Közkívánatra, valamint az újoncok és a forróbb fejű őstagok okulására az alábbi szösszenetet kéretik elolvasni mindazoknak, akik először járnak itt és azoknak, akik csevegni kezdenek friss topiklakóinkkal:
Nekem is az volt az első reakcióm, ami az öreg székelynek amikor az állatkertben meglátta a zsiráfot és azt mondta - Márpedig ilyen állat nincs ;-)!
De ha elfogadjuk teljes egészében igaznak a sztorit, akkor ki volt a lúzer? A srác, aki -igaz másnak a vállán- eléggé elítélhető módon, de mégis csak valamiféle révbe ért, vagy a segítő aki hagyta magát így bevinni az erdőbe?! Azért a segítésnek is vannak határai és ennyire átvenni a kis herceg szerepét .
Sztem az ilyen kisbuszok közt is van kevésbé francia (Mazda5, Galaxy, Sharan), dieselt meg egyinnk sem szereti, de te tudod. Sztem elférnél egy Fóka kombiban is, az csak 5-6 körüli kategória lehet..
Hondáról írj részleteket, ha már aut. :-) Jah, nekem elfogadták a motorra a magyar B5-öt.
És hogy a biztositotársaságok elleni közös gyűlöletünk tovább éljen, mondom, hogy idén januárban, amikor a magyar biztosítást kötöttem, kérték az angolt, ugyancsak azért, hogy ne nullásról induljak.
Az angol brókertől kapott faxot - kétségeim voltak, hogy válaszolnak-e egyáltalán, de egy telefonhívásra megmozdultak - bevittem a biztosítóhoz, ahol közösen értelmeztük ezt a szöveget:
Bár a levélen ( akind of renewal notice) látszik, hogy 10 ev no claim van, mégis csak 9 éev NC-t tudnak igazolni, mert az angol NCB rendszer csak max 9 evig megy.
Megmondom őszintén, hogy örültem, hogy relative doccenőmentesen ment az ügy, mert rosszabbra számítottam. Mindenesetre, mostani pennahuszár ember mondta, hogy Mo.-n viszont 10 évig megy a NCB rendszer, de ne igen aggodjak, mert a 9 és a 10 év között pénzben csak kb 300 forint van éves szinten.
Szerintem nézd meg, kiváncsi vagyok, neked is ez lesz-e a tapasztalatod, vagy én nézek el nagyon valamit. Ja, és ha jól tudom, Quidco és társai itt is játszanak, azzal is sokat lehet spórolni.
Az enyémet nemcsak, hogy elismerte, hanem ő kerte, hogy hozzak valami papírt, hogy ne nullásról induljak. Bár lehet, hogy az azért volt, mert akkor Magyarország még nem volt EU tag. Régi szép idők...
Igazad van, tenyleg ne okoskodj es ne ussed bele más dolgába az orrodat*.
Amit irtam azt cam-nak írtam, legyszíves tartsd magadat távol tőle. Én leírtam neki egyet a nemtul sok lehetőség közül. Majd ő eldönti, hogy mit akar csinálni, nem te.
*Valószínüleg szövegértelmezési problémáid vannak. Az "orr bele ütögetés" akkor van, ha valaki kéretlenül beleavatkozik mas dolgába - mint pl a te hozzám intézett kéretlen írásod. Cam, ellenben felvetette a saját problémáját, és mivel személyesen is barátként ismerem őt, ezért leírtam neki, hogy én hogyan oldanám meg ezt a problémát. Az általam javasolt megoldásnak valóban van egy szépséghibája, mégpedig az, hogy nem teneked jutott eszedbe. De ne irigykedj, eljön az a nap is egyszer. Ja, és légyszíves ne bizonygasd, hogy nem működik az általam javasolt módszer, ugyanis én már túl vagyok egy majdnemilyen helyzet kipróbálásán, a kívánt célt elértük és köszönjük szépen, mindenki jól van.
Veteránkocsi biztosítást meg ha lehet, legyszíves ne emlegess egy napon egy rendes autó biztosításával, mert annak semmilyen összehasonlítási alapja sincsen.
A fehérgallérosokról viszont az a tapasztalatom, hogy egy brokernél személyesen mindig olcsóbb volt a biztosítás, mint az interneten keresztül. Ha jól emlékszem, akkor csak egy évet volt olyan biztosításom. Az persze igaz, hogy a broker is váltogatta szinte évente a biztosítót, de az engem már nem érdekelt.
Ritka kivetel vagy. Barkivel beszeltem a temarol, az ellenkezojerol szamolt be.
