Már azt hittem elvesztél, olyan sokáig nem jelentkeztél.
A beszámolóm azért készül ilyen lassan, mert részletes. Ha csak felsorolom hol jártam nem mész vele sokra. Nekem nincs blog-om, ahol regényt írhatnék. És időm is csak szakaszosan adódik, ezért a több napos szünetek. Remélem az oda készülőknek azért nagy segítség lesz a tapasztalatunk.
nekunk is November-t mondtak, illetve ha abszolut nem akarsz eselyt adni a 2-3 napos esoknek se akkor szvsz jobb a november. En komolyan izgultam a januartol, osszesen 2 teljesen esos napunk volt a 20-bol, illetve azert tenyleg minden du esett Reunionon, 1-2 orat a parton is. Tok jo volt, nem panaszkodom, de valoszinu Nov az meg jobb.
Hagica, magasra tetted a lecet a beszamoloiddal:) nagyon tetszenek. Azt hiszem fel kell kotnom a gatyamat hogy leirjam a mi kis 4 napunkat. Annyira szornyen el vagyok havazva miota hazaertunknem is tudom mikor lesz meg, alig alszom mostanaban.
Láttam tűzfát a fotódid között, de nekem azon alig volt virág. Mauritiusi képeslapokon olyanok voltak, hogy az egész fa csak merő vörös volt, egy cseppnyi zöld levél nélkül és vannak országutak ott, amiket ezek szegélyeznek és akkor egy tűzvörös alagúton mész át az autóval. Én ezt a szakaszt szeretném mindenképpen megélni. A Mauritiuson élő egyik magyar mondta, hogy november vége a nyerő.
Igen, én januárra gondoltam. A tűzfák teljes virágzásban voltak, sőt az a sárga virágú fa is, amelyik olyan akác szerű és gyönyörű habos sárga. Szerintem a fotóim között is láthatsz tűzfát.
"Az viszont elég közel van a mexikói utatokhoz."- ezt most a januárra érted?
Mi novermberben utazunk Mexikóba és egy évre rá novemberben utaznánk Reunionra is. Főleg a lángfák miatt, mert azok novemberben kezdenek virágozni és anno februárban már maun nem láttunk belőlük semmit sem.
Hát igen ez így van. Mi is fél évet dolgoztunk a szervezésen. Viszont ez a január eleji időszak nekünk nagyon bejött. Az időjárás nagyon szerencsésen alakult mind Maun, mind Reunionon. Az viszont elég közel van a mexikói utatokhoz.
Hágica, megnéztük a képeidet együtt, kétszer is. Egyszer a párommal és másodszor a párral, akiket Mauritiuson ismertünk meg és azóta is találkozunk és mindkettőnk terve visszamenni Mau-Reunion kombinációra. Az idén őszre Mexikót tervezzük, de a képeid láttán mindeki meginogott, hogy mivel még semmi sincs foglalva, még változtathatunk a terven. De én most nem akarok, mert a másik utazással rengeteget foglalkoztam, rengeteget dolgoztam vele és most már ragaszkodom hozzá. Így szinte valós terv Mau-Reunion 2010-re! Tegnap találtunk repülőjegyet egy hét múlva 600 Euróért Reunionra, oda-vissza. Kár, hogy nem mehetünkel bármikor, amikor kedvünk tarja.
