Egyszer volt egy nagy csoda, neve: birka-iskola. Ki nem szólt, csak bégetett, az kapott dicséretet. Ki oda se ballagott, még jutalmat is kapott, így hát egy se ment oda, meg is szűnt az iskola. Weöres Sándor
:-)))
SEHALLSELÁT DÖMÖTÖR
Sehallselát Dömötör buta volt, mint hat ökör, mert ez a Sehallselát kerülte az iskolát. Azt gondolta, hogy a pék a pékhálót szövi rég, és kemencét fűt a pók, ottan sülnek a cipók. Azt hitte, hogy szűcs az ács, zabszalmát sző a takács, sziklát aszal a szakács, libát patkol a kovács. Míg más olvasott meg írt, ő csak ordítani bírt, megette a könyvlapot, s utána tintát ivott. Csak azt mondom: Dömötör buta volt, mint hat ökör, mert ez a Sehallselát kerülte az iskolát. Weöres Sándor :-)))
BIZTATÁS
Hét-pupu zivatar, felássuk a kertet. Ki dolgozni nem akar, gyümölcsöt se nyelhet. Hét-karu zivatar, felmossuk a konyhát. Ki dolgozni nem akar, meghúzzuk a kontyát. Hét-fejü zivatar, tanuljuk a leckét. Ki tanulni nem akar, vegyen más fejecskét. Weöres Sándor :-)))
HÁROM EGÉSZ NAPON ÁT...
Három egész napon át bújtam erdő vadonát, gombamezőt, sziklatetőt bejártam. Három egész napon át faragtam egy furulyát, vadrózsából tündérsípot csináltam.
Búcsúzóul szaporán megfújom a furulyám, elmegyek én árkon-bokron, sövényen, Árkon át és bokron át elhagyom az óvodát, tanulok az iskolában serényen. Weöres Sándor :-)))
KEZDŐDIK AZ ISKOLA
Könyv, toll, tinta, ceruza, rontom-bontom, kezdődik az iskola, csak aszondom. Kora reggel rohanás, rontom-bontom, nem könnyű a tanulás, csak aszondom. Tízpercben nagy futkosás, rontom-bontom, torkod fájdul, ne kiálts, csak aszondom. Zsemlye és vajaskenyér, rontom-bontom, morzsát szedhet az egér, csak aszondom. Énekóra, la-la-la, rontom-bontom, reng a terem ablaka, csak aszondom. Tornaóra egy-kettő, rontom-bontom, leszakad a háztető, csak aszondom. Kintről benéz egy szamár, rontom-bontom, iskolába sose jár, csak aszondom. Weöres Sándor :-)))
Azt akarod, hogy mosolygó legyek, bátor, kipihent és vigasztaló! - Tudod, lelkemben sötétlő hegyek között hűsen ring a Szent Anna-tó.
Tudod, lelkemben sötét fenyvesek között zsolozsmát zengenek a fák. Kórusban felel rá a végtelen: - Nem sokat ért meg ebből a világ.
Ilyen vagyok hát. Sziklák rejtekén pihen a kincsem. Büszke és szabad. - Töretlen fénye szent védelemképpen - testőrként ősi fenyők állanak.
- De vannak percek, amikor őrségük - Miattad elpihenni rendelem, és felhozzák a vágyódó örvények a szívemből azt, ami kristálytiszta Élet, Boldogság, Szépség, Szerelem!
Valamikor réges-régen a mai Szent Anna-tó helyén egy magas hegy volt, melynek a tetején vár állott. Vele átellenben, egy órányira, a Bálványos-hegyén is egy hatalmas vár volt (ennek romjai ma is láthatók). Két testvér lakott a két várban, mindkettő kevély, gőgös, irigy volt, egymást sem szerették.
Egyszer a bálványosi várba egy gyönyörű, arannyal, ezüsttel, gyémánttal kidíszített hintóval, melyet hat szilaj paripa húzott, egy nagy úr érkezett. A házigazdának erősen megtetszett a hintó és a lovak, s kérte a vendéget, hogy adja el neki. Cserébe hét falut ígért, azonban a vendég úr hallani sem akart róla, s bármennyire is unszolta, hajthatatlan maradt. Mikor ezt látta a vár ura, cselhez folyamodott. Nagy mulatságot rendezett, ahol kockázással elnyerte a hintót. Másnap első dolga volt, hogy meglátogassa a testvérét. A testvére nagyon megirigyelte a hintót, és fogadtak hogy egy napon belül különb hintót fog szerezni, nem is hat, hanem tizenkét lóval.
Egész nap tűnődött az öcs, hogy honnét szerezzen különb tizenkét lovat. Hiába törte a fejét, semmit nem tudott kitalálni. Hanem egyszer csak mi jutott eszébe? A várba parancsolta a környék legszebb leányait. Egy fél nap se telt bele, és több száz lány gyűlt össze, a legszebb közülük egy Anna nevű volt. Ezt választotta először a vár ura, majd még tizenegyet, és a hintója elébe fogatta őket. A lányok azonban meg se bírták mozdítani a hintót. Az úr szörnyű haragra gerjedt, és ostorával rávágott Annára, aki legelől állt. Patyolatfehér húsából kiserkedt a vér, s jajszava felhangzott a magas egekig. Az úr másodszor is rávágott, ekkor Anna megátkozta, hogy süllyedjen a föld alá. S abban a pillanatban az ég elfeketedett, és szörnyű mennydörgés között a vár összeomlott. A romok egyre lejjebb süllyedtek, mígnem az egész víz alá került, és egy tó alakult ki.
A tó vizén tizenkét hattyú úszott, majd kijöttek a partra, megrázták magukat és visszaváltoztak leányokká. Mind hazasiettek a falujukba, Anna kivételével, aki kápolnát épített a tó partján, s ebben a kápolnában töltötte életének hátralevő részét csendes imádkozással. És jöttek az emberek mindenfelől a kis kápolnához együtt imádkozni a szent életű leánnyal, halála után pedig elnevezték róla a tavat Szent Anna tavának.
- "...cicázik a birka, kapkodja egymást a disznó, a ló pedig rúgja, harapja egymást." - " Marhák, bocik fickándoznak, rázza magát, ugrik, megbokrosodik." - " Szűköl, vonyíkol a kutya: vihar lesz." - " Ha a naplemente veres, tüzes, akkor szélvihar, szél várható."
Augusztus 15. - Nagyboldogasszony, Nagyasszony napja, ekkor ünnepli az egyház Mária mennybemenetelét. Augusztus régi magyar neve KISASSZONY HAVA, amely az augusztusi Mária ünnepre, Nagyboldogasszony napjára utal. Névadója, Augustus császár.
A Mária ünnepek az aratási időszakot közrefogják: Sarlós Boldogasszony a nyitó ünnep, Nagyboldogasszony az aratást bezárja. Nagyboldogasszony és Kisasszony napja /szeptember 8. / közötti napokat szerencsés időszaknak tartják.
E naptól kezdődnek a búcsúnapok, melynek két formája vált hagyománnyá. Egyrészt valamilyen búcsújáró hely meglátogatása / pl.: Máriapócs, Máriabesnyő.../, másrészt az adott település életéhez kapcsolódó eseménnyé vált vásárosok, mutatványosok, körhintások részvételével.
Mivel ebben az időszakban jó idő van, Nagyboldogasszonyt tartották a jó gyümölcs- és szőlőtermés előhírnökének. Ezen időszakban ültették a tyúkokat, mert az minden tojását kiköltötte. A friss tojásokat külön gyűjtötték, mésszel beszórták, mert úgy tapasztalták, hogy ezek sokkal tovább elállnak. A gyógynövényeket megszentelték, ezekkel füstöltek, ha beteg volt a háznál.
