Keresés

Részletes keresés

Norbi196002 Creative Commons License 2017.11.29 0 0 11781

Sziasztok! Én februárban leszek 58 éves. Több történetem is van, ami a koleszt érinti, amit itt folyamatában meg is fogok osztani!

 

De ajánlok egy másik topikot is, ami viszont a sporttal és a sporttáborokban történt esetleges hasonló eseményeket illeti.

Homoság a sportban és azon túl a címe a topiknak. (A link a cím alatt található)

Nagymarosi Endre 11.14 Creative Commons License 2017.11.27 0 4 11780

Egy kis kedvcsináló!

 

Én 1987-ben kerültem be egy vidéki 8 évfolyamos gimnáziumba, majd 1 évvel később bekerültem a kollégiumba. Aztán már 8. osztályos voltam, amikor kezdtem tisztába kerülni a másságommal. Nekem majdnem 1 év kellett, hogy elfogadjam magam. Aztán rájöttem, hogy nagyon tetszik nekem az egyik szobatársam, Karcsi. A fiú 165 cm magas, 60 kg súlyú, középhosszú göndör fekete haj, barna szem. Sportos testalkat, gyönyörű (jól foghatónak tűnő) kerek segg. Minél inkább telt az idő, annál inkább tudtam, hogy ez nem egyszerű vonzalom, hanem szerelem. Jóban voltunk a fiúval, de sokáig nem mertem nyíltan elmondani neki, hogy mit érzek iránta, viszont megpróbáltam felhívni a figyelmét magamra. Eközben pedig amennyire csak tudtam, figyeltem a viselkedését. Egyre inkább feltűnt, hogy ő is érez valaki iránt ilyesmit, de sajnos nem irántam, hanem a másik szobatársunk, vagyis Patrik iránt. Egyre féltékenyebb lettem ezért rá. Érdemes tudni, hogy mindenki arról beszélt, hogy Patrik és Irén kapcsolata kamu és a lány csak védi a szobatársamat, aki valójában meleg. Már másodévesek (mai számozás értelmében 10. osztályosok) voltunk, amikor az egyik csütörtök délután Karcsi elhívott egy kávézóba, Felcsillant persze a vágy, hogy talán rosszul láttam, és mégiscsak van nála esélyem. De sajnos nem így lett! Ott elmondta azt, amit én már régen sejtettem-észrevettem. Persze ezt először nem kötöttem az orrára. Bevallom, hogy nagyon megsajnáltam, mert láttam rajta, hogy szenved az érzései miatt. Szívem szerint úgy átöleltem és megcsókoltam volna, hogy megvigasztaljam őt, de nem tehettem, mert nem akartam, hogy megtudja, hogy mit érzek iránta, hogy nehogy zavarba hozzam vagy kellemetlenül érezze magát emiatt. Anélkül is eléggé furcsa volt a helyzet, hisz általában azért egy ilyen dolgot egy fiú, nem egy másik fiúval oszt meg először, hanem inkább egy lánnyal. Szóval úgy éreztem, hogy tettekkel nem mutathatom ki az érzéseimet, de mégis valahogy meg kell, hogy nyugtassam őt. Úgy láttam, hogy ez sikerült is.

 

Na de innen már egy másik történet!

 

Amennyiben valaki kíváncsi a folytatásra, az írjon emailt és ott megkapja!

Előzmény: Nagymarosi Endre 11.14 (11779)
Nagymarosi Endre 11.14 Creative Commons License 2017.11.24 -1 0 11779

Amennyiben valaki provokatív ajánlatokat tesz, azzal minden (esetleges) levelezést meg fogok szakítani. Én nem azért ajánlom fel a történetem megosztását, hogy bárki, bármilyet ajánlatokat tegyen nekem azok alapján. A történeteim privátban való megosztását csakis azért vállalom fel, mert úgy érzem, hogy azok korosztálytól függetlenül is tanulságosak lehetnek mindenkinek!

 

Üdv: Endre

Előzmény: Nagymarosi Endre 11.14 (11775)


Nagymarosi Endre 11.14 Creative Commons License 2017.11.24 0 0 11778

Jó lenne, hogyha folytatnád a történetedet! Nagyon izgalmasan alakul!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11758)
Nagymarosi Endre 11.14 Creative Commons License 2017.11.24 0 0 11777

Megértem a szép élményt! Folytatást mikor külditek be?

