igen, pont ezt csinálta, mintha a turbo nem működne.
Aztán hazaérve 2 teljesen más hibakódot írt ki, viszont azóta, hogy a városban használom, minden OK vele. Az jutott eszembe, hogy mivel közvetlenül a légszűrőcsere után vagyok, és nagyon koszos volt a szűrő, nem lehetséges-e hogy csak át kellett állnia a nagyobb átengedett mennyiségre ? vagy ez csak hiú remény, hogy ne kelljen méregdrága kütyüt cserélni benne ? :)
Lesz lurdys találkozó csütörtökön ? és előtte megint játszik a MOL-kút 7 órakor ?
Légtömegmérő az valami pici, de drága kütyü. Pontosan nem tudom mit csinál, de gondolom nevéhez méltóan méri a motorba jutó levegő mennyiségét. Ismerősömnek BMW-ben 70e körül cserélték. De nem szabad ész nélkül nekifogni, lehet más oka is, mint amit a hibakód kiír (Nekem anno turbo lefújószelep hibára turbocsövet kellett cserélni).
A sebességet azért korlátozza, mert vészprogramba rakta magát, és ott 3000 a max fordulat. Nekem is ugyanez volt, más hibakóddal. Ha jól sejtem, gyorsulni sem szeretett, mert ilyenkor a turbonyomást is elengedi 2000 felett.
Először nézz szét a cruiserforum.de -n, hogy mit írnak ezekre a hibakódokra. Aztán el lehet menni egy maszek szerelőhöz, de a nem gyári műszerek kevesebb, és néha rossz infót adnak Az Emil Frey egy tizesért olvas hibakódot. Ők azért jó eséllyel megmondják, hogy mi a valós baja.
dízelesek , figyeljetek, volt már valakinek P 0070 és P 0100 hibakódja ? Nekem tegnap, ahogy kiértem a pályára, kijelzett a motorvezérlés, és az a rohadék elektronika visszavette a sebességet 120-ra. Egész Fehérvárig nagyon jó kisfiú voltam, tök szabályosan közlekedtem :) Ott megnéztem a kódot, és el is tűnt a jelzés. Erre, visszafelé 15-20km a pályán, és ugyanaz...
Annyit találtam csak róla, hogy valami környezeti hőmérséklet érzékelő a 70-es, és légmennyiség-mérő hiba a 100-as. Mi a franc az a légmennyiség-mérő, és emiatt miért veszi vissza a teljesítményt ?
egyébként, meg további szép napot kívánok mindenkinek, ne búsuljatok, hogy hétfő reggel van, már csak 4 és fél nap , és jön a hétvége ! :)
Köszönöm!!-mindjárt jobban érzem magam./én nem tartottam soknak és mindent becsületesen megcsináltak./Most be lehetne nyomni-olyan szag/-vagy illat /van a kocsiban a klímatisztítótól.
Meg volt a szervíz!-47050ft-ban állt meg.Olaj,olajszűrő,gázolajszűrő,pollenszűrő.fékolajcsere,klímatisztítás,levegőszűrő.anyag és munkadíj-cakk-pakk.Idáig minden rendben!!!Sok,vagy kevés-nincs viszonyítási alapom.
Megjött a jó idő és már én is lábadozok itthon, tök jó. A pt-im napozik az udvaron, még egy kicsit pihen és cirkálunk egy jót. Ez tényleg úgy van ahogy írjátok a sok kis apró nyűgöt elnézzük az élményért. Amúgy szerelői vélemény hogy a pt-t nem nehéz szerelni nincs agyon bonyolitva, és egy ügyes szerelő simán elbír vele, a szervizben meg nem mindig a szerelő ügyességét fizettetik meg. Az én ismerősi körömben közel nem kell annyit szerelni az autót mint nekik pedig többnek fiatalabb is a járgány, én meg tényleg használom minden körülmény között, vagy írta valaki hogy nem mindegy melyik napon gyártották a járgányt és lehet jót fogtam ki, talán.D-
A Castrol szerint csak 5w-től induló olajokat ajánl a nagyobb benzinesekbe, a többit nem néztem (a gyári szarvízkönyv is 5w30 olajokat írogat). Ha végig kinyitogatod a kiadott füleket, akkor a különböző folyadékokra ad ajánlatot és írja a mennyiséget.
Szia!!-nálam ugyanez volt,de egy relé közbeiktatásával elmúlt a probléma!!Sürgősen és mielőbb csináltasd meg aut.vill.szerelővel,mert sokba fog kerülni a komplett kapcsoló cseréje.9,5-10 amper folyik át a kapcsolón,amit a benne levő műanyag kütyü nem bír és elég!!/fehér füst kiséretében,!!/
Az ablakemelő kapcsolójának világítása már engem is kiakasztott. A négyből egy világított....aztán egy alkalommal kiszereltem, hogy szétszedem. De elég nehezen akart szétjönni, egy picit feszegettem, de féltem, hogy eltöröm. Feladtam és visszaszereltem. Aztán csodák csodája--most világít mind a négy..valami apró kontakt hiba lehetett. Viszont a ködlámpa kapcsolóm állandóan bekapcsolt állapotban van, akkor kapcsol ki, ha folyamatosan nyomom a kormányoszlop felé, így inkább kivettem a biztosítékot. Szétszedni nem merem, pedig valaki írta, hogy már csinált ilyet, állítólag meg lehet javítani házilag. Van valakinek tapasztalata? Köszi, szép napot mindenkinek!