" Álmos, porszagú a csend. A világ semmiképpen nem akarja elhinni, hogy hajnal van, de a derengés felhígítja a sötétséget, s a fecskék kisurrannak az eresz alól. Ásítva tápászkodnak a szürke fák, és az árnyékból kiemelik lomha hátukat a szalmakazlak. Még nyújtózkodnak a szalmaszálak, még lehelik magukból a tarlók kenyérszagú melegét, de ez már az aszalódás kesernyés cukra, a búzamezők fiatalságának öregedő emléke..." "Ilyenkor már lassan elcsendesednek az erdők. Üresek a fészkek, lehulltak a virágok, és az erdei tisztások fűerdejét is tarlóra vágta a szisszenő kasza. Hallgatóznak ilyenkor és susognak az erdők; ha vihar van érett hangon szólnak, és a reggelek párájában megfakul a Nyár ezerszínű rokolyája. És a madarak is másként szólnak. A sárgarigó fuvolája most már az érett epret dicséri, a cinkék cserregése a hernyóknak szól, a varjak némán lesik a szöcskét a boglyák puha tetejéről... A letarolt búzamezőkön...elgondolkodva dől a kereszteknek az öregedő Nyár. ...a patakok sem sietnek már sehova. Hacsak esők nem zavarják langyos ágyukat, szívesen elácsorognak a kiöntéseken. Puha tükrükben meghintáztatják a sárga vízililiomot vagy a nefelejcset... A békák zenekara is elhallgatott. Az előénekesek lustán pislognak a forró homokpadokon..." "...part alá bújnak, hogy a hátuk ki ne púposodjék a vízből, csemegéül a gémeknek és a gólyáknak..." "...a malmok se zúgnak hangosan...Csak mint a nagy dongók, álmosan, békésen, és az öreg kerék úgy lapátolja a patakot, mintha sajnálná összetörni a víz kék tükrét..." "...a nap tüzes kereke szikrázva mászik az égi dombon, s a forrás mellett, mélyen az erdőben szuszogva alszik a ráncos képű, pocakos Augusztus. Alszik és izzad. Elszórta már, amije volt, s a napra bízta a világot...A nap a tetőre ért, dél van. Lángol a föld, és mozdulatlan minden, csak a delelő ökrök farka ostorozik, mert az erdőből bögölyrajok zúdulnak ki...Ez az idő az ő idejük és a szöcskéké, akik nagyokat ugranak, rajvonalban rágva a legelőt, ámbár ebben a hőségben még ugrálni is igazán furcsa gusztus..." "... tikkadtságában útra készülés van, egy kis búcsúzás..., és mégis akad az erdő lakói közül, amelyiknek most kezdődik a nász...párt keres magának a koronás fejű őzbak..." "...az árnyékok óramutatója lassan délutánra fordul, és a dombok mögött mintha az alkony vágya sóhajtana... A dombon szőlők...A fürtök megbújnak a ...levelek hónaja alatt, gyűjtik a cukrot, amiből boldogság lesz, és gyűjtik a cukrot, amiből boldogtalanság lesz, és gyűjtik a cukrot, amitől elmúlik mind a kettő... De ezenközben integetni kezd a vén diófa levele, s az érő fürtök megmártják magukat az alkony barna áradásában. A nyugati ég vörös, s az est már elindult az erdőből..." "...- Krii, kirii... - Miért sírsz, kis tücsök?...,hiszen nyár van még! Gyümölcs a fán, tőkén a gerezd, és a magtárakban meghajlanak a gerendák... - Nyár...?- pendül meg a kis citera. - Nyár? Hát nem látsz? Hát nem érzed? Hát nem hallod? ...még nyári suhogásban ringatja magát az erdő, ha megzendül a szél, de az éjszakák elnémultak már, és egymásra rakják a sárga leveleket..." "...a nyárvégi csillagos ég alatt...halkan csoszogott utánunk az Idő..."
Jókai Mór: A Gondviselés egy repülő virágmag történetében
Egyszer a Dunán utaztam fölfelé a gőzösön, ahol szörnyen hosszú időm volt a világ mostani szomorú állapotairól gondolkoznom. Semerre kilátás valami jobb után. Az ember azt sem tudja már, hogy miért él? És tulajdonképpen mi dolga van odáig, amíg meghal?
A terem egyik gömbölyű ablaka nyitva volt, s azon a meleg nyári szellő szabadon fújdogált be. Egyszerre e szellővel egy repülő virágmag lengett be az ablakon át, egyike azon vándoroknak, miknek szárnyat adott a természet, hogy keressenek maguknak jövőt. Elnéztem, hogy mi lesz belőle. Ez a virágmag a túlsó partról jött idáig. Missziója lett volna neki átmenni az innenső partra, s ott talán új ivadékot alapítana. Vajon mi lesz belőle?
A repülő virágmag a szobai légáradatban lomhán libegett ide s tova, s nem talált kijárást ebből az ismeretlen kelepcéből. Egyszer rászállt egy utazó hölgynek a kalapjára, s ott megrekedt a sok strucctoll között; jött azonban egy besétáló utas, az szerencsésen leverte a sétabotjával a hölgy kalapját, s a virágmag újra repült. Azután beleesett egy búzakereskedő poharába, csupa bor lett, az kilökte a pohárból, a földre tapadt. Azután elnéztem ismét, hogy szedi fel magát lassankint, hogy szárítja meg vékony pilléit; egyszer aztán felkerekedett egy krinolin, s a támadt szélvészben a virágmag ismét magasra emelkedett; azután addig kereste sorba az átelleni ablakokat, míg talált egy keskeny nyílást, mint az ujjam; azon hirtelen kisurrant, s megmenekült.
Sokáig néztem utána, amíg kivehettem, hogy igyekezett a másik partot elérni. S ez ekkor nekem nagy vigasztalás volt. Ha ez a virágmag még a tömött gőzhajó belsején is keresztül tudott törni, hogy céljához eljusson: hát én hogy csüggednék el akkor!
