Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

_banner_ 2004. ápr. 25. © 144
Ha érte is kell menni, úgy már nem éri meg, bár nem vagy túl messze... Meg aztán mire is használhatnám? :)
Előzmény: Don Valentino (143)
Don Valentino 2004. ápr. 25. © 143
OKe, hova vigyem? nyiregyi vagy? Irj egy maganemilt az adatokban jelzett cimre. Illetve ha gondolod te is eljohetsz hozzam, a Szarvas utcan lakom, a Viztoronynal.
Előzmény: _banner_ (142)
_banner_ 2004. ápr. 25. © 142
Megegyeztünk, ha adod a 2000 HUF-t, viszem a zászlót! :)
Előzmény: Don Valentino (141)
Don Valentino 2004. ápr. 24. © 141
Van egy elado nagy meretu Fidesz zaszlom meg 94-bol. Nem mertem le, de olyan 60x80-as koruli. 2000 Ftert szivesen bocsatom a rajongok rendelkezesere.
dejo 2004. ápr. 21. © 140
Az én haverom az Inretentről nyomtatott petíciós íveket, de tőlem csak annyit kérdett:
- Ugye te nem írod alá?
- Kösz én nem - válaszoltam.
És folytattuk a beszélgetést azzal amiről előtte is szó volt.
Azért ez nem olyan rossz!
Előzmény: csitti (139)
csitti 2004. ápr. 20. © 139
jött, mondott, elment...

amúgy tényleg: itt a keleti vörös csepelen, nem téma az OV?

Ma megkérdezték tőlem:

Kérdező: ALÁÍROD?
Válaszoló: MIT?
Kérdező: Petíciót!
Válaszoló: Azt?
Kérdező: Igen!
Válaszoló: Nem!

aztán tovább pijálgattunk...
(békeésnyugalomszigete

Előzmény: Don Valentino (137)
dejo 2004. ápr. 20. © 138
Én is csak ennyit tudok: http://www.indexkelet.hu/rovatkeret.php?r=1&cikk=12698
Tudod, nem vagyok törzsközönség abban a műfajban.
Előzmény: Don Valentino (137)
Don Valentino 2004. ápr. 20. © 137
Tenyleg mi volt Orbankoncerten?
dejo 2004. ápr. 18. © 136
Pedig vannak ám fejlemények.
Például az MSZP Cigány tagozata azt szorgalmazza, hogy díjhártalékokra is adjon a kormány amnesztiát, május 1-je, az EU tagságunk kezdetének alkalmából.
Szerintem a Fidesz ügynökök furakodtak be oda is, szeretnék, ha a Posta felé elengednék a tartozásukat. A legutóbbi "csekkes" akciójukat már nem is a postával küldték ki.
Előzmény: csitti (135)
csitti 2004. ápr. 17. © 135
OV nyíregyen és semmi?
Ennyi?
nemsok!
Előzmény: Polgári Kör Szimpatizáns (134)
Polgári Kör Szimpatizáns 2004. ápr. 2. © 134
Orbán: Kicsit be vagyunk mi zárva ebbe az országba

A nyugat-európai pártvilág átalakulására figyelve a magyar rendszerváltás során kialakult szókészletünkkel, észjárásunkkal "nem fog menni" a világ megértése - állítja Orbán Viktor, aki szerint ma már "nem az az érdekes, hogy a jobboldal és baloldal között milyen különbségek vannak, hanem az, milyen lesz a baloldal és a jobboldal új minősége".A magát a Gutenberg-galaxis emberének tartó politikus médiatörténeti mérföldkőként először adott interjút internetes újságnak.

2004-04-01 21:30:43

A Fidesz-elnök az Index kérdésére elmélkedett a hazai politika fejlődésének irányairól, a miniszterelnök szavairól, és az MDF-nek adott ajánlatáról.

Az olimpia megrendezéséért a Fidesz egyszer már belevágott egymillió aláírás begyűjtésébe, akkor azonban csak 700-750 ezer jött össze, pedig Medgyessy Péter is aláírt. Miért pont egymillió támogató felmutatása lett ismét a cél?

Ez erő, önbizalom, szervezetépítés kérdése. Aláírást akkor lehet gyűjteni, ha el tudunk jutni az emberekhez. Most úgy gondoljuk, elég szervezettek vagyunk. Alig van olyan lakás vagy ház az országban, ahova, ha akarunk, nem tudunk eljutni.

Hogyan működik egy petíció? Ha benyújtják, hárul majd a kormányra valamilyen jogi kötelezettség?

Semmilyen. A petíció Nyugat-Európában is politikai súlyt adó eszköz. Az a kiindulópont, hogy ha elegendő számú támogató sorakozik fel, akkor egy demokratikus kormány - jog ide vagy oda - nem teheti meg, hogy nem vonja le a következtetéseket.

A petíció címzettje számára tulajdonképp az sem kötelező, hogy érdemben foglalkozzon a felvetett kérdésekkel?

Nem, jogilag nem kötelező foglalkoznia vele. A petíció inkább a józan belátásra épít. Ha belegondolja magát valaki a miniszterelnök helyzetébe, és kap egymillió aláírást, nagyon nehezen teheti meg, hogy azt mondja, eb ura fakó, Ugocsa non koronat, vagy valami hasonló.

Már pedig a kormányfő "gyerekes kezdeményezésnek" minősítette a dolgot.

Most azt mondta, de biztosan hallunk még más hangokat is.

A hívei régóta várták Öntől azt a mondatot, hogy "itt az idő, mozdulni kell". Nem lesznek csalódottak az emberek, hiszen olyan kezdeményezésről van szó, melynek nagy valószínűséggel nem lesz következménye?

Abban bízom, hogy lesz. Tiszta lelkiismerettel mondom azt egy nyugdíjasnak, hogy ha aláírja, jó esély van arra, hogy olcsóbb legyen a gyógyszer, vagy egy fiatalnak, hogy kedvezőbb otthonteremtési támogatáshoz fog jutni.

Mikor mondják majd el, javaslataikat hogyan lehet megvalósítani?

Majd a parlamentben természetesen, amikor megvannak az aláírások, hogy egymillió ember szeretné a költségvetés módosítását. Az egy külön történet, hogy a költségvetés egyébként is romokban hever, azok a számok, melyeken alapul, a kormányzat bevallása szerint is idejét múltak. Ezt a költségvetés módosítani nem nagy áldozat, a petíciótól függetlenül is meg kellene tenni.

Mikorra gyűlnek össze az aláírások?

Ha két hónap alatt össze tudnánk gyűjteni, az nagyon jó lenne. A három hónap pedig elfogadható. De ha megvan az egymillió, akkor sem javaslom, hogy hagyjuk abba. Azt szeretném hallani a Fidesz választókerületi elnökeitől, hogy mindenkinél jártak.

Gondoljuk, az új gépezetet is ki szerették volna próbálni.

A gépezetet ettől függetlenül is kipróbálnánk, hiszen választási kampány küszöbén állunk. A petíció inkább plusz teher. Ha megkérdeznénk a Fidesz helyi vezetőit, nekik mi volna a kényelmesebb, biztosan azt mondanák, ezt a petíciót nem kell erőltetni, hiszen úgyis jön egy kampány. De szerintem most van itt az ideje. A mi szakmánkban az egyik fontos tudás, hogy meg kell érezni, az emberek mikor változtatnának. Szerintem a legtöbb embernek ma már leesett a tantusz, hogy az európai uniós csatlakozás, ha így megy tovább, ugyanolyan következményekkel járhat, mint a rendszerváltoztatás: élesen elválnak egymástól a nyertesek és a vesztesek, és a vesztesek ugyanazok lehetnek, mint a rendszerváltoztatásnál.

Mintha ismét keményebb, konfliktusosabb politizálásba kezdenének. Pedig nagyon szórakoztató lett volna nézni, amint pártjaink az EP-kampány keretében versenyt kooperálnak a nemzeti minimumért.

Még nem látok éles konfliktusokat. Az egy kicsit erős volt, hogy legyerekesezték a petíciót. Nem miattunk, hanem az aláírók miatt. Felesleges sértegetni az embereket. A javaslataink nem konfrontatívak, sőt ha valaki a petíciót elolvassa, láthatja, hogy kifejezetten kérésekkel fordulunk a kormányzathoz. Olyan igényeket fogalmaztunk meg, amelyeket egyszer már sikerült teljesíteni. Nem azt kérjük a kormánytól, hogy másszon fel egy olyan hegycsúcsra, melyen még nem járt senki, hanem arra, hogy menjen fel arra a kis dombra, ahol egyszer már jártunk. Mi a magunk részéről nem akarjuk kisiklatni a közéleti beszédmódot és modort az értelmes párbeszéd vágányáról.

A párt honlapján azonban azt is kérdezik petíció letöltőitől, hogy az öt felvetésen kívül mit kérnének még a kormánytól?

Erről nem tudok, nem én szerkesztem a Fidesz-honlapot.

Csaknem egy év telt el a Gesztenyéskert óta. Nem hiányolják még a szövetségben az Alapító levél konkrét programokra való átfordítását? Az elszórt megnyilatkozásokból nekünk néha úgy tűnik, lassan szociálisabban érzékenyebbek, mint a szocialisták, a rászorultsági elvet képviselő szabad demokratákról nem is beszélve.

Fotók: Barakonyi Szabolcs
Szerintem minden ember érzékeny szociálisan. Olyan embert nem ismerek, akit ne indítana meg, ha nehéz helyzetben lévő gyereket, hajléktalant, kilakoltatott családot vagy pénzét a gyógyszertárban számolgató nyugdíjast lát. A szociális érzékenység nem jobb- meg baloldal kérdése. Az emberi tulajdonságok közé tartozik. Az egyik oldalon irgalmasságnak nevezik, a másikon szociális érzékenységnek.

A kormányzati időszak óta azért mintha eltolódott volna a hangsúly, hiszen akkor még a magukért tenni tudó és tenni akaró polgárok szerepeltek a beszédekben.

Most is azt mondom, amit akkor. Mindenkinek azt kell adni, amire szüksége van. Aki tud boldogulni, annak abban kell segíteni, hogy előre léphessen; aki tudna boldogulni, de akadályok vannak előtte, az elől el kell mozdítani az akadályokat; és vannak azok, akik nem tudnak se maguktól boldogulni, se előre lépni, nekik pedig abban kell segíteni, hogy ne csússzanak lejjebb. Úgy érzem, amikor kormányon voltunk, ugyanazokat a dolgokat csináltuk, mint amit most kérünk. Akkor szociálisan érzéketleneknek minősítettek bennünket, most viszont lekommunistáznak.

Valahogy mégis meglepő volt, amikor a szövetségi gyűlésen a szabadság és biztonság viszonyán elmélkedve megismételte azt a hagyományos baloldali érvet, hogy az anyagi különbségek miatt az emberek nem tudnak egyenlően élni egyenlő szabadságaikkal.

Klasszikus kereszténydemokratának is mondhatnám. A német szociális piacgazdaság erre a gondolatra épül. Nehéz a mindennapi élet fogalmait jobb- vagy baloldalinak minősíteni. A munka egy Kohl- vagy Adenauer-féle szociális piacgazdaságban éppoly fontos, mint egy Schröder-féle szociáldemokráciában.

Kicsit be vagyunk mi zárva ebbe az országba. Ha teljes sokszínűségében érzékelnénk Európát, akkor éreznénk, hogy politikai vitáink, érveink, szóhasználatunk tekintélyes része a bezártságból fakad. A rendszerváltás során felvett szókészletünkkel, észjárásunkkal próbáljuk megérteni a világot. Nem fog menni. Ha nem vagyunk hajlandók tudásunkat korszerűbbé tenni, nagyon könnyen egy provinciális világban találhatjuk magunkat. Ma hallottam egy előadáson, hogy nem igaz az, hogy a nagy halak eszik meg a kis halakat, hanem az igazság az, hogy a gyors halak eszik meg a lassúakat. Szerintem ez a mi tudásunkra különösképpen igaz. A munka, az otthon, a biztonság, a család, a versenyképesség és a korszerűség egyszerre lehetségesek, és ugyanúgy fontosak a jobboldalon, mint baloldalon. Sokkal inkább az a kérdés Nyugat-Európában is, hogy ki mit tud ebből megvalósítani. És az emberek is ez alapján döntenek.

Ha nem tudjuk, mi történik nyugaton, nem biztos, hogy megértjük, mi történik velünk. Idehaza nem az az érdekes, hogy a jobboldal és baloldal között milyen különbségek vannak, hanem az, milyen lesz a baloldal és a jobboldal új minősége. A mai közéletben a mindkét oldalon zajló átalakulások az izgalmasnak. Csak nem vesszük észre, mert a szembenállást nézzük.

A kontinentális és az angolszász néppárti iskola más és másképp viszonyul a piacgazdasághoz.

Ez az egyik döntő különbség. Ha valaki az Európai Néppárton belüli vitákat követi, akkor nap mint nap láthatja ezt az összeütközést az angolszász konzervatív liberalizmus és az európai típusú kereszténydemokrácia között, melyhez mi is tartozunk. Az angolszászok a szociális felelősséget nem tartják olyan fontosnak, mint a kereszténydemokraták, a konzervativizmust pedig liberális gazdaságpolitikával ötvözve képzelik el, míg a kereszténydemokraták inkább egyfajta szociális megközelítéssel.

