Mint már többször írtam, at alán-szavar-bolgár szövetség eredetileg a Kubány-völgyben (Kaukázus előtere) éltek, majd 800 k. a társaság elfoglalta a Donyec-térséget (konkrétan a Dnyeper-Don közét).
Igen ám, de a Kubány-vidéket sem adták fel, ott is tovább éltek.
860-ban jött a kph-t befejező kangar támadás ami a magyar főerők,
860-ban semmi "kangar" támadás nem jött senki ellen (pláne nem fantom népek ellen), mert a besenyők csak 890 után keltek át a Volgán. Lásd DAI 8"ötven évvel ezelőtt" 37. fej.) és muszlim források, no meg régészet (Komar, idéztem őt a besenyő hagyaték kronológiájára).
"Nyugi. Ázsiai hunok léteztek. Vannak maradványok is. Lesz rokoni kapcsolat is."
Repesve várjuk (főleg ha kiderül, hogy a kínai császárokat is az őseim között tudhatom). Amúgy emellett még mindíg ki kellene mutatni azt is, hogy az ázsiai hunoknak mi közük volt az európaiakhoz és Attilához.
Sajnálatos, hogy történészek ennyire sem képesek száraz adatok mögé látni. Kb. az életszerűség hiányzik abból, hogy mindig csak véletlenül kevernek minket össze a hunokkal, vagy azért, mert csak. Túl sok az ilyen. Pl. Rubruk is leírja, hogy amit a baskírokról tud, azt Juliánuszéktól tudja. Nevezetesen a hun-magyar rokonságot.
A görög és a magyar előkelőket számos házassági kötelék is egymáshoz fűzte. Emeljük ki most a legfontosabbakat: Szent László király II. Ioannész Komnénosz császárhoz adta feleségül leányát, Piroskát, aki Konstantinápolyban az Irini (ókorias kiejtés szerint: Eiréné) nevet kapta. Az Ortodox Egyházban a mai napig szentként tisztelik. Iriniről (Eirénéről) sok magasztos hangvételű történelmi és irodalmi mű íródott, mi most egy egyszerű szöveget választottunk, mégpedig Ioannész Kinnamosz történetíró Epitomé című munkájából:
„A rómaiak és a Duna fölötti vidéken lakó hunok között háború tört ki a következők miatt. Lászlónak, Pannónia királyának két fiúgyermeke volt, Álmos és István. Miután apjuk meghalt, István, az idősebb ragadta magához az uralmat. A másik földönfutóként a császár elé járult. Az a szokás ugyanis a hunoknál, ha meghal az uralkodójuk, s fiúgyermekek maradnak utána, a testvérek egyetértenek, s kölcsönös jóindulattal vannak egymás iránt egészen addig, amíg fiúgyermek nem születik annak, amelyik a trónt örökölte, fia születése után azonban semmiképpen sem tűri, hogy öccsei az országban maradjanak, csak ha megvakították őket. Emiatt jött Álmos a császárhoz. Ő szívesen látta s szeretettel fogadta. Ioannész császárnak ugyanis éppen Eiréné, László leánya volt a felesége, igen alázatos s az erény magas fokára jutott asszony. Nem hagyott gyermekeire, s nem tékozolt fölösleges ékszerekre s fényűzésre semmit abból, amit férjétől, a császártól vagy az állami jövedelmekből kapott. Egész élete abban telt el, hogy jót tett azokkal, akik valami szükségükben hozzá fordultak. Monostort is alapított Bizáncban a Mindenható tiszteletére, ez szépsége és nagysága miatt a legjelesebbek közé tartozik. Ilyen volt a császárné." (Kapitánffy István fordítása)"
Na akkor most te idézd a "hunozós történeteket". Mert ezt mondtad:
"Lásd Szent László lányát, annak fiát és hunozós történeteit a magyarokról."
Hogy a magyarokat "hunozták" Bizáncban is, azt már György barát folytatójától is tudjuk.
De akkor várom tőled a "hun tudat" igazolását K.-nál.
"Továbbra is fennáll az a sajnálatos tény, hohy egy összehasonltáshoz minimum két darab valami kell. Az előző hozzászólás pont arról szólt, hogy hiába elemzik ki a magyar géneket, a másik oldal hiányzik."
Nyugi. Ázsiai hunok léteztek. Vannak maradványok is. Lesz rokoni kapcsolat is.
"Tehát ezt lehetne úgy is interpretálni, hogy azon a területen van kisebb arányú leszármazott, ahol régebben éltek, hiszen azóta az ott élők genetikai állománya jobban változhatott, míg időben közelebbi tartózkodásra utalhat az, ahol még most is nagyobb arányban kimutatható ez a genetikai változat."
Pont nem. Ezek a felmérések csak az Y kromoszóma elemzésére szorítkoznak. Az gyakorlatilag nem változik az említett véletlenszerű mutációktól eltekintve. Mivel ezek időbeli változása elég jól becsülhetó ezért a cikkben látott fa ábrák elég pontosak. Minél jobban eltér két kromoszőma, annál régebben voltak testvérek az ősök.
A haplocsoport előfordulása a mai népességben , csak annyit jelent hogy mennyire voltak fickósok, vagy szerencsések az oda keveredett unokatesók. Erős Ágost szász választó a 380 fölötti zabigyerekével erősen túlreprezentálta a Wettin haplocsoportot a környéken, míg a Hohenzollern Nagy Frigyes genetikailag nem hagyott hasonló nyomot Berlinben, mert másik kapura játszott és egy ismert gyerekéről sem tudunk.
