> mindkettö török eredetu szobol szarmazik es mindkettöben megtalalhato az -an, vagy -tan szovegi kepzö.
Ha egy szó –an-ra végződik, még nem biztos, hogy ez az –an képző. Megjegyzendő, hogy a török eredetű –an végű szavak jó része a törökben perzsa eredetű, így pl. csobán, oszmán, padlizsán. Ez a látszólagosan egyforma végződés pedig a perzsában különböző eredetű lehet. – Bár etimológiát nem találtam rá, de tipológiailag a tör. çortan ’pontyféle’ is idevonhatónak látszik.
A 6723-es hozzászólásomban ugyan hipotetikusan megengedhetőnek tartottam egy török –(t)an személynévképzőt: de ez egyrészt csak hipotézis, hogy esetleg mögöttes alakot találjak. Másrészt – és itt most ez a lényeg – ezt személynévképzőként engedtem meg: vagyis olyan elemként, amely egy nem tulajdonnévi szóhoz járulva személynevet alkot. A tör. çortan esetén nem ez a helyzet: ez önmagában köznév, nem tartalmazhat hát a végén személynévképzőt (még ha a perzsa eredetet nem is vesszük figyelembe).
A Csortán és Csomortán(y)i nevek előzményi közt tehát nincs összefüggés (az utóbbi előállításához az előbbi szóba kellene beszúrni a -mo- szótagot, ilyen képzések – ún. infixumok [belragok, belképzők] – a térség nyelveinél nem ismertek). A maximális összefüggés az, hogy ezen nevek előzményei egyaránt megfordultak török nyelvekben (de koránt sem ugyanabban a török nyelvben!). Ez azonban a név viselőinek eredetére még nem ad támaszt, hiszen a čortan ~ ciortan ~ çortan több nyelvben is köznév volt.
Ugyanakkor olyan -i / -y képzős nevek esetén, amelynek alapja egyaránt dokumentálható személynévként és helynévként, nemigen tudunk dönteni abban, hogy apanévről vagy lakosnévről van szól. A Balassi, Ferenczy stb. példák azért lehetnek az apanévi alakulatok típuspéldái, mert történeti (Szent)balá(z)s, (Szent)ferenc településnevek nem adatolhatók.
Az 1950-ben egyesült Lácacséke település Láca résztelepülése nevét Kiss Lajos a Laca személynévből vezeti le (László > Lasz- > Lac- + -a kicsinyítő képző; első írásos adata 1367: Lacha). Az a > á megnyúlás tehát adatolható, sőt vö. romániai Lacfalu (ro. Şişesti) vs. szlovákiai Lácfalva (szlk. Lackovce).
Így egy Laczay csn. lakosnévként értelmezhető úgy, mint (a) másodlagos rövidülés a Láczay alakból; (2) A Láca (vagy más hasonló) hn. korábbi *Laca elsődleges alakjának megtartása.
Ugyanakkor a Láczay csn. is felfogható, mint másodlagos alakulat a Lacai (< Laca szn. + -i apanévképző) apanévből: ez sem feltétlenül a Láca hn.-hez képzett lakosnév. — Vagyis puszta névtani alapon döntetlen a helyzet.
NB. A Makó > Makay minta nyomán Lacó alapnevet is feltehetjük (ez inkább az apanévi eredetet erősítené).
Karpi: Nehéz ügy. Ilyen alakban 13 német telefonkönyvi tétel található a www.verwandt.de-n. Ezért én német eredetűnek gondolom. A németben az –i az alemann nyelvjárási területen kicsinyítő képző, Vesztfáliában pedig a köznémet –ing apanévképző alakváltozata. Ennek megfelelően a bajor kicsinyítőképzős Karpfl alak is adatolható: ez megerősítheti a német eredet vélelmét.
Az alapnév is létezik német családnévként: Karp, Karpf, Karpe. Ez a n. Karpfen ’ponty’ főnévből ered, és halasgazdát (halászt, halkereskedőt) jelöl. A Duden szerint az érintett családnevek p-s formái a n. Polykarp ( < gör. Polükarposz ’bőtermő, tkp. sok gyömölcs’ > m. Polikárp) személynév rövidülései is lehetnek. Ez utóbbi esetén a névvégi –i esetleg a latin birtokosraggal is azonos lehet, amely a németben esetenként apanévképzőként előfordulhat (vö. Arnoldi, Jakobi).
