 km, talán 600 szint
Reggeli gyanánt csaknem teljesen megkerültünk egy kisebb fjordot, majd megmásztuk a nap legmagasabb hágóját, egy kb 320-as bukkanót. Ezt követően is egyenesen nyugatra tartottunk, az enyhén hullámzó tájon át Ålesundba. A térképről jól látható, hogy milyen kusza összevisszaságban övezik fjordok, tavak és hegycsúcsok ezt a festői fekvésű, kb 40ezres várost. Ålesund arról is nevezetes, hogy bő 100 éve porig égett és egységes, szecessziós stílusban épült újjá belvárosa. A környék a magasból tekinthető át a legjobban, mi azonban lusták voltunk felmászni az alig Gellért-hegynyi kihívást jelentő városi dombra, az Akslára.
Talán ezért is egy icipicit csalódás volt ez a kitérő, de ez a két nap amúgyis inkább csak arról szólt, hogy visszamenjünk a kocsihoz. Szépségében talán együtt feleltek meg egy korábbi napnak.
Solavågenben ismét szinte percre pontosan értünk el egy kompot, immár a délután közepén, 16.30-kor (nem volt nagy kunszt, hiszen 25-35 percenként jártak itt). A túloldalon, Festøyaban uzsonnázás közben dilemmáztunk egy kicsit, hogy délre vagy nyugatra forduljunk-e. Előbbi útvonal rövidebb lett volna, de egy ritkán járó komp miatt aznap már alig tudtunk volna haladni és ismeretlen magasságú hegyek is felbukkanhattak volna, ezért az utóbbi, hosszabb, de tengerparti utat választottuk.
A Vartdals-fjord partján haladva igazán jól megmutatkozott a norvégiai forgalom egyik sajátossága: mivel két, egymástól szűk 50 km-re fekvő kompjárat közti útvonalon haladtunk, az autóforgalom hullámokban haladt el mindkét irányban, ahogy behajózott egy-egy különítmény, két hullám között pedig sokáig semmi.
Jó 20 km után kegyetlen szembeszelünk támadt, sík terepen a 10 km/h-s tempóért is komolyan meg kellett küzdeni. Kétséges volt, hogy elérjük-e a kinézett 20.35-ös kompot (utána már csak 21.30-kor ment volna). Érdekes volt megfigyelni, hogy míg mi a nyeregben maradásért küzdünk, a norvég nyarat élvező helyiek kerti munkát végeznek, a gyerekek a ház körül játszanak...
Végül 20.30-kor érkeztünk Volda-ba, erős menet volt. Mire kiszálltunk Folkestad-ban, szemerkélni, majd rendesen esni kezdett, nem ártott volna egy fedett szállás. Ezt végül meg is leltük egy szűk buszmegállóban, ide a sátor is csak úgy fért be, hogy kicsit összébb húzta magát.
norvég bicajtúra, második kör, negyedik nap 61+3 km, párszáz szint
Reggel az eső szomorú kopogására ébredtünk, nem sok kedvünk volt kibújni a sátorból. A szemközti hegyoldalban is mintha bővebb vízzel zuhogtak volna a vízesések. Vártunk is inkább fél hétig és közben szerencsére alábbhagyott az eső, éppen csak szemerkélt. Sőt, mire beöltöztünk és útnak eredtünk, el is állt. Már csak az útmenti sziklafalak izzadták ki magukból a vizet.
Az eddigi legkellemetlenebb idővel volt dolgunk, rövidebb, percnyi szemerkélésektől eltekintve nem esett ugyan, de melegedni sem akart, a felhők sem oszlottak. Látni azért szerencsére láttuk a tájat, így kevésbé volt lélekölő ez az utolsó, kötelező 60 km a kocsiig. A Hornindal-tó partján megtett bő 20 km sem segített azt érezni, hogy gyorsabban fogynak a km-ek, ennek ellenére fél 12 körül már az autónál voltunk.
