Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Tehát ha jól értem, akkor gyakorlatilag arra használtátok amire készült. Én csak kilőve, szétlőve láttam nagymennyiségben PSzH-t meg FUG ot! A látottak alapján gondolkoztam el azon, hogy mire lehetett volna használni ezeket?!
st_patrick: Néhány szót az infrákról és KM-1-ről. A D-944 három éjjellátó eszközzel rendelkezett: kettő darab TVN-2 infrakészülék (egy a vezetőnek, egy a parancsnoknak) és harmadikként magával a KM-1 kettősműködésű irányzékkal. Sajna mindhárom első generációs, egyfokozatú erősítésel rendelkezett, azaz aktív készülékek voltak. A vezető (és PK) infra fényszórói (2 db) a rendes országuti fényszórók mellett voltak felszerelve, míg a torony külső részén a KM-1-nek külön volt egy nagy infrafényszórója a 14,5mm-es (KPVT) géppuska jobb oldalán: baloldalt a 7,62mm-es (KGKT, később PKT) párhuzamosított géppuska volt. A TVN-2-esek (remélem, még jól emlékszem a típusjelükre) viszonylag gyosan felszerelhetők és üzembehelyezhetők voltak. Cserébe viszont olyasmit nyújtottak, mint amikor nyitott szemmel úszol egy igen koszos medencében: zöld, relative homályos és a távolságbecslésre teljesen alkalmatlan képet közvetítettek. Azon ritka alkalmakkor, amikor infrás éjszakai vezetési gyakorlaton voltunk, az egyik kedvenc szórakozásunk annak a megfigyelése volt, hogy ki hány jelzőoszlopot dönt ki, mivel pl. a fordulási sugár felbecsülése komoly gyakorlatot követelt. Őszintén szólva alig lehetett bármilyen képről beszélni 100 m-es távolságon túl, cserébe viszont ezen a távolságon belül egy egyszerű zseblámpa is képes volt (ideiglenesen) megvakítani. Ez volt a helyzet. A KM-1 már jobb volt, bár az én időmben már elég ritkán hajtottunk végre infrás éleslövészetet vele. Azon ritka alkalmakkor rendszerint megfeleztük az éjszakára előírt lőtávolságokat (egyébként éjszaka hattérmegvilágítású célra, azaz sziluettre, vagy pislogó égővel jelzett célra, azaz torkolattűzre lőttünk) és így sem volt könnyű dolgunk. Talán úgy 500 m-es távolságra még elláttunk vele. Harcban a szörnyű baj az lett volna, hogy a működő infrafényszóróinkat már kilométerekkel korábbról meglátták volna a második generációs (passzív vagy csillagfényes) fényerősítő infrát, (pl. ilyen volt az AMD-re az NSZP-3, vagy a PKM géppuskára a PPN-3), vagy a NATO-ban a nyolcvanas évek végére a harcjárművekben teljesen elterjedt termikus kamerát használók...persze utóbbiak még akkor is észrevettek volna, ha semmit se kapcsolunk be.
Most látom, hogy félrevezető lehet az előbbi irományom. Helyesen:
...továbbá - zászlóaljanként - egy aknavető ütege (a gyakorlatban 4, később 6 db 120mm-es vontatott aknavetővel, és egy vegyes páncéltörő ütege 6 db FAGOT (NATO kód talán AT-4) indítóállvánnyal és 4 db SZP-9 állványos gránátvetővel (73 mm-es HSN löveggel).
Köszönöm a reakciótokat, tényleg jólesik megosztani néhány elfeledettnek tűnő ismeretet, persze nem szabad elfelejteni, hogy én tapasztalatom csak egy abból a sokból, akinek dolga volt a PSZH-val.
