Igen, miután a vasút mellől eltávolodik az út, és eltér a gépek által járt úttól, ott elég dzsindzsás volt, egész a földekig. A csalán és bogáncs egyhangúságát a fagyizó reklámja törte csak meg - úgy 50 méterenként. Eléggé zavaró volt az arcba tolt plakát ekkora frekvenciával, kulturáltan jeleztem is a fagyizós néninek, hogy ez egy kicsit azért túlzás, de azzal védekezett hogy túrázó barátai rakodták ki a hirdetéseket. Aztán ennyiben is maradtunk.
A Rockenbauer kopjafát most kihagytuk, mivel nem voltam benne biztos hogy az aznapi még előttünk álló 22km nem lesz-e már így is sok - legközelebb (évente azért mi is elnézünk Katalinpusztára) megnézzük.
Nagyon jó ezt olvasni hogy ennyire tetszett a gyerekeknek a túrázás!
Nekem eléggé kedveznem kellett két kamasz fiúnak, mikor az első kéktúrát teljesítettük 2008-2011-ig, (például akkoriban usb-s mobilnetet vettem nekik hogy minden szálláson legyen világháló, mert még nem nagyon volt Wifi...:-O )
Bélyegezni ők is nagyon szerettek, az én füzetembe is ők ütötték be a pecséteket.
Az azonban biztos hogy bármennyi kilométeres is volt egy túra szépen bírták, de ha közöltem velük hogy már csak 1-2 kilométer akkor mindegy mennyi volt a lábukban, egyből nyafogtak hogy mikor lesz már végeee..!! :-)
errefelé volt gazos az út? (Becske előtt a vasúti átjárótól a szántókig?)
Mi még érintettük a Naszályon ezt az emlékhelyet is 2009-ben.
(Mondjuk ha Naszályt mászok A kéken még mindig errefelé megyek ma is)
Tuhu terkepen ha van egy bolt, kocsma, stb poi es a neve mellett zarojelben pecset felirat szerepel, az azt jelenti, hogy ott kedves keres eseten adnak pecsetet?
Tudom, de valamelyik csodás hivatalos oldalon is ott lehetne. Mondjuk a sok sok millióba kerülő de azóta is alig frissülő ttrmap pl jó hely volna erre. Sajna a méter pontosságúnak mondott térkép nem követi a kék folyamatos változásait, így mára az egész projekt a kidobott pénz kategóriába került.
Sok látnivaló, változatos rész, de azért a kihívás része is megvan a Nagy-kő-heggyel és főleg a Naszállyal.
Katalinpusztán a kirándulóközontban hétvégén annyian vannak, mintha a Váci utcán sétálnál. Nagyon népszerű hely, egyébként a tanösvény is nagyon szépen ki van építve a függőhíddal (ezen a Kék is átmegy) és a mocsár felett épített ösvénnyel.
Az OKT-n kívül is egy jó hétvégi (illetve a fentiek miatt inkább hétközi) program gyerekekkel.
kértem tőletek tanácsot egy hete, hogy merre vigyek túrázni 9-12 éves lányokat, kedvcsinálónak / szakaszjelvény begyűjtésre. Kaptam két javaslatot - Aggtelek környéke (nem annyira OKT teljesítés, mint inkább kedvcsináló), illetve a Balaton felvidéket. Illőnek gondolom, hogy most hogy megvolt a túra, elmeséljem a tapasztalataimat, szigorúan gyerekes szemszögből.
Végül a 18-as, Nógrád-Becske szakaszt választottuk. Elég motiválónak gondoltam a jelvényt, illetve a melegre való tekintettel mindinkább erdőben akartam menni (ezekért kiesett a két felső ajánlat) És ez ráadásul közel is esett. 4 nap (3 éjszaka) alatt tudtuk le a túrát, az alábbi bontásban: Nógrád-Szendehely-Ősagárd-Kisecset-Becske. Jelentem, teljes a siker!
