"Köszönöm észrevételét a cikkel kapcsolatban, és igazat kell adnom Önnek, konkrétan a vénaszkennert nem használják más stadionban. Az írásban rosszul fogalmaztam, azt szerettem volna leírni, hogy a vénaszkennerhez hasonló rendszerű beléptetőket sok helyen használnak (íriszfelismerő, arcfelismerő), de jóhiszeműen valóban tárgyi tévedést követtem el (vagyis inkább nem figyeltem oda a helyes megfogalmazásra), így azonnali javítást kértem a főszerkesztőtől, és elnézést kérek a hibáért."
"Ha egy termék bevezetése alapvetően politikai döntés volt, akkor a piacról való kivezetése nem gazdasági, hanem politikai döntés lesz." - idézet tőlem. :)
"Az egyébként valahol a "mozgalom" hibája is, hogy nem mutat rá eléggé arra a pár apró-cseprő dologra, ami miatt a magyar szurkolók ennyire érthetetlenül viselkednek."
Alapvetően igazad van, de elég szűkös a média felület. Jó esetben egy-egy megszólalási lehetőség van az elektronikus médiában, az írottban nulla. Az ilyen agyhalott két meccses firkászok megírják az elvárt karakterszámos cikket táplálva az amúgy is eleven sztereotípiát.
Sokszor agyaltam, hogy helyreigazítást kellene kérni, vagy nyilvános vitát generálni, de az a baj, hogy nem igen van mértékadó napi/hetilap aki ezt felvállalja hosszabb távon.
Kiváncsi vagyok, hogy az illető alapvetően mennyit jár meccsre/hány meccset néz végig a TV előtt fordulónként.
Az egyébként valahol a "mozgalom" hibája is, hogy nem mutat rá eléggé arra a pár apró-cseprő dologra, ami miatt a magyar szurkolók ennyire érthetetlenül viselkednek. Ha az EB-selejtezőkön nem lesz meg minimum a harmadik hely* , akkor az összes propagandista, MLSZ-funkcionárius, mesteredző és persze aranylábú mennyei futballista elkezdheti egyenként feldugdosni egymásnak azt a 130 ezer szurkolói kártyát (ami azóta lehet, hogy már 140, vagy akár 150 ezerré dagadt).
*Egy csoportharmadik hely kb azt jelenti, hogy az 53 csapatot felvonultató mezőny (San Marinó, Andorra, Gibraltár, satöbbi) legjobb 27 csapata közé tartozunk, ami nálam legalábbis a minimum, de semmiképpen sem óriási siker.
Nem rangadó függő. Még nincs kártya, sokan így akarták befejezni. Van aki már most ősszel sem ment be, de sokan még ezt végig akarták csinálni. Tavasszal is lesz aki be fog menni, de sokkal kevesebben. Több csoport abszolút nem megy be, a többinél pedig egyénenként dönti el mindenki, hogy bemegy-e vagy sem. Az előénekesünk a tegnapi nappal lejött a kerítésről (10 éve csinálja).
Színházak épülnek a stadionok helyén. Itt már nem lesz hangoskodás, állva szurkolás, nem lesz itt már semmi. Eddig se a szar játék miatt jártunk ki, hanem a barátok, a hangulat, a koreo, a 3. félidő stb miatt. Volt az egésznek egy varázsa, hogy már a kezdés előtt 3 órával elindulsz. A buszokra, metrókocsikba sorba szállnak fel a barátok, ismerősök. A közös sörözés, éneklés a stadionnál, aluljáróban, metrón a haverokkal, vagy egy séta idegenben külön utakon. Ezt a párezres szurkolói réteget is elüldözték.
Majd lesznek koncertek, meg jönnek az ingyen belépős békemenetesek.
Mivel semmi jegybevételük nem lesz, így teljesen esélytelen a nemzetközi szereplés is. De szerintem a szponzorok is elhúznak a faszba.