Szent Piroska fiánakközvetlen környezetéhez tartozott. Szerinted honnan vannak az értesülései? :))))
Történeti művet írt a 12. századi Bizánc történetéről. Egészen röviden tárgyalja II. Ióannész bizánci császár uralkodását (1118–1143), mivel – mint megjegyzi – erről az időszakról nincsenek személyes emlékei. Részletesen foglalkozik viszont I. Manuél uralkodásával (1143–1180), annál is inkább mert Kinnamosz császári titkárként Manuél közvetlen környezetéhez tartozott, és még hadjárataiba is elkísérte uralkodóját. A legtöbb eseményről a szemtanú hitelességével számol be, bár Manuélnak, a nagy hadvezérnek, vakmerő katonának és messzetekintő államférfinak feltétlen bámulója – kétkedés nélkül hisz a „római” (azaz bizánci) birodalom világuralmi elhivatottságában. Jóannész nagy teret szentel a hadieseményeknek, császárjához méltóan jártas a katonai kérdésekben, és jó megfigyelőként érdekes részletek beiktatásával színesíti előadását.
Azt azonban még Alekperov sem teszi hozzá, hogy ez a „kurd” népnév a mondott helyen és időben nem nagyon lehet más, mint egyik honfoglaló törzsünk, „kürt” törzse! Alekperov azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy létezik még egy város, amelynek a neve ugyanerre a „kürt-ab” vagyis „kürt törzse” megnevezésre vezethető vissza. Ez a város pedig merő véletlenségből éppen Hispániában van: Kordova, vagy spanyolosan írva: Cordoba. Ez a város Andalúziában, Cordoba tartományban található, vagyis pontosan ott, ahol a silingi vandálok (Attila hun serege) letelepedtek.
Ez nem egy érv, hanem egy írásos forrás. De az hogy akkor és ott azt gondolták az nem jelenti automatikusan, hogy ez egy 500 éve meglévő hagyomány. Szóval érvnek kb nulla.
Főleg ha van számos további írásos forrás arról, hogy honnan másolták össze a "hagyományt".
"A Nature-cikk 1. ábrájáról pont tegnap beszéltünk, ott jól látszik, hogy csupán 3 mintában van 25%-nál magasabb Z2123 arány, és ezek mint a Volga vagy az Urál mellett vannak. Tehát 4 ezer éve az Z2123-ősapa férfi leszármazottai innen mentek a Kaukázus meg Közép-Ázsia stb. felé, és nem fordítva, ahogy Kásler képzeleg, összekötve a BMAC-ot és az Árpád-házat."
Ez egy érdekes kérdés, de én ezt így nem merném kijelenteni. Pont ez mutatja, hogy mennyire nem használható az archeogenetika annak igazolására, amire most is megpróbálják felhasználni. Azon a térképen az szerepel, hogy a III. Béla egy férfiági ősének a leszármazottai jelenleg milyen arányban élnek. Tehát ezt lehetne úgy is interpretálni, hogy azon a területen van kisebb arányú leszármazott, ahol régebben éltek, hiszen azóta az ott élők genetikai állománya jobban változhatott, míg időben közelebbi tartózkodásra utalhat az, ahol még most is nagyobb arányban kimutatható ez a genetikai változat.
Vagy ezzel ellentétesen ott található jelenleg is nagyobb arányban leszármazott, ahol huzamosabb ideig tartózkodtak az utódok, tehát több idő volt a genetikai változat elterjesztéséhez.
Vagy lehet kisebb nagyobb azonos népcsoportokkal is operálni, tehát ahol nagyobb tömegben megfordultak leszármazottak, ott vannak jelenleg is nagyobb számban utódok, ahol meg csak egy-egy család, vagy törzs került, ott a jelenlegi lakosságban is kevésbé kimutatható.
Szerintem rengeteg magyarázat lehet erre, ezért mondom, hogy az archeogenetik nem alkalmas ilyen népmozgások igazolására, maximum az lehet jel, ha valamelyik területen élők között egyáltalán nem található az adott genetikai kód, vagy a korabeli sírok egymáshoz viszonyított rokonságát lehet még valamennyire pontosan feltérképezni, de ilyen nagy időtávban (négyezer év meg kétezer év), szerintem ez alapján nem lehet biztos kijelentéseket tenni.
"Nos, talán ezért szekvenálják meg a maradványok genetikai állományát. Abból majd kiderül a rokonsági kapcsolatuk."
Továbbra is fennáll az a sajnálatos tény, hohy egy összehasonltáshoz minimum két darab valami kell. Az előző hozzászólás pont arról szólt, hogy hiába elemzik ki a magyar géneket, a másik oldal hiányzik.
Amúgy vannak gének és haplocsoportok a Bajkáltól délre feltárt Hsziunghunak tartott sírokból, de azokat valahogy sohasem idézik a magyarságkutatók, mert elég sokféle haplocsoportot találtak arra, de a honfoglalókhoz kapcsolhatót eddig még nem.
Végezetül: mégis mit gondolsz, a téma iránt érdeklődő, képzett és tanult szakemberek nem tekintették volna át a rendelkezésükre álló forrásokat, korokon és generációkon átívelően, a múlt feltárása érdekében? És velük szemben te bármi érdemit fel tudnál hozni?
Micsoda impertinencia ez, nagy tudósok emlékével szemben ???