Visszahajtottunk bő 20 km-t Briksdalig, hogy távolról rápillantsunk az amúgy egyik leglátogatottabb Briksdal-gleccserre, majd rövid szakaszon délelőtti tekerésünkkel szemben haladtunk, hogy Hellesylt-nél elérjük a két nappal korábban meglátogatott Geiranger-fjordot. Itt most lehangoló, esős idő volt, szerencsénk, hogy nem most akartunk sétahajózni. Északnak vettük az irányt, két kompozás után már Molde-nél jártunk. A látványosnak ígérkező Atlanti-út felé tartottunk, ahol 12 híd köt össze kisebb-nagyobb szigeteket és földnyelveket közvetlenül az óceán partján, a vízen járás élményét nyújtva az utazónak.
Itt is kegyetlen szelek fújtak, de legalább már nem esett, a bicajokat lekapva a kocsiról, két keréken is végigjártuk a leglátványosabb szakaszt. Majd Trondheim felé vettük az irányt, és az éjszakát már kb 100 km-rel az egykori főváros előtt töltöttük (újra egy buszmegállóban sátrazva).
norvég bicajtúra, második kör, második nap 103 km, kb 950 szint
Először naív módon kb 3 méterre a tengerparttól vertünk sátrat, de olyan szél fújt, hogy egy rúd el is törött és félő volt, hogy sátorral együtt vízbe pottyanunk. Mintegy 5 méterrel beljebb húzódtunk hát a bokrok mögé.
Másnap, szerda reggel is hasonló volt az időjárás. Nyugodtan aludtunk fél hétig is, hiszen a kompunk csak 9-kor indult és 5 percre voltunk a kikötőtől. Amúgy érdekes Geiranger fekvése, mert szárazföldi úton csak két irányban lehet elhagyni, mindkettő rögtön hegymenettel indul, 600 (a hangzatos nevű Sasok-útján), illetve 1038 méterig (a Dalsnibba irányába) nem itt születnek a sprinterek :)
A Geiranger-fjord sokak szerint Norvégia legszebb fjordja, elsősorban pazar vízeséseiről (Hét Nővér, Menyasszonyi Fátyol, Kérő) és számtalan, többnyire elhagyott apró farmjáról nevezetes. Az erősen szeles idő ellenére is élmény volt az út. Ez a fjord kelet-nyugati irányban húzódik Geiranger és Hellesylt között, itt északra kanyarodott a hajó és már a Sunnylvsfjordon haladtunk, majd újra keletre kanyarodtunk és a fjord ismét nevet váltott. Végül 135 perc és kb 50 km után kikötöttünk Valldalban, ahol bevettük az első boltot.
Így történt, hogy ezen a napon gyakorlatilag csak délben pattantunk nyeregbe. A környék eperföldjeiről nevezetes, augusztus közepén még nem takarították be a rengeteg tonnányi termést...
Továbbra is erős, sajnos többnyire szembeszélben haladtunk, lassan kúszva egyre magasabbra. A Gudbrandjuvet sziklahasadékánál tartottunk rövidebb pihenőt a Trollstigen hágójához vezető úton. 600m környékén már újra kopár vidéken haladtunk, érdekes volt megfigyelni, ahogy a heves szél egy vízesést permetté fúj és nem engedi földet érni. A 860 méteres hágón igazi mordori hegycsúcsok között érezhettük magunkat, a szél hirtelen megfordult és már hátulról támogatott. Rövid gurulás után elértük a Stig-vízesést, de itt persze nem ez a látnivaló, hanem a völgyében felkapaszkodó szerpentin, a Trollstigen. Hasonló szerpentin persze számtalan van az Alpokban is, de el kell ismerni, hogy ez itt elég látványos a völgyével, a környező hegyekkel, a vízeséssel.
Bámészkodás után hatalmasat gurultunk szinte tengerszinting. Andalsnes előtt tettünk egy 3 km-es kitérőt keletre a Rauma folyó völgyében, hogy egy pillantást vethessünk a nevezetes Trollok-falára. Ezek 1500 m magas függőleges sziklák, a bázis-ugrók egyik kedvenc zarándokhelye. A környék amúgy is a sziklamászók mekkája.
