Üdv! Szomorúan olvastam a múlt héten, hogy lejár a műszakim két hét múlva, hát ma elgurultam cimborámhoz faggassuk meg a járgányt. Végeredmény, kettő lengőkar alsó hátsó szilent, egy golyós csap, egy kormány összekötő, kettő első index égő, hátsó ablak lapát, ennyi lesz vele a meló a többi része ok. Holnap irány alkatrészér, hétvégén akár kész is.
Halihó!Ma 13 és 14 h körül jött velem szemben egy bordó pt Nemesszalókon.Talán innen volt valaki??-természetesen üdvözöltem a sofőr hölgyet,-visszamosolygott ennyi volt.
Előre is köszönöm. Ha tudnám a pontos típust könnyebb lenne találni. Hiába vittem magammal a kiszerelt első szilentet, az autóboltos kézbevette, elindult a polc felé keresni , aztán hátra szólt, hogy milyen autóba való?! Amikor mondtam hogy PT-be rögtön abbahagyta a keresést, azt mondta hogy nincs, és az opelokban tuti nem ilyen van...(Ezt a jelenséget 4 helyen tapasztaltam, az 5. helyen inkább megrendeltem.)
Ha jó minőségű az ültetőrugó, akkor csak egy picit lesz keményebb a rugózás, viszont sokkal stabilabb, és jól is néz ki. Az igaz, hogy parkolásnál oda kell figyelni a szegélyre az orra miatt. Bár néhol olyan magasak a szegélyek, hogy ültetés nélkül is leér az eleje. Nekem harmadik éve van benne, nagyon szeretem. Vacak, sáros földútra meg egyébként sem mennék vele.
Pedig milyen jól néz ki, amikor a kocsi a hasát a földön húzza! B) Már megszüntette a vesekövet és unod a katica pöttyeinek a számlálását amikor átgázolsz rajta? :)
Nos kérem én 400pénzet fizettem a silentért..és jó lett bele. én a szerelő cimbora után mondom, hogy ez mellik silent volt. Kedden megyek hozzá és lepontosítom a dolgot. Már emailben is kaptam a kérdést. Informálódok!
Stabilizátor szilentjeim állapota miatt picit kopogott a futóművem elől és hátul is. Miután itt azt olvastam, hogy az OPEL ASTRA szilent jó bele, kiszereltem, és elindultam szerencsét próbálni. Vittem magammal a régi szilenteket és kértem nézzék meg az autósboltban van-e hasonló... Azt mondták mindenütt, hogy egyetlen OPEL-ban sincs olyan, mint a PT első szilentje...Főleg 400 Ft-ért..Nem maradt más megoldás, rendeltem gyárit 3000Ft/db.Kicsit sokallom az árát. Be is raktam, nagyon jó lett. De azért csak érdekelne, hogy pontosan melyik OPELÉ jó a PT-be, valaki írta, hogy vett. A hátsókat is szeretném kicserélni, azok más alakú és méretű szilentek,mint az elsők.Van valami autó, amelyiké jó bele? A gyári szilentre egy hetet kellett várni... Köszi, további szép napot!
Számolgattam egy kicsit és az jött ki, hogy ha én lemosom a kocsit, akkor egy héten belűl tutira esni fog a hó. Gondoljatok bele, milyen szép lesz a nyári Balaton egy kis hóval vagy jéggel!