DERENGÉSBEN Hajnal van, arcodra ébredek megint. Egy hegy árnyéka sétál át kéken rajta. Azt akarom: maradjon mindegy így, derengésben, ahogy az ég akarja.
*
Szép napot, kellemes délutánt Yvy!:)
Kaffka Margit
Egy hajnal
Úgy emlékszem a fagyos éjszakákra!
A lámpám kormos, fűtetlen a kályha;
A furcsa kis terem: könyv, csésze, lombik…
Agyamba’ lázasan fonódik-bomlik
Száz új kötés, száz lenge kapcsolat…
Lényeget sejtve a külső alatt,
( Ó, az a hit, mi egyszer bennem élt!
Ó, az a vágy, mi akkor ösztökélt!)
Vágyban keresve, hittel megidézve
A lét örökegy, titkos szívverése,
A nagy törvény. Csak nyúlni kell feléje,
Csak forma kell, hogy emberész fölérje…
*
itt SEMMI:) – de nagyon.:))
Köszönöm Yvy!:) - majd átgondolom. Örültem ennek a pár sorodnak, kérlek, felejtsük el a félreértéseket. Szép estét Neked!:))
*
hogy ne csak off legyek:
Károlyi Amy
Hajnal
Ezüst oltáron
tüzes ostya
ministrálnak a sárgarigók
*
Jelek
Jeleket hord a küszöb, az ajtófélfa.
Nagyot csúszol a küszöbön,
belevered a fejed a sorba.
*
Az idegen
Elvesztettem kulcsomat
Kintről nézem az idegent:
mit őrizhetek odabent?
Kedves Hiéna ! -sajnálom, hogy beleszóltam. Rosszul ítéltem meg , nem olvastam vissza, alaposan. Elnézést nekem kell kérnem. Alapos visszaolvasás után,láttam a bocsánat kérését is. Szeretném, ha" vissza "jönnél "oda" játszani. Mert megérdemled a helyezésed és az Téged illet.
Köszönöm Yvy! Nem haragszom, de meglepődtem. Nincs gond, csak sajnos más értékrendet tartok elfogadhatónak, így „ott” már nem kívánok jelentkezni. Borzaszt a ronda beszéd, a jellemtelenség és sajnos még igazságérzetem is van. Veled semmi gondom, elnézést, ha megbántottalak.
Merengő szemem, ki látóvá teszed, ki elindítasz utamon, hogy járjak, ki kiszínezed számomra a nyárnak sápadt virágát s két karom kitárod, hogy minden embert magamhoz öleljek: tudod-e mit teszel velem?
Honnan tudod: a könnyet és a kínt, ha látó szemmel nézem odakint, nem fog-e jobban fájni, mint a vakság? Az úton, melyet lépésem követ, ismersz-e minden tüskét és követ, mely megsebez és gátat vet nekem?
Fáradt bimbóját halovány tavasznak hidegen néztem; ki tudja, a gazdag, pirosvirágú nyártól hogyan búcsúzom? Két lankadt karom ujjongón kitárom, de ha ölelek, ki tudja, mi áron? Nem Júdás lesz-e, akit szivemre zárok?
Ki bízó kezem nyújtott kezedbe várod, ismerősnél, rokonnál több: Barátom, tudod-e mit teszel velem?
Nekem a hajnalról csak az jut eszembe hogy valaki felkel, eltünik mellőlem mert frissharmatcseppekből gyöngysorokat fűz a hajnali csendben vagy verset farag és keres nyomokat kezek nyomát és nagy távoságokat bejár pár másodperc alatt megszólaltatja a szívhangokat lelke a fénylő csillagokkal jár táncot s börtönőrének választja a hajnali ködöt
Nekem a hajnal: csend, béke, nyugalom – ez az én „önző időm”.:)
Mindig Téged kereslek
Kezed nyomát keresem a hajnali csendben,
ébren őrzöm álmod, halk sóhajom is érted száll.
Apró szavakból összefont hallgatásban,
képzelt utamon járok, a moccanatlan űrön át.
Tollam érted sercen, szívemet idézik a leírt szavak.
Mit nem tehetek egy érintéssel, betűkkel mondom el
- leírom - s ölelve tartalak…
Vonal vonalba fűzve, hangom megfejthetetlen alakzatokban,
mint ezernyi csillag örvénylenek, a lélek vágyán át.
Jelként virítva, sötétlő, messzi végtelenben,
láthatatlan tengelyen keringve, jutnak el hozzád.
Csak szavak!
– de ezek teszik édesebbé, behatárolt börtönöm.
Vágyva, s légies tömegbe gyúrva hívogatnak,
vallják, hogy szeretlek, s átreszketnek a hajnali ködön.
HI-É-NA
Ágaskodnak az igába fogott szavak, vágtatnának, de heveder feszül a szügynek, a lovas türelmetlen, repülni szeretne, a habos csillagokba. Hajnal lobban az éjszakába, mocorogva szétterül az álom, könnyeznek némán a fák, valaki halkan átbukik a halálon. Micsoda végzés fut a csendbe: árnyéktalan lobogás, mely csak világít, eleven tűz, pusztít, de életet hajt, Ráborul a hallgatás a vállakra, dédelget, becézget, kihallgatja a szív gyorsuló ritmusát.