Vasárnap korán keltünk (minden nap jó korán útnak indultunk a délben beúszó felhők támadását megelőzendő) és elindultunk a Cilaos kaldera belsejét megnézni. Az előző nap a magasból megcsodált kacskaringós szerpentinen haladtunk a zöld kakastaréj alakú hegyek oldalába vájt szerpentinen. A látvány fantasztikus volt, de sajnos nem nagyon tudtunk a keskeny kanyargós úton megállni fotózni. Már egészen magasan jártunk, amikor egy keskeny alagúthoz érkeztünk, amely - átlyukasztva a kalderát körbezáró hegyet - bevezetett bennünket a katlanba. Úgy tűnt nekünk, hogy az autónk éppen csak átfér a szűk nyíláson, ha óvatosan haladunk. Később azonban láttuk, hogy ami nekünk nagyon szűknek tűnt, azon kamionok és nagy testű autóbuszok is átküzdik magukat, igaz ők is nagyon óvatosan. És persze egyszerre csak egy irányban. Furcsa volt még, hogy a hosszú úton nem nagyon láttunk védőhálót, az útra hullott köveket viszont annál többet, amit a közlekedők békésen kerülgettek. Cilaos városában éppen kinyitott a túrista iroda mire odaértünk. Kaptunk is ott egy igen elnagyolt térképet a környékről. A Bras Rouge vízesést szerettük volna megtalálni, de sem a térkép, sem az elnagyolt útjelzések alapján nem sikerült a helyes irányt belőnünk. Így maradt a már megszokott, mutogatós francia nyelvű útbaigazítás. Végre rátévedtünk a helyes útra, és következett egy lefelé ereszkedő, nagyon meredek, masni alakban haladó szerpentin. Párom aggódni kezdett, hogy visszafelé bírja-e majd ezt a meredek utat a bérelt kisautónk motorja. Aztán még a gyalogösvény megtalálása sem volt egyszerű, annyira szerény tábla jelezte az irányt, hogy elsőre simán elmentünk előtte. Csak az lett gyanús, hogy az út újra emelkedni kezdett, nekünk pedig lefelé kellett valahogy haladni a szakadék felé. Végül nyomra vezetett a tábla környékén parkoló 2 autó a semmi közepén. Elkezdtünk gyalog lefelé ereszkedni az ösvényen a rettenetes hőségben. Mindvégig az járt a fejünkben, hogy ezt az utat visszafelé már felfelé kapaszkodva kell majd megtennünk !! Végre elértük a vízesést, méghozzá a felső peremén. Annyira meredek és mély szakadékba zuhant alá a víz, hogy nem is mertünk a perem széléig kimenni. Páromat is csak hasalva engedtem fotózni, miközben én fogtam a lábát.
A visszaút a forró párás melegben annyira kifárasztott, hogy délutánra már csak fürdést iktattunk be a vendégség előtt.
Meglátogattuk a már korábban említett magyar ismerősünket, akinek megköszöntük az utunk szervezésében nyújtott segítségét. Sok érdekes dolgot hallottunk tőle és a férjétől az itt lakókról. Elmondták, hogy az itt élő vegyes népesség (kreolok, indiaiak, arabok, kínaiak, franciák) a legnagyobb békességben él egymás mellett, mindegyik őrzi a maga kultúráját. A munkanélküliség elég magas.
A hátra lévő időre kaptunk sok jó tanácsot, mit érdemes feltétlenül megnéznünk.
Következő napon autóval felmentünk a la Fenétre (ablak) kilátóhoz, ahonnan ablak nyílik az egész Cilaos kalderára. Csodálatos érzés volt a magasból végigpásztázni az egész katlant, látni a szerpentineken haladó picikének tűnő, felfelé kapaszkodó autókat. A fensíkokon apró pettyeknek tűntek a házak. A párafelhők időnként beúsztak a képbe, de türelmesen megvártuk, míg a szél arrébb fújja őket és ismét láthatóvá vált a katlan szépsége.
Ezután még elmentünk megnézni a Tamarin erdőt. Különös látványt nyújtott a sok tamarin fa, az ágaikról szakállként lecsüngő zuzmó szerű élősködőkkel. Ez a növényke a párás levegő miatt mindenhol megtelepedik, még a patakon átívelő fahíd karfájáról is ilyenek csüngtek le. A fák sűrűjét időnként piros "függönybojt" virágú bokrok színesítették. Az erdőt szegélyező út mentén gyönyörű nagy fejű kék hortenziák nyíltak minden felé (ez a gyengém :-) !) csak úgy vadon. Egyébként a szigeten a magasabb részeken mindenhol látni a sok-sok kék hortenziát. Itt az erdőből a déli köd bekúszása és ezzel együtt az eső szemerkélése fordított vissza bennünket. A hegyi út mentén (hét vége lévén) mindenütt piknikeltek a helybéliek és még a megeredő eső sem zavarta őket. Itt nagy divat a hét végi piknik. Nekünk úgy tűnt, mintha hét végén minden szigetlakó menetrendszerűen elhagyná a lakóhelyét és valamelyik jól kiépített piknik helyen töltené az egész hétvégéjét. Túlzsúfoltság esetén képesek a tömegesen parkoló autók között a parkolóban felállítani a grillsütőjüket!
Délután aztán átköltöztünk Saint Pierre-be, a következő szálláshelyünkre. Itt újra ragyogó napsütés fogadott, és természetesen trópusi meleg :-).