Ha gondoljátok, akkor írhattok privibe és ott én is küldök nektek történetet!

Előzmény: Edward28 (11766)
Nagymarosi Endre 11.14 Creative Commons License 2017.11.24 0 0 11776

Jó lenne, hogyha folytatnád a történetedet!

Előzmény: Mike9 (11771)
Nagymarosi Endre 11.14 Creative Commons License 2017.11.24 -2 0 11775

Sziasztok! Én a 40-es éveim elején járó férfi vagyok! Nekem van koleszos történetem. Ráadásul nem is egyszerű időszakban és körben zajlik. Legyen annyi elég, hogy lényegében egy szerelmi háromszögről szól, amelyben nekem is nagyon nagy szerepem volt. Ráadásul már a kollégiumi éveim vége felé egy negyedik fiú is bekerült a képbe.

 

Aki a részletekre kíváncsi, az írjon emailt. Ott szívesen elmesélem!

 

Üdvözlök minden fórumozót:

Endre (41)

Love is Love Creative Commons License 2017.11.23 0 0 11774

Persze hogy érdekel a többi rész is.

 

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11758)
Mike9 Creative Commons License 2017.11.22 0 0 11773

A történetemet majd hétvégén folytatom!

Előzmény: PAndris67 (11772)
PAndris67 Creative Commons License 2017.11.18 -2 0 11772

Bárki írhat emailt, aki kíváncsi a homoszex történeteimre, de itt nem osztom meg, mert ezek nem kollégiumi, vagyis nem ilyen jellegű kollégiumi, mint amit a topik elindítója felvetett.

Mike9 Creative Commons License 2017.11.12 0 4 11771

Nagyjából 1,5 hónappal az előző események után történtek újabb események Gergő és köztem. Az volt a dolog lényege, hogy megkért a fiú arra, hogy masszírozzam őt meg. Amikor hozzáértem és elkezdtem őt masszírozni - egyből megerősödtek a vágyaim, amit néhány percig még elnyomtam magamban. Aztán, amikor azt tapasztaltam, hogy a fiú elaludt, akkor elkezdtem a hátát simogatni ill. csókolgatni. Erre ő elég hamar felébredt, majd megfordult, és ahogy ajkaink összefonódtak, nagyon hevesen csókolózni kezdtünk. Abban a pillanatban boldog voltam. A csók nagyon hosszú volt. Közben a kezeinket sem hagytuk pihenni. Ő a fenekemet markolászta, míg én a heréivel és a péniszével cselekedtem így. Az pedig egyre izgatóbban merevedett, ami pedig engem csigázott egyre jobban fel, míg nem a számba véve elkezdtem élvezettel szopni. Nagyon jól esett ez! Nem is kellett sok és a számba élvezett Gergő! Én meg csak nyeltem és nyeltem, mint ahogy a kacsa szokta a nokedlit. Ízlelgetni nem volt túl sok időm, de azért amennyire tehettem még is alkalmat kerítettem arra is. Nem volt túlzottan meleg. Sósabb volt, mint korábban. Enyhe mentolos beütéssel. Talán ettől is volt a korábbiaknál is finomabb. Aztán pedig a tőle korábban tapasztalt óvatossággal maga alá utasított (én meg engedelmeskedtem) és megdugott. Nem volt durva, de mégis rámenősebb volt, mint az előző aktusnál. Amikor ugyanis már a belsőtágítás megkezdésekor kissé befeszültem, akkor ő lassítás helyett begyorsított. De mára már ezt sem bánom! Nem is fájt a dolog. Lehet, hogy azért mert közben belém is élvezett. Remek volt.

 

Az anál figyelmes részeit nem részletezem újból. Legyen annyi elég, hogy szinte végig óvatos volt velem. A fentebb leírt egyetlen egy óvatlan pillanatban sem durva volt, csak rámenősebb.

 

Bár nagyon szerettem őt! De mára már tudom, hogy az az érzés a szerelemtől olyan messzeségben volt mint, amilyen távolságra Jeruzsálem van Makótól! (Már, ha értitek az összehasonlítást!)