Statisztika alapján: A 9 éves lány vígan elboldogult a 3.5kg cuccával (a saját cuccai), a 12 éves a 6kg-os táskával (saját cuccok, plusz némi közös kaja). Kerek 2km/h-s átlagot tudtunk menni a teljes túrát tekintve, és vígan (9 évestől némi nyekergéssel fűszerezve) elvoltunk. Közlekedést útközben csak a Becskei vonathoz kellett igénybe venni, mivel az orrunk előtt ment volna el a vonat, ha egy szimpatikus srác (mint kiderül, kéktúra teljesítő) el nem visz az utolsó 800 méteren. Az a tipp nagyon bevált, hogy a pecsételő pontok nagy hajtóerők - a 9 éves lány mindenütt SK pecsételt minden füzetet, és a sok pecsételőhely sokban segített a hosszú távok általuk is értelmezhető darabolásában.
Komolyan tartottam a menet közbeni "parasztlázadástól", de a hangulatra jellemző volt, hogy a túra végén amikor megérdeztem, hogy mi nem tetszett, mit kellett volna másképp csinálni, a válasz az egyiktől a "vigyünk májkrémet is máskor", a másiktól a "Becske előtti csalánost kihagytam volna" volt. Mindkét megjegyzés abszolút tolerálható, el kell mondjam.. :) (Bár hozzáteszem, hogy az ominózus csalános szakasz is gyorsan elrepült, miután permanens lányok vs én bogáncsharcba bocsátkoztunk)
Ami fura volt, hogy alig találkoztunk túristával. Egy nyugdíjascsapat jött szembe Nógrádnál, de annyira rohantak, hogy az összes szedret a bokrokon hagyták (!) - illetve Katalinpusztánál egy család ment a tanösvényen. Ennyike. A Becskei csalánosnál látszott hogy valaki járt előttünk aznap, de embert nem láttunk többet. Ennyit számítana a meleg és a hétköznap?
Mindenesetre a gyerekek természet-beoltása eddig sikeresnek tűnik, én már gondolkodom a következő lépéseken :)
Már régóta szerettem volna megmászni a híres-hírhedt Nagy-Getét. Egyrészt azért, mert a Mogyorósbánya – Dorog rész még hiányzott ahhoz, hogy teljes legyen a pecsétgyűjteményem a Szárliget – Rozália téglagyár szakaszon. Másrészt azért, mert sokat olvastam már róla, általában azt, hogy nagyon meg tudja izzasztani az embert. Főleg akkor, ha Tokod felől kell megmászni. Harmadrészt pedig azért, mert a hálószobánk ablaka éppen a hegy irányába néz és gyakran elgondolkoztam rajta, vajon milyen lehet onnan a kilátás.
A szabadságom első napján korán reggel keltem és negyed 7-kor már Dorogon vártam a Mogyorósbánya felé induló buszt. A mentrendben jelzettnél néhány perccel korábban meg is érkezett és 20 perc alatt elvitt Mogyorósbányára. A Kakukkban begyűjtöttem a pecsétet és már indultam is a Kőszikla irányába.
A nem túl meredeken, de folyamatosan emelkedő erdei úton 20 perc alatt értem el a TIT emlékkövet. A kitaposott ösvényt követve kimentem a sziklákig, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a környékre. Habár még korán volt és párás volt a levegő, de azért a távolban ki lehetett venni az esztergomi bazilika körvonalait és az alatta kanyargó Duna vonalát.
Rövid nézelődés után indultam tovább Tokod felé. Fél óra alatt értem le a pincesoron lévő pecsétig. A pecsételés után rövid pihenőt tartottam az esőházban és nyáriasabb öltözetre váltottam. Ekkor még nem volt 8 óra, de már forrón tűzött a nap. Bele sem mertem gondolni, hogy mi vár rám 1-2 óra múlva…
A pincesorról kiérve, a rövid aszfaltos szakasz után gyorsan elértem a letérőt és elkezdtem az emelkedést a Hegyes-kő felé. Többször megálltam fényképezni és megcsodáltam a már magam mögött hagyott Kősziklát, valamint a még előttem álló Nagy-Getét. Fél óra sétával értem el a „zászlós hegy” lábához. Itt vettem egy nagy levegőt és elindultam a meredek sziklafalon felfelé. Fentről csodás körpanoráma nyílik a környékre, megéri oda felkapaszkodni. Ráadásul nem is olyan nehéz, mint amilyennek azt első ránézésre gondolja az ember.
