Keresés

Részletes keresés

Plieur Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91252

Szóval: igen, ott volt az NH-90, voltak vele gondok, le is lettek állítva ideiglenesen. Volt V-22-es, ott kellett legyen mert különben hála a program rossz hírének, kétséges a jövője. Viszont kevéssé reklámozott, de ott volt briteknél olyan Chinook amely részt vett a falklandi bunyóban, volt BH amely már megjárta Mogadishu-t, szóval nagyon vegyes állomány, még nemzeten belül is .

A hadműveletek intenzitása, nos, ez kellemetlen meglepetés volt mindenkinek. Példa: a britek helmandi kalandja. 3000 fő kiküldve, ebből 650 fő valódi harcoló alakulat, plusz 6 Chinook, aztán kiderült hogy a megcélzott OMLT meg PRT tevékenység háttérbe szorult, a heli állomány messze nem elég. Tálibék éppen hogy csak villával meg merőkanállal nem estek nekik, más minden voltJ.

És ezt intő példának tartom, mert sehol sem írja hogy nem futunk össze egy ilyen brigáddal. Ugyanis a földi harcok gyakran megmutattak egy kellemetlen tényt: egy általában hiányos kiképzésű, minimális logisztikával rendelkező, viszont határozott  ellen képes nagyon kellemetlen meglepetéseket szerezni egy professzionálisan kiképzett, felszerelt seregnek is. Magyarán sokszor csak a nyers tűzerő ( légi támogatás és tüzérség)  mentette meg az irhákat..

 

Gyakorlat: na itt a baj, ahhoz is finanszírozás kellL

 

A szintkövetelmények fel vannak állítva, érdekes lenne tudni mikor növünk fel mondjuk a RAF mostani szintjére…

Előzmény: piratvitorla (91248)
iff Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91251

Az NH90 és a MI-171 sem egykategória. A Mi-171-nél is van rámpa.

Előzmény: piratvitorla (91231)
Arch Stantoon Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91250

Szerintem is századrangú prioritása a rendszerváltás utáni (ülönösen a 994 utáni) magyar politikának a honvédelem.

 

http://indavideo.hu/video/Kabitoszer_kereskedoket_fogtak_el

 

bezzeg a TEK gorilláknak hájtek hk-416os pedig terroristáknak se hire se hamva.

az Mh meg túlárazottan pimpelgetett 8 kg s-ák 47 de az is csak korlátozott számban.

a többségnek marad a fapados .Nehogy már jobb legyen mint a mamelukoknak.

Előzmény: ka_TARZI_s (91243)
gencsydani Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91249

1. Szvsz Python - illetve az általa hivatkozott "helyi erő" - nem feltétlenül erre gondolt, úgyhogy talán várjuk meg míg ő válaszol a kérdésre.

 

 

2. "iparcikkekből/közszükségleti cikkekből pedig közel önellátó."

 

Naná, hiszen az első Öböl-háború után embargó volt ellenük.

Előzmény: Törölt nick (91242)
piratvitorla Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91248

"nem a legmodernebb technika viselte ott sem a teher nehezét, épp mert korlátozott mennyiségben volt ott. Így kerülhetett képbe ( és komolyan ) olyan típus mint a Chinook..."

 

Azért ha arról volt szó a legújabb változatú Chinookot, V-22-est, NH-90-est, Caracalt, Cougart, Tigert stb használják...

 

"mi olyan különös a többnemzeti tevékenységen és a hadműveletek intenzitásán? "

 

Pl. meg kell nézni a magyar logisztikai vagy vezetési rendszert ami sokszor még egy korlátozott hazai gyakorlatot se képes normálisan kiszolgálni...

 

"A MH feladatkörével nem vagyok tisztában? akkor kérem pontosítani mi várható a jövőben, mert már most kezdenek előkerülni olyan dolgok amelyek szép, mozgalmas jövőt ígérnek:)"

 

Éppen ez az: sokan azt mondják semmilyen számunkra tapasztalatot sem lehet levonni. Viszont ők nem tudják felsorolni "mi lesz": ez az oldal viszont azt mondja nem tudjuk mi lesz minden tapasztalat fontos.