 

De a koleszos történetünk itt még nem ért véget!

Előzmény: Mike9 (11756)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.11.11 0 0 11770

ha nem értetted akkor semmi,  írásaid alapján úgy véltem, hogy egyéb platformon mattioner néven szerepelsz de akkor nem

 

Nekem csak ez az felhasználói nevem van, szóval nem én vagyok az, akire gondolsz!

Előzmény: Ban Zoltán (11769)
Ban Zoltán Creative Commons License 2017.11.11 0 0 11769

ha nem értetted akkor semmi,  írásaid alapján úgy véltem, hogy egyéb platformon mattioner néven szerepelsz de akkor nem

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11767)
Mike9 Creative Commons License 2017.11.10 0 1 11768

Miután újra és újra megnyitom és elolvasom a saját topikomban, mindig elbizonytalanodok, hogy itt folytassam a történetemet.

De végül úgy döntöttem, hogy (vélhetően) holnap folytatom az ittenieket!

Előzmény: Mike9 (11763)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.11.09 0 0 11767

Kicsoda lennék én? Ezt részletezhetnéd, mert nem értem!

 

Már, ha nekem szólt a megjegyzésed!

Előzmény: Ban Zoltán (11764)
Edward28 Creative Commons License 2017.11.07 0 9 11766

Sziasztok! Szeretnénk leírni mi történt velünk középsuliban, Edward és Matyi. Ezt a bejegyzést Edward írta meg. 

Azzal a szándékkal osztjuk meg a történetünket, hogy ha valaki esetleg kamasz és aggódik, hogy mi is történik vele, akkor hátha sikerül könnyebben megemésztenie az eseményeket. 

 

Edward

 

A középsulit a közeli kisvárosban jártam ki, hogy ne legyek bejárós, mert csak két átszállással tudtam volna csak bejárni így kollégista is lettem már az első évtől kezdve. A ki volt kollégista az tudja, hogy a zuhanyzáskor vannak szégyenlősebb srácok és kevésbé. Eleinte én is szégyenlős voltam mert azt hittem hogy nekem nagyon kicsi van, de az első időkben rájöttem hogy ez egyáltalán nem igaz, természetesen volt akinek nagyobb és kisebb volt nyugalmi állapotban mint az enyém. Mikor elsős voltam, volt egy végzős srác akit Lakatos Vinetunak becéztek, mert tényleg hatalmas farka volt. Középsulisként hamar lett barátnőm, csók tapi, és hasonlók de tovább nem jutottam a lányok terén. Elsősként kezdtem el kosárlabda edzésre jártam, barátkoztam össze Matyival aki velem párhuzamos osztályba járt a középsuliban. A kosárlabda edzések utána zuhanyzás öltözés már kicsit túlfűtött volt, csapdostuk egymást vizes törölközővel, rácsaptunk egymás vizes fenekére zuhanyzás közben, sokat ökörködtünk. Volt hogy álló farokkal zuhanyzott pár srác, őket kiröhögtük, de mikor nekem is felállt a forró zuhany alatt akkor már nem volt vicces :). Lényegében ehhez hasonló dolgok játszódtak le 4 éven keresztül az edzések után. 

 

Matyi és én. (Edward )