Stumpf István egyszer azt mondta nekünk, azért látjuk kétértelműnek a Fidesz piacgazdasághoz való viszonyát, mert jelenleg mindent a nemzeti érdekérvényesítő politikának rendel alá.

Az adott országok mindenkori szociális helyzete befolyásolja, hogy a piacgazdaságnak milyen formáját próbálják alkalmazni. Hogy egy országban a tőkésedés milyen mértékben halad előre, döntő kérdés abból a szempontból, hogy védeni, támogatni akarják-e a kis- és középvállalkozókat, világra akarják-e segíteni a hiányzó nagyvállalkozókat. Egy olyan országban, mint Anglia, ahol több száz éves szerves fejlődés van, a piac ezt a dolgot megoldja, tőkeerősek, nem kell attól tartaniuk, hogy a gazdaságot kívülről jövő beruházásokkal 80 százalékban átveszik a külföldiek. Ott ez a kérdés nem is értelmes. De Magyarországon szerintem erkölcsileg vállalhatatlan, ha nem védjük a vállalkozókat, és nem támogatjuk államilag, hogy előbb-utóbb magyar multik is legyenek az európai színpadon. Ilyen értelemben a piacgazdasághoz való viszonyt árnyalja az is, hogy a közösség, melyet szolgálni akarunk, éppen mire szorul rá.

Úgy tűnik, egyre inkább hasonlít egymásra a két nagy párt.

Bár a magyar jobb- és baloldali hagyomány nagyon messze van egymástól, egyre másra fogalmazódnak meg olyan gondolatok, amelyek - mindegy, hogy jobbról jönnek vagy balról - mind a két közönséghez utat találnak.

Vannak, akik éppen ezt nevezik populizmusnak.

Igen vannak, de szerintem a jelenség inkább arról szól, hogy a pártok kezdenek hasonlítani saját népükre, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Én a néppártot így értelmezem.

Technikai értelemben a Fidesz néppárt. Egyes megnyilvánulások alapján viszont erősen világnézeti pártnak tűnik. Sokan próbálják is Önöket megfejteni, hallottuk például már a "keresztényszocialista" besorolást is. Segítene nekünk megérteni a Fideszt?

Amennyire tudom. Az életet nehéz fogalmi kategóriákba szorítani. Az egyik kulcs, hogy mi az európai néppárti világ kontinentális kereszténydemokrata ágához tartozunk. Ha muszáj összehúzódzkodnunk, és egy skatulyába bebújnunk, azt mondanám, hogy a Fidesz egy európai kereszténydemokrata hagyományt követő párt. De a néppárttá válás Nyugat-Európában sem jelentette azt, hogy a pártok elveszítették ideológiai alapvetésüket. Az megmaradt. Csak a közönség elkezdett úgy viszonyulni a pártokhoz, hogy az csak egy dolog, mit gondolnak az emberi élet fontos kérdéseiről. Kétfajta ember tünteti ki bizalmával a pártokat. Az egyik, aki egyetért alapvetésükkel, mondjuk úgy, hogy világnézeti alapon szavaz. A másik pedig azt nézi, jó vagy rossz lesz neki, ha ők kormányoznak. Nem akarja felemelni a zászlót, ami a pártszékházon lobog, mert másképp gondolkodik a világról; de ez nem zavarja, azt nézi, hasznos-e neki, nyújt-e neki perspektívát. Így váltak néppárttá az európai ideológai pártok, nem pedig úgy, hogy elveszették ideológiai alapvetésüket. Bár Magyarországon gyakori a közírók körében, én rossznak tartom azt az értelmezést, mely szerint azzal, hogy a korábban eszmék szerint szerveződő pártok néppártokká váltak, az eszmék kevésbé fontosak lettek. A pártok annyiban alkalmazkodtak az új helyzethez, hogy nem az ideológiai kérdéseket tolták előtérbe, hanem megpróbálták a problémákat pragmatikusan megfogalmazni, és az azokra adott válaszaikat bemutatni.

Nálunk ideológiai alapvetésnek lehet tekinteni az Alapító levelet. Erre épülnek rá különböző programjaink. Most éppen az európai programot mutatjuk be május 9-én, és, ahogy közelednek a választások, erre épülnek rá a szakmai programok. Ekkor már nem fogunk beszélni ideológiáról, de egy értékrendszer azért áthatja a gyakorlati kérdésekre adott válaszainkat.

Az egyik ilyen pragmatikus lépés volt, hogy évértékelő beszédében egészen megértően szólt a Kádár-kori kisemberről?

Azt fogalmaztam meg, hogy nem tudunk perspektívákat nyitni a jövőre, ha nem értjük meg egymást. Most mindenki arról beszél, hogy mi hogyan értjük azokat az embereket, akik a rendszerváltás napján lefeküdtek, másnap felkeltek, és innen folytatták, sőt gyakran rosszabb helyzetbe kerültek. De én azt is kértem abban a beszédben a nálunk idősebbektől, hogy ők is próbáljanak bennünket megérteni, hogy nekünk a rendszerváltás szabadságot, esélyt, lehetőséget, táguló világot és egyebeket hozott.

És a Fideszben leszokik majd mindenki a kommunistázásról, hiszen a párt másik hangadója, Kövér László ma sem ilyen megértő hangot hallat?

Nem vagyunk egyformák. Senkitől nem kérném, hogy gondolkodjon úgy, mint én. Mindenki tegye azt, amit helyesnek gondol, de utána tudja megvédeni, tudjon mögé morális és közéleti érveket tenni. Radikálisan is lehet fogalmazni. Csak utána higgadtan meg kell tudni védeni egy nyílt vitában, melyben érvre érvvel kell válaszolni.

Most éppen Dávid Ibolyának kell szembenéznie a radikálisan fogalmazó Kövér Lászlóval. Ismereteink szerint az EP-választáson való különindulás kérdése éppen az Ön és az MDF elnökének tárgyalásán dőlt el tavaly nyáron.

Nem állítom, hogy szőrcsuhában és mezítláb, de tavaly valóban elmentem az elnökasszonyhoz az MDF-székházba, ahol komoly tárgyalások folytak a két párt delegációi között. Ekkor tettük meg javaslatukat, hogy a 2002-es országgyűlési választásokhoz hasonlóan az EP-választáson is induljunk közösen. Én akkor úgy gondoltam, két befutó hely reális az MDF-nek, de nagyon jó szereplés esetén akár három is lehet. Ennél korrektebb ajánlatot a magyar közéletben nem kaphat az ember. Az elnökasszony azonban elvi alapon elzárkózott, nem is akart részletekről tárgyalni, mivel nem támogatja a közös indulást. És valóban, azóta egy kicsit árnyékosabb a kapcsolatunk, mint lehetne. De majd túljutunk ezen, és a stratégiai együttműködés is jobb lesz. Most arra kéne törekedni, ne csússzon ki egyikünk szájából sem olyasmi, ami megnehezíti a későbbi együttműködést.

Mit gondol a közvetlen köztársasági elnökválasztásról?

Azok közé tartozom, akik szerint a köztársasági elnök választásának megváltoztatása, ha csupán ennyit teszünk, megbillenti az alkotmányos rendszert. Az alkotmányos rendszer bonyolult gépezet, melyben minden mindennel összefügg, ha egy srófot valahol elfordítunk, akkor a többit is hozzá kell igazítani. Nem zárom ki, hogy - mint minden civilizált országban szokás - időről időre megnézzük, az alkotmányos keretek szolgálják-e még az ország érdekét. Ez egy értelmes kérdésfelvetés. Ilyen irányból szívesen közelítek az alkotmánymódosítás kérdéséhez. Azzal viszont nem tudok egyetérteni, hogy valami hirtelen jött ötlet, aktuálpolitikai megfontolás alapján egy ponton belenyúljunk. Az eddig napvilágot látott javaslatok mögött nincs elegendő érv, hogy a köztársasági elnök megválasztásának módját megváltoztassuk. Egészen addig, amíg nem mutatnak fel egy egész alkotmányos rendszerünket értelmező koncepciót, nem támogatom az alkotmány megváltoztatását még akkor sem, ha egyébként ez a Fidesz számára előnyösebb is lehetne, mert akkor nyílt versenyben dőlne el a köztársasági elnöki pozíció.

A kisebb parlament ügyében lenne egy praktikus megoldás, a területi listák megszüntetése, amit az 1999-es eseti bizottságban még elfogadtak.

Támogatom most is. Ha az egyéni választókerületek számát nem csökkentjük, a területi listákat pedig kiiktatjuk, akkor egy aránylag elfogadható rendszerhez jutunk. De az egyéni választókerületek számának csökkenését elvi okokból is ellenzem. Ma még túlságosan távol van a közélet az emberektől ahhoz, hogy egy közvetítő csatornát kivegyünk a rendszerből. Még inkább elitesedne a közélet. De nem zárkózunk el az MSZP javaslataitól, mindegyiket érdemben meg fogjuk vitatni.

Forrás:Nagy László, Spirk József Index.hu

csitti 2004. márc. 29. © 133
mán buenoszbocsesz, de a hitesek azér profibbak
:{)
Előzmény: wamzer (132)
wamzer 2004. márc. 28. © 132
kicsit láttam belőle a hírtv-n, engem az atv-s hitgyülis vidámvasárnapra emlékeztetett, kiváncsi vagok, vajon a maszop-szadesz is csinál -e valami ilyesmit, hasonlóan regeteg költésgevétei pízből.
Előzmény: Polgári Kör Szimpatizáns (131)
Polgári Kör Szimpatizáns 2004. márc. 28. © 131

Európai néppárt született - Orbán Viktor Budapest Sportarénában elmondott beszéde (teljes)

"A mai napon nemzeti petíciót indítunk a költségvetés módosítására, amelyet egymillió aláírással fogunk megerősíteni" - jelentette be Orbán Viktor a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országos gyűlésén a Budapest Sportarénában.
2004-03-27 19:50:13

Budapest, 2004. március 27.

"Népedet és az emberiséget csak úgy javíthatod, ha önmagadat javítod.”

Szeretettel köszöntelek benneteket, Önöket a Fidesz első Szövetségi Gyűlésén. Köszöntöm azokat, akik itt lehetnek, köszöntöm azokat, akik rádión és televízión keresztül vannak velünk és külön köszöntöm azokat a magyarokat, akik a határ túlsó oldaláról figyelnek bennünket.
Nos, kedves barátaim, mi, akik sokat forgolódunk a közéletben, gyakran beszélünk arról, hogy változásra van szükség. De legtöbbször magunkon kívül keressük azt, amit meg kell változtatni. Gyakorta úgy érezzük, nekünk, magunknak sohasem, mindig másnak kell megváltoznia.
Így nem csoda, ha sokszor helytelen és hibás, ahogyan változtatunk a dolgokon, hiszen már a kiindulópontot elhibáztuk, csak magunkon kívül kerestük a változást. Márpedig ha változást akarunk, mindig magunkon kell kezdenünk, nekünk kell megváltoznunk, jobbá lennünk ahhoz, hogy megváltozzon a világ körülöttünk. Mert "a népedet és az emberiséget csak úgy javíthatod, ha önmagadat javítod”. Miképpen Weöres Sándor mondta nekünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim!
Minden közéleti erőnek azt kellene tehát kérdeznie, hogyan javíthatom, hogyan tehetem jobbá saját magamat. A közösség sorsát úgy javíthatjuk, ha magunkat tesszük nemcsak jobbá, de becsületesebbé és alázatosabbá.
Remélem, az önvizsgálatot mindannyian elvégeztük. Egy esztendővel ezelőtt azt is kijelöltük, hogyan kell kijavítani a közös hibáinkat. Hogyan tehetjük alkalmassá a Fideszt arra, hogy valóban az emberek pártja legyen, hogy valóban minden ember sorsát a szívén viselhesse. Akkor azt mondtuk, az irány a Szövetséggé és Néppárttá alakulás. Idézet az alapítólevélből, melyet egy éve közösen alkottunk: Szövetségkötésünk eredményeképpen a mai napon 2003. május 17-én megszületik a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, amely várja a nemzetért felelősséget vállalni kész, értékeinkben osztozó állampolgárokat.
Szövetségünket a keresztény erkölcs, a szabadság, a rend és a természet törvényeinek tiszteletére építjük. Akkor abban is megegyeztünk - bizonyára emlékeztek rá - hogy a politika csak szolgálat. Ilyenformán azt mondtuk, a közélet, amelyben csak politikusok vesznek részt, olyan, mint egy estély, amelyen csak a pincérek jelennek meg. Ezért nem szabad a közéletet az Országház falai közé szorítani.
Amire Magyarország polgárainak szüksége van - folytattuk - több mint párt, egy valódi Szövetség, amely segít, hogy a közélet ne felettünk, hanem közöttünk legyen. Ismét az alapítólevélből idézek: Mi arra kötünk szövetséget, hogy hamis ígéretek délibábja helyett a szabadságra és a felelősségre épüljön a magyar polgárok jövője, szabadságra és felelősségre épüljön a nemzet. Mi arra kötünk szövetséget, hogy megtartsuk, ami igazán fontos a nemzet számára. Az emberi méltóságot, történelmünket, kultúránkat és nyelvünket, családjaink jövőjét, fiataljaink tehetségét, az időskor tisztességét, a határon túlra vetett magyarokat, anyaföldünket, a magyar termőföldet és hazánk maradék közvagyonát.
Mi arra kötünk szövetséget, mondtuk akkor, hogy a magyarok érdekét szolgáló gazdasági rendszer épüljön fel Magyarországon, amely javítja az emberek rendszerváltoztatás óta megrendült anyagi biztonságát.
Jó reményekkel és a vállalás súlyához illő komolysággal vágtunk neki a feladatnak. Ahogy az alapítólevél végén mondtuk, bízunk abban, hogy Szövetségünkkel a nemzeti összefogást is szolgáljuk, bízunk abban, hogy Szövetségünkkel hozzájárulunk az erős és egységes magyar nemzet ügyéhez. Bízunk abban, hogy Szövetségünk segít a magyarok közötti bizalom, barátság és együttérzés megépülését. Rendületlenül hiszünk a szeretet és az összefogás erejében.
Nos, ezek után miután kijelöltük az irányt, mely mentén haladva kijavíthatjuk hibáinkat, belevágtunk. Tudtuk, hogy most már nem a múltat kell megnyerni, nem a múltról, nem a polgári kormányzás éveiről szóló vitákban kell helyt állnunk. Tudtuk, hogy már más tájakon járunk, és nekünk a jelen kérdéseire kell megtalálnunk a válaszokat.
Tudtuk és mondtuk is. Nem a díjra, nem a jutalomra, még csak nem is a győzelemre kell gondolnunk, hanem egyes egyedül a közösen elvégzendő munkára. Mert ettől leszünk erősek.