 

"Az afgán hadműveletekre kérek példát, majd adok én is:)

A modern hadviselés, hmmm. Kérem indokolni."

 

pl. CAS, PR, légiroham műveletek, logistika, Force Protection (nem az itteni szinten, méretben és minőségben...)

Előzmény: Plieur (91239)
Törölt nick Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91247

"akik hagyták a 23. óra 59. percére a probléma megoldatlanságát"

 

Rég elmúlt már a 24. óra.

Előzmény: kószák egyike (91245)
piratvitorla Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91246

Nem az wikipédiából kéne kiindulni, hiszen ha jól tudom én most odamegyek és simán átírhatom. Sokszor még néhány sorral lejjebb is tök mást ír...

Nézd az Eurocopter hivatalos honlapját. 

Ott csak Cougar van...

 

Azok a hivatalos adatok. Ott például már csak 4750 kg (a wikiből 5670-et írtál) a terhelhetőség a Cougar esetében - ahogy írtam Super Cougar nem is létezik a termékpalettájukon...

 

És én a Super Pumából, illetve a Cougarból indultam ki, mivel az a viszonylag elterjedt, "normál" változat.

A Caracalt már olyan spec. feladatokra használják általában, mint a francia légierő harci kutatás-mentésre.

 

A másik viszonyítás a Mi-17 volt... Azért is írtam, hogy tapasztalatból írom...

 

Amúgy meg az adatokkal vigyázni kell. Teljesítmény: melyik üzemmódban, mennyi ideig, milyen magasságban (hőmérsékleten), tényleg leadja-e (lehet, hogy csak vész üzemmódról van szó)? Felszállósúly: milyen hatósugarat "ad ki"? Utazó sebesség: milyen felszálló súlynál? Hatósugár: mennyi teherrel? A cégek marketingesei bizony ügyesek, hogy mit adnak meg...

Előzmény: ka_TARZI_s (91241)
kószák egyike Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91245

Pár dolog ugrott be ezzel az egész helikopter beszerzéssel kapcsolatban:

 

1, Ki ill. kik voltak azok akik hagyták a 23. óra 59. percére a probléma megoldatlanságát? Nem tudom ti hogyan vagytok vele, de nem januárban szoktam a kocsira téli gumit rakni és benzint sem akkor rakok bele mikor már úgy kell betolni a kútra az ucsó 2 km-en.

 

Eszembe jut, hogy Nagy Feró szeretne Kun Bélával beszélni...gondolom Józsi bácsi a tanyáról meg szeretne majd azokkal beszélni akik miatt nem ér oda érte a helikopter mikor belepte a hó a vidéket, vagy elvinné az árvíz az élet munkáját.

 

Na szóval ki volt az aki elqrta? Ezt is...

 

2, Ha ennek a Nav-os kilépett szaros bili borogató embernek igaza lesz akkor onnan lenne pénz helikopterre amilyet akar a szakma.

 

3, Jó magyarosan majd megveszük kiderül, hogy ezt meg amazt nem kértünk rá, hozzá mert

a, elfelejette valaki

b, túl drága lett volna

c, á az úgysem kell rá mi a faxnak

 

Azután majd nagyon kellene re sebáj legyártja a mi jó öreg cúrúúúsunk!

Plieur Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91244

Stimmel, annyi kiegészítéssel hogy kettőn áll a vásár, nem biztos hogy lehet majd  válogatni az ellenfeleket:)

Ha a másik nagyon akarja...:)

 

Előzmény: ka_TARZI_s (91243)
ka_TARZI_s Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91243

Nem tudtam, hogy volt Fenestronos Puma.

 

Szerintem is századrangú prioritása a rendszerváltás utáni (ülönösen a 994 utáni) magyar politikának a honvédelem. Ha véletlenül mégis komolyan vennék, akkor legalább az egyik politikai oldal sajtója bizonyára elég komolyan felkapná a dolgot, és megkérdezné, ki ellen akarunk háborúzni, és hogy a pénzből miylen jól lehetne támogatni a szegényeket, stb.

Előzmény: Plieur (91219)
Törölt nick Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91242

Az összefüggés egyértelmű.