Elképesztő ez a nagy fehér korall. Szerenék én is az életben ilyeneket látni. Megnéztem most (egyelőre csk kicsiben) a képeidet (majd a páromal együtt szeretném nagyban végignézni). Valami elképesztő a természet. Ismét úgy érzem, ide el kell mennem.
Délután újra búvárszemüveget és pipát húztunk és irány a korallok. Sajnos a képeink nem túl jó minőségűek lettek. Az üzletben azt mondták, hogy öreg volt a film a víz alatti fényképezőgépben. Hát ez talán így lehetett, mert egy diszkont hálózatban vettük akcióban kb. egy éve. Ki tudja nem azért akciózták, mert már régi készlet volt. Mindenesetre így lekicsinyítve talán nem annyira élvezhetetlenül szemcsés. Annyi azért látszik, milyen sekély vízben állnak a korallbokrok, alig van felettük víz.
Harmadnap jó korán elindultunk, hogy megmásszuk a Cap Noir felett a Roche Verre Bouteille (Palack-szikla) magaslatot. Az út nem volt könnyű, a gyönyörű napsütésben igencsak megizzadtunk a hegyre fölfelé mászva. Helyenként annyira meredek volt az utunk, hogy a sziklára erősített vaslétrákon kellett felfelé másznunk. Útközben gyakran megálltunk fotózni, mert hihetetlen szép látvány tárult elénk: a Mafate kaldera ragyogó napsütésben. Nem győztünk betelni a mélység buja zöld látványával, lábunk alatt a szakadékkal. Az ösvény mellett különféle színű trópusi virágok, rengeteg csábító nagyszemű piros szamóca. Csalódásomra a szamóca érett piros színe ellenére élvezhetetlen, vízízű volt. Többször is megkóstoltam, de az itthoninak csak silány utánzata.
Felérve a gerincre pihentünk egy keveset és sokat ittunk, mert több liter folyadékot veszítettünk a felfelé mászással a párás melegben. A hegy minkét oldalára ráláthattunk, a Palack szikla mellett a tiszta időben. Az időzítés jó volt, mert csak akkor kezdett párafelhő gyülekezni, amikor már lefelé indultunk egy kevésbé érdekes, de sokkal könnyebb útvonalon.
A beszámolód első részében eszméletlen szép az a kép a vízesésről és a türkíz színű taváról. Amióta olvasok reunioni beszámolókat mindig ez a déltől kezdődő felhőtakaró/köd maradt meg bennem. Ez az egy, ami elveszi a kedvem Reuniontól, mert ha egész délután így marad az idő, akkor mi értelme bárhova is menni, ha semmit sem látok?
Ezután elkezdtünk cikkcakkban haladni a csatornavályúk mentén, mert azt olvastuk,hogy a felső tóhoz a csatornát követve jutunk el. Minduntalan a középső tóhoz keveredtünk, sehogy sem találtuk a felfelé vezető utat. Egyszer csak, a már korábban említett vasrács közelében a hegyoldalról lefelé ereszkedő két fiút láttunk egy olyan ösvényen, melyet egy jó nagy bokor takart el előlünk. Kérdezősködésünkre mutogatták, hogy a Malheur (Balszerencse) tótól jönnek. Irány a hegyoldal, fent újabb csatornavályú. Itt már lazább az út, csak a vályú mentén kell haladni (bár néha szakadék szélén) és egy letaposott drótkerítésen átlépve előttünk kéklett a tó. Ennek nincs vízesése, mert víz alatti források táplálják. Viszont annyira tiszta, hogy ittunk a kellemesen hűvös vizéből. Visszafelé már végig a megtalált csatorna mentén haladtunk, időnként hasadékon, sötét alagúton át, vagy vízben gázolva. Egyszer csak kiértünk az útszéli snack bárhoz, ahol ezt a csatornát az ösvény elején már kétszer is lazán átugortuk.