Kedves Barátaim!
A megújulásra szánt idő lejárt, eltelt. A Szövetségi Gyűlésnek jelentem, az alapítólevélben foglaltak jegyében szerveztük újjá nem csak a Fideszt, hanem az egész magyar közéletet.
Megteremtettük a lehetőséget, hogy Magyarország bármely polgára férfiak és nők, gazdák, munkások, értelmiségiek, fiatalok és nyugdíjasok ismét beleszólhassanak saját sorsuk alakulásába és megtalálhassák Szövetségünkhöz és rajtunk keresztül a közéletbe vezető utat.
A Szövetségi Gyűlésnek jelentem, létrehoztuk a tagozatokat. A női, nyugdíjas, munkás, önkormányzati, falusi, zöld, kulturális és gazdatagozat, a szövetségi alkotmányban foglaltak szerint megkezdte munkáját és olyan helyekre vittel el szövetségünk szellemét, üzenetét, biztatását és segítségét, ahol korábban legfeljebb a madár járt, de a Fidesz biztosan nem.
A Szövetségi gyűlésnek jelentem, hogy megalakítottuk a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványt, köszönet érte Matolcsy György elnök úrnak.
Megalakítottuk az Egészségügyi Egyeztető Fórumot, köszönöm Mikola István miniszter úr értékes munkáját.
Megalakítottuk az Egyházi Egyeztető Tanácsot, köszönöm Harrach Péter elnök úr és Balogh Zoltán igazgató úr erőfeszítéseit.
És megalakítottuk a Szabad Európa Központot is. E helyen nemcsak azért mondok köszönetet Martonyi János úrnak, hogy létrehozták a központot, de mindannyiunk elismerését is szeretném kifejezni, neki és munkatársainak, amiért elkészítették a Szövetség Európa Programját, amelyet testületeink hamarosan megvitatnak és Schmitt Pál alelnök úr május 9-én a kampánynyitón majd be is mutathat.
A Szövetségi Gyűlésnek jelentem, hogy szövetségeseinkkel megerősítettük és elmélyítettük korábbi megállapodásainkat. Hála az MKDSZ, a KDNP, a Kisgazda Polgári Egyesület és a Lungo Drom tagjainak és vezetőinek, arról számolhatok be, hogy a magát nemzeti erőként meghatározó közéleti közösség fél évszázada nem volt olyan erős és egységes, mint ma.
Ezt nem a biztató közvéleménykutatási adatok alapján állítom.
Ha valaki, hát mi tudjuk, hogy azokkal csínján kell bánni. A közvéleménykutatási adatok leginkább olyanok, mint a kölnivíz, szagolni szabad, de meginni nem érdemes.

Kedves Barátaim!
A Szövetségi Gyűlésnek jelentem, 2003. május 17-e óta 140 új csoport alakult, vagyis 140 olyan településen vagyunk jelen, ahol korábban legfeljebb hírből ismertek bennünket. Ma mindösszesen 780 faluban és városban működik csoportja Szövetségünknek. És akkor a polgári közéleti világot abroncsként összetartó polgári körökről még nem is beszéltem. Engedjétek meg, hogy köszönetet mondjak a polgári köröknek azért az odaadó, a lelkeket megerősítő munkáért, amelyet Magyarország szinte minden falujában és városában elvégeztek.
Itt mondok köszönetet Hende Csaba képviselőtársamnak is, aki a még oly nehéz, bonyolult és viszontagságos körülmények közepette is lenyűgöző lelkierővel, fáradhatatlanul, és mint mindannyian megtapasztalhattátok, alázattal szervezte, segítette és irányította, a polgári körök munkáját.
A Szövetségi Gyűlésnek jelentem, hogy a 176 választókerületi elnök közül 167 állt eddig munkába. Közülük 99 réginek mondható, vagyis már indult az 1998-as, vagy a 2002-es választásokon. És 77 új elnökkel számolhatunk, 77 olyan bátor emberrel, aki most veszi először vállára ezt a felelősséget. Ami pedig Budapestet illeti, a 32 választókerületi elnök közül 14 régi, és 18 lesz új. Tagjaink 16%-a nyugdíjas. A legidősebb Fidesz-tag Ócsán él, és 1905-ben született, vagyis 99 éves, Isten tartsa meg még közöttünk nagyon hosszú ideig.

Kedves Barátaim!
Tagjaink 42%-a hölgy, 58%-a férfi. Tagjaink között 32 Hajnalkát és két Alpárt is tudhatunk, Isten éltesse őket, mert ma van a névnapjuk. Ezenkívül kedves barátaim, a tagjaink közül 37-en ma ünneplik születésnapjukat, nekik boldog születésnapot kívánunk, adjon az Isten nekik hosszú és boldog életet.
Mindent egybevetve, azt jelenthetem nektek: a munkát elvégeztük és ma, 2004. március 27-én megszületett az első Európai Néppárt Magyarországon, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, az Európai Néppárt.
Hálás szívvel, hálás szívvel köszönöm mindnyájatok támogatását és munkáját.
Ennyit az elvégzett ügyekről.
És most a jelenről.

Kedves Barátaim!
Jókai Mór annak idején így festette meg azt a száz év múlva beköszönő világot: még száz év múlva is lesznek emberek, sokan lesznek, akik hazájukat szeretik - írja Jókai -, kik az emberiség nagy bajait orvosolni törekszenek, kik a semmiből teremteni az embererőt Isten-erővé emelni igyekeznek. De ezekkel szemben fog állni az a másik óriás, akinek neve nihil, a semmi, aki nem hisz semmit. Sem Istent, se hazát, se nemzetet, se túlvilágot, se államot, se emberi törvényt, se családot, se becsületet, se költészetet. Aki megtagadja a múltat, nem bánja a jövendőt, akinek nincs más célja, mint a mai nap más ura, mint az én, más törvénye, mint azt tenni, ami neki jólesik.

Kedves Barátaim!
"Keressük a választ arra a kérdésre, vajon honnan ez a kísérteties és zseniális megsejtése, mi több, megértése a XX.-XXI. Századi civilizációnak? Kölcsönt az állam semmi áron nem kap már, sem az angol, sem a német piacokon, a Nemzeti Bank sem előlegezhet. Törülni kell a kiadásokból, mert az egész direkt-adót elnyeli már az államadósságok kamatja. Ellenben van szerencsém több új törvényjavaslatot beterjeszteni, amik pénzt hoznak be. Már vannak is rá vállalkozó konzorciumok. 1) Agglegényi adó, 2) születési adó, 3) iskola adó, 4) zeneadó és végül van egy konzorcium, amely vállalkozik a Dunát bérbe venni.”

Kedves Barátaim!
Mielőtt meghűlne ereinkben a vér, szeretnék mindenkit megnyugtatni, nem a legutóbbi hivatalban volt pénzügyminiszter titkos és kormányülésre szánt jelentéstervezetéből idéztem, ez még mindig Jókai írása, A jövő század regénye.

Kedves Barátaim!
Vajon hogyan válhat képessé az ember, hogy ilyen élesen lássa előre a világ és hazája sorsának irányát? Azt hiszem, csak az nyúlhat biztos kézzel a jövőhöz, aki szilárdan áll a jelen talaján, és aki képes arra, hogy leásson a gondok gyökeréig. Aki így tesz, aki érti és uralja a jelent, annak hatalmában állhat, hogy hosszú távra lássa a változások, a fejlődések, az alakulások következményeit. Ha nem szembesülünk a jelen problémáival, csak homályos látomásokra futhatja. Semmitmondó és zavaros jövőképre. Olyanokra, amilyeneket évtizedekig mázoltak a magyar emberek elé. A jelen bajaival való megbirkózás helyett hol keleten vöröslött fel a reményt keltő Nap sugara, hol nyugatra, Brüsszel felé kell nyomulnunk. Hol szocializmust, hol modern köztársaságot építünk. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy az ígért jóléthez valahogy sohasem sikerült közel kerülnünk, és várakozás közben arra eszméltünk, hogy már évtizedek óta összehúzott nadrágszíjjal kell élnünk. Már sokan azt hihették, a jóléti rendszerváltoztatás jólétet is jelent. De kiderült, azt azért csak óvatosan mérik. Óvatosan mérik, mint a furfangos kofa annak a vevőnek, aki a pultjánál ácsorog így morfondírozva: öt kiló krumplit szeretnék venni, de félek, nem bírom el. Mire az árus: dehogynem drága, majd úgy fogom mérni, hogy elbírja.

Nos, kedves barátaim, ennyit a ránk mért jólétről.

Kedves Barátaim!
Felfigyeltetek-e arra, hogy a keleti ember nem csupán négy égtájat ismer. Nemcsak északra, délre, keletre vagy nyugatra tekint, ha tájékozódik, hanem először is arra a pontra, ahol áll. Ezt nevezik ők ötödik égtájnak. A Szövetséget azért hoztuk létre, hogy leáshassunk a gondok gyökeréhez. Azért hoztuk létre az első európai néppártot, hogy ne csupán a jövő, hanem a jelen pártja is lehessünk, és hogy végre erre a bizonyos ötödik égtájra is jusson elegendő figyelem. Tavaly májusban még azt mondtuk magunkról, hogy a jövő szövetsége. Most már elmondhatjuk, hogy a jelen néppártja is. Abroncs, ami összetart, erőkoncentráció a jelenben, ami képessé tesz minket arra, hogy a megrekedni látszó magyar életnek új lendületet adjunk.

