Keresés

Részletes keresés

V43 1279 Creative Commons License 2018.08.30 -1 0 67637

Általában igen.

Volt olyan 5 napos túrám amire semmit nem foglaltam előre, de legtöbbször azért nekifutok. Mostanság az a gyakorlatom hogy ha emailben lehet foglalni, azaz válaszolnak akkor előre tudom, hogy várnak, ha nem akkor személyesen a helyszínen érkezéskor jelzem az alvási szándékomat. Ritkán telefonálok már oda előre, főleg egy hüttébe, ott általában van hely (amúgy el sem küldhetnek a hegyen, ha tele vannak), ezért is megyek többnyire hétköznap. 

 

Dehogynem, az időjárás az egyik fő meghatározó tényező, azaz vagy megszépíti vagy megkeseríti az utat. Bevallom én megyek a saját fejem után, illetve úgy tervezem az utat hogy lehetőleg minimális legyen az esőveszélyes időben eltöltött idő, aztán vagy sikerül vagy nem. Ugye egy magas hegyen bármikor lehet eső, még akkor is ha nem jelzi előre az időjárás előrejelzés és olyan is van hogy jelzi, de nincs vagy kevés, ez utóbbi azért jóval ritkább.

Voralbergben jártam úgy hogy 2900 méteren kapott el egy olyan vihar, hogy eső,jég, villámok és utána 2-3 másodperccel dörgés...nem túlzok, az életemért imádkoztam, mivel  környék legmagasabb pontjánál volt ez. Olyan szinten rommá áztam hogy a táskámban a nejlonba csomagolt igazolófüzetek a hátam felől a zsákon át átázva lettek vizesek, azért az elég kemény volt és utána még egy gleccsert is meg kellett kerülnöm. Ha egyszer eljutok a beszámolóírásban idáig, akkor majd részletesen írok erről is.

 

Igazuk van hogy nem javasolják. 

Az a tapasztalat hogy sokszor a drágább helyekkel lehet elektronikusan üzenetet váltani, az olcsóbbak sokszor nem foglalkoznak a netes dolgokkal (vagy nem tudnak mert nincs térerő), de ez alól is van kivétel.

Aludtam már 8€-ért és 50-ért is a Zentralon, ez a két véglet, az összes többi e kettő között mozgott.

Ha tudja az ember előre több hónappal megy biztosan, akkor persze foglaljon, abból nem lehet gond. Nekem érkezés előtt néhány nappal előbbi foglalások is gond nélkül összejöttek, illetve foglalás nélkül a helyszínen is, ahogyan említettem. Szerencsére az egyedül alvás is összejött, nem egymás hegyén-hátán voltunk egy lágerben.

Én mondjuk kerülöm a puccosabb és forgalmasabb helyeket, ezért ebbe a több hónappal előbb kérdésbe nem futottam bele, de nem is szeretnék már a hátralévő, lassan mondhatni az eddig megtetthez képest minimális idő- és távolságbeli szakaszokon.

Előzmény: Garofano (67635)
Gizi aljas Feri Creative Commons License 2018.08.30 -3 10 67636

Infó azoknak, akik a Pilisi hg-t HÉV-el szokták/akarják megközelíteni

(Szentendre közlekedési HUB)

 

https://bit.ly/2N4b9Ag

Garofano Creative Commons License 2018.08.29 -13 1 67635

Bevallom úgy teszem most fel a kérdést, hogy nem olvastam a legutóbbi beszámolóidat: előre szoktál szállást foglalni, amikor a Zentralon jársz? Illetve az időjárástól nem tartasz, amikor több szakaszt vonsz össze? Azért kérdezem, mert nekünk még nincs rutinunk az Alpokban, de a tapasztalatom az, hogy szállást hónapokra előre érdemes foglalni, főleg, ha az ember az olcsóbb helyeken szeretne aludni. Így viszont az időjárás teljesen lutri és a kalauzok nem javasolják, hogy rossz időben (köd, havazás) hosszú szakaszokat menjen az ember. Emiatt eddig mi nem voltunk túl bevállalósak, inkább az általad is említett délutáni biztos érkezést választottuk. Kíváncsi vagyok mik a te tapasztalataid?