11. korunkban Matyival megbeszéltük hogy edzés után még ott maradunk edzeni a terembe, vagy lemegyünk a suli konditermébe, a tanár megengedte csak a kulcsokat kellett leadni a portán, szóval jó fej volt. Hívtunk másokat is de nem voltak vevők, megy a buszom, tanulnom kell stb. Szóval ketten maradtunk. Egyik edzés után együtt zuhanyoztunk, láttam hogy Matyi farka áll, és elég sokat matat a farkánál a vízsugár alatt, nekem sem kellett sok én is hasonlóan simogatni kezdtem a farkam. -Kiverjük? Kérdeztem Matyit. -Felőlem! Válaszolta. Így a zuhany alatt mindketten élvezésik vertük a farkunkat. Utána egyikőnk sem szólt erről semmit úgy tettünk mintha nem történt volna semmi. Pár hét múlva ismét Matyi hozta fel hogy verjük ki a zuhany alatt. Belementem. Aztán ezek a közös hokik kezdtek rendszeresek lenni, de nem beszéltük róla. Tavasz környékén beszéltünk erről először Matyival hogy tulajdonképpen mi mit is csinálunk most. Lényegében megbeszéltük hogy a koliba nincs nyugodt hely ahol kiverhetnénk, így itt a legalkalmasabb, hogy ne wc-ben kelljen 3 perc alatt elvégezni a dolgot. Nincs ebben semmi rossz, hogy egymás előtt, nem vagyunk melegek stb. Ekkor jött fel a téma hogy akár egymásnak is kiverhetnénk, hogy jobb legyen. Megegyeztünk hogy egyszer kipróbáljuk aztán meglátjuk. Aznap felmentünk az öltözőbe, leültünk a padra letoltuk gatyát és keresztbe átnyúltunk egymás farkát kiverni. Hát nem kell sok egyikünknek sem hogy elévezzünk, furcsa volt a másik spermája a kezünkön, de nagyon spriccelve élveztünk. Így elkezdtük egymásnak kiverni zuhanyzóban tusfürdővel hogy jobban csússzon, aztán belejöttünk már pár perc alatt élveztünk el. 12.-ben hasonlóan lejártunk kosárlabda után a kondiba és maradtunk csak ketten. Mindkettőnknek volt barátnője, de egyikünk sem vesztette el még a szüzességét, már nagyon kanosak voltunk egy igazi szeretkezésre. Egyik alkalommal mikor egymásnak vertük Matyi lehajolt és bekapta a farkam, lefagytam... de élvezetes volt, elkezdett szopni, a szájába élveztem. Nem szóltam semmit sem, hasonlóan is leszoptam őt, számba élvezett. Erről sem beszéltünk egy jó darabig, majd megegyeztünk abba hogy ha nincs nő hát kielégítjük mi egymást. Így kezdtük el egymást szopni, de volt hogy egymás farkára élveztünk és még leszoptuk egymást. Szerencsére nem buktunk le soha, így ez a mi kis titkunk maradt. Matyinak körülmetélt farka van, nekem nem, mindkettőnk farka 17/5 körül van, nincs sok különbség, csak abban hogy nekem nagyobb a makkom. Érettségi után szinte nem is találkoztunk.

 

 

Volt még egy élményünk  a középiskola alatt. (Matyi$Edward) 

 

