A magyarba igen korán bekerült a környező szláv nyelvek egyikéből az ottani męsarь ’mészáros’ szó, amely a szláv męso ’hús’ szó és az -arь foglalkozásnév-képző kapcsolata (vö. mai szláv szerb-horvát mesar, szlovák mäsiar).
A magyarba bekerült szó elsődleges alakja menszár: ebből lett a Menszáros névvariáns. A menszár szó mészár formáját belső magyar fejleménynek tartják (bár lehet, hogy kettős átvétellel is számolhatnánk). Ez utóbbi jelentése is eredetileg ’mészáros’ volt, és megmaradt a mészárol (> mészárlás) igében, valamint a mészárszék összetételben. Idővel a mészár szó a többi -s végű foglalkozásnév hatására kibővült mészáros alakúvá, az eredetibb változat pedig elavult. Hasonlóan „jelentés nélküli” -s képző van a csapláros, kocsmáros foglalkozásnevek végén.
Kedves hozzáértők, egy ismerősöm, bizonyos Mészáros valaki nevének eredete iránt érdeklődött. Addig talán világos, hogy foglalkozásnév, de maga a mészáros szó vajon milyen eredetű?
(Lehet, hogy a másik topikban kellett volna kérdeznem, bocs.)
A példákat köszönöm. A ponyihósz, boszkonyál, klonkenyál, pornyál különösen meggyőző, mert ezek nem interferálnak szláv mintával. Még jó lenne azonban vezetékneveket is találni.
Ami a bácskai magyarok szláv mintáit illeti szerintem, ez bonyolult kérdés. A meglátásom szerint itt két minta ütközik: a környező szláv lakosság által diktált minta, és a közmagyar minta. Ahogy ez lenni szokott, itt vélhetően izoglosszákat lehet felállítani, amelyeknek déli oldalán szerb-horvátos, északi oldalán közmagyaros alakok dominálnak. Azt is felvetem, hogy ez nem egy egységes izoglossza, hanem egy rendszer, amely különböző pozíciójú esetekre különböző helyen működik. Csak példának: a -nyik : -nik vonal talán délebbre húzódik, mint a más hangkapcsolatok esetén.
Persze ezt csak innen az íróasztal mellől gondolom. Én a kérdezett régió szélén élek, a szomszéd falu szerb (többségű volt), ha lesz időm, végigböngészem a telefonkönyvét, hogy abból kijöhet-e valami a fentit megerősítő vagy megcáfoló.
Az is lehet persze, hogy rafinálni kell az „elsősorban a szlovák” kitételemet, illetve komolyan venni az „elsősorban” minősítést. Azokban a helyzetekben ui., ahol más szláv nyelvek erősebben reprezentáltak, ott azok adhatják a mintát. Gondolok itt pl. az -onics végű vezetéknevekre, amelyek tipikusan szerb-horvátok és kemények maradnak.
De az n-ező magyar alakok forrása lehetett olyan nyelvjárási alak, ahol kemény n-t ejtettek. Az elmúlt százötven évben a kemény n továbbterjedt nyugat felé, de a XIX. században sem palatalizálódott a Barcaságban, Fogaras vidékén és még attól északra, következésképp a háromszéki és udvarhelyszéki románok eredeti nyelvjárásában sem.
Nem vitatkoznék, hanem kérdeznék: Szerinted egy bácskai falu magyar lakói is adaptálják a délszláv jövevényszavaikat a magyar nyelv szlovák alapú szlávos mintáihoz? - Nem a Petrovác környékén élőkre gondolok...:)
A palatálisok előtti román ń-t a magyar nyelvjárások általában ny-nyel vették át: buzsenyica (< bujeniță), gornyik (< gornic), komárnyik (< comarnic), ponyihósz (< ponivos), valamint boszkonyál (< bosconi), klonkenyál (< cloncăni), pornyál (< porni). Néhány jövevényszónak n-es változata is van, mint dránica ~ drányica (< draniță), hárnik ~ hárnyik (< harnic).