Andalsnes-t követően hosszan haladtunk sokat kanyarogva a Romsdal-fjord partján. Rögtön a város után átmentünk egy 6594 m-es alagúton. Az egész napra jellemző öltözünk-vetkőzünk játékot itt is eljátszottuk, folyamatosan lógott az eső lába, de aztán mindig kiderült, hogy kamu az egész. 21.10-kor azonban végül leszakadt az ég. Pár perccel előtte majdnem megálltunk sátrat verni nyílt terepen, de aztán inkább mentünk tovább, hátha lesz ideálisabb szállás. Szerencsénkre 12 percig tartott csupán az égi áldás, és 10 óra táján rá is bukkantunk egy útszéli falatozóra, melynek fedett verandája tökéletes sátorhelyet biztosított éjszakára. Immár a Moldefjord partján táboroztunk, szemközt, légvonalban mintegy 20 km-re a Rózsavárosként számontartott, kivilágított Molde tetté még színesebbé a tenger felett lassan lenyugvó Nap keltette színjátékot.
Én az első csomagtartótól az instabilitás miatt irtózom. A vonatozás azért nem olyan nagy gond. Egyrészt ugye inkább bicajozom, vonat csak legvégső esetben.
A felszállás attól függ, hol szállsz fel.
Ha Budapest - Zalaegerszeg, kerékpáros kocsival, akkor semmi gond, kimész, leszerelsz, felpakolgatsz, lepakolgatsz. Ha viszont menet közben szállsz fel, az már gázosabb. Persze megkérded a forgalmistát, hol szokott megállni a kerékpár vagon, és próbálsz oda helyezkedni, de mégsem tudod lekerülni a tízegynéhány méteres sprintet. Ilyenkor két gumipókkal fogom meg az egész pakkot, odaérve kiakaszt, táska, hálózsák-polifom lekap, feldob, aztán megy a bicikli, végül én.
A másik megoldás: kis konditermi rágyúrás, fogásgyakorlás, és akkor fel lehet tenni ügyesen egyben is a felpakolt kerót. Megemelem, avízszintbe billentem, kerekek rá a padlóra, betolom.
Ha nincs kerékpárvagon, akkor onnan más a módszer, ahogy megérkeztél az utolsó vagonhoz, és jó esetben nem kell visszafordulnod, mert már tele van. A lépcsőzés megint mehet táskával, vagy anélkül, mindenképp gyorsan, pattogósan.
Ha többen vagyunk, láncba állunk. Vannak csomag ill. bicikli feladó, felvevő, behordó, rendező emberek. Egyszer Szolnokon harmincan akartunk felszállni abba a kerékpár vagonba, ahol a kalauz szerint már nem volt hely egyetlen biciklinek sem. ( nem akasztották fel őket, csak úgy le voltak rakosgatva oldalra. A műegyetemista fiúk felugrottak, beindult a lánc. A kalauz tarkójára tolta a sapkát, leült a lépcsőre: "Na, innen ma nem indulunk el!" Három perc alatt fenn volt a harminc bicikli, aztán Karcagon még nyolcan szintén felfértek.
Csak van, hogy a lehetséges segitők, jó nagy ívben elkerülnek. Az akasztó mellékes. Mindig viszek gumit, amivel a fékkart behúzom, és gumipókot, hogy a bringát is stabilan kikössem.
Első nagyobb túrám elött, én is büszkén rápakoltam mindent a bringámra, aztán amikor nagy nehezen, éppen, hogy feljutottam a vonatra, egész úton variáltam, hogy én is, +a bringa is lekerüljön a vonatról. Azóta, csak közvetlenül tekerés elött pakolok a bringára. Már csak azért is, mert ha nem 1más mellett utazunk, akkor is szemmel tudom tartani a csomagokat.