Papa70: A kérdésed már inkább harcászati jellegű, mint technikai. Ehhez át kell nézni azt, hogy miből is álltak a PSZH-s zászlóaljak, mivel nem csak a 32 darab D-944 harcjármű volt bennük. Akkoriban a PSZH-s lövésszázadoknak volt egy negyedik (aknavető) szakasza 3 db 82mm-es aknavetővel (Csepeleken...), továbbá egy aknavető ütege (a gyakorlatban 4, később 6 db 120mm-es vontatott aknavetővel, és egy vegyes páncéltörő ütege 6 db FAGOT (NATO kód talán AT-4) indítóállvánnyal és 4 db SZP-9 állványos gránátvetővel (73 mm-es HSN löveggel). Volt még egy légvédelmi rakéta szakasz is 6 db Sztrela-1 kézi indítóállvánnyal. A páncéltörő üteg és a 82 mm-es aknavető szakaszok nem voltak meg a BMP zászlóaljaknál (hiszen ott a meglévő BMP-k önmagukukban 32 db 73 mm-es löveget és egyidejűleg 32 db Maljutka páncéltörő rakétát jelentettek). A katonai vezetőink - minden híresztelés ellenére - akkor sem voltak teljesen ütődöttek, így a PSZH-s egyégek és alegységek rendszerint előretolt állás-, szárnybiztosító, terepszakasz-biztosító, illetve nem a fő-, hanem a másik irányban védő/támadó és korlátozottabban (harc-)felderítő harci alkalmazásra voltak a hadijátékokon beállítva. Rendszerint nem a főirányban (akár támadás, akár védelem) tevékenykedtek volna, ez a BMP-s gépesített lövész alegységek feladata volt. Aki ismeri az akkori (nem a maihoz hasonló sűrűséggel változó) hadrendet, felteheti azt a jó kérdést, hogy tényleg ezekre a másodlagos harcászati feladatokra használtuk volna azt a tömérdek PSZH-s zászlóaljat? Én pedig visszakérdeznék: ismerve a hidegháborúban szembenálló feleket, a Magyar Néphadsereg úgy teljes egészében nem másodlagos feladatokat hajtott volna végre? Az ideiglenes itt állomásozó fegyvertársak pedig ha nem is a legújabb, de lényegesen jobb általános technikai szinvonalon álltak... Az egész világ nagy szerencséjére, a helyes válaszokat soha nem fogjuk már megtudni.
Most komolyan kérdezem, mivel parancsnoki beosztásba voltál, nyilvál sokkal nagyobb rálátásod van volt a témához. Te milyen feladatra alkalmaztad volna a PSZH kat?
Én a szentendrei Kosuth Fősulin voltam sorállományú Csepel sofőr a 80-as évek végén.Napi kapcsolatban voltam aPSZH-k kal de nem vezettem egyszer sem. Emléxem az Ercsi "erőszakos" folyóátkelésre a PSZH a víz közepén leált elvitte a folyó úgy pecázták ki pár kilométerrel lejebb.És akkor mi lett volna ha lőnek is. Egy másik esetben csobánkán kiképzés közben felborult egy példány a halgató beverte a buksiját a géppuskába és elvesztette az eszméletét.No ezután a zászlóaljparancsnokunk" Kis ales" dörgedelmes beszédet intézett a sorállományhoz miszerint"És ne tessék a PSZH-val felborulni" Tök komolyan és nem volt szabad röhögni pedig mindenki tudta hogy a halgató volt a hunyó.
Megint felületes voltam, más látom hogy mik érdekelnek. Akkor sorban:
A PSZH utálta az árkokat, a szántást meg a csúszós, sekély sarat is, ellenben kordonos szőlőben (kordonnal párhuzamosan, hehe) meg poros úton nagyon elemében volt, ha a vezető bírta rendesen tartani, bár annyira nem dolgozott vissza a kormány mint a Csepelen vagy a FUG-on, azokon ugyanis nem volt szervó. Ha a zászlóalj oszlopban kavart, akkor az ötödik kocsitól kormányozni se kellett, mert megtalálta a keréknyomot, és ment magától (kézigázzal). Nem véletlenül volt a farpáncélon a bummfa. De mégis, a lényeg a gumikon volt, a terepnek megfelelő helyes nyomásértéken és leginkább a hibátlan futómintázaton. Kopott mintázattal sárban, sekély hóban rettenetesen le lehetett maradni. Az eredeti "levélmintázatú" gumijaink jobbak voltak, mint a későbbi szovjet "pinamintázatú" gumik. Az utóbbiak egyébként köves talajon (pl. Bakony) hihetetlenül gyorsan elkoptak. A futómintázat többet jelentett mint az esetleges teljesítménykülönbség a motorok terén (az kocsinként úgy 85 LE és 130 LE között ugrándozhatott, beállítástól függően). Mivel parancsnok voltam, nagyon ritkán mentem "begombolkozva". Amikor úgy kellett menni, szinte semmit sem láttam, állandóan a toronylövésszel kellett csetelnem, hogy merre kószálnak a többiek. A harcjárművezetőknek nem volt túl rossz (sokkal ergonomikusabb volt a prizmák elhelyzése, mint a szovjet páncélosokon), de persze nekik is átkozottul leszűkítette a látómezőt. VSZ-NATO? Remélem, emlékszem a számvetési mutatókra, de ha minden igaz, amikor a Bradley minőségi mutatóját 1,00-val számoltuk, ott a BMP-1 az 0,8, a PSZH meg 0,16 volt. De ennek tényleg utána kell néznem...