Rövid nézelődés után óvatosan leereszkedtem a meredek sziklafalon, majd indultam tovább, terveim szerint Tokod felé. Egy kényelmes szakaszra számítottam, ezért a hátizsákomból elővettem egy szendvicset, amelyet menet közben terveztem elfogyasztani. Nézelődtem, falatoztam, közben követtem a tarló szélén haladó poros szekérutat. Jelzéseket nem láttam, de olyan egyértelműnek látszott az útvonal, hogy nem is hiányoltam azokat. A távolban egy nyúl szaladt át az úton, sikerült róla néhány tetszetős fényképet is készíteni.
10 perc gyaloglás után kezdtem gyanakodni, hogy valamit elrontottam, mert továbbra sem láttam magam előtt a Tokodra lefelé ereszkedő utat. Ránéztem a GPS-re és akkor láttam, hogy nem sokkal a Hegyes-kő után balra kellett volna fordulni, azóta a K helyett a K+ jelzésen haladtam. Megfordultam és visszamentem az eltévesztett letérőig. Visszaérve megállapítottam, hogy amikor ott jártam, rácsodálkoztam a magas, kopasz fatörzsekre, de a kitaposott ösvényt nem vettem észre.
Innen a helyes utat követve, időnként a lelógó faágak között bújócskázva, időnként pedig a tűző napon baktatva 20 perc alatt leértem Tokodra. Az MTSZ honlapján azt olvastam, hogy az Aladár kocsmában a pecsét a pult alatt található. Ezért aztán nagyon megijedtem, amikor messziről megláttam a bejáraton lévő rácsot. Szerencsére nem fordultam vissza és az épülethez érve megtaláltam az ajtó mellett, a falra felszerelt pecsétet. Így aztán sikerült mindkét tokodi pecsétet begyűjtenem.
Az adminisztráció után már indultam is tovább a nap „csúcspontja”, a Nagy-Gete teteje felé. A faluból kivezető aszfaltutat elhagyva egy széles, köves úton haladtam tovább. Figyeltem az út bal oldalát, mert tudtam, hogy hamarosan le kell térni róla. Meg is találtam a kitaposott ösvényt, egy fán a jelzést is észrevettem, így hát egy keskenyebb, de annál nagyobb kövekkel „kirakott”, vízmosásokkal szabdalt úton folytattam a hegymenetet. Néhányszor megálltam nézelődni, fényképezni és vártam, hogy mikor kezdődik „AZ EMELKEDŐ”.
Ami késik, nem múlik, hamarosan elértem a sziklás, nagyon meredek szakaszt, amelyik a csúcsra vezetett. Nem volt könnyű szakasz, de a leírások alapján sokkal nehezebbre számítottam. 45 perccel a tokodi pecsételés után már a Nagy-Gete tetején gyönyörködtem a kilátásban. Eddigre már a pára is felszállt, jól lehetett látni a távoli hegyeket is.
A nézelődés után indultam tovább a széles, árnyékos, enyhén lejtős úton. Negyed óra múlva értem el a Gete-hegy tetején felállított fakeresztet. Itt leheveredtem a kis tisztásra és gyönyörködtem a kilátásban.
Az ezután következő, Dorogig tartó 5 km-es szakasz nem tartogatott túl sok izgalmat. A városba érve még tettem egy rövid kitérőt a kálvária tetejére. Fentről szép kilátás nyílik a városra és Esztergomra, de a szemem mindig a közeli, hatalmas kéményre tévedt, ami rontotta az összképet. Ennek ellenére nem bántam meg, hogy felmásztam ide is.
A kálváriáról 20 perc alatt leértem a vasútállomásra. A sötét, elhanyagolt, falfirkákkal teli aluljáróból kiérve, a lépcső mellett jobbra található bélyegzővel beütöttem a füzetbe az aznapi negyedik pecsétet, így téve teljessé az OKT 11. szakaszának gyűjteményét. December óta, amikor utoljára itt jártam, nem változott semmi. A bélyegző doboza körül a fal továbbra is tele van pecsételve és a vasútállomás építésében sem vettem észre semmi változást.
Ezután már nem volt más hátra, mint visszasétálni az Okmányiroda előtt parkoló autóhoz és rövid autózás után családi körben elfogyasztani az ebédet.