Előzmény: V43 1279 (67623)
olahtamas Creative Commons License 2018.08.28 -13 0 67634

A fő probléma tudtommal a parkolás, mert nyilván szezonban sokan a legközelebbi parkolóban akarnak megállni...

Előzmény: Simulacrum (67632)
Gizi aljas Feri Creative Commons License 2018.08.28 0 0 67633

Menjél zárási idő után. ;)

Előzmény: Simulacrum (67628)
Simulacrum Creative Commons License 2018.08.28 0 0 67632

Köszönöm az információkat. Nos, mi a Mályva utca felől mentünk fel, mert ez a legrövidebb útvonal. A nyár végi időpont miatt egyetlen házban sem voltak útközben, emiatt vérebeket sem láttunk. A kilátás gyönyörű, biztos vagyok benne, hogy a legszebb kilátások egyike ez az országban. Kár lett volna erről lemondani pár ideiglenesen itt lakó miatt. Úgy gondolom 1-2 kerítés megépítésével megoldódik annak a pár nyaralónak a gondja, akiket zavar a forgalom. Mivel a másik, hosszabb irányból könnyebb és szebb a feljöveteli ösvény nem hiszem, hogy ez a legrövidebb lenne a legnépszerűbb, bár igaz, itt van az Apáti étterem, ami elég híres és sokan egy ebéd, vacsora után néznek fel gondolom a kilátóba.

A nyaralónk előtt megy el a balatoni kerékpárút, biztos vagyok benne, hogy nagyobb forgalma van egy nyár alatt, mint ennek a kilátónak. Gyaníthatóan senkit nem érdekelne, ha én jelezném, hogy zavarnak a kerékpárosok a pihenésemben, pedig egyre népszerűbbek manapság a bluetooth-os hangszórók és elég keményen nyomatják is a fiatalok kerékpározás közben a nagyobb csoportokról nem is beszélve, akik szintén nem a csöndes kerékpározás hívei.

Előzmény: Güsziológus (67630)
Güsziológus Creative Commons License 2018.08.28 -13 0 67631

Hoppá.

A TUHU-n nincs S3 Sajkod felől.

Előzmény: Güsziológus (67630)
Güsziológus Creative Commons License 2018.08.28 -13 1 67630

Kb. egy éve olvastam arról, hogy a kilátóval kapcsolatban gubanc van.

Most rákerestem, és az alábbit találtam.

 

https://www.balatontipp.hu/balatoni_latnivalok/felszabadult-a-tihanyi-ortorony-kilato-gyonyoru-kepek-es-utvonal-javaslatok/

 

Vélelmezhetően a sajkodiak ragaszkodtak ahhoz, hogy a jelzést szürkítsék, a kilátó ui. sértette jogaikat.

Ha hivatalossá válik, hogy a jelzés megszűnik levesszük a térképről.

Előzmény: Simulacrum (67628)
jzp2107 Creative Commons License 2018.08.27 0 12 67629

hehe, a Plitvicei-tavaknál tizenpárezer ft/fő a belépő, pedig az is csak egy "képződmény"

 

Előzmény: Simulacrum (67628)
Simulacrum Creative Commons License 2018.08.27 -14 0 67628

Balaton-felvidéki kék

Badacsony-Szentantalfa

A túra saját pecsétjei rendben, a jelzések a tökéletest közelítik, jól követhetők, frissek. A szakasz jól járható és szép, csak rendkívül sok a beton. Meglepő volt, hogy a legdzsindásabb rész is jobban járható volt így nyár végén, mint az OKT egyes szakaszai. A Hegyestű megtekintésért nem értem miért szednek (nem is kevés) pénzt, hisz az egy geológiai képződmény. Egyáltalán van erre valami jogszabály, hogy tehetik?

 

A Sajkadról az Őrtorony-kilátóhoz vezető sárga háromszög él? Ha igen vajon miért nincs felfestve, illetve miért van leszürkézve?