Dizelparadicsom: igen igazad van, bocsánat. És nem, nem tudom, hogy meg tudod-e különböztetni a két eszközt. De ezért tényleg nem éri meg összeugrani:)
Papa70: igen voltam egypár bakonyi mutatványon is a kocsikkal, mire vagy konkrétan kíváncsi?
St Patrick: szóval a rádiókkal kezdeném. A lövészeknél (pl. a zászlóaljamban) négy PSZH változat volt, és a legnagyobb (talán egyetlen) különbség a rádiókészülékek típusa és száma volt. A belső beszélő berendezés (BB) többnyire megyezett, csak a csatlakozások (A1, A2, A3) száma volt eltérő, de erről majd talán később. Kezdjük az elején. Az alaptípus (ahogy mi neveztük, a raj-PSZH) egy darab R-113-as URH rádióval bírt. Szűk hullámsáv és az R-159-es, és emiatt az 1260-as (-61-es) gyalogsági rádiókkal való összférhetetlenség jellemezte. Nagyon megbízhatatlan dög volt, nem szerettük. Mivel az elektromos vezetékek miatt rendszerint egy, max. kettő egyméteres antennatoldatot használtunk a négyből, az adóteljesítmény sem volt a legjobb. Cserébe viszont csak lassan szívta le az akkumulátorokat. 1988-90 között a PSZH-felújítási program során (tényleg, erről hallottatok már?) ezeket lecserélték R-123-as rádiókra minden felújított kocsiban. A következő a sorban a Szd.PK PSZH volt, kettő darab R-123-al (URH) és egy (vagy kettő?) darab R-107 hordozható rádióval. Na ez már jobb volt, de a gond itt abból adódott, hogy mindkét rádió ugyanarra az antennára dolgozott, tehát egyszerre csak az egyiket lehetett használni. Kapcsolgatni manuálisan kellett. Harcászati éleslövészetek során a századparancsnokot meg a rádiósát ez marha gyorsan kinyírta, úgyhogy az egyik rádióhálót R-107-el dublíroztuk, a saját antennája kidugásával (hülyén nézett ki). Eggyel nagyobb volt a zászlóaljtörzsfőniki (z.TÖF) változat egy darab R-123-al és egy darab R-130 rövidhullámúval, továbbá talán kettő darab R-107-el. Ez a változat megegyezett a felderítő alegységek szakaszparancsnoki kocsijaival. A legjobban felszerelt pedig a zászlóaljparancsnoki (Z.PK) PSZH volt kettő darab R-123-al, egy R-130-al és kettő R-107-el. Kb. ilyen volt az ezred (később dandár) felderítő századparancsnoki kocsija is. A 130-asokkal felszerelt kocsikban kettő plusz akkumulátor is volt a rendszerre kötve, de ez nagytávolságú forgalmazásnál édeskevés volt, folyamatosan járatni kellett a motort, hogy töltsön. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy ezeknek a PSZH változatoknak mi volt a hivatalos típusjele. (D-944?) Most látom, hogy igen sokat írtam, bocsi, majd visszajövök.
Az alsó szövedhez hozzáfüzném hogy én válaszoltam http://englishrussia.com/?p=381 -erre nézd meg. És inkább nézd vissza a hozzászólásokat rendesen és úgy válaszolj. Előre is köszönöm! És szerinted nemtudom hogy VSBRDM más mint a PSZH???