NB. Magyar alapról magától értetődő lenne a Karpi névhez egy ’Karp(a) nevű településre való’, de ilyen helynevet nem találtam, így ezt kizárom. Az –i azonban a magyar –é birtokjel alakváltozata lehet: így azt nem lehet teljesen kizárni, hogy a Karpi magyar képzés a m. Polikárp név rövidüléséből. viszont nem találtam e név múltbeli ilyen magyar elterjedtségének nyomát, így ez sem túl valószínű.
Rebecsák: Kis Ádám a 6552-esben a képző esetén jó nyomon jár, a név tövét tekintve azonban nem. Én találtam rá találatot: pl. - az ancestry.co.uk-n az 1920-as USA-beli népszámlálásnál személynévként jelentkezik: Rebeczak Beterner [Rebeczak Behrnes]. - mai dalmát adatként a Google hoz Melani Rebečak-ot. - mai cseh nyelvi szöveg szintén Google-lal : „Rebečák se narodila 10.8. a tvůj?” – érdekessége, hogy az alakilag hímnemű Rebečák nevet nőneműkként egyezteti. - google-zhatók Rebecak adatok, amelyek vélhetően az ékezetes Rebečák anglofon folytatói; ezek között van vezetéknév, de régi adatokban női név is!
Mindebből az körvonalazódik, hogy anyanévről van szó: a szláv –ák (-ak, -iak) képző a Rebeka női névhez járult. Kniezsa a XVI-XVIII. sz.-i szlovák-ruszin családnevekről írt tanulmányában relatív sok –ák képzős anyanevet sorol fel . A mai szlovákban a rebeka név köznevesedett ’csúnya, rendetlen, házsártos nő’ jelentésben: így nem kizárható, hogy ez a névadási motívum. A fenti 1920-as személynévi adat arra utal, hogy a Rebečák esetenként a Rebeka név férfi párja is lehetett. Női névként a hímnemű –ák talán a hiányzó női nagyító-rosszalló képzőt pótolja (vagy a kicsinyített női Rebečka más nyelvi környezetben való torzulásáról van szó)
Az –ák képző elsősorban a cseh-szlovák-lengyel-ruszin területre lokalizálja a név kialakulását: a dalmát adat miatt azonban a délszlávot sem lehet kizárni. A név ritka ugyan, de egymástól függetlenül több helyen is kialakulhatott (e szempőontból figyelemre méltó a cseh adat).
Mitrik (Mitrík): Szláv eredetű név: a Demeter szláv változatának (D[i|y]mitr[i[j[e]]|o]) Mitr- rövidüléséhez járult az –ik (-ík) kicsinyítő képző. Ez utóbbi a cseh-szlovák-lengyel-ruszin területre jellemző: a név kialakulása ide tehető.
Bejó: Korábban scasc megjegyezte, hogy nem hangzik szlávosnak. Most én tenném hozzá, hogy magyarosnak sem: vegyes hangrendű. (S bár magas hangrendű alapnévhez ritkán – érzelmi kiemelést adva járulhat mély hangrendű képző, de ilyenkor magas hangrendű toldalékot is meg kell tudnunk figyelni: Bejőt pedig nem találtam.). Ugyanakkor németesnek és a románosnak sem hangzik. – A portugál eredetet a magam részéről kizárnám.
De kizárnám a számomra legdirektebbnek tűnő lehetőséget is: a magyarosan ejtett szerb-horvát beo ’szép’ melléknevet mint eredetet (mert a név számomra mégis szlávos), mert ez szerb-horvát névként nem tipikus.
Az utóbbi már jelzi, hogy számomra ez a név mégiscsak szlávos, és ezen a területen kívánok továbbmenni. Ugyan a Bejó név kizárólagosan magyar elterjedtségűnek tűnik, de én e mellé állítanám a következő magyar vezetékneveket is: Belyó, Belló. Így vizsgálva a Belyó tűnik elsődlegesnek, amely j-ző nyelvterületen Bejó, l-ező területen Belló alakú lett.