Az nem a szavak etimológiájával, hanem a nevekkel foglalkozó topik, így a kérdést onnan közelítem meg.
Zsoldos: Magyar eredetű, foglalkozásra utaló családnév a zsoldos ’fizetésért szolgáló katona’. Vélhetően egy ilyen obsitos telepedhetett le valahol – illetve több, mert ez az elnevezés egymástól függetlenül is kialakult – , akinek ez a ragadványneve lett, amelyet a leszármazottai örököltek, majd az anyakönyvezésbe kerülve vezetéknévvé szilárdult.
A zsoldos alapszó magyar eredetű. a zsold ’katonai illetmény’ főnévnek a foglalkozásnévi használatú -s melléknévképzővel alkotott kapcsolata. A zsold szó már jövevényszó, vélhetően a n. Sold ’zsold’ korai délnémet ejtésváltozatából. A n. Sold jövevényszó a németben is, ott vélhetően az olasz soldo ’zsold’ az eredete. Az olasz soldo ugyan ennek az európai elterjedtségű vándorszóbokornak az alapja, de maga is „leszármazott”: a latin solidus pénznévre megy vissza. Ez pedig jelentéstapadással keletkezett a lati nummus solidus ’tömör [értsd: értékes fémben – aranyban – dús] érme’.
Nem vagyok annyira jó romános, hogy most könnyen előtudnék sorolni olyan román eredetű köz- és tulajdonneveket a magyarban, ahol a román etimológiai előzményben -ni- volt. És az irodalmazást most azzal szeretném megspórolni, hogy megkérem Kvász Ivort, ebben segítsen.
Az egy dolog ugyanis, hogy a románban i előtt az n fonetikailag palatalizált. A kérdés az, hogy ez a magyar honosodáskor érvényesül-e. Az etimológus ilyen megfigyelések alapján alkothat véleményt.
A magam részéről egyelőre a magyarban történt másodlagos lágyulást látom valószínűbbnek, ha maraduk a déli–keleti forrásnál. Ami szlávnak tűnik, az a magyar gyakran adaptálja a köztudat szláv mintájához, amelyet elsősorban a szlovák határoz meg. Ezért lett Dubrovnikból /dubrovnyik/.
> az éttermet pedig, amit találtál, szerintem a tulajdonosa becenevéről nevezhették el.
Na éppen itt a pont: a családnevek jelentékeny része a valahai becenevek közül került ki. Annak a névtanász csak örül, ha egy produktív becenevet tud adatolni, amelyet egy vezetéknév etimolológiájához gondol kötni.
Pont akartam mondani, hogy a románban is van palatalizációs korreláció, úgyhogy a -ni-ként írt sokkal inkább hangzik [-nyi-]ként, mint [-ni-]ként, legalábbis Petrovici szerint.
Kedves LvT! A hozzászólásomat persze nagyrészt tréfának szántam, illetve örültem, hogy csilloghatok portugál témában (utóbbit bármikor, nagyon szívesen).
Ezért aztán a népi érintkezés fiktív lehetőségével játszottam és nem számoltam azzal, mi lenne, ha egy XVIII-XIX. századi portugál valóban Mo.-ra telepedett volna. Az ő unokái már valóban hajlamosak lettek volna (eredetileg akkor is /-u/-val ejtett nevüket) az írott alaknak megfelelően ejteni. Sajnos portugál helyesírástörténeti ismereteim khm hézagosak, így nem tudom megítélni, hogy az általam favorizált beijo szónak milyen írásképei lehettek háromszáz éve, csupán gyanítom, hogy a diftongust akkor sem írták e-nek, mert erre semmi etimologikus okuk nem lehetett (< basium).