Kedves Barátaim, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nem Magyarországnak kell európaibbnak lennie, hanem mindenek előtt a munkabéreknek és a nyugdíjaknak. Biztonságos és otthonos Magyarországot szeretnénk, biztonságos és otthonos Magyarországot szeretnénk, ahol a munkát megbecsülik, sőt, elsősorban a munkát becsülik meg. Ha a modern köztársaság megszorító csomagokat, elbocsátásokat, munkahelyek megszűnését, az otthonteremtés lehetőségének felszámolását, bankbotrányokat, inflációt és sokszorosan növekvő államadósságot jelent, akkor ebből a modern köztársaságból a magyar emberek nem kérnek. Mi nem modern, hanem biztonságos életre vágyunk, amelyben a jólét és a munka összetartozik. Olyan életre vágynak a magyar emberek, ahol a jólétnek a munka az elsődleges föltétele, és a munkának a jólét a természetes következménye. Olyan országban akarnak élni, ahol a manapság elválasztott munkát és jólétet újra sikerül egyesítenünk. Ehelyett ma egyre inkább nő a bizonytalanság Magyarországon. Sőt, úgy tűnik, a bizonytalanság kiszolgáltatottságba torkollott. Az idős emberek, gyermekeket nevelő családok kiszolgáltatottnak érzik magukat, mert nincs pénzük létfontosságú gyógyszerekre. Kiszolgáltatottak a munkanélküliek, különösen, akik tartósan azok, de sokan félnek a dolgozók közül is, mert tudhatják, illetve nem tudhatják, holnap nem szűnik-e meg a vállalat, mint az oly sokszor megtörténik nap nap után a szomszédjuknál. Az is kiszolgáltatottságot szül, hogy becsületesen dolgozó emberek, egy élet munkájában megfáradt idősek hazai harminc-ötvenezer forintos nyugdíjból kényszerülnek megélni. Az árak tekintetében hazánk utolérte Európát, sőt, itt-ott el is hagyta. Ám a bérek, a munkából származó jövedelmek alig csökkentették lemaradásunkat. Kiszolgáltatottnak érzik magukat azok is, akik ma semmi esélyt sem látnak arra, hogy saját otthont teremthessenek maguknak és családjuknak. Kiszolgáltatottnak érzik magukat azok az emberek, akiknek néhány évük van a nyugdíjig, de nem tudják, mekkora lesz a nyugdíjuk, és lesz-e rá egyáltalán fedezet az ország addigra a mainál is vészesebben eladósodó költségvetésében. Kiszolgáltatottnak érzik magukat a gazdák, akik a földből próbálnak megélni, de nem kapják meg a támogatást, amire szükségük lenne, és ugyanúgy járna nekik, mint nyugati társaiknak. És kiszolgáltatottnak érzik magukat a kis- és középvállalkozók is, mert nemhogy csökkennének, nőnek az adóterheik és újabb és újabb bőrt akarnak lehúzni róluk. Magyarország gazdasága is napról-napra kiszolgáltatottabb. Aki eladósodik, elveszíti függetlenségét. Egyre inkább azt kell tennünk, amit a hitelezők követelnek. És ők nyilván a saját érdekeik szerint járnak majd el. Vagyis szűkül, fogy és apad hazánk pénzügyi önállósága, s vele együtt szabad akarata. Mit tanácsolhatunk ilyenkor? Talán azt, amit az édesanya válaszolt gyermekének, aki azt kérdezte tőle, mit tegyen a tésztára? A fedőt, lelkem, hogy a többieknek is maradjon.
Hogyan csúszhattak így félre a dolgok? Hogyan juthatott ide a magyar rendszerváltoztatás? Nos, hát, talán mi mindannyian tudjuk, hogy minden ember létezésének középpontja egy álom. Halál, betegség, téboly, ezek mind csupán a test, az anyag balesetei, mint a fogfájás vagy a bokaficam. Az, hogy ezek a brutális erők örökké ostromolják és olykor el is foglalják a fellegvárat, nem bizonygatja, hogy ők lennének a fellegvár. 15 évvel ezelőtt nekünk is volt egy álmunk. A rendszerváltó Magyarország álma a szabadság és a biztonság volt. Szabadság a gondolatokban és az eszmékben, biztonság a mindennapokban, családi életünkben, a munkában, a megélhetésünkben. Nem vágyakoztunk, kedves barátaim, nagy dolgok után. Csak olyasmit akartunk, ami tőlünk nyugatra a szerencsésebb történelmű országokban átlagos, megszokott, mindennapi módon természetes. Ma már a technika jóvoltából a szó szoros értelmében is szembesülhetünk másfél évtized előtti énünkkel, és a másfél évtizeddel ezelőtti Magyarországgal. Talán nem csak az én torkom szorult el a második filmbejátszás alatt, amely szembesített akkori önmagunkkal és a rendszerváltoztató Magyarország álmával. Abban bíztunk, akkor mindenkinek lesz értelmes munkája, és mindenki emberhez méltó módon megélhet a munkájából. Így lett-e? Abban bíztunk, mindenkinek lehetősége lesz otthont teremtenie maga és családja számára. Van-e erre ma esély? Abban bíztunk, hogy aki egy életet ledolgozott, annak kijár a gondtalan élet és a pihenés. Azt akartuk, hogy a magyar embereknek ne kelljen rettegniük attól, hogy nem tudják kifizetni az örökké emelkedő árakat, gázszámlát, villanyszámlát. Így lett-e? Abban bíztunk, hogy a vidék a szabadság levegőjén lábra kap, megerősödik és visszatér a gazdavilág aranykora. Így lett-e, kedves barátaim? S mit hallunk mentegetőzésképpen? A piacgazdaság nem úgy működik. Vannak törvényszerűségek. A világgazdaság alakulása. Erre nem futja. Akartuk, de mindig közbejött valami. Még nem láttuk a makrogazdasági folyamatokat. Talán nincs is szükség annyi gazdára, most inkább brókerekben gondolkodunk. És így tovább. Talán ismerik a történetet, amikor egy fél kiló vaj eltűnik a kamrából. A háziasszony a macskára gyanakszik, rá is teszi a mérlegre, épp másfél kilót nyom. No, a vaj már megvan, de akkor hol a macska - kérdi a háziasszony.

Kedves Barátaim!
Ha ezt egykori önmagunk hallaná, minden bizonnyal gúnyosan mérne végig bennünket, fájdalmas és keserű szánakozással nézne a szemünkbe, s talán még faképnél is hagyna bennünket. Ez persze nem lenne igazságos ítélet. Hiszen a másfél évtized alatt igenis, sok mindent megvalósítottunk. Elértünk egy s mást, föl is építettünk. Ám egy valamiben igazat kellene adni egykori önmagunknak. A lényeget, a rendszerváltás álmát eddig még nem teljesítettük be. Sokszor éreztük már azt, közel vagyunk. Szinte karnyújtásnyira. De valahogy mindig újra és újra elakadtunk. Valahogy nem bírjuk megközelíteni, mintha valami visszahúzna, mintha leküzdhetetlen tehetetlenségi erő, valami hatalmas súly nehezedne ránk, ami nem engedi, hogy Magyarország tovább lépjen céljai beteljesülése felé. Az igazság az, hogy mind a mai napig nem sikerült egyszerre megteremteni a szabadságot és a biztonságot. S aki kiesett a biztonságból, azt nem vigasztalja a szabadság. Mert a szabadság csak akkor köt össze bennünket, ha sikerül biztonságba helyeznünk magunk és családunk életét. Sőt, aki kiesett a biztonságból, úgy érzi, a szabadság sem segít rajta, s ezért már a szabadságnak sem barátja. S joggal érzi úgy, hogy ő bizony kiesett a nemzet kötelékéből is. Nemzet, közösség, összetartozás, közös célok, könnyen lehet, semmit sem jelent neki, hiszen saját népe képtelen olyan világot felépíteni, amelyben neki és családjának biztonságos hely juthatna. Márpedig kedves barátaim, mi nem adhatjuk fel eredeti céljainkat. Nekünk a szabadság és a biztonság egyszerre kell. Mindkettőre szükségünk van, és ebből nem engedhetünk. Nem engedhetünk, mert ha jól belegondoltok, a szabadság az, amikor mi mosolygunk másokra, a biztonság pedig az, amikor mások mosolyognak ránk. A biztonság teret ad a szabadságnak, a szabadság pedig értelmet a biztonságnak.
Más rendszert 1990-ben, mert egyik vagy másik, s volt, akinek mindkettő hiányzott az életéből. Mi másért is akartunk volna már rendszert.

Kedves Barátaim, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kétség kívül igaz, hogy mi magyarok, számos hibát vétettünk a XX. században, de úgy érzem, erényeink súlya mégis meghaladja gyarlóságainkét. Úgy érzem mindent összevetve, derék munkaszerető, tehetséges és tiszteletreméltó nép vagyunk. Nem indokolt, hogy olyan nehézségek között, a szabadság értelmében is kételkedve kelljen éljünk, mint amilyen élet millió számra jut osztályrészül ma magyar embereknek. Arra bíztatlak benneteket, hogy továbbra is bízzunk önmagunkban. Higgyünk a magyar emberekben, higgyünk abban, hogy képesek vagyunk betölteni nekünk rendelt hivatásunkat. Képesek vagyunk a Kárpát-medencében szabadságot, biztonságot, otthont, anyagi gyarapodást, kultúrát teremteni, fenntartani és továbbörökíteni.
Kedves barátaim! Minden csalódás ellenére is, ha jó belegondoltok, tele vagyunk gondolattal, tele vagyunk energiával, elszántsággal és bizakodással. Elszántsággal és bizakodással, amit a nemzet és a magyar emberek javára tudnánk és szeretnénk fordítani. Valamikor megadatik, hogy ezt könnyen és egyszerűen megtehetjük. Van, amikor a sors, saját hibáink vagy éppen ellenfeleink ügyessége, ezt bizony megnehezíti számunkra. Ez is része az életnek, nemcsak a siker, a napfény, az elismerés és a szeretet. Ám semmilyen nehézség sem lehet ok arra, hogy megtorpanjunk, feladjuk, amiben hiszünk, megkeseredjünk, elveszítsük az életkedvet és az életerőt. Azzal a hatalmas munkával, amit a szövetség megújításában mutattatok, bebizonyítottátok, hogy nemcsak a jó szándék, az emberek iránti elkötelezettség, de az életkedvünk és az életerőnk is megmaradt. Éppen jókor kedves barátaim, mert a magyar embereknek ismét szükségük van rátok, ismét szükségünk van ránk. Újra fontos pillanathoz érkeztünk. Az Európai Uniós csatlakozás küszöbén állunk. A csatlakozás csak akkor szolgálja a magyarok érdekét, akkor teljesíti be célját, ha általa szabadságunk és biztonságunk növekszik. Csak azért csatlakozunk, hogy könnyebb és boldogabb életünk legyen. Nem azért, hogy Európa nagyobb legyen, hogy nagyobb piaca legyen az európai cégeknek, hanem azért, s legkevésbé tán éppen azért, hogy újabb történelmi évszámok szülessenek, amiket a majdani nebulóknak majd be kell magolniuk. Május 2-án reggel, a csatlakozás utáni első hétköznapon mindannyian itt fogunk felébredni Magyarországon. Itt fogunk élni tovább, itt kell boldogulnunk, itt kell elvégeznünk a munkánkat, itt kell értelmes célokat kitűznünk magunk elé, itt kell nevelnünk gyermekeinket, és itt kell gondoskodnunk idősödő szüleinkről is. A csatlakozás elsősorban hétköznapokból áll majd. Május 1-én mindössze annyi történik, hogy Európa számunkra Magyarország lesz, ahogy a francia ember számára Európa Franciaországot, a németek számára elsősorban Németországot jelenti. Valójában azért csatlakozunk, azért változtatunk, hogy azok maradhassunk, akik vagyunk.
A régi korok ismerői, történetírók, Róma azért lett nagy, mert szerették. Szeretnünk kell hát Magyarországot, hogy erős, biztonságot adó hazánk lehessen az európai nemzetek közösségében. Az ember nem azért szereti a hazáját, mert nagy, hanem mert az övé, mert az övéi lakják.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mi azt akarjuk, hogy minden magyar a csatlakozás nyertese legyen. Mi senkit sem hagyhatunk kiszolgáltatott helyzetben. Magyarország első Európai Néppártja nem hagyhat senkit az út szélén. Az embereknek érezniük kell, hogy nem egyszerűen közel állunk hozzájuk, mi közöttük vagyunk. Az ő oldalukon állunk. És ezt azoknak is érezniük kell, vagy legalábbis kellene, akik a legutolsó választások alkalmából nem ránk szavaztak. A csatlakozásnak valójában biztonságot kell hoznia. A csatlakozás akkor jó, akkor sikeres, ha biztonságot hoz minden magyar család számára. Ha általa a biztonság erősödik, és legkevésbé sem a bizonytalanság. Mi Európára mindig úgy tekintettünk, kedves Barátaim, mint biztos menedékre. Mint egy biztonságot adó várra. Mi mindig megvédtük, ha támadták, rajtunk Európa ritkábban segített. Itt az idő, hogy nekünk is jusson legalább valami az európai biztonságból. Jogunk van hozzá, ezért kell a csatlakozásnak biztonságot hozni a magyarok számára.

Kedves Barátaim, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ne kerteljünk, mondjuk meg az igazat, nehéz pillanatban csatlakozik Magyarország az Európai Unióhoz. Nehéz pillanatban, mert mára odalett a mindennapok biztonsága. Nincs biztonságban a munka, bizonytalan a keresetünk értéke. A fiatalok magukra maradtak, a nyugdíjasok csak abban lehetnek biztosak, hogy napról-napra drágább és nehezebb a megélhetés. Elporladt a mindennapok biztonsága és szinte az egész ország kiszámíthatatlanságban, bizonytalanságban él. Ezért került veszélybe a biztonságos csatlakozás. Ha nem teszünk azonnal valamit a biztonság helyreállítása érdekében, akkor a csatlakozás nem biztonságot hoz, hanem újabb bizonytalanságot. Abból pedig már van elég. Ma még tehetünk azért, hogy mindez ne így legyen. Ne kerülgessük a forró kását, az igazság az, hogy ma Magyarországon nincs senki, aki megvédené az emberek biztonságát. Nincs más választásunk, össze kell fognunk az emberekkel, és velük szövetségben kell megvédeni a csatlakozás biztonságát. Mert a biztonságos csatlakozás igenis lehetséges. Ha tartósan csökkentjük a gyógyszerek árát, ha leállítjuk a kórház privatizációt, ha megvédjük a munkahelyeket, ha támogatjuk a gazdákat, ha megfékezzük a közüzemi áremeléseket, vagyis ha megváltoztatjuk a jelenlegi költségvetést. Mi az első magyar Európai Néppárt készen állunk erre. Annak érdekében, hogy az országgyűlést rávegyük a szükséges és elkerülhetetlen lépések megtételére, hogy átérezzék végre a helyzet súlyát és komolyságát, a mai napon nemzeti petíciót indítunk a költségvetés módosítására, amelyet egymillió aláírással fogunk megerősíteni.

Kedves Barátaim!
Eljött az idő, hogy lépéseket tegyünk a három pilléren. A munkán, az otthonon, és a biztonságon nyugvó európai élet felé. Eljött az idő, hogy véget vessünk a kiszolgáltatottság korszakának. Elég erősek vagyunk már ehhez. Kérlek benneteket, juttassuk el a nemzeti petíciót minél több emberhez. Én is veletek leszek majd. Itt a feladat, ideje mozdulni. Menjetek, csináljátok! Ismeritek az örök tanácsot, legyetek okosak és szelídek! Tartsátok észben: a szabadság és a biztonság különös dolog! Mindkettőre igaz, hogy minél több felé osztjuk, annál több jut belőle mindenkinek. Osszuk hát, osszátok hát, minél több felé, hadd jusson belőle mindenkinek!