Rohogve mondtak a szemembe, hogy nem allnak szoba bevandorlokkal. (NEC Show-n volt standja nehany biztositonak, es ott kertem ajanlatot) De akkor meg csak 1 eve voltam itt, es nem tudtam valasztekosan elkuldeni oket a k anyjukba.
A Tesco-t nézted? Mert mostanában én is nézegetem ezeket a biztosításokat, és ezek az összehasonlító oldalak mindig valami őrült számot hoznak ki, pedig elvileg azok is nézik a Tescót is. Ha meg felmegyek a Tesco oldalára, ott mindig a töredéke jön ki, nem tudom, ennek mi lehet az oka.
Nem is kell torvenyt idezned, 4 eve jarok szlovak rendszammal, sosem allitottak meg. Betartok minden szabalyt, sebesseghatarokat sem lepem tul.
Ha valaki azt mondana hogy fizessek road taxot, hajlando lennek, mert hasznalom az utakat. De semmi esetre sem vagyok hajlando a tarsadalom nyakan kolonckent eloskodo, soha erdemleges munkat nem vegzo, ellenben rengeteg kart okozo elolenyek vagyonat gyarapitani - elolenyek vagyonat, akik amugy is multimilliardosok.
Mondja nekem valaki, miert van annyi biztositasi csalas ebben az orszagban? A "csalok" a hibasak? Hat kotve hiszem.
Normalis dolog, hogy egy kezdo jogsis £2500-t fizet evente az 1.1-es Citroen Saxora, ami er max £500-t? Mi ebben a kockazat a biztositonak?
Normalis, hogy a szuleik neven van biztositva az osszes es ok csak addicionalis driverek?
nem, szerintem jol csinaltad, de ha nem is, majd felhivod oket es kiderul, hogy nem, es mondanak meg magasabb arat. Szemetrevalo patkanyok.
Megis Renaultot veszel? Hat meg nem is olyan regen mennyit szidtad a franciakat.
Egyebkent az Espace jo valasztas. Kijelentheto, hogy kategoriajaban a legjobb talan. Egyik baratomnak van, a mostani elotti szerias, DT motorral, nem a dci, 570.000-rel az orajaban, de mivel a dunaszerdahelyi kereskedoktol vettek (aki nem maffia, a dehogy), ki tudja mennyit volt visszaporgetve a km-oraja.
A gep szolgal a csaladban, hibak persze akadnak, de sosem melyen zsebbenyulos, most volt neki talan az, egy oninditocsere. Ebayrol ez sem veszes.
De derek igaslo, 2 raklap csempet ugyanugy elvitt mint 6-unkat egy cseh turara.
mindenfele legalis kiskapuban benne vagyok. de eveket mar nem tudok varni.
(illegalban nem.. pont ezert kell masik auto, hogy az 1 eve itt allo H-s rendszamom ( asszony neven ) ne legyen torvenyserto.. > na nem azert mert szent vagyok. hanem mert kaptam itt valamit, mit illik viszonozni. . (nem tudom miert pont biztositos piocak fele )
nyilvan otthon volt nem keves ncb-m.. de hala a rendszernek azok mar avultak.
ettol fuggetlenul ugyan kamion driver nem vagyok. megis van itt sok levezetett merfoldem, es rutinom.
Valszinu tobb. mint az papanak, ki tizeneve csak a helyi tescoba ruccan le a Jag-al. > 10+ ev NCB-vel. .
kell hogy legyen erre valami megoldas.. mi nem biztositott ev alapu elbiralas,, hanem rutin alapu..
..avagy ha nincs ilyen.. eloszor csalodok a ketlabon foldonallo angolokban..
..csak epp nincs rendszerismeretem.. igy sztem a dvla-nal kezdem az infot gyujteni..
Ne okoskodjatok, es ne ussetek mas dolgaba az orrotokat, ha jo tanaccsal nem tudtok szolgalni.
En a v8-as 500-as mercire 220 fontot fizetek (az angol tablakon fut) de az garazsban tartott veterankent van biztositva, es ertelemszeruen nem fogom szetcseszni a latyakban telen.
A hetkoznapi kocsi viszont szlovak tablakon volt is marad is, mert egy skoda feliciara kaptam 2000 fontos legolcsobb ajanlatot - igen, a gocompare.co.uk-n en is, hat tudjatok mit, bekaphatja minden fehergalleros bunozo.
Nincs, de Szlovakiaban nincs ado, "csak" biztositas, ami kb ugyanannyi, mint a magyar, es az adminisztracios koltsegek is olcsobbak (nevreiras, kijelentes, ilyesmik). De meg akkor is jobban jarsz, ha magyar rendszammal jarkalsz, mert sokkal olcsobb.