Irak a megszállás előtt élelmiszerexportőr volt, iparcikkekből/közszükségleti cikkekből pedig közel önellátó.

A megszállás és az "alkirályosdi" következtében a teljes népesség elvesztette létalapjait, az állami vagyon pedig kiárusításra került, és nem irakiak kezébe.

Márpedig Irakban az állami vagyon mindazt jelentette amit egyáltalán birtokolni érdemes.

Előzmény: gencsydani (91240)
ka_TARZI_s Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91241

"Super Cougar nem létezik. Van Super Puma meg van Cougar. Meg Caracal."

 

Puma

http://en.wikipedia.org/wiki/A%C3%A9rospatiale_Puma

 

 

Super Puma

http://en.wikipedia.org/wiki/Eurocopter_EC225

http://en.wikipedia.org/wiki/Eurocopter_AS332_Super_Puma

 

Coughar

http://en.wikipedia.org/wiki/Eurocopter_AS_532

 

Caracal (also named Super Cougar)

http://en.wikipedia.org/wiki/Eurocopter_EC725

 

 

NH90

http://en.wikipedia.org/wiki/NHIndustries_NH90

 

A francia gép sokkal kisebb: 13 helyett 8-9 tonnás. Sokkal jobban manőverezik, amit ki is használnak a feladatrendszerében. 

 

 

Üres tömegben 5330 vs 6400kg 

Max felszállótömeg: 11200 vs 10 600kg (vagyis a Caracalé nagyobb)

 

Turbinateljesítmény: 2x 2,382 hp vs 2x2,115 shp

 

Személyzet

 

SuperCougar

  • Crew: 1 or 2 (pilot + co-pilot)
  • Capacity: 1 chief of stick + 28 troops or 5,670 kilograms payload

NH-90

  • 2 pilots (and possible sensor operator on NFH)
  • Capacity: 20 seated troops; or 12 medevac stretchers; or 2 NATO pallets; or 4,000 kg external slung load

Vagyis a SuperCougar (Caracal még nagyobb teljesítményű is).

Előzmény: piratvitorla (91231)
gencsydani Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91240

"Irak egyértelműen élhetőbb volt,mielőtt megtörtént a megszállás.Mindez annak ellenére is igaz,hogy diktatúra volt."

 

Nem a tényeket vitatva, de biztos vagy benne hogy egyenes ok-okozati összefüggés van a két dolog között?

 

Előzmény: Python24 (91114)
Plieur Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91239

'

Nem akarok megántani senkit, de aki ilyeneket írt az nincs tisztában:

- az afganisztáni hadműveletekkel

- a Magyar Honvédség feladatkörével

- a modern hadviseléssel

- a modern haditechnikával'

OK, mindenkinek meglehet a saját véleménye, nem volt tartva zsinat amely kijelentse hogy tévedhetetlen vagyok, viszont ez fordítva is érvényes.:)

Az ellenpéldáidra:

-hogy nem mindíg hegyi háború? Nem, persze hogy nem mindíg, csak akkor válik érdekessé ha egy saját egységet kell ellátni amely éppen hegyi hadműveletben vesz részt. Ugyanazzal a géppel amelyyel előző nap íkvidéken tevékenykedett.

-nem a legmodernebb technika viselte ott sem a teher nehezét, épp mert korlátozott mennyiségben volt ott. Így kerülhetett képbe ( és komolyan ) olyan típus mint a Chinook...

-ki mondta hogy az ott alkalmazott harceljárások nem ültethetők át európai terepre? Épp azt magyarázom hogy az ottani tanulságokat érdemes figyelembe venni, még akkor is ha nem készülünk új afgán bulira.

-mi olyan különös a többnemzeti tevékenységen és a hadműveletek intenzitásán? Volt már ilyen csak abból kimaradtunk, de várhatóan lesz még és nem biztos hogy abból kimaradunk. Irak, Öböl 1-el kezdve ilyen volt.

A MH feladatkörével nem vagyok tisztában? akkor kérem pontosítani mi várható a jövőben, mert már most kezdenek előkerülni olyan dolgok amelyek szép, mozgalmas jövőt ígérnek:)

-Az afgán hadműveletekre kérek példát, majd adok én is:)

A modern hadviselés, hmmm. Kérem indokolni.