----
Bernike én csak két évszámot teszek egymás mellé és ebből életszerű következtetést vontam le... bárki megismételheti következtetésemnek ezt az egyszerű és logikusan végiggondolható folyamatát. Neked azonban még nem ajánlott! :)))
Hogy: vajon Szent Piroska fiának, I. Manuélnek a történetírójahonnan értesülhetett a hun szokásokról és a hun-magyar azonosságról... :))
Történeti művet írt a 12. századi Bizánc történetéről. Egészen röviden tárgyalja II. Ióannész bizánci császár uralkodását (1118–1143), mivel – mint megjegyzi – erről az időszakról nincsenek személyes emlékei. Részletesen foglalkozik viszont I. Manuél uralkodásával (1143–1180), annál is inkább mert Kinnamosz császári titkárként Manuél közvetlen környezetéhez tartozott, és még hadjárataiba is elkísérte uralkodóját. A legtöbb eseményről a szemtanú hitelességével számol be, bár Manuélnak, a nagy hadvezérnek, vakmerő katonának és messzetekintő államférfinak feltétlen bámulója – kétkedés nélkül hisz a „római” (azaz bizánci) birodalom világuralmi elhivatottságában. Jóannész nagy teret szentel a hadieseményeknek, császárjához méltóan jártas a katonai kérdésekben, és jó megfigyelőként érdekes részletek beiktatásával színesíti előadását.
Semmilyen általad beidézett forrás nem beszél egy törzsről, csak azt mondják , amit eddig is tudtunk, hogy a saqaliba nem mindenütt jelentett kizárólag szlávokat, hanem általánosan "északi népek " jelentéssel is használták. Sehol nem rják, hogy egy ilyen türzsrál lenne szó, meg azt sem , hogy a szó eredetileg egy konkrét nem szláv törzset jelentette volna. A többi a te okoskodásod.
A balkán feldúlása a szlávok által közismert történeti esemény, számos forrás említi. Sőt le is telepedtek azokon a területeken, aminek régészeti bizonyítékai is vannak. Nem te fogod ezt megdönteni egy szó bizonytalan fordtására alapozva.
A többi apróságról nem is beszélve:
A Maghreb (/ˈmʌɡrəb/;Arab: المغرب al-Maghrib, "A nyugat"), semmi köze a magyarokhoz.
Cordovát a rómaiak krisztus előtt 206-ban hódtották meg, már jóval azelőtt is így hvták. annek sincs semmi köze a magyarokhoz. Khurdab utalhat valamilyen ogur törzsre, aki konkrétan ott éltek akkor.
"Vajon honnan gondolják a tisztelt magyarságkutatók, hogy nem hun módra öltöző stzarmata, gepida, herul, kvád, markomann, eraviscus, hispán légiós, trák, dák, gót, alán vagy görög rabszolga fekszik abban a sírban?"
Ez jó! :)))
Nos, talán ezért szekvenálják meg a maradványok genetikai állományát. Abból majd kiderül a rokonsági kapcsolatuk.
"860-ban jött a kph-t befejező kangar támadás ami a magyar főerők, a Donyec-vidék ellen indult. A magyarok vissza is szorultak a Dnyeper mögé, ezzel pedig elvesztették a közvetlen kapcsolatot a Kubány vidékkel. Vagyis a Kubány vidékiek nem leváltak a honfoglalóktól, hanem leszakadtak (akaratuktól függetlenül a helyzetükből adódóan). "
Ezt megint az ujjadból szoptad, semmi forrásod nincs rá.
Az 558-as besenyőfutásról szóló fejezetben idéztem egy fontos részletet Illig és Weissgerber könyvéből a „kutrigur honfoglalással” kapcsolatban. Ez a részlet indította el azt a gondolatmenetet, amely során feltűnt, hogy a magyar honfoglalás története egy az egyben[...] Bővebben!Tovább »
Az 558-as besenyőfutásról szóló fejezetben idéztem egy fontos részletet Illig és Weissgerber könyvéből a „kutrigur honfoglalással” kapcsolatban. Ez a részlet indította el azt a gondolatmenetet, amely során feltűnt, hogy a magyar honfoglalás története egy az egyben megtalálható 558-ban, mégpedig pontosan 104 évvel Attila 454-es halála után. Ezen idézet kapcsán még azt is észrevettük, hogy az 558-as kuturgur eseményekről pontosan olyan viták dúlnak tudósaink között, mint a magyar honfoglalás körülményeivel kapcsolatosan.
Ennek a vitának a legfőbb kérdése úgy szól, hogy vajon Levente (558-ban Kinialkh) al-dunai hadjárata és Árpád (558-ban Zabergan) honfoglaló hadjárata ugyanazon esztendőben történt-e, vagy sem. Illig ezzel kapcsolatban így ír: „Véleményünk szerint Avenarius szlovák történész találta meg a helyes megoldást. Nem egy, hanem két különböző hadjáratról volt szó, amelyeknek egymáshoz semmi közük sem volt. Az első hadjáratot, amely 558-ban zajlott le, Agathius és Menandrosz írja le. Itt a kutrigurok Zabergan vezetése alatti hadjáratáról volt szó (mindkét szerző megnevezte a népet és vezetőjét is), amely viszont nem Konstantinápoly ellen irányult. A kutrigurok Pannóniában telepedtek le. A másik Konstantinápoly ellen irányult hadjárat 559-ben történt. Erről Johannes Malalas és Theophanesz számol be. Ezekben a beszámolókban sem kutrigurokról, sem Zaberganról nem esik szó; ők a »Hunnoi« és »Sklawenoi« Konstantinápoly elleni hadjáratát mutatják be.”Ebben a fenti idézetben van egy érdekes megállapítás, amely további gondolatokat indított el bennem. Úgy olvastuk, hogy Johannes Malalas és Theophanesz beszámolói nem kuturgurokról szólnak, hanem a „Hunnoi” és „Sklawenoi” Konstantinápoly elleni hadjáratát emlegetik. Ez a Konstantinápoly elleni hadjárat felelne meg tehát Levente al-dunai hadjáratának 558-ban. De mit keresnek benne a szlávok? Az általános felfogás szerint az itt szereplő „sklav” volt a Bizánci Birodalomban a különféle szláv törzsek megjelölésére általánosan használt kifejezés, melynek a jelentése „szolga”. Érdekes azonban, hogy ez a „sklav” megnevezés nem csak Bizáncban volt ismert, de előszeretettel alkalmazták a muszlim és perzsa források is. A kutatók szerint az arabok éppen Bizánctól vették kölcsön ezt a szót és némi torzítással „Saqlab”, „Siqlab”, „Saqlabi” és „Saqaliba” formában használták.