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Tibó 2004. febr. 12. © 130
és ráadásul emlékezetből :)
Előzmény: wamzer (129)
wamzer 2004. febr. 12. © 129
á, ha igazi fan, akkor a két újjal pötyögi be :)
Előzmény: Tibó (128)
Tibó 2004. febr. 11. © 128
Ez a szimpi gyerek mekkora egy copy-paste fideszrobot! :)
Előzmény: dejo (127)
dejo 2004. febr. 11. © 127
Hiába, no!
A Viktor az tudja, mitől döglik a légy! Rajta kívül meg mindenki hülye.

Csak nehogy mégegyszer rászabadúljon az országra.
Már Erdályben is szakítja ketté a Magyarokat. Vannak ott is jó, igaz Keresztyén magyarok, meg büdös komcsik, mint itthon.

Előzmény: Polgári Kör Szimpatizáns (126)
Polgári Kör Szimpatizáns 2004. febr. 11. © 126
Orbán Viktor évértékelő beszéde - teljes írott változat!

Nekünk újra az emberséges, munkára épülő, tehát értékteremtő gazdaságban érdemes hinnünk, mely nem a szegénységet növeli, hanem a biztonságot. Mindenekelőtt tehát vissza kell adni Magyarországon a munka becsületét.
2004-02-10 22:07:01

Sokan emlékezhetnek a régi történetre: a derék magyar tüzes, mozog a pártértekezleten, feszíti valami nagyon, majd kiesik a padból, mindenképpen hozzá akar szólni. Végre szót kap: tessék mondani, benne vagyunk már a kommunizmusban, vagy lesz még rosszabb is? Tessék mondani, benne vagyunk már a jóléti rendszerváltásban, vagy lesz még rosszabb is?

Jó estét kívánok, tisztelt hölgyeim és uraim!

Szeretve tisztelt Dalma és Klára asszony, Martonyi János elnök úr, kedves barátaim! Köszönöm, Martonyi János elnök úrnak külön köszönöm, hogy az öt éve megszokott, február első csütörtöki időpont helyett a mai napon találkozhatunk, mivel a múlt héten Brüsszelben kellett tárgyalnunk. Maga ez a tény két dolgot jelez: először is azt, hogy az unió már része az életünknek. Másodszor azt, hogy ha változtatnunk is kell egy-két dolgot, a hagyományainkat mégsem adjuk fel. De erről, ha megengedik, majd egy kicsit később.

Kedves barátaim, amikor útjára indítottuk találkozásainkat, azt mondtuk: legyenek ezek olyan alkalmak, mint amikor gyermekkorunkban évente egyszer az ajtófélfához álltunk, nagyapánk rovást húzott a fejünk búbjához, és láthattuk, mennyit nőttünk egy év alatt, és ha lehetett, együtt örültünk a szaporodó centimétereknek. Ámde mit kezdjünk azzal a váratlan helyzettel, ha valaki úgy lép az ajtófélfához, hogy nem nagyobb, hanem kisebb akar lenni, és dacosan összehúzza magát a nagyszülők előtt. Valóban, 2003 a magyar családoknak az összezsugorodás, hovatovább az összetöpörödés éve lett. A világban is felfigyeltek erre. Korábban az a mondás járta, hogy magyar az, aki utolsónak megy be a forgóajtón, de elsőként jön ki. És most senki sem érti, hogyan jutottunk odáig, hogy bár elsőként lépünk be a forgóajtón, most utolsóként lépünk ki onnan.

Tisztelt hölgyeim és uraim! Mindanynyian tudjuk, hogy az úgynevezett évértékelő beszédben sorra szoktuk venni mindazt, ami fontosnak tűnt az előző évben. De mit tegyünk most, amikor mindenki tudja, sőt a bőrünkön érezzük, hogy kedvező folyamatok törtek meg, hosszú évek után újra nőtt az infláció, ismét gyárakat zárnak be, ismét nő az eladósodás. Vagy ha erőteljesebb húrt akarunk pendíteni, azt mondhatjuk, hogy bár azt ígérték, folytatják a Széchenyi-tervet, kibővítik az otthonteremtési támogatást, még több támogatást adnak a gazdáknak, csökkentik a diákhitel kamatát, lassan mondták, hogy mi is értsük: nem emelik az árakat, a valóságban mindennek éppen az ellenkezője történt. Ám az igazság az, kedves barátaim, hogy mindezt talán felesleges felsorolnom, mert a 2002-es választásokon ide vagy oda leadott szavazatoktól függetlenül, pártszimpátiákra való tekintet nélkül, falusiak és városiak, idősek és fiatalok, nyugdíjasok és diákok, gazdák és munkások, vállalkozók és közalkalmazottak, vagyis mi mindannyian tudjuk, hogy nem erről volt szó. Mindenki tudja, aki két éve odaadta a bizalmát, hogy visszaéltek azzal. Mindenki tudja, legfeljebb nem mondja. Ám ha csak enynyit tudnánk mi mondani egymásnak, akkor bizony kár lett volna összejönnünk. Azt hiszem, inkább azért vagyunk ma itt, hogy a dolgok mögé nézzünk, és megtaláljuk gondjaink közös gyökerét és együtt keressük a választ arra a kérdésre, mit kellene tenni, mit is lehetne tenni. Hosszú idő óta keresem, miként tudnám elmondani önöknek, hogyan lehetne összefoglalni röviden mindazt, ami ma az embereket, magamat is beleértve, nyugtalanítja, és aggodalommal tölti el. Ilyenkor váratlan helyről is érkezhet segítség.

Tegnap este például lefekvés előtt mesét olvastam a gyerekeknek. A történet egy öreg királyról szólt, aki elment vadászni az erdőbe, amit úgy ismer, mint a tenyerét. Mégis eltévedt, mert az erdő egyszer csak megváltozott körülötte, mintha elvarázsolták volna. Az öreg király kétségbeesetten kereste a kiutat, kapott fűhöz-fához, segítségért kiáltozott, és végül mindent odaígért annak, aki kivezeti az erdőből. A mese még hosszan bonyolódott, szerelem, ármány, cselvetés, királylány és boldogság, de ez már mondandóm szempontjából kevésbé érdekes. Bár az nem tanulság nélkül való, hogy az, aki afféle válságmenedzserként végül hazavezette a királyt, maga a varázsló volt, aki az erdőt megváltoztatta, persze a jutalom is az ő markát ütötte. Mi azonban kanyarodjunk vissza az öreg királyhoz, aki mindenét hajlandó volt odaadni, csakhogy hazajusson, csakhogy kijusson az ismeretlenből, mert kedves barátaim, aki nem tudja hol van, az úgy kétségbeesik, azt akkora félelem fogja el, hogy szinte bármire kész. Ha nem tudjuk, hol vagyunk, oda a biztonságunk, és a biztonság elvesztése az ember legősibb ellensége. Talán nincs is annál gyötrőbb rémálom, mint amikor azt álmodjuk, hogy hirtelen nem is tudjuk, hol vagyunk. Márpedig kedves barátaim, ma Magyarországon semmi sem az, aminek látszik. Ami tegnap igen volt, az ma már nem. Ami két éve még nőtt, az ma csökken. Volt Széchenyi-terv, ma nincs, volt otthonteremtési támogatás, ma szinte láthatatlanná zsugorodott. Nőtt a minimálbér értéke, ma csökken. Ugyanakkor ami két éve csökkent, az ma nő. Csökkent a munkanélküliség, ma nő, csökkent az államadósság, ma nő. Amire az ország vezetői azt mondják, megteszik, nem teszik meg. Amire azt mondják, nem fogják megtenni, azt megteszik. Az igen gyakran nemet jelent, a nem gyakorta igent. A felemeljük gyakorta azt jelenti, hogy csökkentjük, a csökkentjük pedig azt, növeljük. A folytatjuk sokszor azt jelenti megszüntetjük. Az adjuk többnyire azt, elvesszük.

Kedves barátaim!

Eltévedtünk az ismerősnek tűnő, de valójában mást jelentő szavak erdejében. Ne csodálkozzunk, ne csodálkozzunk, ha az emberek szoronganak, félnek, és úgy érzik magukat, mint aki eltévedt. Gondoljuk csak el, mit éreznek ma azok a honfitársaink, akik nem tudják, lesz-e munkahelyük jövő ilyenkor. Akik nem tudják, lesz-e valaha is saját otthonuk, akik nem tudják, lesz-e módjuk taníttatni a gyermekeiket. Akik nem tudják, miből fogják feladni a konyhaasztalon halmozódó sárga színű csekkeket, amelyeken lassan már öt számjegyű összegek is vannak. Akik nem tudják, lesz-e megfizethető árú kenyér, tej, hús, amit magyar gazdák termelnek, marad-e magyar tulajdonban bármi egyáltalán, ahova fordulhatnak, ahol nem idegenként fogadják őket.
Mit éreznek azok az orvosok, akik nem tudják, megmenthetők-e a csődtől a kórházak, ahol a betegeiket kezelhetik? Vagy ne adj’ Isten, hamarosan bankfiókok, autószalonok, irodaházak, bevásárlóközpontok állnak a kórházak helyén is.
Mit éreznek kedves barátaim azok a magyarok, akik székelyföldi autonómiát, vagy kettős állampolgárságot szeretnének, de a sajátjaik nem támogatják őket Budapesten? Mit érezhet ma bárki, aki a holnapra gondol, és semmi mást nem kap biztatásként, csak üresen csengő kincstári ígéreteket, általánosságokat, közhelyeket, semmibe futó, hangzatos Európa-terveket. Pedig minden embernek joga van kedves barátaim ahhoz, hogy választott vezetői egyenesen beszéljenek hozzá a közös gondokról. Egy demokráciában nem járhatunk úgy, mint az étteremben csigapástétomot rendelő vendég, akinek a pincér némi faggatózásra bevallja: tettek bele egy kis disznót is. Majd további unszolásra azt is: valójában fele-fele az arány: egy disznó, egy csiga.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Jobb félni, mint megijedni, tartja a közmondás. Bár ezzel az ősi bölcsességgel nem akarok vitatkozni, azért azt kijelenthetjük, hogy félni sem jó. Mire kell tehát törekedni, ha nem akarunk félni? Mi a félelem és a szorongás ellentéte? Kedves barátaim, én úgy vélem, hogy a biztonság. Akkor nem félünk, amikor biztonságban érezzük magunkat, amikor biztonságban vagyunk. Ehelyett ma Magyarországon bizonytalanság és szorongás uralkodik. Az emberi lélek legnagyobb ismerői, nagy írók, lélekgyógyászok vagy éppen papok minden korban azt mondták, hogy a félelem elleni legjobb gyógymód, ha kimondjuk, ha nevén nevezzük, ha szembenézünk vele.

A lövészárokban őrködő katonának kocog a foga a félelemtől; amikor a többiek kinevetik, milyen gyáva, akkor azt válaszolja: ha ti annyira félnétek, mint én, már rég elfutottatok volna. Nos, valóban. Ha a félelmet nevén tudjuk nevezni, akkor valóságos, konkrét gonddá zsugorodik, ami persze lehet nagy, sőt nyomasztó is, de legalább tudunk mit kezdeni vele, legalább nekifoghatunk értelmesen átgondolni, hogyan is oldhatnánk meg ahelyett, hogy a félelem gerjesztette indulatokkal egymásnak rontanánk. Keressük meg, mondjuk ki tehát, mitől félnek, mitől szoronganak ma leginkább az emberek Magyarországon.

Tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt elnök úr!

Én úgy látom, az emberek egyik része a jövőtől fél, a másik része a múlttól, és vannak szép számmal, akik egyszerre mind a kettőtől. A magunk fajta fiatalabbak számára, azt hiszem, inkább a múlthoz fűződő félelmek megértése okoz nehézséget. Ám ha szövetségre akarunk lépni, márpedig akarunk szüleink és nagyszüleink nemzedékével, akkor meg kell értenünk őket. Életkorunkból fakadóan sokunk számára a rendszerváltozás csakis, kizárólag szabadságot jelentett. Tüdőnkbe áramló friss levegőt, felbukkanást a víz alól, az igazság győzelmét. A lelkesedés hevében keveset gondoltunk azokra, akik nem huszon-egynéhány évesen, nem az életük elején, hanem idősebb fejjel, vagy éppen életük nagy részét már leélve, végigdolgozva érkeztek el a változáshoz. Kevés figyelem jutott azokra, akiket a rendszerváltozás elbizonytalanított, vagy éppen megrémisztett, mert fáradságosan felépített egzisztenciájukat veszélyben érezték.

Sokan vannak ma Magyarországon, akik úgy vélik, az előző rendszerben biztonságosabban, s talán jobban is éltek. Bennük szorongás támad, sőt, feszültséget kelt, ha úgy érzik, a szocialista korszakot elutasítók valójában őket is elítélik, mert úgymond kompromisszumokat kötöttek. Pedig valójában csak próbáltak megélni, boldogulni valahogy és valamiféle biztonságos, élhető életet teremteni maguk és szeretteik számára. Ha azt akarjuk kedves barátaim, hogy a múlthoz kapcsolódó félelmek elpárologjanak a közéletből, akkor nekünk, a demokrácia mellett elkötelezett, rendszerváltó fiatalabbaknak biztosítanunk kell az időseknek, hogy megértjük őket, hogy megértjük az ő életüket. Kérjük meg őket, kérjük meg őket, higgyék el: már mi sem vagyunk gyermekek, sőt sokunk már több gyermeket is nevel. Már mi is beléptünk abba a korba, amikor az ember tudja: bárki, és bárhogyan gyakorolja a hatalmat egy országban, enni kell, lakni kell valahol. A gyereket tanítani, az időseket ápolni kell. Tudjuk, hogy az embereknek joguk, sőt feladatuk keresni az egyéni és a közösségi boldogulás lehetőségét. És ezzel nem áll ellentétben az, hogy megbecsüljük, sőt életpályájuk miatt különösképpen tiszteljük azokat, akik, amikor eljött az idő, a nyílt ellenállást választották. Azt is könynyen beláthatjuk, hogy nem lehet mindenki Dugovics Titusz, mert akkor senki sem marad a várban. Az önként választott hősi áldozat értelme éppen az, hogy a többiek éljenek. És akik élnek, azoktól kijár a tisztelet azok számára, akik az áldozatot hozták.