 

Előzmény: piratvitorla (91229)
piratvitorla Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91238

Ezek már régen is így voltak, több évtizeddel ezelőtt...

 

Sőt van még a harci kutató-mentő (CSAR) amit sokan kevernek. Azt hisezik, az fegyveres kutató-mentő, holott jelentősen különbözik...

Előzmény: RIKA424 (91237)
RIKA424 Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91237

Itt több képességről van szó:

 - 1. légimentő 

 - 2. MEDEVAC

 - 3. kutató-mentő.

 

A háromnak alapban semmi köze egymáshoz sem szakmailag sem anyagilag.....

 

 

-----------------

 

Hhhüüümm.

Látszik, hogy újra kell tanulnom a különböző szak biztosítások alapjait.

Hiába no.

Annyi új jött be elméletben és gyakorlatban, hogy már nem is tudom. követni............:-)))

Nagy dolog a hadtudomány.

RIKA424 Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91236

Év végig hatszázra nő a határrendészek száma

 

Az év végig hatszázra nő a határrendészek száma, akiket folyamatosan képeznek ki és állítják őket szolgálatba - mondta Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár vasárnap Balatonalmádiban, az épülő új rendőrkapitányság épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.

 

MTI| 2013. november 17. 

 

A hatszáz fő az egész országra igen kevés még akkor is, ha nagy részük a szerb határon teljesít szolgálatot.

Apropó: hová lett, lesz a 9 hónap alatt belépett 15 ezer ILLEGÁLIS határátlépő???
Mindet nekünk kell ellátnunk, csakhogy az EU elégedett legyen...??

Megint úgy járunk, mint annak idején az Oszmán Birodalommal. Nálunk leragadtak, mi harcoltunk ellenük (ld. végvári harcok) és megvédtük a gazdag Nyugatot...

Az államtitkár hozzátette: a határrendészek főként a magyar-szerb határon teljesítenek majd szolgálatot, mert ott jelentősen megemelkedett az illegális bevándorlók száma; míg 2012-ben 2700-an, addig idén az első kilenc hónapban több mint 15 ezren lépték át illegálisan a határt.   

 

Az államtitkár szerint a határrendészek munkába állása tovább növeli az emberek biztonságérzetét.

 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 

 

Emlékeztetett rá, hogy a kormány 2010-ben azon az állásponton volt, hogy akkor lesz rend az országban, ha növelik a rendőrség létszámát. Ez a cél teljesült, az elmúlt három és fél évben 3500-zal növelték a rendőrségi állományt - közölte Kontrát Károly.

 

Az elmúlt időszakban 1543 új körzeti megbízotti egységet hoztak létre, ezeken 3373 rendőr teljesít szolgálatot. A készenléti rendőrség 4200 fővel az ország minden megyéjében jelen van, kiemelten teljesít szolgálatot az északkeleti megyékben, aminek köszönhetően Magyarországon minden településén biztosított a rendőri jelenlét - sorolta az államtitkár.

 

Megjegyezte: a készenléti rendőrség tagjai addig maradnak - gördülő akció keretében - egy adott településen, amíg a települési vezetőkkel és a helyi intézményvezetőkkel folytatott rendszeres konzultáció alapján szükséges.

 

Az államtitkár szerint ma Magyarországon az emberek nagyobb biztonságban érezhetik magukat, mint az előző kormányzati ciklusban.

 

Balatonalmádiban kormányzati forrásból, 595 millió forintos beruházással új rendőrkapitányság épül, amelyre azért volt szükség, mert a 73 helyi rendőr több épületben látta el a munkáját.

 

A korszerű létesítményt jövő tavasszal adják át, s ezzel a térségben harmincezer lakos biztonsága nő .

 

a héten Hajdúnánáson is új rendőrkapitányság építésébe fogtak, ezt az épületet szintén a jövő tavasszal adják át.

 

Tiran-V Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91235

pld gumicsónakot....

Előzmény: ka_TARZI_s (91207)
piratvitorla Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91234

Az a MEDEVAC, aminek van több fajtája...