12-ben kosárlabda versenyre vittek minket Debrecenbe, úgy hogy ott is aludtunk az egyik koliban. Jó későn mentünk zuhanyozni, ketten voltunk a zuhanyzóban dumáltunk hogy szép Debrecen meg hogy mennyi esélyünk akármit is nyerni, szinte reflexszerűen matattunk a saját farkunk körül, így álló farokkal áztattuk magunkat a zuhany alatt, ekkor bejött még két srác, és zuhanyozni. Köszöntek aztán beálltak másik két zuhanyzóba. Arra lettünk figyelmesek, hogy az egyiknek szintén áll a farka, magas srác volt kb 15 cm farokkal, a másik srácnak nem láttuk a szerszámát. Mikor úgy úgy gondoltuk elég a pancsolásból, kiléptünk és elkezdtünk törölközni, ekkor láttuk hogy a másik srácnak is áll farka, mégpedig igen nagy volt neki kb 19 cm lehetett. (Sajnos a nevükre nem emlékszünk, de hogy érthetőbb legyen a történet a kisebb farkú legyen Zoli, a nagy farkú legyen Ricsi.) Mikor mentünk kifelé és köszöntünk, akkor Zoli odaszólt, hogy ha van kedvünk akkor menjünk fel a negyedik emeleti társalgóba ha van kedvünk dumálni. Mondtuk hogy holnap nekünk meccsünk lesz szóval pihenni akarunk. Ekkor Ricsi megszólalt egy két sör ezért belefér nem? Mondtuk, hogy nekünk nincs piánk. Nekik van szóval ha gondoljuk menjünk fel. Visszamentünk a szobába, ahol többiek még tomboltak szóval aludni nem nagyon lehetett, így úgy döntöttünk felmegyünk a negyedikre. A lépcsőházban megbeszéltük, hogy vajon mit akarhat a két srác, lehet hogy melegek és azért hívtak fel, azért sejtettük hogy nem csupa jó indulatból. Kicsit hezitáltunk, de meggyőztük egymást bármi is lesz mi nem vagyunk melegek, és ha lesz is valami az itt is marad a csajaink úgy sem tudják meg. Felmentünk a társalgóban nem volt senki, megbeszéltük várunk 5 percet aztán lelépünk vissza az a szobánkba, mentünk is lefelé lépcsőn, mikor szembe jött velünk Zoli és Ricsi. Valóban hoztak sört egy szatyorral és pálinkát is. Vissza felmentünk a társalgóba, elkezdtünk dumálni honnét jöttünk stb stb stb. Ők szakképzősök voltak már érettségi után, sztorizgattunk. Éjfél volt mikor már Ricsi mondta hogy menjünk be a szobájukba, mondtuk hogy okés. Kiderült hogy ők ketten laknak egy szobába. Bementünk ittunk még egy sört közbe a szex lett téma, kis szűz még stb, majd Zoli a leptopon berakott egy pornót, elkezdtük nézni mind a négyen néma csendben, majd Ricsi elkezdett matatni nadrágjában. Nem sok kellett és mindenki a nadrágjában markolászta a pöcsét. Matyi mondta, hogy bocs srácok de én tele vagyok kimegyek a wc-re, aztán kimentünk pisiltunk , ekkor már oldott volt a hangulat, Ricsinek leállva is nagy vaskor farka volt. Visszamentünk ekkor már szinte kihalt volt a koli, tovább néztük a pornót, nadrágot gatyát levettük, csak a póló maradt rajtunk, és vertük a pornóra. Zoli kérdezte hogy a szopással hogyan állunk? Elmondtuk hogy már szoptuk egymást, azt mondta a két fiú ha mi leszopjuk egymást akkor ők is, így felváltva szoptuk egymást egy kicsit, majd Ricsi leszopta Zolit, aztán fordítva. Zoli megkérdezte hogy őket is leszopnánk-e egy kicsit. Mondtuk, hogy igen, de ha ti is minket. Na ekkor felállt a két srác, mi letérdeltünk és elkezdtük szopni őket. Matyi Ricsit, Edward Zolit, majd fordítva szoptuk a két srácot. Aztán ők is felváltva szoptak minket. Ricsi farka nagyon nagy volt alig bírtuk a szánkba tenni, de ilyen kőkemény farkat még láttunk. Zoli teljesen bekapta a farkunkat, akkor mélytorkoztak minket először. Aztán megbeszéltük, hogy most élvezésik szopjuk egymást. Edward Ricsit szopta élvezésig, Matyi pedig Zolit, aztán pedig fordítva élveztünk mi is két srác szájába. Mindkettőnknek hatalmas élmény volt. Aztán megbeszéltük hogy erről egy szót sem stb stb. Másnap rohadt fáradtak voltunk, de még egy éjszakát ott aludtunk, délután összetalálkoztunk Zolival és mondta ha van kedvünk akkor ma este is átjöhetünk. Átmentünk, és belecsaptunk a lecsóba, arra emlékszünk hogy mindenki szopott mindenkit, a végén pedig úgy élveztünk el, hogy egymás farkára élveztünk. Aztán egy zuhany, és ismét vissza mentünk szopni, szopatni. Egy felejthetetlen élmény volt.

 

Középiskola alatt ennyi történ velünk. Más egyetemre kerültünk, de ha lesz még időnk akkor leírjuk, hogy ott mi történt velünk, majd ismét hogyan találkoztunk.

Üdv Matyi és Edward.

vidéki férfi Creative Commons License 2017.11.07 0 0 11765

Köszönöm a felvilágosodást ! :)

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11762)
Ban Zoltán Creative Commons License 2017.11.06 0 0 11764

te lennél "mattioner" ,  kedves Máté ? :O

Mike9 Creative Commons License 2017.11.05 0 0 11763

Hosszú gondolkodás és mérlegelés után a folytatás mellett döntöttem! Remélem, hogy nem fogom megbánni!