Először is, köszi a topicot, MN. Szakmai karrierem első hat évét PSZH-s parancsnokként éltem meg és némi nosztalgia maradt még bennem. Jártam velük hegyen-völgyön, vizen és mindenhol, pedig igen koros jószágaim voltak. Most is fel tudok idézni majd minden harcászati-technikai jellemzőt meg gyakorlati fogást, szóval bárkinek szívesen állok a rendelkezésére, ha valamire PSZH-ügyben kíváncsi. A kocsival egy nagy gáz volt, hogy nem arra használták, amire igazán alkalmas lett volna, azaz felderítő- és járőrkocsi helyett gyalogsági harceszközként rendszeresítették, ahol pedig (legalábbis harcászatilag, és legalábbis szerintem) minden szempontból a követelmények alsó határát súrolta (mozgékonyság, páncélvédettség, tűzerő, híradás etc.). Ezt viszont bőségesen kárpótolta a viszonylag egyszerű karbantartás és szerelés, a relatíve alacsony fogyasztás (egy BMP lövészzászlóalj húszperces idítási gyakorlata során elfüstölt üzemanyagából majd egy hétig elgyakorlatozgathatott egy PSZH-s zászlóalj), és az a hihetetlen előny, hogy bárhová simán el lehetett vele jutni közúton, viszonylag gyorsan (a személyes rekord 110 km/h volt, enyhe lejtőn, de túléltük). Nekem jó tapasztalataim voltak vele: megfelelő harcjárművezetőkkel, rendszeres karbantartással és persze tartalékalkatrészekkel (ez volt a nehéz része a dolognak) szívós és megbízható csatalovak voltak. A kulcskérdés a jó kiképzés volt, akár harcjárművezetőről, akár toronylövészről, akár rádiósról volt szó, és ez nem propaganda. A gyalogság pedig hamar megtanulta, hogy ha segít ezeknek, akkor nem kell túl sokat kutyagolnia, télen nem fázik (bizony, ellentétben az egyik korábbi hozzászólóval a PSZH tapasztalataim szerint messze a legjobb fűtésű páncélozott eszköz volt), tud hol szundítani stb.stb.
btw, az egyik korábbi hozzászóló (bocsi, nem néztem meg a nicket) kettő VSBRDM-ről készült képet tett föl. Az nagyon nem PSZH, merthogy benzinmotoros, más a páncéltest kialakítása, más a tornya, meg más sokmindene. A géppuskái meg a rádiója ugyanazok, kábé ennyi a hasonlóság).
Az MN részére D–944-00, D–944–21, D–944–22, D–944–31 és D–944 M modifikációkat gyártották. A határőrségünk részére a D–944–77 változatot szállították. Külföldi megrendelésre NDK-ba a D–944–40, D–944–41 és D–944–42 változatokat, Irak részére a D–944–50 és D–944–53 modifikációt adták át.
Össze tudnánk szedni melyik típusszám melyik változatot jelenti? Esetleg a különbségeket is?
Ha katona lettem volna, ilyenben szerettem volna nyomulni:-)
(Nem PSZH, de mint lentebb kifejtette egy tapasztalt topictárs, igen hasonlít)
http://englishrussia.com/?p=381
(Valaki betehetne egypár képet róla!)
Igazad van... úgy látom, a 70-80-as években volt ilyesmi. Én szerencsére már nem éltem meg, bár javítottam a 101-es tü dd. vezetési pontjait, de a 90-es évekre már csak BTR-ek maradtak (gondolom nem véletlen) - no meg UAZ-ba szerelt R-130 rád.áll-ok.
így néz ki, ha érdekel, és az Árpád rendszer, illetve egy R-142 közepes teljesítményű rádióállomás volt beszerelve. Amúgy a tü.o-k is ezt használták vezetési pontnak az egykori önjáró tü.o-k vezetésére (25. gl.dd - 1996)
2 dolgot szeretnék hozzáfűzni. A Tüzér vezetési pont nem PSZH, hanem BTR -II PU-50 típusú lánctalpas eszköz volt, ebben volt az Árpád tűzvezető rendszer telepítve. Második megjegyzés, hogy a gépesített lövészek szakasz szinten R-107 és R-105D rádiókat, a harcjárművekkel R-123 és R-130-as közepes rádiókkal kommunikáltak. A helikopterekkel való kapcsolattartásra is volt egy külön rádió, R-159 és még egy típus.