A Belyó mellé pedig már odatehető a szlovák Beľo, amely a biely ’fehér’ melléknév származéka –o személynevesítő végződéssel. Ez utóbbit* tartom én a név forrásának: a Bejó ennek magyarosodása magyaros, inetimologikus helyesírással.
A lágy tőbeli -ly- (< szlk. -ľ-) és a névvégi –o együttese a szlávon belül a szlovákra (esetleg még a ruszinra is) szűkíti le a név eredetik alakjának forrását.
P.S. Gondolhattunk volt – és gondoltam is – a régi magyar Bő személynév (< m. bő ’nemzetségfő; gazdag személy’) Bej- tőalakjának származékára, illetve az újabb oszmán bej ’ oszmán főtisztségviselő’ szó származékára, vö. román Beiu. De az –o végződés ebben az esetben is csak a szlávból lenne eredeztethetőbb. Ez esetben pedig tisztább teljesen szláv etimológiát felvetni.
Asszem mégsem kutatok tovább, mert látom, hogy a szót a szerb is átvette a törökből (čortan) és délszláv családnévi adatokat is találtam doszt. Átnéztem a különböző halneveket a román telefonkönyvben és messze a legtöbb találatot a ciortan-ra találtam. Ez talán összefügg azzal, hogy a szónak létezik 'baromfi combcsontja, cupák' jelentése is. Arra lettem volna még kíváncsi, hogy átvehette-e valamelyik magyar nyelvjárás a románból mint tájszót. Abban biztos vagyok, hogy - ha van is ilyen -, nagyobb területen nem ismert.
Kíváncsi vagyok, LvT tud-e jobb etimológiát adni a Czipár névhez, mint a román ţipar 'csíkhal'. A Ciortan mindenképp a leggyakoribb 'halas' családnév a románban. Erre vonatkozóan van elképzelésem, de holnap megnézek erről néhány szótárat.
N. B. Én nem tudom, hogy a török çortan szóban van-e képző és nem tudom, miből gondolod, hogy igen.
Van a családomban kettő számomra megfejthetetlen eredetű és jelentésű név:1.Rebecsák 2. Karpi Tudnál ebben segíteni? A családok Felsőtelekesen, Szendrőládon éltek. Előre is köszönöm.
Köszi a hozzaszolast. Van erre több mas pelda is ahol magyar csaladnev egy roman halfajtabol szarmazik ? Mondhatjuk hogy a Csortan nevet viselök roman eredetuek ?
Ha kapcsolat nincs is a ket nev között annyi legalabb közös hogy mindkettö török eredetu szobol szarmazik es mindkettöben megtalalhato az -an, vagy -tan szovegi kepzö.
Az LvT által pontosan kifejtettekhez hadd tegyem hozzá, hogy román-magyar viszonylatban a helyzet már lényegesen kuszább, mint a szlovák-magyarban. Anélkül, hogy a részletekbe mennék, csak az általad kérdezett nevekről: a Sabău v. Săbău viszonylag gyakori román családnév és biztosan mondható, hogy azért, mert a săbău elterjedt tájszó volt a köznyelvi croitor helyett (amit azért szintén ismertek Erdélyben). Hasonló a helyzet a Covaci-csal: bár ritkább, de az alapjául szolgáló tájszó közvetlenül szintén - legalábbis a szűkebb Erdélyben - a magyarból való. A Naghi vagy Noaghi (a végén gyakran inetimologikus -u-val) családnév esetén nem jön szóba magyar eredetű tájszó. A viselői között talán nagyobb arányban lehetnek, akinek ősei magyar anyanyelvűek voltak, de a név elterjedtségét egy olyan jelenség magyarázza, amely az előző kettő esetében is szerepet játszott. Különösen Bihar, Szatmár megye és a Szilágyság uradalmaiban a román parasztokra, akik nem viseltek családnevet, gyakran az uradalmi személyzet ragasztott magyar családnevet. Jellemzően ilyenek még: Chereji, Cioancă, Hossu, Şanta, Silaghi, Vaida (rendre: Kőrösi, Csonka, Hosszú, Sánta, Szilágyi, Vajda).