Érdekes, hogy néhány nappal később, amikor meglátogattuk Melindát - az egyik topik társunk ott élő unokatesóját, aki kérésemre segített helyi telefonjaival és nyelvtudásával a szálásfoglalásoknál - azt hallottuk tőle és a férjétől, hogy ezeket a tavakat tilos látogatni. Tehát a vasrács és a kerítés nem véletlenül volt ott, és ezért nincsenek jelölve az ösvények sem. Ez a rész egyrészt vízmű terület, másrészt nagyon veszélyes itt fürödni. Ha a hegyekben esik az eső, itt a jó idő ellenére is órák alatt 1 métert is emelkedhet a vízszint és lesodorhatja a fürdőzőket a szakadékba. Az előző héten is meghalt itt egy ember. Persze erre a strandolók fittyet hánynak és bemásznak. Ez már több éve így van, mégis sem a magyar utikönyv sem a német túra könyv nem tesz említést róla, sőt túra térképpel segíti az odajutást !! Na azért kár lett volna kihagyni, és mi amúgy sem fürödni mentünk.
A melegtől és a hegymászástól elfáradva otthon letusoltunk és irány a tenger. Végignéztünk az aranyhomokos parton és pár száz méterre tőlünk nagyobb létszámú fürdőzőt láttunk, mint az előtünk fekvő szakaszon. Bár ők is csak max. derékig álltak a vízben. Látszott, hogy ott is sekély lehet. Minden esetre oda mentünk, hátha azért vannak többen, mert ott nem olyan köves a fenék. Jól számítottunk, végre puha homokban lépkedhettünk. Felvettem a búvárszemüvegem és a pipám, hogy beúszom a korallzátonyig. Meglepetten láttam, hogy alig pár lépésnyire tőlünk színes korall bokrok ülnek a sekély víz alatt mindenfelé és hemzsegnek a gyönyörű színekben pompázó halak a pár centistől a 40 centisig. És nem félnek a fürdőzőktől, nem rebbennek szét, csak komótosan arrébb úsznak. Helyenként olyan alacsony volt a víz, hogy a fenéken ülve (!) bámultam és fotóztam őket. Hihetetlen élmény volt. Párom is felszerelkezett és úgy haladtunk bokortól bokorig, hogy hasaltunk a vízen és a kezünkkel toltuk magunkat tovább a fenéken, nehogy beleütközzünk a korallokba.
Remélem a víz alatti felvételeim is sikerültek, bár azokat még most fogjuk előhívatni.
Ezután újra bevettük magunkat a St Gilles patak erdőibe és próbáltuk megtalálni az alsó és felső tavakat.
Nagyon figyelmesen újra végignéztük az ösvény elejét, mert a túrista térképünk szerint valahol itt kellett leágaznia a másik ösvénynek az alsó tóhoz. Találtunk is egy nagyon vékony csapást lefelé és találomra elindultunk azon, hátha abba az irányba vezet. Akkor bizonytalanodtunk el, amikor a kis csapás elveszett egy sáros vízmosásban. Mivel azonban a vízmosás iránya a tó felé vezetett, óvatosan leereszkedtünk rajta. Néhány perc után megcsillant a tó vize, és mi megnyugodtunk, hogy mégis megtaláltuk a tavat, ha nem is a legjobb útvonalon.
Gyönyörű volt a Kormoran tó és az egész környezete. Csak ketten voltunk, senki sem zavarta meg a hangulatot. A partot bambusznád csoportok szegélyezték, rajtuk szövőpinty fészkek csüngtek. Amíg ott nézelődtünk és a vízben lemostuk cipőinkről a sarat, egyszer csak kiemelkedett a vízből két búvár. Meglepetésünkből felocsúdva megkérdeztük tőlük (természetesen mutogatva), hogy merre vezet a helyes út felfelé. Sajnos a vízmosást javasolták, amin maguk is elindultak visszafelé. Utánuk eredtünk, de mire felértünk már felszívódtak.
Tegnap megírtam a következő részt a beszámolóból, egy jó órát foglalkoztam vele. Azután elküldtem a fórumba és huss, elszállt az egész munkám. Így most újra kell írnom:
Tehát másnap nagyon korán keltünk, hogy még a köd előtt felérjünk a Maido hegy kilátójához a Mafate kalderát megcsodálni, ami tavaly a köd miatt nem sikerült. Most is éppenhogy odaértünk, perceken múlt, hogy láthattuk. Néhány kattintás a fényképezőgépen és már el is tűnt a gyorsan gomolygó ködben. De gyönyörű látvány volt!
Szóval az élménybeszámoló, valszeg több részletben:
Az első szállásunk L'Hermitage partszakaszon volt, ez a rész kifejezetten a pancsolni érkező franciák paradicsoma. De a környéken érdemes kirándulásokat tenni, mert szép helyeket lehet felfedezni és ráadásul alacsonyan fekvő terület, nem kell sietni a délben a hegyekbe beülő felhők miatt.