Nemrégiben - internetes barangolásaim közben - rábukkantam Alekper Alekperovnak, az Azerbajdzsáni Egyetem munkatársának egy rendkívül érdekes okfejtésére, melynek megállapításait szinte lélegzetvisszafojtva olvastam. Alekperov alapvetően az azeri és örmény kutatók között kibontakozó egyik polémiához szeretett volna cikkével hozzászólni. Tanulmányának tárgya tehát még csak véletlenül sem az eltagadott magyar múlt feltárása volt, így a történész elvtársak nagy bánatára semmiképpen sem vádolható semminemű vadmagyarkodással vagy délibábkergetéssel. Alekperov nem kevesebbet állított, mint hogy ez a muszlim forrásokban gyakran felbukkanó saqlab szó valójában úgy keletkezett, hogy a „saqal” népnevet az arab nyelvekben gyakori „-ab” végződéssel látták el. Ez az „–ab” végződés pedig egyszerűen csak „törzset” jelent. Ugye még emlékszünk, hogy a Maghreb c. fejezetben említettük a núbiai magyarábokat, akik a török hódoltság idején az oszmán birodalom területére elhurcolt magyar foglyok leszármazottjai. Az ő nevükben ugyanezt az „-ab” végződést fedezhettük fel. Feltételeztük továbbá, hogy az észak-nyugat afrikai országok összefoglaló neveként ismert „Maghreb” ugyanezt a „magyar-áb”, vagyis „magyar törzs” elnevezést rejti. Alekperov szerint tehát a saqlabok esetében is egy saqal törzzsel, vagyis arabosan „saqal ab”-bal állunk szemben! Ez viszont értelemszerűen azt is jelenti, hogy az arabok nem Bizánctól vették kölcsön ezt a szót, mint ahogy azt a hivatalos nyelvtudomány ma tanítja, hanem a kölcsönzés iránya épp fordított lehetett! Úgy gondolom, hogy ezzel még nem állítottam semmi szokatlant, hiszen aki a múltban nem csak a finnugrász történelemhamisítók munkáit volt hajlandó tanulmányozni, az pontosan tudja, hogy a magyar nyelv szláv eredetűnek tartott jövevényszavainak döntő többsége is éppen hogy a magyarból került át a szláv nyelvekbe.
Alekperov szerint tehát a „saqlab-saqaliba” szó a saqal népnév „-ab” végződéssel való ellátása által keletkezett, s ezért jelentése: „sakal törzs”. Alekperov azonban tovább megy! Szerinte ez az saqlab eredetileg egyáltalán nem szláv népekre vonatkozott, hanem egy bolgár-török jellegű törzsre! Szó szerint így ír: „Some Muslim sources let to assert that as-Sakaliba ethnonims can be understood as Bulgar-Turks but not Slavs.”Vajon melyik lehet ez a rejtélyes „bolgár-török” sakal-ab, vagy sakal törzs, amelyet azeri atyánkfia emleget? A megfejtéshez először is tudnunk kell, hogy például a szír források ezt a bizonyos saqlab népet, „esqlawianu”-nak nevezik. Ez az „esqlaw” a saqlab mintájára szintén két részre bontható: „esql–aw” vagyis „eskl törzs”. Erről a „saql-ab” vagy „esql-aw” népről mondja Alekperov, hogy valójában bolgár török és nem szláv. Az „esql-aw”-ban tehát egy „e” betű jelenik meg a saqlab népnév előtt. Ez viszont így ebben a formában kísértetiesen hasonlít egy másik nép elnevezésére, amelyet valóban bolgár-törökként tart nyílván a történelemtudomány! Ez a nép pedig az úgynevezett „eszegel-bolgár” vagy „eszkil-bolgár” nép! A muszlim szerzők ezt a rejtélyes „eszkil-bolgár” népet éppen a magyarok szállásterületének meghatározásakor emlegetik: „A besenyők országa és a bulgárok közé tartozó ’.sk.l-ek országa között van a magyarok határai közül az első határ.” (Ibn Rusta)„A bulgárok országa és a szintén a bulgárok közé tartozó ’.s.k.l-ek országa között van a magyarok határa.” (Gardizi)„Ők a besenyők országa és a bulgárok közé tartozó .