A listás, az orsós, meg az első számú uzsorás jól kigondolták ezt…
"Hol is kezdjem? Talán ott, hogy tulajdonképpen nem történt semmi, mégis minden megváltozott. Már általános alsóban kialakultak a kis klikkek, Kispest-Fradi-Újpest-Vasas. Ment a zrika, az udvaron a foci, ha nem volt labda, akkor kaviccsal. Játszott a Fradi a Kispesttel a nagyszünetben, suli után meg a parkban a Vasas az Újpesttel. Minden napunkat ez töltötte ki. Détárik, Nyilasik, Kipuk rúgták rongyosra a cipőjüket. Aztán nőttünk, jött a nyolcadikos ballagás, fényképcserék. A fotók hátulján a kedvenc csapatok színei. Középsuli, hétvégenként meccsek, messziről hesszelve a nagyokat. Ha nem ment az ember, akkor a tévé előtt feszengett. Persze mindig keresnem kellett valami vörös-feketét, mert anélkül nem volt az igazi. Majd az első próbálkozások a Kanyarban. Csoportokhoz csapódás. Az idő telik és a szerelem csak mélyül. 14-től meccs, de 10-re legyél itt meg itt, mert üzentek a lilák- zöldek-diók, fehérváriak mikor kik. És mi mentünk. Izgalom, készülődés. Már otthon szisszentettem a sört, és szatyorban is cipeltem párat. Izgatott beszélgetés, leszünk-e elegen, ki jön, ki nem jön. A feszültség nő. Bombázó, lilahagymás-zsíros kenyér, hideg sör, Unicum. Egyszer csak valaki szól: indulunk. Mindenki kitódul. Bujkálva, rendőröket és metrós utazást kikerülve buszra fel, majd buszról le. Némi séta. Ott vannak. Kispest felkiáltás, az ellen is jön, sokan vannak. Félek talán, de bolond, aki nem teszi. Ugyanakkor nem számít. Elcsattan az első pofon, repül egy üveg, por kiabálás, aztán sziréna, egyenruhások jönnek, kutyák, gumibot az oldalamban. Fáj. Meccs, füstök, görögtűz, éneklés, mind együtt vagyunk. Kikaptunk, nyertünk? Számít? Egy részben igen. Másrészt viszont nem. Mert megint egy jó napot zártunk. Következő meccs a Bozsikban. Kanyar, U.R.B. Szelídek N.G. Szövetség City, nézd már pár Havannás, összefolynak az évek. A Kispest támad, más nem lényeg. Az érzés. Majd vidéki túra, vonat vagy busz. Fázunk, éhezünk. Mindegy. Csak ott legyünk. Meccs szombaton, izgalom már hétfőn. Ezt senkinek nem kell bemutatnom. Testemen Kispest és Puskás tetkó, szívemben a 1909 esszenciája. Időközben pini majd, szabó és az évek óta tartó lassú leépülés felgyorsul. Bundás játékosok, botlábú légiósok, motiválatlan magyarok. A szurkoló csak huszadrangú, mindegy, hogy az adott csapat az élete. Aztán szétnézek és fogyatkozó csoportok a legtöbb helyen. Sztrájk, stadionon kívül maradás. Az ellenállás első szikrái. A politika mindent behálóz, hadat üzen nekünk. Nekünk, Kispestieknek, de ugyanúgy a Fehérváriaknak, Diósgyőrieknek, mindenkinek, akinek a lelátó az élete színtől, osztálytól függetlenül. Mostanra nem sok minden maradt. Legalábbis nekem nem, de a fradista vagy újpest szimpatizáns barátaimnak sem. Talán pont ezért felkerült egy Against Modern Football tetoválás is a többi mellé. Elszállt az izgalom. A Bozsikban már nem jártam egy ideje. Most a tévé elé ülök. Megszisszentem a söröm. Ha akarom, hangoskodok, vagy szidom a tulajt, nem vezetnek ki. Vagyis de. Mert megesik, hogy a 3 éves kislányom a fejébe vesz valamit és neki apu kell. Akkor megyek. Remélem, eljön a nap, amikor kézen foghatom és kivihetem a Bozsikba, oda ahol számomra minden elindult és ahol majd egyszer minden véget ér. Mert egyvalamit meg kell érteni. Az én fajtámnak nem csillogó stadion vagy eredményes csapat kell. Nekünk a megszokott helyünk kell, ahol a focimeccsből 90 percre ünnepet varázsolhatunk. A szabadság érzete kell. 11 játékos kell, akikért tűzbe mehetünk és akik értünk is tűzbe mennek. A győzelem már csak hab a tortán."
Volt egy olyan ötletem is, hogy ezzel a címmel a cikk egy üres oldal legyen csak, de egyfelől ezt a poént egyszer már, más témában, ellőttük, másfelől azért mégiscsak szánnék néhány gondolatot a témára. Magáról az október 26-i tüntetésről már kiváló kollégám[...] Bővebben!Tovább »
Avagy száz éve is riogatták a családokat (sokadik rész), volt pályabezárás, megemelt rendezői létszám, a szünetben egyszerűen elmenekülő bíró. Mi volt még...? Ja: foci. Eredmények. Tömegek.
Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar[...] Bővebben!Tovább »