A portugál nyelvtörténetben amúgy erős tendencia az intervokális msh.-k kiesése (de a belo előzménye a latin bellu-, + emberre a 'szép' az leginkább bonito). De csak erős keresgélés után találtam mégis beio tájszót, ami ÉK-Brazíliában valami lószerszámot jelöl. A béu-béu a kutya hangutánzó szava, az éttermet pedig, amit találtál, szerintem a tulajdonosa becenevéről nevezhették el.
Ad Vojnyik: Amennyiben az etimológia elbírja azt, hogy az eredeti kemény /n/ a magyarban /ny/-nyé lágyult, akkor lehet az etimológiai a szerb-horvát vojnik ’katona’ (az azonos jelentésű bulgár войник is csak a nagyobb távolság miatt nem esélyes).
Ugyanakkor a románt sem lehet kizárni, annál is inkább mert a Voinic(u) ott is családnév.
Ha priméren lány /ny/-ben gondolkodunk, akkor a cseh-morva-szlovák kontinuumban sem ismeretlen Vojník név lehet a kiindulópont, amely a vojna ’háború’ szó -ík [kicsinyítő és] személynévképzős származékaként magyarázható (lehet, hogy némely nyelvjárásban ’katona’ jelenésű közszó is lehet az irodalmi voják mellett).
Valami oka szerintem is volt, hogy a portugál eredetet elvetettem. — Mindazonáltal advocatus diaboliként szeretném jelezni, hogy egy név mai elterjedtsége nem feltétlenül érv a múltbani elterjedtséggel kapcsolatban: feltehetnők, hogy a portugál(iai) Beio vezetéknevűek a múltban szétszóródtak Brazíliába és Magyarországra… Felmerültek már itt is korábban olyan nevek, amelyek a mai telefonkönyvből nem voltak adatolhatók.
Az is felvethető, hogy a Beio alak nyelvjárási variáns, amely a portugál polgári anyakönyvezés megszilárdulásával a köznyelvi formájára változott. Korlátozott luzitán műveltségem folytán portugál demonstrációt persze nem tudok hozni, de azt ki lehetett google-izni, hogy a spanyolban vannak ilyen sorozatok mint: chica beia < chica belha < chica bela; ill. chico beo < chico beio < chico belo.
Azt nem tartom kizárhatónak, hogy ez portugál nyelvi környezetben is megtörténhetett (a Restaurante O Béu adat talán idevonható). A Belo pedig már telefonkönyvileg adatolható portugál vezetéknév.
Ami a szóvégi -o ejtését illeti, úgy vélem a honosodási szokások sokszor legyőzik a korrektebb formákat. A magyar a portugál neveket spanyolos szűrőn keresztül engedi be: sok lúd disznót győz alapon a környezet (amelynek nagy része nem érintkezik közvetlenül az érdekeltekkel) egy-két generáció alatt elfeledtetheti a leszármazottakkal az eredeti ejtés nüanszait.
Vagy pedig az eredeti megjegyzésemet úgy kell olvasni, hogy „portugál” helyett „spanyol” legyen: csak a nevet portugál kontextusban találtam, és annyira sem mentem ennek a vonalnak utána, hogy a fentieket tisztázzam.
Egy feltételezett Beio családnévből a magyarban /béju/ lenne. Ilyen családnevet Portugáliában nem találtam (http://www.pbi.pai.pt), Brazíliában mindössze húsz előfordulást (www.telelistas.net), mindet São Paulo államban. Mivel se ilyen közszó, se helynév nincsen, legvalószínűbben egy helyi becéző alakból származhat. Ha lenne Beió családnév, akkor annak portugál kiejtését a magyar leginkább /beja/-nak értelmezné. Talán a brazil ejtést hallhatná /bejó/-nak, de ilyen családnév aztán végképp egyik parton sincs. Talán a beijo (kiejtve kb. /béjzsu/) 'csók' szóra gondolhatott, aki ezt felvetette, melyet különben nyolc brazil ember biztosan visel családnévként... ;-)
Teljesen egyetértek, mint már írtam, teljesen meggyőző volt érvelésed különös tekintettel a többi névformára, csak gondoltam, megemlítem ezt a hirtelen ötletet.