Egyszer volt egy szegényember, akinek a világon semmi egyebe nem volt, csak egy szürke lova. Azzal kereste a mindennapi kenyerét, hogy eljárt a szürke lovával őrölni; éjjel nappal mindig őrölt rajta. A szürke ló nagyon megúnta ezt a dolgot, látta, hogy más ember lova mindíg párjával őröl, neki meg magának kellett húzni a malmot, azt mondja hát a gazdájának: - Édes gazdám, mi dolog az, hogy más ember lova mindíg párjával őröl, te meg engem csak magamat fárasztasz itt a malomban? - Biz az annak az az oka, kegves lovam, hogy egy árva bogaram sincs, akit melléd fogadhatnék. - Ha csak ez a baj, eressz el engem, majd kerítek én magamnak egy társat. A szegényember mindjárt kifogta a malomból, eleresztette. Elindult hát a szürke ló, hogy társat kerítsen magának; mén, mendegél hetedhét ország ellen, egyszer meglát egy rókalyukat. Kapja magát, ráfekszik a lyukra, mintha megvolna dögölve, mintha már a farkát se tudná mozdítani. Odabent a rókalyukban egy öreg róka lakott három fiával. Egyszer a legkissebb fia ki akart menni, meglátja a szürkelovat, azt gondolja a fehérségről, hogy hó van. Vissza megy az anyjához. - Jaj, anyám, nem lehet most kimenni, nagy hó van odakint. - Már hogy volna - feleli az öreg róka -, hiszen éppen nyár közepe van most. Eredj ki te, fiam - mondja a középső fiának -, te öregebb vagy, többet tudsz, nézd meg, mi az. Kimegy a középső fia is, az is meglátja a szürke lovat a lyuk száján, az is vissza megy. - Jaj, anyám, csakugyan nem lehet most kimenni, hó van. - Már hogy volna most hó, hiszen éppen nyár közepe van. Eredj ki te, legöregebb fiam, te legtöbbet láttál már a világon, nézd meg, mi van ott. Kimegy a legöregebb fia is, de az is csak azzal megy vissza: - De bizony csakugyan hó van, akárhogy van is a dolog, semmit se láttam, csak a nagy fehérséget. - Nem lehet most hó, hiszen éppen nyár közepe van - mondja az öreg róka, azzal maga ment ki. Látja, hogy nem hó, hanem szürke ló. Gondolkozóba esik, hogy kellene azt elhúzni onnan; ha ott marad, még csak ki se tudnak tőle járni. Próbálták elhúzni a három fiával, de meg se tudták mozdítani. Elmegy hát a farkas komájához. - Kedves komám ugyancsak jó pecsenyére tettem szert, már oda is vittem lyukam szájához, de sehogy se fér bele, pedig ha kívül marad, mind kikezdik a varjak; azért hát azt gondoltam, húzzuk le a te barlangodhoz, abba talán belefér, majd ráhajtunk ketten is. A farkas megörül a jó pecsenyének, gondolta magában: csak egyszer az ő barlangjába legyen, nem eszik abból a róka egy falatot se. Mindjárt visszamentek a róka lyukához; még akkor is ott feküdt a szürke ló, tette magát, mintha meg volna dögölve. Mikor odaértek, elkezd a farkas tanakodni: - Hogy kellene ezt az én barlangomhoz elvinni, koma? - Hát csak úgy - felel a róka -, ahogy én idáig hoztam: a farkam a farkához kötöttem, úgy hoztam árkon-bokron keresztül, még csak nehéz sem volt. Most hát kössük a te farkadhoz a farkát, úgy a legszebb elviheted. A farkas mindjárt ráállott, az bizony jó lesz! Már előre fente a fogát a jó pecsenyére - a róka meg erősen összekötötte a farkas farkát a szürke ló farkával. - Húzhatod már, koma! Húzza a farkas, majd megszakad, de meg se bírja mozdítani, amint legjobban erőlködik, hirtelen felugrik a szürke ló, elkezd szaladni, húzza ám a farkast farkánál fogva maga után árkon-bokron keresztül, mint a dögöt - elvitte egyenest a gazdájához. - No, gazdám, hoztam magamnak társat. A szegényember mindjárt agyonverte a farkast, a bőrét eladta jó pénzért, azon vett egy másik lovat, attól fogva sohasem őrölt magában a szürke ló. Ha magában őrölt volna, az én mesém is tovább tartott volna. Arany László: Magyar népmesék
Július 25.: - Jakab napjáig, az aratók igyeketek befejezni a munkát, mert a megfigyelés szerint - " Ami a földeken marad, az ott is vész!" - ez Jakab zivatart hozó kedvére utal. A Jakab napi időjárás előre jelzései szerint, ha ezen a napon tiszta az éjszaka, bő termés várható. A délelőtti idő, a karácsonyi időjárást mutatja, mert ha erősen felhős az ég, akkor nagy hóra kell számítani. Érdemes megfigyelni a hangyákat, mert ha Jakab napjáig nagy halmot hordanak, hideg esztendő következik. A szőlő e naptól, édesdni kezd.
Az aratás végén hagyományosan, az utolsó táblát talpon hagyták, föláldozták.../ madaraknak, szegényeknek.../, abban a reményben, hogy a következő évben jó termés lesz. Az utolsó kévéből egy-egy kis csomót mindenki hazavitt, és az őszi vetőmag közé vegyítette. Az utolsó szálakból készítette el a marokszedő az aratókoszorút is/ formája: koszorú, csiga, korona.../. A nagyobb koszorút, általában vesszőre fonták, vagy favázra erősítették, mezei virágokkal, színes szalagokkal díszítették. Az aratás után, azt rúdra, vagy fejre helyezve, ünneplőbe öltözve, szertartásos keretek között adták át a gazdának. Az arató menet a falun haladt át, s a lakosok a koszorút és vivőjét vízzel öntözték. / bőségvarázsló, esővarázsló hagyomány / Hasonlóan a fogadó gazda, gazdasszony is meglocsolta, megköszönte az adományt, áldomást ittak, étellel is megkínálták az aratókat. Az aratókoszorút a tisztaszobába az asztal fölé, a mestergerendára akasztották. Az új vetéskor kimorzsolták, összekeverték a vetőmaggal, így biztosították a jövő évi jó termést.
A nagy munka befejezését a nagybirtokon dolgozó időszaki munkások arató bállal, táncmulatsággal zárták. Az aratóbál hagyománya napjainkban is élő szokás.
Szent Jakab a zarándokok védőszentje. Nyugvó helye először jeltelen sír volt ...Compostela. / compos jelentése mező, stela csillag, ... a csillag mezejére temették. / A keresztény világ legfontosabb zarándok helyévé emelkedett. Ma, hatalmas katedrális, Santiago székesegyháza áll a helyén. Az ásatások során megtalát nagyméretú síremlék és Szent Jakab ereklyék bizonyítják ősi erdetét, mely Világ Örökségünk része. A világ minden részéről ma is, sok ember indul... vállalja a hosszú utat... zarándokol... Comopstela csillag mezejéhez.
Elküldték Jakabot, arassa le a zabot. Jakab nem aratta le a zabot, Jakab nem ment haza.
Elküldték a szolgálót, hívja haza Jakabot. A szolgáló nem hívta haza Jakabot, Jakab nem aratta le a zabot, Jakab nem ment haza.
Elküldték a kutyát, harapja meg a szolgálót. A kutya nem harapta meg a szolgálót, A szolgáló nem hívta haza Jakabot, Jakab nem aratta le a zabot, Jakab nem ment haza.
Elküldték a botot, verje meg a kutyát. A bot nem verte meg a kutyát, A kutya nem harapta meg a szolgálót, A szolgáló nem hívta haza Jakabot, Jakab nem aratta le a zabot, Jakab nem ment haza.
Elküldték a tüzet, égesse meg a botot. A tűz nem égette meg a botot, A bot nem verte meg a kutyát, A kutya nem harapta meg a szolgálót, A szolgáló nem hívta haza Jakabot, Jakab nem aratta le a zabot, Jakab nem ment haza.
Elküldték a vizet, oltsa el a tüzet. A víz nem oltotta el a tüzet, A tűz nem égette meg a botot, A bot nem verte meg a kutyát, A kutya nem harapta meg a szolgálót, A szolgáló nem hívta haza Jakabot, Jakab nem aratta le a zabot, Jakab nem ment haza.