Zolcsi67 Creative Commons License 2018.08.27 0 0 67627

A "jobbra be kell menni a susnyásba" letérőt a HÉV-sínek felé én is benéztem, mentem tovább a szép széles úton...

Előzmény: Zolcsi67 (67626)
Zolcsi67 Creative Commons License 2018.08.27 0 0 67626

Hej, ha én is ilyen szép, friss jelzésekkel találkoztam volna! :-)

Előzmény: kectam (67606)
Mr Long Creative Commons License 2018.08.27 -13 0 67625

Kosz az infot!

Előzmény: kectam (67622)
V43 1279 Creative Commons License 2018.08.26 0 0 67624

Szigetcsépen folyamatos szolgálat van, vasárnap ugyanolyan munkanap, mint az összes többi nap.

 

Igen, ez nekem is a "kedvenc" kérdéseim egyike.

Előzmény: kectam (67622)
V43 1279 Creative Commons License 2018.08.26 -14 0 67623

Az osztrákok amúgy is más stílust képviselnek, mint mi. Pár őszinte csodálkozást láttam már arcokon amikor 1,5-2 szakaszt csináltam a Zentralból egy nap alatt (általában, 30 km vagy afölött), többnyire időnyerés és unatkozás elkerülése (most 5-6-7 óra menet után megérkezek délután 3-ra a szállásra mit csináljak? Beszélgetni nem olyan egyszerű) végett. Náluk az megy hogy kis batyuval (30-40 liternél nagyobb zsákokat ritkán látni hosszabb távú túrázón) az alkalmas vendéglátóhelyeken meg-meg állva, amelyekből most nyáron van egy jó pár (száz) a hegyekben. Kaja, ivászat után meg mennek tovább, ha akarnak, ha nem akkor maradnak. Nem idegeskednek ezen.

Schladmingi Tauernbe volt, hogy én voltam az egyetlen aki a tömött Ignaz-Mattis hüttéből a Breithlahnhüttéig elment (2 szakasz/nap, elég húzós volt, 22 kili kb 1800-2000 szinttel) a többiek mind rövidebb távra mentek, meg más irányokba. Ott ez a megszokott, nem törik össze magukat. Ezért is él meg a sok felvonóüzemeltető cég meg magashegyi étterem.

 

Szóval osztrák szemmel nézve a stílus és az ár is rendben van.

Előzmény: jzp2107 (67613)
kectam Creative Commons License 2018.08.26 -12 1 67622

Ráckevén nem volt a forgalmi irodában senki, mert a létszám annyira lecsökkent a mióta a MÁV üzemelteti, hogy nincs személyzet, így bélyegző sincs. Itt csak jegyautomata van. Az állomás oldalában van egy kis bolt, ott az eladó nagyon szívesen bélyegzett, miután ittunk nála egy kávé-üdítő kombót.

Szigetcsépen valami csoda folytán vasárnap volt a forgalmi irodában egy hölgy, aki tudott adni "szigetcsépes" bélyegzőt. Az állomás mögött egyébként van egy söröző, ott biztos adnak.

 

Hosszú évek tapasztalat az, hogy ha fogyasztasz, akkor szívesen adnak bélyegzést. Még akkor is szoktam inni egy sört, vagy üditőt, esetleg veszek egy csokit, ha a bélyegző jól látható helyen ki van téve. A kis falvakban szinte ez az egyetlen bevételi forrás. Néha az ütemtervemet is borítja egy-egy ilyen eset, mert annyira el akarnak velem beszélgetni, hogy nincs szívem otthagyni őket. Többször csodabogárnak is néztek, mert "minek gyalogoni, amikor ott a kocsi, azzal gyorsabb". Persze van ellenpélda is, amikor sikerült pont egy vita közepére beérnem egy sörözőbe, ahol majdnem repültek már a kések.

Előzmény: Mr Long (67618)
VéPetya Creative Commons License 2018.08.26 0 0 67621

Köszönöm az ötletet!

Előzmény: V43 1279 (67612)
VéPetya Creative Commons License 2018.08.26 0 0 67620

Valami hasonló felénk is működhet. Nem tudom, hogy Ágasvárról, vagy Fenyvespusztáról, de már többször is láttam a városunk határában 

az erdészeti útról jönni egy kis platós teherautót ami tele volt pakolva nagy méretű túrazsákokkal.

