Esküszöm olyan jó lenne, hogy megosztanád PAtent a szisztémádat. (de nem irigységből, mert amúgy tudom, hogy nem működik)
Hanem azért, hogy kivesézzük, levezessük miért nem működik majd, aztán egy jót kacaghassak, bár ezen inkább sírni kéne:)
Tudod az a baj, hogy mi elmagyaráztuk miért nem lehet nyerő szisztéma, ellenben te semmit nem mondasz, csak annyit, hogy de van, nekem van, nyerek. És ennyi.
De akkor cáfolj meg minket, ne egymást sértegessük. A beszélgetések elején amikor becsatlakoztam legalábbis, még nem ilyen volt a hangnem. Akkor mondjál valami építőt is, vagy fogadd el, hogy nem lehet nyerni. Mert amit mi elmondtunk az tény.
Tulajdonképpen fordítva még igaz is lenne, 1 -et kockáztatunk 1024-ért, de hogy ennek az ellenkezőjére hogy következtetett az meglepő.
De ne feledd azt sem, hogy nekünk egy zsenivel van dolgunk!!!!!!!! muhaha
Ilyen észjárással csak hitelteleníti az amúgy sem hiteles történetét.
Látszik az is, hogy egyből az alap duplázás ugrott be neki, de azért elvárja, hogy higyjük el, ő egy olyan ember, aki kaszinóból nem jön ki nyeremény nélkül.
Akkor ezt úgy értsem, hogy arról írtatok, hogy ez az a gagyi játék, amiről mindenki tudja, hogy nem érdemes a gondolatával sem foglalkozni, mert beletolsz egy halom pénzt 1 egység nyereségért és bármikor elbukhatod.
Kezdetnek nem rossz gondolat. Na csak folytassátok, mert szeretnék tanulni belőle
Zsolt kérdezett a valószínűségszámításról és mi válaszoltunk neki.
Az hogy a te agyad ebbe hogy tette bele, hogy mi előálltunk egy játékkal, ahol 1024 zsetont kockáztatunk 1-ért... számomra rejtély. Mindenesetre segít megérteni azt, hogy hogyan nyersz.
Köszönjük, hogy segítségünkre voltál, és hogy nem akartál kötözködni.
a nevedből itélve gondolom egy 30 kg-os se..duga.., lehetsz, de ezel nincs is baj, soha nem voltam jó helyesirásból, de nem is érdekel mert ez is csak egy korlátozás valamilyen szinten ami az ilyen butáknak fontos mit te vagy, ilyen tudással mégis jobb az életem mint amilyenre te csak vágyhatnál...
Én ezt is erősen kétlem, de nem tartom teljesen kizártnak.
Az élőben egyszerűen nem éri meg csalni. Amíg az embernek van pénze úgyis játszik, az hogy mennyi idő alatt veszti el, az mindegy, csak hagyja ott. Csalással a kaszinó annyit tud elérni, hogy gyorsabban elbukják az emberek a pénzüket. Ennek nem az a következménye, hogy több pénzt hagynak ott, hanem az, hogy hamarabb abbahagyják a játékot. Ráadásul kevésbé fognak visszajárni.
A játékpénzesen viszont több okból is megérheti:
- Nyerés ellen nem szoktak panaszkodni
- Játékpénz miatt nem szoktak panaszkodni
- Beetetésnek meg jó.
Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a hírnév fontosabb, mint a beetetés. Viszont ezt nem én döntöm el, hanem az egyes kaszniók.
Akkor ha 3 azonos szín előfordulását vizsgáljuk, akkor ha PPPPPP-t találunk az 0 találat, mert az nem 3 azonos, hanem 6?
Igazából erre a válasz mindegy is mert átlagolni ettől függetlenül nem tudunk.
Ez a kérdés csak akkor érdekes, ha pl. olyan számolást végzünk hogy egy x hosszú sorozaton belül mennyi az esélye, hogy lesz benne pontosan (vagy legalább) 3 hosszú azonos elemű részsorozat. A "pontosan" az macerásabb, mert akkor konkrétan FPPPF vagy PFFFP-t kell keresni, vagy a teljes sorozat legelején és legvégén:
FFFP kezdet
PPPF kezdet
PFFF vég
FPPP vég
Szóval mint látod ez azért nagyobb falat. :)
Viszont szerencsére a rulettnél ilyeneket nem kell számolni. De kis agytornának jó.
Ha 1024 különböző 10 hosszú sorozatot vizsgálsz, abból lesz átlagosan 1 csupa fekete meg 1 csupa piros, vagyis 2 azonos. De ez 10240 pörgetés összesen és szét van darabolva.
Pl itt van 2 3-as sorozat:
FPF
FFP
Látjuk, hogy nincs benne 3 azonos, de ha egymás mellé tesszük őket és folyamatában nézzük:
FPFFFP
akkor már van.
Ezért van az hogy az ilyen részsorozatos valószínűségeket máshogy kell számolni.
A másik amit korábban írtam (csak kicsit máshogy), az meg az, hogy ha például 3 hosszú azonost keresünk, akkor mi a helyzet a PPPPPP-vel? Ez csak 1 3-as sorozatnak számít, ami nagyobbra is nőtt, vagy 2 3-as sorozatnak mert kettévágjuk, vagy 4 3-as részsorozatnak:
Ez a technika ott bukik meg, amikor kis minusszal indítasz, és pl zsinórban nem jön a megfelelő hosszúságú sorozat. mindig 1-2 fel előtte megszakad. És előbb utóbb lesz ilyen. Ez ellen nem lehet védekezni.
Na most kicsit jobban belegondoltam. Átlagolni se nagyon tudod, mert ha azt mondod, hogy 8 körre jut átlagosan 1, akkor 16 körre jut átlagosan 2, de ez nem igaz, mert 16 kört nem tekinthetsz 2 8-as körnek, ha azt nézed, hogy sorozat van-e benne. Mivel lehet hogy a kérdéses részsorozat az első 8-asban kezdődik és a másodikban fejeződik be. Tehát egy pontosan kétszer akkora sorozatnak több mint kétszer annyi részsorozata lehet.
Hú ez így visszaolvasva lehet hogy nem lesz érthető, de remélem mégis.