Elküldték a bikát, igya meg a vizet. A bika megitta a vizet, A víz eloltotta a tüzet, A tűz megégette a botot, A bot megverte a kutyát, A kutya megharapta a szolgálót, A szolgáló haza hívta Jakabot, Jakab learatta a zabot, Jakab elment haza.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ez a király olyan hatalmas volt, hogy ha eltüsszentette magát, az egész ország népének azt kellett mondani: adj'isten egészségére! Hogyha náthás volt, nem is lehetett más szót hallani az országban, mint: "Adj' isten egészségére!" Minden ember mondta, csak a csillagszemű juhász nem akarta sohase mondani. Megtudta ezt a király, nagyon megharagudott, s maga elé hívatta a juhászt. Elmegy a juhász, s megáll a király előtt, aki éppen a trónusán ült, s nagyon mérges volt. - Mondd midjárt: adj'isten egészségemre!- kiáltott rá. - Adj'isten egészségemre!- mondta a csillagszemű juhász. - Nekem, nekem, te gazember!- kiabálta a király. - Nekem, nekem, felséges uram- válaszolt a juhász. - De nekem, én nekem!- ordított magából kikelve a király.- Mondd azt tüstént, hogy adj'isten egészségére, felséges királyom! - Nem mondom biz én addig, amíg a királykisasszonyt hozzám nen adják feleségül. A királykisasszony is ott ült a szobában egy kisebb trónuso. Nagyon megtetszett neki a bátor legény, s egy szóval se mondta, hogy nem megy hozzá. De bezzeg a király kékült-zöldült dühében, s nyomban megparancsolta, hogy vessék a juhászt a fehér medve tömlöcébe. Megfogták a darabontok, s belevetették. De mikor a medve meglátta a juhász csillagszemét, a tömlöc ledtávolabbi szegletébe kucorgott,s dehogy is merte volna bántani. Jön reggel a hopmester,hogy összeszedje a juhász csonzjait, hát látja, hogy biz annak kutya baja. Felvezette királyhoz. - No, te gazember, most közel voltál a halálhoz,mondod-e nyomban, hogy adj'isten egészségemre? De a juhász csak azt mondta: - Nem félek én tíz haláltól sem! Csak akkor mondom, ha a királykisasszonyt nekem adják feleségül. - Eredj hát tíz halálba! És a király megparancsolta, hogy vessék a juhászt az óriás sündisznók tömlöcébe. Be is vetették a darabontok egy szóra, de mikor betették utána az ajtót, a juhász elővette szűre ujjából a furulyáját, s olyan szépen fújta, hogy a sündisznók egymásba kapaszkodtak, s táncra perdültek. Reggel, mikor a hopmester ejött megnézni, hogy maradt-e valami a juhász csontjaiból, még javába fújta, s a sündisznók még mindig járták. Mit volt mit tenni, felvezette a juhászt a királyhoz, s az azt mondta: - No, gazember, most közel voltál a tíz halálhoz, mondod-e már,hogy adj'isten egészségemre? De a juhász csak azt mondta: - Nem félek én száz haláltól sem, csak akkor mondom, ha a királykisasszonyt nekem adják feleségül. - Eredj hát száz halálba!- kiáltott nagy haraggal a király, s megparancsolta, hogy vessék a juhászt a kaszásverembe. El is vitték a darabontok, de mielőtt bevetették volna, arra kérte a juhász őket, menjenek ki egy kicsit, míg ő belenéz a verembe, talán meggondolja magát. A darabontok kimentek, ő pedig felállította a verem mellé a fokosát, ráakasztotta a szűrét, a tetejébe tette a kalapját, s ki kiáltotta a darabontoknak, hogy nem gondolta meg magát. Bejöttek a darabontok, s be is vetették szerencsésen a szűrt meg a kalapot, s észre sem vették, hogy a juhász ott maradt az egyik szögletben a sötétben. Másnap jött a hopmester a lámpással, hát majd hanyatt esett, mikor meglátta a juhászt.Felvezette a királyhoz, aki már akkor még sokkal mérgesebb volt, de azér mégis megkérdezte: - No, most már száz halálba voltál, mondod-e már, hogy adj'isten egészségemre? De a juhász csak azt felelte: - Nem mondom én addig, amig a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül. Látta a király, hogy elpusztítani nem tudja, befogatott a királyi hintóba, maga mellé ültette a juhászt, s elhajtatott az ezüsterdőbe. Ott azt mondta neki: - Látod ezt az ezüsterdőt? Neked adom, ha azt mondod adj'isten egészségemre! De a juhász most is csak azt mondta: - Nem mondom én addig, amíg a királykisasszonyt hozzám nem adják feleségül. A király elhajtatott az aranyvárhoz. Ott azt mondta. - Látod ezt az aranyvárat? Neked adom az ezüst erdőt, aranyvárat, csak mond azt adj'isten egészségére! De a juhász itt is csak azt mondta: - Nem mondom én addig, míg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül! Odébb hajtattak a gyémánttóhoz. Ott a király azt mondta: - Látod ezt a gyémánttavat? Neked adom az ezüsterdőt, aranyvárat, gyémánttavat, csak mondd azt nekem: adj'isten egészségére! De a juhász itt is csak azt mondta: - Nem, nem, nem mondom addig, amíg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül! Látta már a király, hogy semmiképpen nem boldogul vele, nagyot sóhajtott, s azt mondta: - Isten neki hozzád adom a lányomat, de akkor aztán mondd nekem igazán, hogy adj'isten egészségére! - Mondom én, persze hogy mondom, miért ne, mondanám! A király ennek nagyon megörült, s kihirdette, hogy örüljön aZ egész ország népe, mert a leánya férjhez megy. De a legjobban örült a szépséges szép királykisasszony, aki annyi királyfit kikosarazott, s aki a csillagszemű juhászt igazán megszerette. Tartottak aztán olyan lakodalmat, hogy az egész országban mindenki evett,ivott, táncolt. De a király házánál volt a legnagyobb vigasság, a legjobb banda ott húzta,a legjobb ételeket ott főzték. Hát amint a vőfély felhozza a tormás disznófejet, s a király maga elé vette a tálat, hogy mindenkinek a részét kiossza, egyszerre csak nagyot tüsszentett az erős tormától. - Adj'isten egészségére!- káltotta a juhász legelőször,s a király ezen úgy megörült, hogy menten lefordult a székről. Akkor a csillagszemű juhász lett a király. Igen jó király lett belőle, sohasem terhelte a népét azzal, hogy kedvük ellenére jót kívánjanak neki, még is jót kívántak neki minden parancsolat nélkül, mert jó király volt, s igen szerették. Arany László :-)))
- "Az Illés napi vihar felforgatja a kereszteket, elhányja a vontatókat, mindent"
- "Illés napi kereszthányó szél/orkánszél/ - így mondják.
- "Jakab nap veszedelmes: nagy viharokat hoz, dűt, borít, sok kárt csinál."
- "Július a legzivatarosabb hónap".
- "Kaba vidékén úgy mondták: "medvét fogtunk" -, ha nyáron a szérűn a nyomtatók esőt kaptak."
:-)))
Esőfajták:
- perkés /permetező/ eső. - harmateső: kis hajnali csapadék - futó eső - "Futó eső: reggeli vendég hamar el szokott menni" - ezt mondják a reggeli esőre, a harmatesőre is. - felhőszakadás "mintha dézsából öntenék" - sűrű szemmel esik - ködöl az eső - szép csendesen esik - kesereg az idő - záporeső: leginkább délután hérom-négy óra után támad "A zápreső azért nem jó, mert agyonveri a földet, aztán rendesen megrepedezik ez a fekete főd." - csendes eső. "az a hasznos, meleg eső..."
:-)))
Felhőfajták:
- bárányfelleg: "apró, csendes - mintha bárányok volnának" - üres felhő: "Vékony szőke felhő" - a nap átsüti, olyan, mint a lónak a farka. - tornyos felleg: "úgy megyen, abbul nem lesz eső" - nehéz terhes felleg: "sárkányfarok" - esőzsák: "egész feketebarna" színű felhő - viharfelhő: fekete, sötét, haragos felhők..., melyből kevés eső esik, az orkánszerű széllel jön.
Nem is olyan régen, főleg a nagycsaládoknál, a gyerekeket már korán munkára fogták. Nem csak a kistestvérükre kellett vigyázni /...rám is így vigyázott a nővérem... :-) /, de a libákat is rájuk bízták. A libalegelőn nagy gyerek csapat gyűlt össze. Vékony ruhájukban , hogy ne fázzanak, játszottak, fogócskáztak, pörögtek-forogtak, énekeltek...,de csak úgy, hogy közben figyelemmel kísérték a libákat is. A pipék legnagyobb ellenségét, a héját..., így zavarták el:
Héja, héja, lakatos, Látom, lábad ripatos, Míg azt el nem takarod, Addig libát nem kapol. /Heves m. Borsodnádasd/
:-)))
Héja, héja, Vastarajos héja, Ne vidd el a másét, Csak az uraságét. /Debrecen/
:-)))
Üllü-büllü, csaptatóra, Vess szenet a lapítóra. /Krizba, Brassó m., Románia/
:-)))
Ülü, kara héja, Három pipém híjja, Tedd a lábad vastányérba, Vidd a királynénak. /Felsőrákos, Kovászna m., Románia/
Karra, karra, karra, karra héja, Kilenc pipém híja.