šk.l országa között vannak.” (Al-Bakri)„Az egyik író szerint a magyarok országa a besenyők országa s a bulgárokhoz tartozó al-ask.k országa között fekszik.” (Abu-l-Fida)Nehezen lehet tehát elképzelni, hogy ez az Alekperov által „bolgár-török”-nek tartott „saqal-ab” vagy sakal törzs, amelyet a szír források „esqlawianu”-nak említenek, ne lenne azonos a muszlim források által szintén bolgárnak tartott „eszegel” vagy „eszkil” néppel! Igen ám, csakhogy Nagy Gézától Boda Lászlóig kutatók egész sora vetette már fel annak a lehetőségét, hogy az eszkil-bolgárok valójában székelyek! Zimonyi István a „Muszlim források a Honfoglalás előtti magyarokról” c. munkájában például a következőket írja: „Az Äskäl nevet összekapcsolják a magyar székely etnonímával, amelynek középkori latin alakja Sicul. A kapcsolat bizonyítására három érvet szoktak felsorolni: nyelvtörténetileg a két népnév egymásnak megfeleltethető; a két népcsoport adózásának egyezése; az itt említett szomszédság kapcsán történeti kapcsolat, ráadásul a többi volgai bulgár törzsnév valamilyen formában megőrződött a magyar hagyományban.”S hogy ez a muszlimok által használt saqlab népnév eredetileg valóban nem a szlávokra vonatkozhatott, azt kitűnően érzékelteti Zimonyi néhány árulkodó sora: „Ugyanakkor nem zárható ki, hogy bizonyos esetekben a muszlim földrajzi és történeti irodalomban a saqaliba terminus nem kizárólag szláv nyelvű népességet takar, hanem más, északon élő népcsoportot (Zimonyi 1990, 75).”S hogy melyik lehetett ez a „más, északon élő” népcsoport, azzal kapcsolatban segítségképpen ajánlom elolvasni Bihari Gábor: A népek országútján c. könyvét, melyben az ókori szkíta nép kései utódainak saka, sokác, szakál, szakoly és hát ugye székely, stb. névváltozatait sorolja végeláthatatlan hosszan kárpát-medencei helységneveinkben.
Alekperov azonban még tovább megy! Hudud al-Alam perzsa szerző földrajzi munkájára hivatkozik, amely azt állítja, hogy a Fekete-tenger északi partvidékén megtelepedett saklaboknak volt két nagy városuk. Az egyik Vabnit, a másik pedig Khurdab, ahol a forrás szerint a saklábok királyának székhelye volt! Khurdab nevével kapcsolatosan felveti, hogy ennek a szónak a végződése ugyanaz a „törzs” jelentésű „–ab”, mint amit a saqlab esetében is láttunk. Itt tehát – Alekperov szerint – egy „kurd” vagy „gurd” nevű bolgár-török törzs által alapított várossal állunk szemben. Azt azonban még Alekperov sem teszi hozzá, hogy ez a „kurd” népnév a mondott helyen és időben nem nagyon lehet más, mint egyik honfoglaló törzsünk, „kürt” törzse! Alekperov azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy létezik még egy város, amelynek a neve ugyanerre a „kürt-ab” vagyis „kürt törzse” megnevezésre vezethető vissza. Ez a város pedig merő véletlenségből éppen Hispániában van: Kordova, vagy spanyolosan írva: Cordoba. Ez a város Andalúziában, Cordoba tartományban található, vagyis pontosan ott, ahol a silingi vandálok (Attila hun serege) letelepedtek. De hogy a saqlab-ok nem feltétlenül szlávok, azt már az a tény is sejteni engedi, hogy Ibn Fadhlan egyik munkájában a volgai bolgárok uralkodóját Almis-t a saqlabok királyának nevezi! Ugyanezt teszi Yaqut „Az országok lexikona” c. földrajzi szótárában, ahol így ír: „Miután Almis ibn Šilki Baltawar, a saqaliba király levele al-Muqtadir Billah, az igazhívők parancsnoka részére megérkezett, amelyben kérte őt, hogy küldjön hozzá valakit, aki őt a vallásjogban kioktatná, az iszlám vallási törvényeivel megismertetné…”Álljunk meg tehát egy pillanatra és gondoljuk végig! Almis, akit a volgai bolgárok királyának tart a hivatalos történelemkutatás, akinek neve soha senki által meg nem magyarázott módon kísérteties hasonlóságot mutat honfoglaló fejedelmünk apjának, Álmosnak nevével, e fenti idézetben saqaliba királyként jelenik meg! Persze ha figyelembe vesszük mindazt, amit a bolgárokról szóló fejezetben leírtam, különös tekintettel Fóthi Erzsébet kutatási eredményeire, mely szerint a korai bolgárok és a honfoglaló magyarok feltűnő antropológiai egyezéseket mutatnak (értsd: azonosak!), és tudjuk, hogy a saqlab kifejezés eredetileg a székely hunokra vonatkozott, akkor rögtön érthetővé válik minden!