Az első cs.-tartó miatt írod? Vittem már csomagos kecót vonaton, volt hogy egyedül, de ekkor mindig megfogadtam, hogy többet ilyet nem csinálok. Mindig keresni kell valakit, hogy segítsen feltenni a drótszamarat.
Eddig nem vittem felakasztósan kecót, egyébként pedig nem zavaró az első csomag.
Komolyabb túráinkon (értsd: több hét) elöl nem használtunk csomagtartót. A kormányon volt kormánytáska (mindenféle apróságnak), és keresztbe kötöttük a jól feltekert polifoamot. Minden más a hátsó táskákban, ill. fölötte utazott (sátor, hálózsák, stb.).
Hmm, Te is egy rendes ember vagy! Elfogadnám az ajánlatod, ha otthon lennék, de most már Győrben tanulok.., és ezen a hétvégén pont nem leszek otthon. Egyébként köszi szépen!!
A kormányt tegnap kicseréltem, vettem rá szarvakat, felraktam a V-fékeket. Eléggé más, kinézetre mindenképpen (nem annyira tetszik), használatra is (kényelmesebb, bár picit hiányzik az előredőlés).
A gép így marad, a nyergen pedig gondolkodom. Most nem zavar, de nyitva fogom tartani a szemem, és amikor csak lehet, próbálni fogom őket.
Első csomagtartót első ttáskák nélkül mennyire lehet használni? Mindenféle polifóm, táska, sátor... odagumipókozására (az egyensúlyra ügyelve, természetesen)?
A nyereg egy kritikus pont. Nekem van vagy 5 db a szekrényben, ami az én bicajomhoz, az én testtartásomhoz, az én szokásaimhoz, az én háklijaimhoz nem passzol. Nincs általános recept a jó nyeregre, csak a próba.
Akinek van kerékpárboltos ismerőse, az inkább próbáljon kölcsön kérni néhány nyerget, menjen mindegyikkel egy fél napot, és utána válasszon. Mert nem olcsó játék.
Ha már így szóba került a nyereg, én is hasonló gonddal küszködök. 10-15 éve rengeteget túráztam egy Csepel Apollóval, soha nem volt gondom a nyereggel. Most, 10 év kihagyással újra elkezdtem bicajozni. A régi gépem sajnos nincs már meg, 10 éve lecseréltem egy MTB-re. Akkor még nem tudtam a vázméretről, csak az érdekelt, hogy fém alkatrészei legyenek és tetszen. A nyereg viszont megmaradt az Apollónál használt ma kb. 15 éves olasz Iscaselle túranyereg, vaskos, de még nincs középen bemélyedés mint a maiaknál. Nem nyomja az ülőgumót, nem dörzsöl, de a kényes ponton nagyon zavaróan nyom. Ez csak a szokatlanság miatt lehet (10 év kihagyás), vagy én változtam meg? Nagyobb a váz mint kellene, ez is baj lehet? Amúgy kényelmes lenne a gép. Próbálkozzak új nyereggel? Üdv!
Azért a nyeregre is koncentrálj! Próbálj ki néhányat, aztán még a dőléssel is játszhatsz... Van is egy ötletem: Szombaton 15 óra körül Vadkerten leszek, megyünk a szüleimhez Halasra. Jól tudom, hogy vadkerti vagy? Vinnék 4-5, nem használt nyerget, próbálgathatod. Vasárnap este indulunk vissza, akkor visszaadhatod, vagy ha egyik megtetszik, sporttárs áron odaadom.
ma spagettit vacsorázunk. erről jutott eszunkbe az alabbi: egyszer Roma es Napoli kozott feluton, Terracinaban jartunk, 9-en, bicajturan. megalltunk itt, hogy utunk (es egyaltalan, bringaturaink) soran eloszor egyunk egy igazi (del-)olasz pizzat. koran alltunk meg, hat korul, meg nem voltak nyitva az ettermek. lementunk egy pizzazo moge a strandra figyelni a nepet. 3 muki petanque-ozott a homokban, majd szoba elegyedtek velunk.
vegul az egyik meghivott a nyaralojaba, hogy aludjunk a kertjeben es utasitotta dobbent es tiltakozni vagyo asszonyat hogy most pedig fozzon spagettit a szokasos negy helyett 13 embernek. igy csak egy nappal kesobb pizzaztunk
Még nem biztos hogy cserélek, sőt, most újra azon gondolkodom, hogy egyenes kormányt teszek a gépre, bikaszarvakkal.