Ha nem adod, ha nem adod vissza, Kutyám véred issza..." /Ghymes: Csak a világ végire - Szarka Gyula - Népköltés - Pad alatt/
:-)))
A gyerekek dolga volt a kévébe kötött , keresztbe rakott, learatott búza megőrzése ... Fakereplővel kezükben, azt forgatva, kiabáltak rövid rövid mondókákat, s így zavarták el a kártevőket.
"...amikor a verébfészekből kirepülnek már az első fiókák...Csigák mászkáltak a füveken, nyest hajkurászta az egereket, egy sündisznó is betévedt a kertbe, nagy bánatukra a földigilisztáknak és a rovarokanak...,mit sem törődve a naptár fordulásával, amely szép, piros betűkkel már azt mondta... JÚLIUS..." "...A vágyak zsenge puhasága megkeményedett, és akarattá lett...Cinkeanyó már a második fészekalja tojáson ül, a verébcsemetéknek se szeri, se száma, és esténként megnyitják a verébparlamentet, ahol délután öt órakor pontosan megjelenik a karvaly, és elvisz egy-egy szónokot. A többi szónokot ez nem érdekli, mert marad még elég..." "...a gébicsek békén ültek a kukoricán egész estig, és csak akkor köszöntek el, amikor a patak vizén végigszaladt a piros arcú alkony... A kukorica... erős és nagy volt. Levelei, mint a kard, kemények és élesek voltak..." "...almafa..., mely igazán tele volt gyümölccsel. Az apró, zöld levelek között álmosan nézték a földet..., melyek nem voltak se édesek, sem savanyúak, de még borízűek sem. Egyszerűen szentiváni almák voltak, melyekbe nem rakott cukrot a június..." "...Előttem zab, hátam mögött búza, jobbról szép, csalitos erdő és mélyen alattam széles völgy, melyből elhordták már a petrencéket. Az erdőszélen kinn van még a széna, s az alkonyi erdő hűvös lehelete, az érő búza nyárszaga és a széna száraz, édes illata úgy leng körülöttem..." "...a felhők elindultak keletre, nyugatra, északra, délre. Gomolyogtak, torlódtak, belsejükben villámok dörögtek, és siettek oda, ahol kiszáradt a föld, és lekonyult fejjel esőért imátkoztak a virágok, és esőért sírt a rét..." "...Néha a szél szárnyai végigsuhintanak az erdőn, melyben most már alkonyi árnyak járnak, s ilyenkor az erdő hűse kiárad a vetések közé, ahol elfakult már a búzavirág és gondterhelten bólogatnak már a kalászok. Szárukban lassúbbodik már az élet folyása, és a magok nehezen telnek. De azért egy hét alatt csak megtelnek, s akkor jöhet már a kasza. Szépen lefeküsznek a kalászerdők, mint ahogy ilyenkor elpihentek millió ősök millió éveknek előtte, és az élet megy tovább az érett magok ölében, új csírákban, új kaszák alá..." "...Rengő, ringó, telt kalászú, békebeli nyár..." "...Én még láttam nyomtatást. Süt a nap, a lovak térdig gázolnak a kibontott kévék között, sásolva törik a szalma, száll a nyárszagú por, s a kertek tűnődő csendjéből almák nézik a világot. - Nee, Fecske! Szellő! A lovak nem mennek egy lépssel sem gyorsabban. Nem is biztatás ez, csak szól egyet-egyet az ember, hogy ne legyen olyan egyedül. A rét fölött gólyák szállnak..." /"...Szeretem a magyar tájak ez elmaradhatatlan madarát...Ha látom őket bizalmas közelségben, mindig azt mondom magamban: - Piros lábú, menyecskeszomorító barátom, jól tudod, hogy ősi soron a szívünkbe vettünk..."/ "...a réten kannarózsával öntözik a vásznat, mert ettől fehéredik. Na meg a naptól. A víz - mint a gyöngy - pereg a vásznon, gólyák köröznek a levegőben, lovak a szérűben. A lovak száját néha meg kell húzni, mert a ló nem szeret kőrbe járni. - Nee, fecske! A szérű földje sulykolt agyaggal, s alovak minden lépsére hullik a szem a szérű tányérjára..." "...A szélben ringó vetések helyén tarlott kopárságok hallgatnak, s az ezernyi kalásznép keresztbe rakva alig zizzen, ha a szél búcsúzóra jön esténként, és nincs már kikkel beszélgessen a megsárgult mezők világában. A kereszteken szalakóta leskelődik a bogárnépre, egy-egy ölyv is elbóbiskol rajtuk, amíg csak el nem indúlnak a szérűk felé...,hogy az utódok újra kizsendülhessenek az eljövő időkben."
Június 29.: Péter-Pál napja, ősi ünnep, az aratás kezdő időszaka.
Szent Péter, a halászok - Szent Pál, a térítő apostol fejedelme volt, életútjuk nagyon hasonlított . Névestéjükön szokás volt, hogy egy rúdra kötött ponttyal a halászok végigjárták a falut, másnap halpaprikással és túrós csuszával vendégelték meg az embereket.
Népi megfigyelések szerint Péter-Pál napján, más területeken Sarlós Boldoasszony napján /július 2./ "megszakad a búza", nem fejlődik tovább, kezdetét veheti az aratás. Régen az aratás kaszával, saróval /kévéző aratás/, nehéz, keserves munkával történt, ez adta a jövő évi kenyerüket. A férfiak vágták, a nők kévébe kötötték a kalászokat, perzselő napban hajlongtak, kinn aludtak a mezőkön, hogy kora hajnalban újra kezdhessék a munkát. Népünk nem Péter-Pálkor kezdte az aratást, ahogy a kalendárium előírta, hanem Sarlós Boldogaszony ünnep másnapján. /"nehézkes"Mária Keresztelő Szent János jövendő anyjánál tett látogatásának ünnepe./ Az arató ünnep szokásai leginkább az aratás kezdetéhez és befejezéséhez kapcsolódtak. A betakarítás sikerességét számos szokás, szertartás segítségével biztosították. Sarlós Boldogasszony napján szedett virágok, fűszernövények, gabonafélék szentnek számítottak, varázserővel bírtak. Ezen a napon csak jelképesen dolgoztak, a szerszámokat a templom falához támasztották, hogy a pap megáldhassa azokat. A búzából koszorúnak, szentelménynek, szobadísznek valót szedtek, melynek egyben betegség elhárító szerepet tulajdonítottak. Az aratást másnap áhítattal folytatták, tiszta fehér gyolcsruhában, levett kalappal a búza elé térdeltek és imát mondtak. A munkát a föld keleti sarkában kezdték, az első két kévét keresztbe rakták, mely az életet jelentő új kenyérnek szólt. Az első kéve szemeiből a baromfinak is adtak, hogy jobban gyarapodjon. Egyes területeken az arató az első kévéből a derekára kötött, hogy az a fárasztó, nehéz munka során ne fájjon.
:-)))
Aki legény, jöjjön velem kaszálni, Ne csak mindig a nagy utcán sétálni, Vágok olyan sűrű rendet a réten, Három kislány sem szedi fel a héten.
:-)))
A faluban nicsen legény, csak három, Hát a búzát ki vágja le a nyáron? nagy a búza, ráhajlik a kaszára, Szegény legény sokat izzad utána.