Ezen a szakaszon egyértelműen a gyönyörű kilátás volt az, ami számomra emlékezetessé tette a sétát. Persze ahhoz, hogy szemünk elé táruljon a káprázatos panoráma (Gerecse, Budai-hegység, Esztergom, stb.), meg kellett mászni három hegyet is. De megérte! A jelzések általában követhetőek voltak, helyenként pedig maga a kitaposott ösvény segített a helyes haladási irány megtalálásában. Volt néhány hely, ahol jobban oda kellett (volna) figyelni, de ezek nélkül kevesebb lenne a mesélnivaló.
Köszönöm mindenkinek a segítséget! Ha van rá mód akkor természetesen megveszem a füzetet, mert pár száz Ft-ot megér nekem, hogy egy rendezett, nyomtatott füzetet vigyek magammal és végül tehessek el emlékbe mind pár nyomtatott /fénymásolt lapot. A mozdonyos kiírásra már válaszolt egy hölgy hogy azt lehet használni. Azért érdekelt mert ma és holnap megyünk el a verőcei mozdony közelében és postázásra már nem lett volna idő.
A 10/100-nál pedig csak nem volt egyértelmű nekem.igy hogy láttam milyen füzet van hozzá nem kérdés hogy bemegyek vásárolni egyet. :)
A túramozgalmak teljesítésének feltételrendszere különböző. A nagyobb országos és regionális útvonalaknál egyértelműen meg kell venni az eredeti füzetet.
A megyei mozgalmaknál pedig el kell olvasni a feltétel rendszert mert sok helyen a füzet árában már a teljesítés igazolásának ára is benne lehet. Szóval változó. Mivel a füzetek hasznos információkat is tartalmaznak célszerű azt megvásárolni ha van ilyen.
A túramozgalmak kitalálóit , a túra igazolófüzetének kidolgozóit pedig illik megtisztelni azzal, hogy megvásároljuk a kiadványt. A belefektetett munkát is illik értékelni.
Ez a legteljesebb gyűjtemény, nézegesd, de ha van letölthető füzet akkor is kérdezz rá a kiíróktól, hogy elfogadják e!
A túramozgalmakat böngészve láttam, hogy van aminek saját igazoló füzete van. Belefutottam például a 10/100-as mozgalomba, meg a muzeális mozdonyok kiírásba is. Ezeknél elég letölteni a szkennelt igazolófüzetet? A mozdonyos még akár rendben is lenne (bár a google szerint a pár találomra megnézett mozdony mintha már nem is ott lenne), mert nincs honlap ahol több infó lenne, de pl a 10/100-nál egyik helyen fent van egy nem túl bonyolult igazolólap, a kiíró honlapján meg az áll "Az igazolófüzet megvásárolható a PTSz székhelyén."
Ti tudjátok, hogy ezek hogy működnek? Jó a nyomtatott is?
Volt olyan kép, ahol meglepődtem hogy eltaláltam (pl. a Városlőd utáni), pontot én is a kőkorlátosnál veszítettem. A szelestei templomnál pedig a közúti jelzőtábla vezetett nyomra, a kanyarodó sáv miatt biztos voltam benne hogy főútvonalról van szó, így könnyű volt a lehetséges helyek számát szűkíteni.
Mondjuk az okos telefonok és gpsek korában kedves gesztus volna az mtsz részéről ha nem csak pdf hanem valamilyen poi formátumban is megosztaná az információt, hogy első kézből is rendelkezésre álljon ez. ( lehet hogy a net bugyraiban valahol hivatalosan is megvan gpsre tölthető formában az anyag, de ez esetben meg említhető volna a cikkben is. )
Valakinek nagyon tetszettek a fotóim, mert 10-ből talán 8 volt az enyém. :-)
Ezeknek szerintem nem sok köze volt a valláshoz, alig volt benne templom. Ami volt abból az egyiket mellé is puffantottam, fogalmam nem volt hol lehet, de 318 pont lett.
Én inkább az aszfaltról való kék letérés fotóját éreztem kicsit "túmács"-nak, mert azon még nekem is gondolkoznom kellett hogy hol a fenébe is csináltam?
Arra szerintem lehetetlen 500 pontosan rájönni.
A Rákóczi Kerékpáros Körtúra jelzései jó támpontok ugyan, de a fotó elkészülte óta pár év alatt picit már kopottabbak.
errefelé volt gazos az út? (Becske előtt a vasúti átjárótól a szántókig?)
Mi még érintettük a Naszályon ezt az emlékhelyet is 2009-ben. 