Dömök: Régi magyar személynévből. Ez utóbbi a Dömötör* személynév Döm- tövéből állt elő -k kicsinyítő képző hozzáadásával (és ö kötőhangóval). Mivel a korai helyesírás nem jelöli konzekvensen az ö hangot, de hasonló név lehet a 1138/1329-ben lejegyzett Dumku.
A Dömötör a Demeter ö-ző nyelvjárási változata, amely pedig a görög Démétriosz ’Déméter istennőé, neki ajánlott, hozzá tartozó’ személynév szláv közvetítésű magyar változata. A név szaloniki Szent Demeter kultusza nyomán terjedt el, aki 304-ben nyert vértanúhalát. És szerepel a magyar koronán is.
A romániai Ciortan nevek esetén nem tételezhetünk fel olyan könnyen kun eredetet, mert ez a román név megegyezik a ciortan ’ponty’ közszóval: ilyen esetben pedig Occam borotvájénk elve a honi eredet mellett mutat. Hogy még élesebbnek fenjem Occam borotváját, megállapítható, hogy a román név első magánhangzója o, holott az általa hozott kun adatokban e van. A román nyelv nem ismeri a magánhangzó-harmóniát, így a román o-s Ciortan név hangtanilag sem vezethető vissza kun alapra, csak a románra. A kun alak a Certan lenne: ez egyébként adatolható a román telefonkönyvből, ahogy látom, sokkal kisebb arányban az o-snál.
Ha pedig a romániai Ciortan nevekről feltételezzük a román eredetet – értsd ezt úgy, hogy a román ciortan ’ponty’ közszó a jelentés motivációja, függetlenül a szó távolabbi etimológiájától –, akkor ezt figyelembe kell vennünk a magyar Csortán vezetéknév esetén is. Pusztán valószínűségi alapon a román eredetet kell kiemelni, mert a magyar vezetéknévkincsnek nagyobb része bizonyítottan román, mint kun.
Ami adatot találtál az pusztán csak annyira elég, hogy felvethessük a Csortán vezetéknévnek a román eredet mellett lehet közvetlen török (kun) eredete is. Ebben az esetben pedig minden család esetén genealógiailag tisztázni kell azt, hogy az adott családra melyik igaz.
Ebben az esetben ez viszonylag könnyű eset lehet, mert ha olyan ősi a család, hogy egy kun nemzetségnevet őriz évszázadok óta, akkor talán a redempcióban is részt vett, így vannak könnyen vannak ezen a vonalon írásos bizonyítékok. Lehet, hogy tévedek, de úgy vélem, hogy az állítás negáltja is fennáll: ha viszont ezen a vonalon nincsenek adatok, akkor román eredetet kell feltennünk. – De ez már nem itteni szakterület: a genealógus, Családfakutatás nevű „társtopik” visz közelebb: <{{link1]>.
P.S. megnéztem a magyarországi vezetékes telefonkönyvben a Csertán név előfordulását: többszöröse a Csortán névének. Lehet, hogy rosszul értelmezem ezt, de szerintem a ritkaság éppen a távolabbi, ez esetben román eredet mellett szól.
-----
A Csomortán(yi)val azonban kissé más a helyzet: kevesebb romániai adata van, nincs biztos etimológiája. Így ezt adhatjuk közvetlen oszmán előtti török névnek: ha akarjuk akár kunnak, besenyőnek is (de éppen ezen az alapon nem zárhatjuk ki a magyar eredetet sem, mert a honfoglalók magyar nacionálé esetén is szívesen viseltek szteppei török nevet).
> Az erdekes csak az hogy ö maga " Desti-kipcsak" eredetre utalt. ( nem is tudom ha letzik ilyen mint nyelv ?)