:-)))
Kis kaszám kaszáljál, Öröm a kenyered, Még ha kicsit fel is töri Kaccsod a tenyerem, Télire te adaod Nékem a kenyeret.
:-)))
Mezőről a csűrbe viszik, A csűrben meg kicsépelik, Két kő között megforgatják, Vízzel, sóval megdagasztják, Még a tűznek is kiteszik, Jó annak, ki megéhezik!
:-)))
Mikor kenyér a kezedbe, Mindig én jussak eszedbe. Akkor se egyebekről, Mint az igaz szeretetről. Mag, mag, búzamag, Benne aluszik a nap. Mag, mag, búzamag, Nőjél, nőjél hamarabb!
Ickázás...,ugróiskola..., gyerekkorom egyik legkedvesebb játéka volt, kora tavasztól - késő őszig. Ezt mindennap, saját játékszabályom alapján játszottam, baráti társasággal..., vagy csak úgy...,magam. Az udvarunk árnyékos részén rajzoltam a földre, a szabályos négyzeteket összekötő "iskolát": könnyebb formája a "kémény" - három négyzet egymás fölött, rá /négyzetet felező vonalra/ ...két négyzet egymás mellett, rá... egy négyzet, rá...két négyzet egymás mellett. Nehezebb formája a "háló" - háromszor hármas négyzetrács. :-))) Állandó dobó cserepem volt /kincs/ , ezt minden játék után gondosan elrejtettem, a formát újra karcolással megerősítettem.
Játékszabály:
"Kémény": Alap állás - Első fokozat, az iskola előtt páros lábbal /vonalra lépni nem szabad/. Célba dobás az első négyzetbe, ha vonalra, vagy azon kívül esik a cserepem "megbuktam", társaságban az utánam következő folytatja a játékot...,ha sikerült ügyeskednem, bele találtam a négyzetbe, páros lábbal ugrok az egymás fölé rajzolt három négyzetbe, a kettesbe: terpeszállással,...így tovább, míg az utolsó kettes négyzetben helyben ugrással megfordulok...,vissza..., közben föl kell vennem a cserepet, ha az adott négyzetbe értem. Nem szabad vonalra lépni, vagy valamilyen más formában megtámaszkodni. Ez folytatódik...a célbadobás második négyzetébe...,harmadik..., míg minden négyzetbe pontosan bele dobom a cserepem, és nem lépek vonalra... Második fokozat, az iskola előtt fél lábbal... Harmadik fokozat, az iskola előtt keresztbe tett lábbal...
:-)))
"Háló": Alapjában hasonlít a fönt leírt játékszabályokhoz /célba dobás, nehézségi fokozatok, tiltó szabályok /, csak az ugrálás formájában tér el.
Alap állás - Első fokozat, az iskola előtt páros lábbal /vonalra lépni nem szabad/. Célba dobás a négyzetháló első sorának, középső négyzetébe,ha vonalra, vagy azon kívül esik a cserepem "megbuktam", társaságban az utánam következő folytatja a játékot...Ha, sikerült ügyeskednem, bele találtam a négyzetbe, páros lábbal ugrok a cserepemhez, majd terpeszállásba ugrás a sor két szélső négyzetébe, vissza pároslábra a középsőbe, helyben ugrás fodulással, /arccal a kiinduló állás felé/, cserepet felveszem, ismét terpeszugrás a sor két szélső négyzetébe, vissza páros lábra a középsőbe, majd kiugrás az alapállás helyére. Ez folytatódik...a célbadobás a négyzetháló második sorának, középső négyzetébe..., harmadik sor... Második fokozat, az iskola előtt fél lábbal... Harmadik fokozat, az iskola előtt keresztbe tett lábbal...
Magas szint :-)))
Alapállás az iskola jobb oldala előtt - Első fokozat, az iskola előtt páros lábbal /vonalra lépni nem szabad/. Célba dobás a négyzetháló első sorának jobb szélső négyzetébe. Ha vonalra, vagy azon kívül esik a cserepem "megbuktam", társaságban az utánam következő folytatja a játékot...páros lábbal ugrás kőrbe...minden második négyzetbe...visszaérve, a cserepet felveszem, kiugrás a hálóból. Második fokozat, az iskola előtt fél lábbal... Harmadik fokozat, az iskola előtt keresztbe tett lábbal...
Szent Iván / ősi fényszimbólum / és Keresztelő Szent János / a magyar népdal "virágos" Szent Jánosa / közös ünnepe. Nyári napforduló,az év leghosszabb napja, legrövidebb éjszakája, nyárkezdet. A szentivánéji tűzgyújtás, a hozzá kapcsolódó énekes, mozgásos szertartás még ma is élő népszokás. Örömtűz, a fényt megtartó varázserő...:-))) Régen ezen az éjszakán hatalmas tüzet gyújtottak a kutak környékén, a tűz-füst tisztító erejével űzték el az ártó erőket: sárkányokat, boszorkányokat, rágcsálókat, rovarokat, jégesőt, ködöt....Reménykedtek a jó termésben. A máglyát illatos virágokkal, gyógyfüvekkel /vasfű, fodormenta, bodzafa.../ szórták, mert hittek a tűz-füst gyógyító hatalmában. A tisztító, termékenységfokozó hatást tűzugrással megerősítették, hogy a Nap mindíg olyan magasra "ugorjék", mint ezen a napon. Közben "ugróénekeket", párosító, kiházasító dalokat énekeltek.:-)))
Zoboraljai gyűjtésekből, játék kicsiknek: Színekre
(A gyermekek körben állnak. Középen áll a játékvezető. A kiszámoló szabályai szerint játsszák, szótagolva, minden játékost megérintve.)
Elment macska irodába. Milyen színűt vitt magával? Mondd meg nekem te vagy te!
(akinél befejezte, az mond egy színt, pl.)
- Kéket! - Van-e neked olyanod?
(Akire az utolsó szótag esett, annak kellet magán találni kék színt, ha talált, a játék folytatódott, ha nem, akkor az a játék'os kiesett. Ez is fogyó játék.)
Főleg tavasszal játsszák; igen kedvelt és elterjedt falun és városban egyaránt. Rekeszes formákat karcolnak a földbe vagy rajzolnak krétával az aszfaltra. Ezeken a gyermekek sántikáló mozdulattal, féllábon keresztülugrálnak. A játéknak több változata van, a csiga alakú és körös formáktól, a templomalaprajzú forma változatáig.
"Mennek a fuvarosok, a fekete dobosok a kerekeken éjszaka - a tanyai kutyaugatásokon át, tova! s a falusi zárt kapuk álmain át, tova! az uton a kétfele meredeken árny-hegyü jegenyesor innen is, onnan is árkai mentén..." Weöres Sándor :-)))
ÉGI CSIKÓN LÉPTET A NYÁR
Égi csikón léptet a nyár, tarka idő ünnepe jár, táncra való, fürdeni jó, nagy hegy alatt hűsöl a tó. Hogyha kijössz, messzire mégy, hogyha maradsz, csípdes a légy. Habzik az ég, mint tele-tál, tarka idő szőttese száll. Weöres Sándor :-)))
A TISZA /részlet/
Nyári napnak alkonyúlatánál Megállék a kanyargó Tiszánál Ott, hol a kis Túr siet beléje, Mint a gyerek anyja kebelére.
A folyó oly simán, oly szelíden, Ballagott le parttalan medrében, Nem akarta, hogy a nap sugára Megbotoljék a habjai fodrába'.
Síma tükrén a piros sugárok, /Mint megannyi tündér/ táncot jártak, Szinte hallott lépteik csengése, Mint parányi sarkantyúk pengése.
...Petőfi Sándor
:-)))
DUNA MELLETT
Duna mellett kopár fa, rászállott a madárka, rászállott a madárka, vízre-hajló ágára.
