Egész hihetetlen, amit írsz. Nem mondtam, hogy nem hiszem, csakhogy ez már tényleg a Balkánnak is a legsendriánabb verziója. Vagy egy véget nem érő cseh szatíra a '70-es évekből.
Na igen, van annak valami diszkrét bája, hogy mondjuk a Békés megyei helyi járatokat egy másfél éve megszűnt cég - egyébként dicséretesen frissített - honlapján lehet megtalálni. Amely honlapot közvetlenül nem is lehet elérni, hisz átirányít a DAKK honlapjára. Ahol aztán persze a laikus az aktuális menetrendet nem feltétlenül a jogelőd társaságok honlapjai menüpontban keresi...
A DDKK-nál már az is előrelépés, hogy elérhető a honlap munkaidőn kívül is. Szóval, lassan, de fejlődik a rendszer... Ősz szakállam lesz, mire eljutnak a normálisan használható honlap szintjére.
Mondjuk hogy ez az ex-Körös Volánnál így működik, az a cég szegénységi bizonyítványa, de hogy azért nem űrtechnikáról van szó, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy elég egy megyét feljebb menni, és megnézni, hogy megy ez az ex-Hajdú Volánnál. Korábban ugye ott is volt egy tábla a szélvédő mögött (az mondjuk elég igényes), azt' csókolóm. Most:
- kívül két kijelző van, elöl és oldalt, amiken a betűk jóval nagyobbak, minden körülmény között jobban olvashatók
- belül is van egy kijelző, ami a következő megállót és a pontos időt mutatja felváltva (korábban ugye semmi nem volt, kérdezgethetted a többi utast vagy a sofőrt)
- akusztikus tájékoztatás is van
- helyi járat esetén fel van tüntetve a járatszám és az aktuális végállomás is, mint minden normális városban, belül szépen lépteti a megállókat automatikusan
- az adatbázis, a megjelenítés könnyen és gyorsan frissíthető, aktualizálható, változtatható (tök mindegy, hogy hol van a busz), az "átszerelés" is egyszerűbb
- mellékesen a sofőr is látja, hogy mennyit siet vagy késik, a diszpécser is tudja, hogy hol jár a busz, könnyebb lett a kommunikáció közöttük, stb.
Persze messze nem tökéletes a rendszer, de a régitől fényévekkel jobb, és ez nem Nyugat-Európa, hanem egy Kelet-magyarországi megye...
Szóval attól, hogy 1-2 cégnek szégyen szemre beletört a bicskája a projectbe, talán nem kéne konzerválni ezt az ősrégi megoldást még további évtizedekig.
Én is, ha számomra ismeretlen járattal utaztam, a város olyan részén, amerre nem voltam ismerős, mindig rácuppantam a táblára. Vagy oda ültem mellé, vagy ha nem volt szabad ülőhely a közelben, ott kapaszkodtam, még ha a jármű túlvége kongott is az ürességtől.
>Azt viszont jó figyelembe venni, hogy az új (legyen az bármi) ne tudjon kevesebbet mint a régi.
Ezt érzem a BKK Futárnál.
Nagyon klassz, hogy a járművön belül bemondja a következő megállót, ki is ír egyet-kettőt, de nem tudom, hogy mennyire messze van még a végállomás, ez már a 4., vagy csak 20. lesz, nem tudom követni az egész vonalat és legfőképp nem mutatja az átszállási lehetőségeket (buszra, villamosra, trolira), amik pedig a műanyag táblák belső oldalán régen feltűntetésre kerültek.
>Egyébként egy mai modern utastájékoztatók már jóval többet tudnak mint egy 20-25 évvel ezelőtti Fok-Gyem, így nem ahhoz >kellene viszonyítani.
Nem akartam ezzel nagy vitát szítani.
Én is láttam már korszerű utastájékoztatást. A kedvencem nemrég a olsztyni villamoson volt, ahol a belső kijelzőn egy térképrészleten is ugrált a pötty, hogy hol vagyunk, mutatott az átszállást, megállót, mindent belül és az 1-es villamoson azt, hogy ez egy 1-es busz :))
>Egyébként egy mai modern utastájékoztatók már jóval többet tudnak mint egy 20-25 évvel ezelőtti Fok-Gyem, így nem ahhoz kellene viszonyítani.
Ez egy ex-Körös Volános járat, ahol a tábla alternatívájaként én nem a monacoi, vagy frankfurti utastájékoztatókat képzeltem el, hanem a meglévőt, mondjuk a Gyula-Szeged járatét, ami ennyit tud kiírni, hogy Gyula-Szeged. Még azt sem, hogy Battonyán és nem Orosházán át megy.