Előzmény: Mike9 (11756)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.11.05 0 0 11762

Mielőtt a jelenlegi párommal összejöttem volna (aminek már 5,5 éve - előtte volt olyan partnerem, aki hozzám hasonlóan passzív volt (bár velem ellentétben nála ez nem párosult transzvesztitizmussal) ott nagyon sok múlik, hogy melyik mennyire kíváncsi és esetleg vágyik a másik szerepre. Én sem vele éltem át azt a két aktust, amikor jómagam voltam az aktív, mert eddigre már tudtam, hogy engem az a szerep egyáltalán nem vonz!

Előzmény: vidéki férfi (11761)
vidéki férfi Creative Commons License 2017.11.05 0 0 11761

Így már értem .Nem tudtam miként is megy a szerepek leosztása a homoszexuálisok között .Igaz még azt se tudom elképzelni mi van akkor ha két "passzív beállítottságú " ( mondjuk úgy : női ) kezd el egymással szimpatizálni !? 

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11760)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.11.05 0 0 11760

Én kétszer voltam életemben aktív. Nem tetszett! Egyébként pedig a homoszexualitásom mellett még transzvesztita is vagyok, ami még jobban rávezet engem a passzív szerepre!

Előzmény: vidéki férfi (11759)
vidéki férfi Creative Commons License 2017.11.05 0 0 11759

Te mindig csupán passzív vagy ? Te nem szoktad a partnereidet megdugni?Nem is vágysz erre az élményre ?

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11758)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.11.01 -1 7 11758

XXXVIII.

Bonyolult volt a helyzetünk! Egy három szobás albérlet! Mindenkinek (vagyis minden párnak) külön /háló/szoba, de közös a konyha, a fürdő és mellékhelység. De mindenki tisztelt annyira mindenkit, hogy e helyeket úgy használtuk, hogy a másiknak ne kelljen utánunk takarítani. Helga, Vince és én voltunk leginkább azok, akik az egész lakást megpróbáltuk lehetőleg mindig tisztán tartani. Persze sem Miki, sem Zsóka, sem pedig Laci nem volt az a mérhetetlenül trehány típus, de minden párban volt egy-egy fő (mint, ahogy fentebb említettem már), aki fokozatosabban figyelt a tisztaságra!

 

Na, de a lényeg

Néhány héttel az említett házi buli után Mikiék hazalátogattak a barátnője szüleihez. Vince éjszakára ment dolgozni, majd onnan ment a szüleihez, ahol már Zsóka is várta.

Egyszóval Lacival édes kettesbe voltunk egy egész hétvégét! Mindjárt az első este kitűnően sikerült, hisz egyszerre több fronton is kényeztettük egymást. Először csak csókokkal. Abból viszont jó sokkal. Aztán jöhetett a 69-es orál. Hosszú, de nagyon jó volt. Aztán jöhetett az anál. Én voltam a passzív fél. Laci nagyon figyelmes volt. Először előjáték és ujjazás volt. Aztán jött a tényleges külső-, majd a belső tágítás. Remek volt. Először az anál közben élveztünk el mindketten. Majd Laci esetében ez még kétszer megtörtént az orál közben. Először nem sokkal azután, hogy az ujjazásról áttért a farkas tágításra, majd akkor, amikor megtörtént a teljes behatolás. Aztán egy átmeneti utójáték, majd egy hosszú és nem kevésbé heves csók, amit egy egyirányú orál zárt le (első körben), ami során Laci ismét elsült. Szóval megint érezhettem a számban a remek ízzel bíró nedűjét. Végül összebújtunk és aludtunk. Én ugyan elég gyorsan elaludtam, de az öleléséből (és főleg egyszer-egyszer annak elmaradásából) éreztem azt, hogy ő kicsit nyugtalanabb. Aztán én valamikor másnap délelőtt negyed 11 körül ébredtem. Mindegy 30 percig legalább néztem, hogy a drágám hogy alussza még az igazak álmát, majd először elmentem lefürdeni, de mivel még a fürdőből való kijövetelemkor is aludt, így úgy döntöttem, hogy valamiféleképpen felébresztem őt! Ehhez a legkönnyebb utat választva, kicsit kijjebb takartam, majd elkezdtem a számmal a péniszét kényeztetni. Az már maga mámorító volt, amikor a számba érte el a teljes merevedést. Az meg csak a ráadás volt, amikor a gecije megint jó nagy mennyiségben a számba landolt.