Battay: ’Batta nevű településra való’ értelmű magyar lakosnév. Batta településen elsősorban a mai romániai (ro. Bata), régen Krassó-Szörény vm.-be tartozó község valószínűsíthető. Százhalombatta kevésbé, mert annak neve csak viszonylag későn 1783-tól adatolható Battaként, korábban Batej. Esetleg a Báta helynevek is feltételezhetők: ebben az esetben a családnévben a hosszú tt későbbi fejlemény.
Gyurcsa: Magyar személynévből, amely a György személynév rövid Gyur- alakjából (vö. mai Gyuri) képződött a -csa kicsinyítő képzőbokorral.
Fokt: A német Vogt vezetéknév magyaros lejegyzése. A n. Vogt (Voigt stb.) az ún. jogállási nevek közé tartozik, és köznévként még a mai német szótárakból is kikereshető: ’ügyvéd, bíró; felügyelő, gondnok; várnagy, helytartó’.
Mikusits: A magyarosan -ics végű nevek, ha ez előtt nincs -ov-, szinte biztosan szerb-horvát, ill. szlovén eredetűek, vö. Mikušić, Mikušič. Ott a szb.hv. -ić, szln. -ič apanévképző , amely előtt a névasó ős személyneve áll: esetünkben a Mikuš. Ennél a m. Miklós szn. szláv megfelelőjének Mik- rövidüléséhez járult a szláv -uš kicsinyítő képző.
> És ha azt mondom, hogy a Hulo alak csupán elírás és a Hula az eredeti, akkor az mit változtat?
Az előző hozzászólásomban már céloztam arra, hogy kellene a Hulo alak leírásának ideje, illetve a nyelvi környezetből az a megfigyelés, hogy hogyan (azaz ékezettel vagy anélkül) írják a biztos szóvégi hosszú ó-kat (pl. Bíró, Szabó stb.)
A Hulo a mai magyarban nem adatolható, szóvégi hangzója látszólag a magyar nyelv szabályait sértve rövid. Ha ebből indulunk ki, akkor elírásnak való minősítése csökkenti a magyar etimológia bizonytalanságait, így egy kicsit emeli a magyar valószínűséget.
Viszont abból is kiindulhatunk, hogy milyen nyelvi környezet lehet az, ahol szóvégi -o < -a tévesztés lehet? A magyarban nincs szóvégi hosszú -á, és nincs rövid -o, így valószínűtlen, hogy egy ilyen tévedést magyar ajkú kövessen el. Ez pedig arra mutat, hogy az adott környezet nem magyar volt: ez pedig mintha a szlovák etimológiát illetné.
A két felvetés közötti ellentmondást leginkább az akkori írásszokás tényei oszlathatnák el.
Még egy ez utóbbihoz: A szlovák etimonokban a l elsősorban lágy ľ: a bizonytalanságot nagyban oldaná, ha kiderülne, hogy a korabeli dokumentumokban jelölik-e általában a lágy ľ-t (pl. ly-vel), és a kérdéses név esetén előfordulnak-e ilyen alakok.
> Tehát mennyi az esélye, hogy magyar származásúak e nevek viselői?
Ez ingoványos talaj. Alapvetően a „magyar származású” aluldefiniált fogalom: aki ma magyar származású, annak felmenői meglehet nem voltak azok. Mindig kérdés az, hogy melyik időpontot vizsgáljuk.
A másik probléma alapvetően a „származás” szóval van: ez szigorú vérségi kapcsolatot, etnicitást sugall. Esetünkben azonban inkább a kulturális aspektus a meghatározóbb.
A névtan tehát választ arra tud adni, hogy az elnevezés időpontjában (pontosabban: a név rögzülésének időpontjában) milyen kulturális környezet tagja volt az illető.