 

Előzmény: jzp2107 (67615)
garass Creative Commons License 2018.08.26 0 2 67619
Előzmény: jzp2107 (67613)
Mr Long Creative Commons License 2018.08.26 -13 0 67618

Ja egy kerdes. Egyszer mondtak, hogy a hev el nem szeretnek belyegezni. Nektek mi a tapasztalatotok? 

Előzmény: kectam (67606)
Mr Long Creative Commons License 2018.08.26 -13 0 67617

Ez jonak tunik szombati turanak! Koszi a beszamolot. 

Előzmény: kectam (67606)
hörpölin Creative Commons License 2018.08.26 -13 1 67616

Ez változó, de általában így van. Faluhelyen főként. Ott segítőkészebbek az emberek. Ne feledd, a belgák nagy léptekkel haladnak a túrán: naponta megtesznek 40 km-t, autóval elvinni a cókmókot a következő szállásra és onnan vissza akár kb. 80 km-t is jelenthet! Háromezerért elvállalni a csomagszállítást ilyen távra azt jelenti, hogy szinte csak a benzinköltség van fedezve! 

 

Persze voltak extrém esetek is: ilyen volt pl. tavaly a Mátraverebély-Szentkút - Putnok szakasz, ahol egyáltalán nem volt vállalkozó erre a műveletre! Azt hiszem Mátraverebély-Szentkút - Vörösmarty turistaház - Sirok - Bélapátfalva - Bánkúti síház - Putnok voltak a szállások azon a szakaszon. A szentkúti zarándokszállón elutasították a csomagszállítás, a Vörösmarty személyzete sem vállalta, meg Bánkúton és Putnokon sem. Ide a siroki szállásadó szomszédja lett beszervezve, aki nyugdíjas létére sok szabadidővel rendelkezett és egy komolyabb - de a belgák számára filléres - összegért vállalta, hogy a cókmókot minden nap elviszi a következő helyre.

 

Idén Létavértesen egyházi szállást találtam csak nekik, a Szent Kristóf Ifjúsági Turista szálláshelyet. Innen az egyik atya majd busszal(!) viszi át a két fő cókmókját a Vekeri-tóhoz, a kempingbe! Ráadásul először még pénzt sem akartak ezért elfogadni! Néha bizony még én is elképedek az emberek segítőkészségén, pedig megértem már egysmást!

Előzmény: jzp2107 (67615)
jzp2107 Creative Commons License 2018.08.26 -13 0 67615

Ez azt jelenti, hogy minden szállásadó hajlandó csomagszállításra, csak az árfolyamban van különbség?

Nekem ez új.. (mondjuk sosem mertem eddig ilyenre rákérdezni :-)

Előzmény: hörpölin (67614)
hörpölin Creative Commons License 2018.08.26 -13 0 67614

A belgáim már negyedik szezonra szervezik így a kéktúrázást. Három szezon alatt járták be az OKT-t, most 21 nap alatt végigmennek majd az AK-n is. A szervezésben elkél a segítségem, mert sok helyről nem válaszolnak, ha angol nyelvű levelet írnak a szállásfoglalásra. Tehát ők is csak a napi málhával mennek, a poggyász zömét mindig továbbküldik egyik szállásról a másikra. Ezt kicsit bonyolult megszervezni, de eddig mindig megoldódtak a dolgok. Egyébként elég olcsón. Szállások: 3000-5000 Ft/koponya (az olcsóbbakat keresik: turistaház, fizetővendég szoba, olcsóbb panziók, stb.), a poggyász szállítása meg eléggé változó: van olyan szállásadó, aki elviszi szívességből, van, aki pénzt kér érte: általában 2000-3000 Ft-ot. Ahogy mondtam, a szervezés nagy részét elvégzik ők, a maradékot pedig én megteszem vatikáni valutáért. 