Persze nem Alekperov volt az első, aki a saqlab kifejezést a szlávok helyett a székelyekre vonatkoztatta. Fehér M. Jenő Besenyő őstörténet c. munkájában szintén Hudud al-Alam perzsa szerző egy másik állítására hivatkozva gyakorlatilag ugyanarra a következtetésre jut, mint Alekperov: „Ugyancsak a Sah Name époszgyűjtemény eseménytörténetéhez tartozik a Minorszky által kiadott "Hudud al Alam" (The Regions of the World- A Persian Geography") világhíres földrajztörténeti adattár K. u. 982-ből eredő kereskedelmi tájékoztató egy valósággal eldugott kis jegyzete: "In the Shah-Name K-nd-r is the name of a Saqlab hero fighting in the Turanian army on the right hand of the khaqan." (Oxford, 1937, 324. I. jegyzet.) Ez a kis híradás azért olyan jelentős, mert a név elemzésénél ahol a magánhangzók a perzsa kéziratban hiányzanak, a tudósok fantáziájára van bízva. Minorszky mindenesetre megkísérelte a helyes megoldást és ez megnyugtatóan hangzik: Künd-Úr. Az orosz tudós ui. összekapcsolta a kagán székhelyét jelentő Kündur-Taghi hegyet és a mellette folyó Kangajr folyó nevét. Így a turániakhoz átszökő "Saqlab" se tekinthető másnak, mint a székely népnév, hisz az angol átírásban a név első "a" betűje "é"-nek ejtendő s a törökös nyelvek mássalhangzós torlódásokat szívesen elkerülő gyakorlata alján a "q" és "I" közé beiktatott egy "e" betűt, illetve hangot és kikerekedett a "székely" népnév. Az már ui. régóta elfogadhatatlannak látszott előttem, hogy az arab és más keleti forrásokban - főleg angol nyelvű átírásban - szereplő "Saqlab" állandóan a magyarság egész közeli szomszédságában van számon tartva és érthetetlenül az összes indogermán és szláv írók egyszerűen "szláv törzs"-ként kezelik.” (Kiemelés tőlem!)Ha tehát a „saqlab” kifejezés mögött valójában a székely népnév bújt meg, akkor a bizánci „sclavus” sem vonatkozhat a szlávokra, sokkal inkább a székelyekre! A muszlim forrásokban felbukkanó saqlab, a szíriai esqlaw és ennek bizánci változata a sklaw eredetileg a székelyekre vonatkozott, nem pedig a szlávokra. Amikor tehát Johannes Malalas és Theophanesz a „Hunnoi” és „Sklawenoi” Konstantinápoly elleni hadjáratáról írnak, akkor valójában a hunok és a székelyek balkáni hadjáratát emlegetik. Így a „Sklawennoi” al-dunai hadjárata már akadálytalanul beleilleszthető a honfoglalásunk körülményeiről kialakult a történelmi képbe.
Fontos persze kihangsúlyoznom, hogy a magam részéről semmi olyat nem állítok, hogy a saqlab – saqaliba – sklavus - esqlawianu stb. megnevezéseket mindig, minden körülmények között kizárólag csak a székelyekre alkalmazták volna! Kétségbevonhatatlan, hogy ezt a megjelölést egy idő után már a szláv népekre értették. Én csupán annyit állítok, hogy ez a népnév EREDETILEG nem a szlávokat jelölte, hanem a székelyeket, és csak később – mintegy toposzként – ragadt át a szláv népekre! Valami olyasmivel állunk tehát szemben, mint amit már a „turk” megnevezés esetében is tapasztaltunk. Korábban már említettem Kánnai Zoltán „Néhány szó a kazárokról” c. munkáját, amelyben külön fejezetet szentel annak bizonyítására, hogy a „turk” megnevezés eredetileg az eftalita hunokra vonatkozott, nem pedig az altáji törökségre. Ám mivel az eftaliták nyugatra vándoroltak, a korábban általuk belakott teret pedig az altáji törökök töltötték ki, ezért egy idő után átragadt rájuk a „turk” megnevezés, míg az eftalitákat egyre ritkábban illették ezzel a névvel. Ugyanez a helyzet a saqlab-bal is. Eredetileg a székelységre vonatkozott sakal-ab formában, azonban amikor a székelyek Attilával a Kárpát-medencébe költöztek, majd Attila halála után a behúzódtak Erdélybe, korábbi szállásterületeiket pedig különféle szláv népek töltötték ki, a források lassan elkezdték a szlávokra vonatkoztatni a saqlab megnevezést! A tévesztést nagymértékben elősegítette, hogy azok a szláv törzsek, akik huzamosabb ideig éltek a székely „sakal-ab”-ok közvetlen környezetében, olyan masszív kulturális kisugárzásnak és olyan erőteljes nyelvi hatásnak voltak kitéve a székelyek részéről, hogy a külső szemlélők számára egy idő után elmosódott a különbség e két nép között, és a szlávokat is „saka-ab”-nak vélték! Ezért elsősorban a szövegkörnyezet dönti azt el, hogy ezt a népnevet a szlávokra vagy a székelyekre kell-e értenünk. Amikor például a források a magyarok saklabok elleni portyáit emlegetik és elmondják, hogy a magyarok mindig legyőzik a saqlabokat és foglyokat ejtenek közülük, ez nyilvánvaló módon a szlávokra vonatkozik és nem a székelyekre: „A velük szomszédos saqalibákat és rusokat legyőzik, foglyokat ejtenek közülük, a foglyokat Rumba viszik s ott eladják őket.” (Al-Marwazi)„A saqalibok és rusok ezekkel állandóan ellenséges viszonyban állnak. A harcaik és háborúik során ők a saqalibokat és rusokat mindig legyőzik, és közülük foglyokat ejtve Rum országába viszik és eladják.” (Muhammad Katib)„Az összes velük szomszédos saqaliba fölött győzelmet aratnak. Súlyos élelmiszer-ellátmány nyújtására kötelezik őket, és rabokként tartják őket.” (Ibn Rusta)„Állandóan legyőzik a saqlabokat. Súlyos élelmiszer-ellátmány nyújtására kötelezik a saqlabokat, és úgy kezelik őket, mint foglyaikat (…) Meg-megrohanják a saqlabokat és rusokat, s onnan rabszolgákat hoznak, Rumba viszik és eladják őket.”