Kettőnket, te madárka, csak elbír a kopár fa, ráülünk az ágára, fütyülünk a világra. Weöres Sándor :-)))
NÉPDALOK
Hess páva, hess páva, Császárné pávája, Ha én páva volnék, Jobb reggel felkelnék
Jobb reggel felkelnék, folyóvízre mennék, Szárnyam csattogtatnám, Szép tollam hullatnám.
:-)))
Rózsafa mely magos, Ága elágazott, A tengeren átal hajlandozott, A tengeren átal hajlandozott.
Egyik ága hajlott Fülöp Sándor udvarába. Héjlom te Szent János, Haján fejlylyüő gyöngykoszorú gyöngy.
Másik ága hajlott Bede Rózsa udvarába. Héjlom te Szent János, Haján felylyüő gyöngykoszorú gyöngy.
:-)))
Erre gyere, amerre én. Majd megtudod, hol lakom én. Csipkebokor a házamba, Kivirul a kalapomba.
:-)))
KINYÍLT A RÓZSA
Kinyílt a rózsa, Hajlik az ága. Nincsen, aki leszakassza, Csak úgy hervad rajta.
Egyik ága hajlik Anna vállára, másik ága reá hajlik János vállára.
Sötét az erdő, Hangos a mező. Kit adsz nékem, királyuram, kivel hazamenjek?
Adok én néked, Szerzek én néked Egy szép fiút, egy szép legényt, kinek neve János.
Szeretem én őtet, Ő is engemet. Szép ő maga, szép ruhája, Szép a két orcája.
Fogom a jobb kezét, Kiviszem a kertbe. Tearózsát, tearózsát Tűzök a mellére. Csak a világ végire...: Szarka Gyula - Népköltés
Nagyon öreg ember már nagyapó. Haja, bajusza, szemöldöke fehér, mint a hó, hanem a képe piros, a mozdulata fürge, a járása sebes. Ha kérdezik tőle, hogy ugyan mennyi idős már, akkor azt mondja rá: - Két hetes. Mikor aztán ezen nevetnek, akkor nagyapó is elmosolyodik. - Ejnye, ejnye hogy énnekem nem akartok hinni. Pedig sohasem hazudtam életemben. Arra fölteszi a pápaszemet s fölírja krétával az asztalra ezt a számot: 77. - Hát, igaz-e, hogy ez két hetes, gyerekek? Amire a Pista gyerek azt mondja, hogy mégis hetvenhétnek kell azt momdani. Ő úgy tanulta az iskolában. - De már látom, hogy csakugyan tudós lesz belőled-kötődik tovább nagyapó-, hanem azt mégse tudnád megmondani, hogy hívják Dorozsmán a talicskát? Nem hívják azt öcskös, sehogy se, hanem tolják. Hát ilyen tréfás ember nagyapó, mikor ráér. Csakhogy nem igen ér rá. Világ életében mindíg sokdolgú ember volt, most is az. Még nem száradt föl a harmat, mikor már ő tolja a talicskát kifelé a szőlőúton. Hej, nem lehetne azt mondani, hányszor fordul meg egy esztendő alatt a szőlőben az az öreg talicska! Azon szokta kihordani a szőlőbe a szerszámokat, a csöbröket, az eleséget, azon szokta haza hordani a nyári piros almát, a nagyszemű szilvát, a korán érő szagos szőlőt. Vízzel főz, borral ránt a szegény ember s a talicskával kocsikázik, akinek lóra nem telik. Ehol most is csikorog már a talicska a homokon, pedig még csak most ébredt fel a napocska is. Csakhogy most nincs a talicskán se nyitó-kapa, se a csíkos tarisznya. Csak egy nagy kosár van rajta,az is levan takarva, vékony fehér lepedővel. - Ugyan, mi van a talicskán, nagyapó?- kérdezi a veréb, ahogy ott ugrál az út mentén a fűzfabokrok közt. - Kis madár- feleli nagyapó-, csakhogy nincs olyan fülemile a világon, amelyik olyan szépen tudna énekelni, mint ez! - De siet, nagyapó- mondják az emberek, akik szinte kifelé igyekeznek-, mindenkit beér, akit meglát. - De mégis elhagyok mindenkit. - Pedig talicskát is tol, nagyapó. - Inkább a talicska húz engem. - Mit visz a talicskán, nagyapó? - Kincset viszek, jó emberek, kincset. Nem is láttatok még ilyet. - Mi van a talicskán, nagyapó?- csörög a szarka is, ahogy billegeti a farkát a mezsgyeszélen. - Vendég, te csacska madár, olyan vendég, amilyen még sose járt a szőlőben. Gyere ki, nézd meg, ha szépet akarsz látni. - Mi van a talicskán, nagyapó?- zümmög a méhecske a nagyapó feje körül. - Piros rózsabimbó, fehér liliomszál. A méhecskének se kellett több. Odarepült döngicsélve a kosár fölé: már csak megnézi azt a piros rózsabimbót, fehér liliomszálat. - Hess, hess, méhecske- kiáltott nagyapó-, ez a virág nem a te számodra termett. Ahogy beértek a nagyfás-közbe, nagyapó letette a talicskát addig, míg rágyújtotta pipájára. Úgy füstölt a pipa, hogy a méhecske arra se mert többet repülni. - No, most már úgy megyünk, mint a gőzös- mondta nagyapó-, sebesen és füstölve. Csak egy szempillanatig tartott a pipára gyújtás, de azalatt a szellő föllebbentette egy kicsit a lepedő szélét, s a pirosszárnyú pille bekukucskált alá. Nem mondta, hogy mit látott a kosárban, de valami nagyon szépet láthatott, mert táncolni kezdett örömében. Nem is maradt el a kosár mellől többet, míg ki nem értek a szőlőbe. De mire kiértek, akkorára kint volt ám a veréb is. Ott csipogott a lugaskarón: - Lássuk hát azt a szépen szóló madarat! A méhecske is ott döngicsélt a fodormenták közt: - Hát hol az a piros rózsabimbó, fehérliliomszál? De még a szarka is ott csörgött az eperfa hegyiben: - Gyere ki a kosárból, te híres vendég! A lepedő elkezdett mozogni, s megszólalt alóla valaki: - Vegyél ki, nagyapó! A veréb odaröppent a kosár szélére: - Még ilyen szép csicsergést csakugyan nem hallottam. Nagyapó lekapta a kosárról a lepedőt, hát egy kislány volt alatta, fehér, mint a liliom, piros, mint a rózsa. - Jaj, de csudaszép virágszál!- zümmögött a méhike. Akkorára odaérkeztek az emberek is, akiket nagyapó elhagyott az úton. Benéztek ők is: mi volt a talicskán, s mosolyogva mondták egymásnak: - Hiszen ez Panka, a nagyapó unokája. Legnagyobb kincse nagyapónak a kerek világon.
Hempergek a tengeren, lebegek a fellegen, hegycsúcsokon ragyogok. Tudod-e már ki vagyok? Lenyugszom és fölkelek. Én hozom a meleget. Bőröd tőlem fekete. Ki vagyok már tudod-e?
Engem mindenki szeret. Látom, kész a felelet, minden gyerek tudja már: én vagyok a napsugár. Jancsik Pál :-)))
SÉTÁLNI MEGY PANKA
Sétálni megy Panka a búzamezőbe, Pillangós papucsba, hófehér kötőbe, Dalogatva ballag, egyes-egymagába - virágtestvérkéi vigyázzatok rája! Simulj, puha pázsit, lába alá lágyan, fütyülj, neki szépet, te rigó a nádban!
Légy a legyezője, te lapu levele! fecskefarkú pille, röpülj versenyt vele! búzavirág-szeme mosolyog reátok. nevessetek vissza rá, búzavirágok! Kakukkfű, az útját jó szagoddal hintsd be, bújj a lába elül, szúrós királydinnye!