Előzmény: jzp2107 (67613)
jzp2107 Creative Commons License 2018.08.26 -14 0 67613

indexen van most egy cikk Alpok-Adria túraútról, amihez igénybe lehet venni szervezett végigjárást is (lefoglalják a szállásokat, csomagszállítás minden szállásra és a végpontról visszafuvaroznak a kezdőpontra)

Ez osztrákiában 9 napra 690 EUR-ba fáj, ami első látásra sok, még másodikra is (főleg mikor felszoroztam a családlétszámmal) viszont marha kényelmes lehet minden nap kis zsákkal menni, nem foglalkozni a szállásfoglalással meg semmivel csak az élmények befogadásával

 

Szerintetek itthon kéktúrára lenne ilyennek létjogosultsága?

Úgy értem szerintetek volna aki igénybe venné, vagy hamvába hó'na rövid úton?

 

Mondjuk nyilván a teljes 40+ napra nem sok mindenki tudna egyben elmenni, de mondjuk három kb. kéthetes szakaszra lehet hogy ügyesen fel lehetne bontani

Vajon 100-ból ki lehetne ezt hozni?

V43 1279 Creative Commons License 2018.08.26 0 0 67612

Én egyszer a vasárnap délelőtti Regéc-Novajidrány járattal utaztam. Érdekesség volt, hogy az eredeti busz lerobbant Fonyban, így a buszgarázs mélyéről előkukázott tartalék fehér Ikarus volt a jármű. Szerencsére nem volt jelentős késés, így Novajban vonatra tudtam szállni.

 

Amúgy én így szakaszoltam:

Cserehát..-Fancsal-Boldogkőváralja falu (megszakítás)-Regéc (megszakítás, alvás 2x)-Makkoshotyka (megszakítás)-Vágáshuta (alvás)-Füzér (alvás)-Hollóháza, hazaút.

Előzmény: VéPetya (67609)
VéPetya Creative Commons License 2018.08.26 0 0 67611

Köszönöm az ötletet, de már megoldottnak látszik. Úgy néztem,hogy hétköznapokon van járat, busz és vonat kombó.

Sőt, még megvárom a jövő hetet, mert kezdődik az iskola is és életbe lép az őszi menetrend, hátha picit rugalmasabb lesz.

Előzmény: KFeri_2+4 (67610)
KFeri_2+4 Creative Commons License 2018.08.25 0 0 67610

Mi tavaly úgy oldottuk meg, hogy Korlát-Vizsoly vasútállomásnál hagytuk az autót, onnan délelőtt van egy busz Regécre. A túra végén Boldogkőváraljáról elgyalogoltam az autóhoz (3 km). De ha valaki elég gyors, akkor elérheti a délutáni vonatot Boldogkőváralján...

Előzmény: VéPetya (67609)
VéPetya Creative Commons License 2018.08.25 -2 0 67609

Ez jó hir! 

Sajnos BAZ megyéből nagyon rossz tapasztalataim vannak a buszközlekedést illetően.

Csütörtökön értem haza a Sárvár Keszthely közti szakaszról, és úgy gondoltam péntekre pihenő, ma pedig, azaz Szombaton megoldjuk a Boldogkőváralja- Regéc

közti szakaszt egy egynapos túrában. Na igen ám, csakhogy hétvégén a két település közt nincs járat :( 

Így maradt egy Szorospatak-Ágasvár, Szamárkő, Mátraszentistván. Ez sem rossz, de szerettem volna az OKT-s szakaszaimat gyarapítani.

Fejben próbálgatom összerakni a szakaszolását a Zemplénnek, de sajna a közlekedés elég gyenge ezen a részen.

Pár hete voltam arrafelé egy 3 napos túrán, és próbáltam beszélgetni a buszsofőr kollégáimmal, miért nem jelzik a vezetésnek ezt a nagyon nagy problémát.

Azt mondták, már sok túrázó jelezte, hogy legalább a azokra a településekre szeretnének több járatot, amiket érint az OKT, de egyenlőre süket fülekre talált :(

Előzmény: HEV (67608)
HEV Creative Commons License 2018.08.25 0 10 67608

Miskolc - Bánkút autóbusz járat. 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!