„Várakat szoktak építeni, ilyenkor mindannyian összegyűlnek és így építik meg a várat, mert a magyarok gyakorta rájuk törnek és megtámadják őket. Amikor a magyarok jönnek, a saqlab-ok az általuk megépített várakban keresnek menedéket.” (Gardizi)„Télen a magyarok megtámadják őket.” (Al-Marwazi)Amikor azonban Szíriai Mihály krónikája X. könyvének 20. fejezetében az esqlawokról ír, igen valószínű, hogy a székelyekre gondol: „Tiberios 3. évében az esqwliane átkozott népe vonult ki, és Hellasba, Thessaloniqi-ba, valamint Thrákiába rontott pusztítva és gyújtogatva; az országot elárasztva elszéledt benne s a király méneseit lefoglalta. Ezek a barbár emberek, akik erdőkön és … kívül egyáltalában nem is mutatkozhattak és két három -on, vagyis dárdán kívül azt sem tudták, mi a fegyver, megtanultak harcolni és hosszú időn keresztül a rómaiak tartományaiban hatalmasodtak el.” (Kiemelés tőlem!)Vagy amikor Ázsiai János egyháztörténetének harmadik részében, annak is a huszonötödik elbeszélésében az esqlawianu nemzetéről ír, az kétségkívül a székelyekre vonatkozik és nem a szlávokra: „Három esztendővel Justinos király halála után a győztes Tiberios uralma idejében az esqlawianu átkozott népe kivonulva egész Hellason, továbbá Thessalonike, valamint egész Thrákia helységein száguldott végig, sok várost és castrumot gázolt le, pusztított, gyújtogatott, foglyokat ejtett, s az országban hódítók módjára elhatalmasodva, abba, mint magáéba, félelem nélkül ült bele, immár négy esztendő óta azért, mivel a király a perzsa háborúval lévén elfoglalva, egész seregét Keletre küldte. Ennek következtében ezek az országot elárasztották, beleültek s egészen mostanáig szétterpeszkedtek benne, amíg Isten ki nem dobja őket. Ezek pusztítanak, gyújtogatnak s egészen a külső falig portyáznak s a király összes, több ezer lovat számláló ménesét és más egyebeket hurcolnak el. S íme, egészen a mai napig, vagyis nyolcszázkilencvenötig, ott táboroznak és ülnek a rómaiak tartományaiban gond és félelem nélkül, foglyokat ejtve, gyilkolva és gyújtogatva. Meggazdagodtak, aranyra, ezüstre, ménesekre és csikófalkákra és sok fegyverre téve szert; sőt e barbárok még a rómaiaknál is jobban megtanultak harcolni; ezek, akik (valaha) erdőkön és rengetegeken kívül még csak mutatkozni sem mertek és két-három -n, vagyis dárdán kívül azt sem tudták mi a fegyver.” (Kiemelés tőlem!)A kedves olvasóban most nyílván felmerül a kérdés, hogy vajon miért gondolom úgy, hogy ezek az idézetek a székelyekre vonatkoznak és nem a szlávokra. Hiszen az „erdőkön és rengetegeken kívül még csak mutatkozni sem” merő esqlaw-ok leírása tökéletesen beleillik abba a képbe, amit az erdőlakó szláv népekről tudunk! Nos, pontosan az erdők és rengetegek emlegetése az, ami gyanússá teszi ezeket a krónikás idézeteket! Kmoskó Mihály „Szír írók a steppe népeiről” c. kötetében az itt használt „erdők és rengetegek” kifejezéshez a következő lábjegyzetet fűzte: „Hsihe d-qaise; Brockelmann szerint ’őserdő, rengeteg’; Schönfelder: „holzfreie Gegend”; azonban e fordítás nagyon valószínűtlen; a kifejezés előfordul MICHAEL SYRIUS-nál is; mint értelme biztosan nem állapítható meg. P. Cardahi szír-arab szótárában, Lubab, I, 433. 1. az arab hima-val adja vissza, olyan megerősített helyet értve alatta, ahova belépni tilos. Ez is csak etimológián alapuló találgatás, amelynek alapja mindössze az, hogy a hsiha főnév töve a hsah = ’visszatartani’. Nem lehetetlen, hogy olyan favárakról van szó, amilyenről Ibrahim IBN YAcQUB beszél a szlávok leírásában. [Pigulevskaâ 1941, 150: (…) ’…erdőkön és olyan helyeken kívül, amelyek nincsenek védve fák által’; Gracianszkij-Szkazkin 1952, 21: ’…az erdőkön kívül és fátlan helyeken.’ Ibrahim IBN YAcQUB idézett leírása: Kmoskó 2000, 241.]