Ezek a DAKK Békés megye területén működő nemrég beszerzett zöld kijelzők az alábbi szöveget mutatják gyulai 5-ös helyijáratban:
"Gyula
GYULA" - vagyis a busz Gyuláról megy Gyulára, tehát helyijárat :)
Azt, hogy honnan hová megy a városon belül és hányas, azt csak az ósdi műanyag tábla mutatja:)
Mondjuk ma jött velem Szegeden szemben egy befehéredett Volvo csuklós, hatalmas gyönyörűen olvasható elektronikus kiírással.
Szeged, aut.áll.
Szeged, aut.áll.
Szerencsére alul volt kis műanyag tábla is, hogy ez a sándorfalvai körjárat:)
"Egyébként egy mai modern utastájékoztatók már jóval többet tudnak mint egy 20-25 évvel ezelőtti Fok-Gyem, így nem ahhoz kellene viszonyítani. A tábla például továbbra sem mondja/írja a megállókat, elég nehezen lehet látni sötétben és így a szélvédő mögé beb*szva ráadásul még szabálytalan is."
Abba ne menjünk bele, hogy ezek kapcsán mennyi berendezés került beszerzésre, amiket okosan felhasználva rengeteg hasznos információhoz jutnának a cégek. (Menetrendi korrekciók, vonali terheltség-eloszlás, stb..)
Hát mert a szélvédő mögé bekúrt tábla az aztán tényleg baromi sokat tud... Látszik rajta kb a két végállomás (ok, néhányon néhány közbülső megálló is), általában ezek is kívülről, aztán ennyi.
(És nem véletlenül írtam mai, modern utastájékoztató rendszert; ezalatt természetesen nem a 7 szegmenses emke kijelzőt és társait értem...)
A legnagyobb gond a '90-es évekből hozott, megragadt szemlélettel van. Egy új buszhoz nem elég a jármű árát kifizetni - és ez az, amit a hazai közszolgáltatók még mindig nem értettek meg. A modern autóbuszokhoz modern karbantartási rendszer is tartozik, modern eszközökkel (számítógép, hibakód kiolvasására alkalmas eszközök, stb), rendszeres és aktuális oktatással az érintetteknek.
Józsi bácsi is egy ócskavasnak fogja tartani a Ferrarit, mert nem ért hozzá, csak abban biztos, hogy minden elinduláskor csipog, villog, stb. Az tartja visszalépésnek a modern technikát, aki nem ért hozzá.
Hát, attól függ. Márminthogy miként kezelik, tartják karban. Van azért itt olyanra is példa, hogy szarrá kopott, mocskos tábla fityeg a szélvédő mögött, szig.szalaggal "jelezve", hogy az épp gyorsjárat. Vagy A/4-es lapból kivágott nyomtatvánnyal van átírva valamelyik közbülső állomást, netán csak az a probléma, hogy a felső táblatartón lévő tábla ellentmond az alsónak. Az elfelejtett, fordítva betett, ellenirányt mutató táblákról már nem is beszélve.
Igen, meg akkor járhatna az MAN helyett Ik 255 is, mert azon biztosan nem romlik el a légkondi, a laprugó is egyszerűbb mint a légrugó, a kézzel nyitogatható ajtóban sincs annyi meghibásodási lehetőség, sőt az egész busz nincs telezsúfolva azzal a csúnya elektronikával, amivel mindig csak a baj van. De továbbmegyek, nem kell abba a járműbe motor meg sebességváltó se, mert időnként ezek is csak elromlanak, elég lenne egy fiáker...
Ha mindenhez így álltak volna hozzá, akkor még ma is barlangokban élnénk.
Egyébként egy mai modern utastájékoztatók már jóval többet tudnak mint egy 20-25 évvel ezelőtti Fok-Gyem, így nem ahhoz kellene viszonyítani. A tábla például továbbra sem mondja/írja a megállókat, elég nehezen lehet látni sötétben és így a szélvédő mögé beb*szva ráadásul még szabálytalan is.
A tábla nem lesz pixelhibás, nem romlik el más módon sem, ha rásüt a nap a buszra is jobban látható és több infó is fér rá. És aztán még gyűjtőkhöz is kerülhet:)
Nem biztos, hogy informatívabb lenne, ha felül azt írná ki az ex-Körösnél honos zöld kijelző, hogy Zalaegerszeg, vagy Békéscsaba-Zalaegerszeg.