St Paul város mellett megnéztük a St Paul tavat körülvevő mocsaras vizivilágot, sajnos kevés madarat láthattuk, mert szemerkélt az eső. Itt a park bejáratánál a szépen gondozott fűre egymás után potyogtak az érett mangó szemek az árnyat adó nagy fákról. Összeszedtem, vagy 3-4 kg mézédes gyümölcsöt, amit aztán napokig ettünk jól behűtve. Ezután nem messze innen megnéztük a Bernica patak által vájt szakadék gyönyörű burjánzó növényvilágát. Itt nagyon szép fotók készültek, mert az eső éppen szünetelt, de a kocsihoz visszafelé már szaladni kellett a rövid zápor elől. Megjegyzem a két látványosságot egy kicsit nehéz megtalálni, mert táblás jelölést nem láttunk, csak a térképre, az utikönyv leírására és a megérzésünkre hagyatkoztunk.
Később már a ragyogó jó időben megpróbáltuk becserkészni a St.Gilles patak három tavát és vízeséseit. Jelölés megint sehol, az utikönyvben említett útszéli snack bárt - amely mellett be kellene indulnunk gyalog - már másképpen nevezik. Szerencsére éppen befelé indultak francia fiatalok törölközővel a vállukon, így követtük őket és elértük a középső tavat, gyönyörű vízesésével. A cél előtt vasrács állta utunkat, melyet kétféle módon lehet leküzdeni: én a szakadék felett oldalvást átléptem mögé, a párom átbújt a rács alatti szűk helyen. (Visszafelé én is alul bújtam át, látva férjem arcát odafelé, amikor a szakadék felett trükköztem :-) ) Szóval a vizesés alatti tóban komoly strandélet folyt, de nekünk kicsit hidegnek tűnt, így csak térdig merészkedtünk. Ezután megpróbáltuk megtalálni a másik két tavat is, de a jelölések hiányában még egy darabig barangoltunk a hegyi ösvényeken, de nem jártunk sikerrel. Pedig az alsó tavat láttuk a hegy oldalából, de a levezető ösvényt sehogy sem találtuk. Így aztán hazamentünk és beugrottunk a tengerbe.
Hiba volt, mert a partszakasz előttünk töredezett korallokkal és kövekkel volt tele, jól megszúrta a talpunkat. Elhatároztuk, hogy nem adjuk fel és másnap újra elmegyünk szerencsét próbálni és utána keresünk egy jobb partszakaszt a fürdéshez.
Igen, gyorsan elszállt a két hét, de ígérem a beszámoló is jönni fog, csak most be vagyok kicsit havazva. Még a fotókat sem tudtam feltenni a nyilvános albumomba, mert a párommal mindketten fotóztunk, sok az ismétlődő felvétel. Előbb egy válogatást kell készíteni. Addig is küldök két érdekes felvételt a sivatagról és a Nílusról, amit a repülőről fotóztam.
Üdv itthon! Nekem valahogy nagyon gyorsnak tűnt, hogy újra itthon vagytok. Nagyon várom a részletes beszámolód és a tavalyihoz hasonló csodás fotókat!!!
hat sikerult hazaerni hetfon maurol, most meg sok a "backlog" a munkabol, remelem tudok mar a hetvegen reszleresebben irni.
Reunion-t oriasi otlet volt beletenni a Mau-s programba, en sajnalom hogy csak 4 napra sikerult, csodalatos egy hely, en hetekig tudnek a Cirque-kben turazni....Viszont tenyleg nem ez a legjobb idoszak az utazasra, a menetrendszerinti deli esok azert zavaroak.
Es Hagica, koszi a tippeket, bejottek nagyon!
Egyebkent tenyleg nagyon francia egy hely, de laknek ott:)
Nagyon izgalmas lehetett az utatok. Ha kipihened magad, légyszi minél több élmenyeteket írd le. Jó lenne, ha a képeket is meg lehetne nézni valahol. 18-án két ciklon is kőrözött Madagaszkár partjainál, szerintem annak a szele csapott meg titeket is.
