Itta képen egy elektromos mopedem. 800W agymotor. 2005-ös gyártmány, és jól látod, a gyári nylon még az ülésen. Azaz megtett 2005 óta kb 4-500 km-t. Mert annyit is ér a használati értéke.
Vettem bele 4db 22AH-s meghajtó akksit, újakat. Elmentem vele összesen 35km-t . Abból az utolsó 5 km már olyan "csak ne emelkedjen", negyedgázon és érjek haza. kb 20.000 Ft ért adtam el a motort, ha leszámolom az akksik és a töltő árát.
Igen, jobban szeretek azzal fűteni. Akik a lakótelepek X emeletein laknak szintén jobban szeretik. Vagy lusták kilógatni kábeleket a jól szigetelt ablakokon, vagy rontaná lépcsőházuk látképét az előtte parkoló elektromos autó, mely 2 milla kedvezménnyel is többe kerül, mint a lakása - mely szintén hiteltörlesztés alatt áll.
Ezért inkább ráizzít a kisfogyasztású öngyújtósra. Ez a realitás, a többi fikció.
A "francia szar " reggeli indítása, normál - tehát alapáras - gázolajjal tankolva első -kb 4 mp izzítás után- pöcc-röff.
Gondolom azért nem padlógázt adtál. Nekem úgy indult be, hogy kis gáz és addiíg indítóztam, míg magától járt a motor. Persze nem volt több 5 másodpercnél.
Az adagolóból -- szelepfedélből -- kiálló csonkról húzd le a vezetéket és figyeld , hogy indítózáskor , vagy ráadott gyújtáskor a kézi pumpálásra ad-e gázolajat ?
Mért olyan helyen járni ahol még az ember se jár mopedautóval.
Jelenleg Magyarországon ismereteim szerint három mopedautós találkozó -- vagy annak nevezett összejövetel -- van évente . A fő találkozónak nevezett nyáron Bakaliban , a másik kettő június és szeptember elején van Doromláson . Hogy a fészbúkos társulat szervez-e találkozót , vagy beérik a magasszintű ismeretek virtuális átadásával azt nem tudom .
Mindenesetre a bénázásom helyszínétől 450 m-re rendszeresen vannak mopedautós találkozók ,
A gázolaj nem benzin......ha nem a drágábbik (téli) gázolajat tankoltad, és nincs benne dermedés gátló, akár az is okozhatja a nem indulást.Nem rég írtam, hogy én 1 deci denaturált szeszt is öntök a gázolajhoz a párásodásból kicsapódó víz átalakítására.
Régebben kispolszki sprirálból csináltam km óra spirált az Aiham-hez, az kettőt is kiadott. A négyszög sajtolásához csináltam egy célszerszámot, de volt aki ráforrasztott rézzel egy vastagabb drótot, és azt reszelte ki négyszögletesre.
A sörciklik mintájára lehetne építeni lovakkal vontatott sörözőt is. A szállítható személyek száma nem igen lehet korlátozva, mert néha szoktam látni olyan lovaskocsit, amin ül vagy 20 ember...
Üdv mindenkinek!Variátor beállításban kérnék segítséget!Teljes gázadásra nem fut ki a vario szíj,a tárcsákkal egy síkban!Kb fél centi távolságra fut a szíj teljes gáznál a tárcsa síkjátol.Abban kérnék segítséget kérni,hogyan tudok rajta állítani,hogy feljebb fusson?
Bowdenek, km óra spirálok pótlását innét is meglehet oldani. Posta fordultával is, csak legyen meg a pontos méret, vagy minta, ami alapján letudják gyártani.
Sziasztok! látom más is kínlódik a km spirállal.. nekem is elszakadt csütörtök éjjel a Kékestetőre menet... lehet vmi más autóéval helyettesíteni vagy csak a gyárija jó hozzá? 400as evo-ról van szó, illetve akkumulátorból mekkora fér el elől maximum? exide premium 47Ah néztem , a gyárinál kicsit hosszabb 175mm helyett 207mm
Na de ezen miért kell csodálkozni? Mindenki tudja, hogy télen egy akku kapacitása kevesebb, mint nyáron!
De ez inkább csak a házilag barkácsolt ólom aksis járgányokra jellemző, a korszerű gyári elektromos autókban már menedzselt akkupakk van, amit nyáron hűt a klíma, télen meg melegen tart a beépített fűtés. A fűtés miatt persze kisebb a hatótáv, de annyira nem durva a helyzet, mint a szkeptikusok gondolják.
Gondolom amikor a hintókat és a konflisokat felváltották a büdös és zajos autók, hasonlóan sokan siránkoztak a változás miatt...