„Vajon mi lehet ez a különös „őserdő, rengeteg”, és ez a „megerősített hely, ahová belépni tilos”? Vajon miért nem tudják a kutatók megfejteni ennek a szónak az egzakt jelenését? Miért írnak olyanokat, hogy „e fordítás nagyon valószínűtlen” és hogy „értelme biztosan nem állapítható meg” továbbá hogy „ez is csak etimológián alapuló találgatás”? Nos pontosan azért, mert ők sajnos minden esetben szlávokat értenek az „esqlawianu” alatt! Ha tudnák, hogy itt valójában a székelyekről esik szó, egy csapásra megértenék ennek a különös „őserdő”-nek, „rengeteg”-nek és „megerősített hely”-nek a valódi jelentését! Mit is ír a Képes Krónika a székelyekről? „Maradt a hunokból még háromezer férfiú, ezek futással menekedtek meg Krimhilda csatájából, s elhatározták, hogy Csiglamezején szedelőzködnek össze. Féltek a nyugati nemzetektől, hogy hirtelen rájuk támadnak, bementek hát Erdőelvébe, s nem hívták magukat magyaroknak, hanem más névvel székelyeknek.” (Kiemelés tőlem!)Ez az „őserdő”, „rengeteg” illetve „megerősített hely” tehát nem más, mint Erdőelve, vagyis Erdély! Erdőelve, ahová a székelyek Attila halála után behúzódtak, már eleve a nevében hordozza az „erdő” szót! Innen jön tehát a szíriai forrásokban emlegetett „őserdő, rengeteg”. Viszont Erdély egy „megerősített hely” is egyben, hiszen a Kárpátok hegykoszorúja természetes erődítményként veszi körbe és védi az oda behúzódó népeket! Továbbá a szíriai források azt írják, hogy ezek az „esqlaw”-ok ezeken az erdőkön és megerősített helyeken kívül sokáig „még csak mutatkozni sem mertek”! Vagyis féltek! Félelemből húzódtak be ezekbe az erdőkbe és megerősített helyekre! Mit is ír a Képes Krónika a székelyekről? „Féltek a nyugati nemzetektől, hogy hirtelen rájuk támadnak, bementek hát Erdőelvébe…”És onnan bizony a magyarok második bejöveteléig nem is nagyon mertek előbújni! Amikor azonban 104 évvel Attila halála után Árpád megindult, hogy visszaszerezze atyai örökségét, a székelyek is előjöttek Erdélyből és a magyarokkal együtt hódították meg a Kárpát-medencét! „Ezen székelyek ugyanis a húnok maradványai, kik midőn megtudták, hogy a magyarok Pannoniába másodszor visszajöttek, a visszatérőknek Ruthenia határszélein eléjök menének s Pannoniát együtt meghódítván abba részt nyertek…” (Kézai)De
"Igen, ez egy érdekes kérdés, hogy miért váltak szét? Lehet hogy mégse voltak annyira egy nép?"
Igen, ez egy érdekes kérdés.
A megoldást a térkép adja.
Mint már többször írtam, at alán-szavar-bolgár szövetség eredetileg a Kubány-völgyben (Kaukázus előtere) éltek, majd 800 k. a társaság elfoglalta a Donyec-térséget (konkrétan a Dnyeper-Don közét).
Igen ám, de a Kubány-vidéket sem adták fel, ott is tovább éltek.
860-ban jött a kph-t befejező kangar támadás ami a magyar főerők, a Donyec-vidék ellen indult. A magyarok vissza is szorultak a Dnyeper mögé, ezzel pedig elvesztették a közvetlen kapcsolatot a Kubány vidékkel. Vagyis a Kubány vidékiek nem leváltak a honfoglalóktól, hanem leszakadtak (akaratuktól függetlenül a helyzetükből adódóan).
A szavarok népe a bizonyiték arra, hogy a türk (magyar) törzsszövetség több népi összetevőből állt össze. Az ugyanis teljesen bizonyos, hogy sem szubbotca népe, sem a hungerrek azelőtt még a szavarok közelében sem jártak.
"Tudjuk, a neked nem tetsző hivatásosok dettó hülyék,-legalábbis szerinted-,a lényeg te vagy a a fény az éjszakában."
Arra sincs bizonyítékunk hogy mongoloidok voltak. A bajkálnál feltárt hsziunghu sírokban sem volt mongoloid a népesség, de ez nem bizonyíték, mert azt sem tudjuk, hogy milyen kapcsolatban álltak Attila hunjai az ázsiai hunokkal.
Kell is ide a fény az éjszakába, mert nagy a fejedben a sötétség.
Tudjuk mindenki hun uniformisban feszítettet,főleg a hispán légiósok. Az arcukat is eltorzították,kissé mongoloid vonásokat felvéve,meg a koponyájukat is elkötözték,hátha az elithez hasonlíthatnak így. Tudjuk, a neked nem tetsző hivatásosok dettó hülyék,-legalábbis szerinted-,a lényeg te vagy a a fény az éjszakában.
"Neparáczkiék ezt másképpen gondolják. Van hun kori sír, van dns is és van más helyen, más hun kori maradványokkal összevetni."
Vajon honnan gondolják a tisztelt magyarságkutatók, hogy nem hun módra öltöző stzarmata, gepida, herul, kvád, markomann, eraviscus, hispán légiós, trák, dák, gót, alán vagy görög rabszolga fekszik abban a sírban?
A honfoglaló magyarokra vonatkozó archeogenetikai vizsgálatokat először az olasz Carmela Guglielmino és munkatársai végeztek. Legfontosabb megállapításuknak az tűnik, hogy a magyarok legközelebbi rokonai genetikai szempontból nem a finnugorok, és nem is a törökök, hanem az „irániak”.
Romsics"
Beidézhetnéd konkrétan, hohy ki, mikor mit írt le, mert konkrétan Czeizeltől ilyenre nem emlékszem.
Ez egy tipikusan aljas vitázási módszertan. A másik félnek (vagy valamely távoli tekintélynek) tulajdonítasz valamilyen hamis álltást, amire építesz. Jó homályosan, hogy ne lehessen könnyen ellenőrizni. A másik felet ezzel arra kényszerítve, hogy a neki tulajdonított álltást cáfolja, ahelyett, hogy az ellenfél érveivel tudna foglalkozni.