Ma értünk haza és még kicsit fáradtak vagyunk a hosszú hazaút miatt. Röviden annyit, hogy nagy szerencsénk volt az időjárással. A 12 napból csak az utolsót verte el az eső. Az előző napból pedig csak a reggelre tervezett kirándulást. Nem is volt rettenetes mennyiségű, csak hát hegyet mászni sáros terepen nem szerencsés. Így aztán soron kívüli városnézést iktattunk be St. Benoit-ben és St Denis-ben, az is érdekes volt. Ezeken a napokon viszont éjjel olyan mennyiségű lé zúdult le, hogy direkt felkeltem nézni, mert ilyet még nem láttam. Tényleg ömlött.
Ja, és utunk elején sikerült még fél napot elpocsékolnunk, mert Párizsban olyan jégeső esett előző nap, hogy nem tudták a gépeket rendesen elindítani. Így minden járat sokat késve indult, felborult a menetrend. Este, amikor kimentünk a reptérre, közölték, hogy a gépünk csak másnap délelőtt tud indulni a csúszások miatt, és ott kell éjszakázni egy szállodában, ahová a légitársaság elhelyezett. Még szerencse, hogy ez az odaúton történt és nem visszafelé, mert ha lekéssük a fapados csatlakozásunkat, hát vehettünk volna új jegyet. Így is elég bonyodalmat okozott a késői indulás.
A bérelt autót ugyanis délre rendeltük a reptérre, és éjfélkor értünk oda. Párizsból a szállodából próbáltam emailt küldeni a késésről, de a hotelben nem működött a fizetős net. Átküldtek a szomszédos hotelbe, de ott sem jártunk szerencsével. Megkértem a recepcióst, hogy a gépéről írhassak, de értetlenül nézett rám, hogy miért nem telefonálok? Mire én közöltem, hogy nem tudok franciául beszélni, csak (szótárral) írni. És ugye a szigeten még a túristák kiszolgálásával foglalkozók sem beszélnek nyelveket. Így aztán felhívta helyettem a céget és átrendezte az átvételt. Ezen felbuzdulva felhívattam vele a szállásunkat is, hogy valamikor éjjel érkezünk, ki ne adják másnak az apartmanunkat, mert nem érünk oda aznap. Így aztán kaptunk egy telefonszámot, hogy ha odaérünk az üdülőfaluhoz hívjuk fel, és hozzák a kapukulcsot. Éjjel 2 körül meg is találtuk nagy nehezen a szállásunkat (egy lélek nem járt az utcán, csak a mulatozásból hazainduló nyaralók, akiknek fogalmuk nem volt, hol van ez a hely). A telefonhívásra bejelentkezik egy csak franciául beszélő éjjeliőr és fogalma sincs mit karattyolok neki angolul. Ez így ment több, mint 10 percen keresztül, - már azt hittem a kocsiban fogok éjszakázni -, amikor kínomban eszembe jutott a la Porta (kapu) francia szó és megtörtént a csoda. Előkászmálódott az őr és mi végre ágyba zuhanhattunk.
A jó viszont az volt, hogy a nappali utazás miatt gyönyörűen látható volt Afrikában a sivatag, a Nílus vonala. Sok fotót is készítettem a gépről.
Na egyenlőre ennyi az élményekből a többit majd később.
Nem Tundenek hivtak veletlenul? Mert ot ismerem, de csak virtualisan, epp ismet Fr.o-ban van.
Megismerkedtem egy helyi ('56) magyar nyugdijassal, az o elmondasa alapjan 10-12 magyar el a szigeten. A szerencsesek, akik meg tudtak oldani a letelepedest itt..
Valoban, ismerkedni itt nem nehez, az biztos :) Mar csak a nyelvuket lenne jo beszelni :) :)
Remelem kellemes elmenyekben gazdag lesz a kov. kirandulas is.
Októberben mi is találkoztunk egy magyar bébiszitter lánnyal, ő Bourg Murat-ban lakott. Rajta kívül 10 nap alatt még külföldivel is alig. Jövőre mi is visszatérünk :)))) Az idő multával biztos megtalálod a társaságod és élvezni fogod ezt a gyönyörű szigetet. Sok szerencsét
csak nyugodtan, neha en is egy filmben erzem magam... ( ha tudnad, milyen hazban lakom.. de hat most 2 hetig egyedul vagyok, hiaba az isteni kornyezet, orulnek eyg kis tarsasagnak), meg csak 1 hete erkeztem, szoval helyi barataim meg igazan nagyon nincsenek... es mindenki valoban csak franciaul beszel, hihetetlen....