Előzmény: Plieur (91227)
Tiran-V Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91233

Van itt nálam egy talán 1995-ös cikk, a világ várható válsággócairól, elég sok bejött belőle. Említ olyan várható válsággócokat, amikhez képest afgán környezet szanatórium.

 

Tehát majd azt mondjuk:

-Bocs,mi európai környezetre készültünk, hűtött-fütött laktanya, műhely, meg otthon nincs kétnaponta porvihar (vagy épp napi felhőszakadás). Ezért most hagyjátok abba, mi ilyen ordonáré körülmények között nem vagyunk hajlandó háburoskodni. Köszönjük.

 

(Minek a Gore-Tex bakancs, azt a pár órát a katona kibírja vizes lábbal, majd a laktanyában kipiheni magát este?)

Előzmény: piratvitorla (91229)
piratvitorla Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91232

"katonai légimentő" feladatkör nem létezik...........

 

"Akkor kereszteld át valami divat névre."

 

- Csakhogy itt nem divatozunk.

- Itt több képességről van szó: 1. légimentő 2. MEDEVAC 3. kutató-mentő. A háromnak alapban semmi köze egymáshoz sem szakmailag sem anyagilag...

 

Mindig felhívod a figyelmet a pontos megfogalmazásra...

 

Előzmény: RIKA424 (91228)
piratvitorla Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91231

"Szeritnem a SuperCougar és az NH90/Mi171 egy kategória lenne, csak épp ugye az NH90-nél van rámpa. "

 

(Super Cougar nem létezik. Van Super Puma meg van Cougar. Meg Caracal...)

Tapasztalatból írom, hogy nem egy kategória. 

A francia gép sokkal kisebb: 13 helyett 8-9 tonnás. Sokkal jobban manőverezik, amit ki is használnak a feladatrendszerében. 

Előzmény: ka_TARZI_s (91216)
RIKA424 Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91230

"Ha meg kiküldik elvtársi segítségre a fiainkat, akkor majd ott lesz olyan heli, ami erre is jó."

 

Hát nem lesz. Azt is saját magunknak kéne biztosítanunk. Lásd csehek, horvátok, lengyelek, osztrákok stb.........

 

Jobb ha olyan képességeket (divatszó) hozunk létre, amik sok mindent nem tudnak.

Akkor nem tudják kérni se.

 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 

 

2./ Szerinted miért ajánlott fel az előző vezetés X darab helikoptert misszióra???

 

2./ Mert volt mit felajánlani.

sajnos volt.

Előzmény: piratvitorla (91225)
piratvitorla Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91229

"Itt ment a letolás hogy emlegetve van az afgán hegyi háború és mi köze hozzá a topicnak, csak egy a gond: épp ennek a hegyi háborúnak a tapasztalatai közé tartoznak olyan apróságok mint a Medevac kevlározása, a szállító helik kísérete apacs harcosok:) által, minimum korlátozott ideig 1 hajtóműves repülés képesség 50C-os időben hegyvidéken, meg még vannak is egyebek is..."

 

Nem akarok megántani senkit, de aki ilyeneket írt az nincs tisztában:

- az afganisztáni hadműveletekkel

- a Magyar Honvédség feladatkörével

- a modern hadviseléssel

- a modern haditechnikával

 

Csak néhány ellenpélda:

- az a "hegyi háború" azért nem mindig "hegyi" háború

- nem kell 50 fokról beszélni, hiszen az itthoni nyári hőmérséklet sem marad el sokkal az ottani hőmérséklettől - különösen ha nem a déli részt nézzük. Ráadásul itt párásabb az idő, amit a helikopterek kevésbé tűrnek...

- az itthoni képességek függenek az ottanival és fordítva (lásd Mi-24)

- a legmodernebb haditechnikát mindenki (minden fél) ott próbálja ki először. Tehát ott tesztelik, amit majd itt akarnak használni "igazán élesben"...

- Az ott alkalmazott harceljárások legnagyob része simán átültethető Európába...