Nagyon köszönöm a kedves segítőkészségeteket!Holnap reggel 8-ra viszem Lellére a fiat szervízbe-vállalták a szervízelést.Később megírom a tapasztalataimat és mit mennyiért csináltak,valamint-miképpen voltam megelégedve.
Szervize válogatja, hogy dolgoznak-e hozott anyagból. Szerintem a maszek szervízek nagyrésze bevállalja.
Hűtőfolyadék: Azt gondolom, hogy ebből a szempontból 12 egy tucat, nem hiszem, hogy különleges lenne ez a motor. Ne felejtsd el, hogy ez gyakorlatilag egy merci blokk, 220CDI-kben, de nagyon sok Sprinterben is ez van. Valamirevaló szerelő látott már ilyet. Fékolajról hasonló a véleményem.
Legfeljebb guglizz rá, hogy milyen mennyiség kell.
Balatonfüred? Itt van egy megbízható contactom! ha érdekel, anyagilag is korrekt. nem erőltetem, de motorolajat tudok hozni neked! Add meg légyszi, hogy milyen motor van a PTben és megírom a belevaló olajat és az árát is!
Castrol olajat szeretnék bele töltetni,lehetőleg az előírt minőséget.Úgy szeretném,hogy megrendelném e cuccokat egy autósboltban és vinném a szervízbe.Fékolaj csere is esedékes lenne.hűtőfolyadék is lassan öt éves-ezt is előírja a kiskönyv.Ezekhez észrevétel??
Én ezt úgy szoktam megoldani, hogy reggel elviszem az autót a szervízbe, és mondom, hogy délután jövök érte. A szűrőket meg, olajat beszerzi a szerelő. Annyi a lényeg, hogy megbízható legyen annyira, hogy ne valami lónyálat töltsön bele rendes olaj helyett.
köszönöm mindenkinek a segítséget.Olajszűrő,gázolajszűrő,pollenszűrő,légszűrő ezeket sima autósbolt megtudja rendelni??-utángyártott vagy eredeti kell bele?Első szervízelésem lesz ezért lenne jó tudni.Te már több mint 100ezer km-t mentél vele-ezért kérdezem.
Most jövök a szervízből, mert autóvillamossági apró-cseprő sz@rügyek voltak vele, mint a duda, a műszerfal világítás, ablakemelő világítás, meg persze a rohadék beton virágtartó miatt összetört tolatólámpa.
Amíg a villanyszerelők egerésztek az autóban, addig a másik szerelő (aki először látott PT-t alulról) simán megcsinálta az olaj+ szűrőcserét, légszűrőt, pollenszűrőt, gázolajszűrőt cserélt, alulról átmnézte a kocsit,1 óra alatt, és 5.500 Ft-ot kért érte.
Elektromos részről már nem ilyen sima ügy volt, a duda reléje ugyan működött, de be volt égve, viszont érintkező tisztítás után működik. Azzal együtt, úgyérzem a Chrysler elektromos tervezőire ráférne némi továbbképzés, vagy legalább egy pár számtanóra, ahol elmagyaráznám nekik, hogyan kell kiszámolni az átfolyó áramot, hogy ne égjen be a ködlámpa kapcsoló meg a duda reléje.
A műszerfal szétszedéssel a srác már majdnem tökönszúrta magát, telefonos segítséget kellett kérnem a celldömölki bontós Tamástól, aki tök rendesen segített is, viszont szinte az egész elejét szét kellett bombázni ahhoz, hogy 5 db picsányi izzót cseréljünk a műszerfalon.
Az ablakemelő világítással nem boldogultunk, a négyes blokkból a két felső nem műxik, a szerelő sem nagyon mert hozzányúlni, és a Tamás is azt javasolta, hogy amíg a kapcsolónak nincs baja, addig a világítás miatt ne szedjük szét. Állítólag valami gombostűfejnyi, nyákra forrasztott ledek vannak mögötte, és nem javítható.
klimát egy helyi szervizben kitisztitották a nyáron,kemény 5 ezer jó magyar forintért. az emil frey kb. 60 ezret számit fel a szervizelésért ha nincs semmi komoly gond.
Egy sima olajcsere, szűrőcserék + klímatisztítás? Ezt bármelyik szervízben megcsinálják rutinból. Olyan helyre vidd, akiben megbízol, de különleges szaktudás ehhez nem kell.