Tisztelt hölgyeim és uraim! Kedves barátaim!

A magyarok sokat szenvedtek, nélkülöztek, sokszor megaláztattak az elmúlt száz évben. Sok keserűség, fájdalom, és bűntudat halmozódott fel. És így semmi okunk azon csodálkozni, ha időnként türelmetlenséggel, érzéketlenséggel, önzéssel, szeretetlenséggel, sőt: éles durvaságokkal is találkozunk. Azt hiszem, hogy a jövő érdekében mindezt higgadtan, józanul, a szeretet jegyében kellene kezelni, hogy egyre ritkábban tolakodjon be ilyesmi az életünkbe. Mondjuk ki tehát, akkor lehet Magyarország mindanynyiunk számára békés, biztonságos életet nyújtó közös haza, ha az emberek nem félnek, nem éreznek szorongást, nem éreznek kényszert magyarázkodásra pusztán azért, mert életük java részét az előző rendszerben élték le. Nyugtassuk meg egymást, senkinek sem kell megfoghatatlan, testetlen, általános veszélyektől félnie, mert ilyen veszélyek valójában Magyarországon ma nincsenek. Vannak azonban olyan, tetten érhető, megfogható, nagyon is valóságos gondok és bajok, melyektől okkal tarthatunk, s melyektől magam is féltem a családomat, biztonságunkat és az ország jövőjét. Meggyőződésem szerint azonban ezek a veszélyek értelmes tettekkel, jó akarattal, közös szándékkal elháríthatók, és ezzel meg is érkeztünk a jövőhöz kötődő aggodalmak és szorongások világába.

Kedves barátaim, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Történelmünk változatos, kanyargós folyómedrét követve úgy tűnik, mint hogyha az utolsó száz év során két lelki bajjal, két, sajátosan magyar és népünket rendre kudarcra ítélő hibával kellene megküzdenünk. Ha ezek a kártékony hajlamok ismét elhatalmasodnak rajtunk, és ennek tüneteit látni vélem, akkor ez bizony árnyat vethet a jövőnkre. A XX. század során úgy alakult a nemzet élete, hogy képtelenné vált arra, hogy irányt szabjon saját sorsának. Egyesek szerint ez már a török hódoltság óta így van, de most ne kalandozzunk vissza ilyen messzire. Ami tény: úgy veszítettük el az első világháború végén a történelmi Magyarországot, hogy kísérletet is alig tettünk arra, hogy az elvesztett területek legalább egy részét megtartsuk, és helyette inkább szélnek eresztettük katonai erőinket, és tűrtük, hogy mások kényük-kedvük szerint határozzanak sorsunkról. A második világháború előtt az elvett területeket nem visszaszereztük, hanem visszakaptuk. Mások, európai nagyhatalmak adták vissza, majd pedig a második világháborút lezáró békékkel ismét ők vették el. 1990-ben nem kivívtuk a szabadságot, nem visszaszereztük a függetlenséget, inkább úgy tűnt, legalábbis úgy éreztük, hogy visszakaptuk azt a hidegháborút lezáró nagyhatalmaktól. Mintha máig sem tudnánk megszabadulni attól, hogy kívülről várjuk sorsunk jobbra fordulását. Máig azt várjuk, hogy a nagyok döntsenek sorsunk felől, s mi csupán elszenvedjük ezeket a döntéseket.

Máig nem tudunk megszabadulni ettől az önbizalmat és cselekvő erőt felemésztő gondolattól. Ez az önfelmentést eredményező, saját felelősségünk alól is felmentő, az őszinte számvetést megkerülő lelki hajlam és észjárás aztán könnyedén átcsap önsajnálatba, a világ igazságtalanságának kárhoztatásába. Meggyőzzük magunkat arról, hogy nemcsak nem cselekedhetünk, de nem is érdemes cselekednünk, úgysem rajtunk múlik, hanem a franciákon, a németeken, az oroszokon, aztán az amerikaiakon, esetleg az Európai Unión. Most éppen a világgazdaság a sors. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Menekülés, menekülés ez a mai nap és a holnap reggel megoldandó és megoldható gondjai elől. Csakhogy a világgazdaság nem olyan, mint a kályha – Karinthyval szólva –, ami mindenkihez meleg. A világgazdaság bizony vállalatokból, érdekcsoportokból áll, nem jótékonysági egylet, senkinek sem kedvez csak úgy, senkit sem segít jószívűségből. A világgazdaság nem ad munkahelyet senkinek, azokat meg kell teremteni, létre kell hozni. A világgazdaság sohasem fog biztonságos életet teremteni nálunk. Magyarországot nem a világgazdaság, hanem a magyar emberek munkája emelheti fel, és ha a magyar munkásoknak nincs biztos megélhetést adó munkahelyük, akkor erre nem lesznek képesek. Tagságunk első tizenöt esztendejében nagyon rossz gazdasági vezetés volt Írországban – mondta az Európai Parlament elnöke néhány napja Budapesten. Az unióból érkező összegek sem ellensúlyozhatták a hazai siralmas, velejéig rossz gazdasági vezetést. A második tizenöt évben nagyon jó gazdasági vezetés volt Írországban, és akkor minden szolidaritás, minden uniós támogatás további fejlődést gerjesztett és fellendülést eredményezett.

Tehát ebből az a tanulság, hogy az unió egyetlen tagállamban sem ellensúlyozhatja a gyenge vezetést. Viszont Európa sokat tehet hozzá egy jó vezetés eredményes döntéseihez a tagállamokban. Ez a lényege a 31 éves ír tagságnak. Nos, kedves Barátaim, így beszél egy ír. De felfigyeltek-e Önök arra, kedves Barátaim, hogy az egész magyarországi uniós kampány az elmúlt esztendőben burkoltan vagy kevésbé burkoltan, de kifelé irányítja az országból a magyar embert? Nyomás az unióba! Legyél cukrász Bécsben! Vállalj állást Brüsszelben! Mintha a boldogulást csak és kizárólag az ország elhagyása jelenthetné. Mintha sárkefe lenne az uniós csatlakozás, amellyel, ha elég ügyes valaki, menten levakarhatja magáról az édes anyaföldet. Pedig egy igazi, egy büszke, egy hagyományait őrző európai állam a saját legügyesebb polgárait, gazdáit és vállalkozóit nem küldi, hanem marasztalja. Nem arra buzdít, hogy nyomás kifelé, vidd ki a tudásodat, vidd el a tapasztalatodat, hanem éppen ellenkezőleg, arra, hogy tanulj, tapasztalj és hozd haza a tudásodat. Arra buzdít, hogy szerezz hitelt vállalkozásodnak és tőkeszegény hazádnak. Arra ösztönöz, hogy idehaza teremts, idehaza boldogulj. Arra, hogy tedd szebbé, lakhatóbbá és gazdagabbá ezt a földet, a saját országodat, mert te magad is családod, barátaid és minden honfitársad csak így juthat egyről a kettőre.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

Tudom, sokan vannak olyanok közöttünk is, magyarok között, akik azt gondolják, hegyeket tudnának megmozgatni, ha valaki eltakarítaná az útjukból a dombokat. Kedves Barátaim, ez a másik önveszélyes hajlamunk megnyilvánulása. De ez nem a múltba fordul önsajnálattal, hanem elnézve az emberek és a jelen gondjai fölött, behízelgő és biztató tekintettel fordul a távoli jövő felé. Ez a ködbevesző tervek világa, az Európa-terv világa, amely oly kellemesen hangzik, s mintha felmentene a nap kihívásaival való szembenézés terhe alól. Bár kellemesen hangzik, ha jobban megnézzük, általában csak egy dologra emlékszünk az efféle tetszetős tervekből. Arra, hogy a mosdók villanykapcsolói a gyerekek miatt kerüljenek lejjebb. Persze ma is ott vannak, ahol voltak, még szerencse, hogy a gyerekek egy év alatt sokat nőttek, és közelebb jutottunk a megoldáshoz. És kedves Barátaim, tisztelt Hölgyeim és Uraim, azt hiszem, a várakozások kora lejárt. Az Európai Unió kapujában már nem lehet a jövő terveire hivatkozva elodázni a jelen gondjainak megoldását. A jelen gondjai ugyanis immár nagyobbra nőttek a jövő lehetőségeinél. Ezért mindenekelőtt rendezni kell közös dolgainkat a biztonságos jövő érdekében. A jövő biztonsága a jelenben gyökeredzik, és ha a jövő gyökerei elhalnak a jelenben, elvész a biztonság. A jövő gyökereit a jelenben, azt hiszem, az eladósodással lehet a legjobban elvágni.

Tudják-e Önök, kedves Barátaim, hogy csak a 2003-as esztendőben több mint 1000 milliárd forinttal nőtt közös adósságunk? Hihetetlen összeg. És ez azt jelenti, hogy minden család személyes adóssága több mint 600 ezer forinttal nőtt. És akkor még nem tettük fel azt a kérdést, hogy hol van ez a hatalmas összeg. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, a jelen az a biztos pont, ahová a körzőt leszúrjuk, amikor a jövőt tervezzük. A jelen, ahol állunk, a jövő, ahova nézünk. De vajon látszik-e a jövő, ha inog alattunk a jelen talaja?

Vajon lehet-e a jövőben bízni, ha a jelenben sem tudunk? Minden embernek szüksége van az életben néhány biztos pontra, amire bátran támaszkodhat. De milyen biztos pontokat kínál a jelen mondjuk a gazdáknak? Amikor nem tudhatják, megélik-e családi gazdaságaik az uniós belépés pillanatát. Milyen biztos pontokat kínál a jelen a fiataloknak, akik tanulni akarnak, otthont teremteni, de a szükséges hiteleket, támogatásokat szinte hétről hétre kurtítják meg, emberileg vállalhatatlan módon az ország vezetői? Milyen biztos pontokat kínál a jelen azoknak a munkásoknak, akik sohasem tudhatják, melyik pillanatban dönt úgy munkahelyük tulajdonosa, hogy lehúzza a rolót és szélnek ereszti az alkalmazottait? Milyen biztos pontokat kínál a jelen azoknak, akik már ledolgoztak egy életet, és mégis félniük kell, hogy a következő hónapban is futja-e még fűtésre vagy gyógyszerre a nyugdíjukból? Milyen biztos pontokat kínál a jelen azoknak a vállalkozóknak, akik tudják, hogy az uniós versenyben még nehezebb lesz helytállniuk, de ehhez nem számíthatnak semmilyen segítségre, legfeljebb a tudományos-fantasztikus jövőben. Milyen biztos pontokat kínál a jelen azoknak, akik becsülettel dolgoznak ugyan, de a fizetésük arra sem elég, hogy olykor egy hétvégén elvigyék a családjukat egy vendéglőbe?

Kedves Barátaim, a munkabér a munka megbecsülésének jele. Lehet mindenféle filozófiája a gazdaságnak, de aki dolgozik, annak a munkabér a filozófia alapja. A jövő hozhat sok jót és hozhat sok roszszat. De annak, aki most beteg és most lenne gyógyszerre szüksége, biztosan nem jó vigasz, hogy majd egyszer, a nagy elosztórendszerek reformját követően meg tudja fizetni. Aki most húszéves és tanulni akar, azt nem lelkesíti, hogy majd esetleg 15 esztendő múlva megengedheti magának a továbbtanulást. Az ifjú házaspárnak sem húsz év múlva kell saját otthon, hanem ma kellene. És a mai családfenntartók vajmi keveset érnek azzal a merész kilátással, mely szerint, ha ma összefognak és húznak még néhányat a nadrágszíjon, akkor egy-két év múlva akár még munkahelyük is lehet. Éppen ezért először tehát a jelen közös dolgait kell rendeznünk, hogy a jövő képe tiszta és éles legyen. Süllyedő hajóról hiába bámulunk a végtelenben felsejlő szárazföld felé. Amíg a léket be nem foltoztuk, addig semmi esélyünk, hogy valaha is eljutunk a partra.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, márpedig a jelen legfontosabb teendője, hogy más irányt szabjunk a gazdaságnak. Más irány, más észjárás, más gondolkodásmód. A jelenlegi bankárészjárást és bankárgondolkodást mindannyiunk érdekében meg kell változtatni.

Kedves Barátaim! Csak egy hibbant orvos álmodhat beteg nélküli betegségről. Épp ilyen képtelen gondolat a munka nélküli gazdaság, amiről azt mondják, hogy majd a pénz meg a megszorítások működtetik. A pénzalapú gazdaságból úgy tűnik, két szereplőt megpróbálnak kihagyni: az embert és a munkát. Az ilyen gazdaság szükségszerűen embertelen, pazarló és végső soron terméketlen. Nekünk újra az emberséges, munkára épülő, tehát értékteremtő gazdaságban érdemes hinnünk, mely nem a szegénységet növeli, hanem a biztonságot. Mindenekelőtt tehát vissza kell adni Magyarországon a munka becsületét.

