Ha a fiad elmond egy viccet, akkor is vótmánság? Elbaszod a kedvét?
A vicceket nem azért ismerjük, hogy eltegyük valami lepkealbumba - nem tudom van-e olyan -
légmentesen lezárjuk, és majd mindenki visszalapoz és örül magában,
hanem mert az aktuális életérzésünkre rímel, vagy csak eszünkbe jutott, és fel akarunk
vidítani valakit, többeket, vagy saját magunkat, tök mindegy.
Mindenkinek három fajta hallgatója van, mikor el próbálsz mondani egy viccet.
A leggyorsabb, aki igyekszik mindenkit biztosítani róla, hogy ez vótmá: Ismerem, szakálla van, ne is mondd el,
régi, oviban hallottam, régi viccnek szaga van, nyaljad meg a valagam. A többiek örömét próbálja elbaszni, és simfelni a mesélőt, de
sehogy se szórakoztató, még úgy sem, mikor közbevágva elmondja a poént.
Van gazban gázoló, akinek segédlövése sincsen miről van szó. Ő a gyorsbeleszóló után kérni fogja, hogy azért mondd el,
mert nem ismeri, vagy hallotta már de nem emlékszik. Ő szórakozni akar, nem fanyalogva vicsorogni.
Olykor tűnődve utána azt mondja, mégis ismertem. Nem fogod kitalálni, hogy a viccet, vagy a helyzetet, vagy mit.
A rezonáló: leveszi miről van szó, és még ha el is baszod a poént, nevet veled, ha ismerte a viccet, akkor
az aktualitása miatt, ha nem akkor azért; vagy csak azért, hogy örüljél faszkalap, ő meg jól akarja érezni magát.
Te melyik vagy?
És miért?
Miért jársz ide?
Ha megvannak a válaszok, akkor hurrá, eggyel ismét beljebb vagy.