 

Amennyiben még érdekel valakit a folytatás, akkor megírom!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11757)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.10.31 0 4 11757

XXXVII.

Az előző rész végén írtam, hogy a koleszos dolgok véget értek! A nyár folyamán 6-an, pontosabban Miki és Helga valamint Vince és Zsóka továbbá Laci és jómagam kivettünk egy közös albérletet. Szerencsére mindegyik párnak külön szobája volt. Persze nem túl nagy, de nem is túl kicsi! Minden három (vagyis 'hat felé') osztódott. Ebbe persze az volt a legjobb, hogy mindenki a saját ura lehetett, vagyis nem volt senki a kollégium házirendjéhez kötve, vagyis nem kellett minden írott és íratlan szabályt betartani! A beköltözésre július 1-jén került sor. 1 héttel később tartottunk egy bulit (persze a főbérlőt és a szomszédokat tájékoztattuk előtte, hogy mindenféle kellemetlenségeket elkerüljünk!)

 

A buli hivatalosan hajnal 1 óráig tartott. A legtöbben már éjfél előtt elmentek! Akik tovább maradtak, azok is elmentek időben! Onnan kezdődött igazán a mi időnk! Laci és én végre megint foglalkozhattunk kicsit többet egymással és egymás olyan jellegű igényeivel (is). Egyszóval: Elkezdtünk smárolni, mely közben egymást simogattuk, majd vetkőztettük. Mihelyst anyaszült meztelenek voltunk már mindketten, akkor következett egy gyors 69, amibe beleélveztünk. Aztán következett egy gyors misszionárius szex, amibe persze én voltam a passzív, de az óvatos és figyelmes szex semmilyen fájdalommal nem járt. Szemben mindenfajta örömmel. Végre sokkal felszabadultabbak voltunk mindketten, mint amikor a koleszban történt meg!

 

Amennyiben még érdekel valakit a folytatás, akkor megírom!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11750)
Mike9 Creative Commons License 2017.10.31 0 5 11756

Nagyjából 1 hét telt el az előző 'részben' leírtak után:

Aznap este kicsit fordult a kocka. Gergő ment először fürdeni, de én másodperceken belül követtem őt! Nem is hagytam túlságosan unatkozni, hisz rögtön elkezdtem a hátát simogatni ill. a nyakát csókolgatni. Erre ő hátra nyúlt és rögtön a péniszemmel kezdett el incselkedni a keze segítségével. Aztán szembe fordult velem és abban a pillanatban ajkaink újfent egymásba fonódtak és heves csókolózásba kezdtünk. Eközben mindkettőnk egyik keze a partner péniszét kényeztette, míg a másik keze pedig a társ fenekén 'pihent'!

Isteni érzés volt már ez is. Aztán valahogy kikecmeregtünk a a fürdőből, majd az ágynál 69-be fordultunk és elkezdtük egymást immáron szájjal is péniszen keresztül kényeztetni! Az egész orál nem tarthatott 10 percnél tovább (legalábbis első körben), mire én, majd kb. 1 perc elteltével ő is el nem élveztünk. Csak úgy nyeltük a spermát, ahogy azt kell. Nagy mennyiség volt. Még a testünkre is jutott belőle, amit örömmel nyalt le a másik. Aztán jöhetett végre az anális aktus is! Ő volt az aktív fél, amit nem is bántam. Bekente az anuszomat spermával, majd felhúzatott magára egy kottont velem. Az utóbbi nem volt túl sikeres, mert elég hamar kiszakadt! Talán a sors akarta, hogy anélkül legyen meg az első aktus! Gergő a vártnál is sokkal figyelmesebb volt velem! Leste minden megmozdulásomat.