Ennek megfelelően az elképzelhető, hogy egy szlovák betelepül egy teljesen magyar községbe, és ő lesz ott a szabó iparos. Ekkor nem ő fogja magát a újólag saját nyelvén elnevezni Krajčírnak (’szabó’ > m. Krajcsír, Krajcsi), mert az ő neve eddig Srnka (’őz’ > m. Szrnka) volt, és ezzel jól megvan, nem gondolja, hogy változtatni kell rajta. A magyar környezetének azonban ez a név szokatlan, és elnevezi a foglalkozása után Szabónak. Az ilyen ragadványnevek esetén általában mindig a környezet „győz”, így az illetőn és leszármazottain a szlovák etnikai eredet dacára is rajta marad a magyar név. (Más kérdés, hogy egy-két generáció után a család maga is elmagyarosodik, mert izolálva a saját kulturális identitását a család nem tudja fenntartani.)
Adott esetben tehát a Szabó egyértelműen magyar kulturális környezet jelöl, de az adott egyén etnikumára nem ad kizárólagos választ. Ugyanakkor az igaz, hogy mégiscsak az adott időpontban magukat magyarnak tudók kapják rendszerint a Szabó nevet, így statisztikailag vizsgálva, ez magyar eredetet is jelölhet. De csak statisztikailag vizsgálva, az egyes egyénekre nem.
> Gondolok itt például a Nagy, Szabó, Kovács nevekre …
A fenti három név nagyon jól lett kiválasztva. A három név ui. lefedi a kb. 95%-tól kb. 50%-ig terjedő valószínűségi skálát a magyar származás valószínűségét illetően, mégpedig a megadott sorrendben: Nagy > Szabó > Kovács.
Nagy: Ez szinte 100%-ban magyar eredetre (értsd a fentiek szelemében: kulturális környezetre) következtethetünk: Magyarországon legalábbis. Magyarországról kilépve azonban az arány némiképp csökken, mivel a képbe jön a lengyel nagi ’csupasz, meztelen’ melléknév, amelyből lett vezetéknév, és az íródhatik régies lengyel helyesírással i helyett y-nal. Tehát egy olyan helyen, ahol lengyel betelepülés is jellemző, már ezzel a lehetőséggel is számolnunk kell.
Szabó: A valószínűség 100%-nál már jelentősen kisebb, mert a szabó foglalkozásnév sabov formában a környező szláv – elsősorban a szerb-horvátba – nyelvjárásokba is bekerült, vö. <http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_kisebbsegek/A_magyarsag_es_a_szlavok/pages/010_magyar_szlav.htm>. Ezért az lehet, hogy szláv környezet szláv ember nevez el szláv nyelven az ő foglalkozása után Sabovnak. Ha ezek után az illető (vagy leszármazottja) magyar anyakönyvezés hatálya alá kerül, akkor ebből természetes módon lejegyezve Szabó lesz. – Van tehát egy nem magyar Szabónk, akinek a neve utólagos magyarosodás eredménye. Persze az esetek túlnyomó többsége nem ilyen, hanem magyar Szabó kap magyar környezetben magyar nevet.
Kovács: Ez a Szabó fordított esete: itt a szlovák kováč foglalkozásnevet vette át ugyanilyen értelemben a magyar (a régi verő stb. helyett). A magyar kovács köznévből magyar környezetben természetes módon lesz Kovács foglalkozásnévi családnév, de ugyanilyen természetesen lesz a szlovák kováč köznévből Kováč vezetéknév. Ezek aztán keresztbe is változhatnak (azaz megváltoztathatják a nyelvre jellemző helyesírásukat) a magyar, ill. szláv nyelvű anyakönyvezésnek megfelelően. – E név esetében a valószínűség – csak etimológiai alapon vizsgálva – fele-fele: továbblépni csak a kulturális környezet okirati stb. visszakövetésével lehetséges.
A felajánlást köszönöm; egyelőre nem terhelnélek a szkenneléssel. — A latinizmusok mintegy természetesek, mivel a korai időben a gyógyászatnak ez az ágát a kolostorok határozták meg; utóbb pedig a nyelvújítás során a nagy tömegű szógyártás könnyű forrása is a meglévő példák másolása. Ezzel együtt a kiválasztottad példák közül csak egy latin kalk.