Telót nem fogok használni, ezt eldöntöttem ;-). Az első cs.-tartó kizáró ok ;-).
Az is biztos, hogy a kormány ugrik. Még a koskormány felsőfogásában is jajonganak a golyóbisok, pedig az állítható stucni viszonylag felfelé áll. Esztétikai okokból nem szeretném fentebb állítani, ha koskormány díszerleg a gépen. Akkor már inkább egy viszonylag rövid, 5°-osan megtört egyenes kormány legyen a kecón.
A mountain ötletet egyenlőre elvetettem, mivel úgysem fogok Bolíviába tekerni egyenlőre, és belföldön pedig nem árt, ha nagyobbak a kerekeim.
Elnézésed kérem, hogy filozófálgatás nélkül nem tudom megválaszolni. A telóról van szó. Az közmondás, hogy egy gagyi telónál még a merev villa is jobb. Normális telóval ellátott gépet meg nem kapsz hetvenért.
Szóval, minek neked a teló? Ez a kérdés.
Vannak előnyei: - Gyors, rázós lejtőn stabilabb, biztonságosabb. - Komfortosabb a bringa.
És a hátrányai: - súly - első csomagtartartó felejtős - karbantartásigény - hibaforrás.
Döntsd el magad.
Én a helyedben próbálkoznék még azzal a trekkinggel. Rövid, emelkedő stucni, nyergek... Ha nem brutál hosszú a váz neked, tuti hogy össze lehet hozni kényelmesre. Tegyél be ide egy fotót magadról a trekkingen, alsófogásban, oldalnézetből! Megdumáljuk. Több szem többet lát.
márhogy napközben. mindig hatkor keltünk, akkor általában 7-10 fok volt
3 bicajtúrás (2+1+2) ugrik be kapásból, de talán volt még, másik 3-at autóból láttunk; rövidebb távon, települések között sokkal többet, a Rallarveggen-en 100 felett, de az egynapos út
8-14 fok volt a tipikus, szélsőségként volt 2 (északon felkeltem egyszer hajnali háromkor megnézni a fényviszonyokat/hőmérsékletet) és 28 (hazafele jövet már autóval, Oslo környékén) is
de ez önmagában nem sokat mond, a szél és az eső számít, pár nap után már élveztük a 12 fokot is, ha sütött a Nap. Egy borzalmas esős délutánunk volt, akkor kicsit fáztunk, hideg eső, szél. Ott és akkor nem biztos, hogy lett volna erőnk folytatni, ha következő nap is esik - de kisütött :)
a fedett verandás szállás Moldéval szemközt
egy ma már ritka járgány egy benzinkútnál
Ålesund
a kedvenc pulcsim sajnos 85ezer Ft-ba kerül
Hotell Buss Stopp (nem elírás, mindhárom szót így írják Norvégiában)
a kocsihoz visszatérve borongós napunk volt
a Briksdal-gleccser
az Atlanti-út
az Atlanti-út
az Atlanti-út
búcsú Geirangertől
a Hét Nővér vízesés
balra a Hét Nővér, jobbra a Kérő
egy konkurens csónak
a szélfútta vízesés
fent vagyunk a hágón 
a Trollstigen felülről
népszerű célpont
a Trollstigen alulról
a Trollok fala
a Romsdal-fjord vidéke
naplemente negyed tizenkettő táján
Dobogókői kopjafa, vagy emlékfa rajta neves magyar királyok arcképeivel és egy kis szöveggel alul!
Pap rét felé
:-)