Ha a dűlőúton szegényke kifáradt, szagos fodormenta, te vess neki ágyat! Födjétek be, zsályák, dús leveletekkel, szelíd széki fűvek, csillagfejetekkel! S őre a mezőnek, szép jegenyefanyárfa, te vigyázz reája, csöndes legyen álma! Móra Ferenc :-)))
DÉLI FELHŐK
Domb tövén, hol nyúl szalad s lyukat ás a róka: nyári fényben, napsütésben felhőt les Katóka.
Zöld fűszál az ajka közt, tenyerén az álla... A vándorló felhő-népet álmosan csodálja:
Elől úszik , Mog király, kétágú az orra, feje fölött koronája mint a habos torta.
Fut mögötte a bolond szélesen nevetve- nagy púpjából szürke kígyó nyúlik az egekbe.
Törött kordén utazik egy kopasztott kánya, s haját tépve Bogyóvére, a király leánya.
És utánuk cifra ház gördül sok keréken, benn a cirkusz hercegnője öltözködik éppen.
Száz ruháját, ékszerét odaadná szépen, csak egy hétig futkoshatna lenn a nyári réten. Weöres Sándor :-)))
OLYAN FEHÉR
A bodza nézd milyen fehér Mint a karéj vajaskenyér Meg mint a csipke, hajdanán Ilyet horgolt az én anyám. Olyan fehér, olyan fehér Olyan szelíd fehér tenyér reá borítom arcomat Emlékszik majd, megsimogat. Szép Ernő :-)))
A GÖNCÖL SZEKERÉN
Az ott fenn a Göncölszekér, a kereke ezüstfehér, csillagokból van a rúdja, nincsen lova ami húzza.
Itt a Pejkó, itt a Ráró, a két tüzes, gyors hintaló, befogom a Göncöl elé, úgy vágtatunk hazafelé.
A Tejúton véges - végig csillagpor száll föl az égig, jó nagyokat kurjongatok, ostorommal pattogtatok. Jancsik Pál :-)))
- A reggeli mennydörgés esőt hoz vagy szelet. - Ha délben mennydörög, záporesőt várj. - Hogyha Medárd pityereg, Negyven napig csepereg. - Ha Medárdon esett, a fű szépen kihajt, a szőlő is bőven terem, de a bor gyönge lesz. - Szent Antal a gombát veti, ha napján az eső esik. - "Péter - Pál aratáskor elöl jár." - "Péter- Pálra búza érik, Eljutunk az újkenyérig." - János napja előtt kérjünk esőt, utána már kéretlenül is jön.
Tartós, szép idő lesz:
- "a disznó sokáig heverész a sárban" - "a magasan repülő fecskék szép időt jelentenek" - "ha még késő este is szól a kakukk" - "ha hangosan és sokáig kuruttyolnak a békák"
Esőt jelez:
- "Ha gyorsabban legelnek az állatok a legelőn" - Ha a lúd nagy lármával fürdik - Ha a szamár ordít - Ha fürödnek a madarak/verebek/ a porban - Ha fecske alant jár - Kakas este korán szól - Ha feltűnően sokat turbékolnak a gerlicék
"...A vándormadarak megjöttek, a fészkekben már parázslik az új élet, a virágok már kinyíltak, a vetések szépek, a patakok folydogálnak a régi mederben, a szél útja, a felhők járása, az ég és a csillagok: minden a régi..." "...Az akác már virágzott, a gerlék kurrogtak, s a kakukkok kérdezetlenül is száz évet jósoltak boldog - boldogtalannak. A domboldalakon vastag, édes volt a fű, és a pintyek dala alig tudott utat törni a sokféle virág bódult illatában..." "...A patak vize csobogva ment saját nyomában, s a napsugárban mámoros szitakötők járták a táncot. A rétek selyme suhogva hajladozott..., és a méhek döngése úgy szólt, mintha a föld orgonája szólt volna titokzatos, meleg mélységekben..." "...a fákon a virágok helyén zöld golyócskák születtek - kiből alma lesz, kiből cseresznye, estleg körte - ,a rozsok kihányták ezüstös fejüket, és tengerként hullámzottak a suttogó szélben. A természet tudta, hogy öregszik a tavasz. Elkésni nem szabad, mert egyszerre itt a nyár..." "...Aztán egyszerre nyári forróság szakadt a világra. A nap megmutatta ragyogó arcát, és időtlen tüzének parazsát meghordozta a föld felett..." "...Fényesebb a napsugár, mélyebb az árnyék és a rozstáblák suttogva ringatják a szőkülő kalászokat. Hányja már fejét a búza is,..." "...már a nyár tartja kötényében, a kalászoknak férfias bajuszuk nőtt, és nem félnek már a kaszától, mert polyvatenyerükben húszszorosan megérett már jövendő életük..." "...s a hajnalban ballagó nyúl csak a zabból látszik ki meg az árpából. A rozs már akkora, hogy abban a szarvas is elfekhetik, nemhogy az őz. A legelőkön elvirágzott a galagonya és a nádasok felmelegedő vizében apró vadkacsafiak lesik a bogárnépet. Felettük csattog a nádirigó, hajlik a nád, és ha árnyék úszik el felettük, csobbanva buknak le a hínáros vízben, ahova nem ér el a héja karma. Érnek a vetések, nőnek a fiókák és a rétek ezerszínű virágai táncra hajlanak a szélben, mely szerelmes virágport hord a levegőben..." "...Ekkor már melegek voltak az éjszakák, illatokban dúsak és élettel teljesek..." "...Híre - pora sincs... a sok esőnek...Beitta a föld, elhordták a szelek, és felszívta a szivárvány...Pedig most kellene...aztán megjött az eső...Szörnyű zenebona előzte meg. Nem csoda, a levegő szinte reszketett a villamosságtól, és az égi erők mély hördülésekkel gurguláztak a felhők hátán. A kivilágítás félelmetesen szép volt, és egy megfelelően kiteremtettézett reccsenés után...kilyukasztotta a fellegek esernyőjét, mert zuhogva megeredt az eső..." "...A tavalyi avar alatt a rothadás őrölte azt, ami volt, nedvesség olvasztotta azt, ami lesz, és esők mosták a földbe a növények élelmét. A gyökerek aztán felszívták, és nyomták akár húszméteres magasságba is a folyékony táplálékot..." "...Komolyak és sötétek lettek az erdők...Magukhoz ölelték a fészkeket, vackokat, és minden lépésre titkos zugok épültek, ahová belátni nem lehet..." "...Később, nagyon halkan, megzendül az erdő. A mezőről beszalad a búzamezők, alélt szénarendek, suttogó kukoricák, útmenti virágok kavargó illata. Lassú szélben suttognak a fák, valahol hazafelé dohog egy gép, utána öregesen kattog egy szekér, és amikor a feketerigó is befejezte álmos furulyázását, a völgyekből elindul az Éjszaka jámbor szállásmestere, az álom ágyazója, a csillagszemű Est..." "...a madarak...jól aludtak, mert a fiókák ettek, a kis szülők pedig repültek, kutattak, dolgoztak, és az utolsó forduló után csak annyi erejük volt, hogy fejüket a szárnyuk alá dugják..." "...szívesen megsimogattam volna. De nem lehetett...Erre a gondolatra úgy éreztem, mintha valaki szelíden eltolt volna a fészektől. Valószínű a Nyár éltető, ölelő karú asszonya volt, akinek a szeme a nap, teje a harmat, ágya a puha föld, és akit ebben a hónapban úgy hívnak, hogy Június."
Fekete István - novella részletek
:-))) Ezer hold erdő: ezerszer tízezer búvóhely..."