Most arra lennék kíváncsi, hogy a nagyon elterjedt magyar vezetéknevekben mennyire lehet bízni származás tekintetében? Gondolok itt például a Nagy, Szabó, Kovács nevekre... Tehát mennyi az esélye, hogy magyar származásúak e nevek viselői?
Összel ha megyek a Lontóra a temetőbe megpróbálom az öregeket is faggatni a faluban.
Egyúttal tudatom Veled, hogy akadt a kezembe egy magyar nyelvű Pharmacopoea, talán az első ilyen nyelven megjelent.
A könyv hátulján van egy szószedet, táblázat ami a különböző gyógynövények/gyógyszerek népi elnevezéseinek latin megfelelőjét tartalmazza.
Érdekes, hogy a régi magyar elnevezések nem elhanyagolható része latin tükör fordítás.
Ilyeneket találni benne, hogy:
varjú szem= Nuces Vomicae
sárkány vér=Sanguis Draconis
vagy a pokolkő = Argentum Nitricum stb.
Ha munkád vagy kedvtelésed során felmerülne rá igény akkor szívesen le vagy bescannelem a számodra, csak azért, hogy ne mindig kérjek egszer már adjak is.
Hula, Hulo: Atipikus név, lehet magyar eredetű, de lehet szláv is. A magyar nacionálé rövid -o-s esetben kevésbé valószínű, hacsak nem korai lejegyzés (ill. más, biztosan magyar hosszú ó-ra végződő nevek írásmódja ugyancsak nem rövid a szomszédos bejegyzésekben).
Ennek ellenére a jelen magyar telefonkönyv 2 Hula bejegyzést hoz, a szlovák 18 Hula ~ Huľa és 15 Huľo férfinevet ad (a nekik kb. megfelelő számú Hulová ~ Huľová női neveket nem is számítva). – Az 1715. évi összeírás adatai: egy Gasparus Hula Hontnémetiben (Hontianske Nemce), egy Daniel Hula Túróckisfaluban (szlk. Vieska, ma Turčianske Teplice r.).
Ebből az arányból a szlovák, vagy legalábbis a felföldi eredet valószínűsíthető.
Meg kell említeni, bár a családnévvel közvetlen kapcsolata nem lehet, a magyar Hull (Bars vm., szlk. Hul) településnevet, amelyet az Árpád-kori Houl (1234/1243) személynévvel vetnek össze.
Mivel -a, ill. -o/ó végződés a magyarban és a szlovákban is lehet személyneveken, az alaptő pedig magyarul (pl. hull, holt? ) és szlovákul (vö. húľava ’viharfelhő’, hulákat ’lármázik’, hulvát ’durva, nyers ember’) is elképzelhető, így kizárólagos etimológia nem adható. Sőt, az valószínűsíthető, hogy a név – időben mindenképp, de helyet tekintve is – többeredetű lehet.
1. Lényegtelen a konkrét etimológia, mert pusztán ’szlovák’ értelmű csúfnév. Ilyenek keletkeznek egy adott nép gyakori, vagy jellegzetesnek vélt kifejezéséből, pl. nyustyu ’román’ < rom. nu ştiu ’nem tudom’, digó ’olasz’ < é.-olasz digo ’mondom’.
2. A szó értelme a szlovák eredeti értelméből következik. Ebben az esetben meg kell állapítani a „jezsepogyes” szó eredetijét. A nyelvérzékem a második két szótaghoz rögtön talált megfelelőt: az irodalmi pôjdeš ’jössz, (vhova) mész’. Ha ez igaz, akkor az első két szótag erősen romlott, és meglehetős ötletesség kell a rekonstruálásához. Az ötletességből nekem most csak arra futotta, hogy a „jezse” hangsorba a nyelvjárási szlovák jakže ~ irodalmi akože ’hogyan, hogyis, hogyhogy’ szó romlását értsem bele. — Az így összeállt jakže pôjdeš ’kb. hogyan is akarsz jönni [ilyen állapotban]? ; hogyhogy akarsz jönni [amikor erről szó sem volt]?’ kifejezéshez konkrét életszituációk felvázolása túlmegy a jelenleg rendelkezésemre álló ötletességen.