- Ott olyan jellegű többnemzetiségű tevékenységről beszélhetünk, amit sehol máshol nem tapasztalhatunk meg - még gyakorlatokon sem. Különösen igaz ez a törzsek munkájára. Például olyan eszközök "felügyelete" (szervezése, irányítása, alkalmazása stb.) jöhet szóba, ami a MH-nak soha nem is lesz...

Előzmény: Plieur (91219)
RIKA424 Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91228

"katonai légimentő" feladatkör nem létezik...........

 

Akkor kereszteld át valami divat névre.

Előzmény: piratvitorla (91224)
Plieur Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91227

Nem létezik? Jó , nem létezik...

Amikor saját és/vagy  szövetséges egység sebesültjeit ( +halottait rossz esetben...) kell kimenteni ellenséges területről, esetleg ellen tüzében ( mindent belead, AK-tól az RPG-ig és tökmindegy neki hogy vörös kereszt vagy kokárda van a gépen:)) , a fedélzeten meg a saját és/vagy szövetséges erőkhöz tartozó eü személyzet és a leszállóhelyet biztosító gyalogosok vannak, akkor az milyen feladat? 

 

Előzmény: piratvitorla (91224)
piratvitorla Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91226

"Kerdes viszont az azon kivul hogy van e ra penzunk, hogy mit is utat az arcedula."

 

Nem kell számháborúba keveredni de maradjunk annyiba legyen kb 100 milliárdos projekt, ahogy itt-ott olvasható.

 

- Legalább 4 tárca érintett az ügyben. Nehogy már azt az összeget több év alatt ne tudnák előteremteni, hogy 25 évre biztosítva legyen számos alapvető képesség...

- Ha pl. elviszi a Duna/Tisza a fél országot az olcsóbb?

- Bizonyos képességek, szolgálatok pénzt termelnek. Pl. kutató-mentő...

- Azok a képességek, amiket így nem szerzünk be azokat később szükség esetén sokszoros áron rosszabb hatásfokkal bérelni kell. Pl. Mi-2 a katasztrófa elhárításhoz. Már ha lesz mit bérelni...

- Láthatjuk mi mindenre van lóvé...

- A mostani állapot is pénzbe kerül, ami levonansó a végösszegből...

- Az adott összegért felajánlott képességet fel lehet ajánlani szövetségesi feladatokra, tehát két legyet ütnénk egy csapásra (nem itthon kevésbé fontos képességet kéne felajánlani - mert valamit be is kell tenni a kalapba)

- Ha nem ez az a képesség csomag ami MINDENKÉPPEN KELL és LÉTFONTOSSÁGÚ, akkor ezek után megmagyarázhatná valaki, hogy mi tartozik abba a kategóriába...

- Ha ezt a képesség csomagot nem tudjuk alap szinten biztosítani akkor elgondolkadtató, hogy mire vagyunk képesek, mit tudunk (akarunk!)

- nemzetközi kötelezettségünk ilyen eszközök biztosítása pl. kutató-mentő

Előzmény: Kuruc71 (91220)
piratvitorla Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91225

"Ha meg kiküldik elvtársi segítségre a fiainkat, akkor majd ott lesz olyan heli, ami erre is jó."

 

Hát nem lesz. Azt is saját magunknak kéne biztosítanunk. Lásd csehek, horvátok, lengyelek, osztrákok stb...

Szerinted miért ajánlott fel az előző vezetés X darab helikoptert misszióra???

Előzmény: RIKA424 (91222)
piratvitorla Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91224

- Mondod Te...

 

"ötödsorban katonai légi mentő feladatokat kell megoldani,"

 

"katonai légimentő" feladatkör nem létezik...

Előzmény: RIKA424 (91223)
RIKA424 Creative Commons License 2013.11.17 0 0 91223

Az új katonai helinknek :

 

- elsősorban katasztrófa elhárító segítőnek kell lennie,

- másodsorban katasztrófa elhárító segítőnek kell lennie,

- harmadsorban katasztrófa elhárító segítőnek kell lennie,

-.............

 - ötödsorban katonai légi mentő feladatokat kell megoldani,

 - hatodsorban katonai szállító feladatokra kell alkalmasnak lenie,

 -.................

 -.................

 - huszonheted sorban katonai tűztámogató, csapásmérő képessége is jó ha van.

 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!