Ez nem nyelv, hanem terület: a Dašt-i Qipčaq kifejezés perzsa nyelvű és annyit tesz: kipcsak puszta (a perzsa dašt szót a törökök e-vel – deşt – vették át). Ez a mai délorosz–kazah szteppe, ahol a magyarok elei is vándoroltak. A Dašt-i Qipčaq megnevezés egyben időben is behatárolja a dolgokat a magyarok utánra, mert azt az időszakot jelzi, amikor azt a kipcsak törzsek uralták. Kipcsakok voltak az úzokon kívül a magyarságot itt követő törzsek: a kunok, a besenyők, a tatárok, de maguk a kazahok és kirgizek is. Európai szinonimái: Kunország, Cumania, Zemlja poloveckaja.
Ad Bejó: talán tényleg gondolnom kellett volna a ’be jó!’ kiszólásra, mint szavajárási elnevezés alapjára. Mert, hogy most felveted, teljességgel kizárni nem lehet.
Azonban, ha gondoltam volna eredetileg rá, akkor is vélhetően a portugál etimológiával együtt különösebb indoklás nélkül jeleztem volna, hogy kizárom.
A szavajárási név ugyanis olyan kategória, amely rendszerint csak akkor merül fel, ha más, „szervültebb” etimológiát nem találunk. Ez következik az általános névgyakoriságból, vagyis a szavajárási név mint típus ritkább voltából.
Ezért én továbbra is a szlovák etimológiát látom valószínűnek: ez a magyarban is, a szlovákban is jól megvilágít több névformát is.
Mindig nagy erdeklödessel es elismerö csodalattal olvassom hozzaszolasaidat.
Es ugy latom sokan masok is igy vannak vele.
A Csortan nevvel kapcsolatosan a wikipedian bukkantam erre:
Csertán – 1347, 1367: Chertan, Dimaski listáján a kipcsak Čurtan ('csuka') törzs. A Duna–Tisza közi homokhátságon telepedtek meg, a későbbi Chortyán-szék vagy másképpen Halas-szék területén. / ref: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kunok
(lasd alcim Kun nemzetsegek)
A Csomortan(y)i nevvel kapcsolatosan
A közelmultban beszelgetem egy kazahsztani szarmazasu ismerössel es az altalad leirtakat a 6723-nal erösti , idezet: "Kirgizül a чымыр (čïmïr, csimir) jelentése ’erős, kemény, tömör, sűrű’." Az erdekes csak az hogy ö maga " Desti-kipcsak" eredetre utalt. ( nem is tudom ha letzik ilyen mint nyelv ?)
Ezert van ez hogy en magamnak elfogadtam hogy letezett valamikor egy o-török (t)an szemelynevkepzö.
A csaladnev "tisztan" mint Csomortan ( y es i nelkul) letezik Szekely-Udvarhely mellett Bögözön.
Valahol a neten olvastam hogy a mai szekely Bögöz falu besenyö eredetu volt.
Ami megint nagyon erdekes hogy Bögözön talaltam Csomor csaladnevet is.
A fentiek erösitik gyanumat hogy a Csomortan nev kun-besenyö eredetu.
Köszi a valaszaidat. Azert en meg se vagyok egeszen meggyözödve hogy a Ciortan csaladnev roman eredetu. A Csortan nev Magyarorszagon es Erdelyben is elöfordul es Ciortan mint roman csaladnev Moldvaban gyakoribb ugyanugy mint a Csomortan nev roman valtozata a Ciomartan. En mindket nev o-török (besenyö-kun) eredetet gyanitom.
Nem is emlékeztem, hogy kommentáltam volna, bár nem túl produktív volt negatív megállapításom, pláne, hogy kifogástalan mostani magyarázatod pont, hogy szláv irányba mutat.
Most azonban valami szöget ütött a fejembe...
Vannak, ugye, nevek, amelyeket az emberek szava járásuk után kapnak... nem származhat-e nevezett Bejó a "Beh jó!", mai "De jó!" szavajárásból?