P.S. Az 1. opció esetén is a szlk. pôjdeš lehet a kiinduló, mint igen gyakori szóalak, de ebben az esetben az első két szótag megfejtése nem is olyan lényeges, mivel a motiváció nem az eredeti jelentésből ered.
Már évek óta nem "beszéltünk", mostanában családi beszélgetések közben felmerült egy kérdés amit már csak a Nyitrán lakó néném tudna talán megválaszolni, ha nem akadályozná nagymértékü érelmeszesedése.
A kérdés az, hogy mit jelenthet az a kifejezés, hogy:
"jezsepogyes módjára nézel ki".
Ipolyszakállos, Lontó környékén volt használatos a nem kimondottan dícsérő szó!
Köszönöm, hogy tegezhetlek, nevelésem miatt nem tettem ezidáig... :)
"Hulo: A #7026-ban még Hula volt, melyik a pontosabb forma?"
A településen mindkét formával talákoztam, nem tudom, hogy melyik az igazi. Személy szerint nekem Hula nevű ősöm van. Gondoltam számít valamit a másik alak.
Torják: Viszonylag sok tételt hoz a vezetékes telefonkönyv (66), de ezek annyira koncentrálódnak a 32 telefonkörzetre, és ezen belül is Bárnára, hogy vélhetően nem egymástól nem független alakulatokról van szó (vagyis egy közös ős feltehető).
Amúgy nagyon csábító lenne a m. terjék ’kígyóellenes szer’ (< lat. theriaca) szóval összekötni, de nem találtam adatot arra, hogy lett ennek a szónak volna mély hangrendű változata. Így ezt nem valószínűsítem.
A név egycentrumúsága viszont megengedi, hogy egy korábbi o < u nyíltabbá válást tétezzünk fel, és ekkor a név összeköthető a Turják névvel. Ez utóbbi viszont nagy valószínűséggel a szlovák Turiak, Turák, orosz-ukrán Туряк változata. Ez pedig vagy a szlovák (szláv) tur ’tulok’ és a -iak (-ák) nagyító-rosszalló, ill. személynévképző kapcsolata, vagy pedig a tur ’tulok’ szóra visszamenő szláv településnévhez képzett lakosnév (pl. de nem kizárólag Ótura ~ Stará Turá).
De mégis inkább az az érzésem, hogy a szlk. Turiak, or.-ukr. Туряк nem szabályos képzés, hanem a szlk. Turek, or. турок ’török’ népnév olyan változata, amely (képzőcserével) alkalmazkodott a gyakori -ák végű népnevekhez (vö. szlk. Slovák ’szlovák’, Poliak ’lengyel’, Rusniak ’ruszin’ stb.).
Kapin: Sok konkrétumra nem jutottam. Magyar elterjedtségű névnek tűnik, egy cseh telefonkönyvi előfordulásán kívül másra nem leltem. Viszont a magyaron belül nincs etimológiája, ugyanakkor vegyes hangrendű, tehát az ősi névkincsbe sem tartozhat.
Van viszont latinos Kapinusz családnév, és ennek vannak Kapinus alakú szlovák, cseh, lengyel és német megfelelői.
Elképzelhető, hogy egy térségbeli család a nevét latinosította (a XVI-XVIII sz. során volt ez elterjedtebb gyakorlat), majd ennek a névnek kialakult az -us végződést vesztő változata, és ez az ág terjedt szét Magyarországon.
A latinos Kapinus névnek nincs latin etimológiája sem, gondoltam hibára, de a hasonló szavakkal – pl. *Carpinus ’gyertyán’, *Caprinus ’kb. kecskés’ – nem volt találatom, így ez az gondolat nem vezetett sehova.
Ami maradt még ötlet, hogy a latin -inus itt lakosnévképzőként szolgálhat, és az alapja valamely Kap, Káp, Kapi településnév (elsősorban talán a Felföldön).