A biztonságos élethez természetesen szükség van magántulajdonra. És mielőtt megvádolnának valamilyen vulgármarxizmussal, szeretném elmondani, hogy Magyarországon azt még a gyermekek is tudják, hogy a magántulajdonnal együtt jár a piac és a pénz is. Olyan ország esetében, mint Magyarország, amelynek nem volt és ma sincs gyarmata és nincs nyersanyag-vagyona sem, nos, egy ilyen ország esetében azonban a gazdaság alapja csak a munka lehet.

Munkaalapú gazdaságra van szükség ismét. Meg kell változtatunk azt a lehetetlen helyzetet, hogy egy munkaadónak több mint kétszáz forintot kell kifizetnie azért, hogy egy munkásnak száz forint kerülhessen a zsebébe. Változtatnunk kell azon az embertelen gyakorlaton is, hogy mindig azoktól követelnek, azoktól várnak el újabb áldozatvállalást, akik addig is a legtöbb áldozatot hozták. Véget kellene vetni a gyakorlatnak, hogy mindig azoktól vesznek el, akiktől azt várják, hogy fizikai és szellemi munkájukkal, vállalkozó kedvükkel, erőfeszítéseikkel felemeljék az országot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A megszorítások nem összefogják, hanem összeszorítják az embereket. Nem azokkal kellene összefogni, akik állandóan az állami beruházások visszafogását követelik, miközben nagyon sok minden vár még megépítésre Magyarországon. Nem azokkal kellene összefogni, akik nem akarják visszaadni, vagy ha igen, csak óriási felárral nemzeti tulajdonunkba azt az autópályát, amit nem is szabadott volna magántulajdonba adni a kilencvenes évek elején. Nem azokkal kellene összefogni, akik a nemzeti valuta, a forint értékének csökkentését követelik nap mint nap. Mert ha így teszünk, így kimaradnak az összefogásból azok, akiket a gyenge forint miatt dráguló élet egyre rosszabb helyzetbe hoz. Kimaradnak azok, akik családi és baráti segítséggel, nagy terheket vállalva belevágnak egy saját otthon megteremtésébe. Kimaradnak a hazai kis- és középvállalkozások százezrei, kimaradnak az egyre nehezebb terheket cipelő diákok, nyugdíjasok, fiatal házasok, gazdák, és kimarad szinte az egész vidéki Magyarország. Hát milyen nemzeti összefogás az, amikor csak azzal fogok össze, aki ugyanazt mondja, amit én? Kicsi és szűk összefogás ez, kedves Barátaim, nem a nemzet, hanem a politikusok egy részének összefogása saját magával. Az embereknek ma nem erre van szükségük. Magyarországnak ma arra van szüksége, hogy az emberek, a családok, az önkormányzatok, az idősek és fiatalok, gazdák és munkások, vállalkozók és közalkalmazottak, határon kívül és belül élő magyarok szövetséget kössenek egymással. Olyan szövetséget kössenek egymással, melynek célja, hogy Magyarország ismét kiszámítható és biztonságos életet adhasson mindannyiunk számára. A bizonytalanság, a zűrzavar, a kiszámíthatatlanság, a szorongás és a félelem ellen kellene szövetséget kötnünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Elnök Úr!

Amikor mi a lakáshitelek visszaállítását, a privatizáció azonnali megállítását, a közüzemi díjak csökkentését, a gyógyszerek árának mérséklését kérjük, valójában azt kérjük: rendezzük végre közös dolgainkat. Rendezzük végre közös dolgainkat, mert a félelem és a bizonytalanság legyőzésének leghatásosabb módja a biztonságos európai élet megteremtésének talán egyetlen lehetséges eszköze, ha szövetséget kötünk azokkal, akikkel közös a sorsunk. Hogy szövetséget tudjunk kötni egymással, bíznunk kell egymásban. Ezért azt ajánlom mindannyiunknak, vigyük magunkkal Bethlen miniszterelnök úr ma különösen érvényes figyelmeztetését: ne engedjétek, ne engedjétek, hogy a bizalom megszűnjön magyar és magyar között. Igaza lehet, hiszen a bizalom olyan, mint a lélek. Ha egyszer elszáll, nem tér többé vissza. Ahhoz, hogy szövetséget tudjunk kötni egymással, bíznunk kell egymásban. Higgyünk abban, hogy van valami, ami sokkal erősebben képes összekötni minket, amiben hasonlítunk egymásra, mint amilyen erővel elválaszt az, amiben különbözünk. Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy az emberek bizony igen boldogan tudtak élni akkor is, amikor még híre-hamva sem volt semmilyen -izmusnak, se konzervatív, se szocialista, se liberális irányzatoknak. Hihetünk abban, hogy nem vagyunk szögek, nem vagyunk csavarok, amiket kis, csinosan felcímkézett dobozokban, egymástól gondosan elválasztva lehet tartani a polcon. Minden ember számára fontos a gyermeke, családja, megélhetése, kötődései, álmai, emlékei, saját múltja, jelene és jövője. Olyan ember nemigen van, aki abban leli örömét, hogy nincs fedél a feje fölött, vagy nincs miből megélnie. Olyat sem igen találunk magunk között, aki azt szeretné, hogy Magyarország pórul járjon az uniós csatlakozás után. Éppen ellenkezőleg: pártállásra, irányzatra való tekintet nélkül mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy a csatlakozásnak mindenki nyertese lehessen. Ez az a közös talpalatnyi hely, amely elegendő ahhoz, hogy szövetséget kössünk egymással. Mindannyian azt szeretnénk, kedves Barátaim, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy jövő ilyenkor, ha nekivetjük hátunkat az ajtófélfának, és rovást húzunk a fejünk fölött, mindenhol örülhessünk a gyarapodás jól látható centimétereinek. Hátha azok is kedvet kapnak ahhoz, hogy kihúzzák magukat, akik tegnap még kicsik akartak lenni.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!


Tibó 2004. jan. 16. © 125
ha már ugyse nincsen helyi téma:
Neszeneked
mi a fenének ez a nagy keresztényőstudat?
Már megint a kirekesztés, ráadásul a keresztény alapok elhelyezése, amelyek annyira sötétek.
Ölessük meg a vasárnap dolgozókat, adjuk el szomszédainkat rabszolgának, utáljuk, és rekesszük ki a fogyatékosokat. Legyen már magánügy végre!
Tibó 2003. dec. 23. © 124
A birkák femérése.
Ez ma Magyarország. Van aki elégedett. :(
OV meg egy csodás ember. Éljen.
Előzmény: Polgári Kör Szimpatizáns (123)
Polgári Kör Szimpatizáns 2003. dec. 22. © 123
Hónapok óta stabilak a pártszimpátiák

A Magyar Gallup Intézet decemberi felmérésének adatai szerint a szocialistákra egy most vasárnapi választáson a lakosság 24 százaléka szavazna, a Fideszre 32 százalék.

A pártot választó biztos szavazók körében a Fidesz híveinek aránya 52, az MSZP-é 38 százalék. A teljes népességhez viszonyítva hónapok óta viszonylag stabil a biztos szavazók pártszimpátiája: a Fidesz a lakosság negyedére, az MSZP kevesebb, mint minden ötödik emberre számíthat.

A kormányfővel a lakosság 36 százaléka elégedett, 48 százalék szerint azonban inkább rosszul látja el feladatát. A kormánnyal 31 százalék elégedett, 55 százalék elégedetlen. Az utóbbi hónapokban a közvéleményben tapasztalhatók a kormányzat számára kedvező változások, de a bíráló vélemények vannak többségben.

Bővebben: http://www.gallup.hu/Gallup/release/ppref031219.htm

wamzer 2003. dec. 15. © 122
mellesleg OV kissé beégett ma reggel az m1-en lakáshitelek kamatszámításával kapcsoaltban.
Előzmény: Polgári Kör Szimpatizáns (118)
wamzer 2003. dec. 15. © 121
Monnuyk havi 4 milkát szvsz a költségvetési támogatásból is ki tud pengetni a fityesz, meg elég kemény tagdíjak vannak otan, nemotm látad ez azt az index cikket, miszerint a politikusok fizjának x százaléka a pártnak jár, szal a lopáscsalásnak nem feltétlenül a székházbér a félreismerhetetlen imertetőjele.

Amúgy ölég "érdekes" (ronda, milyen fos színe van, kínai építészet+makovecz sztájl) az a székház, és márcsak azér sem szimpi, mert uabban az uccában van, mint a fogorvosom, és oda nem valami jó élmény járni.

Tibó 2003. dec. 15. © 120
Több, mint havi 4 millat fizet havonta a fityesz az új csodapalotáért.
Úgy látszik, maradt még nem átmenekített pénz a több milliárdos lopásokból...
csitti 2003. okt. 21. © 119
Pár napja az volt a baj, hogy a KM csak a balos riportokat hozza le. Most akkor mi van?
Előzmény: Polgári Kör Szimpatizáns (118)
Polgári Kör Szimpatizáns 2003. okt. 21. © 118

Legfontosabb, hogy legyenek munkahelyek


Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke a napokban megyénkben járt. Ekkor kértük beszélgetésre.

Kelet-Magyarország: A magyar gazdaságról, a költségvetésről napjainkban éles vita folyik...

Orbán Viktor: Most az egész Európai Uniót az érdekli, mi lesz az európai gazdaságok jövője. Éles viták zajlanak erről. A többség azon az állásponton van, hogy nem a költségvetési szigorítások, hanem a vállalkozásfejlesztések jelenthetik a kiutat. A hazai 2004-es költségvetés ezzel ellentétben a megszorításokról szól, olyan erős nadrágszíjhúzást jelent, amely az emberekből szinte a szuszt is kiszorítja, miközben az Európai Unióban inkább levegőt kívánnak beszívni: kedvezményes hitelekkel serkentik a vállalkozókat, közpénzek és magánpénzek segítségével nagymértékű fejlesztések indulhatnak el. A magyar költségvetés éppen a másik irányba indul. Remélem, Medgyessy Péter kap Brüsszeltől olyan instrukciót és élményt, ami elgondolkodtatja őt, érdemes-e szembemenni az Unió szemléletével.

KM: Ön is tudja: a gazdaság fellendítéséhez pénzre lenne szükség, s ebből soha – így most sincs – elegendő...

O. V.: A mostani kormány 320 milliárd forintot osztott szét kormányra jutása után. Ezt a pénzt nem három hónap alatt keresték meg, így nincs joguk arra, hogy megszorításokat kérjenek az emberektől. Furcsának tartom, hogy amikor szocialista kormány van hatalmon, az árak mindig elszabadulnak! Választási programjukban nem ezt ígérték, és a változást nehéz megmagyarázni.

KM: A közvéleménykutatók szerint feljövőben a Fidesz. Pártelnökként mi erről a véleménye?

O. V.: A felmérésekkel nem érdemes foglalkozni, hiszen az emberek nem a közvéleménykutatóknak, hanem a szemüknek hisznek. Azt pedig mindenki látja, hogy rosszul mennek a dolgok.

KM: A Fidesz Polgári Szövetségben egyre másra alakulnak a tagozatok. Szó lehet esetleg árnyékkormány
alakításáról is?

O. V.: Nem alakítunk árnyékkormányt, s remélem, nem az árnyékot, hanem a fényt jelentjük. Egyébként pedig a tagozatokat azért hoztuk létre, hogy ne az emberek fölött, hanem közöttük legyünk. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy a különféle szervezetek, elvek egyre nehezebben jutnak el az emberekhez, és ez igaz a Fideszre is. A tagozatokat azért hoztuk létre, hogy ne legyen se olyan része, sem pedig olyan rétege az országnak, amelyhez nem tudunk eljutni. A tagozatok tehát nem a pártról, hanem az emberekről és az országról szólnak.

KM: A hazai politikai hangulat egyre rosszabb, a viták kezdenek elfajulni. Mit gondol erről?

O. V.: A közéleti viták akkor éleződnek ki, akkor hevesek, ha egy országban rosszul mennek a dolgok. Az igazi baj nem az, hogy viták vannak, hanem az, hogy a helyzet valóban, ténylegesen rossz: az ország nem emelkedik, hanem csúszik lefelé, s olyan dolgok történnek, amelyek joggal bosszantják az embereket. Nagyon fontosnak tartom, hogy a politikai vezetőket ne keverjük össze a szavazókkal. Meggyőződésem, nekünk minden irányba nyitottnak kell lennünk.

KM: Kelet-Magyarország, benne a mi megyénk hosszú idő óta hátrányos helyzetűnek mondhatta magát. Önnek erről mi a véleménye?

O. V.: Erre a régióra, s benne Szabolcs-Szatmár-Beregre tökéletesen illik az angol mondás, amely valahogy úgy hangzik: a gazdaság olyan, mint egy bicikli: ha nem tekered, eldől. Az Önök megyéjének vannak jól működő, s vannak leszakadt részei. Legfontosabb, hogy legyenek munkahelyek, hiszen mindenek ez az alfája és az omegája. Mi annak idején rendkívül fontosnak tartottuk például az árvizi újjáépítést, de ahogy látom, mostanra az akkori lendület elfogyott, ezért is jönnek a gondok. Tény az is, ezekből a gondokból az Európai Unió semmit nem fog megoldani. Akkor lehet pályán tartani ennek a megyének és a régiónak a sorsát, ha a kormány és a helyiek összefognak, és a határmentiség minden előnyét igyekeznek kihasználni.