Az aktus persze négy fontos részből állt:

1. előjáték

Ennek során főleg arra készített fel, hogy egy (vagy inkább először több) idegen dolog fog a seggemnél és abban ténykedni

2. külső tágítás

Ennek első fele az volt, hogy először 1, majd 2, aztán 3, majd 4 végül 5 ujjal tágította az ánuszomat! Aztán végre érezhetően áttért a fontosabbik testrészére, vagyis a farkára!

3. belső tágítás

Mivel a külső kellően gyorsan kitágult annyira, amennyire szükséges volt, következhetett a belső tágítás. Isteni volt!

4. utójáték

Miután megtörtént a teljes behatolás és ezzel mindketten visszafordíthatatlanul és véglegesen búcsút intettünk a szüzességünknek következett, mint egy 2 órás utójáték, ami alatt mindketten többször elélveztünk!

Aztán egy heves csók, majd összebújás és alvás! Nagyon jó volt a szerelmem karjaiban ébredni!

Előzmény: Mike9 (11753)
Mike9 Creative Commons License 2017.10.31 0 0 11755

Folytatás még a héten!

Remélem, hogy te is folytatod majd a te történetedet!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11754)
Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.10.30 0 0 11754

Remélem, hogy hamarosan folytatod a történeted!

Előzmény: Mike9 (11753)
Mike9 Creative Commons License 2017.10.23 0 6 11753

Én Mike vagyok! Nyáron múltam 20 éves! Lehet, hogy személyeknek sok lesz, de bizonyos személyeknek meg túl kevés!
Bocsi, hogy csak most küldöm el az első részt!
Már 4-5 éves koromtól folyamatosan anyu mellett voltam, amikor főzött. 8-9 éves koromban már segíthettem is neki. 12-13 éves koromtól már magam is főztem néhányszor. 5 éves koromtól több sportágat kipróbáltam.
Kiskamaszként (kb. 6-9 osztályos korom között) csak barátnőim voltam. Egyikükkel vesztettem el a szüzességemet is.
A fordulat 10. osztályban következett be bennem, amikor egy új szobába kerültem beosztásra, ahol egy 9-es fiúval (Gergő) kerültem egy szobába. Gergővel már alig 1 hónap után olyan szinten közvetlenek voltunk egymással, hogy az engem meglepett. Az pedig még jobban, hogy összeállóban volt egy kép bennem, ami már az első találkozásunkkor kialakuló nagy összhangot illeti. Elkezdtem a fiú iránt valami olyasmit érezni, amilyet sohasem gondoltam volna, hogy bármikor érezhetek egy velem azonos nemű iránt. Félévi kiosztása után az egyik este úgy döntöttem, hogy nem várok, hogy ő kezdeményezzen (ugyanis voltak arra vonatkozó jelei). A kollégiumban két zuhanykabin volt, de úgy, hogy a 'tálca' egyben volt. Így, amikor ő beállt az egyikbe, akkor én beálltam a másikba. Nem sokkal később felajánlottam neki, hogy megmosom a hátát. Ő is megmosta az enyémet. Közben elkezdte csókolgatni a hátamat, a nyakamat és az arcomat. Ekkor kinéztem jobbra. Abban a pillanatban összefonódtak ajkaink. A szívem olyan hevesen vert, mint még soha. A smárt úgy élveztem, mint a korábbi barátnőimmel sosem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Gergő előtt térdelek, és már a péniszét kényeztetem a számmal. Érdekes érzés volt az, ahogy egyre jobban a számban volt a farka és szoptam. Az is érdekes volt, amikor végre a számba élvezett. Isteni érzés volt, hogy nyelhettem a forró, kicsit édes, de mégis sós nedűjét, ami a nemi szervéből származott. Sajnos aznap este nem történt több!

Előzmény: Mike9 (11752)
Mike9 Creative Commons License 2017.10.19 0 3 11752

Sziasztok! Nagyon jó ez a fórum!

Én egy 20 éves biszex fiú vagyok. Volt már barátnőm is és barátom is. Éltem már ezzel is azzal is nemi életet!

Nekem a fiúval sokkal jobban tetszett az anál, míg lánnyal az orál.

 

Volt nekem koleszes és koleszon kívüli homo élményem is. A maga nemében mindegyik nagyon jó volt.

 

Legközelebb mesélek róluk részletesebben!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!