Minden olcsobb, mint az angol biztositas. Es nem ez idegesito, hanem az, hogy a tarsadalom szamara teljesseggel haszontalan, sot kifejezetten karos, rombolo "emberekbol" csinalunk multimilliardosokat. Mert a torvenyi hatter ezt biztositja. Persze nem ujdonsag az, hogy a torveny es a moral koszono viszonyban sincs egymassal.
(Irigy vagyok? Igen, mert minden bekepzeltseg nelkul allithatom, hogy en ertekes, hasznos ember vagyok, a tarsadalom szamara hasznos munkat vegzek veluk ellentetben, megis nagysagrendekkel szarabbul elek naluk.)
Azt kifelejtettem, hogy motorosnak teremtett meg az isten, szóval töktutti kezdőnek számitasz autózás terén, igy szívatna is rendesen.
Szépen hazamesz, keresel a családban egy kisebb méretű kocsit, (suzuki méret) és megbeszéled kedves rokonoddal, hogy mostantól te akarsz rá biztosítást kötni. (a rokontól a pénzt elveheted, ha akarod, magánügyed). Így, elkezd valahol egy NBC besorolás ketyegni. Az első harom év megléte a legjelentősebb a fizetendő díjban. Amikor az megvan, (vagy amikor elfogadható lesz a körülmény és/vagy úgy döntessz) akkor kérsz egy NBC igazolást és akkor veszel egy autót magadnak. Vagy kihozod ugyanazt a rokont és vele köttetsz egy biztit itt, és te csak "named driver" leszel. Az ugyan nem készít NBC-t neked itt, de az otthini viszont ketyeg.
Legyél már tökös magyar virtuózlegény és csapj bele a lecsóba!
Bárki kérdezi: ez az angol kocsi a rokonomé, csak hazament. Én nem használom rendszeresen, csak egyszer egy hónapban, hogy ne rozsdásodjon be amig visszajön. Nem, nem használom rendszeresen, én csak "named driver" vagyok, hogy a havi egy kör legális legyen, mert én törvénytisztelő ember vagyok, kéremszépen. Tudom, hogy ha rendszeresen használnám, akkor saját biztosítás kellene, de dem használom rendszeresen, csak szívességet teszek, hogy havonta néhány napon* megyek egy kört, hogy ne kövüljön meg az olaj.
*30
Csak megbízható rokon jöhet számításba, mert a magyarországi kocsit bárki vezetheti ha azon van biztosítás - feltéve ha te engedélyt adsz a használatra - DE a biztosítás CSAK akkor érvényes, ha a vezető betartja az idevonatkozó szabályokat. Vagyis, RÉSZEGEN kárt okoz, a biztosító kifizeti a felelősségbiztosítás szerint, de a reszegség miatt a te biztit nem volt érvényes, így a biztosító azt a kárt leveri rajtad, és meghagyja neked az örömöt, hogy polgári peres úton rendezd a valós károkozóval (rokon).
Egy másik módszer, hogy veszel otthon valami olcsó suzukit, biztositást kötsz rá, es NEM használod, csak alldogál a kertben és ketyeg a magyar NBC. Ez drágább, de nincsen rokon belevonva. Addig UK-ban maradsz a motornál amig az ott megszerzett nbc már elviselhető árat produkál.
Nos az a helyzet állt fel nálam, hogy Március 29.-én megyek ki Angliába, de sajnos a szoba nem akar összejönni....
Volt ugyan egy Landlord aki írta, hogy van neki meg meg is lett beszélve, hogy kiadja de úgye a mondott szó elszáll így aztán mint ma kaptam egy e-Mailt tőle, kiadta a szobát de ha majd lesz neki akkor azt nekem adja ki.... Köszi.
Na én erre nem akarok és nem is tudok várni.
Tudna esetleg valaki segíteni nekem (persze nem ingyen kérem) Norhamptonshire területén szoba ügyben?
Sajnos utazást nem tudom elhalasztani mert fix jegyem van.
Esetleg, ha valaki innen keres lakótársat hosszabb távra, az jelezzen minimum 1-2 hónap érdekel!
Keresek folyamatosan spareroom/gumtree.... stb.
Hely nem kötelező, hogy Northamptonshire területe legyen, igazábol kötetlen vagyok, ez az első angliai kiruccanásom :).
Természetesen ha valaki tud szobát, esetleg lakótársat keres nem látatlanba kell engem várnia, szívesen beszélgetnék pár szót, hogy mindenkinek megfelelő, kellemetlenségtöl mentes legyen a helyzet.
Nem mondok olyat, hogy megbízható vagyok mert ezt majd az dönti el aki szóba áll velem, de van gerincem és szeretnék egy rendes helyet találni. Akinek nem érthető teljesen ez a rész annak szivesen elmagyarázom.