A megyék sorsa

Arra a kérdésre, hogy a megyék sorsa enyhén szólva is kétséges, bizonytalan..., Orbán Viktor így válaszolt: „Úgy érzem, nem indokolt túl sok figyelmet fordítani erre a kérdésre, hiszen pillanatokon belül uniós pénzeket hívhatunk le, s Magyarország jelenlegi közigazgatási rendszere alkalmas erre, semmilyen közigazgatási reform ehhez nem szükséges. Arról nem is beszélve, hogy egy átalakulóban lévő közigazgatási rendszer nehezebben tud pályázni. Ma nem ez az ország legnagyobb problémája, ennél sokkal sürgősebb feladatok várnak megoldásra. Azt vallom, hogy nem a holnapután, hanem a holnap gondjait kell megoldani.”

NÉVJEGY

Orbán Viktor volt miniszterelnök
a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség elnöke

Született: 1963. május 31., Székesfehérvár
Diploma: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar (1987)
Politikai tevékenység: 1988 márciusában többedmagával pártot alapított, Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) néven. 1989. június 16-án a Hősök terén, Nagy Imre és mártírtársai ravatalánál elmondott radikális beszédében – amelyben szabad választásokat és a szovjet csapatok kivonulását követelte – országosan ismert politikussá vált. 1989 nyarán az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjában képviselte pártját.
Parlamenti és kormányzati munka: 1990-ben a Fidesz Pest, 1994-ben Fejér megyei 1998-ban és 2002-ben országos listáján szerzett képviselői mandátumot. 1998. július 8. és 2002. május 27. között a Fidesz-FKGP-MDF koalíciós kormány miniszterelnöke.
Nemzetközi tevékenység: 2001 végétől a Demokratikus Közép Internacionálé (CDI), majd 2002-től az Európai Néppárt alelnöke is.
Család: felesége, Lévai Anikó ügyvéd. Három leányuk és egy fiuk van.

- Kovács Éva -

Polgári Kör Szimpatizáns 2003. okt. 21. © 117
Pokorni: provokatív propaganda

A fideszes alelnök a szocialista politikus gondolatmenetét, amely szerint mindenki felelõs a meghíúsított miniszterelnöki beszéd miatt, aki a tojásdobálókat korábbi politikájával bátorította, a kollektív felelõsség fasiszta elvéhez hasonlította.

2003-10-20 23:33:29

Annál is inkább helyénvaló lett volna Söjtörön egy jól elmondott miniszterelnöki beszéd a Deák-bicentenárium kapcsán, mivel a Haza Bölcse a magyar politikai szónoklat megújítója is volt – jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a Nap-kelte adásában. Ami történt, sajnálatos. Azt viszont pártja nevében visszautasította, hogy mindenki felelõs lenne a tojásdobálásért, aki korábban bírálta Medgyessy Pétert vagy a szocialistákat.

Pokorni Zoltán Kovács Lászlót, az MSZP elnökét váltotta a stúdióban. A fideszes alelnök a szocialista politikus gondolatmenetét, amely szerint mindenki felelõs a meghíúsított miniszterelnöki beszéd miatt, aki a tojásdobálókat korábbi politikájával bátorította, a kollektív felelõsség fasiszta elvéhez hasonlította.

Kijelentette: ma bizonyos erõk lételemüknek tekintik a provokációt. Ennek szellemében terjesztette az MSZP elhíresült kék füzeteit fiatal szimpatizánsaival az utcán, majd akcióját gúnyosan jelentette be, begyûjtve ezzel a várható indulatokat. Persze mindez belefér abba a stratégiába, amelyet Ron Werber kampányfõnök diktál: õ több országban alkalmazta már a konfliktuskeresõ, félelmet szító tömegmanipulációt, méghozzá – el kell ismerni – mesterien. Pokorni Zoltán szerint más módon nem is reménykedhet az MSZP abban, hogy javul a pozíciója, hiszen gazdaságpolitikája gyakorlatilag megbukott. Az elmúlt másfél évben az emberek rájöttek, hogy a kampánytételek szép szavak maradtak csupán, semmivel sem élnek jobban, mint korábban; az újabb ígéretek immár hiteltelenek. Ezért egyetlen esélye az MSZP-nek, ha fel akarja hívni magára a figyelmet: szítani kell a konfliktusokat; s félõ, nem lesz ez másképp október 23-án sem.

A Fidesz alelnöke kitért a kis- és közepes vállalkozások helyzetére is, annak kapcsán, hogy a kormány az innovációs járulékot e körre is ki akarja terjeszteni. Ausztriában, amikor az csatlakozott az unióhoz, mintegy tízezer kisvállalkozás ment tönkre – emlékeztetett az alelnök. A költségvetés – számítások szerint – körülbelül kétmilliárd forintnyi pluszbevételhez jutna azzal, ha e hozzájárulási kötelezettséget kiveti a 10–50 fõt alkalmazó gazdasági társaságokra is. Ez államkincstári mércével nézve nem drámai tétel. Jelentõs elvonás viszont az érintetteknek. Éppen ezért nem elvonni kellene ezt a pénzt, hanem az államnak más forrásokból hozzáadni a kutatás-fejlesztési büdzséhez – vélekedett Pokorni Zoltán.

Forrás:MNO

Anonymus User 2003. febr. 2. © 116
A Fidesz - Magyar Polgári Párt májusi kongresszusán várhatóan fontos döntést hoz a magyar politika polgári oldalának integrációját illetően. Kövér László, az országos választmány elnöke a Magyar Nemzet 2003. január 25-i számában megjelent interjúban olyan koncepciót körvonalazott, mely szerint a párt megpróbálja legalább részben integrálni a polgári körök tagságát, s ezáltal válik valódi néppárttá. A magam részéről egy alternatív megoldást szeretnék felvázolni. Bizonyos értelemben az ellenkezőjét szeretném indítványozni, mint amit a Kövér László: a polgári körök hozzanak létre egy átfogó politikai szervezetet, mondjuk a vezető polgári kör nevét átvéve Szövetség a Nemzetért néven, és ehhez csatlakozzon a Fidesz-Polgári Párt.

Az első érvem ezen megoldás mellett alapvetően lélektani jellegű. Kövér László azt mondja, hogy “a polgári körök tagjai... egy kisebb részének” át kell lépni egy lelki küszöböt, és “aktív közéleti szerepvállalásukat” “pártszerű formában” is folytatniuk kellene abban a pártban, mely az általuk vallott értékeket képviseli. Magam sem voltam semmiféle párt tagja, és ezt nehezen tudom másként elképzelni. Ennek egyik oka a múltba vezet vissza. Még abban az időben nőttem fel, amikor a párt még a Párt, a kommunista párt volt. De nemcsak magam, hanem Magyarország lakosságának nagyobbik része is ebben az időszakban szocializálódott, s noha teljesen igaza van Kövér Lászlónak, hogy indokolt lenne átlépni ezt a lélektani küszöböt, magam is haboznék, s teljesen biztos, hogy amiképpen 2002. április 13-a és október 23-a sok százezernyi felvonulója közül a polgári körök struktúrájába is már csak egy kisebbség integrálódott, Fidesz-tag még kevesebb lenne. A küszöb akkor is létezik, ha a múlt lekűzdendő öröksége csupán - s vele számolni a politikusnak kötelessége. A másik ok már az elmúlt egy tucat év tanulsága. Ha 1988-ban beléptem volna a Magyar Demokrata Fórumba, 1996-ban megbántam volna. Ha ekkor csatlakoztam volna a Magyar Demokrata Néppárt tagjaihoz, legkésőbb 2002-ben bántam volna meg. Most jó szívvel magam a Fidesz mellett állónak érzem, de ha visszagondolok a párt 1990-91. évi politizálására, a legkevesebb azt mondani, hogy elbizonytalanodom. A rendszerváltoztatás utáni időszak pártjai még nem olyanok, melyek annyira stabil értékrendet és ehhez adekvát politizálást képviselnek, hogy hozzájuk csatlakozva az ember nyugodtan elmehetne antropológiai kutatásokat végezni egy polinéz szigetecskére vagy misszionáriusnak a dzsungel mélyére, s öt év múlva visszatérve sem kellene aggódnia, hogy jó helyen van-e.

A második érvem az, hogy egy ilyen szövetség integrálni tudná azon pártokat és politikai szervezeteket is, melyek önállóságukhoz láthatóan a végsőkig ragaszkodnak, mint a Magyar Demokrata Fórum. Ennél még nagyobb súllyal eshet a latba, hogy ilymódon megőrződhetnének olyan hívószavak, mint a “kisgazda”, “kereszténydemokrata” vagy “szociáldemokrata”, melyekre feltétlenül szükség lenne: kétséges, hogy csak a “polgári” gondolat jegyében akár hosszú távon is érzelmileg integrálni lehetne az ország nagyobbik felét. Mindig lesz parasztember, aki a kisgazdákat keresi a szavazólapon és lesznek munkások, akik a szociáldemokraták kedvéért voksolnának a Szövetség a Nemzetért jelöltjére. A “Szövetség a Nemzetért (Fidesz - Magyar Polgári Párt, Magyar Demokrata Fórum, Kereszténydemokrata Szövetség /vagy Néppárt/, Történelmi Szociáldemokrata Párt, Lungo Drom és /mondjuk/ 2341 polgári kör)” hosszú név lenne a szavazólapon - de talán megérné ezt vállalni.

A harmadik érv szűken gyakorlati: a Szövetség a Nemzetért néhány fős vezetői testülete - éppúgy mint teljes, hosszú neve - egészében a magyar társadalom minden korábbinál szélesebb rétegei számára jelenthetne vonzóerőt. Oda talán a Fidesz is delegálhatna olyan politikusokat, akik visszautasítottsága viszonylag alacsony a párttal nem szimpatizálók, sőt akár azzal szemben állók körében is, mondjuk sikeres önkormányzati vezetőket. A következő kormány miniszterelnökét ettől még hívhatják Orbán Viktornak, ahogy szerintem hívni is fogják. Neki, mint a polgári oldal legkiemelkedőbb politikusának igen sok támogatója mellett az elutasítottsága is igen magas, hisz máig rá irányul a kormánypárti média össztüze. A polgári politika képviselete szempontjából talán hatásosabb lehetne egy egy elnök által képviselt pártnál (akárki is legyen a Fidesz elnöke) egy testület által vezetett szövetség.

Negyedik érvem a választások előkészítésére vonatkozik. A polgári körök bázisán kialakított politikai egység lehetővé tenné egy, az amerikai politikában kipróbált és bejáratott intézmény alkalmazását. Az előválasztásokról van szó. Magam a polgári körök mozgalma nagy kudarcának éreztem a 2002. évi önkormányzati választások kimenetelét. Azon a településen, ahol magam is élek, sem volt képes a helyi polgári kör egyetlen polgármesterjelölt mögé felsorakozni, ami a szocialista jelölt választási győzelmét eredményezte: először a rendszerváltoztatás óta. Úgy vélem, hogy néhány héttel a (helyi vagy országos) képviselőválasztások előtt a Szövetség a Nemzetért képes lenne megszervezni és lebonyolítani egy teljesen szabad előválasztást, melyen a polgári oldal szimpatizánsai vennének részt (ha esetleg nem is kizárólag, de mindenképpen döntően), és ily módon ki lehetne választani a fideszes, kereszténydemokrata, szociáldemokrata, független és a többi jelöltből azt, akinek a legmagasabb a támogatottsága az adott körzetben, s a valódi választásokon már csak ő indulna, maga mögött tudva a teljes polgári oldal támogatottságát. (Ennek megvalósítására szerintem nemcsak a Fidesz mostani szervezete, de reménybeli struktúrája sem lenne képes.) Ez a megoldás egyszerre valósíthatna meg egy, a korábbinál erősebb demokratikus eljárást a politika befolyásolására, s hagyna teret a politikai eliteknek. A pártlista megegyezéses összeállítása az ő kezükben maradhatna a jövőben is, s feltehetően a mai politikusok aspirálnának legnagyobb számban a képviselőjelölti tisztségre is.

Tehát a polgári körök és a Fidesz - Magyar Polgári Párt vezetőinek megfontolásra javaslom a következőket: ahelyett, hogy a Fidesz megpróbálja a polgári körök mozgalmának lefölözésével megerősíteni saját struktúráit, s a távolabbi jövőre halassza a szélesebb politikai egység megteremtését, hozzon létre a Szövetség a Nemzetért polgári kör Szövetség a Nemzetért néven egy politikai szervezetet a polgári oldal erőinek integrálása céljából. Ajánlja fel a csatlakozást ehhez a polgári oldal pártjainak és minden polgári körnek. Elnevezésében és vezetői testületében őrizze meg azt a sokféléséget, mely az ország minél nagyobb részét képes megszólítani, és a politikai cselekvésben a sokféleségből legyen képes ütőképes egységet kialakítani. A választásokon a Szövetség a Nemzetért az egyes választókörzetekben az előválasztásokat megnyert jelöltekkel, illetve a tagszervezetek közti megegyezés révén kialakított országos listával és programmal induljon.

Tibó 2002. szept. 9. © 115
Szoval www.stadioninvest.hu.
Boccs, tobb kepbol all.
Előzmény: Tibó (114)